Christie Golden: Sötét tanítvány

Star Wars fronton két rossz dolog is történt velem mostanában, kezdjük az elsővel: jött a hír, hogy a Rebels sorozatnak a következő lesz az utolsó évadja, ami csak 15 részes lesz, és egy olyan pletykával is találkoztam, hogy a főszereplők fele túl sem fogja élni az évadot...szuper.

Aztán pedig itt van ez a könyv, ami... FANTASZTIKUS volt! De tényleg... de aztán ugye vége lett, és hatalmába kerített az a furcsa "vége a könyvemnek, mi lesz velem ezután" érzés, bár egy nap alatt elolvastam a könyvet, a történet mégis olyan közel került hozzám, hogy nagyon nehéz volt elválni tőle.

A könyvről annyit kell tudni elöljáróban, hogy ezt a történetetet eredetileg a Clone Wars sorozat hetedik évadjába szánták, de mivel ez az évad végül el sem készült, a készítők úgy döntöttek, hogy valamilyen formában mégis csak jó lenne a törénetet szélesebb körben elérhetővé tenni, és így született meg ez a könyv.

Tonke Dragt: Levél a királynak

Nagyon nagy meglepetést okozott nekem ez a könyv. Több okból is, a legutóbbival az imént szembesültem éppen, amikor elkezdtem írni az értékelést. Gondoltam, kicsit utánanézek a szerzőnek. És ezután leesett az állam, a Tonke Dragt név ugyanis egy Antonia "Tonke" Johanna Willemina Dragt nevezetű hölgyet takar!!!! 

Eszembe sem jutott a könyv olvasása közben, hogy ezt a könyvet nem egy férfi írta. Mégiscsak egy lovagregény, de nagyon helytelenül vontam le a következtetést csupán ennyiből. Tonke Dragt 1930-ban született a mai Indonézia területén, majd a második világháború után költözött családjával Hollandiába. 

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Erre a könyvre nagyon sok jelzőt rá tudok aggatni, a fantasztikustól egészen az idegőrlőig. Fantasztikus, mert amint elkezdtem olvasni, nem tudtam letenni, rabul ejtett a cselekmény, a stílus, pedig nem történt benne semmi különös. És ugyanezért volt idegőrlő is. Kész voltam attól, hogy egyik pillanatban azt hiszem tudom, miről szól a könyv, közben végig éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, valami, amire én nem is gondolok.

Néha közel jártam hozzá, felmerült a gondolat, hogy azon az úton haladjak tovább, és talán mindent megtudok,  de Sarah Pinborough remekül eltérített a következő oldalon egy újabb információmorzsával, egy újabb útra vezetett, amin ismét elgondolkodhattam.

E. K. Johnston: Ahsoka

A Zsivány egyes megnézése után előbújt belőlem a mindig is bennem rejtőző Star Wars fangirl. A fiúknak hála, már kijelenthetem, hogy elértem a Star Wars univerzum kezdő szakértője címet (a nagymesteri fokozat az természetesen a két fiúé, akik alkalomadtán elég hangos és hosszasan elhúzódó Star Wars-vitaesteket is szoktak tartani.).

Természetesen a filmeket is nagyon szeretem, ugyanakkor azt is kijelenthetem, hogy az univerzumhoz kapcsolódó animációs sorozatokkal sokkal közelebbi kapcsolatot ápolok. :)

Az éppen most futó Rebels című sorozat eddig meglévő részeit se perc alatt ledaráltam és hatalmas rajongó lettem. 

Igen ám, de volt nekünk még egy nagy kedvencünk egy régebbi animációs sorozat, mégpedig a Clone Wars, amelynek az egyik főszereplője mostani könyvünk címadó hőse volt, ő pedig nem más, mint Ahsoka Tano.

Katerina Diamond: A tanár

Egy előkelő devoni fiúiskola igazgatóját holtan találják az épület aulájában: felakasztotta magát. Néhány órával korábban egy csomagra bukkant az íróasztalán, és azonnal tudta, ki és miért üzent neki így. Sőt azt is; elérkezett a vég.
És ez csak az első a furcsa halálesetek vagy éppen a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok sorában, amelyeknek az exeteri rendőrség két nyomozója: a sokat tapasztalt Imogen Grey őrmester és a társa, Adrian Miles próbál a végére járni. Ahogy egyre jobban belegabalyodnak a korrupció és a hazugságok hálójába, minden egyes lépéssel közelebb kerülnek egy félelmetes titokhoz, amelyet évtizedek óta őriznek a közösség legbefolyásosabb tagjai. És amikor a két rendőr végül rájön, valójában mi is motiválja a gyilkost, vajon tényleg meg akarja majd állítani őt?

Katerina Diamond Angliában hatalmas sikert aratott regénye hátborzongatóan izgalmas, feszültséggel teli olvasmány erőszakról, bűnről és bosszúról.

A történetünk egy kegyetlen gyilkossággal kezdődik, vagyis igazából egy öngyilkosságnak látszó gyilkossággal, az írónő úgy alakította a dolgokat, hogy míg mi tudjuk, hogy a devoni iskola igazgatója nem önszántából akasztotta fel magát, és itt valami sötét és titokztatos dolog veszi kezdetét, a könyvbeli rendőreink még mit sem sem sejtenek erről.

A könyv cselekménye és történése két, kezdetben egymástól teljesen különálló szálon indul el.

Először megismerhetjük a zsaru Adrian Milest, aki éppen egy nehéz éjszakán van túl, hisz a reggel mellette fekvő nő neve sem jut eszébe. Amellett, hogy megtudjuk róla, hogy egy éjszakai ragadozó, tinédzser fiát és a volt feleségét is megismerhetjük. A válása óta, még nem igazán sikerült közel kerülnie a fiához, s a munkahelyén sincs minden rendben. 

És mindezekhez még az is hozzájön, hogy a nyakába varrtak egy új társat, a felvágott nyelvű és titokzatos Imogen Grey szeméjében.

Ők ketten kezdetben egy különös kegyetlenséggel meggyilkolt férfi ügyében kezdenek nyomozni, de nem éppen hivatalos módon, és nem igazán hivatalos eszközökkel. S időközben rájönnek arra is, hogy nem is olyan rossz páros ők, s szépen lassan megnyílnak egymás előtt is.

Adrienen és Grey-en kívül megismerhetjük még Abbey-t is, aki preparátorként dolgozik egy múzeumban. Egy visszahúzódó fiatal lánynak tűnik, aki a munkáján kívül nem törődik a körülötte lévő világgal, s az emberek társaságát sem igényli különösebben, remekül elvan a preparálásra váró kis állatokkal. 

Abbey magányos kis világába érkezik meg Parker, és ő is bekapcsolódik Abbey múzeumi munkájába, a lány kezdetben nem örül a férfinek, de aztán ahogy jobban megismerik egymást rájönnek, hogy több közös van bennük, mint azt hitték.

Közben Abbey visszaemlékezéseiből megismerhetünk egy fiatal, nyitott lányt, aki még nem kerülte az embereket, és nem menekült a magányba, a fiatal egyetemista Abbey-t is, és megtudhatjuk, hogy lett ebből az életvidám lányból magányos, megkeseredett felnőtt nő.

Abbey története, múltja, manapság sajnos nagyon aktuális témákat feszeget, jól bemutatva a meghurcolt áldozatok érzéseit, fájdalmait.

Mindeközben a történetben egymást követik a kegyetlenebbnél kegyetlenebb gyilkosságok, de a gyilkos személyének kilétéről vannak már sejtéseink, ám minél jobban megismerjük a meggyilkolt áldozatokat, annál jobban szimpatizálunk vele. A jó és rossz kifejezések teljesen összekavarodnak bennünk és a titokzatos, kegyetlen módszerekkel dolgozó gyilkosnak szurkolunk.

