2020. június 26., péntek

Marie-Aude Murail: A lélekdoki

A megváltó 1. évad

Ismét egy fantasztikus könyvélmény! Marie-Aude Murailtól nem ez az első olvasásom. A Lakótárs kerestetik könyvéről a blog  első bejegyzései között olvashattok, nekem is érdekes volt újraolvasnom. Az a könyv családi kedvenc lett. 

Az Oh, boy-ról nem tudom, miért nem született blogbejegyzés, pedig az is nagyon-nagyon tetszett és a Lakótárs kerestetik után olvastam. A Tartós hullámról van fent bejegyzés, a címre kattintva el is olvashatjátok. Tulajdonképpen az összes magyarul megjelent könyvét elolvastam a szerzőnek, és ha ennyi könyv alapján kedvencnek jelölhetek valakit, akkor Marie-Aude Murail a kedvenc szerzőim egyike.

2020. június 25., csütörtök

Hahó királyfi, merre vagy? és A lány, aki csillagász lett

Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett

Szeretem a Naphegy Kiadó eme sorozatát, melyben híres magyarok életét mutatja be. Ez a negyedik kötet, az első részben Erdős Pál matematikust ismerhetik meg a gyerekek, a második rész Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életét mutatta be, a harmadikban Bartók Béláról olvashattunk.

Ez a negyedik kötet Balázs Júlia, az első magyar női csillagász életét mutatja be, a 6 évestől nagyobb gyerekek érdeklődésének megfelelő szinten. Bevallom őszintén, én sem hallottam még Balázs Júliáról, és ha nem olvasom ezt a könyvet, nem tudom, hogy szembe jön-e velem valaha is az ő története.

2020. június 22., hétfő

James Gould-Bourn: Szívedbe cammogva


Régen láttam ennyire cuki könyvcímet, hozzá pedig a szuper borító, no meg a sokat ígérő fülszöveg. Ki ne akarná elolvasni ezt a könyvet? Természetesen én igen, és nagy várakozással néztem a történet elébe.

A könyv egy apa és fiú története, akik mindketten elvesztették a számukra legfontosabb személyt, a fiú az édesanyját, a férfi a feleségét és most próbálják egymáshoz megtalálni az utat. Illetve nem annyira próbálták, de az élet úgy hozta, hogy mutatott nekik egy utat, amelyen mégis közeledhetnek egymáshoz.

2020. június 21., vasárnap

Blogfaggató Ecsédi Orsolyával


Ecsédi Orsolya eddig három kiváló ifjúsági regénnyel örvendeztetett meg bennünket, melyek csöppet sem sablonosak, hanem nagyon eredetiek,  könnyen közel kerülhetnek az olvasókhoz, mert a témák igazán maiak és időszerűek.

A szerző honlapján pedig megismerkedhetünk gyermek- és felnőttverseivel, én mindkét kategóriát nagyon szeretem, olyan versek ezek, melyek viccesek, komolyak, különösek és hétköznapiak. 

2018-ban Ecsédi Orsolya nyerte az Álljon meg egy novellára! novellapályázatot, mely novellák busz- és villamosmegállókban voltak olvashatók. Ha még nem olvastátok a Lakásétterem című novellát, a szerző honlapján elolvashatjátok, szerintem fantasztikusan jó történet, méltán lett első helyezett.


2020. június 18., csütörtök

Julie Buxbaum: Remény és más csattanók


Julie Buxbaumtól ez a harmadik olvasásom, már első könyve után felvettem a kedvenceim közé, és nem csalódtam a következő két könyvében sem. 

Először a Hogy folytassam című könyvét olvastam, ami teljesen magával ragadott, a címre kattintva el is olvashatjátok az arról írt bejegyzésemet. Utána a Három dolgot mondj könyvét már tudatosan kerestem a könyvtárban és azt is nagyon szerettem. 

