Alix E. Harrow: Tízezer ajtó

Sokat vártam ettől a könyvtől és nem kellett csalódnom. Ha szeretitek a valóságon túli világot, ha szerettek elgondolkodni párhuzamos valóságokon, ha a képzeletetek tud szárnyalni és mindig is szárnyalt, ha egy különös élmény részesei lennétek, akkor el kell olvasnotok ezt a könyvet.

Olyan fantázia és valóság keveréke ez a történet, ez a könyv a könyvben, amit akkor tudtok értékelni, ha ti magatok is elgondolkodtatok már legalább egyszer, hogy vannak-e a fűben apró tündérkék, ha egy elhagyott ház romos ajtaja, ablaka régi történeteket sugallt, ha kíváncsiak voltatok egy túra alkalmával, hogy  hová vezet a hegy oldalában az elhagyott vasajtó, ha történtek veletek néha olyan dolgok, amiket ti magatok sem tudtatok megmagyarázni. 

Guillaume Musso: Az éjszaka és a lányka

Egy kivétellel Musso összes könyvét olvastam, és az egyik kedvenc szerzőmként tartom számon, mert szeretem a történetvezetését, a stílusát, és engem mindig meg tud lepni egy-egy csavarral a könyveiben. Könnyed, olvasmányos, rejtélyes, általában letehetetlen.

Természetesen vannak jobb és gyengébb könyvei, de egy rajongó, az mindig rajongó marad, és nagy várakozással néz elébe kedvelt írója minden új megjelenésének. Mint ahogyan én is ennek a könyvnek, annál is inkább, mert előttem a férjem olvasta és neki nagyon tetszett, bár ő is jelezte, hogy más, mint a többi.  De szerintem az nem baj, ha egy író nem csak egy kaptafára ír, mert akkor meg azt hányhatják a szemére.

Kovács Attila: Micsoda költözés!

Nyomozás a Pipacs utcában

Kovács Attila, Holden Rose néven írta meg Howard Matheu kalandjait, melyekben Howard és barátai minden részben valami kiderítendő rejtélyre bukkannak, és természetesen mindig a titkok nyomába erednek, nyomoznak, ügyeskednek, és időnként bajba is keverednek.

A nyomozásról és a rejtélyekről a szerző legújabb könyvében sem kell lemondanunk, ugyanis bámulatos kalandokba bonyolódunk ezúttal is. Lali és Hédi izgalmas nyomozását követhetjük figyelemmel, sőt izgulhatunk velük együtt, sikerül-e kideríteniük, ki lopta el a játszótérről a parafa alátéteket.

Michael Ward: A Narnia-kód

C. S. Lewis és a hét szféra titka

Mindig is érdekesnek tartottam, ahogy a különböző epikus, nagy ívű sci-fi és fantasy történetekben egymástól, és az íróik szándékától függetlenül, újra és újra hasonló karakterek bukkannak fel, és történések mennek végbe, a szereplők hasonló eseményeken küzdik át magukat. 

Mintha egy idő után ezek a történetek saját magukat kezdenék el írni és önmagukon túlmutatva valami nagyobb, egyetemes dolog részévé válnának. 

Mintha ezeknek a műveknek lenne egy titkos mondanivalója, mely szerint a szereplők sorsának alakulását rejtett erők irányítják, melyek szándékai kifürkészhetetlenek ugyan, de mégis mindig a jóság, a béke és a szeretet győzelme a végső cél.

Thriller csütörtök: Misztikus, földöntúli sorozatgyilkosságok az ifjú Mulderrel és Scullyval

Én annyira vártam már ezt a két könyvet, hogy csak na!

Az X-akták az egyik legkedvencebb sorozatom, pompás epizódok, szuper főszereplők, ufók, titkok, rejtélyek és összesküvések minden ami csak kell! :)

Nincs is annál jobb, mint behúzni a függönyöket a szobában, elsötétíteni, bekészíteni egy takarót (hogy legyen mit a fejünkre húzni a félelmetes, vagy túl izgalmas jeleneteknél), szerezni egy kis nasit, és egyhuzamban végignézni egy egész évadot... :)

Elisabeth Gifford: Elhallgatott szavak

Engem már Elisabeth Gifford első magyarul megjelent könyve is teljesen levett a lábamról, a különleges  történetével, ködös és komor hangulatával, ezért nagyon kíváncsi voltam már a második könyvére is.

A borítója alapján azt hittem, hogy a történet Amerikában fog játszódni, főleg a házhoz vezető fasor juttatta ezt az eszembe, de aztán kiderült, hogy egy hamisítatlan, borongós, mélabús Angliában játszódó történetet fogok olvasni most is.

Thriller csütörtök: Eltűnt lányok, véres margaréták és egy még véresebb család...

Ezennel új rovatot indítok a blogon, amelyben az egyik kedvenc műfajom lesz a főszereplő, remélem minél több csütörtökön várhatunk majd itt benneteket jó kis thrillerekkel! :)

Abban megegyezhetünk, hogy mostanában fénykorukat élik a thrillerek, pszicho-thrillerek, főleg a bestsellerek és az év legütősebb bemutatkozója típusúak... ;)

De végülis én ennek csak örülhetek, mivel igencsak nagy kedvelője vagyok a műfajnak, egyszóval mit nekem egy-két gyengébb darab, ha végül igazi kincsre bukkanok közöttük. :)

TitkOLVASás: Tara Altebrando: A távozás

Ismét egy TitkOLVASás, amely ez esetben még a többinél is nehezebb volt, mert annyira megosztottam volna Zsófival egy-két gondolatomat, nagyon szerettem volna megmutatni a könyv belsejét, a fantasztikus formatervezést, ahogyan előfordulnak tekergő sorok, hullámzó mondatok, kihagyott oldalak és helyenként különféle ábrák.

