Carsten Henn: A könyvsétáltató

Ismét egy könyv, amiben főszerepet játszanak a könyvek. Vagy inkább a könyvek közvetítette érzelmek és a segítségükkel kialakult kapcsolatok. Úgy gondolom, minden könyvmoly örömmel olvas olyan könyveket, amelyek könyvekről szólnak, vagy könyvesboltban, könyvtárban játszódnak.

A könyvsétáltatóról fogalmam sem volt, hol játszódik és hogy tulajdonképpen mi takar a könyvsétáltatás, de mindenképpen felcsigázta a kíváncsiságomat. 

Egy kedves, bájos történet, melyet nem is nagyon tudok egyik előző olvasmányomhoz hasonlítani, annyira eredeti és egyedi Carl Kollhoff, azaz a könyvsétáltató.

Virginie Grimaldi: Ha az élet citrommal kínál

A szerző első könyvére teljesen véletlenül bukkantam a könyvtárban, és viharos sebességgel olvastam el. A másodikat, a Merci, nagyik!-at már tudatosan kölcsönöztem ki ezután, ennek a könyvnek a megjelenését pedig már nagyon vártam. Megérte várni, nem csalódtam, kedvenc lett. Mint ahogyan Virginie Grimaldi és bekerült a kedvenc szerzőim közé, akinek az új megjelenéseit nagy izgalommal és szeretettel várom majd a jövőben. 

Ha az élet citrommal kínál... Mi jut eszünkbe erről a címről? Pl. az, hogy ha az élet nem egyből édes és szuper, hanem kicsit savanykás és szomorú, akkor is próbáljunk helytállni és kihozni belőle, amit csak tudunk.

Virginie Grimaldi: Merci, nagyik!

Virgine Grimalditól ez a második olvasásom és az elolvasott két könyve alapján több következtetést is le tudok vonni. Először is azt, hogy mindkét könyve végén volt egy meglepő fordulat, egy csavar, amit tulajdonképpen végig éreztetett egy kicsit a könyvben, mert mintha nem lett volna valami teljesen kerek, mintha egy információ hiányzott volna, de azért annyire nem, hogy ez zavarja a könyv élvezetét és akkor már bele is nyugodtál, hogy oké, akkor hagyjuk ezt a dolgot, élvezzük a könyvet. Aztán a végén, bummmm! Áll leesik, szemöldök felszalad. 

Fredrik Backman: Életed üzlete és Amit a fiamnak tudnia kell a világról

 

Fredrik Backman: Életed üzlete

"Ez a történet arról szól, hogy mire lennél kész azért, hogy megments egy életet."

Backman rajongóként most került kezembe ez a kis könyvecske, természetesen az összes regényét elolvastam már. Vagyis a legújabbat még nem, de már megvettem, és úgy tartogatom, mint amikor egy finom csokoládét, vagy egy finomságot próbálok minél tovább megőrizni. Néha ránézek, kezembe fogom és már előre örülök az élménynek.

Az Életed üzlete egy nagyon rövidke könyv, tulajdonképpen egy novella. Megértem azokat, akik emiatt nem vásárolják meg, de egy Backman rajongónak biztos nagy kincs lesz ez is, kerül, amibe kerül. 

Fredrik Backman: Egymás ellen

Björnstad 2.

"Én annyira örülök, hogy van egy ilyen író, mint Fredrik Backman, és a könyvei megjelennek magyarul, hála az Animus Kiadónak, mert egyszerűen zseniális szerző, fantasztikus tehetséggel mutatja meg az embernek, hogy mennyiféle érzelem rejtőzik a lelkében és a szívében, és azt is, hogy az élet milyen szép, a szeretet milyen nagy kincs, és a család mennyire fontos.

Szívet melengető, megrázó, megdöbbentő és reményteli történet. Fredrik Backman ismét bravúrosat alkotott, örökös tag lett a kedvenc íróim között. Igaz, már eddig is az volt. :)"

A fa alá... #5

Karácsonyi ajánlónk utolsó részéhez érkeztünk. Amennyiben az utolsó napokra halasztottátok az ajándékozást, vagy könyvmoly családtagjaitoknak szeretnétek könyvet venni ajándékba, olvassátok végig a sorozatunkat, talán találtok benne olyan könyvet, amellyel szívesen megajándékoznátok valakit.

