2021. november 25., csütörtök

Játszik a család: Catan logikai rejtvények


A logikai játékokat, fejtörőket már régen is kedveltem, bár nyilván nem mindegyiket. Leginkább azokat szerettem, amelyek megoldása még szórakozásnak és nem pedig valamiféle frusztráló feladatnak érződött. A Catan logikai játék szerencsére ez előbbi kategóriába tartozik számomra, bár még nem játszottam teljesen végig.

Ez ugyanis egy egyszemélyes játék, melyben 40 különböző, egyre nehezedő logikai feladvány található. A játék narratívája szerint Catan szigetére utazó kalandorok vagyunk, akik azért jöttek ide, hogy a tudásukkal segítsék a helyiek életét.

2021. november 22., hétfő

Sarah McCoy: Marilla a Zöld Oromból


Akinek ismerős a Marilla név és a Zöld Orom, az valószínűleg olvasta az Anne-könyveket, vagy látta a filmeket, és talán éppen annyira kíváncsi volt vagy lehet erre a könyvre, mint én.

Kíváncsi arra, hogy Marilla és Matthew, a szeretnivaló testvérpár hogyan maradtak ketten Zöld Oromban, miért nem alapítottak családot, hogyan jutott el az életük odáig, ahonnan megismertük őket. Meg is tudtam mindent, sőt még sokkal többet is, mint vártam. 

Prince Edward szigete - a békesség, a szeretet, a bajtársiasság és összetartás helye, ezek maradtak meg bennem az Anne-könyvekből. Most örülök, hogy nem olvastam még el mindet, mert így ismét visszatérhetek majd Avonlea-be és a szigetre, amikor olvasom majd az elmaradt részeket. 

2021. november 20., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Ismét eltelt jó néhány hónap, mióta nem jártunk a Hajnal tanyán, látogassatok el velem most, nézzük meg hogy vannak a csodálatos lakói, miként telnek napjaik, mi történt velük az elmúlt hónapokban, hogyan töltötték a nyarat és mennyire tetszik nekik az ősz. 

2021. november 11., csütörtök

Világos Gábor: Küzdök tovább


Hétköznapok SMA-sként


Gáborral a facebookon "találkoztam", írásaira ott figyeltem fel és  ébredt bennem azonnal hatalmas tisztelet iránta és a könyvét is gyorsan megrendeltem. Ez a könyv Gábor saját írása, a facebookon vezetett internetes naplójának elmúlt egy évét foglalja össze. 

Világos Gábor 31 éves és nagyon sok dologban szereti kipróbálni magát, így történhetett, hogy barátai és olvasói bátorítására megírta, megszerkesztette írásaiból ezt a könyvet, élete történetét. Mely nem csak az ő életének története, hanem testvéréé Gerdáé is, aki 5 éve már nincs a családdal csak lélekben, és a szülei története is, akik Gáborral együtt hősiesen harcolnak és mindent elkövetnek Gábor gyógyulásáért. 

2021. november 9., kedd

Szin János: Medvepásztor


Életrajzi fantáziaképek

Erről a könyvről és Szin Jánosról egy cikkben olvastam és nagyon felkeltette az érdeklődésem. Mi vesz rá egy fiatal, milliomos/milliárdos vállalkozót arra, hogy háta mögött hagyjon mindent, szinte kiköltözzön a világból és székelyföldi Medvepásztor legyen belőle?

Ebben a könyvben mindenre választ kaptam, amiről Szin János úgy gondolta, hogy a nyilvánosságra tartozik. Visszamegyünk a szerző gyerekkorába, megtudhatjuk, milyen élethelyzetek hatottak rá, mik voltak azok a motivációk, amelyek elindították a saját útján. Elvált szülők gyerekeként nagyon sokat volt magára hagyva, kulcsos panelgyerek volt, szinte az utca nevelte.

2021. november 7., vasárnap

Családi történetek: Búcsú Máriapócson

Már régen jelentkeztünk családi történettel, most ismét itt vagyunk, remélem, tetszik majd nektek. Ha olvastatok már nálunk korábban ilyen családi emlékeket idéző bejegyzést, akkor tudjátok, ha nem, akkor elmondom, hogy ezek a történetek édesanyám Szabó Erzsébet és az ő öccse, a nagybátyám Szabó Sándor írásai, az ő emlékeik gyermek- és fiatalkorukból, amit nagyon köszönök nekik. 
Az illusztrációk most is Bence munkái, akit az instagramon @krixkrax_art néven találtok meg. 

Ez a bejegyzés a máriapócsi búcsúról, búcsúkról, az azzal kapcsolatos emlékekről szól. Olyan szerencsés lehettem, hogy még én is gyűjthettem ezekből az emlékekből, hiszen sokat nyaraltam nagyszüleimnél Nyírgyulajban, a szomszéd faluban, ahonnan földúton át lehetett biciklizni, vagy gyalogolni is akár Máriapócsra. Körhinták, céllövöldék, mézes nyakláncok és mézes szívek, rengeteg ember, nekem csak egy összemosódó vásári forgatag maradt meg a fejemben, és azóta, felnőtt fejjel nem is voltam búcsúban. Talán jobb is így, hogy nem kell a változásokkal szembesülnöm és megmarad egy szép, gyerekkori emléknek. 

2021. november 5., péntek

Találj ki!, Kimondhatatlanul


Dávid Ádám - Finy Petra - Gévai Csilla - Kertész Erzsi - Majoros Nóra - Mészöly Ágnes - Miklya Anna - Nyulász Péter: Találj ki!