Stephenie Meyer: A Vegyész

Derekasan bevallom, én annak idején Twilight rajongó voltam, egy-két nap alatt végeztem az egyik kötettel, aztán pedig alig vártam a következő részt. 13 éves voltam és a vámpírláz engem is magával ragadott. 

Bella már olvasás közben is nagyon idegesített, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt a nagy vámpírromantika iránti rajongásom, de azért arra, ahogy befeledkeztem ezekbe a könyvekbe, mindig jó emlékként fogok visszagondolni.

Kate Morton: A tóparti ház

Hűűű, micsoda könyv volt ez!! Teljesen lenyűgözött!! Kate Morton is ott van már jó ideje a kedvenceim sorában, sőt, közös kedvenceink sorában, mert Zsófi is nagyon szereti a könyveit, így talán nem is meglepetés, hogy ezúttal is sikerült elkápráztatnia.

Talán Kate könyveinek  össze is lehetne szedni a hozzávalóit:

Végy egy régvolt családot, legyenek kedvesek, aranyosak, édes gyerekekkel, legyen benne szerelem, mindent elsöprő, sok mindent kibíró, legyen egy gonosz szereplő, legyen egy félreismert, és a legfőbb alkotórész semmiképpen se hiányozzon belőle, az pedig egy olyan titok, ami uralja az egész könyvet, amin nem csak mi olvasók törjük a fejünket, hanem a könyvben felbukkanó új szereplők.

Caleb Krisp: Ivy Pocket és az óragyémánt

Ivy Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban...

Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza.

A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba...

Egy dolgot már leszögezhetünk rögtön az elején, Ivy Pocket egyáltalán nem egy átlagos szobalány! :)

Hisz egy átlagos szobalány nem tizenkét éves, és nem mondana például ilyeneket a munkaadójának:

"Sok igazi arisztokratához hasonlóan a grófnő alsó ajka is lekonyul, álla pedig szinte nincs is. Emiatt olyan nehéz feladat számára a levesevés, számunkra pedig emiatt olyan kellemetlen látvány."

És vajon melyik átlagos szobalány elől menekülne el a munkaadója egy másik kontinensre? 

Na ugye, hogy Ivy mindennek mondható, csak átlagosnak nem? :)

Ivy Pocket egy rendkívüli tizenkét éves kislány, amellett, hogy egyfolytában beszél, soha be nem áll a szája és merészebbnél merészebb történeteket talál ki sosem ismert szüleiről, egyik meséjében térképrajzolókként említi meg őket, akik bejárták a világot, de ugyanaznap egy másik történetben már királyi fenségek leszármazottjaként emlegeti magát. Derűlátását és jókedvét egyszerűen semmi sem tudja megtörni.

Ivy szerintem természeténél fogva is nagy kalamajkákba tudna keveredni, de az igazi bonyodalmakat mégiscsak egy titokzatos tárgy, a rejtélyes és varázslatos Óragyémánt okozza, amit egy haldokló grófnő ad Ivynek azzal a megbízással, hogy juttassa el egy régi barátnője unokájának.

Itt kezdődnek az igazi zűrzavaros kalandok. Ivy hajóra száll, hogy Párizsból Angliába utazzon, a hajón megismerkedik, a kezdetben vénkisasszonynak tűnő Miss Always-szel, és mivel a titkok nem igazán Ivy jóbarátai, és Miss Always-ban amúgy sem lát semmi gyanúsat, így nyugodt szívvel osztja meg vele titkos küldetésének apró részleteit. Miközben mi már sejthetjük, hogy Miss Always mégsem az az aggszűz (csakhogy Ivy szavaival éljek), akinek mutatja magát, Ivy mit sem sejt a nő galád céljairól.

Az Óragyémántnak jobbnál jobb rejtekhelyeket talál és mivel Trinity grófnő szigorúan a lelkére köti, hogy semmi szín alatt ne próbálja fel, így Ivy természetesen szinte kötelességének érzi, hogy megtegye ezt, de ekkor olyan dologban lesz észre, amire még neki sem lesz egy szava sem.

Angliába érkezvén még nagyobb bonyodalmakba keveredik, éjjeli betörési kísérlet áldozatává válik, elkényeztetett kis örökös lánykákkal küzd meg, majd egy titokzatos amerikai nevelőnőt is az útjába sodor a szél, aki szintén nem az, akinek mutatja magát. És természetesen végül az Óragyémánt titkaira is fény derül majd, persze csak miután Ivy Pocket mindent alaposan összekuszál.

Nagyon aranyos, kalandos ifjúsági könyv volt ez, titkokkal és érdekes szereplőkkel, Ivy Pocket pedig egy imádnivalóan nagy szájú kis fruska volt. Olvasás közben sokszor eszembe jutott, hogy ebből a könyvből milyen jó filmet lehetne csinálni, aztán amikor rákerestem a könyvre, rábukkantam egy olyan hírmorzsára, miszerint a megfilmesítési jogokat már el is adták.

Kíváncsian várom Ivy újabb eszeveszett kalandját, mert biztos vagyok benne, hogy bőven tartogat még számomra meglepetéseket ez a lány! :)

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

9/10

Zsófi

Robert Masello: Az Einstein - prófécia

1944-ben még javában dúl a második világháború, amikor az amerikai hadsereg ifjú hadnagya, Lucas Athan egy egyiptomi sírboltból származó szarkofágot talál az elszáz-lotaringiai hadszíntéren. A Princeton Egyetemre szállított kőláda rejtélyeit csak Lucas tudja megfejteni a tehetséges ifjú régésznő, Simone Rashid segítségével.

Ezek a rejtélyek magának Albert Einsteinnek a sötét jóslatait cáfolhajták vagy erősíthetik meg. 

Lucas és Simone a szarkofág különös tartalmának vizsgálata közben akaratukon kívül a világra szabadítják a jó és a gonosz erőit. 

A világ sorsa innentől fogva nemcsak Einstein professzor titkos kutatómunkájától függ, hanem attól is, hogy Lucas képes-e legyőzni egy minden eddiginél elképzelhetetlenebb erejű, démoni ellenséget.

