Sarah Winman: Csendélet

Évekkel ezelőtt teljesen véletlenül akadtam a szerző Amikor isten nyúl volt című könyvére és azonnal nagy kedvencem lett. Éppen ezért meglepett, hogy a Bádogember című regénye miért nem okozott ugyanolyan hűha érzést. Tetszett, jó volt, de nem rabolta el a szívemet.

Sokáig nem is esett le nekem, hogy a Csendélet írója ugyanaz a Sarah Winman, aki az Amikor isten nyúl volt történetet írta, de mindig gyönyörködtem a borítójában, a nagyszerű kivitelezésében. Fantasztikusan szép, ahogyan a lapok külső élén kirajzolódik a gyönyörű grafika, és ugyanilyen jó volt azt nézni, hogy olvasás közben, amikor a lapok széthúzódtak egymástól, akkor elhalványult. Ez a könyv olyan, hogy egyszerűen örömet okoz a nézése is. 

Ákody Zsuzsa: Egy csúnya nő

Ez a könyv már a címével hívogat az olvasásra. Egy csúnya nő. Mi jut eszünkbe erről? Szegény, miért ilyen előnytelen külsővel áldotta meg a sors? De jó, nem csak én vagyok csúnya!! Attól, hogy csúnya, még lehetne kedvesebb! Vagy éppen ezért, ha már csúnya, akkor kedves legyen. Vagy okos. Vagy mindkettő. 

De mitől lesz csúnya valaki? A génektől, a családjától örökölt külső jegyektől? Egyáltalán, az számít, ha mások mondják valakiről, hogy csúnya, vagy akkor csúnya valaki, ha magát annak gondolja. Ha mások viszont szépnek látják azt, aki azt gondolja magáról, hogy csúnya, akkor kinek van igaza?

T.J. Klune: Ház az égszínkék tengernél

Mint oly sokszor, most is a molyos értékelések hoztak kedvet a könyv elolvasásához, pedig a fantasy nem tartozik kifejezetten a kedvenc stílusaim közé. Mégis azt éreztem, hogy ennek a nagyon vidám, meseszerű borítójú és hangulatos című regénynek adnom kell egy esélyt. És milyen jól tettem!

Aki hozzám hasonlóan bizonytalan a fantasy szál miatt, tegye félre a vonakodását, tekintsen el attól, hogy 6 mágikus kisgyermeket is megismerünk ebben a könyvben, illetve ne tekintsen, mert fontos és lényeges szempont, hogy ők mások. És ezen a másokon van a hangsúly. 

Ebben a történetben mindenki más, mint az átlag. De mi és milyen is az átlag? És ki dönti el, hogy mi az átlag? Na de ebbe most nem mennék bele, hanem inkább erről a végtelenül bájos és szeretni való történetről írnék. 

Pamela Terry: A szőlő édes íze

Egy könnyed, nyári, vidám regényre számítottam. Talán a gyönyörű borító, a szőlő, abból pedig asszociálva a borra könnyű nyári estéket, vacsorákat, szerelmeket vizionált elém. De nem azt kaptam, hanem egy  családi drámát. Ha a könnyedebb témát kapom, akkor is nagyon örültem volna, hiszen arra számítottam, de így, hogy egy sokkal komolyabb, mélyebb, keserédes, fájdalmas olvasmányt találtam, egy kellemes meglepetés ért. 

Ez a történet egy anya halálával kezdődik. Már a halálának körülményei is rejtélyesek, de az igazi titkok és meglepetések még csak azután következnek. A könyv komorsága ellentétben áll a táj és a leírások szépségével, az anya halála nagyon sok mindent megindít három gyermekében, akiknek életére nagy hatással volt édesanyjuk személye. Kire így, kire úgy.

