Roald Dahl: Charlie és a nagy üveglift

Nagyon örülök, hogy ismét újabb könyvvel gyarapodott a Roald Dahl gyűjteményem, méghozzá egy őrült történettel, amelyet nem is tudok hasonlítani semmihez. Annyira zakkant és váratlan, hogy fantasztikusan jól szórakoztam rajta.

A Charlie és a csokigyár történetet még nem olvastam, természetesen filmen már többször is láttam. Eleinte gondolkodtam, hogy hová helyezzem az üveglift meglehetősen mókás történetét, de mivel nagyon régen láttam a filmet, nem jártam sikerrel, meg aztán rájöttem, hogy nem is lényeges.

Roald Dahl: Fantasztikus Róka úr

Nem is tudom, írtam-e már, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a Kolibri Kiadó Roald Dahl ifjúsági regényeiből sorozatot tervezett. Így volt lehetőségem elolvasni Matildát, A barátságos óriást, a Boszorkányokat, most pedig a Fantasztikus Róka úr került sorra. A többi Roald Dahl bejegyzésért kattintsatok a címekre! Matilda     A barátságos óriás    Boszorkányok.

Róka úr pedig valóban fantasztikus!! Imádtam minden sorát! Sőt, magának Roald Dahlnak is ez volt a kedvenc története!

Roald Dahlnak mindig sikerül elérnie, hogy közel érezzük magunkhoz a hőseit, és mindig sikerül olyan emberszereplőket alkotnia, akiket lehet utálnunk. 

Délutáni matiné Titusszal

Roald Dahl: Boszorkányok

Nagyon sokszor hangoztattam már, hogy Roald Dahl az egyik kedvenc  íróm, és szerencsére még nem olvastam el az összes magyarul megjelent könyvét, így már az a tudat is öröm, hogy még van mit olvasnom tőle.

A Boszorkányok első lapjain azon nevetgéltem, hogy Roald Dahl meglehetősen szereti ijesztgetni a gyerekeket. A főszereplő nagymama ugyanis a boszorkányokról mesél a kisunokájának, és nagyon hatásosan, ijesztően festi le őket. 

De ez nem is csoda, hiszen ez a könyv az IGAZI BOSZORKÁNYOKRÓL szól. Azokról, akik hétköznapi ruhában járnak és hétköznapi nőnek néznek ki. Hétköznapi házakban laknak, és még állásuk is van. Ezért nagyon nehéz leleplezni őket.

Stella Caldwell: Roald Dahl csodálatos világa

Történetek, találmányok és teremtmények kézikönyve

Mi volna, ha létezne egy briliáns ötletekkel, csodálatos szereplőkkel és színes képekkel teli könyv, amelynek minden részletét Roald Dahl világa ihlette?

Hát, ez az a könyv.

Olvassátok el Twit asszony madárpitereceptjét, fedezzétek fel Vonka Vilmos aranybilétáját, és élvezzétek Trunchbull kisasszony fegyelmezési módszereit. 

Roald Dahl világa tele van csodás szereplők szokatlan leveleivel, furcsa tárgyakat fotózó kíváncsi fényképészekkel és elképesztő esetekről tudósító újságkivágásokkal - és mindezeket Quentin Blake mesés képei kísérik. 

Minden korú emberlénynek lehengerlő szórakozás!

Amikor megláttam, hogy van egy ilyen kézikönyv, amely nagy kedvencem Roald Dahl történeteinek, találmányainak és teremtményeinek állít örök emléket, azonnal tudtam, hogy ez a könyv kell nekem. 

Gyönyörű kivitelezésű könyv, puha borítója egy nagy becsben tartott fotóalbumra emlékeztet, vagy egy nagyon kedves, nagyrabecsült naplóra, amelyben összegyűjtjük kedvenc emlékeinket, legyenek azok újsághírek, újságból kivágott képek, fotók, leírt történetek, receptek.

Az album elején a nagy mester, Roald Dahl életéből láthatunk fotókat és ismerhetünk meg olyan részleteket, amelyeket nem biztos, hogy tudtunk, mert tulajdonképpen apróságnak tűnik, de egy ilyen nagyszerű író esetében mégis fontos. Például, hogy Roald Dahl mindig ceruzával írt egy sárga jegyzettömbbe.  A meséit a gyerekei ihlették, a számukra kitalált történetek szökkentek szárba és lettek belőlük nagyszerű regények, novellák.