Adrien és Imogen nyomozása is egyre mozgalmasabbá válik, mígnem a könyv külön-külön futó szálai szépen össze nem érnek egy izgalmas végkifejletben. 

Elgondolkodtató, kemény, drámai történet, erős karakterekkel, és érdekfeszítő módon adagolt eseményekkel.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

8/10

Zsófi

Karácsonyi ajándékfaktor: A krimik és lélektani thrillerek kedvelőinek ajánljuk, olyanoknak, akik nem riadnak vissza a kegyetlenkedésektől és a borzongástól, és szeretik az elgondolkodtató, izgalmas történeteket.

Angela Marsons: Ördögi játszmák

Alexandra Thorne pszichiáter. Jól menő magánpraxist visz, önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben, cikkei jelennek meg szakmai lapokban, intelligens, vonzó; és olyan szabadságot teremt magának, amelyre mindig is vágyott. Egy tökéletes nő, egy tökéletes élet.

Egy napon azonban az egyik páciens gyilkosságot követ el, bosszút áll egy hajdani traumáért. Egy másik páciense majdnem agyonver egy férfit, aki csak megrázogatta, hogy felébressze. Mi történik dr. Thorne betegeivel, hogy ilyen erőszakos cselekményeket hajtanak végre? Mi zajlik egy-egy terápián? És mi lehet az orvos valódi szándéka?

Kim Stone felügyelő hátborzongató ügybe csöppen, a megérzéseire hagyatkozva mást lát ott, ahol a kollégái és a felettese csak a maszkot. Egyedül marad: a saját szakállára kezd nyomozni, de talán gyermekkora tragikus eseményei, veszélyes élete miatt egy okos és számító elme számára könnyű préda lehet.

Nagyon örülök, hogy viszontláthattam Kim Stone felügyelőt és ebben a részben még jobban megkedveltem. Pedig talán most nem csillogtatta meg annyira a humorát, ami annyira tetszett az előző részben. Többet engedett viszont látni a lelkéből és arról is megbizonyosodhattunk, hogy szíve is van.

Mi másért is aggódott volna annyit a főnyomozás alapját képező kislányokért, miért nem hagyta nyugodni az ügy. Annyira megérintette az eset, hogy szokás szerint éjjel-nappal ezen járt az agya, olyannyira, hogy még szeretett motorját sem szerelgette számottevően ebben a részben. Megérzései azt súgták, hogy a bűnös apa letartóztatása után nem nyugodhat meg, mert még nincs teljesen tisztázva az ügy. Valahol még valami lappang. 

Közben egy gyilkossági nyomozásban vesz részt, ahol egy régi sértett bosszút áll a börtönből kiszabadult elkövetőn. Logikus, hogy egyből felkeresik az elkövető pszichiáterét. Dr. Thorne és Kim között egyből elkezdődik valamiféle macska-egér harc, taszítják és vonzzák egymást egyszerre. Majd egymás után következnek a bűnesetek, és a pszichiáter is lépten-nyomon feltűnik.

Kim miközben agytekervényeit szinte minden percében a függőben lévő nyomozásokon járatja, továbbra is az a megközelíthetetlen, zárkózott mufurc nő, akit az első részben megismertünk. Egyetlen barátja Bryan, a társa, akit a legközelebb engedett magához, de tulajdonképpen ő sem tud róla semmit. 

Kim őrzi múltjának szörnyűségeit, sem elengedni, sem feldolgozni nem tudja a borzalmas emlékeket. Bűntudata és anyja iránt érzett gyűlölete egyre kevésbé fér meg a lelkében, egyre nehezebben tud normális életet élni, érzi, hogy ez így hosszú ideig nem viselhető el.

Barney a kutya és David, a Hardwick otthon vezetője érdekes és szívmelengető színfoltja a történetnek, nagyon örültem nekik. Az otthon lakói között is akadt egy-két érdekes figura.

No és Alex, azaz dr. Thorne egy fantasztikus karakter volt, egy nem hétköznapi, briliáns szereplő, nagyon izgalmas volt a kettejük közötti játszma, én meg közben nagyon feszült,  meg is ijedtem, hogy Kim nem elég erős, nem kerül ki győztesen a játszmából, és akkor mi lesz. Egy rövid időre elfelejtettem, hogy ez egy sorozat, amiben ő a felügyelő! :D  

Tetszett, hogy Kim emberi oldala egyre többször bukkant elő a történetben, és az, hogy ismét képes kötődni, a gondját viselni valakinek. 

Angela Marsons második könyve is levett a lábamról és azt is kijelenthetem, hogy nekem ez a rész az előzőnél is jobban tetszett, izgalmasabb, cselekménydúsabb, fordulatosabb volt. Letehetetlen kategória. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Bea

Az Elfojott sikolyról írt bejegyzésünket IDE KATTINTVA olvashatjátok.

Sophie McKenzie: Bennem megbízhatsz

Egy csendes, szürke szombat délelőtt Livy holtan találja legjobb barátnőjét, Juliát, akihez a gyermekeivel látogatóba érkezett.

Jóllehet az összes bizonyíték öngyilkosságra utal, Livy képtelen elfogadni a a hivatalos döntést, az emlékeiben Julia ugyanis harsány volt, szókimondó, élveteg, polgárpukkasztó és életigenlő, egyáltalán nem depressziós. Néhány gyanús körülmény miatt Livy kutakodni kezd, és váratlanul azzal a döbbenetes lehetőséggel szembesül, hogy Juliát ugyanaz a személy gyilkolhatta meg, aki tizennyolc évvel korábban Livy húgával is végzett.

Miközben kétségbeesetten küzd, hogy megértse a múltbéli tragédiákat és összetartsa roskadozó házasságát, Livy a gyilkos nyomába ered, akiről gyanítja, hogy közeli kapcsolatban áll ővele és a családjával. De ha ez igaz, megbízhat-e még bárkiben? Például Julia eltitkolt szerelmében. Vagy akár saját szeretett férjében, aki talán többször is megcsalta, mint ahányat bevallott. Amikor pedig végül hajmeresztő, képtelen döntés elé állítják, azt is végig kell gondolnia: elég erős-e ahhoz, hogy önmagában megbízzon.

Úgy látom ezt most nálunk a letehetetlen, kék borítójú thrillerek időszaka volt, Anya nemrég fejezte be az Ördögi játszmákat, én az Éles tárgyakat, most pedig következett a szintén kék borítós és szintén letehetetlen Bennem megbízhatsz. :)

Sophie McKenzie már az előző könyvével is jól meglepett minket, így megörültem neki, mikor láttam, hogy jön a második könyve magyarul, annyira, hogy végül csak hónapokkal később olvastam el... :) De ez igazából csak a többi sorára várakozó könyv hibája volt.

Az írónő az előző könyvével magasra tette a lécet és az elvárásaimat is vele szemben, de szerencsére ez a története is letehetetlenül izgalmas volt, peregtek a lapok, nem tudtam szabadulni a könyvtől, míg a végére nem értem.

Nem szeretek ilyen hasonlatokkal élni, de most megteszem, számomra, Sophie McKenzie most már hivatalosan is a brit Gillian Flynn-é lépett elő, egyszóval imádom őt is. :)

A két írónő között annyi a különbség, hogy míg Flynn regényeiben tobzódnak a zakkant, őrült személyiségek, addig McKenzie könyveiben általában csak a gyilkos eszelős pszichopata. A főhősnők pedig megbízhatóan épelméjűek és hétköznapiak. A nagy kiszámíthatatlan csavar pedig nem hiányozhat Sophie könyveiből sem.

Történetünk főszereplője, az üdítően és megnyugtatóan hétköznapi Livy, akinek napjai egy főállású családanya megszokott kiszámíthatóságával telnek. Évekkel ezelőtt megcsalta a férje, amin még így évekkel később sem tud túllépni, éppen csak kamaszodó lánya meg szinte pokollá teszi az életét.