Marianne Cronin: Lenni és Margot száz éve

Fogalmam sem volt, mire számítsak ennél a könyvnél. Valamiért azt gondoltam, hogy egy időutazásos szerelmes regény. Hát ettől nagyobbat nem is tévedhettem volna. Könyvtárban láttam meg, és régebben láttam molyon, kikölcsönöztem anélkül, hogy elolvastam volna a fülszöveget. Úgy kezdtem el olvasni, hogy halvány fogalmam sem volt róla, miről szól.

Viszont már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy egy-egy alkalommal úgy kellene a könyvtárban válogatnom, mint régen. Mindenféle molyos lista nélkül, csak úgy bóklászva a polcok között, ezt-azt levenni, elolvasni a fülszöveget és dönteni, viszem vagy nem viszem. És nem olvasok ott, a könyvtárban sem utána a molyon. :)

Laurie Frankel: Mindig ez van

Ez egy erősen elgondolkodtató regény Claude-ról és családjáról. Claude 5 éves, négy nagyobb fiútestvére van, és rendezett, boldog családban nevelkedik, intelligens szülőkkel. Így lehetett a története olyan, amilyen lett. A szerző állítása szerint nem a saját története, de ugyanebben az élethelyzetben van, az ő gyermeke Claude-hoz hasonló, azaz valamikor kisfiú volt, most pedig lány. 

Tehát ha nem is a saját története, de a saját tapasztalatait, a saját megélt élményeit is megírta ebben a könyvben, sok más hasonló sorsú család tapasztalatai mellett. Bár azt állítja a könyv végén, hogy ezek nem az ő tapasztalatai, nem a gyermeke tapasztalatai és nem a gyermeke története, de én ennek ellenére is azt gondolom, hogy Laurie Frankel nem biztos, hogy írt volna ezzel a témával foglalkozó könyvet, ha nem jár ő is hasonló cipőben.

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Nem vagyunk már gyerekek. Ez a mondat nagyon sok mindent jelenthet, nagyon sok mindenre vonatkoztatható. Nem vagyunk már gyerekek, tehát azt jelenti, felnőttünk. A gyerekek szemében a felnőttek a maguk urai, tudják, mikor mit és miért csinálnak, bármit megtehetnek, amit csak akarnak, nem mondja meg nekik senki, hogy ezt vagy azt nem szabad, ezt ne tedd, ne mondd, ne élj így vagy úgy. 

És mégis..., legtöbbször az ember felnőve sem érzi magát szabadnak, mert nem mer felvállalni a nyilvánosság előtt dolgokat, de sokszor még önmaga előtt sem. Tart a társadalom ítéletétől, véleményétől, pedig ha valaki bajba kerül, beteg lesz, komoly családi problémája lesz, esetleg tragédiát él át, akkor úgy igazából magára marad legtöbbször. A társadalom olyankor csak sajnálkozik, hogy így szegény, meg úgy szegény és örül, hogy nem vele történik.

Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié

Bejegyzésem írását azzal kezdhetném, hogy miért nehezebb bejegyzést írni erről a könyvről, mint egy bármilyen másik mesekönyvről, de akkor sokan azt hihetnék, hogy a könyvben felmerült témák miatt gondolom ezt. 

Pedig nem azért, hanem csupán azért, mert ledarálásra került. Ezáltal hatalmas médiafigyelmet kapott, napokig erről beszélt az egész ország, saját családtagjaim is megkérdezték, hogy én fogom-e olvasni a könyvet és kíváncsian várják a véleményemet. 

Sokkal egyszerűbb lenne véleményt írni erről a könyvről úgy, ha csak egy mesekönyvként hozzám került volna. Ha csak a gyönyörű illusztrációk és a meseátdolgozások ténye keltette volna fel a figyelmemet és úgy olvashattam volna el. Nem tudva milyen meséket tartalmaz, és milyen szereplők a hősei ezeknek a meséknek.

Olvastam még...

Két olyan könyvet mutatok ebben a bejegyzésben, ami teljesen másról szól, mégis nagyon sok hasonlóságot, párhuzamot lehet vonni köztük. Mindkettőben nagyon fontos szerepe van a családnak, annak, hogy mennyire ismerjük a saját gyerekeinket, mennyire boldogak a gyerekeink, ismerjük-e az összes titkukat, kell-e ismernünk a titkaikat és tehetünk-e többet annál, mint amit teszünk. 