Találj ki! 1.

Ennek a könyvnek nagyon érdekes az alapötlete. A könyv nyolc főszereplőjét nyolc író keltette életre, az ő közös együttműködésükből született ez a fiatalos, lendületes, vicces, izgalmas, kamaszoknak szóló regény. 

A történetben egy nyolcadikos osztállyal tarthatunk  az osztálykirándulásukra egy régi, öreg kastélyszállóba. Itt úgy alakulnak az események, hogy nyolcan kimaradnak az éjszakai túráról és a kastélyban bonyolódnak egy nagy kalandba. Ami tulajdonképpen egy szabadulós játék, ami különféle rejtélyek megoldásán alapszik és aminek a kulcsfigurája a nyolc gyereken kívül egy zakkantnak tűnő gondnok, Karcsi bá. 

2021. november 3., szerda

Anna Woltz: Alaska, Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én


Anna Woltz: Alaska

Nem vagy egyedül

Anna Woltz összes könyvét olvastam eddig, és egy olyan szerző lett ő nekem, akinek szívesen és tétovázás nélkül olvasom el a friss megjelenésű könyveit a jövőben is, mert eddig az összes könyve nyújtott valami pluszt, elgondolkodtatott és fontos témákról szólt. 

Ifjúsági könyveket ír és nagyon sajnálom, hogy sokan nem olvasnak ifjúsági irodalmat, pedig nagyon sokszor találkozom olyan történettel, olyan stílussal, ami egy felnőtt embert is elszórakoztatna, elgondolkodtatna és nem utolsósorban segítségére lehetne családja ifjabb tagjainak a megértésében is. Én nagy ifjúsági irodalom rajongó vagyok és mindenkinek csak javasolni tudom, hogy olvasson ifjúsági könyveket életkortól függetlenül.

2021. november 2., kedd

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent Szó


A Szent Szó már a címében is megmutatja a szavak hatalmát. Ugyanis halvány sejtelmem sem volt, ebből a címből kiindulva, hogy miről szólhat a történet, illetve valamilyen vallási vonatkozást azért képzeltem bele, de közelében sem jártam a valóságnak, sőt szerintem annyira eredeti ez a történet és annyira nem mindennapi megközelítésből mutatja be nekünk az eseményeket, hogy teljesen meglepve és lenyűgözve olvashatjuk.

Legalábbis én így olvastam oldalról oldalra, és mindamellett, hogy nagyon különös, sajátos módon megírt események láncolatáról olvashatunk a könyvben, igazán olvasmányos, érdekes és elgondolkodtató. 

2021. október 29., péntek

Kiss Edina: Étertánc


Kiss Edina előző könyve az Égszínkék csodálatosan gyönyörű írások gyűjteménye, magával ragadó nagyon szép olvasmányélmény volt, ezért nagyon örültem, amikor megláttam, hogy új könyve jelent meg, ami az Étertánc címet kapta. 

Ez a cím éppen annyira légies, finom és elbűvölő, mint a benne szereplő történetek. Kiss Edina fantasztikusan szépen ír, olyan képi világot teremt az olvasónak, hogy be sem kell hozzá csukni a szemünket és máris ott vagyunk, ahol ő és a szereplői, ott ülünk, ahol jó ülni, ott nézünk ki az ablakon, ahol az általa megjelenített szépségeket látjuk. Odavarázsol soraival, mi pedig halljuk, látjuk, érezzük.

2021. október 27., szerda

Simone St. James: Alkony Motel


Bates Motel, Stephen King - ha ez a két név jelent neked valamit, akkor az Alkony Motel kedvedre való könyv lesz. Nem vagyok odáig a kísértettörténetekért, de ez a könyv éppen annyira volt természetfeletti és ijesztő, mint amennyit még én is elviselek és élvezek is, a szerző nagyon jól egyensúlyozott a bűnügyi történet, a thriller és a szellemhistóra műfajok között, a nyomozás, a múltbéli titkok és a jelenben történő feszültségek letehetetlenné tették a könyvet. 

Amúgy hátborzongató ez a füst dolog. Néha csak úgy a semmiből az íróasztalomnál ülve megcsapja az orrom a cigarettafüst, úgy, hogy senki nem dohányzik nálunk és mivel kertes házban lakunk, a folyosóról, lépcsőházból sem jön be. Nagyon ritkán fordul elő, és nem rémiszt meg a jelenség, hanem inkább valamiféle jó érzés fog el ilyenkor.

2021. október 26., kedd

Gyerekeknek


Dániel András: A kuflik és az Akármi

Sajnálom, hogy a kuflik nem születtek meg úgy 10-20 évvel korábban, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy az akkor kicsi gyermekeimnek kellett-e volna unásig olvasni, megunta volna-e bárki is sokadik olvasásra. Szerintem nem, de azért az biztos, hogy jelen időben, azaz most tetszik nekik, igaz, már jóval túlhaladták a kisgyermekkor határát. :D

2021. október 22., péntek

Játszik a család: Ubongo


Jó pár éves tendencia a leginkább a tetriszből ismert geometriai formákra, hivatalos nevükön poliominó alakzatokra épülő társasjátékok növekvő népszerűsége. Az utóbbi időben nem egy erre a mechanizmusra épülő társassal találkoztam, persze a lehető legkülönfélébb tematikákkal.

