Fredrik Backman: Életed üzlete és Amit a fiamnak tudnia kell a világról

 

Fredrik Backman: Életed üzlete

"Ez a történet arról szól, hogy mire lennél kész azért, hogy megments egy életet."

Backman rajongóként most került kezembe ez a kis könyvecske, természetesen az összes regényét elolvastam már. Vagyis a legújabbat még nem, de már megvettem, és úgy tartogatom, mint amikor egy finom csokoládét, vagy egy finomságot próbálok minél tovább megőrizni. Néha ránézek, kezembe fogom és már előre örülök az élménynek.

Az Életed üzlete egy nagyon rövidke könyv, tulajdonképpen egy novella. Megértem azokat, akik emiatt nem vásárolják meg, de egy Backman rajongónak biztos nagy kincs lesz ez is, kerül, amibe kerül. 

Fredrik Backman: Egymás ellen

Björnstad 2.

"Én annyira örülök, hogy van egy ilyen író, mint Fredrik Backman, és a könyvei megjelennek magyarul, hála az Animus Kiadónak, mert egyszerűen zseniális szerző, fantasztikus tehetséggel mutatja meg az embernek, hogy mennyiféle érzelem rejtőzik a lelkében és a szívében, és azt is, hogy az élet milyen szép, a szeretet milyen nagy kincs, és a család mennyire fontos.

Szívet melengető, megrázó, megdöbbentő és reményteli történet. Fredrik Backman ismét bravúrosat alkotott, örökös tag lett a kedvenc íróim között. Igaz, már eddig is az volt. :)"

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Björnstad 1.

Én annyira örülök, hogy van egy ilyen író, mint Fredrik Backman, és a könyvei megjelennek magyarul, hála az Animus Kiadónak, mert egyszerűen zseniális szerző, fantasztikus tehetséggel mutatja meg az embernek, hogy mennyiféle érzelem rejtőzik a lelkében és a szívében, és azt is, hogy az élet milyen szép, a szeretet milyen nagy kincs, és a család mennyire fontos. 

Az emberi érzelmek minden fajtáját megismerhetjük Backman könyveiben, és felfedezhetünk magunkban olyan érzéseket és gondolatokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy magunkban hordozzuk.

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Fredrik Backman három előzőleg olvasott könyve után én már minden könyvére vevő vagyok. Ennek a könyvnek már valahogy a címe is azt sugallja, hogy nem lesz könnyű olvasmány.

A könyv rövid ugyan, ám jelen esetben ez nem is baj. Nem azért, mintha nem olvasnék bármilyen hosszúságú könyvet a kedvenc szerzőmtől, hanem azért, mert ez a könyv felidézi elvesztett szeretteinket, felszaggatja a rég eltemetett fájdalmainkat, előhozza azokat a meg nem tett, elmulasztott dolgokat, amelyeket most már megtennénk és máshogy csinálnánk. 

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Britt-Marie hivatása negyven éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, ebbe a válság sújtotta községbe. Egy "hallatlanul koszos", felszámolás előtt álló ifjúsági otthonban kell rendet tartania, éppen neki, aki nem tűr meg semmiféle piszkot és rendetlenséget. Ráadásul, ki tudja, hogyan, hamarosan az ifjúsági focicsapat vezetőjének szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb. De Britt-Marie-t nem olyan fából faragták, hogy megijedjen a feladattól: intézkedni kezd, engedélyeket kér be, nyilvántartásokat vezet - rendet csinál és rendet tart. Az egyedülálló, messziről érkezett nőből akaratlanul a közösség egyik kulcsembere lesz. És felfigyel rá egy magányos férfi is - Sven, a helyi rendőr. Kérdés, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy Britt-Marie otthonra találjon. Különös tekintettel arra, hogy volt férje is felbukkan a színen...

Fredrik Backman véglegesen helyet kapott a kedvenc szerzőim sorában! Eddig sem voltak kétségeim efelől, sőt, lehet, hogy már az Ove és A nagymamám után is kijelentettem, de most már biztos. Könyvei témái, stílusa, szereplői egyszerűen fantasztikusak, mintha egyenesen nekem írná ezeket a könyveket. :)

Britt-Marie-t már A nagymamám azt üzeni, bocs-ból megismerhettük és érezhettük, hogy nem egy egyszerű nő ő, élete hátterében olyan dolgok lapulhatnak, amik megmagyarázzák, hogy Britt-Marie olyan, amilyen.