Mindkét könyv nagyon kemény történet, fontos mondanivalókat hordoz és felhívja a figyelmet arra, hogy mindig lehet jobban figyelnünk egymásra és bár vannak helyzetek, amikor tehetetlennek érezzük magunkat, de fontos, hogy mindig ott legyünk a gyerekeink számára. És még fontosabb, hogy jól legyünk ott. 

Karen M. McManus: Lehull a lepel

 

Ennek a könyvnek sikerült meglepnie, mert sokkal jobb volt, mint vártam. Vagy sokkal több volt, nem is tudom, melyik a helyes kifejezés. Az alapsztori és a történet kezdete, hogy 5 gimnazista diák egy délután büntetését tölti egy osztályteremben, ahol egy tanár is jelen van. 

Egy hirtelen haláleset sokkolja a jelenlévőket, a diákok közül kerül ki az áldozat. Elárulhatom, hogy Simon az, a gimi pletykarovatának a szerkesztője. Azért árulhatom el, mert a könyv fülszövegében is benne van, és a történet elején történik meg, tulajdonképpen ez az egész történet alapja.

Garrard Conley: Eltörölt fiú

Érdekes alakulása az olvasmányaim egymás utáni sorrendjének, hogy ezt a könyvet éppen a Cameron Post rossz nevelése után olvastam. Ha így történt, akkor már óhatatlanul kell némi párhuzamot vonnom és kis összehasonlítást végeznem a két könyv között. 

A legszembetűnőbb különbség az, hogy az egyikben egy leszbikus lány a főszereplő, a másikban pedig egy meleg fiú.  Míg az eltörölt fiút a saját szülei küldik az átnevelő intézetbe, addig Cameron Post a nagynénje és nagyanyja jóvoltából kénytelen részt venni az átnevelésben. Azt hiszem a két legnagyobb különbség ennyi, a hasonlóságokból többet fel tudok sorolni.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Ez egy olyan könyv, amit ajánlanék a középiskolába, kötelező vagy ajánlott olvasmánynak. Egyrészt mert azokról a dolgokról szól, ami a tinédzsereket érdekelheti, önmaguk és szexualitásuk felfedezése, a középiskolai élet, zaklatás, barátság, szerelem, másrészt pedig a homoszexualitás témája és elfogadása, más szemszögből való megtapasztalása. Segíthet elfogadóvá és megértővé tenni a fiatalokat abban a korban, amikor még talán sokkal könnyebb, mint egy felnőtt esetében.

A történet erősen két részre tagolódik. Cameron átnevelés előtti és utáni életére. Az első rész mindennek ellenére boldognak mondható. A második rész pedig annyira fojtogató és meghökkentő, mintha legalább a középkorban történnének  dolgok. 

Bálint Erika: Adj esélyt!

Napjainkban már nem kellene, hogy kényes téma legyen a homoszexualitás, egyre többen coming outolnak, állnak a nyilvánosság elé, vállalva önmagukat, nemi identitásukat, ezért azt gondolnánk, hogy ez már egy hétköznapi téma is lehetne, de az a tapasztalatom, hogy nem az. Addig, amíg vannak olyan emberek, akik félnek attól, hogy mit szól a családjuk, mit szól a munkahelyük, ha felvállalják nemi irányultságukat, addig ez nem hétköznapi téma.

Ennek a könyvnek a főhőse szintén ebben a helyzetben van. Jó nevű sebészorvos, aki fiatalon a társadalmi elvárások szerint élt és bár már akkor érezte, hogy ő a férfiakhoz vonzódik, mégis megnősült és gyermeke is született. Évekig élt ebben a házasságban, egyre keservesebben, ám egyszer találkozott egy férfival, aki miatt kilépett a kapcsolatból.