Jojo Moyes: Párizs szólóban

Már csak amikor elkezdtem olvasni a könyvet,  akkor vettem észre, hogy ez egy novelláskötet. Mivel a szerzőtől nem olvastam még hasonlót, ugyanakkor a kedvenc íróim közé sorolom, nagyon kíváncsi lettem, hogy mennyire tudja átadni azokat a tőle megszokott érzelmeket, érzéseket, amiket a regényeiben szeretek, amiért alap, hogy minden magyarul megjelent könyvét elolvastam.

El is árulom itt az elején, hogy fantasztikus élmény volt ez a könyv, és - bár a Jojo Moyesról azt is el tudom képzelni, hogy remek regényt írt volna mindegyik novellából, - maximálisan sikerült az érzelmek hullámvasútjára felültetnie, hol jólesően simogatott, hol úgy fájt, mint a szereplőknek, hol pedig a boldogság öntött el. 

Jojo Moyes: Áradó fény

"Ezen a könyvön jobban szerettem dolgozni, mint az összes többin, amit valaha is írtam. Beleszerettem a helybe, az ott élőkbe, aztán magába  a történetbe, amit nagy öröm volt megírni."

Most még nagyon a könyv hatása alatt vagyok, de ebben a pillanatban ki tudnám jelenteni, hogy én pedig megtaláltam a kedvenc könyvemet Jojo Moyes könyvei közül. Ez a könyvekről, könyvtáros nőkről szóló történet teljesen levett a lábamról, fantasztikusan élveztem, nagyon szerettem és sajnálom, hogy vége van. 

Alice Wright hirtelen felindulásból, vagy fellángolásból férjhez megy a jóképű amerikai fiatalemberhez, aki édesapjával tett üzleti körutat Angliában. A két férfi már Alice társaságában tér haza a Kentucky állambeli Baileyville-be, ahol semmi nem olyan, mint amire Alice számított.

J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Nem tudom, miért nem olvastam el eddig Tolkien könyvét, pedig megvan már néhány éve. Karácsony előtt szerettem volna mindig elolvasni, és amikor már láttam, hogy nem fog sikerülni, elhalasztottam a következő karácsonyra. 

Így történt, hogy végre sikerült 2020 karácsonyán elolvasnom, és nagyon fantasztikus élmény volt. Márciusra pedig a bejegyzést is sikerült megírnom róla. Juhééé!

Kezdem azzal, hogy nagyon szeretem a levél formátumban írt regényeket, valahogy olyan közvetlennek, közelinek érzem magamhoz az eseményeket, mintha csak nekem írták volna. 

Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

Elérkeztem végre Jojo Moyes történetének harmadik részéhez, melyben Louisa Clark ismét színre lép. És micsoda színre lépés ez! Egyenesen New Yorkba tarthatunk vele, ahová mindig is vágyott, mintegy beteljesítve ezzel a nagy álmát, követve Will tanácsait is, miszerint neki New Yorkban igenis van keresnivalója. 

De kezdem előrébb. A Mielőtt megismertelek nagy kedvencem lett, ezért a második részbe kissé félve fogtam bele. Azt gondolom, hogy éppen olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Lou csalódottsága, szomorúsága, magányossága és állandó önbizalomhiánya rányomta a bélyegét a Miután elvesztettelek kötetre, én nem vártam az első rész drámáját és nagy érzelmeit, viszonylag el tudtam vonatkoztatni tőle, ezért nekem ez a rész is tetszett.

David Sheff: Csodálatos fiú

A Csodálatos fiú nagyon megrázó története egy család életének, amelyet hosszú évekre megtépázott, keményen próbára tettek a drogok, a szerző legidősebb fiának Nic-nek a drogfüggősége. A történetüket David, az apa elbeszélésében, az ő nézőpontjából ismerhetjük meg. 

Ami velük történt az kétségbeejtően szörnyűséges, ugyanakkor fájdalmasan szép. Lenyűgöző, hogy David, mi mindent meg nem tesz a fiáért, amit valószínűleg mi, szülők szintén megtennénk a gyerekeinkért, de mégis megnyugvás, hogy nem bennünket tett ki a sors egy ilyen próbatételnek, egy kétségbeesett és reménytelennek látszó küzdelemnek, nem nekünk kell nap, mint nap aggódni, hogy vajon mi lehet a gyermekünkkel, él-e még, lejön-e valaha a drogokról, lesz-e még olyan, mint régen. 

Könyvutca-ajánló #3

Sziasztok!

Ismét itt a Könyvutca-ajánló, amiben azokat a könyveket gyűjtöm össze, amelyek friss megjelenések vagy még megjelenés előtt állnak, esetleg már itt várakoznak nálam a polcon. Két okból is hasznos lehet ez az ajánló, egyrészt talán ti is találtok majd benne olyan könyvet, amiről még nem hallottatok,  talán itt látjátok először és támad fel bennetek a vágy, hogy felvegyétek a várólistátokra (amennyiben így lesz, feltétlenül jelezzétek egy kommentben:)), másrészt nekem is segíthet, hogy fejben tartsam a tervezett olvasnivalóimat.

Könyvutca - ajánló #2

Sziasztok!