Itt most muszáj szót ejtenem erről a kamaszlányról, Hannah-ról. Akit utáltam, meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben, olyan utálatosan viselkedett Livyvel. 

Erre most Anya biztos ingatná a fejét és azt mondaná, hogy én is szoktam így viselkedni másokkal, amit nagy hangon tagadnék, de magamban elismerném, hogy ez bizony sajnos így van, de az ilyenek után magamat is meg tudnám fojtani egy kanálvízben...

Az a lényeg, hogy szerintem ha egy szereplő ilyen heves érzelmeket képes kiváltani belőlünk, akkor az nagyon jól ki van találva, jól van megírva és Hannah ilyen volt.

Ezen a kibírhatatlan kamaszlányon kívül volt még egy őrült gyilkosunk is, akinek sokáig homály fedte kilétét, beteg elméjének gondolatait viszont nem, mert a szerző egy-egy fejezeten keresztül ide is betekintést engedett nekünk.

Először csak szépen lassan bontakoztaki Livy nyomozásának részletei, majd egyszer csak őrült fordulatot vettek az események, új szereplők, új nyomok, új kérdések tűntek fel, egyszóval esélytelen volt betartanom a minden fejezet elején meghozott fogadalmamat, hogy ez lesz az utolsó, amit elolvasok, utána megyek a dolgomra... :)

Ahogy haladt a történet, egymást követték az idegborzoló jelenetek, én már mindenkit meggyanúsítottam valamivel, képtelenebbnél képtelenebb elméletek keltek életre a fejemben a gyilkos kilétével kapcsolatban, de miután eljutottam odáig, hogy az előbb említett kamaszlánynak, Hannahnak csak nincs semmi köze a gyilkosságokhoz, olyasmi történt velem, ami egyébként nem szokott.

Rájöttem, hogy ki a gyilkos! :) Aztán arra, hogy az írónő valószínűleg direkt így akarta ezt, de azért így is büszke voltam magamra és ez amúgy sem vett el semmit a történet élvezhetőségéből.

A pörgős, izgalmas letehetetlen thrillerek kedvelőnek mindenképpen ajánlom ezt a regényt, és azoknak is, akik esetleg nem kedvelik a véres, durva gyilkosságos thrillereket, mert ilyen szempontból ebben a könyvben kevés van ezekből a dolgokból.

9/10

Zsófi

Michael Crichton: A Gömb

A Csendes-óceán déli részén, háromszáz méteres mélységben az amerikai haditengerészet elképesztő méretű űrhajóra bukkan, amely háromszáz éve fekszik a tengerfenéken. A legnagyobb titkolódzás közepette négy tudóst visznek a helyszínre, hogy ők nézzenek szembe egy idegen civilizáció küldötteivel. Amit odalent találnak, az felülmúl minden képzeletet, és meghazudtol minden logikus magyarázatot. Aztán egyszer csak üzenetek jelennek meg a számítógép képernyőjén. Egyre fenyegetőbb hangú üzenetek...

A filmek alapjául szolgáló könyveket én ugyanúgy szeretem a filmek előtt, és a filmek után is elolvasni. Sőt, ha nézünk egy filmet, és látom, hogy a történetének az alapjául egy könyv szolgált, akkor szinte kötelességemnek érzem azt is elolvasni.

A Gömb című filmet már régebben láttam, de akkor nagy hatással volt rám, szeretem az ilyen gondolkodós, agyafúrt sci-fi-ket. Egyáltalán nem csalódtam a könyvben sem, a film korábbi megnézése sem vett el a könyv élvezetéből, sőt több dologban meg is világosodtam így az olvasása után.

Már a Jurassic Park olvasása közben is rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik Michael Crichton stílusa, és ez a tudományos thriller műfaj is, amelyben a könyvei íródnak. Miközben jól szórakozom, izgulok, a cselekmény kimenetelét illetően, vagy éppen borzongok a hátborzongató jelenetek közben, sok új ismerettel is gazdagodom, például a fekete lyukak, a zoológia, vagy éppen a pszichológia témakörében.

Főszereplőnket, Norman Johnsont egy nap furcsa feladattal bízzák meg, állítson össze egy tanulmányt, arra az esetre, ha az emberiségnek idegen életformákkal kellene kapcsolatot létesítenie, Norman a legjobb tudása szerint próbálja eme értekezést összeállítani, de azért nem veszi véresen komolyan ezt az egészet.

Aztán egy nap hirtelen kap egy telefonhívást, melyben közlik vele, hogy egy nagyon fontos küldetésben kell résztvennie. Az oly lehetetlennek tűnő esemény valóra válik.

Norman négy nagy tudós társaságában háromszáz méter mélységig merül alá a Csendes-óceánban, hogy felfedjék az ott rejtőző titkokat.

A tudóscsoport által itt felfedezett dolgok is nagyon érdekesek és izgalmasak voltak (hogyne lettek volna azok, hisz egy több száz éves űrhajóra bukkantak az óceán fenekén), de engem az itt kialakuló emberi viselkedésminták is nagy lázban tartottak. 

Normannak tulajdonképpen az volt itt lent a feladata, hogy az emberek között kialakuló stresszhelyzeteket, problémákat kezelje, érdekes volt a stresszhelyzetekre vonatkozó kutatási adatokat is megismerni.

A címadó Gömb is nagyon rejtélyes, titokzatos és hátborzongató volt.

A történet végig feszült és izgalmas, a szereplők is nagyon tetszettek, hol szimpatikusak voltak, hol teljesen kivetkőztek magukból. A cselekmény helyszínéül szolgáló mélytengeri bázis pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. A történet végkifejlete pedig nagyon elgondolkodtató...

9/10

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Zsófi

Chuck Wendig: Vészmadarak

Miriam Black tudja, hogyan fogsz meghalni.

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor érkeznek el az utolsó pillanataid.

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először is a szuper borító miatt figyeltem fel erre a könyvre, aztán pedig a fülszöveg első mondata után tudtam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Ugyanis az "előre tudom mikor fogsz meghalni", megváltoztathatod-e a végzeted, ha már előre tudod mi fog történni téma köré épülő sztorikat nagyon szeretem.

Könyvünk főszereplője Miriam Black, egy mocskos szájú, meglehetősen szabados erkölcsű, a veszély szót egyáltalán nem ismerő nőszemélynek tűnt első látásra, aki férfiakat megszégyenítő módon dönti magába a whiskey-t, és füstöl, mint egy gyárkémény. Sőt, igazából csak whiskey-n, cigin és napfényen él. 

Egyszerre utáltam és csodáltam őt, egy igazi anti-hősnő volt. Miriamnak azonkívül, hogy korlátlan mennyiségű whiskey-t képes volt magába tölteni, volt egy másik különleges képessége is, ami tulajdonképpen az egész életmódját, életfelfogását megmagyarázta: csupán egy érintés elég volt ahhoz, hogy lássa, hogyan fog valaki meghalni. És hát, azért azt beláthatjuk, hogy ezzel a képességgel elég nyomasztó lehet élni.

A történetünk egy múlt és egy jelenbeli szálon fut. A jelenben Miriam éppen a sztrádát rója, fenéken billent pár útszéli szemétládát, majd beszáll Louis kamionjába, és miután megérinti a férfit, az egész élete váratlan fordulatot vesz.

A múltbéli szálon Miriam interjún vesz részt, ahol egy lelkes fiatal riporter kérdéseire válaszol, a beszélgetés középpontja pedig az ő különleges képessége, de Miriam múltját is megismerjük, és megtudjuk, hogy már a gyerekkora sem volt túl boldognak mondható. 

