Imádok olvasni. A könyvekkel való kapcsolatom már egész kicsi koromban elkezdődött, édesanyám által. Neki szintén szenvedélye volt az olvasás, és rengeteg könyve volt (a gyűjtemény persze mind a mai napig gyarapodik :). Valami furcsa harmóniával teltem el, amikor láttam anyát olvasni, ahogy lapozott a könyvek fehér oldalai között, és amint meggyűrődtek kezei között a puhafedelű könyvek borítói. Én is olvasni akartam és lapozgatni, mint anya, még az sem számított számomra akadálynak, hogy nem tudok olvasni. Csak nézegettem a könyveket, a betűk még csupán összefüggéstelen ábrák voltak, de akkor is olvastam, úgy mint anyukám.
Aztán tényleg megtanultam olvasni, és anya más könyveket is a kezembe nyomott a kötelező olvasmányokon kívül. Először kezdtem Thomas Brezina könyveivel, aztán volt Meg Cabot korszakom is, és még sok más rózsaszín borítós könyvet elolvastam a könyvtár tini részlegéről (ez a mi városunkban egy könyvespolcot jelentett, bár azóta már lehet bővült). Mostanában már röhögök ezeken a könyveken, főleg az akkori kedvencemnek számító többrészes boszorkányos sorozaton, de aztán rájövök, hogy ezek a könyvek segítettek hozzá, hogy ráérezzek az olvasás ízére.
A kötelező olvasmányokról való véleményem, nagyon hosszú és kimerítő lenne, úgyhogy ezt most nem írom le teljesen. De röviden annyit, hogy főleg a kötelező olvasmányok tehetnek arról, hogy egyre kevesebb fiatal olvas a mai világban. Nem, nem arra gondolok, hogy a kötelező olvasmányok rossz könyvek, a titok kulcsa a rossz időzítésben rejlik. Leírnám röviden a saját példámat: ötödik osztályos koromban olvastam először az Egri csillagokat, nem hagyott bennem túl mély nyomokat, mindennap kötelező oldalszám minimum (hogy a nyár végére azért végezzek a könyvvel), miután ez megvolt elővettem a könyvet, amit olvastam "igazából". Vagy inkább élveztem? Aztán nyolcadik osztályban részt vettünk egy országos tanulmányi versenyen, a téma az Egri csillagok volt, újra kellett olvasnunk a könyvet, bevallom egy kicsit vonakodva fogtam bele. Ám az eltelt három év alatt, azért nőttem egy kicsit, és a boszorkányos könyveket felváltották a romantikus regények néha átszőve egy történelmi szállal. Hoppá, hát az Egri csillagok is pont ilyen volt, az újraolvasás során nem volt szükségem másik könyvre, amit "igazából" olvashatok, mert most igazából olvastam ezt is. Élveztem.
Hogy milyen könyveket szeretek leginkább olvasni? Nincsenek műfaji kedvenceim, minden könyvet szeretek, ami szórakoztat és örömöm lelem benne.
Van, mikor elfog az olvasási sznobizmus (ezt a fogalmat én találtam ki) és lázasan keresgélni kezdek a világirodalom remekei között, hogy valami olyan könyvet is olvassak aminek igazi irodalmi jelentősége, értéke van. Néha olyan könyvbe kezdek bele amit élvezek, néha olyanba amit nem és egy ilyen után boldogan kezdek neki az első kezem ügyébe akadó Sophie Kinsellába. Az a jó könyv, ami te annak érzel, és nem az amit mások magasztalnak. És nincs rossz könyv, csak olyan ami nekem nem tetszett.
Könyvekkel elő, olvasáshoz megfelelően kényelmes helyet találni, és mielőtt belemerülnél egy másik világba, pörgesd végig az ujjaiddal a könyv oldalait a lapok szélénél, és szippants belőle jó nagyot, hogy érezd a könyv illatát is, ha új a könyv azért, ha régi azért.
Ezután már belemerülhetsz az ismeretlenbe, egy olyan világba ahol te képzelheted el a szereplőket, és a helyszíneket. Ahol büntetlenül állhatsz egy véres gyilkos oldalán, vagy beleképzelheted magad egy hercegnő, vagy akár egy közönséges utcalány szerepébe. Részt vehetsz háborúban vagy békében. Bármi lehetséges, ez a könyvek, az olvasás csodálatos birodalma.
Mi sokszor azért olvastunk el egy könyvkritikát anyával, hogy eldöntsük, megvesszük-e a könyvet vagy sem. Ennek a hátulütője azonban az, hogy sokszor már előre megtudtuk a könyv végét. Hát nem tudom, mi a jobb, ha megvesszük a könyvet és csak utólag jövünk rá hogy nem kellett volna, vagy az, ha megveszünk egy jó könyvet, de úgy hogy már ismerjük a végét? Itt előre leszögezem, hogy nem vállalok felelősséget azért, ha lelövöm egy könyv befejezését :).