Ismét itt a Könyvutca-ajánló, amiben azokat a könyveket gyűjtöm össze, amelyek friss megjelenések vagy még megjelenés előtt állnak, esetleg már itt várakoznak nálam a polcon. Két okból is hasznos lehet ez az ajánló, egyrészt talán ti is találtok majd benne olyan könyvet, amiről még nem hallottatok,  talán itt látjátok először és támad fel bennetek a vágy, hogy felvegyétek a várólistátokra (amennyiben így lesz, feltétlenül jelezzétek egy kommentben:)), másrészt nekem is segíthet, hogy fejben tartsam a tervezett olvasnivalóimat.

Jojo Moyes: Álmok nyomában

Ezt a könyvet egy szerencsétlenül járt lórajongó tinédzser, Mecca Harris emlékének ajánlja Jojo Moyes. A lovaglás sok tinédzsernek egy másfajta lehetőséget kínál, egy másik utat, egy másik életet. Mecca Harrisnek is ezt kínálta, de sajnos már nem élhette meg. 

Moyes regényében legfőképpen az amerikai tinédzserekre gondolt és az ő helyzetüket írta meg, de azt gondolom, hogy a magyar lórajongó fiatalok is teljesen át tudják érezni a főszereplő 14 éves Sarah helyzetét és álmait. 

A könyv végén az is kiderült, hogy Jojo Moyes is tinédzserként szerette meg a lovaglást, a lovakat, tizenéves korában a londoni mellékutcákban lévő istállók körül töltötte minden idejét és a helyi parkok jelentették számára az arénát. Akárcsak a könyvbéli Sarah.

Szögyal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról

Bár számíthattam volna rá, de mégsem gondoltam, hogy egy ennyire erőteljesen ható, ennyire mélyen megérintő könyvet fogok olvasni halálról, életről, vallásról. Egy másfajta kultúráról, ahol nem tabu a halál témája, hiszen a tibetiek azt gondolják, hogy a halál nem a vég, hanem a kezdet.

Egy újjászületés kezdete, egy olyan újjászületésé, mely buddhista szemszögből nagyon fontos dolog. A könyv a buddhizmus elméleteit és alapjait ismerteti, az ősi tanításokat, melyek segíthetnek nekünk életünk és halálunk minden egyes szakaszában.

Öltözz könyvhöz: Kastélyok és rózsák

Imádok olvasni, és a szép ruhákat, szetteket is nagyon szeretem, bár mindent összevetve, olvasni azért jobban szeretek. :)

A divattal való kapcsolatom egyébként, úgy körülbelül a könyvek iránti rajongásommal egy időben (sőt egy kicsit hamarabb is) kezdődött.

Ötéves voltam, amikor a nagymamámmal éppen készülődtünk valahová, ő pedig még egy pulcsit rám szeretett volna adni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy odakint még nem volt pulcsimentes idő. Mire én erre kijelentettem, hogy ha azt a pulcsit fel kell vennem, akkor én inkább nem is megyek sehová. Mint később kiderült azért nem akartam felvenni, mert a színe nem illett a ruhámhoz.

Ötéves korom óta jó pár év eltelt, a divat iránti elkötelezettségem azóta meglehetősen csökkent (ám a makacs önfejűségem az továbbra is megmaradt- tenné hozzá most Anya), néha van kedvem a gondosan összeválogatott szettekhez, néha pedig a farmer-póló összeállítást is soknak érzem, rosszabb napjaimon pedig a pizsamámat is nagy szívfájdalommal veszem át reggel, de így is van ez jól szerintem.

Az új Öltözz könyvhöz rovatunkban ötvözni szeretnénk a könyveket és a ruhákat. Ma Kate Morton A tóparti ház című könyvéé volt a főszerep ( a bejegyzést róla IDE kattintva olvashatjátok), amit még csak Anya olvasott, de most már minél hamarabb el szeretném én is olvasni.

Ízek, imák, szerelmek nyomában

Elizabeth Gilbert kötete által ihletett élettörténetek

Jó pár éve már annak, hogy elolvastam Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek  című könyvét. Nem fogott meg, nem váltott ki belőlem semmi különöset, nem éreztem azt, hogy azonnal világgá akarok menni, hátat akarok fordítani addigi életemnek, meg akarom valósítani önmagamat. Sőt, néha meglehetősen idegesített Elizabeth.

Az Ízek, imák, szerelmek nyomában olvasása közben azonban rájöttem, hogy nem mindegy, hogy mikor, milyen élethelyzetben olvassuk Elizabeth Gilbert könyvét. Ha éppen úszunk a boldogságban, vagy csak szimplán elégedett élethelyzetben telnek a mindennapjaink, akkor nem biztos, hogy jókor találkoztunk a könyvvel.

Kate Morton: A tóparti ház

Hűűű, micsoda könyv volt ez!! Teljesen lenyűgözött!! Kate Morton is ott van már jó ideje a kedvenceim sorában, sőt, közös kedvenceink sorában, mert Zsófi is nagyon szereti a könyveit, így talán nem is meglepetés, hogy ezúttal is sikerült elkápráztatnia.

Talán Kate könyveinek  össze is lehetne szedni a hozzávalóit:

Végy egy régvolt családot, legyenek kedvesek, aranyosak, édes gyerekekkel, legyen benne szerelem, mindent elsöprő, sok mindent kibíró, legyen egy gonosz szereplő, legyen egy félreismert, és a legfőbb alkotórész semmiképpen se hiányozzon belőle, az pedig egy olyan titok, ami uralja az egész könyvet, amin nem csak mi olvasók törjük a fejünket, hanem a könyvben felbukkanó új szereplők.

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél

Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét csupán egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. Egy nap a szerkesztőség archívumában téma után kutatva régi levélre bukkan, amelyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibobozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából. 

Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus,  megható, szenvedélyes - olykor erotikus - képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon végül egymásra találtak-e.

Minél több könyvet olvasok az írónőtől, annál inkább van bennem egy bizonyos izgalom, egy kis drukk, hogy nehogy csalódjak benne. Bár nyilván egy író mindegyik könyve nem sikerülhet egyformán jól, de nekem Jojo Moyes eddig  mindig hozta azt a színvonalat, azt az érzelmi hatást, amit már megszoktam tőle. Nyilván a Mielőtt megismertelek című könyve a legdrámaibb és legszívszorítóbb (értékelésünket a könyvről ITT és ITT olvashatjátok), azt nehéz lesz érzelmileg felülmúlnia, de éppen azért szeretem még nagyon, mert eddig nekem minden könyve eltérő élményeket nyújtott. Teljesen változatosak a témaválasztásai, egyáltalán nem ír egy szabásmintára, mindig más és mást talál ki. Egyszóval még mindig töretlen híve és rajongója vagyok.

Az utolsó szerelmes levél elolvasása után is bátran állítom ezt. A könyv már a második kiadást érte meg a Cartaphilus Könyvkiadó által, tehát egy régebben íródott történetről beszélünk, de én még csak most olvastam el és egy nagyon szép, érzelmekkel teli történetet kaptam, benne az élet kiszámíthatatlanságával és a véletlenek, félreértések vagy szándékos emberi cselekvések példájával.

Ki ne szeretne egy sok-sok évvel ezelőtti gyönyörű, szenvedélyes, szerelmes levelezésre találni és kézbe fogni annak bizonyítékát, hogy az emberi érzelmek, a szerelem nem ismernek sem időbeli, sem társadalmi, sem más korlátokat, nem lehetett a szenvedélynek, az érzelmeknek parancsolni sem régen, sem most. 

Mint ahogyan nem tud a történet jelenbéli hőse Ellie sem, és egy nős férfiba szerelmes elvakultan. Rajta kívül mindenki látja, mi olvasók is, hogy ez a férfi mennyire méltatlan a szerelmére, sőt az egész kapcsolat mennyire méltatlan ehhez az érzelmekkel teli fiatal lányhoz, de ő egyelőre nem lát mást a telefonján érkező - vagy inkább nem is annyira érkező - sms-eken és emaileken kívül.

Egészen addig, amíg főnöke utasítására kutakodni nem kezd az éppen költöző irattárban és rábukkan pár régi szerelmes levélre. Mivel a szerelmes levél írója arra kéri szerelmét, Jennifert, hogy hagyja ott a férjét a kedvéért, Ellie érdeklődését igencsak felkelti az ügy, mivel úgy érzi, ő is hasonló cipőben jár. Miközben megszállottan kutat újabb és újabb levelek után, valamint vergődik szerelemnek hitt kapcsolatában, nem veszi észre maga mellett az élet szépségeit, Roryt, az irattáros fiút, aki segíteni próbál neki, és úgy egyáltalán az embereket.

Viszont általa megismerhetjük Jennifert a múltban, aki éppen magához tér egy balesetből és nem nagyon emlékszik előző életére, érzi, hogy valami nincs rendben, de a férje úgy tesz, mintha minden a legtermészetesebb mederben folyna. És akkor Jennifer is talál egy levelet, éppen olyat, amilyen Ellie is talált a jelenben. Lassan kibontakozik előttünk egy másik élet, és Jenniferrel együtt vergődünk kétségek között, hogy ki írhatta azt a levelet, próbálunk emlékezni. Minden titokra fény derül előbb-utóbb, apránként megismerjük a levelek íróját, egy szerelmet, amely megpróbál lehetetlen körülmények között létezni, harcolni a boldogságért. Vajon sikerül-e, ez kiderül a történet végére, elérkezünk a végső fináléhoz, amit Jojo Moyes nagyon jól meg tud teremteni, és azt hiszem könnyek nélkül ezt a befejezést sem fogjuk megúszni.

Szenvedélyek, szerelmek, véletlenek, vagy a sors, vagy egyszerűen csak emberek, akik belepisztáltak az élet történéseibe, sok minden alakította az eseményeket, fordulatos, olvasmányos, cselekménydús, romantikus, csodaszép történet.

Természetesen Jojo Moyes marad nálam az élvonalbeli kedvencek között.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

10/10

Bea

Rick Yancey: Az utolsó csillag

Az ötödik hullám 3.

Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek, vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát - a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik.

Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani az ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót. 

Az első két rész után végre elérkezett a trilógia befejezése, megtudhatjuk, hogy az ember legyőzhető-e, több-e  mindenféle idegen, manipulált lényektől, ha igen, mitől és mivel több, és mire mehet ezzel a Földön, amikor  már semmi jóra nem lehet számítani. 

Egyáltalán lesz-e még Föld, hiszen történetünk elején 5 napra vagyunk a világ, azaz a Föld végétől és elindulnak a mindent megsemmisítő bombák. Erről az öt napról szól a befejezés.  Ami szerintem a legmozgalmasabb volt mind közül, de legalábbis én most nagyon pörgősnek éreztem ezt a részt. 

Ami nekem nehezítette, visszahúzta az olvasmányélményt, az az, hogy nehezen tudtam ismét felvenni a történet fonalát, gondolkodnom kellett, hogy mi is történt az előző részben, hogyan fejeződött be, és akkor most ki hol van, ki maradt életben. Idővel a helyükre kerültek azonban a dolgok, de aki úgy érzi, hogy nem biztos az előző rész eseményeiben, inkább olvassa el ismét a második részt, frissítse fel az élményeit. 