Az Ubongo ennek a vonalnak egy viszonylag korai képviselője, ha jól tudom eredetileg 2005-ös kiadású.

2021. október 21., csütörtök

Laura Baldini: A tanítónő


Erre a könyvre nagyon gyorsan sikerült lecsapnom a könyvtárban, olyannyira, hogy én voltam az első olvasója. Ami semmi különöset nem jelent amúgy, szimplán csak jó érzés. 

A Montessori módszerről és iskolákról bizonyára már mindannyian olvastunk és hallottunk, de nem biztos, hogy ismerjük pontosan, mi ennek a módszernek a fő alapelve, és nem is szeretném most elmondani, hiszen számtalan oldalon találunk leírást interneten. Nagyon fontos a gyermekek tisztelete, az érdeklődés a gyermeki viselkedések megfigyelése iránt és a fejlesztő eszközök játékok, amik a gyerekek kezébe kerülve fantasztikus eredményeket, változásokat válthatnak ki belőlük. 

2021. október 18., hétfő

Pamela Terry: A szőlő édes íze


Egy könnyed, nyári, vidám regényre számítottam. Talán a gyönyörű borító, a szőlő, abból pedig asszociálva a borra könnyű nyári estéket, vacsorákat, szerelmeket vizionált elém. De nem azt kaptam, hanem egy  családi drámát. Ha a könnyedebb témát kapom, akkor is nagyon örültem volna, hiszen arra számítottam, de így, hogy egy sokkal komolyabb, mélyebb, keserédes, fájdalmas olvasmányt találtam, egy kellemes meglepetés ért. 

Ez a történet egy anya halálával kezdődik. Már a halálának körülményei is rejtélyesek, de az igazi titkok és meglepetések még csak azután következnek. A könyv komorsága ellentétben áll a táj és a leírások szépségével, az anya halála nagyon sok mindent megindít három gyermekében, akiknek életére nagy hatással volt édesanyjuk személye. Kire így, kire úgy.

2021. október 13., szerda

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác

Különleges történet a szeretet erejéről

Hajdú-Antal Zsuzsannának egy orosz férfiról olvasott újságcikk adta az ötletet, mely arról szólt, hogy a férfi egyedül maradt a sérült kisfiával. Ez a cikk motoszkált a fejében, amikor életre keltette Balázs és Misi történetét, akik Budapesten élik a saját kis hétköznapi életüket. 

Már amennyiben hétköznapinak számít az, ha egy kisfiú Down-szindrómás, akit csak az egyik szülője nevel, mert a másik nem bírta elviselni azt a hatalmas nyomást, amit a sérült kisfiú jelentett. Ebben az esetben a magára maradt szülő az édesapa, aki viszont feladott mindent, jól menő állást, addigi életvitelét, hogy a hároméves down-os Misa mellett maradhasson. 

2021. október 11., hétfő

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ?


A szerző Normális emberek című könyve kedvencem lett, ez a második olvasásom tőle. A Hová lettél, szép világ talán kiforrottabb, mélyebbre hatoló írás, mint a Normális emberek, hasonlóan fiatalok útkereséséről és a világban betöltött, betöltendő szerepükről szól. 

Adott két barátnő, Alice és Eileen, akik egyetemi évfolyamtársakként ismerkedtek meg egymással, azóta Alice elismert író lett, Eileen pedig szerkesztő egy irodalmi lapnál. A könyv egyik része a kettőjük levelezése, ami időnként filozofikus magasságokig szárnyalt, miközben a hétköznapi dolgaikat is megbeszélték ezekben a levelekben. Eileen Dublinban él, Alice néhány hónapja vidékre, egy óceánparti falucskába költözött, hogy idegösszeroppanása után magára találjon. 

2021. október 8., péntek

Tapodi Brigitta: Szárhegy öröksége


"Lehetséges, hogy az érzések, a félelmek, a vágyak az évszázadok folyamán egy jottányit sem változnak? Nők, férfiak, testvérek, apák, anyák, gyermekek ugyanazokat a fájdalmakat és örömöket élik át? Mindenki küzd a saját sorsával. De létezik-e olyan, hogy a sors fonala generációkon keresztül hasonlóan gombolyodik? Lehetséges volna, hogy amit dédanyáik, nagyanyáik, anyáik megéltek, azok továbbélnek a gyermekeikben, unokáikban?"

Tapodi Brigitta könyvében két olyan dolog van, amivel már alapból nyert ügye van nálam.

Az egyik a múltnak a kutatása, mindig elérzékenyülök a saját családi fotóalbumunk lapozgatásakor a régi fotók láttán, ahol nagymamák, déd- és üknagymamák fogják unokáik kezét vagy állnak komolyan a fényképezőgép kamerájába nézve, mosolygós vagy éppen szomorú fiatal lányok ünneplőben vagy az otthoni mindennapi ruhájukban, fiatal férfiak a legszebb öltönyükben, vagy feltűrt ingujjban egy motor mellett pózolva, vagy egy gitárral a hátukon, igézőn néznek a kamerába.

2021. október 6., szerda

Játszik a család: Smart 10 - Family



A kvízjátékok állandó klasszikusok a társasjátékok világán belül. Sőt, tulajdonképpen nem csak azon belül, hiszen TV-ben és interneten is bőven akad rájuk példa. Sokféle variációjuk született az évek során, de azért alapvetően a lényeg mindegyikben az, hogy az adott kérdésekre tudjuk-e a választ, hogy az adott témakörben mennyire vagyunk tájékozottak.