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Björnstad 1.

Én annyira örülök, hogy van egy ilyen író, mint Fredrik Backman, és a könyvei megjelennek magyarul, hála az Animus Kiadónak, mert egyszerűen zseniális szerző, fantasztikus tehetséggel mutatja meg az embernek, hogy mennyiféle érzelem rejtőzik a lelkében és a szívében, és azt is, hogy az élet milyen szép, a szeretet milyen nagy kincs, és a család mennyire fontos. 

Az emberi érzelmek minden fajtáját megismerhetjük Backman könyveiben, és felfedezhetünk magunkban olyan érzéseket és gondolatokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy magunkban hordozzuk.

J.M. Lee: Szökés a paradicsomból

Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez egy krimi lesz, talán a fülszöveg elején található gyilkosságból és letartóztatásból. Ugyanis egy gyilkossággal és a helyszínen tartózkodó szintén megsérült fiatal férfi letartóztatásával indul a történet. 

Kil-mo-val egyetlen egy ember találja meg a hangot, Angela Stowe ápolónő, aki az ápolás és kezelés közben nagyon sokat beszélget vele, miközben számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy ez a fiatal férfi nem a megszokott módon kommunikál, a számok világában érzi leginkább jól magát és a számok nyelvén tud a legjobban kapcsolatot teremteni. Mindezt azért, mert Asperger szindrómás, aki átlagon felüli intelligenciával rendelkezik, és nem szereti, ha megérintik.

Kaszás György: Kreativitássuli

Módszerkönyv szülőknek és pedagógusoknak

"A kreativitás ugyanolyan fontos, mint az írástudás."

/Sir Ken Robinson nemzetközi oktatási tanácsadó, író, előadó/

Bárcsak lenne kreativitás tantárgy az iskolákban!! Nem rajz-, technika és egyéb órákra gondolok, hanem egy olyan órára, ahol a gyerekek megtalálhatják a magukban rejlő kreativitást, egy értő és érző tanerő segédletével. Egy ilyen könyvet tökéletesen el tudok segítségnek képzelni a pedagógusnak, mintegy irányadónak, de természetesen ha a saját kreativitását is hozzáteszi, attól még színesebb, izgalmasabb lenne egy ilyen óra. 

Catharina Ingelman-Sundberg: Rablás uzsonnára

Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben több olyan könyv is a kezembe került, amiben nyugdíjas, idős emberek a főszereplők, gondoljunk csak Fredrik Backman könyveire.

A két legutóbbi ilyen jellegű olvasmányomban pedig még egy idősek otthona is borzolja a kedélyeket. A Lesz ez még így se című könyv 85 éves öregura is nagyon szívembe lopta magát, egyszerre volt vicces és megható olvasni a történetét. 

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Fredrik Backman három előzőleg olvasott könyve után én már minden könyvére vevő vagyok. Ennek a könyvnek már valahogy a címe is azt sugallja, hogy nem lesz könnyű olvasmány.

A könyv rövid ugyan, ám jelen esetben ez nem is baj. Nem azért, mintha nem olvasnék bármilyen hosszúságú könyvet a kedvenc szerzőmtől, hanem azért, mert ez a könyv felidézi elvesztett szeretteinket, felszaggatja a rég eltemetett fájdalmainkat, előhozza azokat a meg nem tett, elmulasztott dolgokat, amelyeket most már megtennénk és máshogy csinálnánk. 

Délutáni matiné Titusszal

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Biztos nem én vagyok az egyedüli, aki ennyire felnőtten kezdi el a Harry Potter sorozat olvasását. Igazából már másodszor kezdek bele, mert 6-7 éve elolvastam egyszer az első részt, de aztán valahogy nem következett folytatás, pedig tetszett. 

A fiúk azóta is kitartóan kérdezgetik, hogy mikor olvasom el végig a Harry Pottert, így március közepén azt mondtam, hogy akkor most elkezdem. Ám ahhoz, hogy teljesen képben legyek, újból elolvastam az első részt is, immáron az illusztrált kiadást.

Kristina Ohlsson: Kőangyalok

Hamarosan itt a húsvét, és Simona már nagyon várja, hogy egy teljes hetet a nagymamájával tölthessen Áhusban. De a nagyi fáradt és szétszórt, valami baj lehet vele. Ahogyan a házával is... Simona ugyanis sóhajtozást és nyikorgó lépteket hall a házban található Sóhajok szobája felől, a kertben álló hatalmas kőszobrok pedig folyton elmozdulnak. 