Végül azért nekem is sikerült visszarázódnom, miközben szembesültem ennek a résznek a kegyetlenségével, az életben maradt maroknyi csoport kilátástalanságával. Igazi apokaliptikus látvány tárult végig a szemem elé, a szerző elérte, hogy én már semmi reményt nem láttam az öt napon túl. 

Menekülés, túlélés, tervek, emberi érzelmek, erős karakterek leptek el bennünket ebben az utolsó részben.  Mikor már azt gondoljuk, hogy semmi újat nem tudunk meg, mert már csak le kell zárulnia a történetnek, mégis értek meglepetések, a szereplők meg tudtak lepni bennünket, miközben kapkodjuk a fejünket, lassan megpróbáljuk a helyükre illeszteni a mozaikdarabkákat, talán megértjük, hogy mit is akartak az idegenek, talán nem. Talán tisztában leszünk azzal, hogy ki volt és mit akart Vosch, talán nem. 

Azt mindenesetre megtudjuk, megtapasztaljuk, hogy ebben a részben Cassie-nek ismét fontos szerep jut, sőt Zombinak is, és Samet is megismerhetjük egy kicsit jobban. Adu számomra némileg még távoli maradt így is, de megpróbáltam megérteni a szenvedéseit, az érzelmeit. Nem is tudom, miért éreztem így, hiszen az előző részben ez már tökéletesen sikerült.

Ebben a részben meglehetősen sok az öldöklés, de az eddigiek ismeretében azt hiszem nem is várhattunk mást, hiszen a világ a végére készül, és a körülményekhez képest azt hiszem teljesen elfogadható véget írt az író a történetnek, sőt az egyetlen véget, amit csak lehetett. Jó ha tudjuk, a remény, a szeretet és a bátorság mindig, minden körülmények között nagyon fontos.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

8/10

Bea

A fa alá...#5

Még mindig tudunk mit ajánlani a fa alá, mégpedig olyan könyveket, amelyeket hamarosan mi is olvasni fogunk és a blogon majd találhattok róluk bejegyzést is.

Jojo Moyes: Tengernyi szerelem

1946-ban járunk, amikor szerte a világon fiatal nők ezrei kelnek útra, hogy csatlakozzanak a háború idején megismert  vőlegényükhöz, férjükhöz. Sidneyből is több száz ifjú asszony tart Angliába, a Victoria fedélzetén. A hajó nem pompás óceánjáró, hanem sok viszontagságot látott repülőgép-hordozó, melyen egész seregnyi tengerész és tiszt szolgál, illetve utazik, szigorúan elkülönítve a női részlegtől.

A négy főszereplő - Frances, a zárkózott ápolónő, a gazdag családból való, elkényeztetett Avice, a komolytalan alig 15 éves Jean és az őszinte, nyílt természetű Margaret - egy kabinba kerül, s a hathetes utazás alatt mindent megtudnak egymásról és önmagukról. Sorra kiderül, hogy mindenkinek van valamilyen féltett titka, és a múlt bonyodalmait csak még terhesebbé teszik a jelen váratlan fordulatai, melyek akár egészen új irányba terelhetik a lányok életét. Hogy az átélt örömök, félelmek és megpróbáltatások után végül mindenkinek jól alakul-e a sorsa, az csak sok év elteltével derül ki...

A világszerte méltán rendkívül népszerű Jojo Moyes ebben a megtörtént eseményeken alapuló, érzelemgazdag regényében is mesteri ügyességgel szövi egymásba a történet szálait. Olvasói ismét bátran a szereplők útitársául szegődhetnek, a közös utazásban bizonyosan nem fognak csalódni.

Ismét egy fantasztikus könyvet olvashattam Jojo Moyestől. Nyugodtan kijelenthetem, hogy semmiféle elfogultság nem munkálkodik bennem, amikor azt mondom erről a könyvről, hogy egy csodálatos, érzelmekkel teli könyv volt, szomorú is voltam és boldog is, nevettem és sírtam, tehát a szerző nem hazudtolta meg magát, hozta a megszokott formáját és egy imádnivaló történetet adott nekünk ismét.

Jojo Moyes még 2005-ben írta ezt a történetet, a  nagymamájának Betty McKee-nek ajánlotta, aki hetven évvel ezelőtt megtette ugyanezt az utat és a könyvet a személyes emlékei ihlették. 

Egy igazi vintage regény volt, benne a kor asszonyaival, lányaival. Azokkal az ausztrál lányokkal, akik feleségül mentek egy hazájukban harcoló angol katonához rövid ismeretség után. A háború végeztével a családok egyesítése céljából sor került a hadifeleségek Angliába szállítására. Szemtanúi lehetünk nagy érzelmeknek, mert ezek a lányok, mind bizonytalanok, ott kell hagyniuk szeretett családjukat, egy alig ismert férfiért, akit már több hónapja, esetleg van már egy éve is, hogy nem láttak. A szerelem már nem olyan fényesen ragyog a távolság fényében és talán már a férjük arcára sem emlékszenek annyira. Vagy ha igen, akkor is ott munkál bennük a bizonytalanság, hogy fognak-e még tetszeni a férjüknek, az szereti-e még őket, várja-e, akarja-e ezt a sebtiben kötött házasságot. 