Persze nem rendelkezhet mindenfajta témában ugyanakkora tudásanyaggal az ember, így előfordulhat, hogy míg az egyiket behatóan ismeri, addig a másikhoz még csak nem is konyít. 

2021. október 5., kedd

Kelly Harms: Amy Byler megkésett élete


Vannak könyvek, amelyekre véletlenül bukkanok rá, nem tudok róla semmit, de valamiért haza kell hoznom a könyvtárból. Amy Byler is ilyen volt. A borítója volt az, amire felfigyeltem, bár semmi extra nincs rajta, nekem mégis olyan figyelemfelkeltő volt, majd a fülszöveget elolvasva döntöttem úgy, hogy ezt el kell olvasnom. 

#anyaspringa

Idétlennek tűnik elsőre ezt a hashtag, de úgy voltam vele, hogy minél többször olvastam és bukkant fel a történetben, teljesen magamévá tudtam tenni és a végére barátok lettünk. Ilyen #anyaspringa napokra, hetekre minden anyának szüksége van, de továbbgondolva a dolgot apáknak, nagyiknak, és egyedülálló, magányos vagy éppen túlhajszolt embereknek is. 

2021. október 1., péntek

Rettig Attila: Emila bolygóközi kalandjai


Science-fiction meseregény

Biztos nem én vagyok az egyedüli, akinek ismerős az "akkor elmegyek világgá!" mondat, amit mindhárom gyermekemtől hallottam legalább egyszer, mikor kicsik voltak. Egy-két alkalommal, amikor nem egyeztek a nézeteink, vagy éppen a tesók összevesztek egymással, akkor hirtelen felindulásból világgá akartak menni.

A lépcsőháznál tovább sosem jutottak, sőt volt, aki már a lakás bejárati ajtajánál sem, mert amikor elkezdtem bepakolni az ovis hátizsákjukba egy kis rágcsát, itókát és plüssállatot, akkor gondolkodóba estek... :D

2021. szeptember 29., szerda

Ariel Lawhon: Fedőneve: Héléne


Még nincs vége az évnek, de én kijelentem, hogy 2021 egyik legjobb olvasmányáról olvashattok ebben a bejegyzésben. A Top3-ban mindenképpen benne van és egyáltalán nem kizárt, hogy az első helyen fog az én listámon végezni.

Fantasztikus stílusban írt, az érzelmek összes skáláját felvonultató és bennünk is mindent megmozdító történet, olvasása során egyszerre éljük meg a nőiességünket, esünk gyengéd szerelembe, majd kibírhatatlan izgalmakban van részünk. 

Elviselhetetlen borzalmakról olvashatunk, gonosztevőket gyűlölünk, ugyanakkor hálásak vagyunk a hősöknek, akik életüket kockáztatták és adták a háborúban azért, hogy más embereket megmentsenek és azért, hogy a náci uralmat meggyengítsék.

2021. szeptember 28., kedd

Játszik a család: Day & Night és Jinx

 

Day & Night

Ez a játék a tipikus ütésvivős kártyajátékok műfaján csavar egyet. Bár én nem játszottam kifejezetten sokat ezzel a műfajjal, de azért amennyire meg tudom ítélni, sok tekintetben eltér tőlük.

A játékosok hét lappal kezdenek, minden kör elején kiraknak egy kártyát középre a pakliból. Ezután a játékosok mind letesznek maguk elé lefordítva egy-egy lapot ( a kártyákból négy szín van, mindegyik egytől tizenháromig számozott), majd egyszerre felfedik azt. Ezt mégegyszer megismétlik. Ezután következik az ütőszín meghatározása.

2021. szeptember 27., hétfő

Gyerekeknek

Ebben a bejegyzésben három olyan könyvet mutatok, amelyek a legkisebbeknek szólnak. Elsőként a bölcsibe nézhetünk be Pepével, majd Sárival és a barátaival kirándulhatunk az erdőbe a mókusokhoz, végül pedig az oviba látogathatunk el a nagycsoportosokhoz. Mindhárom mese nagyon szeretetre méltó, szórakoztató és informatív a gyerekek értelmi érettségének megfelelően. 

2021. szeptember 25., szombat

Seth Godin: Az alkotás rutinja

A kreatív hatásgyakorlás titkai

"Az alkotási folyamat varázsa,
hogy nincs benne varázslat.
Indulj onnan, ahol éppen állsz!
És soha meg ne állj!"

Ti is voltatok már úgy, hogy nagy lelkesedéssel kitaláltatok valamit, majd ez a lelkesedés még azelőtt elszállt, mielőtt belevetettétek volna magatokat a kitalált dologba? Vagy belekezdtetek, de már az első nehézségeknél lelohadt a kedv és a hangulat és győzködtétek magatokat, hogy nem is volt annyira jó ötlet? Én is sokszor járok így, ezért is gondoltam, hogy talán jó ötlet ezt a könyvet elolvasnom.

2021. szeptember 23., csütörtök

Boros Botond: A Markoláb


Elvisz a kóku, jön a pulyaszedő, vagy éppen a zsákos ember - 40-50 éve az én szülőhelyemen ilyenekkel riogatták a gyerekeket Kelet-Magyarországon, a dél-magyarországi gyerekeket pedig a Markolábbal ijesztgették, egy olyan farkasemberrel, aki holdtöltekor holdat eszik, de a gyerekeket is szereti. 

