Ezt a régi állításomat már sokszor felülvizsgáltam, és azóta tudom, hogy igenis fontos egy könyv borítója. Ha nem tudsz egy könyvről semmit, de elmész egy könyvesbolt kirakata előtt, vagy éppen bent vagy egy könyvesboltban és a rengeteg könyv között próbálsz meg keresgélni, akkor nagyon fontosak a jó borítók, mert azok szólítanak meg először és hívják fel a figyelmünket, hogy kézbe vegyük, közelről megcsodáljuk a könyvet, ha pedig már a kezünkben van, akkor elolvassuk a fülszövegét.
Most még nagyon a könyv hatása alatt vagyok, de ebben a pillanatban ki tudnám jelenteni, hogy én pedig megtaláltam a kedvenc könyvemet Jojo Moyes könyvei közül. Ez a könyvekről, könyvtáros nőkről szóló történet teljesen levett a lábamról, fantasztikusan élveztem, nagyon szerettem és sajnálom, hogy vége van.
Alice Wright hirtelen felindulásból, vagy fellángolásból férjhez megy a jóképű amerikai fiatalemberhez, aki édesapjával tett üzleti körutat Angliában. A két férfi már Alice társaságában tér haza a Kentucky állambeli Baileyville-be, ahol semmi nem olyan, mint amire Alice számított.
Az Angliában született Isla 2015-ben talál nagyapjáról egy olyan fotót, amin a férfi náci egyenruhában pózol egy másik náci egyenruhás tiszttel együtt. A fotókkal együtt talál még egy szivárványszínű sálat is. Demens, beteg nagyapjától nem mer kérdezősködni, de nagymamáját megkérdezve az asszony elutasítóan viselkedik, és arra kéri a lányt, engedje el a témát és vele együtt a múltat, ne zaklassa fel a nagyapját.
Mit nem adnék azért, ha ennyi időre vissza tudnám vezetni és meg tudnám ismerni családom történetét, mint ahogy Silingi Terézia tette. Ez a családregény bármelyikünk regénye lehetne, és ha nem tudjátok saját családotok történetét úgy 150 évnyire visszavezetni, akkor szeretettel ajánlom ezt a könyvet, mert az Ómama nyakláncával egy szépséges időutazást tehetünk a múltba, és megismerhetjük azt a világot, azt a kort, amelyben a mi őseink, a mi szeretteink is éltek.
A címben említett nyaklánc generációkon át vándorol a család nőtagjai között, mintegy erre a láncra fűzte fel ezt a csodálatos történetet Silingi Terézia, aki maga is szereplője ennek a könyvnek.
Hajdú-Antal Zsuzsannának egy orosz férfiról olvasott újságcikk adta az ötletet, mely arról szólt, hogy a férfi egyedül maradt a sérült kisfiával. Ez a cikk motoszkált a fejében, amikor életre keltette Balázs és Misi történetét, akik Budapesten élik a saját kis hétköznapi életüket.
Már amennyiben hétköznapinak számít az, ha egy kisfiú Down-szindrómás, akit csak az egyik szülője nevel, mert a másik nem bírta elviselni azt a hatalmas nyomást, amit a sérült kisfiú jelentett. Ebben az esetben a magára maradt szülő az édesapa, aki viszont feladott mindent, jól menő állást, addigi életvitelét, hogy a hároméves down-os Misa mellett maradhasson.
Fantasztikus stílusban írt, az érzelmek összes skáláját felvonultató és bennünk is mindent megmozdító történet, olvasása során egyszerre éljük meg a nőiességünket, esünk gyengéd szerelembe, majd kibírhatatlan izgalmakban van részünk.
Elviselhetetlen borzalmakról olvashatunk, gonosztevőket gyűlölünk, ugyanakkor hálásak vagyunk a hősöknek, akik életüket kockáztatták és adták a háborúban azért, hogy más embereket megmentsenek és azért, hogy a náci uralmat meggyengítsék.
Kovács Andris László történetének alapját egy megtörtént eset adja. A könyv prológusa szerint segíteni szeretne könyvével ennek a két embernek, ezáltal valamennyire hangot adva az őket ért igazságtalanságnak.
A történet egy magyar házaspár életéről szól, akik fiatalon, reménnyel telve, az 1980-as évek végén, a rendszerváltást követően úgy döntöttek, hogy Svédországba költöznek és ott próbálnak szerencsét. Előtte megismerjük őket, megtudhatjuk, hogy Helga egy kocsmában dolgozott, visszahúzódó, csendes lány volt, szeretett a háttérben, észrevétlen maradni. Dénessel az édesanyja lakásában laktak, Helga szobájában.
A történet a jelenben és a múltban játszódik, de a cselekmény és a könyv gerincét a múlt adja, a jelenben történő események csak kiegészítik és lezárják a múltban történeteket. Tori Kovac éppen elveszíti édesapját, aki halála előtt egy Japánból érkezett levelet ad át neki, amelyben olyan informácókat talál, melyek nem hagyják nyugodni, és édesapja valamikori régi, általa ismeretlen életére utalnak.
Torit újságíróként és magánemberként sem hagyja nyugodni a dolog, úgy érzi Japánba kell utaznia, kideríteni elhunyt édesapja titkát.
