Carsten Henn: A könyvsétáltató

Ismét egy könyv, amiben főszerepet játszanak a könyvek. Vagy inkább a könyvek közvetítette érzelmek és a segítségükkel kialakult kapcsolatok. Úgy gondolom, minden könyvmoly örömmel olvas olyan könyveket, amelyek könyvekről szólnak, vagy könyvesboltban, könyvtárban játszódnak.

A könyvsétáltatóról fogalmam sem volt, hol játszódik és hogy tulajdonképpen mi takar a könyvsétáltatás, de mindenképpen felcsigázta a kíváncsiságomat. 

Egy kedves, bájos történet, melyet nem is nagyon tudok egyik előző olvasmányomhoz hasonlítani, annyira eredeti és egyedi Carl Kollhoff, azaz a könyvsétáltató.

Mörk Leonóra: Ködkirálynő

Nemrég olvastam Cecelia Ahern Üvöltés című kötetében egy történetet a láthatatlanná vált nőkről. Amikor a nők elérnek bizonyos életkort, vagy mondjuk úgy, hogy középkorúak lesznek, elkezdenek halványulni, lassan, fokozatosan, majd egyszercsak láthatatlanok lesznek, és csak a hasonlóan elhalványultak látják egymást.

Mörk Leonóra főhőse, az 50. évét éppen betöltő Kriszta nem halványult el ugyan, de úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy egy kicsit eltűnjön, kiszabaduljon a mindennapok monotonitásából, az anyja zsarolása és uralma alól, nem akarja egy ideig hallani, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnia, hogy anyja melyik barátnőjét fuvarozza el honnan, hová, melyik munka való neki és melyik nem, ne dolgozzon annyit, és miért utazik annyit. 

Takis Würger: Stella

Szerelem a háború idején. Eszmélés. Útkeresés. Menekülés. Árulás. Naivitás Szerelem. Háború. Fiatalság. Álomvilág. Rejtély. Horogkereszt. Svájc. Berlin. Igazoltatás. Deportálás. Dzsesszklubok. Holokauszt. 

Ezek a szavak jutnak eszembe, elsőként a könyvről, és azért jutottak eszembe csak szavak, mert ez nagyon jól jellemzi a könyv hangulatát, titokzatosságát. Mi magunk sem tudjuk, hogy hányadán állunk a szereplőkkel. Hogy kedveljük-e őket egyáltalán. Furcsának tartjuk-e a svájci Fritz naivitását, aki a háború közepén utazik Berlinbe, és ott egy szállodában éli a napjait, az apja pénzéből, közben szerelmes lesz Kristinbe, akit a festőiskolában ismer meg.

Bernhard Schlink: Olga

Egy egyszerű női név: Olga. Mennyi mindent foglal magába ez az egyetlen név. Egy korán elárvult kislányt, egy reménykedő és vágyakkal teli fiatal lányt, egy szerelmes fiatal nőt, és egy bölcs, szeretettel teli életet. Egy egész életen át elkísérhetjük Olgát és mire élete végére érünk, úgy érezzük majd, mintha egy jó barátunkat veszítettük volna el.

A történetet a szerző három részből építette fel, mely három részt Olga személye, szerelme és szeretete köt össze. Az első részben az alig egyéves Olgát ismerjük meg, akit édesanyja gyakran beadott a szomszédasszonyhoz, aki többet látta a szomszédasszonyt, mint a szüleit, és azt is neki köszönhette, hogy egyáltalán megtanult beszélni és megérteni a világot.  Majd megtanította írni és olvasni.

Erich Kästner: A repülő osztály

Erich Kästner olvasási szempontból nagyon fontos író számomra. Életem első olvasott könyve Erich Kästnertől A két Lotti volt, és mondhatom azt, hogy a könyv elolvasásával úgy 8 éves korom körül meg is szerettem az olvasást. 

A repülő osztály nagyon sokszor nézett szembe velem a könyvespolcról, de valahogy sosem kerültünk közelebbi kapcsolatba.

Susan Kreller: Égig érő szerelem

Adrian és Stella. Egyik nagyon magas, a másik egy kicsit selypít. Mióta az eszüket tudják, barátok. A legjobb barátok. Stellát nem zavarja, hogy Adrian ennyire magas, ezért is hívja Egykilencvennek. Hogy elvegye a tény komolyságát, fontosságát, hogy ne foglalkozzanak vele a suliban sem, és Adrian szereti, hogy Stella így szólítja. 

Egymás szomszédjában laknak, házukat egy közös terasz köti össze, Adrian és Stella itt nőtt fel ezen a teraszon, a teraszon álló rozsdás hintaágyon, ahol nagyon sok mesét olvasott nekik Stella nagymamája, Misses Elderly, akit nem mindig így hívtak, de egy naptól kezdve igen. 