Azért azt bevallom, hogy a könyv elején kicsit tartottam Britt-Marie-től és az egész történettől. Féltem, hogy Backman nem pendíti meg ugyanazokat a húrokat bennem, mint előző könyveivel, nem éri el ugyanazt a csodálatos hatást. Talán ezért, talán azért, mert Britt-Marie, ha lehet, még tüskésebb, még zárkózottabb volt,  mint Ove, lassabban láttam meg a kényszeres, takarításmániás, listafüggő nőben az embert. Azt az embert, akinek gyermekkora felett szörnyű felhő lebegett, és azzal a tudattal kellett élnie, hogy őt senki nem látja, nem szereti, nem örül neki. Nem láttam én sem őt egy ideig.

Ezért legközelebbi barátai voltak a takarítószerek, a Faxin, aminek segítségével látja a világot, a szódabikarbóna, és boldog volt, ha lehet egy erkélye. Házassága sem róla szólt, hanem a férjéről, a férje gyerekeiről, a férje német üzleteiről, és ő nem volt sehol.

Egy szép napon azonban Borgban találta magát, ahol mindenki látta őt, az első perctől kezdve. A gyerekek, Valaki, Bank, Bank kutyája és Sven, a rendőr is, a munkaközvetítős lány pedig hallotta. Elég gyakran. Britt-Marie is látni kezdte magát, néha át kellett írnia a listáját, mert azért lista nélkül mégsem lehet. Néha érezte, hogy szükség van rá, talán még kedvelik is. Ha. - mondta ilyenkor. Mert még tanulnia kell. Azt kell megtanulnia, hogy ő is fontos. Hogy őt is lehet szeretni. Hogy az ember csak magára is gondolhat. Hogy szerethet. Hogy nevethet és ragaszkodhat. Hogy saját maga kedvéért hozzon döntéseket az életében. Hogy akár boldog is lehet.

Azt már megtanulta, hogy a meccsek a vége előtt is megfordíthatók. Azt is, hogy Borgban nem szégyen hitelre vásárolni. Tudja, hogy a patkányok szeretik a csokit. A Snickerst. És hogy a foci varázslatos játék. Mert mindig jön egy újabb meccs, ami talán jobb lesz, mint az előző. Mindig van újabb lehetőség.

A könyvet köszönöm az Animus Kiadónak!

10/10 

Bea

A szerző korábbi könyveiről írt blogbejegyzéseink:
Az ember, akit Ovénak hívnak 
A nagymamám azt üzeni, bocs

A Hónap Könyve(i) augusztusban

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap legjobb könyveit. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak. :)

Akkol lássuk augusztus könyveit:

1. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Az első kérdésem természetesen az volt Anyához, amikor elkezdte olvasni a könyvet, hogy A nagymamám jobb-e mint az Ove. A diplomatikus válasz az volt, hogy más, és nem lehet a kettőt összehasonlítani. Aztán amikor elkezdtem olvasni én is, rájöttem, hogy tényleg felesleges ezt a két fantasztikus könyvet összehasonlítani. 

Nem sokszor szoktam megkönnyezni a könyveket, de a könyv vége felé (igazából egy kicsit hamarabb is, mint a vége felé) el kellett vonulnom egy eldugott, csöndes sarokba, hogy szépen, magamban erősen könnyezve (érzékletesebben: hangosan szipogva, és megállíthatatlanul bőgve) olvashassam végig a könyvet.

Nem vagyok valami nagy könyv újraolvasós fajta sem, de ezt a könyvet bármikor újra tudnám olvasni.

Fredrik Backman szereplőinek sajátossága az, hogy messze nem tökéletes emberek, de aranyszívük van, és képesek megváltozni, bizonyára sokan magunkra is ismerhettünk bennük...