Elolvastam már pár könyvet, melyekben a híres professzornak Albert Einsteinnek mindig különféle szerepek jutottak, volt már kíméletlen nőcsábász, fiát elhanyagoló apa, egyszóval egyik történetben sem pozitív hősként tüntették fel. 

Robert Masello kalandregényében azonban igazán jó szerepet kapott, életének egy igen nehéz pillanatát ismerhettük meg, az író nagyon szimpatikus emberként jelenítette meg a kócos hajú, zoknit sosem viselő, mentolos cukorkát szopogató szórakozott professzort.

A történetünk kezdetén két katona éppen egy különleges küldetést teljesít, a nácik által zsákmányolt műkincsek felkutatásán fáradoznak, egy titokzatos szarkofágot kell megtalálniuk, amire egy barlangban lelnek rá, a führer különös gonddal elkülöníttetve helyezte el ezt a műtárgyat. Ám a két katona Lucas Athan és társa éppenhogy megtalálja a szarkofágot, amikor szörnyű tragédia történik.

Ekkor egy másik ember, a fiatal arab kutatónő, Simone Rashid Amerikába tartó utazásába pillanthatunk be. Simone és idős édesapja az általuk felfedezett, majd a nácik által elorzott szarkofágot követi Amerikába, a hajón való útjuk sem mondható esemény nélkülinek.

Lucas Athan egyetemi professzor háborús hősként tér vissza az egyetemi városba Princetownba, fél szemét elvesztette egy titokzatos műkincs utáni kutatásban, de mindent megtesz, hogy visszarázódjon a háború előtti életébe, bár ez egész nehéz feladat lesz, hisz a körülötte lévő világ sem ugyanaz már, mint ami egykor volt.

Ám a  mindennapjait alaposan felrázza a titokzatos szarkofág, ami hosszú útjáról az egyetemre érkezik, és feljebb való hatalmi erők Lucast jelölik ki a tanulmányozására..

A fiatal tudós, még nem is sejti, hogy kutatásamennyire fel fogja majd forgatni az életét, s a világról alkotott elképzeléseit. A kutatásba, a szarkofág tanulmányozásába bekapcsolódik még Simone Rashid is, így a két fiatal sorsa akarva akaratlanul is összefonódik.

És persze itt jön még a képbe Albert Einstein, aki éppen az egész világot elpusztítani képes fegyver megalkotásában segédkezik, közben önmagával és az erkölcseivel viaskodik. 

A titokzatos szarkofág felnyitásakor pedig egy erős és ősi elem szabadul a világra...

Élveztem ezt az izgalmas és fordulatos kalandregényt, az egyetemi város Princetown, és az 1940-es évekbeli környezet remek keretet, egyedi hangulatot szolgáltatott a történetnek. A szereplőket is megkedveltem, Simone került hozzám a legközelebb, imádom a talpraesett főhősnőket. 

A könyvben a tudomány összefonódott a misztikummal, de a szerző e két dolog között megtalálta a tökéletes egyensúlyt.

A kalandos, rejtélyes történelmi regényenek kedvelőinek bátran ajánlom ezt a könyvet.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

8/10

Zsófi

Donnie Eichar: Halálhegy

A Gyatlov-csoport tragédiájának igaz története

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki a sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban.

A szerző, Donnie Eichar útra kel, hogy maga is végigjárja a tragikus véget ért fiatalok útját az orosz télben. Izgalmas, fordulatos dokumentumregénye az áldozatok eddig publikálatlan naplói és fényképei, nyomozati iratok és több tucatnyi interjú segítségével most először derít fényt arra, mi is történt a Halálhegyen azon az ominózus éjszakán.

A könyv kézbevétele előtt még semmit nem tudtam a Gyatlov-csoportról, sem a velük történt tragédiáról. Donnie Eichar dokumentumregényében megismerhetjük az üggyel kapcsolatban folytatott alapos kutatómunkáját, helyszíni szemléit, különböző szakértőkkel, tudósokkal folytatott értekezéseit.

A mai fiatalok élete, szokásai nagyban különböznek a múlt ifjainak életvitelétől. 1959-ben tíz orosz egyetemista fiatal felkerekedett, hogy meghódítsák az Urál hegység nehéz terepét, a céljaik között szerepelt még az is, hogy a túrázó csapatuk eggyel magasabb minősítést érhessen el. De mindezek mellett kikapcsolódásként is tekintettek a nehéz és megerőltető túráikra. 

Meg is tudom érteni őket és át tudom érezni azt is, hogy egy ilyen túra alkalmával milyen érzés lehetett egy kicsit kiszakadni a mindennapokból, kies és érintetlen havas tájakat meghódítani, átlépni a saját tűrő- és teljesítőképességeik határát, egy jól működő csapat tagjának lenni.

Magam előtt látom a túra előtti nagy várakozásukat, az elhivatottságukat, a lelkesedésüket és olvasás közben szomorúsággal tölt el, hogy én már ismerem a történetük tragikus végkifejletét.

A könyv két részből épül fel és érezhető rajta a szerző dokumentumfilm-készítői múltja. 

Az egyik szálon azt követhetjük nyomon, amint a szerző megérkezik Oroszországba, és az útjába kerülő nehézségek ellenére hatalmas elhatározással vág bele a nyomozásba, melynek során sokszor kell szembesülnie azzal a kérdéssel, hogy őt, mint amerikait, ugyan miért érdekli ennyire egy sok-sok évvel ezelőtt történt tragédia, egyáltalán mi köze van ezekhez a dolgokhoz. Szerencsére bőven akadnak segítői a helyiek között, akikre bátran számíthatott minden körülmények között.

