Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Figyelem! Nem titkolok semmit a bejegyzésem végéig, egy erősen rajongó értékelés következik. :) Az Átkozott boszorkák elolvasása után nagyon szomorú voltam, hogy vége lett annak a csodálatos könyvnek, de a molyon barangolva rájöttem, hogy  Alice Hoffman írt még egy boszorkányos könyvet, ez pedig a Tizenharmadik boszorkány.

Gyorsan ki is kölcsönöztem a könyvtárból, és bár igyekeztem nagyon lassan olvasni, minden lapját, minden másodpercét kiélvezni, sajnos még így is nagyon gyorsan végeztem vele. És éppen annyira imádtam, mint az Átkozott boszorkákat! Az arról írt értékeléseinket elolvashatjátok ITT és ITT. 

Én is elolvastam: Alice Hoffman: Átkozott boszorkák

Ez remélhetőleg egy új rovat címe is lesz: Én is elolvastam. 

Ugyanis nagyon sok könyvvel úgy vagyunk, hogy egyikünk elolvassa, közben végig beszélget róla a másikkal, sőt értékelést is ír, amit ugye szintén elolvas a másikunk, és akkor már úgy érezzük szinte, hogy mi is olvastuk a könyvet, ezért elkerül egy, majd valamikor mindenképpen el szeretném olvasni kupacba. Ilyen mindkettőnknek van, ezért most kitaláltuk ezt a rovatot, remélem működni fog és Zsófi is betartja a megállapodásunkat. :)

Délutáni matiné Titusszal

Roald Dahl: Boszorkányok

Nagyon sokszor hangoztattam már, hogy Roald Dahl az egyik kedvenc  íróm, és szerencsére még nem olvastam el az összes magyarul megjelent könyvét, így már az a tudat is öröm, hogy még van mit olvasnom tőle.

A Boszorkányok első lapjain azon nevetgéltem, hogy Roald Dahl meglehetősen szereti ijesztgetni a gyerekeket. A főszereplő nagymama ugyanis a boszorkányokról mesél a kisunokájának, és nagyon hatásosan, ijesztően festi le őket. 

De ez nem is csoda, hiszen ez a könyv az IGAZI BOSZORKÁNYOKRÓL szól. Azokról, akik hétköznapi ruhában járnak és hétköznapi nőnek néznek ki. Hétköznapi házakban laknak, és még állásuk is van. Ezért nagyon nehéz leleplezni őket.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Biztos nem én vagyok az egyedüli, aki ennyire felnőtten kezdi el a Harry Potter sorozat olvasását. Igazából már másodszor kezdek bele, mert 6-7 éve elolvastam egyszer az első részt, de aztán valahogy nem következett folytatás, pedig tetszett. 

A fiúk azóta is kitartóan kérdezgetik, hogy mikor olvasom el végig a Harry Pottert, így március közepén azt mondtam, hogy akkor most elkezdem. Ám ahhoz, hogy teljesen képben legyek, újból elolvastam az első részt is, immáron az illusztrált kiadást.

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia

Én nem kértem ezt. 

Nem akartam hős lenni.

De amikor az egész életedet - veled együtt - elsöpri egy tornádó, nincs más választásod, mint menni, amerre visz, nem igaz? Persze, hogy olvastam a könyveket. Láttam a filmeket. Ismerem a dalt a szivárványról és a boldogság kék kismadarairól. De azt sosem hittem volna, hogy Ózfölde ilyen. Az a hely, ahol a jó boszorkányban nem lehet megbízni, a gonosz boszorkányokról kiderülhet, hogy ők a jók és a szárnyas majmokat kivégezhetik lázadásért. A sárga téglás út még megvan - de már az sem a régi. Mi történt itt? Dorothy történt.

Azt mondják, sikerült visszatérnie Ózföldére. Magához ragadta a hatalmat és a hatalom a fejébe szállt. És már senki nincs biztonságban.

Amy Gumm vagyok - egy másik lány Kansasből.

Beléptem a Gonoszok Forradalmi Rendjébe.

Kiképeztek a harcra. És küldetésem van: Eltávolítani a Bádog Favágó szívét. Ellopni a Madárijesztő agyát. Elvenni az Oroszlán bátorságát.