Heti ez+az

Marente De Moor: A holland szűz

1936 szeptemberében járunk, néhány hete fejeződött be a berlini olimpia. Hanna, a tizennyolc éves maastrichti lány tőrvívó szeretne lenni, így édesapja a határ túloldalára, egy németországi vadászkastélyba küldi, hogy leckéket vegyen a birtok tulajdonosától. Ki ez a hallgatag mester, a rejtélyes veterán, akinek a vívás minden tudománya a kisujjában van? Mi a titka a vonzó, negyveneses férfinak? Feltárul-e a múlt, megtörténik-e a jelen, és mit hoz a jövő azok számára, akik pár hétre összegyűlnek a jobb napokat látott, titkokkal teli házban?

Marente De Moor 1972-ben született Hágában, szépírói munkája mellett vezető holland lapok publicistájaként is tevékenykedik. 2010-es, A holland szűz című regényéért 2011-ben a legfontosabb holland irodalmi díjjal, az AKO Literatuurprijsszel, 2014-ben pedig az Európai Unió Irodalmi Díjával ismerték el.

A történetet a 18 éves fiatal lány, Janna szemszögéből ismerjük meg. Édesapja küldi a német vadászkastélyba, hogy vívóleckéket vegyen a kastély tulajdonosától, Ego  von Böttichertől. Egonról először azt hittem, hogy az édesapja barátja, esetleg katonatársa volt, de később kiderült, hogy nem így van, és sokkal súlyosabb dolgok vannak a háttérben. Súlyosabbak, bár kicsit megfoghatatlanok, és Egont a történet végére sem tudtam teljesen megérteni. Mint ahogyan Janna sem, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az első szerelem érzését Egonra vetítse, arról pedig végképp nem sikerült fogalmat alkotnom, hogy Egon mit gondolt kettőjük kapcsolatáról. Mert kialakult köztük valami, ami a lány részéről szerelem volt, a férfi részéről nem tudom. Nem sikerült kiismernem Egont, bár azért valamennyire körvonalazódott, hogy miért olyan, amilyen és mi történt vele a háború alatt, amiben nagy szerepe volt Janna apjának, és Egon ebbe kicsit bele is bolondult, legalábbis én így éreztem.

A kastélyba érkezik még két kardvívótanonc, egy fiú ikerpár, akiknek édesanyja valamikor kapcsolatban lehetett Egonnal, a későbbiekben erre fény is derül. A történet folyamán fiaira hivatkozva többször is meglátogatja őket, de érezhetően más van a háttérben. A fiúk egymással szembeni kapcsolata elég szokatlan, sokszor nem is tudtam mire vélni. Mint ahogyan sokszor Janna viselkedését sem,  mert nem érte be a majdnem apjával egyidős Egon iránti szerelmével. 

Érdekes szereplői még a regénynek Heinz és Leni, a gondnok és házvezetőnő házaspár, akikben a hála és a társadalmi különbségek miatti ellenérzések vetekszenek, ezért elég furcsa a kapcsolatuk Egonnal, tulajdonképpeni gazdájukkal. 

A vívásról is sokat olvashatunk, és betekinthetünk a titkos menzúra ceremóniájába. A menzúrára érkező társaság viselkedésében, kihívó magatartásában már érződik a széthúzás, a következő háború előszele, hazafias érzelmeiket hangoztatták némelyek és másokon is számonkérték ezt. Egonnak titkos ellenségei támadtak, és miközben még az előző háborúban ért veszteségeinek zavarodottságában élt, már a következő sötét felhője fenyegetett. 

A történet vicces eleme egy kövér nyúl volt, aki Egon állata volt és igazán szokatlan példánya a nyúltársadalomnak. Jelenléte meglehetősen érdekes, ám mégis beleillik a könyv hangulatába. Vagy éppen feszültségoldásra volt hivatott.

A  komor hangulatban folyó cselekményben végig ott lebegett egy nagy megmagyarázhatatlan feszültség, mintha csak előrevetítené azt a sötét véget, ami majd bekövetkezik.

Annak ellenére, hogy nem teljesen volt számomra megfogható a cselekmény minden mozzanata, nem értettem mindig a szereplők érzelmeit, cselekedeteit, mozgatórugóit, sokszor csak úgy áradtak össze-vissza a gondolatok, az érzések, mégis volt egy olyan hangulata a könyvnek, ami miatt szívesen olvastam, mert néha jó az embernek belemerülni egy kis titokzatosságba, érthetetlenségbe, nyomasztóba, hogy aztán fellélegezhessen, hogy ő csak egy olvasó.