Egyetértek Anyával, ez a könyv számomra is egy LEG-LEG-LEG könyv lett, és legszívesebben minden velem szembe jövő embernek a kezébe nyomnám. /Zsófi/

2. Ron Rash: Serena

Szinte egyhuzamban olvastam el, végig fenntartotta az érdeklődésemet és kíváncsiságomat. Kíváncsi voltam, hogy Serena meddig megy el az őrültségében, és Zsófival egyetértve  arra is kíváncsi lettem volna, hogy miért lett tulajdonképpen ilyen.  De sem róla, sem Pemberton múltjáról nem tudtam meg sokat, de ez is csak azért lehet, mert Serena azt mondta, hogy nem fontos a múlt, csak ami most van. Rachel és gyermeke története csempészett egy kis melegséget a könyvbe, őket is szerettem. De a legnagyobb kedvenceim a favágók  voltak, akik humort, és emberséget vittek a regénybe.  /Bea/

3. Katherine Applegate Ivan, az egyetlen

Jaj nekem, már megint egy torokszorító, papírzsepi igényes könyvecske... Nagyon tetszett ez a könyv, Ivan egy elképesztően nagy szívű művész Gorilla, aki mindent megtesz, hogy betartsa Rubynak a kiselefántnak tett ígéretét. Ez a könyv nem csak gyerekkönyv, amit felnőttek is elolvashatnak, hanem egy könyv, amit minden embernek el kellene olvasnia. Nagyon nagyon tetszett még a könyvben, hogy nem mutatta be gonosznak az embereket sem, mármint úgy értem, hogy a főszereplő gondatlan állattartó Mack sem tűnt elvetemült gazembernek (pedig megérdemelte volna) Ivan szemében. Hálásak lehetünk az állatoknak azért, amiért mindig adnak nekünk egy esélyt. /Zsófi/

És akkor jöjjön  a hónap különdijasa, azaz a Legmegosztóbb olvasmány (ami képes volt arra, hogy a blog két íróját heves szóváltásra késztesse) díjat elnyerő könyv:

4. Andy Weir: A marsi

Anya sokat áradozott erről a könyvről, mások is sokat áradoztak erről a könyvről, így nem tagadom, lehet túl nagy elvárásokkal fogtam a kezembe.

Először is túl sok volt nekem a tudomány, nagyon sok...sosem értettem/szerettem a kémiát még azon az alapszinten sem, mint az eddigi tanulmányaim során találkoztam vele, így egy idő után már el sem olvastam azokat a bekezdéseket amikben túl sok O2, CO2 és társai voltak. Igaz, a történet így is érthető maradt. Hát igen, akkor most következzen a regény története, cselekménye: Mark ezt elb#szta, rájön hogy a Marson fog meghalni, aztán pár oldallal később (nézzenek csak oda...) rájön a megoldásra, aztán pár oldallal később megint elb#assza, és természetesen Mark (aki mindenhez ért...) megint megoldja a problémát, és aztán pár oldallal később én, aki olvassa a könyvet ezt szépen meguntam...

Legjobban az érzések, és az igazi hús-vér emberek hiányoztak nekem. (Zsófi)

A másik oldal:

Ezt most sem hagyhatom szó nélkül, mert ha Mark nem ilyen rátermett és sokmindenhez értő asztronauta lett volna, akkor tényleg meghal az első pár napon, és akkor nincs Mark, nincs történet. Száz másik ilyen könyvet olvastunk már, ahol a főhős meghalhatna már az első-két oldalon, de akkor hogyan tovább...? Miről szólnának a könyvek? És egy ilyen földönkívül marsi kalandból nem is menekülhetne meg akárki, csak egy ilyen mindent tudó, mindenhez értő Mark Watney, még akkor is, ha időnként elb@ssza a dolgokat...:) Ezt a kötekedő hangnemet tehát továbbra is vitatom Zsófi véleményében, mert ő már elkönyvelte a sok O2, CO2 és egyebek megjelenésekor, hogy ez nem annyira tetszik neki, és ilyenkor már csak a hibákat keresi, vagy ha nem is keresi, de mégis megtalálja őket. Mert ha már a könyv nem szórakoztatja, akkor a hibakeresés is lehet szórakoztató.:)

Azt elfogadom, hogy véleménye szerint lehetett volna több érzés, több hús-vér ember a történetben, bár nekem így is tökéletes volt. A tudomány engem nem zavart, de ezt már az értékelésemben is leírtam, valamint Zsófi és Bence az orrom alá dörgölte, hogy én már a Stephen Hawking rövid történetében is költészetként jellemeztem a számomra  érthetetlen tudományt. :-) Szóval a lényeg az, hogy kompromisszum született, amit máskor is alkalmazunk majd, nem muszáj, hogy mindkettőnknek kedvence legyen a hónap könyve!!! Legfeljebb kap egy új címkét, mint ebben az esetben is. :) (Bea)

A Hónap Könyve(i):

Június

Július 

(Az eredeti bejegyezésekért csak kattints a címekre.)

Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Az én nagymamám nem csinált égbekiáltóan különleges dolgokat.  Valószínűleg csak nekünk volt különleges és mulatságos, ahogyan megragadta Kormit, a macskát a hátára ragadt egérfogó-ragasztós kartonpapírnál fogva és kivitte a szobából, mint egy design macskás ridikült. Vagy amikor úgy nézett régi parasztházában egy szobán átsuhanó egér után, mintha csak egy hangya masírozott volna el a szeme előtt. Még legyintett is hozzá. Majd az egérfogó megfogja. Amiből épp az imént csinált macskás ridikült. :)

Talán azt sem volt különleges, hogy varrónő barátnője konyhájában kiscsirkék laktak, ha nagyobbak lettek és már repülni is tudtak, akkor az asztalon és a karos ládán sétálgattak. Erre is csak legyintett.

Vagy már kicsit idősebben lett egy fogsora, és természetesen csak reprezentáláshoz használta, amikor templomba, vagy orvoshoz ment, vagy valaki beszélgetni jött hozzá, más esetekben, pl. amikor evett, pohárban tartotta, néha a zsebébe csúsztatta. A "Hová tettem a fogamat?"- kérdés ilyenkor előfordult. :)

De említhetném még a naftalin-szagú kabátját, amit nemcsak a molylepkék kerültek el, hanem mi is :), az őszibarack-joghurtos lecsóját, a szilvalekváros derelyéjét és a konyha-szalonját, ahová rendszeresen betértek az utcabeliek, szomszédok, hogy elmondják bújukat-bajukat vagy éppen pletykáljanak egy kicsit, miközben falatoznak a frissen sült kalácsból, vagy éppen ők vittek egy tál süteményt.

Mindenkinek van egy hasonló nagymamája, mint ahogyan a 7 éves Elsának is volt egy igazán "különleges" nagymamája, aki dohányzott (mindenhol) , paintball fegyverrel véletlenül eltalált egyes embereket, majomkakival hajigálta meg a rendőröket,  mindenütt kiállt az igazáért, de legfőképpen Elsa igazáért. Egy olyan nagymama volt ő,  akit az éltetett, hogy más embereken segítsen. Ezt tette még halála után is, mert bár sajnos a könyv elején meghalt, de mégis végig jelen volt a könyvben, jelen volt Elsa és mindenki más életében, aki ismerte. Legfőképpen a lakóközösség életében, és még halála  után is tudott rajtuk/nekik segíteni, meg tudott nevettetni, és végig érezhető volt hatalmas szeretete Elsa iránt. Leveleket hagyott hátra, szervezett Elsának egy utolsó nagy Kincsvadászatot, amelyben meg kellett találnia és kézbesítenie a leveleket. Azt hiszem ezzel nem árulok el semmit, mert nem ez volt ennek a könyvnek a lényege.

Nekem ez egy LEG-LEG-LEG könyv volt. Nem olvastam még ilyen könyvet, ahol egyik oldalon nevettem, de rögtön a másikon már elszorult torokkal a könnyeimet nyeldestem. Annyi elfogadás, annyi szeretet van ebben a könyvben, hogy azt kell mondjam, hogy Fredrik Backman egy zseni. Már Az ember, akit Ovénak hívtak könyvével levett a lábamról. Összehasonlítani nem akarom őket, mert mindkettő fantasztikusan jó a maga módján. Ebben a könyvben a mesevilág volt még nagyon szép dolog, ahogyan a nagymama megismertette Elsával a világot, és segített neki élni a hétköznapokat, leküzdeni a másságából adódó nehézségeit. Ez annyira sikerült neki, hogy szinte én sem vettem észre miben annyira más, mint a többi gyerek. 

Nagyon szívhez szóló, megindító történet volt, de mégis tele  humorral, a vége pedig igazán papírzsepi-igényes. 

Azt gondolom, hogy a nagymamák már csak ilyenek, még Miamasból (ez volt az egyik meseország, ahová Elsa nagyija elköltözött) is hatással vannak ránk, mindig is szeretni fogjuk őket, és bennünk élnek tovább. 

Vannak fiatalabb nagymamák is, akik már a gyerekeim nagymamái, de azért ők is tanulnak, és közelítenek már ahhoz, hogy milyennek kell egy kicsit őrült nagymamának lenni. Ha például fényes nappal az utca közepén egy nagymama rááll az unokája gördeszkájára, nem biztos, hogy rajta marad, hanem inkább egy pillanat alatt hanyatt vágódhat. De sebaj, még ha fáj is a háta, feláll, nevet, mert az unokák is ezt teszik, az első meghökkenés után.