Nagyon rokonszenves szokása  volt az írónak, hogy fiatal korában minden ebédhez megevett egy tábla csokoládét, majd a csokipapírokból ezüst golyóbist gyúrt, ami egyre nagyobb és nagyobb lett. Biztos vagyok benne, hogy a csokiimádatából pattanhatott ki a Charlie és a csokigyár ötletete. 

A könyvben szépen felsorakoznak Roald Dahl gyerekeknek írt meséi, történetei, mindegyiket megismerhetjük röviden, összefoglalva, nagyon érdekes dolgokkal kibővítve és jegyzetekkel, korabeli újságcikkekkel ellátva. Fantasztikus, titkos recepteket is találtam a könyvben, amelyeket nagyon szívesen kipróbálnék, pláne, hogy egy varázslathoz szükséges, de sajnos nem tudom hogy juthatnék egy halott boszorkány koponyájához, mert ez az egyik fő összetevő. 

A James és az Óriásbarack című történet számomra új felfedezés volt, de sajnos hamar rájöttem, hogy azért, mert nincs meg magyar fordításban, pedig nagyon figyelemreméltó történetnek tűnik, szívesen olvasnám. Belépőjegyek, újságíróigazolvány, korabeli hajóorvosi jelentés, fantasztikus gyűjtemény kísérte e könyv bemutatását.  

A Danny, a szupersrác oldalain ismét remek dolgokat találtam, ilyen a babakocsi szabadalma, ami a fácánfogáshoz kiváló. Ez a történet egy novellagyűjteményből volt ismerős, nem tudtam, hogy külön könyv is készült belőle. Innen is látszik, hogy Roald Dahl rajongásom ide vagy oda, ismereteim hiányosak vele kapcsolatban, még nekem is tudott újat mutatni ez a nagyszerű könyv. 

A Charlie és a Csokigyár ismertetése, a kapcsolódó tárgyak összegyűtjése sem maradhatott ki, így találunk az oldalon egy eredeti, aranybilétás Wonka csokit (ne örüljetek, nem csokit, hanem csokifotót), egy cilinderkészítő mester névjegykártyáját, és olvashatjuk Vonka Vilmos úr találmánya, a pöttyös por okozta kalamajkáról szóló tudósítást is, és megtudhatjuk a Vonka-elixír titkos receptjét, ami pontosan húsz évet fiatalít a kipróbálóján. A pontos adagolás nagyon fontos.

No de nem számolok be részletesen a könyv tartalmáról, hiszen ezt úgyis látni kell, kézbe kell fogni, meg kell tapintani, tanulmányozni kell a részleteket,  de azt még elárulom, hogy találkozhattok Matildával, a barátságos Óriással, a roli-poli madárral és megtudhatjátok, hogy a létra nélküli Ablaktisztító Kft.-nek és Hamphshire hercegének milyen közös ügye lehetett.

A könyv végén pedig egy kis borítékban személyes üzenet várt Roald Dahltól. Nem csak ezért fogom nagy becsben tartani ezt a könyvet, hanem a benne lévő fantasztikus dolgokért is, a hangulatos és egyedi Quentin Blake illusztrációkért, a lebilincselő, különös történetekért és azért, hogy újból és újból végiglapozhassam, tanulmányozhassam. 

A könyvet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Roald Dahl kedvelőinek kötelező darab! Ajánlom olyan gyerekeknek, akik még nem ismerik Roald Dahl műveit, mert ettől az érdekes és egyedülálló albumtól garantáltan megjön a kedvük, hogy elolvassák az író gyerekeknek írt műveit. És természetesen olyan gyerekeknek is, akik már ismerik és szeretik a szerzőt. Roald Dahl kedvelő felnőttek is nyugodtan felírhatják a karácsonyi kívánságlistájukra. :) Szép, igényes, pazar ajándék. 

Roald Dahl: Matilda

Matilda különleges lány, de a szülei komplett idióták. Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, és azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna.

Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti...

Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

Ez az értékelés rendhagyó lesz abból a szempontból, hogy a könyvet nem most olvastam először, hanem 7 hónappal ezelőtt. Már akkor is írtam róla blogbejegyzést, így az is rendhagyó, hogy ismét én írok. Kísérleti szempontból is érdekes a dolog, mert szándékosan nem olvastam el, hogy akkor mit írtam. Arra persze emlékszem, hogy tetszett és 9 pontosra értékeltem. Azt már most meg tudom mondani, hogy most simán megkapja tőlem a 10 pontot, mert egy fantasztikusan aranyos gyerekregény, benne minden olyasmivel, ami egy gyerek fantáziájában csak megfordulhat. 

Az újraolvasásom oka az, hogy a Kolibri Kiadó kiadja Roald Dahl életműsorozatát, amelynek első része A barátságos óriás volt (az értékelésért KATT IDE),  és nem tudtam ellenállni ennek a frissen, ropogósan kiadott példánynak sem. 

Ami nagyon érdekes, azt hittem, hogy teljesen emlékszem a történetre, Matildára, az iskolára, a kedves Czukor kisasszonyra, a sekélyes, felelőtlen szülőkre és a gonosz iskolaigazgatónőre. Végülis ennyi volt amire emlékeztem, a könyv hangulatára és egyes részekre, amik valamiért nagyon megmaradtak bennem. 

Például az, hogy a négyéves Matilda magától tanult meg olvasni, de a szülei egyetlen könyvet sem vettek neki, ezért felkereste a könyvtárat, ahol a gyerekkönyvek elolvasása után komolyabb irodalmat kapott a kezébe a kedves könyvtáros Moly nénitől. 

A csínyek viszont, amelyekkel szüleit próbálta megleckéztetni, felismerésszerűen értek. A fejemre csaptam, hogy ezeket, hogy felejthettem el. 

Nem tudom, Roald Dahl honnan vette az ötletet, milyen indíttatásból írt ilyen gonosz szülőkről, még gonoszabb igazgatónőről, de az biztos, hogy a gyerekek legrosszabb rémálmát testesítette meg velük. Egy igazgatónő, aki hajigálja a gyerekeket, a fülüknél vagy éppen a hajuknál fogva emeli fel és olyan rondán beszél velük, hogy csak pislogtam (na jó, közben vigyorogtam). Bennem felidézte rossz és nem pedagógusnak való tanáraimat, akik olyan emlékeket adtak nekem, amelyek felnőtt életemben is felejthetetlenek. És nem jó értelemben. Úgyhogy teljesen együtt éreztem a gyerekekkel és Matildával, drukkoltam, hogy az igazgatónő veszítse el kiskirályságát és történjen valami. Történt is, és éppen annyira boldog voltam, mint a gyerekek és Czukor kisasszony.

A szülők gonoszsága érthetetlen volt a bájos, édes Matilda iránt, de mit várunk egy csaló, hazug autókereskedőtől és egy mindennap bingózó, tévét bámuló asszonyságtól.  Matilda és tanítónője egymásra találása ezek után nagyon kedvemre való volt. 

A végén pedig egyszerűen megoldódtak a gondok, mint a mesében, vagy mint egy gyermeki fantáziában, hiszen ők sem szeretik túlbonyolítani a dolgokat. Minden gyerek boldogan csukhatja össze a könyvet, mert  a jó győzedelmeskedett, a gonoszok pedig megfutamodtak. 

Azért azt senkinek sem javasolnám, hogy egy gőtét csempésszen az igazgatónő vizeskancsójába (csak akkor, ha az igazgatónő előtte a fülénél fogva felemelte, vagy elhajította, mint egy követ :)), mint ahogyan azt sem, hogy pillanatragasztót ragasszon az apukája kalapjába, vagy szőkítőfestékkel cserélje ki a hajolaját. (Persze, ha az apuka egy hazug, semmirekellő csaló, és levegőnek, hülyének nézi a gyereket, akkor ezt át lehet gondolni.)

Mondhatom azt, hogy másodjára még jobban tetszett ez a könyv, talán mert már régi ismerősökként üdvözöltem a szereplőket, és olyan dolgok is feltűntek, amelyek első olvasásra nem kaptak akkora jelentőséget. Kedves, vicces, szeretteljes történet volt. 