Ebből a néphiedelemből indul ki Boros Botond regénye, ami nekem nagyon kellemes meglepetés volt. Tartottam a Markolábtól, mert nem tudtam, hogy valami horrorlényre számítsak, vagy valami jetiféle borzolja majd a kedélyemet a könyv lapjain, de azt kell mondanom, hogy egy remek könyvet olvastam.

2021. szeptember 21., kedd

Eleanor H. Porter: Az élet játéka

Kicsit furcsán érzem magam:  eddig én miért nem hallottam erről a könyvről! Akár gyerekkorom kedvenc olvasmánya is lehetett volna, nekem meg most, már jól benne a felnőttkorban kellett vele találkoznom. :D 

Ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy mennyire tetszett. A mai nap öröme, hogy olvashattam ezt a könyvet és megmutathatom nektek is. Játsszatok ti is velem, vagyis Pollyannával. Mert Pollyanna játéka az, amit az édesapjától tanult, hogy  mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk. 

2021. szeptember 17., péntek

Acsai Roland: Hoffmann meséi


Jaques Offenbach operájának meseátirata

Ez a harmadik operafeldolgozás, amit olvastam Acsai Roland elképzelésében, átiratában. A Pillangókisasszony szomorú történetétől írt bejegyzésemet IDE KATTINTVA, a Hunyadi Lászlóról szóló bejegyzést pedig IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Ezúttal sem volt könnyű dolga Acsai Rolandnak, mert az eddig  feldolgozott operák közül talán a Hoffmann meséi a leginkább felnőtteknek szóló opera, melynek eredeti története szerint Hoffmann, a bohém költő egy kiskocsmában meséli el a jelenlévő társaságnak három szerelme történetét. 

2021. szeptember 16., csütörtök

Phaedra Patrick: Kövesd a vágyaid, bárhová vezetnek is, ne add fel soha


Megmondom őszintén, hogy amikor először találkoztam ezzel a könyvvel, azt gondoltam, hogy valamiféle önsegítő könyv és a borítóját sem értem igazán, de nem önsegítő könyv és a borítóját is most, a könyv elolvasása után néztem meg alaposan.

Kellemes meglepetés volt ez a történet, szívmelengető, megrendítő, szórakoztató és nagyon szerethető. 

Arthur Pepper letörten, magányosan és félelemmel telve várja felesége halálának egyéves évfordulóját. Arthur egy éve minden nap ugyanúgy éli az életét, a megszokott szoros napirendje szerint, amitől ritkán tér el, éppen úgy folytatja az életét, ahogyan Miriam életében tették.

2021. szeptember 13., hétfő

Kristin M. Furrier: Elvesztett múlt


Kristin M. Furrier ismét egy kedves ifjúsági könyvvel örvendeztetett meg bennünket. Mint ahogyan Az üveggyémánt átka című könyvében, ebben a történetben is az egyszerűségével, közvetlenségével fogott meg. 

Egy mai kalandos történet, amely egy kutatással a múltra irányul, de ehhez a kutatáshoz, felfedezéshez a ma technikáját vetik be maximálisan. Nagyon jól kombinálta a szerző a modernet a régivel, a fiatalok mai gondolkodását és kíváncsiságukat a múlt felé. A kalandokon és a rejtély felderítésén túl némi misztikumot is csempészett a könyv lapjai közé, nekem kifejezetten tetszett ez a vonal.

2021. szeptember 9., csütörtök

Játszik a család: Abszolút elfelejtett szavak


A szójátékok a társasjátékok egy olyan fajtáját alkotják, amelyek nem a logikus gondolkodásunkat, vagy az előrelátásunkat és nem is az ügyességünket veszik igénybe, hanem inkább a szókincsünket illetve a kreativitásunkat. Ezek a játékok, gyakorlatilag bárkivel játszhatóak (persze nyilván csak azok közül, akik elég jól beszélik az adott nyelvet, amin a játék zajlik), ugyanakkor azért tapasztalataim szerint nem mindenki találja ugyanúgy szórakoztatónak őket. A szójátékok élvezéséhez kell egyfajta beállítottság, ráadásul sokszor enyhén frusztrálóak tudnak lenni. Bosszantó tud lenni például, ha F-betűvel kezdődő országot kellene találnunk, de Finnországot és Franciaországot már mások is mondták. ( Ebben az esetben helyes válasz lenne egyébként  még Fidzsi.) Egyszóval tehát a szójátékok bármennyire is egyszerű koncepcióra épülnek, nem valók mindenkinek. 

2021. szeptember 7., kedd

Chris Hadfield: Egy űrhajós tanácsai földlakóknak


"Az űrhajó ablakában időnként csodák tűnnek fel."

A könyv olvasásának egy másik űrhajós könyv volt az előzménye, ez pedig Scott Kelly Egy év az űrben című könyve volt. A címre kattintva elolvashatjátok az arról írt bejegyzésemet is. Az a könyv teljesen magával ragadott, és akkoriban ajánlotta valaki, hogy ha az annyira tetszett, akkor olvassam el Chris Hadfield könyvét is, aki ugyan nem volt egy évig az űrben, viszont három űrutazásáról is mesél ebben a könyvben.

Továbbra is lenyűgöz az űrutazás, fantasztikus és egyedülálló élmény lehet. Mondom ezt úgy, hogy én sosem vállalnék egy ilyen utazást, űrhajós sem akartam lenni sosem, és űrturistáskodásra sem vágyom. Én vagyok az, aki mindezt távolról csodálja és lenyűgözi.