Visszatérve a jelenbe és Loius kamionjába, Miriam életének megszokott rendje teljesen felborul, és az események is meglehetősen felgyorsulnak, ha Miriamnak már nem lenne az önmagában elég, hogy tudja hamarosan meg fog halni, még egy Ashley nevezetű szélhámossal is összegabalyodik, aki miatt szintén jó nagy galibába kerül.

A történet befejezése nem szenved hiányt akcióban és izgalmas jelenetekben sem, a végkifejlet pedig remekül előkészít egy újabb Miriam Black történetet.

A könyvet köszönöm a a Fumax Kiadónak!

9/10

Zsófi

Ingar Johnsrud: Követők

A testvériség örökké tart

Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában?

Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja kísérleteit. Mire bukkanhatott, és milyen ereményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és  és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között.

Ingar Johnsrud első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál.

Nem is tudom, miért olvasok olyan kevés krimit. Amikor megláttam a Követők borítóját, valami nagyon sötét, nagyon gonosz témára gondoltam, a hideg is kirázott tőle. A történet igazolta is a sejtésemet, ez a könyv nagyon hátborzongató dolgokat rejtegetett. 

A főszereplő nyomozó, Fredrik Beier megismerésével kezdődik a történet. A főfelügyelő nem túl életvidám figura, igaz, nincs is miért vidámnak lennie. Talán inkább sajnálnom sikerült, mint megkedvelnem, zord, magának való, megkeseredett férfinak tűnt a szememben. Nem volt azonban ellenszenves sem, tehát bízom benne, hogy a következő részben közelebb kerülhetünk egymáshoz. Társai, a régi barát és kolléga Andreas és a kettősük mellé frissen "kiutalt" fiatal nő Kafa Ikbál, aki az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus szakértője. Nem örülnek a nőnek, de kénytelenek elfogadni, az idő és a nyomozás előrehaladtával pedig befogadják, és teljes jogú tagja lesz kis csapatuknak. 

A történet egy másik szálon is halad, mégpedig visszamentünk 1943-ba, amiből azonban nagyon mozaikszerűen kaptunk részleteket, és el nem tudtam képzelni, hogyan fog ez majd a jelenhez kapcsolódni, de érdeklődéssel és borzongva olvastam.

Közben pedig időnként kapunk egy-egy villanást, más eseményekből, amiket végképp nem tudtam néha hová tenni. Közben a Beier felügyelő  nyomozott társaival, haladtak is, meg nem is, és egyre több mintent tudtam meg a nyomozóról is. 

Nagyon összetett, szövevényes volt a könyv cselekménye, végig erősen koncentráltam, hogy követni tudjam az eseményeket. Egyre többször bukkant fel a titokzatos gyilkos, egyre több információ derült ki az Isten Fénye szektáról, egyre izgalmasabb események követték egymást, a feszültség csak nőtt és nőtt. Hátborzongatóak voltak a múltbéli történések is, itt is, ott is felpörgött minden, ekkor már nem nagyon akartam letenni a könyvet, mert  a végére akartam járni mindennek. 

Amikor már kiderültek fontos dolgok,  akkor pedig vége lett, és én azt kérdeztem: Mi van!!!??? Olvasás előtt ugyanis nem olvastam el a fülszöveget és teljesen kiment a fejemből, hogy ez egy trilógia első része. Persze lettek megoldások, de éppen csak annyi, hogy kíváncsian várjam a második részt. Szeretnék többet is megtudni Kafa Ikbálról, szeretném élettelibbnek látni Fredrik nyomozót, szeretném, ha kiderülnének az összefüggések, és a homályos pontok megvilágosodnának a fejemben, de legfőképpen azt szeretném, ha ezt az őrült fenyegetést teljesen leállítanák. A mozaikdarabkákból sok a helyére került, de vannak még üres részek. 

Tetszett a könyv stílusa, szeretem amikor nemcsak az eseményekről, hanem az emberekről is kapok információkat, sőt pluszinfókat a környezetükről, a mellékesebb szereplőkről is. Ezek az eszközök enyhítették a könyv gonosz és kegyetlen eseményeit, vagy legalábbis némiképpen elterelték a figyelmet a szörnyűségekről. Ami miatt pedig néha a fejemet ráztam, az az, hogy az író éppen akkor hagyta abba a fejezeteket, amikor az események a tetőfokon voltak. Ez nagyon hatásosan hajszolt a továbbolvasásra. :)

9/10

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

Bea

M. R. Carey: Kiéhezettek

„Melanie reggelente arra vár a cellájában, hogy az osztályba vigyék. Amikor érte jönnek, az Őrmester rászegezi a fegyverét, miközben az emberei a tolószékhez szíjazzák. A lány tudja, hogy a katonák nem kedvelik.

- Nem harapok - mondja nekik néha. Viccnek szánja, de sohasem nevetnek.”

A könyv előtt nem olvastam el a részletesebb fülszöveget, csak a könyv hátulján lévő kedvcsináló részletet, így nem is igazán tudtam, hogy mivel állok szemben, csak annyit tudtam, hogy a könyv műfaja disztópia.

És meg kell, hogy mondjam, tulajdonképpen nagyon jó volt így, nulla ismerettel olvasni ezt a könyvet, mert utólag elolvasva a molyos fülszöveget, az meglehetősen sok dolgot elárul.

A könyvet két nap alatt kivégeztem, alig tudtam letenni (nem is tettem) :).

Végre egy olyan disztópia, amelynek szereplői nem tinédzserek, akik megmentik a világot, ez a könyv tényleg minden disztópiás klisétől mentes volt.

A könyv eleje nagyon sejtelmesen indul, megismerjük a tízéves kislány Melanie-t, kinek hétköznapjai egyhangú monotonságban telnek. A katonák jönnek, beszíjazzák őt a tolószékébe, betolják az osztályterembe, ahol a többi beszíjazott kisgyerekkel különbőző tanórákon vesznek részt. Melanie kedvenc órái a Justineau kisasszony által tartott foglalkozások, Justineau kisasszony sokkal emberibb, mint a többi tanár, Melanie szinte bálványozza őt.

Aztán ott van még a kegyetlen Parks őrmester, és a hideg Dr. Caldwell is. Néha Melanie osztálytársait Dr. Caldwell kérésére, Parks őrmester egy nagy ajtón keresztül kiviszi a bunkerből, s ezek a gyerekek soha nem térnek vissza.

A történet elején még nem tudjuk, mi ez a hely, és mi célból vannak itt ezek a gyerekek, a szereplőink néha egy Összeomlás előtti, jobb világot emlegetnek. De milyen lehet valójában a mostani világ? Miért élnek ezek az emberek kerítésekkel körbekerített városokban?

Amikor ezek a kérdések beférkőztek a fejembe, akkor következett be a történetben egy hatalmas nagy fordulat, egy olyan esemény,  ami Melanie világát teljesen a feje tetejére állította, sőt egyenesen elpusztította azt. Én pedig szépen lassan választ kaptam a kérdéseimre, s az itt következő események elképesztően izgalmasak és fordulatosak voltak. A befejezés pedig hűha...váratlan, elgondolkodtató és egyben fantasztikus volt.

Remélem olvashatunk még további könyveket is magyarul az írótól.

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

9/10

Zsófi

Lars Kepler: A tűz tanúja

Flora Hansen halottidéző médiumnak nevezi magát, abból él, hogy a holtakkal folytatott beszélgetéseket színlel. Ám miután egy vidéki leányotthonban holtan találják az egyik fiatal lányt, nagyon is valós látomásai támadnak. Jelentkezik a rendőrségen, és előadja, hogy szellemet látott. Csupán egyetlen nyomozó akad, aki kételyeit félretéve hajlandó meghallgatni a mondandóját.