Az első bejegyzésemet ITT olvashatjátok. Most megyek én is elolvasom. :)

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10

Bea

Roald Dahl: A barátságos óriás

A Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás, azaz a HABÓ nem közönséges csontkrámcsáló óriás. Ahhoz túlságosan kedves és gyámbor. Szofi legnagyobb szerencséjére. Ha ugyanis bármelyik másik óriás rabolta volna el az éjszaka kellős közepén, felfalta volna reggelire. Amikor Szofi megtudja, hogy az óriások Angliába loholnak, és egészben nyeldekelnek le kedves gyerkedliket, ő meg a HABÓ elhatározza, egyszer és mindenkorra véget vetnek ennek a szörnyűséges emberevésnek!

A Kolibri Kiadó a szerző születésének 100. évfordulója alkalmából indította el új Roald Dahl életműsorozatát, amelynek első darabja A barátságos óriás. (korábban Szofi és a HABÓ címmel jelent meg.) A könyvből Steven Spielberg készített filmet.

Néhány érdekesség: 

- Miután 1982-ben megszületett Dahl első unokája, Sophie, A barátságos óriás eredetileg Jody nevű fiú figurájának nemét megváltoztatta, és átkeresztelte Sophie-vá.

- A történetet illusztráló Quentin Blake először bőrkötényt és Wellington-csizmát viselő óriást rajzolt, amely nem nyerte el Dahl tetszését. Miután az író meglátogatta az illusztrátort, Blake csomagot kapott, benne Dahl egyik régi szandáljával - így kapott új lábbelit a HABÓ.

- "A HABÓ és Roald Dahl sokban hasonlítanak - Dahl is nagyon magas volt, és álmokat csempészett a gyerekszobákba." (Quentin Blake)

A szerzővel a Roald Dahl meghökkentő élete című könyvében ismerkedtem meg, és bár láttam a Charlie és a csokigyár című filmet, gyerekkönyvet addig nem olvastam tőle, viszont az életéről írt könyvében megvilágosodtam, hogy ő írta a Meghökkentő mesék sorozatot, aminek filmjeit régen láttam a tévében, és nem is olyan rég családi körben is felelevenítettük, amikor megtaláltam a könyvtár médiarészlegén. Mivel nagyon tetszettek a filmek, ezért elolvastam a Meghökkentő mesék könyveit is, de már az életrajza után kijelentettem, hogy én Roald Dahl rajongó vagyok. :) A meghökkentő mesék csak megerősítettek ebben, imádom Roald Dahl történetvezetését, szóhasználatát, stílusát.

És egyszer csak a minap betoppant az életembe a Habó, azaz a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás. Először kicsit féltem mit fogok én egy óriással kezdeni, megbarátkozom-e majd vele, hiszen mégiscsak egy óriás, és talán a gyerekekhez közelebb áll. Két dologra jöttem rá a könyv végére, éveim ellenére vagy én is gyerek vagyok, vagy nagyon is kedvelhetik a felnőttek ezt az óriást. Én egyenesen imádtam, sajnáltam, hogy nem volt hosszabb a könyv!!

A HABÓ egyik este kiemeli Szofit paplanjába csomagolva az árvaház ablakából, mert Szofi meglátta őt, ezért magával viszi a saját világába, azaz a barlangjába. hogy senkinek ne beszélhessen róla. Hamarosan kiderül, hogy egy ártalmatlan óriás ő, sokkal kisebb, mint a kilenc másik óriás, akik gyerkedliket is esznek. Ő ezt helyteleníti és ezért csakis kizárólag a förtelmes orrborkát eszi, ami olyan szörnyűséges, hogy csak úgy tudja megenni, ha közben mégis kiköpdösi. Szofi is megkóstolja az orrborkát, de osztozik a HABÓ véleményében. Azt nem tudja, hogy békabőr vagy rothadt hal íze van-e, de a HABÓ szerint lehet sváb agár vagy csimazos nyálazó íze is. Szofi megtudja, hogy ez az igazán kedves, jóravaló óriás álmokat fogdos, és nagyon sok van már neki, legalább ötvenezer üveg.  