2021. szeptember 6., hétfő

Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton


Könyvesbolt, tengerpart, romantika. Mindenhez egy szuperhangulatos borító. Könnyed kikapcsolódás volt ez a kedves könyv, bár mindig furcsának találom azokat az érzelmes történeteket, amelyben a későbbi szerelmesek kezdetben nem kedvelik, netán egyenesen utálják egymást. Kicsit idegesíteni szokott ez a felállás, pedig az életben is gyakran előfordul ilyen. 

Nyilván ha egy regényben fordul elő, akkor még jobban kiélezi a szerző a helyzetet, amivel igencsak feszegeti a tűrőképességem határát. Ebben a történetben is hasonló az alaphelyzet, hőseink nem szívlelik egymást, bár hamar kiderült, hogy régi, gimnáziumi  szerelmesek ők, akik sok éve már, hogy szakítottak. Azaz a fiú faképnél hagyta a lányt egy nehéz helyzetben, amit a lány azóta is tüskeként hordoz a szívében.

2021. szeptember 5., vasárnap

Vegán korhelyleves vöröslencsével


Legelőször egy újévi napon főztem lencséből korhelylevest, mert a hagyományos újévi lencsesalátát, lencsefőzeléket nem kívántuk, ezért kerestem egy új receptet. Így találtam rá a savanyúkáposztás lencselevesre. Akkor még barna lencséből készítettem el, de most csak vöröslencse volt itthon, ami amúgy is hamarabb megpuhul, ezért gondoltam, hogy teszek vele egy próbát. 

Ami még jó hír, hogy ezt a levest el lehet készíteni TÉNÉ formában. A Teljes Értékű Növényi Étrendnek sokféle meghatározását olvastam már, a lényege az, hogy teljes értékűnek azokat az ételeket nevezzük, amik eredeti formájukban, vagy minimális változtatással kerülnek az asztalra vagy az ételeinkbe, valamint nem engedi meg a finomított és feldolgozott ételek használatát, mint a cukor, az olaj, a fehér liszt. A sóval is nagyon mértékletesen kell bánni, de azért szoktam mondani, hogy 80-20 %-ban próbálom tartani a TÉNÉ-t, mert én is használok sót, és nem sikerül azért minden nap betartanom az összes alapelvét.

2021. szeptember 3., péntek

Fishing on Orfű

2021. augusztus  28.


Denszig in dö nájtkláb!

Egy héttel előtte:

- Nem tudom... Rossz idő is lesz, meg messze is van. Nem szívesen, de lehet ki kellene hagyni.
- Hát akkor ja. Majd jövőre.


Egy nappal előtte:

- Nem tudom... Rossz idő is lesz, meg messze is van. De azért ne menjünk inkább mégis?
- Dehogyisnem! Pont erre gondoltam én is. 

2021. szeptember 2., csütörtök

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó


Sokat vártam ettől a könyvtől és nem kellett csalódnom. Ha szeretitek a valóságon túli világot, ha szerettek elgondolkodni párhuzamos valóságokon, ha a képzeletetek tud szárnyalni és mindig is szárnyalt, ha egy különös élmény részesei lennétek, akkor el kell olvasnotok ezt a könyvet.

Olyan fantázia és valóság keveréke ez a történet, ez a könyv a könyvben, amit akkor tudtok értékelni, ha ti magatok is elgondolkodtatok már legalább egyszer, hogy vannak-e a fűben apró tündérkék, ha egy elhagyott ház romos ajtaja, ablaka régi történeteket sugallt, ha kíváncsiak voltatok egy túra alkalmával, hogy  hová vezet a hegy oldalában az elhagyott vasajtó, ha történtek veletek néha olyan dolgok, amiket ti magatok sem tudtatok megmagyarázni. 

2021. augusztus 31., kedd

Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve


Fogalmam sem volt, mire számítsak ennél a könyvnél. Valamiért azt gondoltam, hogy egy időutazásos szerelmes regény. Hát ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna. Könyvtárban láttam meg, és régebben láttam molyon, kikölcsönöztem anélkül, hogy elolvastam volna a fülszöveget. Úgy kezdtem el olvasni, hogy halvány fogalmam sem volt róla, miről szól.

Viszont már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy egy-egy alkalommal úgy kellene a könyvtárban válogatnom, mint régen. Mindenféle molyos lista nélkül, csak úgy bóklászva a polcok között, ezt-azt levenni, elolvasni a fülszöveget és dönteni, viszem vagy nem viszem. És nem olvasok ott, a könyvtárban sem utána a molyon. :)

2021. augusztus 25., szerda

Natalie Fassmann - Monika Kratz: Kertészkedés kert nélkül


Balkonon, teraszon, ablakpárkányon


Nekem ugyan van kertem és udvarom is, mégis úgy érzem, ez a könyv tökéletes segítség ahhoz, ahogyan az udvaron én kertészkedek, virágokat nevelgetek 5 kutya mellett, akik kinti-benti kutyusok, nyáron imádnak kint heverészni a napon, és ásni, rágcsálni, ráfeküdni a virágokra. Akinek van kutyája, az ismeri ezeket a fontos kutyadolgokat. 

Így az udvari virágoskertemről elmondható, hogy olyan, mint egy mese kezdete, egyszer volt, hol nem volt... Mivel azonban nagyon szeretem a virágokat, ki kellett találnom, hogyan tudok a kutyák mellett kertészkedni, virágokat ültetni. 

HUG - Handpan találkozó és életmód tábor



Pápateszér, 2021. augusztus 10-14. 