Donnie nyomozása során egyenként megismerhetjük a Gyatlov-csoport tagjait, a nagy túra előkészületeit, majd az eset kapcsán folytatott vizsgálat részleteit, a kutatócsoportok munkáját. De a tragédiával kapcsolatos különböző elméleteket, vélekedéseket is ismerteti velünk, majd ezek lehetetlenségét is megmagyarázza nekünk, tudományos adatokkal, tényekkel kiegészítve.

A regény másik eseményvonalán, pedig a Gyatlov-csoporttal tarthatunk, testközelből ismerjük a megerőltető túra részleteit, egészen addig a végzetes éjszakáig.

És hogy a könyv végén választ kapunk-e arra, hogy mi történt a túrázókkal? Miért hagyták el hiányos öltözetben azon a sötét és hideg éjszakán a sátrukat, gyakorlott túrázóként így a biztos halálba rohanva? Mi lehetett az a külső körülmény, ami erre kényszerítette őket? Miután a szerző egymás után megcáfolta az évek során a tragédiával kapcsolatban született elméleteket, nem igazán tudtam mire számíthatok még a könyv befejezésénél, hogy számíthatok-e egyáltalán valamiféle megoldásra, vagy válaszokra. De a lezárásnak végül sikerült meglepnie és elgondolkodtatnia.

9/10

A könyvet köszönöm a Park Kiadónak!

Zsófi

Guillaume Musso: Az angyal hív

New York, Kennedy repülőtér. A zsúfolt csarnokban egymásnak ütközik egy férfi és egy nő. Némi vita után mindketten folytatják útjukat. Madeline és Jonathan korábban soha nem találkozott, és soha nem kellett volna viszontlátniuk egymást. De a holmijukat összeszedve véletlenül elcserélik a mobiljaikat. 

Mire észreveszik tévedésüket, már 10 ezer kilométer választja el őket egymástól: a nőnek virágboltja van Párizsban, a férfi egy San Franciscói éttermet vezet. Kíváncsiságuknak engedve mindketten átnézik  a másik telefonjának tartalmát. Kettős indiszkréció és egy nagy felfedezés: életüket összeköti egy titok, amelyről azt hitték, hogy örökre sikerül eltemetniük.

Guillaume Musso-t kedvenc íróim között tartom számon. Szeretem azt a finomságot, amivel ír, amivel a szereplőit megközelíti, nem harsányan, egyszerre, hanem szép lassan, óvatosan bemutatva őket. 

Regényeiben mindig van valami misztikus, valami sorsszerű. Így van ez ebben a könyvében is. Valami megtörténik, mert meg kellett történnie. Látszólag véletlen, mi olvasók legalábbis azt gondoljuk, hogy az, de Musso ekkor már tudja, hogy nem véletlenül cseréli össze két főszereplőnk a mobilját, ez a sors akarata. A sors irányította őket egymás közelébe, ő intézte úgy, hogy összeütközzenek és az elrepült, leejtett telefonok nem a megfelelő személyekhez kerüljenek vissza.

Először furcsának tartottam, hogy ez a két, egymásnak ismeretlen ember egyből kutakodni kezdett a másik telefonjában, de azt gondoltam utána, hogy ne legyek már ilyen képmutató, hiszen valószínűleg én is azt csinálnám. Úgy meg pláne, ha a tulajdonosa tőlem 10 ezer kilométerre éli az életét az én telefonommal. Bizony én is belenéznék, és ha érdekes dolgokat találnék, spekulálni kezdenék, ugyanúgy , mint szereplőink.  Zsófitól már úgy is megkaptam az "Anya, a konspirátor" címet, így be kell vallanom, hogy kutakodnék én abban a telefonban. 

Elcserélt telefonjaikon Madeline és Jonathan felveszik a kapcsolatot egymással, a másik telefonjára érkezett üzeneteket adnak át, foglalásokat, rendeléseket közvetítenek egymásnak. Mindkettőjük kíváncsisága szárba szökkent a telefonban talált érdekes dolgok kapcsán, és itt indul be igazán a cselekmény. 

A szerző nagyon jól váltogatja a nézőpontokat Madeline és Jonathan között, éppen akkor mindig, amikor már a feszültség körömrágásig fokozódna bennem, nemes egyszerűséggel átvált a másikuk nézőpontjába, hogy ott ugyanúgy felkorbácsolja az izgalmakat.

A történetben volt egy krimiszál is, ami miatt az izgalmak magával ragadtak, egyik fordulat, meglepetés követte másikat.  Nagyon jól összerakta Musso, mint egy puzzle, úgy kerültek egymás után helyre a kirakós darabkái, csak azért, hogy majd később még tekerjen rajta egy kicsit. A krimi részének számomra a vége nagy csavar volt, jól összekavarta, majd elrendezte az író az eseményeket.

Romantika is volt, mert Mussonál ez is megszokott elem, bár sokáig kétségek között tartott, sőt azt kell mondjam, hogy egészen a végéig nem tudtam, hogy a Sors hogyan gondolja továbbintézni ezeknek a szeretnivaló, ám lelkileg sérült embereknek a sorsát. Volt-e valami nagyobb célja velük, vagy a telefonok kicserélésével "csak" a lelküket akarta rendberakni? 

Ami látszólag véletlen, az lehet, hogy egyáltalán nem az, mert véletlenek nincsenek? Csak azokkal az emberekkel találkozunk, akikkel amúgy is találkoznánk. Ha pedig mégsem, akkor a Sors egy kicsit játszik velünk, vagy a megfelelő irányba terel. 

Guillaume Musso most is hagyott nekünk gondolkodnivalót, ha nem is történeten, mert ott minden megoldódott, minden kiderült, hanem a Sors és a Véletlen jelentőségén. 

A könyvet köszönöm a Park Könyvkiadónak!

10/10

Bea

Michael Crichton: A Gömb

A Csendes-óceán déli részén, háromszáz méteres mélységben az amerikai haditengerészet elképesztő méretű űrhajóra bukkan, amely háromszáz éve fekszik a tengerfenéken. A legnagyobb titkolódzás közepette négy tudóst visznek a helyszínre, hogy ők nézzenek szembe egy idegen civilizáció küldötteivel. Amit odalent találnak, az felülmúl minden képzeletet, és meghazudtol minden logikus magyarázatot. Aztán egyszer csak üzenetek jelennek meg a számítógép képernyőjén. Egyre fenyegetőbb hangú üzenetek...