Azt gondolom, olvasnék még az írónőtől, mert sikerült megragadnia a figyelmemet, és megdolgoztatni a gondolataimat, igyekeztem magyarázatokat találni a cselekményekre, próbáltam megérteni az embereket, az eseményeket, és nem utolsósorban olvasmányosan, szépen ír.

8/10

A könyvet köszönöm a Libri Kiadónak!

Bea

Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Dr. Jakob Jakobi pszichoterapeutától elpártolt a szerencse. Elvált, szakmájában csődöt mondott, és nincs egy vasa sem. Ilyen szánalmas állapotban találkozik Abel Baumann-nal, egy szintén peches cirkuszi bohóccal, aki különös személyiségzavarban szenved: azt állítja ő Isten, és jelenleg terapeutát keres, mert Isten is lehet bajban. Jakobot vonzza a rokonszenves, sokoldalú, ám véleménye szerint nagyon is e világi férfi személyisége, és vállalja a terápiát. Hamarosan egy közös utazáson találják magukat, és dr. Jakobi meginog: már nem is olyan biztos benne, hogy csak egy ügyes szemfényvesztővel van dolga. Sőt, az is megkérdőjeleződik, hogy voltaképpen ki segít kin.

Éppen ez jutott nekem is eszembe a fülszöveg begépelése előtt, hogy nem csak Istennek volt szüksége pszichológusra ebben a könyvben, hanem magának dr. Jakobinak, a pszichoterapeutának is. Mert ugyancsak rosszul áll élete szénája, házassága romokban, a szakmájában sem nagyon remekel és mindezek mellé még pénze sincsen. 

Hamarosan lakása sem lesz, de aztán mégis. Pénze is egy idő után, és az élete is kezd érdekessé válni. Hogy ezt Isten tette-e, hát azt nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, vagy tényleg egy személyiségzavarban szenvedő cirkuszi bohóc. Engem sokszor meggyőzött, akartam, hogy ő Isten legyen. Mert olyan emberi volt. Hiszen gondolnánk-e, hogy Isten börtönbe kerül, mert felveszi egy orvos szerepét, és még sok mindenki másét? Házakat épít, igazságot szolgáltat a bíróságon, banki ügyintézőként ténykedik és robbanóanyag-szakértőként is kipróbálta magát, sőt még egy 737-es utasszállító repülőgép pilótája is. Ki más képes erre, ha nem Isten? Ki tudja észrevétlenül kávéval televarázsolni a csészét, egymás után többször, éppen amikor kifogyott? Képes-e erre egy cirkuszi bohóc?

Elhittem, hogy Baumann egy Isten, aki szarban van. Egy Isten, akinek van humora. Egy Isten, aki nem mindenható. Egy Isten, aki megfáradt. Aki sokat látott, aki sokat tud, aki fusztrált, aki kávézik és whiskyzik. Akinek segítségre van szüksége, ezért magával csábítja dr. Jakobit Münchenbe, hogy találkozzon a fiával, Christiannal.  Először egy igen érdekes, vicces, abszurd filozofikus beszélgetés részesei lehetünk a vonaton Isten életéről, nehézségeiről, problémáiról,  majd Abelnél és Marianál vendégeskedhetünk, aztán Isten egy kolostorban pókerezik a barátokkal, és nagyon különös utazásra viszi el Jakobot.  Igencsak különösek ezek az utak. 

Amíg azon elmélkedünk, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, megismerhetjük Jakob volt feleségét, édesanyját és öccsét, aki ígéretes banktisztviselő, édesanyja szeme fénye. Egészen addig, amíg  meg nem változtatja az egész életét. Ennek nincs köze Istenhez, mert amíg Jakob öccse éppen életstílust vált, addig Jakob Istennel tölti a karácsonyt és együttes erővel eredeti magyar cigányzenésszekkel jótékonykodnak. Hála a hatalmas sajttálaknak.  Dr. Jakobi pedig azon veszi észre magát, hogy mindenkivel jót akar tenni, segíteni szeretne és elrendezni a dolgokat, mert miért ne mehetnének jól is.  

Hogy Istenen közben segít-e? Vagy Abel Baumannon? Hmm....nem tudnám megmondani, mindenesetre barátok lesznek, számíthatnak egymásra, sok közös kalandon mennek keresztül, sokat beszélgetnek, és a végére dr. Jakob Jakobi teljesen más emberré válik. 

És Istennel mi lesz? Isten útjai kifürkészhetetlenek, csak ő tudja, hogy honnan jön, miért és hová tart. Nekünk és Jakobnak csak hinni kell benne. Vagy mégsem. Mert mi van akkor, ha mégis egy cirkuszi bűvész?