Dorothynak pedig meg kell halnia.

Nem igazán olvastam még eddig ilyen mese átiratokat, mint amilyen ez a könyv is volt. Ózfölde és Dorothy történetének újragondolása viszont alaposan felkeltette a figyelmem, ugyanis szép kis korai emlékeket dédelgetek magamban a filmről, amint a tesómmal kiskorunkban karácsony alkalmával belemerülünk Dorothy színes és kalandos utazásába. Ezt a régi emléket kell dédelgetnem manapság magamban, ugyanis a filmmel ugye az a helyzet, hogy a fiúk ingerküszöbéhez mérten túl sokat énekelnek benne, tehát nem nézhetem meg csak úgy bármikor. Nem viccelek, a múltkor a következő párbeszéd zajlott le a fiúk között:

Titi: - Megnézzük az Ózt?

Bence: - Jó lenne, de hát olyan sokat énekelnek benne.

Titi: - Ez igaz, akkor nézzünk valami mást.

Egyébként ugyanezekből az okokból nem nézünk mostanság Disney meséket sem, a múltkor meg akarták nézni gyerekkorunk egy régi kedvencét, a Herkulest, de a sok éneklés (megjegyzés: én az összes számot kívülről fújom, de szerintnem ők is:)) miatt végül mégiscsak elvetették, és megállapították, hogy a Disneynek a fiúkra is gondolnia kellene és énekmentes változatokat is készíteniük a rajzfilmeikből... :)

E kis kitérő után térjünk is vissza a Danielle Paige által újragondolt Ózföldére, amiben nem voltak Disney-be illő boldog betétdalok, sem bájos Dorothy.

Főszereplőnk, a tizenéves Amy Gumm egyáltalán nem nevezhető tündérmesébe illőnek, egy lakókocsiban lakik, gyógyszerfüggő anyjával és egy meglehetősen szomorú múlttal, ugyanis jó pár évvel ezelőtt hagyta el őket az apja egy másik nőért, ráadásul éles nyelvének (bár megjegyezném, hogy a beszólásai mindig tök jogosak), no meg az iskola szadista cicababáinak köszönhetően a beilleszkedés, de még az elvegyülés sem megy neki valami fényesen.

No és még ha mindez nem lenne elég, jön egy tornádó is, ami az anyja patkányával együtt elrepíti Ózföldére.

Vagyis hát csak feltételezhetjük, hogy Ózföldére, mert a könyvbeli Ózfölde köszönőviszonyban sincs a filmbeli varázslatos világgal. Mindenhol szürkeség uralkodik, Ózfölde lakói pedig rettegésben töltik mindennapjaikat.

Amy Gumm jobb ötlet híján pedig szépen elindul a sárgaköves úton. A szürkeség és az Ózföldén uralkodó nyomott hangulaton kívül kezdetben én még nem sok mindenre gyanakodtam, Amy-t azonosítottam Dorothyként, a patkányát, Start pedig Totóként, persze tovább haladva a történettel meglehetősen nagy meglepetések értek. Találkoztam egy zsarnok, egyeduralkodó, domina Dorothyval, horrorfilmbe illő madárijesztővel, s a szobalányokat szabadon kóstolgató oroszlánnal. Meglepő módon nekem tetszett ez a sötét világ, az új gonosz Dorothyt pedig imádtam. 

A cselekmény meglehetősen pörgős volt, az egy idő után kiszámítható csavarok viszont a könyv vége felé a kedvemet szegték, értem ezalatt azt, hogy ennek a szegény szerencsétlen Amynek igazán sikerülhetett volna egy-két harci manővere legalább, de hátha majd lesz lehetősége a többi részben bizonyítania. Viszont remélem, hogy az a bimbódzó szerelmi háromszög, ami kialakulni látszik, mégsem fog majd tovább bonyolódni a folytatásokban, mert attól kikészülnék... :)

Összességében én magam is meglepődtem, azon, hogy tetszett ez az önmagából teljesen kifordult Ózfölde, kiváncsian vágok majd bele a következő részbe, amiben remélem Amy egy kicsit összeszedi magát, az ördögien gonosz Dorothyból pedig mindenképpen szeretnék még egy kicsit. :)

8/10

Zsófi

Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók

A Főnix Könyvműhely „Ajtók és átjárók” című fantasy antológiája tizenhárom történetet rejt arról, hogy milyen veszélyekkel és kalandokkal járhat kinyitni egy ajtót. Rejtőzhet mögötte újabb átjárók sora, egy titokzatos kert, egy teljesen idegen világ, esetleg tündérek, törpök, trollok várhatják a gyanútlan utazót. Ráadásul sok átjáró kétirányú, így aztán garázdálkodhatnak vérfarkasok Debrecenben vagy alvilági démonok Budapesten. 