A filmek alapjául szolgáló könyveket én ugyanúgy szeretem a filmek előtt, és a filmek után is elolvasni. Sőt, ha nézünk egy filmet, és látom, hogy a történetének az alapjául egy könyv szolgált, akkor szinte kötelességemnek érzem azt is elolvasni.

A Gömb című filmet már régebben láttam, de akkor nagy hatással volt rám, szeretem az ilyen gondolkodós, agyafúrt sci-fi-ket. Egyáltalán nem csalódtam a könyvben sem, a film korábbi megnézése sem vett el a könyv élvezetéből, sőt több dologban meg is világosodtam így az olvasása után.

Már a Jurassic Park olvasása közben is rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik Michael Crichton stílusa, és ez a tudományos thriller műfaj is, amelyben a könyvei íródnak. Miközben jól szórakozom, izgulok, a cselekmény kimenetelét illetően, vagy éppen borzongok a hátborzongató jelenetek közben, sok új ismerettel is gazdagodom, például a fekete lyukak, a zoológia, vagy éppen a pszichológia témakörében.

Főszereplőnket, Norman Johnsont egy nap furcsa feladattal bízzák meg, állítson össze egy tanulmányt, arra az esetre, ha az emberiségnek idegen életformákkal kellene kapcsolatot létesítenie, Norman a legjobb tudása szerint próbálja eme értekezést összeállítani, de azért nem veszi véresen komolyan ezt az egészet.

Aztán egy nap hirtelen kap egy telefonhívást, melyben közlik vele, hogy egy nagyon fontos küldetésben kell résztvennie. Az oly lehetetlennek tűnő esemény valóra válik.

Norman négy nagy tudós társaságában háromszáz méter mélységig merül alá a Csendes-óceánban, hogy felfedjék az ott rejtőző titkokat.

A tudóscsoport által itt felfedezett dolgok is nagyon érdekesek és izgalmasak voltak (hogyne lettek volna azok, hisz egy több száz éves űrhajóra bukkantak az óceán fenekén), de engem az itt kialakuló emberi viselkedésminták is nagy lázban tartottak. 

Normannak tulajdonképpen az volt itt lent a feladata, hogy az emberek között kialakuló stresszhelyzeteket, problémákat kezelje, érdekes volt a stresszhelyzetekre vonatkozó kutatási adatokat is megismerni.

A címadó Gömb is nagyon rejtélyes, titokzatos és hátborzongató volt.

A történet végig feszült és izgalmas, a szereplők is nagyon tetszettek, hol szimpatikusak voltak, hol teljesen kivetkőztek magukból. A cselekmény helyszínéül szolgáló mélytengeri bázis pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. A történet végkifejlete pedig nagyon elgondolkodtató...

9/10

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Zsófi

Kenneth Oppel: Az élet vize

Mary Shelley XIX. századi regényének legendássá vált hőse Victor Frankenstein a mai napig nagy népszerűségnek örvend a fantasztikus, misztikus kalandregények kedvelőinek körében. 

Kenneth Oppel a népszerű, több irodalmi díjat nyert kanadai ifjúsági író két kötetes regényfolyamban eleveníti fel a mitikus szörny megalkotójának ifjúkorát.

Veszély, merészség, szenvedély - ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át... ám egy unokatestvérük, Elisabeth érkezése és egy váratlan, súlyos betegség miatt vakmerő játékaik véres valósággá válnak.

Ez a könyv egyértelműen nem a "hopp észrevettem" könyvtári szerzemények kategóriájába tartozik, ugyanis már nagyon sokszor levettem a polcról, elolvastam a fülszöveget, majd utána visszaraktam. De  nemrég, az egyik könyvtárlátogatásunk után már nem tudtam otthagyni, egy jelnek vettem, hogy annyiszor vissza raktam már a polcra, mondjuk nem mintha szükségem lett volna ilyesféle jelekre, mert már így is tele volt mind a két kezem könyvekkel... :)

De még milyen jó, hogy hallgatok az ilyen magam által kreált jelekre!

Nemrég (de nem is mostanában) elolvastam a Frankensteint, és előtte már a Robert de Nirós filmváltozatot is láttam. 

A könyvben Frankensteint kegyetlennek és felelőtlennek tartottam, míg a teremtményét sajnáltam, és teljesen együttéreztem vele.

Kenneth Oppal a könyvben egy kicsit elrugaszkodott az eredeti történettől, legjobb példa erre Victor Frankenstein ikertestvére Konrad megteremtése, volt még egy másik nagyobb dolog is, de azt nem árulom el, mert akkor egy iszonyatosan izgalmas résznek elvenném az örömét.

Victoron kívül, a három főszereplőnk közül még ketten is ismerősök lehetnek nekünk, mégpedig Henry Clerval, és Elisabeth Lavenza (itt megjegyezném, hogy a fülszöveg alapján úgy tűnhet, hogy Elisabeth a könyv története során érkezik a kastélyba, ám ez nem így van.) Ők négyen szabadon garázdálkodnak a nagy Frankenstein kastélyban, titkos ajtók és szobák után kutatva, s a fiúk pedig mind bele vannak zúgva a bájos Elisabethbe. Egyszóval irigylésre méltó és izgalmas mindennapokban van részük, és akkor még nem is tettem említést a rendkívül felvilágosult és haladó eszméket valló szüleikről, akik nagyon nagy arcok. :)

A történet röviden arról, szól, hogy Konrad, az ikertesvér megbetegszik, Victor, Elisabeth és Henry pedig mindent elkövet azért, hogy segítsenek rajta, még attól sem riadnak vissza, hogy lemerüljenek a tudomány sötét bugyraiba. Mindez kiegészítve igazi, körömrágós kalandokkal, mint például az éjszakai túra a genfi erdőkben, vagy a földalatti barlangokban. Komolyan, néha alig bírtam ki, hogy ne lapozzak előre! :) És akkor itt jönnek még képbe az elfeledett családi titkok, és az alkímia, ami már csak hab a tortán! Arra is rájöttem, hogy bár a szerelmi háromszögeket nem kedvelem, a viszonzatlan, gyötrő szerelemmel nincs semmi problémám, és ezt a szálat remekül kidolgozta az író a történetben. 