És ki üzenhet a kislánynak azzal a régi magnóról meg-megszólaló, sürgető figyelmeztéssel?

Még jó, hogy Simona mindig számíthat a barátai, Billie és Aladdin segítségére, ha egy rejtély megoldásáról van szó.

A múlt héten, igaz nem gyerekkönyvről volt szó, de szembetalálkoztam egy könyvvel kapcsolatban egy olyan kérdéssel, hogy hány éves kortól ajánlanám azt a könyvet. Hát meg kell mondjam, elég nehéz helyzetbe kerültem, mert én is már nagyon "fiatal" korom óta olvasok, és Anya már elég korán szabad kezet adott az olvasmányaim kiválasztásában, emellett pedig még most nagyon szeretem a gyermek- és ifjúsági könyveket, amik meg ugye nem éppen az én korosztályomnak íródnak. :)

Ezért egy ilyen kérdésre elég nehéz válaszolnom,  erről a dologról sokat tudnék még elmélkedni, de ezt majd egy külön bejegyzésben fogom megtenni.

Kristina Ohlsson ezzel az Üveggyerekek sorozatával szerintem új műfajt teremtett a gyermekkönyv irodalomban, méghozzá megalkotta a gyermekkrimi műfaját. Tudom, tudom,  sok nyomozós gyermekeknek íródott könyv van már, de az írónő könyveiben a nyomozások nem csak játékos kalandoknak tekinthetők, hanem ettől sokkal összetettebb  ügyeknek, egy kis misztikus szállal fűszerezve, amiktől még néha rám is rám tör a frász.

Éppen ezért nagyon nehéz helyzetben érezném magam, ha meg kellene határoznom egy korosztályt, akiknek ajánlanám ezt a könyvet, főleg úgy, hogy van egy tízéves kisöcsém, akinek lehet még nem adnám a kezébe ezt a sorozatot (pedig aztán ki tudja, lehet, hogy  tetszene neki).

De most akkor hagyjuk is ezt a korosztálykérdést, a lényeg az, hogy én nagyon szerettem és élveztem ezt a sorozatot.

E könyv eseményeinek főszereplője most a három  jóbarát - Billie, Simona és Aladdin - közül Simona volt. 

Mint már a fülszövegből is kiderül Simonának nagyon hátborzongató dolgokkal kellett szembesülnie a nagymamája zegzugos házában, ami ráadásul hatalmas volt, és eredetileg egy szálloda működött benne. 

Titokzatos hangok, elfeledett levelek, egy rejtélyes medál, és egy magnó, ami olyan hangokat vesz fel, amiket szabad füllel nem lehet hallani, na meg persze a mozgó kőszobrokról se feledkezzünk meg. Simonának és barátainak megint egy múltba nyúló, családi rejtélyt kellett megoldania.

A rejtélyeken kívül már a sorozat korábbi részeiben is helyet kapott egy-egy komoly kérdés, vagy élethelyzet is, amivel a fiatal kis szereplőinknek kellett megbirkóznia, hát ebben a kötetben ez szál nagyon szívszorítóra sikeredett, de megértem az írónőt is, és végülis helyesnek is tartom, amiért ilyen dolgokról is ír egy gyerekkönyvben is.

Nagyon örültem, hogy a sorozaton keresztül megismerhettem Billiet, Aladdint és Simonát és velük tarthattam a rejtélyekkel, hátborzongató részletekkel teli nyomozásaik során. Nagyon bátor kis csapat voltak ők! 

9/10

Zsófi

Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

Dr. Jakob Jakobi pszichoterapeutától elpártolt a szerencse. Elvált, szakmájában csődöt mondott, és nincs egy vasa sem. Ilyen szánalmas állapotban találkozik Abel Baumann-nal, egy szintén peches cirkuszi bohóccal, aki különös személyiségzavarban szenved: azt állítja ő Isten, és jelenleg terapeutát keres, mert Isten is lehet bajban. Jakobot vonzza a rokonszenves, sokoldalú, ám véleménye szerint nagyon is e világi férfi személyisége, és vállalja a terápiát. Hamarosan egy közös utazáson találják magukat, és dr. Jakobi meginog: már nem is olyan biztos benne, hogy csak egy ügyes szemfényvesztővel van dolga. Sőt, az is megkérdőjeleződik, hogy voltaképpen ki segít kin.