Egy rejtély, hogy miért nem írtam róla értékelést, mert amúgy meg voltam győződve róla, hogy írtam, de nem találom a blogon, így mégis lehet, hogy írtam, csak elkeveredett a gépemen. Előfordult már, hogy egy év múlva került elő egy megírt értékelés, és én szentül meg voltam győződve, hogy már fent van a blogon. Na mindegy, ez nem tartozik a témához, mindenesetre az egyik értékelést elolvashatjátok.

2020. június 15., hétfő

Zsebtenger és 3-5-8 perces mesék


Rutkai Bori: Zsebtenger

Tavaszi-nyári versek, mesék, játékok

Rutkai Bori könyve igazi csemege. Találunk benne mesét, verset, receptet és kreatív csináld magad ötleteket. Hogy még extrább legyen az élmény, meg is hallgathatjuk a könyvhöz/könyvből készült zenét,  Spotify-on a teljes albumot megtaláltam. 

A címe jól tükrözi, hogy mit kapunk ettől a könyvtől. Egy zseb, melyből tengernyi mindent kihúzhatunk, ha úgy tartja kedvünk mesét olvasunk, ha úgy, akkor verselünk, de ha valamit éppen tevékenykedni szeretnénk a gyerekekkel, arra is remek ötleteket találunk.

2020. június 12., péntek

Dr. Váczi István: Kapitány voltam 2.


Újabb rendőrségi történetek

Dr. Váczi István könyve olyan könyv, amiből mindig örömmel és szívesen lehet olvasni a folytatást, mert az ember örül egy kis lazításnak, élvezi az olyan pillanatokat, amikor semmire nem gondolva, könnyen kikapcsolódhat, elmélázhat vicces eseményeken és megmosolyoghat tréfásra sikerült pillanatokat.

A rendőrviccek valamiért mindig népszerűek, még egy jó humorérzékkel bíró rendőr is tud mosolyogni ezeken. Mint ahogyan a könyv szerzője, dr. Váczi István volt rendőrkapitány mondja, a rendőr is ember, ezért miért is ne mosolyoghatná meg a rendőrvicceket, miért is ne fordulnának elő vele olyan vicces esetek, amilyeneket a könyvében  István összegyűjtött. 

2020. június 10., szerda

Stefanie Sabounchian: Itt nyomd! Reflexológia kezdőknek

Lábrefrexológia: az egészségmegőrzés gyakorlata

Úgy harminc évvel ezelőtt valahonnan szert tettem egy reflexológia könyvre, ami nem nyomdai kiadás volt, hanem valamiféle házi magánkiadás, kapcsokkal van összetűzve, még ma is megvan. Akkoriban sokat forgattam, használtam, próbálgattam, később már csak időnként került elő.

Amikor megláttam ezt a nagyon szép, mutatós kiadványt, ismét feléledt bennem a régi érdeklődés és kíváncsiság, és szerettem volna közelebbről is megszemlélni. 

Elmondhatom, hogy ez nem csak egy hasznos ismereteket tartalmazó könyv, hanem egy szépséges kiadvány is, mert a szemnek is igazán gyönyörködtető.

2020. június 9., kedd

Mike Barfield: Bajkeverők kézikönyve


Ehhez a könyvhöz szükséges kellő mennyiségű humorérzék (sok), zsiványság, huncutság, gyerek (aki végrehajtja ezeket a huncutságokat) vagy nosztalgiázó felnőtt, aki szívesen visszarepül gyerekkorába és néhány trükköt szívesen kipróbál a könyvből. 

Csak hogy a legegyszerűbbektől kezdjük, ki ne hajtogatott volna már papírrepülőt, kinek ne zenéltek volna a szülei vagy nagyszülei egy fésű és egy vékony papír segítségével, vagy a kígyózó ujjak trükköt kinek ne mutatták volna a felnőttek gyerekkorában.

2020. június 7., vasárnap

Kápráztató


A Kápráztató egy művészeti tér, egy galéria, ahol szépségeket találhattok. Olyan szépségeket, amelyek engem kápráztattak el elsőként, de remélem benneteket is el fognak. Lesz itt gyönyörködnivaló a szemnek, a léleknek, a szívnek, lesznek képek, versek, rövid írások, novellák. Még olyan dolgok is előfordulhatnak, amikről most nem tudok, de időközben rábukkanok.