Bár a befejezés egy kicsit meglepett, egy csepp nyugtom sem volt olvasás közben, de ezt teljesen jó értelemben kell érteni!

Hamarosan pedig felkeresem a könyvtárat a második rész beszerzése ügyében! :)

10/10

Zsófi

Philip Sington: Az Einstein lány

Tényleg Albert Einstein volt a világ egyik legrosszabb férje? Vajon mi történt a tudós Lieserl nevű kislányával, aki az első feleségétől még a házasságkötésük előtt született, és rögtön örökbeadták?

Berlin, 1932.

Egy félmeztelen, fiatal amnéziás nőt találnak Albert Einstein nyaralójához közel. Semmit sem tud magáról, még a nevét sem. Csupán egy szórólap van nála, amely a tudós egyik előadását hirdeti, de nem emlékszik, miért kerül hozzá. Kezelni kezdik egy pszichiátriai intézetben, és hamar kiderül róla, hogy kiváló matematikai érzékkel rendelkezik. Ám továbbra sincsenek emlékei, ezért a sajtó felkapja az ügyet, és elnevezik Einstein lánynak. A nő pszichológusa, Martin Kirsch nyomozni kezd. Ki lehet ez a titokzatos páciens? Van-e bármilyen köze a tudóshoz? Vajon nem egy külföldről átdobott kém a náci Németországban, Hitler hatalomra jutása előtt két hónappal?

Philip Sington éveken át kutatta Albert Einstein magánéletét, mielőtt megírta történelmi thrillerjét. A feszültségekkel teli, fordulatos regényt eddig tizennégy nyelven adták ki, és mindenhol nagy sikert aratott.

Hát, hűha. Tetszett ez a könyv. Nagyon különleges volt, mind a felépítésében, mind a történet szempontjából is.

A könyv elején már tulajdonképpen egy kicsit előre fogjuk látni a dolgok kimenetelét, ugyanis egyik főszereplőnk Martin Kirsch doktor után éppen kutat a menyasszonya, Alma Siegel, mert már három napja eltűnt.

Ezután a történet már át is tér Martin doktor szemszögére, több, mint egy évet visszalépünk az időben és szépen lassan megismerjük Kirsch doktor és a titokzatos páciense, az Einstein lány történetét. Nagyon tetszett nekem, ahogy szépen lassan lapról lapra egyre többet tudtunk meg  az életükről, és magáról a lány rejtélyes kilétéről is.

Egy kicsit a harmincas évekbeli, németországi pszichiátriát, a korabeli kezeléseket, az orvoslás ezen ágáról való vélekedéseket is megismerhetjük, számomra ezek a részek is nagyon érdekfeszítőek voltak. Arról is olvashatunk, hogy milyen hatással volt  a mentális betegségekkel küzdőkre és az őket kezelő intézményekre Hitler hatalomra jutása, és e sötét időszaknak a kezdete.

Martin Kirsch nyomozása során egyre közelebb került a megoldáshoz, egyre többet tudott meg az Einstein lányról, a nevét, megtalálta a helyet, ahol a lány a baleset előtt lakott, de mindeközben megismerhettük őt magát és az ő saját történetét is. 

A lány, Marija visszaemlékezéseiből pedig fény derült az életének törénetére, és arra is, hogy kicsoda ő valójában - ezek a részek számomra nagyon izgalmasak voltak, csak úgy faltam a lapokat, hogy végre megfejthessem a titkokat, pedig így jobban belegondolva, klasszikus értelemben véve nem nevezném kifejezetten sem izgalmasnak, sem túl mozgalmasnak ezeket a részeket, de én mégis ilyennek találtam őket.

És persze itt van még Albert Einstein is, akit most nemcsak, mint az egyik legnagyobb tudóst ismerhettünk meg, hanem, mint egy egyszerű embert, akár úgy is mondhatnám, hogy megláthatjuk Einstein sötét oldalát is. Megismerjük a beteg fiát elhanyagoló apát, és a kicsapongó férjet.

Féltem, hogy az Einstein szál miatt túl sok lehet majd a számomra érthetetlen tudományos értekezés, de egyáltalán nem volt sok ilyen, csak egy pár hosszabb, elvont kvantumfizikáról értekező bekezdést találtam.

A történet végére fény derül a titkokra természetesen, de egy nagyon megdöbbentő és elgondolkodtató befejezéssel találjuk szembe magunkat, amin napokig törhetjük a fejünket, hogy akkor most mi is volt ez? (Bár így a könyv legelső fejezetét ismét szemügyre véve azt hiszem tudom, hogy melyik teóriám a helyes...)

9/10

Zsófi

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái

Stuart Horten meglehetősen alacsony tízéves. A balsorsa az unalmas Beetonba veti, ahol senkit sem ismer, ráadásul a szomszédban az elviselhetetlenül nagyképű Kingsley-lányok laknak. Lehet ennél rosszabb?

Ám egyszercsak megkezdődik élete legnagyobb kalandja... Meg kell találnia nagy-nagybátyja elveszett műhelyét, ami telis-tele van trükkös és varázslatos tárgyakkal. Nyomkövetés és rejtélyek minden sarkon - ám ami elsőre izgalmas és mulatságos feladatnak látszik, hamar veszélyes küldetéssé válik, amit nem képes egyedül megoldani.