Miután a lányok elbúcsúznak a családjuktól, kezdetét veszi nagy utazásuk. 655 ausztrál hadifeleség indult útnak, 1100 férfi az útitársukés tizenkilenc repülőgép. Így ismerjük meg a babát váró, már nagy pocakos, mindenkivel törődő, nagyon kedves Maggiet, a felsőbb körökbe született, kissé fennhéjázó Avice-t, a titokzatos ápolónőt, Francest és a nagyon fiatal Jean-t, akik négyen egy kabinba kerülnek. Már az utazási körülményeik is eltérnek más hasonló hadifeleségek útjaitól, ugyanis a megszokott utasszállító hajók helyett nekik egy repülőgépszállító anyahajó jutott, ahol nem az utasok kényelme a legelső szempont. 

Azért a hajó kapitánya igyekszik mindent elkövetni, hogy a nők jól érezzék magukat, bár nem örült a feladatnak, amikor kiderült, hogy több száz nőt is kell szállítania hajóján. Az út nem telik el bonyodalmak nélkül és a hosszú, hathetes után a lányok személyes sorsát is megismerhetjük, megtudhatjuk kiből hogyan lett hadifeleség, milyen életet hagyott hátra Ausztráliában. 

Természetesen egy-két férfiszereplőnek is megismerhetjük közelebbről az életét, követhetjük a hajón töltött napjaikat, kétségeiket, lelki megpróbáltatásaikat és izgulhatunk a lányokért, hogy ne kapjanak "Nincs szükség rá, ne jöjjön" táviratot az utazás közben.  

Remek korrajz is a könyv az 1946-os évek társadalmának gondolkodásáról, a nők helyzetéről, a háború utáni életről, a leszerelt katonák lehetőségeiről. 

A történetnek volt egy jelenben játszódó nagyon kevéske kerete is, ami szerintem nagyon jól ölelte körbe a könyv cselekményét. 

Bár nem mindig értettem a lányokat és nem is mindig értettem velük egyet, és néha idegesített is némelyikük, de ezt természetesnek gondolom ott, ahol több száz nő van, hozzátartozott a történethez, így volt nekem hiteles.  A fejezetek elején valós részleteket olvashatunk korabeli újsághírekből, könyvekből.

Nagyon tetszett a könyv, megható, érzelemdús és érdekes utazás volt ezekkel a lányokkal osztozni a régi és új életük közötti eseményekben, szomorúságukban, reményeikben, de legfőképpen csodálni bátorságukat. Szerelem, barátság, szeretet és humor jól megfért együtt Jojo Moyes könyvében, nagyszerű volt. 

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

10/10

Bea

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

"Csak élj jól. Csak élj..."

Hogyan tehetjük túl magunkat azon, ha elveszítettük, akit mindennél jobban szerettünk? Hogyan győzhetjük meg magunkat arról, hogy érdemes tovább élni?

Lou számára a Will utáni élet azzal jár, hogy meg kell tanulnia újra szeretni - vállalva mindazt a veszélyt, ami ezzel jár. Többé már nem egy hétköznapi életet élő, hétköznapi lány. A szerelmével töltött varázslatos hónapok után a magányos élet csupa fájdalom és küzdelem. Amikor egy szerencsétlen baleset következtében kénytelen visszaköltözni a családjához, óhatatlanul úgy érzi, pont ugyanott tart ahol azelőtt, hogy megismerte Willt. A sérülései lassan gyógyulnak, ám a szíve és lelke mintha tetszhalott állapotban rekedt volna, a rátelepedő gyásszal nem tud megbirkózni. Így keveredik el aztán a Továbblépők nevű terápiás csoportba, ahol megtapasztal örömöt is, bánatot is, és ahol a barátok mellett mindig gyalázatosan rossz keksz várja. Meg talán új ismeretség is - hacsak egy Will múltjából felbukkanó személy meg nem hiúsítja Lou reményeit azzal, hogy a jövőjét egészen új irányba tereli.

Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.

Aki rendszeresen olvassa a blogunkat, talán már tudja, hogy szeretem Jojo Moyest. Sőt, a kedvenc íróim között tartom számon. Első olvasásom tőle az Akit elhagytál regénye volt, egyben ez volt a második könyves bejegyzés a blogon. (Az értékelésért KATT IDE!) Másodikként a Tiltott gyümölcsöt olvastam tőle, ez is tetszett, bár nem adtam neki 10 pontot, és az is jó, hogy nem ezt a könyvet olvastam tőle először. (A bejegyzésért KATT IDE!) Ezután a Páros, páratlan következett, ami szintén betalált nálam, nagyon megható, szeretnivaló történet volt. (A bejegyzésért KATT IDE!) 

Aztán következett a LEG, a Mielőtt megismertelek szívszaggató, gyönyörű könyve. Erről írt értekelésemet ITT olvashatjátok,  a Zsófiét pedig ITT.

Magától értetődő volt, hogy nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, hogy mit tud nekünk mutatni Jojo Moyes Will után. A molyon nem olvastam el az értékeléseket, csak az első mondatokba pillantottam bele, mert nem szerettem volna spoilerbe futni, de a csillagozásokból láttam, hogy nem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését. 

Én nem vártam semmit, tudtam, hogy Will már nincs, sejtettem, hogy újabb nagy tragédia már nem jöhet, de úgy éreztem, hogy tudnom kell mi történt Louval, hogyan megy tovább az élete, hogyan építi fel magát a gyászából és betartja-e Willnek tett ígéreteit. 