Nekem tetszett a történet össze-vissza kanyargózása, a kiszámíthatatlansága, az egyszerűsége és szatirikus humora mindenképpen. Javaslom azért, hogy ne egy Ovét vagy egy Nagymamámat várjunk, mert ez egy teljesen más típusú történet, ám mindenképpen szórakoztató és elgondolkodtató. 

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

9/10

Bea

Rolf Lappert: Pampa blues

„Jó volna végre megcsókolni egy lányt! És el kéne húzni Afrikába, lehetőleg egy jól feltuningolt Volkswagen kisbusszal. Anya mindig úton, azaz sehol, apa meghalt. A nagyapámmal élek, de nem ő vigyáz rám, hanem én rá...”

A falu, ahol Ben él, kész őrület! Gyerek itt vagy ötven éve nem született, őslények laknak errefelé, unalmas öregek, akik vagy csendben leépülnek, vagy földönkívüliektől várják Senkiföldje felvirágzását. Ben keveset beszél, de annál többet gondolkodik. Tizenhat éves, tehát mindent tud. És ha nem történik vele mindjárt valami furcsa és különleges dolog, akár le is húzhatja a rolót. De történik. A neve: Léna.

Bevallom őszintén én a borító és a fülszöveg alapján egy teljesen másféle történetre számítottam, mint ami végül a lapok között várt rám. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy csalódtam volna. 

A történetünk elején megismerjük Bent, és a nagyapját Karlt, akivel Ben itt Wingrodenben, azaz itt, ahol még a madár se jár Senkiföldjén él. A tizenhat éves Ben viseli gondját az önmagát ellátni már nem tudó idős nagyapjának, ő eteti, fürdeti, öltözteti mindennap. Ben egy kicsit keserű, máshogy látja a világot, mint a többi tizenhat éves. Megismerjük Ben anyját is, aki egy igazi önző könyvbeli anya karakter, akinek igazából nem nagyon számít, hogy mi van a gyerekével, csak az a lényeg, hogy a saját karrierje sínen legyen. Ben arról ábrándozik, hogy amint tizennyolc éves lesz, elmegy Afrikába. Ezért minden Afrikával és túrázással kapcsolatos könyvet elolvas, kész szakértő lesz a témában, később majd fény derül az Afrika iránti rajongásának okára is, ami az apjával van összefüggésben. 

Szépen lassan Senkiföldje többi lakóját is megismerjük, Annát, aki a falucska lakóinak a haját tartja rendben, a férjét Georgijt a háborús veteránt, a reménytelenül szerelmes Jojót, aki egész nap régi romantikus filmeket néz. Aztán itt van még nekünk a reménytelenül optimista Maslow is, aki folyton újabb és újabb terveket eszel ki annak az érdekében, hogy Wingrodenbe csalogassa a turistákat. Igazából a legújabb őrült ötlete fogja beindítani a törénetünk eseményeit. Maslow ugyanis az amerikai Roswell városának példáját felhasználva, a földönkívüliek segítségével akarja újra felvirágoztatni Wingrodent, s őrült terve megvalósításának sikerében semmitől sem riad vissza. Ben, bár egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, segít Maslownak az ufó projekt sikeressége érdekében. 

És itt  jön majd  a képbe Lena, aki alaposan felkavarja Wingrodenben a dolgokat.

Ben és Karl kapcsolata nagyon szépen volt ábrázolva, Ben az egyik percben fiatal és gondtalan akart lenni, fel akarta fedezni a világot, a másik percben pedig már lelkiismeretfurdalása volt ezek miatt, hisz tudta csak ő van itt Karlnak, hogy a gondját viselje. 

A könyv mókamestere Maslow és az ő ufója volt, ami végül mégiscsak Wingrodenbe csalogatta az embereket a világ minden tájáról, még ha nem is a terv szerint ment minden.

Megérintett a könyv keserédes hangulata, Ben és Karl kapcsolata, csodáltam Maslow eltökéltségét és a többi szereplő is nagyon a szívemhez nőtt. 

A könyvet köszönöm a Tilos az Á Kiadónak!