Vagy annyira jó fej, hogy meghorgol neki szinte bármilyen játékot, amit szeretne, még akkor is, ha Darth Vadert tiszta zöldben feszít, mert csak olyan fonal volt otthon. Vagy éppen olyan rigmusokra tanítja őket, amikre azt mondjuk, ha ezzel jön haza az iskolából, hogy "meg ne halljam mégegyszer". És hogy ez a nagymama se maradjon ki a sorból, akarom mondani a sportból, ő arra képes, hogy egy félfordulatos tripla leszúrt rittbergerrel szálljon le egy bicikliről, csak azért mert már régen nem ült eme járművön és elfelejtette, hogy kell leszállni. :)

Szóval mindenképpen olvassátok el Fredrik Backman könyvét! Emlékeket idéz és szeretetet ad. :)

10*/10

Bea

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Új könyv kerül be a kedvenceim közé!! 

„Ove 59 éves. Saabot vezet” Ove egy morgós, elégedetlenkedő, okostojás „vénembernek” tűnt az első pár oldalon. Továbbolvasva Ove valahonnan ismerős lett. Rájöttem, hogy nagyon sok Ove él körülöttünk. Nagyon sok olyan ember, aki mindenért morog, mindent lenéz, és nem tudja kimutatni a szeretetét. Mert Ove ilyen. A szemében mindenki pancser, mamlasz, nem akar szeretni senkit, leginkább meg akar halni. A történet jó részében meg is teszi erre az erőfeszítéseit. De a szomszédai mindig „belekotnyeleskednek”, még meghalni sem hagyják.

A könyv vicces és torokszorító is egyben. Nagyon jókat nevettem rajta, drukkoltam a viseltes macskának és a perzsa Parvaneh-nek, hogy sikerüljön nekik megszelídíteni Ovét. Ugyanakkor a következő pillanatban már elérzékenyültem és közben mégis mosolyogtam azon, hogy Ove hogyan oldja meg a helyzeteket, a morcogása szórakoztató volt. A felesége iránt érzett szerelme és ragaszkodása pedig nagyon megható. 

A könyv stílusa is nagyon tetszett, egyszerű mondatok, semmi túlbonyolítás, nagyon-nagyon jó volt olvasni. Ez az a könyv, amit minél tovább szeretnénk olvasni, szeretnénk ha sokáig tartana, ha részesei lehetnénk azoknak az érzéseknek és eseményeknek, amik benne történnek. Ugyanakkor pedig egyszerűen azonnal el kell olvasnod, nem tudod letenni, mert tudnod kell, hogy Ove hová jut el, sikerül-e neki meghalni, vagy pedig felenged a külső, hideg burok, és hagyja a „nagy” szívét munkálkodni.

Vannak olyan könyvek, amelyeket mindenki elolvas a családban, mert annyira jók, hogy nem lehet kihagyni őket, ilyen volt pl. A lakótárs kerestetik, Roald Dahl meghökkentő élete és ilyen ez a könyv is. Egyszerűen mindenkinek el kell olvasnia.:)

10**/10

Bea

„Ove nagyon is értette, hogy a felesége barátai miért nem értik, hogy a nő hogyan dönthetett úgy szabad akaratából, hogy minden reggel Ove mellett ébred, és hogy vele tölti a napot. Ove sem értette. Épített a feleségének egy könyvespolcot, ő pedig megtöltötte olyan könyvekkel, amelyeket az emberek teleírtak érzésekkel. Ove azokat a dolgokat értette, amiket látni és tapintani lehetett. Beton és cement. Üveg és acél. Szerszámok. Dolgok, amiket ki lehet számolni. Értette a maketteket és tervrajzokat. A dolgokat, amiket le lehetett rajzolni egy papírra. És értette az egyértelmű utasításokat. Ove fekete-fehér ember volt. A felesége pedig színes. Ő volt Ove összes színe.”

„Más feleségek megsértődnek, ha a férjük nem veszi észre, hogy fodrásznál voltak. Mikor én megyek fodrászhoz, nálunk a férjem sértődik meg napokra, mert nem úgy nézek ki, mint ahogy szoktam – mondogatta Sonja.”