Minden kérdésemre választ kaptam és szerintem ez a könyv tökéletes volt. Hisz találkozhattam ismét Louisával, Jojo Moyes a rá jellemző fantasztikus stílusban mutatta be nekünk Lou hétköznapjait a repülőtér Négylevelű Lóhere nevű ír kocsmájában, közönyösségét, magányosságát, és már az elején egy meghökkentő balesettel indít, ami szomorú és vicces egyszerre. 

A baleset következményeként visszakerülhettem Lou szüleinek házába, ahol remekül szórakoztam Lou édesanyja feltámadt nőiességén és lázadásán, a vicces nagypapán, és élveztem a társaságukat. Az ő életük is megváltozott, az emberek furcsa szemmel néznek rájuk, Louisa közreműködése miatt. Will szülei sem élnek már együtt, róluk is megtudhattam, hogyan dolgozták fel fiuk elvesztését.

Lou felépülése után visszatér Londonba, és éppen folytatni készül az addigi céltalan életét, amikor csengetnek, és a 16 éves Lily áll az ajtóban. És ettől kezdve teljesen új irányt vesz az élete. Nagyon tetszett nekem ez a fordulat, mert miért is ne történhetett volna meg?  Felbukkan még Jake, Sam és a Továbblépők csoport tagjai, és én remekül szórakoztam, miközben sokat szomorkodtam Louval, de éreztem a történetben, az eseményekben az élet lüktetését, vidámságát. Lou minden erejével igyekezett távol tartani magától családtagokat, barátokat és szerelmet, szeretetet, de fiatalsága, és valamiféle kötelességtudat belesodorta az eseményekbe, és miközben még gyászolt, már gyógyult. 

A gyászról, az elengedésről, ugyanakkor továbblépésről, a pillanatok megragadásáról és kihasználásáról, az élet értékéről, a családról, barátságról, a szeretetről szólt ez a történet. 

A múltra emlékezni kell, szép emlékekre az embernek mindig szüksége van, de az élők szeretetből fakadó erejét sem szabad lebecsülni. 

Nem hiányzott a könyvből sem a humor, sem a  megindító pillanatok. Sikerült ezen a történeten is sokat nevetnem, meghatódnom, könnyeznem és reménykednem, a történet végével is teljesen elégedett vagyok.

10/10

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Bea

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Louisa Clark elégedett az életével. Szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta él, a munkáját a kávézóban. Szereti a családját, a zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, egyik nagyapjával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával együtt lakik. És talán még Patricket is szereti, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Ám egy napon Lou szépen berendezett világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és hogy továbbra is támogatni tudja a családját, Lou elvállalja egy férfi gondozását, aki súlyos balesete után mogorván tölti a napjait.

Will Traynor gyűlöli az életét. Hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie álmos és unalmas szülővárosába, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül, hogy kikérték volna a véleményét. A lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínesnek tűnik.

Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve sem találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

Hú, bevallom, nagyon nehéz lesz most erről a könyvről írnom, hisz annyi értékelést olvastam már róla, hogy csak na. Pedig általában nem szoktam előre elolvasni egy könyvről az értékeléseket azelőtt, míg én meg nem írom a sajátomat (utána viszont az összeset elolvasom).

A Mielőtt megismerteleket Anya olvasta el először, így az ő értékelését már meg is találhatjátok a blogon (katt IDE). Ő Jojo Moyes majdnem minden könyvét elolvasta már előtte, valahogy azonban a Mielőtt megismertelek kimaradt a sorból, de olyan sok molyos társunk ajánlotta nekünk az írónőnek ezt a könyvét is, hogy Anya gyorsan hozzá is látott, és közel egy nap alatt ki is végezte. :)

Nem titok, rá is (csak úgy, mint rám) nagyon nagy hatással volt a könyv.

Bár az igaz, hogy én már ismertem a könyvnek a cselekményét az olvasás előtt (Anya nem nagyon bírt magával annak idején, és szépen elmesélte nekem az egész történetet, mondjuk az is az igazság, hogy én is nagyon kíváncsi voltam rá). De azt is be kell valljam, hogy ez egy cseppet sem vett el a könyv nyújtotta élményből.

Louisa Clark az egyik legédesebb és legnagyobb szívű főhősnő, akivel eddig én találkoztam. Két méterrel mindig a föld felett lebeg, és minden helyzetből megpróbálja a legtöbbet kihozni. A színes és bohókás ruháit pedig imádtam! Szívesen beszabadulnék egyszer a gardróbjába, hogy aztán egy nagy adag boldogsággal távozzak onnan. 

Aztán pedig itt van a gazdag és előkelő Traynor család. Akiket még egy fájdalmas baleset sem volt képes családdá kovácsolni. Az autóbalesetet szenvedett fiuk mellé keresnek ápolónőt, így ismerkedik később össze Will és Louisa, akik kezdetben nehezen szokják meg egymást, de aztán mindketten olyasmit találnak meg a másikban, amit már régóta kerestek.

Többet én nagyon nem is nagyon szeretnék mesélni a történetről, mert ezt a könyvet nem lehet csak pár sorral elintézni.

A könyv befejezése nagyon megviselt, még úgy is, hogy előre tudtam mi fog majd történni, de emellett nagyon is elgondolkodtatott. Már napok teltek el azóta, hogy olvastam a könyvet, mégis sokat töröm még rajta a fejem.