Éppen ez jutott nekem is eszembe a fülszöveg begépelése előtt, hogy nem csak Istennek volt szüksége pszichológusra ebben a könyvben, hanem magának dr. Jakobinak, a pszichoterapeutának is. Mert ugyancsak rosszul áll élete szénája, házassága romokban, a szakmájában sem nagyon remekel és mindezek mellé még pénze sincsen. 

Hamarosan lakása sem lesz, de aztán mégis. Pénze is egy idő után, és az élete is kezd érdekessé válni. Hogy ezt Isten tette-e, hát azt nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, vagy tényleg egy személyiségzavarban szenvedő cirkuszi bohóc. Engem sokszor meggyőzött, akartam, hogy ő Isten legyen. Mert olyan emberi volt. Hiszen gondolnánk-e, hogy Isten börtönbe kerül, mert felveszi egy orvos szerepét, és még sok mindenki másét? Házakat épít, igazságot szolgáltat a bíróságon, banki ügyintézőként ténykedik és robbanóanyag-szakértőként is kipróbálta magát, sőt még egy 737-es utasszállító repülőgép pilótája is. Ki más képes erre, ha nem Isten? Ki tudja észrevétlenül kávéval televarázsolni a csészét, egymás után többször, éppen amikor kifogyott? Képes-e erre egy cirkuszi bohóc?

Elhittem, hogy Baumann egy Isten, aki szarban van. Egy Isten, akinek van humora. Egy Isten, aki nem mindenható. Egy Isten, aki megfáradt. Aki sokat látott, aki sokat tud, aki fusztrált, aki kávézik és whiskyzik. Akinek segítségre van szüksége, ezért magával csábítja dr. Jakobit Münchenbe, hogy találkozzon a fiával, Christiannal.  Először egy igen érdekes, vicces, abszurd filozofikus beszélgetés részesei lehetünk a vonaton Isten életéről, nehézségeiről, problémáiról,  majd Abelnél és Marianál vendégeskedhetünk, aztán Isten egy kolostorban pókerezik a barátokkal, és nagyon különös utazásra viszi el Jakobot.  Igencsak különösek ezek az utak. 

Amíg azon elmélkedünk, hogy Abel Baumann valóban Isten-e, megismerhetjük Jakob volt feleségét, édesanyját és öccsét, aki ígéretes banktisztviselő, édesanyja szeme fénye. Egészen addig, amíg  meg nem változtatja az egész életét. Ennek nincs köze Istenhez, mert amíg Jakob öccse éppen életstílust vált, addig Jakob Istennel tölti a karácsonyt és együttes erővel eredeti magyar cigányzenésszekkel jótékonykodnak. Hála a hatalmas sajttálaknak.  Dr. Jakobi pedig azon veszi észre magát, hogy mindenkivel jót akar tenni, segíteni szeretne és elrendezni a dolgokat, mert miért ne mehetnének jól is.  

Hogy Istenen közben segít-e? Vagy Abel Baumannon? Hmm....nem tudnám megmondani, mindenesetre barátok lesznek, számíthatnak egymásra, sok közös kalandon mennek keresztül, sokat beszélgetnek, és a végére dr. Jakob Jakobi teljesen más emberré válik. 

És Istennel mi lesz? Isten útjai kifürkészhetetlenek, csak ő tudja, hogy honnan jön, miért és hová tart. Nekünk és Jakobnak csak hinni kell benne. Vagy mégsem. Mert mi van akkor, ha mégis egy cirkuszi bűvész?

Nekem tetszett a történet össze-vissza kanyargózása, a kiszámíthatatlansága, az egyszerűsége és szatirikus humora mindenképpen. Javaslom azért, hogy ne egy Ovét vagy egy Nagymamámat várjunk, mert ez egy teljesen más típusú történet, ám mindenképpen szórakoztató és elgondolkodtató. 