Az antológia különlegessége, hogy a megható emberi történetek, a klasszikus, könnyed kalandok és az urban fantasy novellák tökéletesen megférnek egymás mellett. Mindenki találhat benne ízlésének, hangulatának megfelelőt.

A fantasy, mint stílus nagyon távol áll tőlem, de úgy gondoltam, hogy ezzel a novelláskötettel teszek egy próbát. Mégsem olyan nagy lélegzetvételű, mintha egy regénybe vágnám a fejszémet, kis lépésekkel barátkozhatunk egymással.

A kötetben szereplő 13 novella közül voltak olyanok, amelyek nagyon tetszettek,  és voltak, amelyek kevésbé. Volt, ami nagyon távol állt tőlem, de azért igyekeztem barátságot kötni vele. Néha sikerült, néha nem. Akkor merültek fel kifogásaim olvasás közben, amikor kurtán-furcsán, hirtelen lett vége a történetnek.  Amúgy is nehezen tudtam átvenni a hangulatát, de amikor sikerült, már ott voltam a történetben, akkor egyszer csak vége lett. Persze vannak efféle szépirodalmi és egyéb novellák is, úgyhogy itt nem a fantasy jelleggel volt bajom, alapból nem annyira kedvemre valók a hirtelen véget érő történetek. 

Nincs ellenemre, sőt esetenként szeretem, ha gondolkodni kell a történetek végén, a könyvben ilyen lehetőségeket is kaptam, és mivel a műfajban való járatlanságom okán, halvány elképzelésem sem volt arról, hogyan néznek ki egyes teremtmények, a képzelőerőmet és a fantáziámat igazán meg kellett dolgoztatnom. 

Olyan volt ez nekem, mintha egy elvarázsolt kastélyban járnék, rácsodálkoztam erre a világra, kíváncsian vártam mit hoz a következő történet, milyen világra nyílik a soron következő ajtó. Varázslók, csontvázfarkas, rúnajelek,sárkányok, démonok, nexusok, mágia, máguskirály, vérfarkasok,arkánum, manók,orkok, vámpírok, mind-mind távoliak számomra, ám most kinyitottam az ajtót a világukra és tettem egy rövid kirándulást.

Nem mondom, hogy gyakran szeretnék velük találkozni, de igazán rendkívüli kalandokban lehetett részem ezeket a történeteket olvasva, és hálás vagyok, hogy valamiféle mágia a kezembe varázsolta a könyvet.

Élveztem, jól szórakoztam, egy-két történetben szerelem, szeretet is helyet kapott, még megható írást is olvastam, amit egyáltalán nem vártam, elégedett vagyok a könyv nyújtotta élménnyel.

Azt gondolom, ha valaki hozzám hasonlóan járatlan a fantasy világában, de szeretne egy kicsit bekukkantani, annak megfelelő választás lehet akár ez a könyv, segítségével képet alkothat arról, hogy érdekli-e ez a műfaj, szeretne-e egyáltalán a témában még olvasni. Az a véleményem, hogy én fogok még kirándulást tenni ilyen témájú könyvek, történetek felé, ha nem is túl gyakran, de szeretnék még benézni, óvatosan barátkozni ezzel a műfajjal.

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

8/10

Bea

Virág Emília: Sárkánycsalogató

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét.

Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletjébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem nagyon rajongott a fantasy műfajért, ezért mindig nagyon óvatosan válogatott az ilyen jellegű  könyvek között.

Ám a sors úgy hozta, hogy a Sárkánycsalogató című könyvnek mégsem tudott ellenállni, amiben szerepe volt a figyelmfelkeltő fülszövegnek és a szemrevaló borítónak is. 