Joona Linna felügyelő jóval több időt töltött a bűntény helyszínén, mint amennyit bármely más kollégája szükségesnek tartott volna. Az eset látszólag egyszerű: egy lány meghalt, egy másiknak pedig, aki a gyilkosság éjjelén eltűnt, a párnája alól egy véres kalapács kerül elő. De miért állítja Flora váltig, hogy a gyilkos szerszám nem kalapács volt, hanem egy kő?

Linna kiváló nyomozó, elszánt és makacs, nem elégszik meg a kézenfekvő válaszokkal. Ahogy a történet fokozatosan kibontakozik, minden fejre áll és megkérdőjeleződik: az őrültek normálisnak, az épeszűek őrültnek tűnnek. Az ügy egyszerűnek látszó bűncselekményből a rendőrségen belüli játszmák és egy felkavaró történet elképesztően izgalamas elegyévé alakul. Linna mind mélyebbre ás, mígnem végül saját múltjának egy rémisztően sötét árnyával kell szembenéznie.

Nekem eddig még nem volt szerencsém Joona Lima nyomozóhoz, amit bánok is egy kicsit, mert valami elképesztő volt ez a fickó. Titokzatos, szabályokat megkerülő, kemény egy zsaru volt. Ugyanúgy nem volt szerencsém ezelőtt Lars Keplerhez sem, bár arról már korábban is hallottam, hogy ez az írói álnév valójában egy házaspárt rejt. Én el nem tudom képzelni, milyen lehet egy másik emberrel együtt könyvet írni (persze tudom, sokan csinálják), de az Ahndoril házaspár biztosan tud valamit, mert ez a könyv nagyon jó volt

A történetünk elején egy ifjúsági otthonban találjuk magunkat, ahol különböző lelki problémákkal, viselkedészavarokkal küzdő fiatal lányokat kezelnek. Nem mondom, ez az otthon is egy elég kemény hely volt. Az itt kezelt lányok karakterei nagyon jól voltak kidolgozva, az egyik percben rettegtem tőlük, a másikban pedig már sajnáltam őket mindazokért, amiket át kellett élniük. 

Már a könyv elején a dolgok közepébe is kerülünk, megtörténnek a brutális gyilkosságok, és feltűnik a színen Joona Linna felügyelő is. A nyomok és a gyilkos kiléte kezdetben egyértelműnek tűnik, de ahogy halad előre a nyomozás, kiderül egy-két dolog, már mi magunk is meglehetősen  elbizonytalanodunk, és elkezdünk találgatni a gyilkos kilétét illetően, én legalábbis így tettem. 

A főgyanúsítottunkat, az egyik lányt az otthonból, Vickyt is egyre jobban megismerjük ahogy haladunk előre. Belepillanthatunk  múltjának megrázó pillanataiba, láthatjuk a drogfüggő anyját, és a sok nevelő családot is, ahol Vicky megfordult.

És itt jön majd még a képbe Flora Hansen a médium, aki látja a meggyilkolt lány szellemét. Ez az egész misztikus szál is nagyon jól volt megírva, a könyv végén kiderült dolgok pedig mindent más megvilágításba helyeztek. Szeretem az ilyesféle fordulatokat!

A könyv egész végig izgalmas és letehetetlen volt. A rövid fejezeteknek köszönhetően a "már csak egy oldalt olvasok" kijelentés "már csak egy fejezetet" olvasokká vált. Persze sosem tudtam megállni csak egy fejezetnél! :)

A történet vége is meglepő fordulatokat és akciódús jeleneteket tartogatott még.

A befejezéssel már egy új fejezet veszi kezdetét, előre vetítve egy újabb Joona Linna kötet eseményeit.

De én addig is bepótolom hiányosságaimat, és elolvasom a sorozat két első részét is, már most sejtem, hogy jó kis történetekben és izgalmakban lesz részem.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

9/10

Zsófi

Kenneth Oppel: Az élet vize

Mary Shelley XIX. századi regényének legendássá vált hőse Victor Frankenstein a mai napig nagy népszerűségnek örvend a fantasztikus, misztikus kalandregények kedvelőinek körében. 

Kenneth Oppel a népszerű, több irodalmi díjat nyert kanadai ifjúsági író két kötetes regényfolyamban eleveníti fel a mitikus szörny megalkotójának ifjúkorát.

Veszély, merészség, szenvedély - ebből lesz a megszállottság? Victor és Konrad Frankenstein ikertestvérek, csaknem elválaszthatatlanok egymástól. Ahogy növekednek, életüket képzelet szülte kalandok sorozata szövi át... ám egy unokatestvérük, Elisabeth érkezése és egy váratlan, súlyos betegség miatt vakmerő játékaik véres valósággá válnak.

Ez a könyv egyértelműen nem a "hopp észrevettem" könyvtári szerzemények kategóriájába tartozik, ugyanis már nagyon sokszor levettem a polcról, elolvastam a fülszöveget, majd utána visszaraktam. De  nemrég, az egyik könyvtárlátogatásunk után már nem tudtam otthagyni, egy jelnek vettem, hogy annyiszor vissza raktam már a polcra, mondjuk nem mintha szükségem lett volna ilyesféle jelekre, mert már így is tele volt mind a két kezem könyvekkel... :)

De még milyen jó, hogy hallgatok az ilyen magam által kreált jelekre!

Nemrég (de nem is mostanában) elolvastam a Frankensteint, és előtte már a Robert de Nirós filmváltozatot is láttam. 

A könyvben Frankensteint kegyetlennek és felelőtlennek tartottam, míg a teremtményét sajnáltam, és teljesen együttéreztem vele.

Kenneth Oppal a könyvben egy kicsit elrugaszkodott az eredeti történettől, legjobb példa erre Victor Frankenstein ikertestvére Konrad megteremtése, volt még egy másik nagyobb dolog is, de azt nem árulom el, mert akkor egy iszonyatosan izgalmas résznek elvenném az örömét.

Victoron kívül, a három főszereplőnk közül még ketten is ismerősök lehetnek nekünk, mégpedig Henry Clerval, és Elisabeth Lavenza (itt megjegyezném, hogy a fülszöveg alapján úgy tűnhet, hogy Elisabeth a könyv története során érkezik a kastélyba, ám ez nem így van.) Ők négyen szabadon garázdálkodnak a nagy Frankenstein kastélyban, titkos ajtók és szobák után kutatva, s a fiúk pedig mind bele vannak zúgva a bájos Elisabethbe. Egyszóval irigylésre méltó és izgalmas mindennapokban van részük, és akkor még nem is tettem említést a rendkívül felvilágosult és haladó eszméket valló szüleikről, akik nagyon nagy arcok. :)

A történet röviden arról, szól, hogy Konrad, az ikertesvér megbetegszik, Victor, Elisabeth és Henry pedig mindent elkövet azért, hogy segítsenek rajta, még attól sem riadnak vissza, hogy lemerüljenek a tudomány sötét bugyraiba. Mindez kiegészítve igazi, körömrágós kalandokkal, mint például az éjszakai túra a genfi erdőkben, vagy a földalatti barlangokban. Komolyan, néha alig bírtam ki, hogy ne lapozzak előre! :) És akkor itt jönnek még képbe az elfeledett családi titkok, és az alkímia, ami már csak hab a tortán! Arra is rájöttem, hogy bár a szerelmi háromszögeket nem kedvelem, a viszonzatlan, gyötrő szerelemmel nincs semmi problémám, és ezt a szálat remekül kidolgozta az író a történetben. 

Bár a befejezés egy kicsit meglepett, egy csepp nyugtom sem volt olvasás közben, de ezt teljesen jó értelemben kell érteni!