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

9/10

Bea

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy "hallatlanul koszos", felszámolás előtt álló ifjúsági otthonban kell rendet tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet - rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is - Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Fredrik Backman véglegesen helyet kapott a kedvenc szerzőim sorában! Eddig sem voltak kétségeim efelől, sőt, lehet, hogy már az Ove és A nagymamám után is kijelentettem, de most már biztos. Könyvei témái, stílusa, szereplői egyszerűen fantasztikusak, mintha egyenesen nekem írná ezeket a könyveket. :)

Britt-Marie-t már A nagymamám azt üzeni, bocs-ból megismerhettük és érezhettük, hogy nem egy egyszerű nő ő, élete hátterében olyan dolgok lapulhatnak, amik megmagyarázzák, hogy Britt-Marie olyan, amilyen.

Azért azt bevallom, hogy a könyv elején kicsit tartottam Britt-Marie-től és az egész történettől. Féltem, hogy Backman nem pendíti meg ugyanazokat a húrokat bennem, mint előző könyveivel, nem éri el ugyanazt a csodálatos hatást. Talán ezért, talán azért, mert Britt-Marie, ha lehet, még tüskésebb, még zárkózottabb volt,  mint Ove, lassabban láttam meg a kényszeres, takarításmániás, listafüggő nőben az embert. Azt az embert, akinek gyermekkora felett szörnyű felhő lebegett, és azzal a tudattal kellett élnie, hogy őt senki nem látja, nem szereti, nem örül neki. Nem láttam én sem őt egy ideig.

Ezért legközelebbi barátai voltak a takarítószerek, a Faxin, aminek segítségével látja a világot, a szódabikarbóna, és boldog volt, ha lehet egy erkélye. Házassága sem róla szólt, hanem a férjéről, a férje gyerekeiről, a férje német üzleteiről, és ő nem volt sehol.

Egy szép napon azonban Borgban találta magát, ahol mindenki látta őt, az első perctől kezdve. A gyerekek, Valaki, Bank, Bank kutyája és Sven, a rendőr is, a munkaközvetítős lány pedig hallotta. Elég gyakran. Britt-Marie is látni kezdte magát, néha át kellett írnia a listáját, mert azért lista nélkül mégsem lehet. Néha érezte, hogy szükség van rá, talán még kedvelik is. Ha. - mondta ilyenkor. Mert még tanulnia kell. Azt kell megtanulnia, hogy ő is fontos. Hogy őt is lehet szeretni. Hogy az ember csak magára is gondolhat. Hogy szerethet. Hogy nevethet és ragaszkodhat. Hogy saját maga kedvéért hozzon döntéseket az életében. Hogy akár boldog is lehet.

Azt már megtanulta, hogy a meccsek a vége előtt is megfordíthatók. Azt is, hogy Borgban nem szégyen hitelre vásárolni. Tudja, hogy a patkányok szeretik a csokit. A Snickerst. És hogy a foci varázslatos játék. Mert mindig jön egy újabb meccs, ami talán jobb lesz, mint az előző. Mindig van újabb lehetőség.

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

10/10 

Bea

A szerző korábbi könyveiről írt blogbejegyzéseink:
Az ember, akit Ovénak hívnak 
A nagymamám azt üzeni, bocs

Jonas T. Bengtsson: Mint senki más

Felnőni egy apa mellett, aki szereti a kisfiát, ám szinte törvényen kívüliként él, és alkalmi munkákat keresve vándorol az országban, lehet érdekes, de ugyanakkor nagy próbatétel is. Mert nem könnyű folyton menekülni. Főleg, ha nem is tudjuk pontosan, mi elől szökünk.

A fiú nem jár iskolába, apja tanítja őt szenvedélyes lelkesedéssel. Sajátos módszereihez igazított tanterve igencsak eltér az iskolai előírásoktól, esténként pedig történeteket mesél a gyerekeknek az otthontalanul bolyongó Királyról és a Hercegről, akiknek meg kell ölniük a Fehér Királynőt, hogy megtörjenek egy átkot. 

Tíz évvel később, az immár felnőtt fiú mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társadalomba, ám az őt ért hatások nem engedik el. A kérdések, melyek saját és az apja múltja körül kavarognak, nem maradhatnak megválaszolatlanul.

Felkavaró történet egy fiúról, aki idegenként él az őt körülvevő világban, olyan apai örökséget hurcolva magával, amelynek következményei beláthatatlanok.