Már tavalyelőtt is nézegettük, de idén a Művészetek Völgye közben döntöttük el, hogy mindenképpen el kell mennünk. Aztán vágyaink hamar szertefoszlottak, mert elfogytak a jegyek. Gondoltuk, akkor ezzel lezártuk a nyári fesztiválozást, amikor hétfőn a HUG oldalán egy  sztoriban megláttam, hogy kedd reggeltől újabb 10 darab napijegyet lehet majd venni. Mi más, ha nem egy jel, hogy a sors egy újabb lehetőséget adott. Hát így indult. 

2021. augusztus 24., kedd

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél


Nagyon nehéz ez után a könyv után megszólalni. Torokszorító, fájdalmas és megindító olvasmány volt, amely nagyon mélyre hatolt bennem.  Nehéz lélegzetvételekkel haladtam oldalról oldalra, mert tudtam, mi vár a könyvben, tudtam, miről fogok olvasni. 

Egy szülőnek nincs fájdalmasabb dolog az életében, mint elveszíteni a gyermekét. Belegondolok mindhárom gyermekem születése utáni napokba, hetekbe, amikor az éjszaka közepén sokszor odaálltam az ágyuk mellé és figyeltem, hogy lélegeznek-e. Ha nem kaptam meggyőző visszaigazolást, akkor megbökdöstem őket. Amikor megmozdultak, akkor némileg nyugodtabban vissza tudtam feküdni az ágyba, hogy egy kis idő elteltével újra megismételjem. 

2021. augusztus 23., hétfő

Julien Wolff & Thomas Müller: Így lettem profi focista!


Nem vagyok különösebben focirajongó, de az Európa- és világbajnokságokat szívesen figyelemmel követem, sőt teljesen át tudom élni a meccs feszültségét és izgalmát, ha egy lendületes, mozgalmas és nem unalmas meccsről van szó. 

Az idei labdarúgó Európa-bajnokságot is néztem a fiaimmal, a mérkőzések időpontjaihoz igazítottuk a napirendünket, és általában egy nagyon jó, közös családi program volt a meccsnézés, még úgy is, hogy sokszor nem az a csapat nyert, amelyiknek mi szurkoltunk. 

A fiaim sokat beszélnek a meccsek alatt, elég gyakran van hozzáfűznivalójuk, így sok érdekes információt megtudtam tőlük, ezáltal még érdekesebbek voltak a közvetítések, bár sokszor izgalmas pillanatokban is volt közléskényszerük, amikor nem feltétlenül tudtam rájuk figyelni. 

2021. augusztus 20., péntek

FÉLÉVZÁRÁSI PÁNIK TAG

Most egy Book Tag kitöltésére vállalkozom, köszönöm szépen a molyos felkérést Gabónak. Mindig érdekes élmény kitölteni egy ilyen kérdéssort, amikor felidézhetem az olvasmányaimat és különböző szempontok szerint elővarázsolhatom őket a fejemből. Azzal ne foglalkozzatok, hogy már lassan két hónappal vagyunk túl a féléven, és semmi pánik sincsen nálam. :D
/Egy-két kivételtől eltekintve, a címekre kattintva elolvashatjátok az értékeléseket is./

2021. augusztus 19., csütörtök

Wéber Anikó: Luca és Máté régi körhintája


Wéber Anikó egyik előző könyve, a Hanga régi karácsonyai jutott eszembe erről a könyvről. Abban a történetben Hanga, a hópehelylány kalandozásairól olvashatunk és utazhatunk vele térben és időben, sok érdekes dolgot megtudva a régmúlt időkről és emberekről.

A Luca és Máté régi körhintája olvasásakor ugyanezt a fantasztikus élményt kaptam. 

Máté, a szélfiú szeretne egy emberbarátot magának, de hiába kopog a házak ablakán, nem nyitja ki senki. Pedig ha kinyitná valaki, és ő egy gyereknek álmában a fülébe suttoghatna egy mesét, akkor másnap az a gyerek láthatná őt. Mert egyébként a szélfiúkat senki emberfia nem láthatja. 

2021. augusztus 18., szerda

Játszik a család: 4MATION


Mindig úgy gondoltam, hogy van valami nagyon megkapó az absztrakt társasjátékokban. Talán a letisztultságuk és az eleganciájuk fogott meg, az, ahogy egyszerű, már-már hétköznapi tárgyakat felhasználva, egy néhány perc alatt elmagyarázható és megérthető szabályrendszer segítségével komplex helyzeteket, megoldásra váró problémákat tudunk létrehozni, melyek alaposan megdolgoztatják emberi gondolkodásunkat.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a fajta absztrakt (tehát tulajdonképpen témátlan) játékok a társasjátékozás legősibb formáját képviselik. 

2021. augusztus 16., hétfő

Vékony Blanka - Dr. Mák Erzsébet - Balogh Lívia: Kutya jó étrend


Kutyatáplálásról nem csak kezdőknek

Nagyszüleink idejében biztos sokan megmosolyogták volna ezt a könyvet. Még hogy étrend a kutyáknak? Külön főzni nekik? Ki látott már ilyet? Szerencsére napjainkban ez már egyáltalán nem megmosolyogtató, hanem egy felelős kutyagazdi lehetősége szerint odafigyel arra, hogy mivel eteti a kutyáját.