A történet után a neten böngészgetve pont rám talált még egy olyan cikk is, amiben nagyon rossz üzenettel bíró filmeket soroltak fel, és a Mielőtt megismertelekből készült film is a listán volt.

A cikkben leírtakon is sokáig gondolkodtam, sőt még Anyával egy parázs vita is kialakult köztünk, de most már úgy látom, hogy a cikkíró biztos, hogy a könyvet nem olvasta, mert ennek a könyvnek egyáltalán nem az volt az üzenete, hogy egy fogyatékkal élő ember nem lehet boldog, ennél ez a történet sokkal bonyolultabb és összetettebb volt.

A filmre is nagyon kíváncsi vagyok, szerintem hamarosan meg is nézzük majd, mert igazából már csak rám vártunk, hogy én is elolvassam a könyvet előtte. Emilia Clark nekem szimpatikusnak és aranyosnak tűnik, és nagyon jól el tudom képzelni őt Louisa szerepében (sőt kiköpött Loiusa szerintem!).

10/10

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

Zsófi

Cathy Kelly: Párizsban kezdődött

Az Eiffel-torony tetején fiatal pár áll, a fiú izgatottan markolássza a titokban magával hozott jeggyűrűt. Mi lesz, ha a barátnője elutasítja? És ha igent mond, hogyan tovább? Amikor elhangzik a válasz - a turisták elragadtatott éljenzése közepette -, minden megváltozik, méghozzá nem csupán a boldog pár, hanem az őket hazaváró családtagjaik és barátaik számára is.

Leila csúnyán összetört szívét ápolgatja, mióta a férje egy nap fogta magát, és elhagyta, de most eltökéli, hogy a menyasszony kedvéért jó képet vág az eljegyzéshez. Vonnie, a kivételes tehetségű tortamester fiatal özvegyként épp csak mostanában mer ismét a szerelemre gondolni - ám valaki mintha akadályt próbálna gördíteni elé, Grace pedig, az elvált igazgatónő azon veszi észre magát, hogy fia közelgő esküvője kapcsán a szokottnál több időt tölt volt férjével. Hosszú évek óta külön élnek ugyan, de talán elképzelhető, hogy annak idején hibát követett el?

Ahogy az életük eseményei összeszövődnek az esküvőre készülő fiatal páréval, mindannyiuknak szembe kell nézniük a múltjukkal, mert csak így léphetnek tovább.

Cathy Kelly a tőle megszokott melegséggel és megértéssel sző elragadó, egyszerre szórakoztató és megindító mesét - amelynek fonala egy rendkívüli pillanatból gombolyodik le - majd összebogozza a benne szereplő nagyszerű emberek sorsát.

Első találkozásom az írónővel, és már a könyv elején éreztem, hogy ez egy szerencsés találkozás volt. Így utólag csak megerősíthetem ezt, minden pillanatát élveztem, bár elég hosszúnak tűnik az ötszáz oldal, olvasás közben ez nem jutott eszembe, egyszerűen jó volt olvasni ezt a családi és baráti szeretettel teli történetet. 

Minden Párizsban kezdődött a fülszövegben említett lánykéréssel, és mire a fiatal pár hazautazott, megismerhettük a barátaikat, családtagjaikat, és a szereplőkön keresztül őket is. Így már ismerősökként üdvözöltük Katyt és Michaelt, amikor hazaértek Párizsból, mint menyasszony és vőlegény. 

Megismertük Katy barátnőjét Leilát, aki próbálta túltenni magát azon, hogy a bohém férje egyik pillanatról a másikra otthagyta. Pedig a hozzá nem illő férj miatt hanyagolta el a családját, az édesanyját, és a kisfiát egyedül nevelő nővérét, Susie-t, ám édesanyja balesete révén már a történet elején lehetőséget kap családi boldogsága visszaszerzésére. 

Nagyon szeretnivaló volt a vőlegény édesanyja, Grace, aki jó pár éve már egyedült élt, bár a kapcsolata a volt férjével barátságosan alakult.  Az azóta felnőtt gyermekeik érdekeit szem előtt tartva  kulturáltan viselkedtek egymással a válás után is. Iskolaigazgatóként is nagyon szeretnivaló ember volt, a gyerekeket csiszolatlan gyémántként emlegette, és nem tudta, hogy tartogat-e még számára valamit az élet. Rendszeresen találkozott barátnőjével, akivel megbeszélték egymás gondját-baját.

Katy szüleit is megismerhettük, apját,  a nagyon gazdag, önkényeskedő, parancsolgató Howardot, akit azonban kenyérre lehetett kenni, ha egyetlen lányáról volt szó. Feleségét már nem részesítette ekkora figyelemben, így Birdie  teljesen önbizalomhiányos lett, csak a lányában, a kertjében és a kutyájában lelte örömét. 

Katy és Michael hazatértével elkezdődött az esküvő szervezése, ami mindannyiuk életét szépen, lassan elkezdte megváltoztatni.  Ki nagy felismeréseket tett, ki gyűjtötte erejét és bátorságát egy végső lépéshez,  és volt,  aki lelkileg indult meg a gyógyulás útján. 

Egy laza szálon kapcsolódott még egy másik család is a történetbe, Vonnie és Ryan, akik új életet szerettek volna kezdeni egymás oldalán, egyesíteni a családot, hogy az előző házasságukból született gyerekek is jól érezzék magukat és érezzék a család boldogságát, szeretetét. Nem is ez volt a nehéz feladat, hanem egy volt feleség. Megható volt, hogy Ruby a nagylány mindent a saját nyakába akart venni, miközben azt szerette volna, hogy figyeljenek rá. 