Rövid időn belül ez a második olyan könyv, amit majdnem abbahagytam, de aztán mégsem. Hajtott a vágy, hogy megtudjam, tulajdonképpen mi elől is menekülnek, miért költöznek újra és újra, miért hagyják hátra holmijaikat és kezdenek új életet. Nem tudtam rájönni, bár gyártottam magamnak jó pár teóriát, ám most olvastam el a fülszövegben, hogy tulajdonképpen az apa sem tudta. Azért én a könyv végére felállítottam a magam változatát, de nem igazán tudom hányadán állok ezzel a könyvvel. Szerettem is, meg nem is. 

Nem szerettem, mert a történet elejét a 6 éves kisfiú meséli el, de egyáltalán nem tűnik ki a szövegből sem a gyermeki gondolkodás, sem a gyermeki szavak. Ettől függetlenül olvastam, mert reménykedtem, hogy valami értelmet kap a költözködés, értelmet kapnak a napjaik és persze megtudom, hogy miért bujdosik tulajdonképpen az apa. Kik azok az ismerősök, akikkel beszélgetett, ki a kisfiú édesanyja, hol van és miért. Van amire kaptam választ, van amire nem. 

Aztán történik valami, ami kettévágja a történetet, és a gyerekből hirtelen kamasz lesz, aki nem tud beilleszkedeni a kortársai közé, nem találja a helyét sem közöttük, sem az életben, sem a családjában. Mert itt most az is van neki. 

Majd még egy hirtelen váltás, a kamasz felnőtt, és mintha próbálna beilleszkedni, él egy életet, ami még talán jó is lehet, bár ellenáll az érzéseinek, nem akar közel kerülni senkihez. Ez azonban nem ilyen egyszerű, van amikor az élet csak úgy visz magával. 

A társadalom számkivetettjeiről szól ez a történet, boldog emberek, vidám események nincsenek benne. Nagyon jó is lehetett volna, azonban épp az apa személye választja el nekem ettől a nagyon jótól, mert nem ismertem, nem tudtam ki ő. Talán a fia is így volt ezzel, ezért nem lehetett boldog felnőtt belőle.

7/10

Bea

Kristina Ohlsson: Az Ezüstfiú

Aladdin szülei vendéglősként keresik kenyerüket egy svéd kisvárosban. A tél beálltával arra lesznek figyelmesek, hogy valaki dézsmálja a húsgombóckészletüket. Aladdin egy fiúra gyanakszik, aki a fagyos idő ellenére rövidnadrágban ólálkodik a víztorony körül, amelyben az étterem működik. Többször is megpróbálja megközelíteni, de a másik mindig úgy eltűnik, hogy még a nyomát sem látni a frissen esett hóban. A török kisfiú és két barátnője, Billie és Simona jól tudják, hogy kísértetek nincsenek, de azért ez több, mint különös! És itt van ez a legenda is a száz évvel ezelőtt élt Ezüstfiúról... A három barát elhatározza, hogy végére járnak ennek az ügynek, még ha egész éjszaka virrasztaniuk is kell miatta...

Nekem ez második rész ugyanúgy tetszett, mint az első. Bár az igaz, hogy Az Üveggyerekekhez képest ez sokkal kevésbé volt "ijesztős". Ezt már simán odaadnám Titi kezébe is (szerintem ez a rész egyébként önállóan, az előzmények ismerete nélkül is élvezhető lenne) a múltkor röviden vázoltam neki, az első rész eseményeit, és kísértetes részeit, és láttam rajta, hogy nem nagyon jött meg a kedve hozzá, na majd egy kicsit később hátha lesz még kedve elolvasni, és akkor majd leteszteljük a célkorosztályon is. 

Ebben a részben Aladdinnak jutott a főszerep, de persze azért Billie és Simona is végig kivették a részüket a kalandokból és a nyomozásból. Már magamban ki is következtettem, hogy ha az első részben Billié volt a főszerep, a másodikban pedig Aladdiné, akkor a harmadik részben biztos Simonáé lesz. Mondjuk igazából azt sem tudom, hogy lesz-e harmadik rész. (De remélem!). :)

Tetszett, ahogy az írónő a bevándorlást, egy ilyen komoly és felnőtt témát beleszőtte a történetébe, így a gyerekek akik olvassák szintén egy kortársuk szemén keresztül kaphatnak rálátást ezekre a dolgokra. 