A többi óriással nincs jóban, mert helyteleníti életmódjukat és étrendjüket, ugyanis egytüllen egyig mind emberbabokat esznek. Az angoloknak például csudi jó az ízük, mint a pákos kagylaltnak. És ha azt kérdezed, micsoda az a pákos kagylalt, a HABÓ legyint egyet. "A micsodaság nem számít! Elvégül én sem tudhatok mindent jobban, mint más. Nagyon sok dolog van, amit balabbul tudok."

Imádtam a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás nyelvét, amit nem nehéz megtanulni és egy-két szót érdemes még kölcsönvenni is. Én például bevezettem itthon a ropipopp szó használatát. :)

Az emberek nem beszélnek a ropipoppolásról, pedig mindenki csinálja, mégsem szép dolog róla beszélni, a HABÓ nem is érti, hogy miért. Most nem fogom elárulni mit jelent, mert én is csak olyan emberbab vagyok, mint a többi, aki nem szokott erről beszélni.:)

A barátságos óriás nem ismeri a vizet sem, sőt még a kukakólát sem, ő kizárólag csakis hopfüzsgőt iszik. Szofi is kénytelen hopfüzsgőt inni, és abból aztán lesz nagy mulatság! Csak úgy jönnek a ropipoppok egymás után, hatalmas nagy buli ez.

Szofival és a HABÓval elutazhatunk álomországba és megnézhetjük milyenek a jó és a rossz álmok, megtudhatjuk miért hord magával a mi barátságos óriásunk egy trombitát. Belekukkanthatunk a befőttesüveg gyűjteményébe, garantálom, hogy nagyon jól fogtok ti is szórakozni. Még az angol királynővel is találkozhatunk és teázhatunk, ami igen mulatságosra sikeredik, és jó, ha egy királyi palota nagyon sok tojással felkészül, ha egy barátságos óriást kíván megreggeliztetni, de legalábbis legyen rengeteg tyúkja. 

Nagyon-nagyon élveztem ennek a könyvnek az olvasását, rengeteget nevettem közben, és időnként hangosan felolvastam a családnak. Immáron családi kötelező olvasmánnyá léptettem elő, de nem lesz nehéz dolgom, hiszen Roald Dahl meghökkentő életét is elolvasta mindenki, kezdve Apától a 10 éves Tituszig, és imádták.

Azt hiszem elfogultság nélkül állíthatom, hogy nagyszerű mese gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, biztos vagyok benne, hogy többször olvasós lesz nekem is. Hatalmas dicséret a fordítónak is, mert szerintem nagyon sokat tett azért, hogy ilyen élvezetes és szórakoztató élmény legyen a könyv. 

10/10

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

Bea

Roald Dahl: Matilda

Matildával sok a baj. Falja a betűket, könyvtárnyi olvasnivalót cipel haza, valóságos fejszámoló művész. Szülei szörnyülködve szemlélik leányuk különcségeit, s megpróbálják rávenni az egyetlen értelmes elfoglaltságra, a televízió bámulására. Matildával azonban nem sokra mennek. Iskolába akar járni és tanulni szeretne. Itt találkozik a tündéri tanító nénivel, Édess kisasszonnyal, és a félelmetes igazgatónővel, Ordass kisasszonnyal. Számtalan torokszorító és mulatságos kaland közben döbben rá, hogy csodatevő képességgel is rendelkezik...

Roald Dahl-lal szemben meglehetősen elfogult vagyok, kedvenc íróim közé sorolom. A Matilda egy ifjúsági regény, de felnőtt szemmel olvasva színtiszta irónia. Ahogy az író mindent eltúloz, nemtörődöm, buta szülők, ijesztő, félelmetesen gonosz igazgatónő, Matilda sanyarú sorsa, majd  Édess kisasszony története. Amikor azt hittem, hogy szegény Matildának elég baj az, hogy a szülei nem törődnek vele, nem szeretik, akkor még jött az igazgatónő, Ordass kisasszony is. Egyre rosszabb és rosszabb volt szerencsétlen Matildának, és a könyvbeli gyerekeknek is. Olyan érzésem volt, mintha Roald Dahl tükröt tartana elénk, felnőttek elé, hogy nézzünk bele, ne legyünk ilyen felnőttek soha, őrizzük meg gyermeki énünket örökké magunkban. 

