A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. április 3., vasárnap

És mit tudtok enni? - Burgonyapüré, grillezett céklával és zöldborsóval



Főzős rovatunk új nevet kapott, az eddigi Megfőzünk mindent is cím helyett És mit tudtok enni? lett belőle. Azt is elmesélem, hogy miért. Több mint két éve férjem és én növényi étrend szerint étkezünk, nem eszünk húst, valamint más állati eredetű élelmiszert sem, ezért a Megfőzünk mindent is valahogy már nem állja meg a helyét ennek a rovatnak a címeként, ugyanis nem igaz, sokkal jellemzőbb ez a kérdés, amit legelőször Anyukám tett fel nekünk (nem tudom emlékszik-e még rá), de azóta sok ember kérdezte már ugyanezt.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a vegánok csak salátát és zöldségeket esznek és szegényeket sajnálni kell, mert nagyon egyoldalú az étkezésük. Ez egyáltalán nem igaz, sokkal színesebben, változatosabban étkezünk, mióta nem eszünk állati eredetű termékeket. Nem mondom, hogy az első napokban a kisujjunkból ráztuk ki, hogy mit együnk nap mint nap, hogy változatos és tápláló legyen, de nagy segítség volt az internet, ahol rengeteg jó receptet találtunk és ma már elég nagy a választék vegán szakácskönyvekből is.

2022. január 23., vasárnap

És mit tudtok enni? - Vegán zöldségburger


Főzős rovatunk új nevet kapott, az eddigi Megfőzünk mindent is cím helyett És mit tudtok enni? lett belőle. Azt is elmesélem, hogy miért. Több mint két éve férjem és én növényi étrend szerint étkezünk, nem eszünk húst, valamint más állati eredetű élelmiszert sem, és bár szoktam ritkán húsos ételeket is készíteni, mert van még a családunkban húsevő, de a Megfőzünk mindent is valahogy már nem állja meg a helyét ennek a rovatnak a címeként, ugyanis nem igaz, sokkal jellemzőbb ez a kérdés, amit legelőször Anyukám tett fel nekünk (nem tudom emlékszik-e még rá), de azóta sok ember kérdezte már ugyanezt.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a vegánok csak salátát és zöldségeket esznek és szegényeket sajnálni kell, mert nagyon egyoldalú az étkezésük. Ez egyáltalán nem igaz, sokkal színesebben, változatosabban étkezünk, mióta nem eszünk állati eredetű termékeket. Nem mondom, hogy az első napokban a kisujjunkból ráztuk ki, hogy mit együnk nap mint nap, hogy változatos és tápláló legyen, de nagy segítség volt az internet, ahol rengeteg jó receptet találtunk és ma már elég nagy a választék vegán szakácskönyvekből is.

2020. június 4., csütörtök

Iklódi Dóra: Cukormentes édességek


Inzulinrezisztensek és cukorbetegek részére

Az alcímet megváltoztatnám egy kicsit, mégpedig: nem csak inzulinrezisztensek és cukorbetegek részére. Hanem mindazok részére, akik egészségesebben szeretnének étkezni, életmódot váltottak, tudatosabban táplálkoznak, odafigyelnek arra, hogy mit visznek be a szervezetükbe.

Bár Iklódi Dóra az inzulinrezisztenciája miatt kísérletezte ki a könyvben található édességek egészségesebb változatát, abban is segítségünkre lehet az édességek cukormentes verziója, hogy mérsékeljük a cukorfogyasztásunkat, ezáltal vigyázva magunkra, hogy messziről elkerüljük a cukorbetegséget, tehát mintegy megelőző funkciót is elláthat.

2020. február 22., szombat

Megfőzünk mindent is: Vegán toros káposzta


Több bejegyzésemben is foglalkoztam már azzal, hogy családunk étkezése mostanában átalakult kissé. Én több, mint három hónapja növényi alapú étkezésre váltottam, férjem, aki ekkor már egy éve vegetáriánus volt, úgy döntött, hogy ő is megpróbálja.

Titusz január 4-én este megkérdezte tőlem, hogy a rakott krumplit lehet-e hús, azaz kolbász nélkül készíteni. Ugyanis a rakott krumpli az egyik kedvenc étele. Mikor mondtam, hogy igen, akkor kijelentette, hogy ő akkor mostantól nem eszik több húst, azaz vegetáriánus lesz. Szereti a húst, de sajnálja az állatokat és gondolkodik ezen már egy ideje - mondta.

2019. március 20., szerda

Eva Maria Lipp - Ingrid Fröhwein: Házi kenyerek, péksütemények


Eredeti - Természetes - Házi

Ha soha nem sütöttél még kenyeret vagy péksüteményt, vagy csak néhányszor, mint például én, akkor ez a könyv egy tökéletes eszköz arra, hogy elkezdd és megismerkedj a kenyérsütés alapjaival. 

Remek ötletadó azonban sütni tudó és rendszeresen sütögető embereknek is, mert nagyon sokféle kenyér és péksütemény elkészítése szerepel a könyvben, szerintem valami újat még azok is találhatnak benne, akik már a kisujjukból rázzák ki a kenyérsütés tudományát.