A nagy hármas most is teljes erőbedobással dolgozott a rejtély felderítésén, ha kellett hátsó ablakokon kukucskáltak be, vagy egész éjjel fennmaradtak, sőt a felnőtteket sem restek felelősségre vonni. A kemény munkájuk nem is maradt eredménytelen, mert mind az eltűnő húsgombócok, mind az Ezüstfiú rejtélye megoldódott. Vagy várjunk csak az utóbbi lehet, hogy mégsem? ;)

„Vannak dolgok, amik nehezek, és vannak dolgok, amik egyszerűek.

De lehetetlen - nem, szinte semmi sem lehetetlen.”

9/10

Zsófi

Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek

A tizenkét éves Billie és anyukája egy kisvárosba költöznek, egy roskatag, ám a felnőttek szerint bájos házba. A kislány azonban már az első perctől kezdve gyanakodva méregeti új otthonát. Sok itt a furcsaság. Például az előző lakók olyan sietve távoztak, hogy még a gyerekek könyveit és rajzait sem vitték magukkal. Vagy ott vannak azok a furcsa üvegfigurák, amik rejtélyes módon vándorolnak a szobában. Máskor meg egy apró tenyérnyom tűnik fel egy poros asztallapon. Az ehhez hasonlsó különös esetek egyre szaporodnak, ezért Billie, valamint barátai, Simona és Aladdin arra a következtetésre jutnak, hogy a házat kísértetek lakják. Na de az ő korukban már senki nem hisz a kísértetekben! Kell lennie valami ésszerű magyarázatnak! A három gyerek nyomozni kezd, hogy kiderítse: milyen titok lappang a különös események mögött.

Nyikorgó parketta, himbálózó lámpa, rejtélyes eredetű üzenetek, egy régi ház és három elszánt jó barát, akik a nyomába erednek ezeknek a rejtélyeknek. Nekem tetszett ez a gyerekeknek íródott nyomozós kísértethistória, egy nap alatt el is olvastam a könyvet, mert a kis oldalak és a nagybetűk miatt gyorsan lehetett vele haladni. A cselekmény titkai is magukkal ragadtak. Billie-ékkel együtt nem mertem megnézni, hogy ki kopogtat az ablakon, és szerintem én egy ilyen éjszakai ablakkocogtatás után a paplan alól sem mertem volna kikukucskálni, így igazán bátornak tartottam őt és Simonát. Aladdin meg egy nagyon bájos fiúszereplő volt, már ha egy fiúszereplőt lehet bájosnak nevezni.

Tetszett az írónő stílusa, a környék, ahol a történet játszódott, a régi faház, a tengerpart közelsége és a szereplőket is nagyon megkedveltem. Billie, Simona és Aladdin pedig nagyon jó nyomozó-hármast alkottak. Így természetesen el fogom olvasni a sorozat második részét is.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik "gyors" kikapcsolódásként egy igényes gyerekkönyvet olvasnának, és bátrabb gyerekeknek is, mert én bizony egy kicsit megborzongtam a kísértetes részeknél, és a mi tízévesünket ismerve, ha elolvasta volna a könyvet, annak bizony az esti ide-oda kikísérgetés újbóli igénylése lett volna az eredménye.

9/10

Zsófi

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Az én nagymamám nem csinált égbekiáltóan különleges dolgokat.  Valószínűleg csak nekünk volt különleges és mulatságos, ahogyan megragadta Kormit, a macskát a hátára ragadt egérfogó-ragasztós kartonpapírnál fogva és kivitte a szobából, mint egy design macskás ridikült. Vagy amikor úgy nézett régi parasztházában egy szobán átsuhanó egér után, mintha csak egy hangya masírozott volna el a szeme előtt. Még legyintett is hozzá. Majd az egérfogó megfogja. Amiből épp az imént csinált macskás ridikült. :)

Talán azt sem volt különleges, hogy varrónő barátnője konyhájában kiscsirkék laktak, ha nagyobbak lettek és már repülni is tudtak, akkor az asztalon és a karos ládán sétálgattak. Erre is csak legyintett.