Hamarosan pedig felkeresem a könyvtárat a második rész beszerzése ügyében! :)

10/10

Zsófi

Michael Crichton: Jurassic Park

Alan Grant a híres őslénykutató, két másik tudós és egy ügyvéd kíséretében a Costa Rica nyugati partjához közeli Isla Nublar szigetre érkezik, hogy "elmondja véleményét" a különc, gátlástalan multimilliomos, John Hammond új "szabadidőparkjáról" a közelgő nyitás előtt. A tét hatalmas: a hosszú évek megfeszített kutatómunkája és sok-sok millió dollár elköltése árán létrehozott parknak az első vendégek előtt jelesre kell vizsgáznia, ellenkező esetben a befektetőket képviselő ügyvéd leállítja az egész projektet. Hammondnak a világhírről, a boldogan mosolygó gyermeki arcocskákról és persze a gigantikus bevételekről szőtt álmai veszélybe kerülnek.

A parkba érkezve a vendégek elképedve szembesülnek azzal, hogy Hammond megvalósította a lehetetlent, és a Jurassic Park pontosan az, amit a neve sugall. Kezdetét veszi az első kalandtúra, és hamarosan kiderül, hogy hiába a sokszorosan túlbiztosított védelmi rendszer, a természet utat tör.

A könyv olvasása igazi nyolc napon túl gyógyuló élményt nyújt - Michael Crichton oldalról oldalra építi fel a hihetetlen történet fordulatait, s a cselekménybe szinte észrevétlenül simulnak bele az érthetővé tett tudományos ismeretek.

Hogy a fülszöveg szavaival éljek, nekem bizony maga a film is több mint tíz éven túl gyógyuló élményt nyújtott (Na jó, az az igazság, hogy szerintem a Jurassic Park rajongásomból sose fogok kigyógyulni.)

Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb filmje volt, a vérszomjas dinoszauruszok nagy hatással voltak rám, valósággal rettegtem tőlük. Emlékszem, akkoriban az öcsémmel közös játékhadseregünk is jelentős számú, műanyag dinoszaurusz taggal rendelkezett, a lehető legszínesebb faj- és méret választékban.

És még ha a mini dinók el is vándoroltak a kosarunkból valami ismeretlen helyre, a film iránti rajongásom máig megmaradt, bár azért azt sajnálom, hogy a hatalmas őslényektől való rettegésem sem ölt már olyan méreteket, mint nyolcéves koromban... :)

De az Én és a dinók című fejezetről most már térjünk is vissza Michael Crichton könyvére. Amit már egy ideje el szerettem volna olvasni, mert kíváncsi voltam rá, hogy így "olvasva" milyen élményt fog majd nyújtani ez a történet. És végül arra jutottam, hogy a Jurassic Park története ugyanolyan izgalmas, fantasztikus élmény olvasva mint nézve. Volt egy pár eltérés a filmhez képest, John Hammond a könyvben inkább erősen negatív karakter volt, Alan Grantnek pedig szakálla volt, és a csinos dr. Sattlerrel sem alkottak egy párt, és azt hiszem annyit még elárulhatok, hogy a könyv végére több szereplőnk maradt életben, mint a filmben. A tudományos részek is előtérbe kerültek itt egy kicsit, amit azonban egy cseppet sem bántam, annyira érdekesek voltak. A dínók szaporodásra való képessége is nagyobb hangsúlyt kapott a történetük során, sőt még az is, hogy néhány őslénynek a szigetről is sikerült kijutnia, így már alig várom, hogy olvashassam majd a második részt is.

Michael Crichton stílusa pedig annyira megtetszett, hogy a várólistámra is pakoltam még  gyorsan jó pár könyvét.

9/10

Zsófi

Angela Marsons: Elfojtott sikoly

Öt alak áll körbe egy sekély sírhantot. Mindannyian kivették részüket az ásásból. És egy életre némaságot fogadtak... Csakhogy a végzet és Kim Stone felügyelőnő elől nem lehet elbújni.

Egy letehetetlenül izgalmas krimi, sokrétű figurákkal.

Nem olvastam nagyon sok krimit mostanában, pedig régen nagy krimirajongó voltam. Persze azért előfordul most is az olvasmányaim között, de nem jellemzően sok. Pedig ha ilyenek lennének, mint az Elfojtott sikoly, akkor valószínűleg sokkal hamarabb a kezembe vennék egy-egy nyomozós sztorit. Na nem az elborzasztó, szörnyű bűnesetek fogtak meg annyira, hanem a szereplők nagyszerűsége. 

Először is Kim Stone, a magát keménynek láttató, motorokért rajongó nyomozónő. Kívülről egy hideg, érzéketlen, kemény főnöknek tűnik, közben lassan kiderül róla, hogy a saját életének szörnyű emlékei és tragédiája miatt teszi el dobozokba a rossz, elviselhetetlen emlékeit, és megpróbálja soha nem elővenni őket.  A munkájában piszkosul jó, nem kifejezetten tartja be a szabályokat, a főnöki utasításokat és iszonyatosan jó,  szarkasztikus humora van. 

Egy másik nagyszerű szereplő Bryant, a kijelölt társa a nyomozásban és a csapatának egyik tagja. Ők ketten nagyon jó párost alkottak, pedig gyanítom azért még a következő részekben lesz mit megismernünk az életükből, imádtam a humorizálásukat, a párbeszédeiket. Kérdezhetnénk, hogy egy szörnyű gyilkosságokkal teli krimiben mit kereshet a humor, de igenis van helye a történetben. Szükségük van rá a szereplőknek, hogy el tudják viselni az újabb és újabb napvilágra került gyilkosságokat, a kézzel fogható bizonyítékok látványát, és szükségünk van rá nekünk, olvasóknak is, hogy enyhítse az olvasott borzalmakat. 

Kim csapatának többi tagja is szimpatikus figurának tűnt, de róluk még nem tudtunk meg túl sokat, gondolom majd a következő részekben ők is közelebb kerülhetnek hozzánk. 

Tetszett, hogy emberközeliek voltak a nyomozók, az életükről is megtudhattunk részleteket. 

Ahogy az első gyilkosságra fény derült, beindult a nyomozás, majd kiderült, hogy nemcsak egy jelenkori gyilkost kell keresniük, hanem múltbeli borzalmak elkövetőjét is. Emiatt különösen izgalmas volt, ahogyan folyt a nyomozás, összekapcsolódtak a szálak. 

A történet közepén azt hittem, hogy tudom ki a gyilkos, aztán kétségek támadtak bennem és kettőre bővült a gyanúsítottaim köre. Amiből egyikőjük be is jött a végén, de azért közben időnként meginogtam meggyőződésemben.

Angela Marsons annyira jól keverte a szálakat, hogy a másik, jelenkori gyilkos személye fel sem merült bennem, vagy arra már nem is koncentráltam, így szinte letaglózott a befejezés. Amire azt kell mondanom, hogy remek volt. 

Voltak még egyéb szörnyű dolgok a könyvben, mint  nevelőotthonokba adott gyerekek, gyermekbántalmazás, Kim lelkének szörnyű, sötét titkai, de ugyanakkor egy kerek egész történetet kaptunk, emberi együttérzéssel, gondoskodó szeretettel, és megható befejezéssel. Türelmetlenül várom Kim Stone újabb kalandjait!

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

10/10

Bea

Lissa Evans: Stuart Horten mágikus masinái

Stuart Horten meglehetősen alacsony tízéves. A balsorsa az unalmas Beetonba veti, ahol senkit sem ismer, ráadásul a szomszédban az elviselhetetlenül nagyképű Kingsley-lányok laknak. Lehet ennél rosszabb?

Ám egyszercsak megkezdődik élete legnagyobb kalandja... Meg kell találnia nagy-nagybátyja elveszett műhelyét, ami telis-tele van trükkös és varázslatos tárgyakkal. Nyomkövetés és rejtélyek minden sarkon - ám ami elsőre izgalmas és mulatságos feladatnak látszik, hamar veszélyes küldetéssé válik, amit nem képes egyedül megoldani.

El kell mennem, és lehet, hogy nem tudok visszajönni. Ha nem térek vissza, akkor a műhelyem és minden, ami benne van a tiéd, ha megtalálod. 