9/10

Zsófi

Volker Kutscher: Csendes halál

Berlin, 1930. Betty Winter, az ünnepelt színésznő halálos balesetet szenved egy filmforgatás alatt. Rázuhan egy fényszóró, színész kollegája pedig kétségbeesésében egy vödör vizet önt az összeégett nőre, aki az áramütés miatt azonnal életét veszti. Az ügy kivizsgálására az önfejű Rath felügyelőt jelölik ki, aki hamar rájön, hogy a filmsztár halála nem a véletlen műve. Amikor beleveti magát a nyomozásba, a filmek világának sötét oldalán találja magát: rivalizáló producerek, derékba tört karrierek, megcsalt szerelmesek közt. Időközben színésznők tűnnek el, majd bukkanak fel elhagyott mozik színpadán - holtan, kisminkelve, a hangszalagjuk kivágva: egy sorozatgyilkos garázdálkodik Berlin utcáin. Rathnak nemcsak az alvilág árnyaival kell felvennie a harcot, hanem a saját démonaival is: indulatai és konoksága miatt kiesik a pikszisből főnökeinél, egykori szerelme újra feltűnik a színen, és korábbi ballépéseinek emlékei is kísértik.

Nagyon szeretem a régebbi korokban játszodó krimiket, úgyhogy a 30-as évek Berlinjének említése a fülszövegben rögtön felkeltette a kíváncsiságomat a könyv iránt. 

Könyvünk főszereplőjét, a nem mindig udvarias stílusú, magának való és könnyen dühbe jövő Gereon Rath-t, az összes rossz tulajdonsága ellenére is sikerült megkedvelnem. 

Az egyáltalán nem csapatjátékos Gereon vezeti a híres színésznő, Betty Winter halálának ügyében indított nyomozást. A színésznőre zuhanó lámpa esete kezdetben balesetnek tűnik, ám ahogy Gereon egyre mélyebbre ás, rájön, hogy Betty Winter halála, talán mégsem baleset volt. Ám éppen ekkor a felettese Böhm bűnügyi tanácsos elveszi Gereontól az ügyet. Ő eközben egy magánnyomozásba is belekezdett egy eltűnt színésznő ügyében, amire egy régi filmproducer ismerőse kérte fel. Nem sokkal később egy filmszínházban egy színésznő holttestére bukkannak, s úgy tűnik e három különböző eset nagyon is kapcsolódik egymáshoz.

A kor filmvilágát is  megismerhetjük, láthatjuk a némafilmek és az újonnan moziba kerülő hangosfilmek viadalát, s a mindenre elszánt filmproducerek harcát, akik semmilyen fogástól nem riadnak vissza, hogy megakasszák egymás munkáját.

A nyomozás közben, a gyilkos szemszögéből is olvashatunk pár fejezetet, amelyből kiderül, hogy egy kegyetlen és beteg emberrel állunk szemben, kinek szép lassan megismerhetjük a múltját, s a titkait is.

De bepillantást kapunk még Gereon zűrös magánéletébe és a nőügyeibe is, a könyv elején feltűnő barátnője Kathi hamar eltűnik az életéből, én egy kicsit hiányoltam is egy darabig, de eztán újra előkerült, Gereon pedig nem túl szépen bánt el vele. Ezért is nagyon is csodálkoztam, hogy Gereon milyen tündérien bánt a majd később,  nem túl szerencsés körülmények során hozzá kerülő kiskutyával Kirie-vel. Ezért mindenképpen  plusz pontot érdemel. :)

A történet egy kicsit lassabb folyású volt, mint amit egy krimitől várnánk, de nekem tetszett, jókat mosolyogtam a rendőrök egymás közti beszélgetésein, s Gereon vicces beszólásain. Szívesen sétáltam volna én is a kor Berlinjének utcáin, betértem volna a kávézókba, de a szereplőink hosszú sétáit a Wannaseenél is nagyon élveztem én magam is. A végén pedig, ahogy egyre közelebb kerültünk a gyilkosságok megoldásához, már izgalmakban, sőt akcióban sem volt hiány. Így összeségében nagyon élveztem ezt a jó kis régimódi bűnügyi történetet.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

8/10

Zsófi

Ralph Helfer: Elefántok Elefántja

A történet egy kis német tanyán kezdődik, ahol ugyanabban az órában születik meg Modok, az elefánt, és Bram, az elefántidomár fia. Természetesen elválaszthatatlan barátok lesznek, létrejön köztük a már-már misztikus állat-ember kapcsolat, amit csak keveseknek sikerül megtapasztalniuk. Mikor a cirkuszt eladják, a kamasz Bram utánaszökik szeretett elefántjának és megkezdődik a három kontinenst átívelő kalandsorozatuk, melyben a dúsgazdag és jólelkű maharadzsák, lelketlen cirkuszigazgatók és zordon, de meleg szívű tengerészek a főszereplők. A főhösök túlélnek egy hajótörést, és egy indiai falu lerohanását. Az elhagyott kedves évekig türelemmel vár szerelme beteljesülésére. A meseírók fantáziája szinte végtelen, de olyan históriát, mint Modoké, még ők se sokat írtak.