El kell mennem, és lehet, hogy nem tudok visszajönni. Ha nem térek vissza, akkor a műhelyem és minden, ami benne van a tiéd, ha megtalálod. 

És ha megtalálod, akkor olyan fiú vagy, aki megérdemli, hogy az ővé legyen.

Szeretettel, Tony bácsi

Így kezdődött Stuart Horten életének nagy kalandja...

Stuart Horten fantasztikus kalandjainak olvasása közben rájöttem, hogy miért is szeretek ifjúsági regényeket olvasni. Azért, mert egyszerűen nem lehet bennük csalódni. Nincsenek felesleges, csak a terjedelem bővítésére szolgáló részek, idegesítő szereplők, nyakatekert cselekmények. És mindezeket levonva marad nekünk a száz százalékos szórakozás, meg a móka és kacagás. Egyetlen baj volt csak ezzel a könyvvel, hogy egy nap alatt elolvastam. De ugye ezt semmiképpen sem lehet hibának felróni. Sőt!

Örömmel vettem részt Stuart rejtélyes nyomozásában, nagy izgalommal követtem az elrejtett nyomokat, együtt menekültem vele a Kingsley lányok elől, csörgettem a zsebemben a pennyket, nevettem az édesapja elképesztő szókincsén, és Stuarttal együtt én sem fogtam fel sokszor szavainak jelentését.

Mikor Stuart egyre nehezebb próbatételekkel került szembe, bölcsen belátta, hogy nem fog egyedül boldogulni, így bevette a nyomozásba a Kingsley ikrek egyikét, a rendkívül agyafúrt és talpraesett Aprilt, aki remek társnak bizonyult a rejtélyek megoldásának ügyében. Így már hárman folytattuk kalandjainkat (mert természetesen én is teljesjogú tagnak éreztem magam), betörtünk egy múzeumba, túljártunk a rosszfiúk eszén, kódokat fejtettünk meg, megismerkedtünk a bűvész Tony bácsi mágikus masináival. Csak úgy peregtek az események és a könyv lapjai a kezemben, szó sem lehetett arról, hogy akár csak egy percre is megszakítsam Stuart kalandjait.

A történet végén pedig a rosszak elnyerték méltó büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat, mindezt persze egy kis varázslat segíségével...

Engem teljesen elvarázsolt és magával ragadott a történet, tetszett Lissa Evans stílusa, egy nagyon színvonalas gyerekkönyvet olvashattam.

El sem tudom képzelni, ha engem így beszipantott a könyv, milyen hatással lehetne egy ifjú, kalandokra éhes felfedezőre. :)

A könyvet köszönöm a Pagony Kiadónak!

Karácsonyi ajéndékfaktor: remek ajándék lehet mind az ifjabb, mind az ifjúsági regényeket kedvelő idősebb korosztály számára is. Igényes könyv, a történet nem hagy semmi kivetnivalót maga után. Bátran ajánlom mindenkinek!

10/10

Zsófi

„-Azért vagyok itt - jelentette be -, hogy rendeléseket vegyek fel különféle nedűkre. A citrusfélékből készült gyümölcsnektárok gazdag spektrumát kínálhatom, illetve a szirupalapú, szénsavval dúsított italok asszortimenjét.

- Én kólát kérek - mondta Stuart.

- Mi is - mondta June.

- Üstöllést visszatérek a választott italfélékkel - mondta Stuart apja, és kiment a szobából.

Némi csönd után June és May egymásra néztek, majd kuncogni kezdtek.

- Fura a papád - jegyezte meg May.

Stuart mély levegőt vett, és éppen készült, hogy valami elképesztően, kegyetlenül goromba dolgot mondjon (mert a lánynak ugyan igaza van, tényleg fura az apja, de akkor is az ő apukája), amikor April váratlanul megszólalt.

- Ne nevessetek! - pirított rá a testvéreire. - Senki sem tehet a szüleiről. Az milyen, mikor anya elkezd énekelni? Na és apa sortnadrágja, amit a tavalyi iskolai bulin viselt, és aminek lyukas volt a feneke? Nagyon rosszul éreztük magunkat, amikor kinevettek.”

Katherine Webb: Ha eljő az éj

„Azt mondta: el akarok repülni messzire, és összekulcsolta maga előtt mindkét karját. Hát, jobban is tenné. Ettore úgy gondolja, Puglia csupa föld és tűz. Egy ilyen vízből és levegőből alkotott lény nem bírhatja itt soká.”

A szegénységbe született Leandro Cardetta gazdag emberként tér vissza Amerikából a szülőföldjére, Dél-Olaszországba. Felbéreli az angol építészt, Boyd Kingsley-t, hogy készítsen terveket omladozó palazzójának felújítására. A férfit elkíséri kamasz fia és visszahúzódó, bátortalan második felesége, Clare is, hogy együtt töltsék a nyarat Leandro vendégeként.

A védett palazzo biztonságot nyújtó falain kívül azonban forrong a tartomány. A napról napra élő napszámosok mind elkeseredettebbek, és bármit megtennének, hogy munkához és élelemhez jussanak. Az egyikük Ettore, Leandro unokaöccse, aki túl büszke ahhoz, hogy a nagybátyjához forduljon segítségért. Ám amikor egy nap súlyosan megsérül, nincs más választása, minthogy az ő ajtaján kopogtasson. És amikor a nagybátyja házában találkozik Clare-rel, minden visszavonhatatlanul megváltozik...

1921 nyarán, a perzselő hőségben számtalan titkokkal terhelt életút keresztezi egymást a kietlen Pugliában. És ahogy eljő az éj, lassan minden titokra fény derül.

Nem bírom ki, hogy az értékelésem elején ne ejtsek pár szót az első könyvről amit Katherine Webbtől olvastam, az Örökségről. Mégpedig azért, mert egy fantasztikus könyv volt, az ódon angol kastély - a múlt súlyos titkai kihatással vannak a jelenbeli szálra, ebben a kategóriában számomra az Örökség a csúcstartó. Szerintem simán kenterbe veri még a Kate Morton könyveket is. Egyszóval aki szereti Kate Mortont és az ilyen fajtájú könyveket, annak az Örökség kötelezően ajánlott. :)

De akkor most vissza is térhetünk a Ha eljő az éjre. 