És ha megtalálod, akkor olyan fiú vagy, aki megérdemli, hogy az ővé legyen.

Szeretettel, Tony bácsi

Így kezdődött Stuart Horten életének nagy kalandja...

Stuart Horten fantasztikus kalandjainak olvasása közben rájöttem, hogy miért is szeretek ifjúsági regényeket olvasni. Azért, mert egyszerűen nem lehet bennük csalódni. Nincsenek felesleges, csak a terjedelem bővítésére szolgáló részek, idegesítő szereplők, nyakatekert cselekmények. És mindezeket levonva marad nekünk a száz százalékos szórakozás, meg a móka és kacagás. Egyetlen baj volt csak ezzel a könyvvel, hogy egy nap alatt elolvastam. De ugye ezt semmiképpen sem lehet hibának felróni. Sőt!

Örömmel vettem részt Stuart rejtélyes nyomozásában, nagy izgalommal követtem az elrejtett nyomokat, együtt menekültem vele a Kingsley lányok elől, csörgettem a zsebemben a pennyket, nevettem az édesapja elképesztő szókincsén, és Stuarttal együtt én sem fogtam fel sokszor szavainak jelentését.

Mikor Stuart egyre nehezebb próbatételekkel került szembe, bölcsen belátta, hogy nem fog egyedül boldogulni, így bevette a nyomozásba a Kingsley ikrek egyikét, a rendkívül agyafúrt és talpraesett Aprilt, aki remek társnak bizonyult a rejtélyek megoldásának ügyében. Így már hárman folytattuk kalandjainkat (mert természetesen én is teljesjogú tagnak éreztem magam), betörtünk egy múzeumba, túljártunk a rosszfiúk eszén, kódokat fejtettünk meg, megismerkedtünk a bűvész Tony bácsi mágikus masináival. Csak úgy peregtek az események és a könyv lapjai a kezemben, szó sem lehetett arról, hogy akár csak egy percre is megszakítsam Stuart kalandjait.

A történet végén pedig a rosszak elnyerték méltó büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat, mindezt persze egy kis varázslat segíségével...

Engem teljesen elvarázsolt és magával ragadott a történet, tetszett Lissa Evans stílusa, egy nagyon színvonalas gyerekkönyvet olvashattam.

El sem tudom képzelni, ha engem így beszipantott a könyv, milyen hatással lehetne egy ifjú, kalandokra éhes felfedezőre. :)

A könyvet köszönöm a Pagony Kiadónak!

Karácsonyi ajéndékfaktor: remek ajándék lehet mind az ifjabb, mind az ifjúsági regényeket kedvelő idősebb korosztály számára is. Igényes könyv, a történet nem hagy semmi kivetnivalót maga után. Bátran ajánlom mindenkinek!

10/10

Zsófi

„-Azért vagyok itt - jelentette be -, hogy rendeléseket vegyek fel különféle nedűkre. A citrusfélékből készült gyümölcsnektárok gazdag spektrumát kínálhatom, illetve a szirupalapú, szénsavval dúsított italok asszortimenjét.

- Én kólát kérek - mondta Stuart.

- Mi is - mondta June.

- Üstöllést visszatérek a választott italfélékkel - mondta Stuart apja, és kiment a szobából.

Némi csönd után June és May egymásra néztek, majd kuncogni kezdtek.

- Fura a papád - jegyezte meg May.

Stuart mély levegőt vett, és éppen készült, hogy valami elképesztően, kegyetlenül goromba dolgot mondjon (mert a lánynak ugyan igaza van, tényleg fura az apja, de akkor is az ő apukája), amikor April váratlanul megszólalt.

- Ne nevessetek! - pirított rá a testvéreire. - Senki sem tehet a szüleiről. Az milyen, mikor anya elkezd énekelni? Na és apa sortnadrágja, amit a tavalyi iskolai bulin viselt, és aminek lyukas volt a feneke? Nagyon rosszul éreztük magunkat, amikor kinevettek.”

Thomas Thiemeyer: Poszeidón palotája

„- Ne játszd meg magad! - csóválta a fejét intőn a lány. - Természetesen Charlotte-ról és rólad beszélek. Amióta találkoztunk, csak rá gondolsz. Lopva rápillantasz, kiszárad a szád. Izzad a tenyered. A szíved kalapál. Csak kapkodod a levegőt.

- A leírásod alapján inkább egy komoly betegségre hasonlít.

- Ne aggódj! - nevetett fel Océanne. - Ez a betegség gyógyítható.”

Egy görög tengerhajó halad a háborgó tengeren. Egyszer csak fények villannak, olyanok, mint a tengeri szörny, Szkülla tüzes szemei. Hatalmas, vaskarmokban végződő csápok emelkednek ki a vízből, átkarolják a hajót, s az alámerül a habokban.

Humboldt újabb megbízást kap: kámforrá vált hajókat kell felkutatnia. Kibérli a Calypsót, a XIX. század egyik csodáját, a világ első batiszféráját, és társaival 300 méter mélyen hihetetlen felfedezést tervez.

Ez a könyv a Felfedezők krónikája sorozat második része, de mint ezt én is megtapasztaltam, az első rész eseményeinek ismerete nélkül is teljesen érthető és élvezhető a történet.

Az első fejezetben az író már egyből a mélyvízbe dob minket, hisz kint találjuk magunkat a háborgó tengeren, és rettegve várjuk, hogy lesújtson ránk a vég.

A történet izgalmas indítása után még több kalandban lehet részünk, engem teljesen magukkal ragadtak az események.

Együtt menekültem kalandorainkkal a mérgezett nyílhegyek elől, velük együtt próbáltam megfejteni a gőzhajók rejtélyes eltűnésének ügyét, és bizony az óceán sötét mélyére is alámerültünk, egy új és eddig még ki nem próbált masinával, a batiszférával.

A könyv szereplőgárdája is rendkívűl sokszínű volt: a történet főhőseként megismerhettük a kalandregények nagy rajongóját, Oskart, aki Humboldtnak a kellőképpen őrült, de éppen ezért zseniális (és nem mellesleg jóképű) tudós - kalandornak volt a segédje, Charlotte-t, a talpraesett fiatal lányt, és Elizát, Humboldt "kísérőjét" , a Haitiről számazó varázslónőt. Azt hiszem, nekem ő lett a kedvenc szereplőm. És ne feledkezzünk meg Vilmáról, az aranyos kis kiviről sem, ő pedig természetesen kiérdemelte a könyv legkülönlegesebb és legaranyosabb szereplője címet. 

Az amúgy is izgalmas események, a szereplőink tengerbe való alámerülése után, még elképesztőbb fordulatot vettek, a tudomány és egy rég elfeledett város legendái  összefonódtak,  a titkokról lehullt a lepel, a rejtélyek megoldódtak, a történet pedig nagyon szép lezárást kapott.

Nagyon tetszett a könyv! Élveztem a kalandokat, amiben olvasás során részem volt,  a szereplőket is megkedveltem, és új, tudományos ismeretekkel is gazdagodtam. Bátran ajánlom a kalandregények kedvelőinek! :)

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

Zsófi

10/10

Karácsonyi ajándékfaktor: itt  megemlítem a könyv "külsejének"  igényes és tetszetős kidolgozását is, ami miatt egy szép és tartalmas karácsonyi ajándék is lehet egyben. Remek ajándékválasztás ifjú és nem annyira ifjú kalandoroknak, felfedezőknek,  kíváncsiskodóknak. 

Jeffrey Archer: A szerencse fiai

1949-ben Connecticut egyik kórházában egy asszony ikreknek ad életet. A szomszédos szobában az intézmény dúsgazdag támogatójának a felesége fekszik, akinek a kisfia nem sokkal a születése után meghal. Az asszony már többedik gyermekét veszíti el, így a halott csecsemő dadája hirtelen ötlettől vezérelve az ikerpár egyik tagját a milliomoscsemete helyére csempészi, elszakítva egymástól a testvéreket...