Ralp Helfer könyve mindezek ellenére sem meseregény, hanem egy csodálatos ember és egy csodálatos elefánt hiteles története. A könyv szereplői 1896-ban tényleg megszülettek, és 1975-ben bekövetkezett halálukig valóban végigélték az itt elmesélt eseményeket. 

Modok és Bram történetét kamasztól a nagymamáig mindenki érteni és szeretni fogja. 

Ralp Helfer maga is tevékeny szereplője volt Modok történetének, híres állatviselkedés-kutató és idomár, s ugyanakkor kitűnő író is. 

Lawrence Anthony Elefántsuttogójának elolvasása után célirányosan kerestem az elefántokról szóló könyveket, így akadtam a moly.hu-n erre a könyvre, mindössze egy rövid, egysoros értékeléssel.  Ez nem szegte kedvem, ezért megnéztem a könyvtárban és  most már így az elolvasása után  bátran mondhatom, hogy hatalmas szerencsémre meg is volt. 

Egy olyan csodálatos, fantasztikus, szeretetreméltó könyvre bukkantam, ami azonnal bevonult a kedvencek közé. És ezúton szeretném közzétenni, hogy ha valakinek akad egy eladó példánya, akkor én egy nagyon boldog vevő lennék rá. :)

Bram és Modok, az elefánt ugyanazon a napon, és ugyanabban az órában születtek meg a németországi Günterstein tanyán. Bram édesapja és az ő ősei már hosszú-hosszú évek óta elefántidomárok, akik ismerik az elefántok titkát, sajátos módszerek szerint tanítják őket, sosem bántalmaznak, hanem tisztelettel és szeretettel foglalkoznak velük. Ez az elefántidomár sors vár a történet elején megszülető Bramra is, aki együtt nő fel Mosie-val (ahogyan ő becézi),  a kiselefánttal. Nagyon mókásak, ahogyan már pici korukban kialakul egymás iránti szeretetük és ragaszkodásuk, és az évek múltával még erősebb, eltéphetetlen kötelékké válik. Annyira eltéphetetlenné, hogy amikor eladják a cirkuszt, a kamaszkorú Bram utánuk szökik és potyautasként utazik a hajón, amelyen Mosie-t szállítják. Itt kezdődik az a fantasztikus, hihetetlen kalandsorozat, amiben részük volt, és amit én is végigélhettem velük együtt. A könyv olvasása közben éreztem azt a különleges kapcsolatot,  ami kettőjük között kialakult, mintha én is kaptam volna abból a nagy-nagy szeretetből, amit egymás iránt éreztek. Nagyon különleges kapcsolat volt ez, Bram mindamellett, hogy értett az elefántok nyelvén,  legtöbbször szavak nélkül is megértette Mo érzéseit és ez fordítva is működött.  Érezték egymás rezdüléseit, hangulatait és gondolatait.  

Útjuk során találkoztak rossz emberekkel, de mindig ott voltak mellettük a jók is, akik segítették őket. Gyönyörű kalandokban és borzalmas eseményekben is részük volt. Izgalmas kalandokat éltek át velem együtt, nagyon sokszor kellett teljes szívemből szorítanom értük. Többször is el akarták őket távolítani egymástól, de ők ketten annyira összetartoztak, hogy egységüket semmi sem szakíthatta szét. 

Ez az igaz történet ismét bebizonyította, hogy az elefántok nagyon intelligens és érzékeny, csodálatos, szeretnivaló állatok, akik hűségükkel, kitartásukkal és erejükkel méltó barátai lehetnek egy arra érdemes embernek, mint esetünkben Bram. Az elefántok közössége pedig nagyon összetartó és valami csodálatos módon kommunikálnak egymással. Olvashatunk még a könyvben cirkuszi emberekről, akik ki vannak szolgáltatva a sokszor kegyetlen cirkuszigazgatók kénye-kedvének, ugyanakkor a saját cirkuszi társadalmukon belül nagyon összetartóak és mindig számíthatnak egymásra. Barangolhatunk Modokkal és Brammal India gyönyörűséges tájain és megismerhetjük az indiai emberek sokszor nehéz, és kissé titokzatos, misztikus életét. Persze megtudhatjuk azt is, hogy tulajdonképpen miért vándorolt Bram és Modok, és mi lett végül a sorsuk.

Szeretetről, kitartásról, kemény munkáról és hűségről szól ez a könyv, izgalmas, érdekes kalandokkal. Igazi szívhez szóló, megható történet, sok-sok torokszorító (sírós), felemelő pillanattal, papírzsebkendőt készítsetek magatok mellé. Nagyon nehezen búcsúztam el a végén a könyvtől, és nagyon sajnálom, hogy könyvtári példány, de mindent megteszek, hogy felkutassak magamnak egyet. 