Manapság egyre többet lehet hallani a kutyatápok összetételének megváltozásáról, azok rossz hatásairól a kutyákra nézve. Az átlagos, alsó kategóriás kutyaeledelek nem feltétlenül készülnek jobb hozzávalókból, mint amit mi magunk is meg tudunk vásárolni és el tudunk kutyánknak készíteni, de mellette szól az idő és a kényelem.

2021. augusztus 12., csütörtök

Kadarkai Endre: Világtalálkozó


Amikor megláttam, hogy Kadarkai Endre könyvet írt a Világtalálkozóból, nagyon megörültem és egyből arra gondoltam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Utána viszont az jutott eszembe, hogy minek is olvassam el, amikor szinte mindegyik beszélgetést láttam Endre YouTube csatornáján. 

Tovább gondolkodva a homlokomra csaptam: hát éppen ezért kell elolvasnom! Hogy össze tudjam hasonlítani, mit ad hozzá a személyes jelenlét egy beszélgetéshez, kisebb élmény-e egy olvasott riport, mint egy videó, ahol látom a jelenlévők mimikáját, gesztusait, hallom a nevetésüket a hangsúlyaikat, és máshogy jön-e át egy látott és hallott beszélgetés.

2021. augusztus 11., szerda

30. Művészetek Völgye

Sok fesztiválon megfordultunk az évek folyamán, de a Művészetek Völgye már egy ideje az éves "tuti, hogy megyünk" eseményünk. Persze minden alkalommal szeretnénk mind a  10 napra eljutni, de valami mindig közbeszól. Sajnos idén se volt másképp, de azért a 2 hétvégét szinte maradéktalanul abszolváltuk. Mindkét pénteken munkából hazaérve, gyors higiénia után már indultunk is, így este fél 9 körül ott is voltunk. Táskába be 2 behűtött gyümölcsös "sör" és neki is vágtunk a kalandoknak. Az első hétvégéről IDE KATTINTVA  olvashattok.

A második is ugyanígy kezdődött, azzal a kis módosítással, hogy érkezéskor gyorsan felvertem a sátrat, mert az előző heti kocsiban nemalvás után úgy gondoltuk, hogy ez talán egy fokkal jobb lesz, és gondolom nem mondok el újdonságot, hogy úgy is lett. 

2021. augusztus 9., hétfő

Therese Anne Fowler: Rendes környék


Egy rendes környéken rendes emberek élnek, rendes élet és rendes dolgok jellemzők rájuk. A rendes környék minitársadalmának megbecsült tagjai a rendes emberek, tisztelik, kedvelik őket, adnak a véleményükre.

Ilyen rendes ember a korán   megözvegyült Valerie Alston-Holt és 18 éves fia, a jól tanuló, zenében nagyon tehetséges Xavier. 

És látszólag ilyen rendes ember a családjával szomszédba költöző Brad Whitman, a jól menő, légkondicionálásban utazó vállalkozó.  Bár az új házának felépítése következtében az összes fát kivágták a telekről, ami Valerie kertjére csodálatos árnyékot adott, de talán nem lett volna semmi baj, ha nem sérül meg a Valerie udvarán álló öreg tölgyfának a gyökérzete is, és Valerie-t ez több okból is nem érintette volna érzékenyen. 

2021. július 29., csütörtök

Időnként hazudok - Mielőtt a kávé kihűl

 

Alice Feeney: Időnként hazudok

Ez a könyv kikészített. Nem tudtam letenni, végig éreztem, hogy valami van még azon kívül, amit olvasok. Valami a háttérben, egy olyan csavar, amitől majd eltátom a számat. Végig próbáltam találgatni, hogy mi is lehet, Amber hogyan került kómába, és ki bánthatta a többi szereplő közül. 

Mi nem stimmel vele és az egész helyzettel, de nyilván az író is jól csűrte-csavarta a dolgokat és nem akarta, hogy egyből bárki is kitalálja. Remekül vezetett bennünket egyre mélyebbre ebbe a tébolyult helyzetbe. 

Három idősíkban olvastam párhuzamosan a történetet, volt a Most, vagyis a jelenlegi helyzet, hogy Amber kómában van, volt az Akkor, azaz a balesetet megelőző napok, és volt az Azelőtt, ami gyerekkori naplórészleteket tartalmazott. 

2021. július 28., szerda

30. Művészetek Völgye, Kapolcs, Taliándörögd, Vigándpetend - Első hétvége

16 évvel ezelőtt voltam a Művészetek Völgyében először, azóta visszajárunk. Nem tudjuk megunni, nem tudunk csalódni benne és rajongásunk csak nőttön nőtt. Tavaly a Völgyhétvégéket is nagyon élveztük, de vártuk már ezt az igazi fesztiválhangulatot is, amikor a tömeg hömpölyög a főutcán, a parkolók tele vannak, mindenhonnan nevetés és jókedvű beszélgetések szállnak felénk, a buszmegállókban tömegek várják a csigabuszt, és helyenként bizony sorba kell állnunk, ha valamit szeretnénk enni vagy inni. 

És ezt egyáltalán nem bántuk, mert így szoktuk meg a Művészetek Völgyét, ez a zsibongás, ez a sokszínűség volt, amibe annak idején beleszerettünk. 

A jubileumi, 30. Művészetek Völgye, annak is az első hétvégéje fantasztikus élmény volt. Ettől már csak akkor lett volna fantasztikusabb, ha a Völgy szervezői a karszalagok mellé egy időnyerő szerkezetet is biztosítottak volna, vagy egy osztódó bűbájt esetleg. :D :D