Ha gyerekszemmel nézzük, akkor nem kell ilyen mélységeket belegondolni.  Egyszerűen csak fejezetekre osztott történetek, amiben a szegény, elnyomott Matilda, kiáll az igazáért, a maga módján megbosszulja a szülei viselkedését is, majd Ordass kisasszonnyal szemben is kitalál valamit, miközben varázsereje támad, majd minden jó, ha a vége jó érzéssel csukhatjuk össze a könyvet, mert győz a jó, az ész a szeretet, a gonoszság és butaság ellen. De olyan gyorsan győz, hogy nem gondoltam, hogy lapozok egyet és nincs tovább.  Szóval a vége nagyon kurta-furcsa lett, de lehet felnőttként érzem így.  Majd megkérdezem Tituszt is, nincs-e kedve elolvasni, és kikérem a véleményét.

Ne várjunk mást tehát, mint egy aranyos, kedves, gyerekeknek szóló regényt, amiben össze van sűrítve minden rossz, ami csak egy gyereket érhet, csak azért, hogy a végén megkönnyebbülten lélegezhessen fel, vagy aludhasson el, hogy a rossz dolgokat és a gonosz felnőtteket le lehet győzni.

Ami még nagyon fontos: Matilda egy igazi könyvmoly, már 5 évesen könyvtárba jár és klasszikusokat olvas. Lehet őt nem szeretni? :)

9/10

Bea

Roald Dahl: Jámbor örömök

Ez egy 5 elbeszélést tartalmazó kétnyelvű (angol-magyar) könyvecske. Mondhatnám  5 meghökkentő mese, mint ahogy az írásait feldolgozó retro filmsorozatnak is „Meghökkentő mesék”  a címe. Azt is nagyon szeretem. Mint ahogy ezt a könyvet is, és úgy Roald Dahlt egyáltalán.

Szeretem a tipikus angolságát, szeretem ahogyan ír, egyszerűen, mégis nagyon jó élmény olvasni, annyira jól fűzi a szavakat egymás után, hogy nem találok benne unalmas részt, még a tájleírások is szépek és egy bútor leírását is érdekessé teszi. Ahogyan azt a hétköznapi semmiséget is egy  külön eseménnyé teszi pl. hogy valaki hogyan sétál le a lépcsőn.:)

A történetei elején még nem sejtünk semmit általában, egyáltalán nem tudni, hová „fajulnak” az események, sokszor még az sem eldönthető, hogy ki is a főszereplő, aztán néha enged valamit gyanítanunk, hogy aztán a végére azt mondhassuk, a szemünket forgatva vagy éppen nevetve: Te jó ég, ez a pasas nem normális!! :) Mert még akkor is meghökkent valamivel, amikor már azt hiszed mindent tudsz. Sajnálom, hogy magyarul nem túl sok könyve jelent meg.

Egy tipikusan angol idézet:
„...nem tudom észrevették-e – nálunk Angliában a komornyik nem viselhet szemüveget, s ami azt illeti bajuszt sem. Ez megszeghetetlen aranyszabály, és igen értelmes dolog, habár nem tudom mi rejlik mögötte. Talán ha bajuszt hord, nagyon is úri formájú volna, szemüveggel meg amerikaias, akkor igazán nem tudom, hova jutna ez az ország.”

Tájleírás Roald Dahl módra:
„Be szép a táj, gondolta; milyen jó, hogy megint egyszer nyár lesz. Legszebb a kankalin. No és a galagonya. Fehér és rózsaszín és vörös robbanásokban szökött az égnek a galagonya a sövények mentén, alattuk meg kicsiny bokrokban lapult a kankalin, és gyönyörű volt, gyönyörű.”

Az időjárásról:
„Fényes, meleg nap virradt ránk, amilyen időnként beköszönt tél derekán, tartós eső után – meglepően ragyog a nap, és szellő sem rezdül. Szépek voltak a csupasz fák a napon, az ágakról még csepegett a víz, a tócsák gyémántfénnyel ragyogtak, az égen apró felhőfoszlányok. 
Gyönyörű idő!
Igen, csakugyan gyönyörű idő!
Alig is beszéltünk többet az egész séta folyamán.”