Ajánlom mindenkinek, akinek tetszett az Elefántsuttogó, aki szereti az állatos könyveket, és aki  szeretne egy szívhez szóló, szeretettel teli könyvet  elolvasni.

10/10

Bea

Philip Sington: Az Einstein lány

Tényleg Albert Einstein volt a világ egyik legrosszabb férje? Vajon mi történt a tudós Lieserl nevű kislányával, aki az első feleségétől még a házasságkötésük előtt született, és rögtön örökbeadták?

Berlin, 1932.

Egy félmeztelen, fiatal amnéziás nőt találnak Albert Einstein nyaralójához közel. Semmit sem tud magáról, még a nevét sem. Csupán egy szórólap van nála, amely a tudós egyik előadását hirdeti, de nem emlékszik, miért kerül hozzá. Kezelni kezdik egy pszichiátriai intézetben, és hamar kiderül róla, hogy kiváló matematikai érzékkel rendelkezik. Ám továbbra sincsenek emlékei, ezért a sajtó felkapja az ügyet, és elnevezik Einstein lánynak. A nő pszichológusa, Martin Kirsch nyomozni kezd. Ki lehet ez a titokzatos páciens? Van-e bármilyen köze a tudóshoz? Vajon nem egy külföldről átdobott kém a náci Németországban, Hitler hatalomra jutása előtt két hónappal?

Philip Sington éveken át kutatta Albert Einstein magánéletét, mielőtt megírta történelmi thrillerjét. A feszültségekkel teli, fordulatos regényt eddig tizennégy nyelven adták ki, és mindenhol nagy sikert aratott.

Hát, hűha. Tetszett ez a könyv. Nagyon különleges volt, mind a felépítésében, mind a történet szempontjából is.

A könyv elején már tulajdonképpen egy kicsit előre fogjuk látni a dolgok kimenetelét, ugyanis egyik főszereplőnk Martin Kirsch doktor után éppen kutat a menyasszonya, Alma Siegel, mert már három napja eltűnt.

Ezután a történet már át is tér Martin doktor szemszögére, több, mint egy évet visszalépünk az időben és szépen lassan megismerjük Kirsch doktor és a titokzatos páciense, az Einstein lány történetét. Nagyon tetszett nekem, ahogy szépen lassan lapról lapra egyre többet tudtunk meg  az életükről, és magáról a lány rejtélyes kilétéről is.

Egy kicsit a harmincas évekbeli, németországi pszichiátriát, a korabeli kezeléseket, az orvoslás ezen ágáról való vélekedéseket is megismerhetjük, számomra ezek a részek is nagyon érdekfeszítőek voltak. Arról is olvashatunk, hogy milyen hatással volt  a mentális betegségekkel küzdőkre és az őket kezelő intézményekre Hitler hatalomra jutása, és e sötét időszaknak a kezdete.

Martin Kirsch nyomozása során egyre közelebb került a megoldáshoz, egyre többet tudott meg az Einstein lányról, a nevét, megtalálta a helyet, ahol a lány a baleset előtt lakott, de mindeközben megismerhettük őt magát és az ő saját történetét is. 

A lány, Marija visszaemlékezéseiből pedig fény derült az életének törénetére, és arra is, hogy kicsoda ő valójában - ezek a részek számomra nagyon izgalmasak voltak, csak úgy faltam a lapokat, hogy végre megfejthessem a titkokat, pedig így jobban belegondolva, klasszikus értelemben véve nem nevezném kifejezetten sem izgalmasnak, sem túl mozgalmasnak ezeket a részeket, de én mégis ilyennek találtam őket.

És persze itt van még Albert Einstein is, akit most nemcsak, mint az egyik legnagyobb tudóst ismerhettünk meg, hanem, mint egy egyszerű embert, akár úgy is mondhatnám, hogy megláthatjuk Einstein sötét oldalát is. Megismerjük a beteg fiát elhanyagoló apát, és a kicsapongó férjet.

Féltem, hogy az Einstein szál miatt túl sok lehet majd a számomra érthetetlen tudományos értekezés, de egyáltalán nem volt sok ilyen, csak egy pár hosszabb, elvont kvantumfizikáról értekező bekezdést találtam.

A történet végére fény derül a titkokra természetesen, de egy nagyon megdöbbentő és elgondolkodtató befejezéssel találjuk szembe magunkat, amin napokig törhetjük a fejünket, hogy akkor most mi is volt ez? (Bár így a könyv legelső fejezetét ismét szemügyre véve azt hiszem tudom, hogy melyik teóriám a helyes...)