És így a könyv után bátran kijelentem, hogy még milyen jó, hogy nem álltam ellen ennek a könyvnek, és hagytam magam eme sárkánycsalogatásba belevonni, mert ez a könyv szuper volt! :)

Amikor az ember már azt hiszi, hogy kinőtt a mesék, a gonoszok és jók, boszorkányok és sárkányok világából, akkor jön egy ilyen remek történet, és rájön, hogy a mesék világából nem is igazán lehet, és egyáltalán nem ajánlott kinőni.

Főhősünk Józsi,  roppant mókás és szerethető alak volt, a hanyag és linkeskedő stílusa ellenére is. Béla, az udvarias és becsületes, távoli világból érkezett lovag pedig minden erejével megpróbálta őt a helyes irányba terelgetni, s nem hagyta őt megfutamodni Egon, a sárkány elől sem. 

Az egyik kedvenc és legviccesebbnek tartott filmem a Jöttünk, láttunk, visszamennénk, így nagyon örültem, hogy ebben a könyvben is ilyen korszak különbségekből adódó poénokkal találkoztam. 

Béla és Egon, a sárkány egy másik, mágiával átitatott világból érkeztek Budapestre, de a történet során Józsi is megjárja ezt a világot is, ahol beszélő állatokkal, elátkozott kutakkal, fura szerzetekkel, és a nagy és rettegett boszorkánnyal, Hollussal is találkozik, ja és persze a tabletjét sem felejtette otthon, amit Hollus el is koboz tőle saját használatra. 

Egyik mese sem lenne igazi mese,  egy minden hájjal megkent gonosz nélkül, ezt a szerepet a marketinges Kövecs János tölti be, aki minden helyzetet megpróbál a saját javára fordítani. A Budapestre érkező sárkány pedig pont egy olyan helyzet, amitől nagyon sokat remél, bizony-bizony még attól sem riad vissza, hogy megzsarolja a sárkányt.

A történet  tele van csudásabbnál csudásabb lényekkel, tépett lidérccsirkékkel, büdös javasasszonyokkal, és beszélő állatokkal is, no meg persze egy csöppnyi szerelemmel, ami egyik meséből sem hiányozhat.

Mindenkinek jószívvel ajánlom a könyvet, aki könnyed és fantáziadús kikapcsolódásra vágyik, mindezt természetesen jó sok nevetéssel társítva. Hagyjuk előtörni mesekedvelő gyermeki énünket, hogy a  mostani modern énünkkel társulva együtt élvezze ezt a nagyszerű történetet.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

9/10

Zsófi

Moskát Anita: Horgonyhely

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. 

Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha minél előbb teherbe esik. 

Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert - ez pedig az egész világukat felforgathatja.

Először is még így az értékelésem előtt leszögezném, hogy (számomra is ismeretlen okokból) nem szoktam fantasyket olvasni. De elhatároztam, hogy nyitottabb leszek a különböző műfajokra, így került a kezembe a Horgonyhely is.

Mit is mondjak, nem gondoltam volna, hogy egy nők uralta világ ilyen kegyetlen is lehet.... :)

Nagyon megviselt a könyv kegyetlen, nyers világa, még napokig a hatása alatt voltam, a befejezése után is. A földevéstől pedig már egyenesen rosszul voltam. Ám ezeket a heves érzéseket semmiképp sem negatívumként említeném, hanem épp ellenkezőleg, ezek mind a könyv erősségeinek nevezhetők.

Attól függetlenül, hogy borzasztónak és néhol undorítónak találtam az elénk táruló világot, nem mondanám azt a könyvre, hogy nem tetszett. Nagyon jó stílusban volt megírva, és nagyon érzékletesek voltak a leírások is.

A szereplők közül igazából senki sem került igazán közel hozzám, egy kicsit hiányzott nekem egy olyan szereplő, akiért izgulhattam volna.

A végére nekem egy kicsit ellaposodott a történet , kissé elvesztem ebben a számomra még teljesen új fantáziavilágban (azokat a bizonyos gumókat már nem igazán tudtam hova tenni). De a (nem is tudom milyen szavakkal jellemezem:)) befejezés mindenért kárpótolt, én egyáltalán nem erre számítottam...

7,5/10

Zsófi