Nem izgalmas történet volt, hanem nyugodt és meleg, ismerős érzésekkel. Jó volt felismerni, hogy akár mi magunk is lehetnénk Leila, Grace vagy Birdie, hiszen mi is éppen úgy próbáljuk túlélni a napokat, megkeresni az apró jóságokat, megtalálni az egyensúlyt  a munka és család között, és próbálunk boldogok lenni, önmagunkat is megtalálva, mint ennek a történetnek a szereplői. Nagyon tetszett, hogy minden korosztály megtalálható volt, a gyerektől a nagymamáig. Sőt, kutyusok is voltak, mint teljes jogú családtagok, ami nálam plusz pontokat von maga után.

Szeretetre méltó, reményteli történet volt,  egy Párizsban kezdődött jegyességgel, boldog szervezkedéssel, miközben családi kapcsolatok alakultak, jelen volt barátság, szerelem és az élet régi dolgainak feldolgozása, elengedése, hogy örömmel élhessük a jövőnket.

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

Bea

Lars Kepler: A tűz tanúja

Flora Hansen halottidéző médiumnak nevezi magát, abból él, hogy a holtakkal folytatott beszélgetéseket színlel. Ám miután egy vidéki leányotthonban holtan találják az egyik fiatal lányt, nagyon is valós látomásai támadnak. Jelentkezik a rendőrségen, és előadja, hogy szellemet látott. Csupán egyetlen nyomozó akad, aki kételyeit félretéve hajlandó meghallgatni a mondandóját.

Joona Linna felügyelő jóval több időt töltött a bűntény helyszínén, mint amennyit bármely más kollégája szükségesnek tartott volna. Az eset látszólag egyszerű: egy lány meghalt, egy másiknak pedig, aki a gyilkosság éjjelén eltűnt, a párnája alól egy véres kalapács kerül elő. De miért állítja Flora váltig, hogy a gyilkos szerszám nem kalapács volt, hanem egy kő?

Linna kiváló nyomozó, elszánt és makacs, nem elégszik meg a kézenfekvő válaszokkal. Ahogy a történet fokozatosan kibontakozik, minden fejre áll és megkérdőjeleződik: az őrültek normálisnak, az épeszűek őrültnek tűnnek. Az ügy egyszerűnek látszó bűncselekményből a rendőrségen belüli játszmák és egy felkavaró történet elképesztően izgalamas elegyévé alakul. Linna mind mélyebbre ás, mígnem végül saját múltjának egy rémisztően sötét árnyával kell szembenéznie.

Nekem eddig még nem volt szerencsém Joona Lima nyomozóhoz, amit bánok is egy kicsit, mert valami elképesztő volt ez a fickó. Titokzatos, szabályokat megkerülő, kemény egy zsaru volt. Ugyanúgy nem volt szerencsém ezelőtt Lars Keplerhez sem, bár arról már korábban is hallottam, hogy ez az írói álnév valójában egy házaspárt rejt. Én el nem tudom képzelni, milyen lehet egy másik emberrel együtt könyvet írni (persze tudom, sokan csinálják), de az Ahndoril házaspár biztosan tud valamit, mert ez a könyv nagyon jó volt

A történetünk elején egy ifjúsági otthonban találjuk magunkat, ahol különböző lelki problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő fiatal lányokat kezelnek. Nem mondom, ez az otthon is egy elég kemény hely volt. Az itt kezelt lányok karakterei nagyon jól voltak kidolgozva, az egyik percben rettegtem tőlük, a másikban pedig már sajnáltam őket mindazokért, amiket át kellett élniük. 

Már a könyv elején a dolgok közepébe is kerülünk, megtörténnek a brutális gyilkosságok, és feltűnik a színen Joona Linna felügyelő is. A nyomok és a gyilkos kiléte kezdetben egyértelműnek tűnik, de ahogy halad előre a nyomozás, kiderül egy-két dolog, már mi magunk is meglehetősen  elbizonytalanodunk, és elkezdünk találgatni a gyilkos kilétét illetően, én legalábbis így tettem. 

A főgyanúsítottunkat, az egyik lányt az otthonból, Vickyt is egyre jobban megismerjük ahogy haladunk előre. Belepillanthatunk  múltjának megrázó pillanataiba, láthatjuk a drogfüggő anyját, és a sok nevelő családot is, ahol Vicky megfordult.

És itt jön majd még a képbe Flora Hansen a médium, aki látja a meggyilkolt lány szellemét. Ez az egész misztikus szál is nagyon jól volt megírva, a könyv végén kiderült dolgok pedig mindent más megvilágításba helyeztek. Szeretem az ilyesféle fordulatokat!

A könyv egész végig izgalmas és letehetetlen volt. A rövid fejezeteknek köszönhetően a "már csak egy oldalt olvasok" kijelentés "már csak egy fejezetet" olvasokká vált. Persze sosem tudtam megállni csak egy fejezetnél! :)

A történet vége is meglepő fordulatokat és akciódús jeleneteket tartogatott még.

A befejezéssel már egy új fejezet veszi kezdetét, előre vetítve egy újabb Joona Linna kötet eseményeit.

De én addig is bepótolom hiányosságaimat, és elolvasom a sorozat két első részét is, már most sejtem, hogy jó kis történetekben és izgalmakban lesz részem.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

9/10

Zsófi