Ebben a bejegyzésben egy olyan illusztrátort mutatok be nektek, akinek finom, légies rajzai teljesen elbűvöltek, hangulatban nagyon sokat hozzátesz, együtt él azzal a könyvvel az illusztráció, melyet Szimonidész Hajni készít. Megemlítettem ezt Harcos Bálint Dorka és az elgurult gomb című könyvénél, és Acsai Roland Pillangókisasszony című könyve esetében is. 

2020. június 5., péntek

Alex North: A Suttogó


"Ajtódat, ha kicsit nyitod, a Suttogót meghallhatod.
Odakint, ha magad játszol, könnyen eltűnhetsz a házból.
Ha nem zárod az ablakot, kopogását meghallhatod.
Hogyha könnyed millió, jön érted a Suttogó."

Izgalmas,  letehetetlen történet, pici misztikummal fűszerezve. Thriller a javából, én az ilyenfajta thrillereket szeretem a leginkább. Amiben nem csak a bűnesetről, a gyilkosságról és az azt követő nyomozásról olvashatunk, hanem mélyre hatolhatunk a szereplők lelkében, megismerhetjük őket, az érzéseiket, a gondolataikat, a félelmeiket.

Tom Kennedy és fia Jake, Featherbanks nevű kisvárosba költözik, egy meglehetősen furcsa kinézetű házba. Tom új életet szeretne kezdeni fiával, hogy túltegyék magukat felesége, Rebecca hirtelen és váratlanul bekövetkezett halálán. 

2020. június 4., csütörtök

Iklódi Dóra: Cukormentes édességek


Inzulinrezisztensek és cukorbetegek részére

Az alcímet megváltoztatnám egy kicsit, mégpedig: nem csak inzulinrezisztensek és cukorbetegek részére. Hanem mindazok részére, akik egészségesebben szeretnének étkezni, életmódot váltottak, tudatosabban táplálkoznak, odafigyelnek arra, hogy mit visznek be a szervezetükbe.

Bár Iklódi Dóra az inzulinrezisztenciája miatt kísérletezte ki a könyvben található édességek egészségesebb változatát, abban is segítségünkre lehet az édességek cukormentes verziója, hogy mérsékeljük a cukorfogyasztásunkat, ezáltal vigyázva magunkra, hogy messziről elkerüljük a cukorbetegséget, tehát mintegy megelőző funkciót is elláthat.

2020. június 3., szerda

Rumini, Marci és Pali

Berg Judit: Rumini a Tükör-szigeten

Első találkozásom Ruminivel abszolút jól sikerült. Kicsit tartottam tőle, mivel már nincs olyan korú gyerek a családban, akinek felolvashatnám, egyedül engem kellett lenyűgöznie, aki háromgyermekes anyaként már jócskán kinőtt a gyerekkorból.

De mi sem bizonyítja jobban, hogy igazából nem lehet eléggé kinőni belőle, mint az, hogy alig tudtam letenni ezt a könyvet. Kicsit viccesnek is tartottam, hogy ennyire kíváncsian várom, hogy milyen kalandok és események jönnek az újabb és újabb fejezetekben. 

2020. június 2., kedd

Milly Johnson: Légvárak és régiségek


Milly Johnsontól már olvastam nagyon jó könyvet és kevésbé jót is, de a kevésbé jók sem tántorítanak el attól, hogy minden új könyvét olvasni szeretném. Legutóbb a Teaház a sarkon című könyve tetszett nagyon, de az annyira, hogy be is került a kedvencek közé.

Ha azt olvastátok és nektek is tetszett, akkor ezt is szeretni fogjátok, ugyanis ennek a történetnek a fő helyszíne egy irtóra bájos és hangulatos régiségbolt, amely ama bizonyos Teaház szomszédságában van, és főhőseink többször is onnan vásárolnak maguknak sütit és egyéb finomságokat. Már ez az összefonódás is nagyon tetszik.