9/10

Zsófi

David Wagner: Élet

A hívás nem sokkal kettő után érkezik, és egy hang azt mondja: W. úr, van egy alkalmas donorszervünk az ön számára. Ez az egyszerű mondat nem csak a külső események láncát indítja el, hanem a belső világ is felbolydul: öröm és félelem, várakozás és türelmetlenség, élni akarás és halálvágy vegyül és váltakozik egymással. Részesei leszünk egy ember emlékeinek, küzdelmeinek, képzelet- és gondolatvilágának, rácsodálkozunk szinte határtalan türelmére, és jót mulatunk finom humorán, amellyel még a legkínosabb pillanatokat is elviselhetővé, sőt néha élvezetessé varázsolja.

Miközben olvasunk, és egyre jobban bevonódunk a történetbe, észrevétlenül magunknak is föltesszük mindazokat a Nagy Kérdéseket, amelyek a halál árnyékában a fiatalemberben is fölmerülnek. Mérlegeljük válaszait, s azt is, hogy mi hogyan viselkednénk, mit gondolnánk hasonló helyzetben - és mire a könyv végére érünk, már soha többé nem úgy tekintünk az életünkre, ahogyan azelőtt.

Valószínűleg nem mindenki olvas szívesen olyan könyvet, ami betegségről, kórházról, halálról szól. Pedig attól, hogy nem olvasunk róla, még van. Míg mi kávézunk, olvasgatunk, sétálunk a napsütésben, vagy a családunkkal beszélgetünk a vacsora felett, addig emberek kórházakban fekszenek, műtőasztalon küzdenek az életükért, vagy éppen új szívre, májra várnak. Gondolhatnánk azt, hogy valamiféle morbid kíváncsiság munkálkodik bennünk, amikor egy májátültetésre váró ember mindennapjaira, szenvedéseire, apró örömeire és gondolataira vagyunk kíváncsiak. Lehet, hogy ez is motiválja egy kicsit az embert, amikor egy ilyen könyvet a kezébe vesz, de lehet, hogy egyszerűen csak szeretné tudni, hogyan lehet megélni egy ilyen életsorsot, hogyan lehet ép ésszel kibírni, hogyan lehet feldolgozni, hogyan lehet a kórházi körülményeket és a fájdalmat elviselni. És valahol az is ott motoszkál bennünk, hogy "köszönöm Istenem, hogy ez nem velem történik". Vagy ha éppen valakivel történik hasonló, akkor erőt meríthet belőle. 

A történet főszereplője egy harmincas évei közepén járó fiatalember, aki már gyerekkora óta orvosi kezelés alatt áll a mája nem megfelelő működése miatt, fél életét kórházban tölti, de amikor nem ott van, akkor ugyanúgy éli az életét, mint mások, sőt rengeteget utazik, romantikus kalandjai, szerelmei vannak, majd egy kislánya is születik. Ezekből az emlékekből kapunk mi olvasók is sokat, miközben a kórházban tölti a napjait, emlékfoszlányok bukkanak fel elméjében, májbetegsége és a gyógyszerek által okozott delíriumos álmait is megismerhetjük és rengeteg apró emlék gyerekkorából, rákban elhunyt édesanyjáról fájdítja még a szívünket. Mégis úgy gondolom, hogy ezek az emlékei adnak neki erőt ahhoz, hogy túlélje ezeket a napokat és ne adja fel. Valamint kislánya, bár jelen élete egyéb szereplőiről - barátnő,  volt feleség, barátok - nem sok infót kapunk, mintha szándékosan távol akarná tartani magától a jelenlegi világát, hiszen még ő maga sem tudja, túléli-e ezt a Kalandot.

Az átültetés megtörténik, ekkor másfajta gondolatok kezdik el foglalkoztatni, ezeket én teljesen hitelesnek gondoltam. El tudtam képzelni, hogy egy másik ember testrészének befogadása után az ember egy kicsit zavarodott lesz, nem tudja mennyi maradt magából, mennyit kapott a másik embertől, hogy nemcsak fizikailag iszonyatosan nehéz dolog ez, de pszichésen sem egy egyszerű feladat.

Témája ellenére élveztem a könyv olvasását ,  tudtam azonosulni a főszereplővel, elgondolkodtatott, átéreztem az érzéseit és sokszor egyetértettem a gondolataival. Miközben jókat mosolyogtam ironikus humorán, tetszett, ahogyan a dolgokat szemlélte. 

Az élet és halál mezsgyéjén való utazás volt ez a könyv, nem tudhattuk, mit hoz a vége, hősünk melyik oldalon köt ki, mert élet és halál között csak egy pár pillanat a különbség. 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak! 

Karácsonyi ajándékfaktor: Lélektani, komoly, elgondolkodtató témákat kedvelőknek megfelelő ajándék lehet.

10/10

Bea