A fülszöveg elolvasása után és az írónő régebbi könyveit is olvasva, teljesen másra számítottam. Nyilván hülyeség lenne azt írni, hogy kellemesen csalódtam, mert nekem az a történet is tetszett volna, amire számítottam. Eddig  Katherine Webb könyveit mindig az Örökséghez hasonlítgattam, mindig ahhoz képest értékeltem őket, de ez a könyv most annyira más volt, eleven és perzselő, hogy segített megtörni ezt a rossz szokásomat. 

A könyvben két ember szemén keresztül látjuk az eseményeket, a fejezeteket Clare és Ettore szemszögéből olvashatjuk.

Clare fejezeteiben bepillantást nyerhetünk egy fényűző, ám nem teljesen felhőtlen életformába, miközben már az első oldalaktól kezdve átszövik a történetet a még Clare számára is ismeretlen múlt sötét titkai.

Ettore szemszögéből pedig megismerhetjük a Pugliai napszámosok embertelen és keserű mindennapjait. Ezek a részek számomra nagyon elemiek és szívbemarkolóak voltak. Az ő életükön keresztül nyerhetünk bepillantást az I. világháború utáni kegyetlen Dél-Olaszországi állapotokba, a földesurak és az elkeseredett parasztok között dúló háborúba is.

Mégis amikor az ennyire különböző háttérrel rendelkező két ember össszetalálkozik, a szívüknek nem tudnak paracsolni, megadják magukat az érzéseiknek.

A könyv összes szereplője rendkívül jól megalkotott és kellően összetett karakter volt. A könyv tele volt ellentétes jellemekkel, és elgondolkodtató helyzetekkel. Leandro Cardetta, attól eltekintve, hogy szerintem egy negatív szereplő, szimpatikus volt. Felesége  Marcie pedig Fitzgerald kegyetlen hősnőit juttatta eszembe.

A köny végére a történet egyre feszültebbé, baljósabbá vált, fény derült a múlt sötét titkaira, amik visszavonhatatlanul megváltoztatták szereplőink jövőjét. Az írónő szerintem nagyon jó lezárást adott ennek a drámai és magával ragadó történetnek.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Zsófi

Elisabeth Gifford: A tenger háza

Egy mítosz, amely évszázadokon át él tovább, egy ősi titok, amely megoldásra vár, és egy magával ragadó utazás a skót szigetvilágba, amely kapcsot teremt múlt, jelen, ember és ember között.

Tigh na Mara, a tenger háza hosszú évtizedek óta sötét titkokat rejt. A fiatal Ruth és férje, Michael az egykori parókia falai között szeretne új életet kezdeni. A felújítások közepette azonban nem mindennapi maradványokra bukkannak, amelyek mintha mitikus lények létezését igazolnák. A megrendítő felfedezés miatt a maga démonaival és megrázó örökségével küzdő Ruth úgy érzi, nyomába kell erednie a rejtélynek, hogy megnyugvásra leljen. 

Kétségbeesett nyomozásba kezd, amelynek során megismeri az egykori tiszteletes, Alexander Ferguson életét és munkásságát is, aki maga is megannyi titok tudója volt. Miközben Ruth rétegről rétegre hámozza le a talányt borító héjakat, nemcsak a sziget múltjának, hanem saját életének mozaikdarabkáit is a helyükre kell illesztenie.

A könyv elején megismerkedhetünk Ruthal és férjével Micheallel, akik nemrég költöztek be az óceán parti házukba, de sajnos a felújítási munkálatokat félbe szakítja egy láda, és az abban lévő holttest felfedezése.

Ruthot nem hagyja nyugodni a dolog, egy kis nyomozásba is kezd, és érdekes dokumentumok kerülnek a kezébe, amik segítenek neki, hogy jobban megismerje az egykor paplakként működő házat. A nyomozása során nem csak a ház múltját ismerhetjük meg, hanem Ruth gyerekkorába is betekintést kapunk, könnyebben megértve így viselkedésének, tetteinek okát.

A nyomozás szálai az 1860-as évekbe repítenek vissza, amikor is egy Alexander Ferguson nevű lelkész élt a házban. 

Alexander karaktere renkdkívül érdekes és összetett volt számomra, hisz a papi hivatása mellett aktívan folytatta tudós vizsgálódásait, még Darwin munkájáról is mindig elismerően nyilatkozott. Alexander nagyanyja elmesélései szerint selkie, fókaember ősöktől származott, így eme misztikus, és legendás lények álltak kutatásainak középpontjában, szeretett volna tudományos magyarázatot szolgáltatni ezeknek a régi mítoszoknak. A múltbéli szál másik főszereplője, Moira is nagyon a szívembe lopta magát.

Az írónő gyönyörűen beleszőtte a regénybe, a rég elfeledett kelta legendákat, de az 1800-as évek Skóciájának történelméből is cseppnyi ízelítőt kaptunk. 

A könyv messzi, fenséges tájakra repített el, az olvasás közben a kék ezernyi árnyalata tűnt fel a szemem előtt. És bár nem kedvelem túlzottan a szelet, a hideget, és a nedves időt, nagyon szívesen sétáltam volna én is a skót partokon, tekintemmel a távolban selkie-k után kutatva.

A könyv végére a múlt és a jelen szálai szépen összeértek, egymásba fonódtak, és engem a bravúros csavar is kellőképpen meglepett. Hisz miután az írónő szépen bevezetett ezeknek a mitikus vízi lényeknek a legendájába, akkor előkerült egy tudományos, de nem kevésbé érdekes elmélet, ami pontot tett a legendák végére. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

9/10

Zsófi