Vagy már kicsit idősebben lett egy fogsora, és természetesen csak reprezentáláshoz használta, amikor templomba, vagy orvoshoz ment, vagy valaki beszélgetni jött hozzá, más esetekben, pl. amikor evett, pohárban tartotta, néha a zsebébe csúsztatta. A "Hová tettem a fogamat?"- kérdés ilyenkor előfordult. :)

De említhetném még a naftalin-szagú kabátját, amit nemcsak a molylepkék kerültek el, hanem mi is :), az őszibarack-joghurtos lecsóját, a szilvalekváros derelyéjét és a konyha-szalonját, ahová rendszeresen betértek az utcabeliek, szomszédok, hogy elmondják bújukat-bajukat vagy éppen pletykáljanak egy kicsit, miközben falatoznak a frissen sült kalácsból, vagy éppen ők vittek egy tál süteményt.

Mindenkinek van egy hasonló nagymamája, mint ahogyan a 7 éves Elsának is volt egy igazán "különleges" nagymamája, aki dohányzott (mindenhol) , paintball fegyverrel véletlenül eltalált egyes embereket, majomkakival hajigálta meg a rendőröket,  mindenütt kiállt az igazáért, de legfőképpen Elsa igazáért. Egy olyan nagymama volt ő,  akit az éltetett, hogy más embereken segítsen. Ezt tette még halála után is, mert bár sajnos a könyv elején meghalt, de mégis végig jelen volt a könyvben, jelen volt Elsa és mindenki más életében, aki ismerte. Legfőképpen a lakóközösség életében, és még halála  után is tudott rajtuk/nekik segíteni, meg tudott nevettetni, és végig érezhető volt hatalmas szeretete Elsa iránt. Leveleket hagyott hátra, szervezett Elsának egy utolsó nagy Kincsvadászatot, amelyben meg kellett találnia és kézbesítenie a leveleket. Azt hiszem ezzel nem árulok el semmit, mert nem ez volt ennek a könyvnek a lényege.

Nekem ez egy LEG-LEG-LEG könyv volt. Nem olvastam még ilyen könyvet, ahol egyik oldalon nevettem, de rögtön a másikon már elszorult torokkal a könnyeimet nyeldestem. Annyi elfogadás, annyi szeretet van ebben a könyvben, hogy azt kell mondjam, hogy Fredrik Backman egy zseni. Már Az ember, akit Ovénak hívtak könyvével levett a lábamról. Összehasonlítani nem akarom őket, mert mindkettő fantasztikusan jó a maga módján. Ebben a könyvben a mesevilág volt még nagyon szép dolog, ahogyan a nagymama megismertette Elsával a világot, és segített neki élni a hétköznapokat, leküzdeni a másságából adódó nehézségeit. Ez annyira sikerült neki, hogy szinte én sem vettem észre miben annyira más, mint a többi gyerek. 

Nagyon szívhez szóló, megindító történet volt, de mégis tele  humorral, a vége pedig igazán papírzsepi-igényes. 

Azt gondolom, hogy a nagymamák már csak ilyenek, még Miamasból (ez volt az egyik meseország, ahová Elsa nagyija elköltözött) is hatással vannak ránk, mindig is szeretni fogjuk őket, és bennünk élnek tovább. 

Vannak fiatalabb nagymamák is, akik már a gyerekeim nagymamái, de azért ők is tanulnak, és közelítenek már ahhoz, hogy milyennek kell egy kicsit őrült nagymamának lenni. Ha például fényes nappal az utca közepén egy nagymama rááll az unokája gördeszkájára, nem biztos, hogy rajta marad, hanem inkább egy pillanat alatt hanyatt vágódhat. De sebaj, még ha fáj is a háta, feláll, nevet, mert az unokák is ezt teszik, az első meghökkenés után.

Vagy annyira jó fej, hogy meghorgol neki szinte bármilyen játékot, amit szeretne, még akkor is, ha Darth Vadert tiszta zöldben feszít, mert csak olyan fonal volt otthon. Vagy éppen olyan rigmusokra tanítja őket, amikre azt mondjuk, ha ezzel jön haza az iskolából, hogy "meg ne halljam mégegyszer". És hogy ez a nagymama se maradjon ki a sorból, akarom mondani a sportból, ő arra képes, hogy egy félfordulatos tripla leszúrt rittbergerrel szálljon le egy bicikliről, csak azért mert már régen nem ült eme járművön és elfelejtette, hogy kell leszállni. :)

Szóval mindenképpen olvassátok el Fredrik Backman könyvét! Emlékeket idéz és szeretetet ad. :)

10*/10

Bea