A két fiú Nat Cartwright és Fletcher Davenport a másikról mit sem tudva nőnek fel és válnak generációjuk legtündöklőbb elméivé. Nat Vietnamot megjárt katonaként, majd a bankszektor kiválóságaként vív ki magának elismerést, Fletcher pedig befutott sztárügyvéd lesz. Hamarosan azonban a politika szorítójában kell megmérkőzniük: egyikük demokrataként, a másik pedig republikánus színekben indul a szenátori posztért. Vajon melyiküknek kedvez a szerencse? És fény derül valaha is a testvére titkára?

Én már tudom, hogy fény derül-e és természetesen, nem árulhatom el. Azt viszont igen, hogy aki ismeri és szereti Jeffrey Archert, az ebben a könyvében sem fog csalódni. Fiatalkorom kedvenc írója, akkoriban szinte minden könyvét elolvastam. 

Nem tudom, hogy valóban a szerencse fiai voltak-e főszereplőink, hiszen elszakították őket egymástól, külön nőttek fel, de mivel nem tudtak erről, így nem is okozott gondot egyikőjük életében sem. A könyv fordulatokban gazdag, szórakoztató, hamisítatlan Jeffrey Archer stílusban. A cselekmény magával ragad, és csak olvasod, olvasod... Nagyon szeretetreméltó főszereplőkkel, és természetesen egy gonosz karakterrel, hogy szerethessünk és utálhassunk is. Nem kell belemélyednünk senki lelkivilágába különösebben, egyszerűen anélkül is élvezzük a történetet, szinte végigrobogunk rajta. Ám emiatt volt  most egy esetben   hiányérzetem, egy bizonyos eseménynél nagyon hiányoztak számomra az igazi érzelmek és nem tudtam elképzelni, hogy az amerikai emberek tényleg így működnek. De úgy általában, nagyon élvezhető így a történet, és nem untam a politikai csatározásokat, választásokat sem. Sőt! Izgultam a jelöltekkel együtt a szavazatszámlálásoknál, és tetszett, hogy az író nem mélyedt bele mégsem annyira a politikai témákba,  hogy unalmassá váljon.   Nem maradt ki a regényből a bírósági tárgyalás sem, amit különösen kedvelek. Romantika,  szerelem,  titkok,  családi és baráti összetartás,  ezeket a témákat mind nagyszerűen vonultatta fel az író ebben a könyvében is. 

A könyv olvasása során értek meglepetések, voltak váratlan fordulatok és kiszámítható, megjósolható események is, ami azonban Jeffrey Archernél nem szokatlan, ettől éppen annyira otthon érezhetjük magunkat a történeteiben, mint a saját szereplői.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Jeffrey Archer rajongóknak mindenképpen, férfiaknak is tökéletes ajándék, mert olyan férfias regénynek gondolom, de ha egy sodró lendületű, érdekfeszítő regénnyel ajándékoznánk meg valakit férfit és nőt egyaránt, akkor ez a könyv megfelelő választás. 

Caroline Kepnes: Te

Caroline Kepnes kötete vérfagyasztó beszámoló a könyörtelen, eszelős szerelemről. Betekintést enged egy mániákus elméjébe, hasonlóképp, mint John Fowles híres regénye, A lepkegyűjtő. Perverz módon romantikus thriller, amely az utolsó oldalig izgalomban tartja az olvasót.

Amikor befejeztem az olvasását, azt éreztem, hogy nagyon nehéz lesz értékelést írnom erről a könyvről. Mert nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e vagy nem. Nem éreztem a végén semmiféle katarzist, egyszercsak vége lett. Mondhatnám, hogy nem is lehetett volna más vége, szinte hozta magával a történet. De ha egy kicsit gondolkodom, el tudtam volna egy teljesen más, feszültebb, körömrágós véget képzelni. Egy teljesen meglepőt, amire azt mondják, hogy nagyon ütős volt. Igen, azt hiszem az volt a bajom, hogy nekem nem volt ütős a vége.

DE! Nem tudtam letenni a könyvet, faltam az oldalakat, és meg kell mondjam, szinte végig jobban bírtam Joet (!!?), mint Becket. Mert akár normális is lehetett volna, csak szerelemre és szeretetre vágyott. Igazából a normális és az őrület között  nagyon vékony lehet a határ. Mindannyiunknak vannak őrült pillanatai,  és az őrültek is lehetnek normálisak. Vagy legalábbis tudnak úgy tenni, mintha azok lennének. Szóval talán ezért bírtam Joe-t, mert alapjában véve nem egy ellenszenves fickó, szereti a könyveket, romantikus, nem sekélyes, intelligens. Inkább együttérzést váltott ki a háttere, a lakása, a körülményei. Persze csak időnként, azért tisztában voltam vele, hogy egy pszichopata és kiszámíthatatlan, (vagy inkább nagyon is kiszámítható), hogy mikor mit tesz.

Voltak homályosan maradt részek a könyvben, sőt egy-két dolog félbemaradtnak, befejezetlennek tűnt. Vagy nem volt hiteles, mert azt gondoltam, hogy azért a való életben biztos nem így történne a dolog, de mivel ez egy könyv volt, ezért történhetett így is. :)  És azért persze az életben sem kiszámíthatóak legtöbbször az események.

Mindenképpen azt érzem, jó, hogy elolvastam.  Akkor végül is tetszett. :) Zsófi most éppen A lepkegyűjtő-t olvassa, ahhoz hasonlították ezt a könyvet. Kíváncsi vagyok az ő véleményére is, főleg A lepkegyűjtő elolvasása után.

9/10

Bea

Film: Az eltűntek / The Missing

1885-ben Új Mexikóban Maggie (Cate Blanchett) ezen az elhagyatatott, vad vidéken él párjával és neveli két lányát. Maggie-t gyógyítóként ismerik a környéken, aki segít a helybéliek gondjain, fájdalmain. Egy nap egy idegen tér be a farmjukra, aki nem más mint Maggie rég nem látott apja (Tommy Lee Jones), aki már nagyon rég magára hagyta feleségét és gyermekeit, így Maggie nem fogadja őt kitörő örömmel.

Egy nap Maggie párja és két lánya a szomszéd farmra indul, hogy segítsenek összeterelni a birkákat, megbeszélik, hogy sötétedésre hazaérnek, ám Maggie hiába várja őket. Amikor a nyomukba ered, szörnyű dolgok nyomára bukkan, a párját brutálisan meggyikolták, a lányát pedig elrabolták. A katonaság nem jó irányba kezdi a keresést, Maggie fél, hogy örökre elveszítheti a lányát is, csak ahhoz az emberhez  fordulhat segítségért, akit ha tehetné, örökre elfelejtene...az apjához.

Nagyon jó, izgalmas film volt ez, fantasztikusan jó színészekkel. A film főszereplője Maggie, egy rendkívül erős, bátor, határozott nő volt, aki mindent megtett azért, hogy visszaszerezze a lányát. Végre egy tiszteletre méltó, erős női főhős. Cate Blanchett pedig tökéletesen alakította ezt a szerepet, csakúgy mint az apját alakító Tommy Lee Jones, aki szintén tökéletes volt az indiánosdit játszó kalandor szerepére. Az indiános, misztikus, rejtélyes szál pedig szintén nagyon tetszett. Mindenképpen meg kell még említenem a gyönyörű tájat, a történet helyszínét, régi western- és indiános filmeket juttatott eszembe. Az emberek, így Maggie és családja is keményen dolgoztak a farmjukon a megélhetésért, de valószínűleg nem cserélték volna el semmivel. 

Remek film egy jó kis családi filmnézéshez.

Zsófi