10/10

Bea

Roald Dahl Meghökkentő élete

Itthon szinte már az egész család elolvasta ezt a könyvet, és mindenkinek tetszett. Én valahogy kimaradtam, így most olvastam el. Nekem is nagyon tetszett. 

Roald Dahltól még csak pár novellát olvastam, és láttam pár részt a Meghökkentő mesék  című tv sorozatból (ezeket is egyébként ajánlani tudom mindenkinek, remek családi néznivalók), így azért nem vagyok valami nagy ismerője a műveinek, de ezt az önéletrajzot ezektől függetlenül is nagyon jó volt olvasni. Már a novellák olvasása során is nagyon élvezetem Roald Dahl egyedi, nagyon szórakoztató stílusát, így jó volt élvezni ezt egy egész könyvön keresztül is. 

Megtudhatjuk, hogy az író igazából norvég származású, olvashatunk érdekes gyerekkoráról, családjáról, csínytevéseiről és az érzéstelenítő nélküli orvosi beavatkozásokról (áúú). :)

Kendőzetlenül ír az angol elit bentlakásos iskolák világáról. Nagyon meghökkentő volt amikor, leírta, hogy bizony egy nyolc éves gyerek esetében sem riadtak vissza a testi fenyítéstől.

A norvégiai vakációkat olyan jól, szépen festette le, szinte én is azt éreztem, hogy egy kis norvég szigeten süttetem a hasam. 

Az Afrikában töltött békés évekről is nagyon jó volt olvasni, ugyanúgy ahogy a háborús, az író által vadászpilótaként átélt időszakról is. Érdekes volt, hogy a könyvében csak egyszer olvashatunk arról, hogy az egyik újságban megjelent egy novellája, egyébként semmi mást nem írt az írásról.

Azoknak is ajánlom ezt a könyvet akik, még semmit nem olvastak az írótól, mert úgy is nagyon érdekes lehet. 

Nagyon tetszett még a könyv „angolsága”, ezt a vonást nagyon szeretem az Agatha Christie könyvekben is.

„Volt, hogy épp erről vagy arról beszélt nekünk, amikor hirtelen megállt a mondat közepén, és mély fájdalom borította el idős ábrázatát. Ekkor fejét fölemelve nagy orrával szippantgatni kezdett, majd hangosan felkiáltott:

- Istenemre! Ez már igazán sok! Ez már túl megy minden határon! Ez megbocsáthatatlan!

 Pontosan tudtuk, hogy ezután mi fog következni, de mindig végigjátszottuk vele a játékot.

- Mi a baj, uram? Mi történt? Minden rendben van, uram? Betegnek érzi magát?

A nagy orr ismét fölemelkedett, és a fej lassan mozgott ide-oda, és kifinomultan szippantgatott a levegőbe, mintha gázszivárgást, vagy valamilyen égett szagot érezne.

- Ezt nem lehet tolerálni! - kiáltott föl -  Ez elviselhetetlen!

- De hát, uram, mi a baj?

- Elmondom én, mi a baj – harsogta Corkers. - Valaki szellentett!

...Ezen a ponton fejedelmi módon fölemelkedett, és hangja maximális erejével felkiáltott:

- Legyezzetek az ajtóval! Nyissatok ki minden ablakot!

Ez volt a jeladás az őrjöngésre, és az osztályban mindenki talpra ugrott. Alaposan betanult művelet volt, és mindannyiunk pontosan tudta, mit kell tennie. Négy fiú kezelte az ajtót, és sebesen elkezdték ki-be nyitogatni. A többiek elkezdtek fölmászni az óriási ablakokra, melyek a terem egyik egész falát beborították, kitártuk a lejjebb lévőket, és egy hosszú rudat használva, melynek kampó volt a végén, kinyitottuk a felsőket is; majd színlelt gyötrelemmel kihajoltunk, hogy egy kis friss levegőt szívjunk magunkba. Eközben Corkers higgadt méltósággal kimasírozott a szobából, magában motyogva: 

- A káposzta teszi ezt! Csak undorító káposztát adnak nekik, és úgy durrognak, mint a tűzijáték!”

Zsófi 

10/10