A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 19., szerda

Suzanne Redfearn: Egyetlen szempillantás alatt


Egyetlen szempillantás alatt, ha belegondolunk, nem sok minden történhet, hiszen az nagyon rövid idő. Mégis elég ahhoz, hogy tragédiák történjenek. Olyan tragédiák, amelyek tönkreteszik az ember életét, amely szempillantás miatt már sosem lesz ugyanolyan, mint volt és egy életre viselni kell annak a szempillantásnak, annak a tragédiának a következményeit.

Már annak, aki viselheti, mert életben marad. A könyv története egy olyan tragédia, melyben a főszereplő lány, a 16 éves Finn Miller életét veszti egy autóbalesetben, és a baleset után ő a könyv narrátora.

2021. október 5., kedd

Kelly Harms: Amy Byler megkésett élete


Vannak könyvek, amelyekre véletlenül bukkanok rá, nem tudok róla semmit, de valamiért haza kell hoznom a könyvtárból. Amy Byler is ilyen volt. A borítója volt az, amire felfigyeltem, bár semmi extra nincs rajta, nekem mégis olyan figyelemfelkeltő volt, majd a fülszöveget elolvasva döntöttem úgy, hogy ezt el kell olvasnom. 

#anyaspringa

Idétlennek tűnik elsőre ezt a hashtag, de úgy voltam vele, hogy minél többször olvastam és bukkant fel a történetben, teljesen magamévá tudtam tenni és a végére barátok lettünk. Ilyen #anyaspringa napokra, hetekre minden anyának szüksége van, de továbbgondolva a dolgot apáknak, nagyiknak, és egyedülálló, magányos vagy éppen túlhajszolt embereknek is. 

2021. február 10., szerda

Scott Kelly: Egy év az űrben


Érdekes, hogy néha milyen apróság elég ahhoz, hogy valaki elinduljon egy úton, ami aztán teljesen megváltoztatja az életét. Scott Kelly életét Tom Wolf: Az igazak című könyve változtatta meg. 

Az addig nem túl ambiciózus és nem túl jó tanuló Scottban a könyv elolvasása után kristályosodott ki, hogy ő asztronauta szeretne lenni, és ekkor belehúzott a dolgokba, megpróbálva a lehetetlent, behozva számos év lemaradását, kemény, kitartó munkával, szívóssággal és akarattal utolérte ikertestvérét és egy szép napon magára ölthette az űrbéli ruhát és elindulhatott abba az ismeretlen, titokzatos világba.

2021. február 3., szerda

Colin O' Brady: Nincs lehetetlen

Tűztől a jégig - egyedül keltem át az Antarktikán

Valószínűleg mindenki szereti feszegetni a teljesítőképessége határait, kíváncsi arra, hogy mire képes, meg tud-e tenni bizonyos dolgokat, képes-e végigvinni elhatározásait és eljutni kitűzött céljaihoz. És bár a cél is nagyon fontos, de legalább annyira fontos az elindulás, az, hogy merjünk megpróbálni valamit, mert ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg, hogy sikerülhet-e, hogy képesek vagyunk-e rá. Miközben lehet, hogy sokkal többre is képesek lennénk.

Colin O' Bradyról nem mondható el, hogy sosem feszegette teljesítőképessége határait. Sőt! Egész életében csak azt csinálta. Amikor az egyetem elvégzése után elindult világot látni a nyaranta kemény munkával megkeresett pénzéből, az volt az első élete sok-sok kihívása közül.

2021. január 30., szombat

Deborah Feldman: Unortodox - A másik út


Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek


Szeretem az igaz történeteket, szeretem az önéletrajzokat, szeretem a bátor nőket. Ebben a könyvben minden megvolt, ezért nem is kérdés, hogy tetszett-e. De nem is a tetszés szót használnám jelen esetben, hanem inkább azt mondanám, hogy sokkolt ez a könyv. Bár talán már semmin sem kellene meglepődnöm napjainkban...

Deborah a szatmári zsidó haszid közösségben élő lány, aki bár betartja vallási közössége szigorú előírásait és elvárásait, minden normának megfelelően él, mégis érzi, hogy valami nincs rendben, mert az nem lehet, hogy tényleg csak ennyi legyen a sorsa. 

2021. január 20., szerda

Matthew McConaughey: Zöldlámpa


Nem vagyok a színész rajongója, sőt azt is bevallom, hogy nem láttam túl sok filmjét. Amiért az Oscar díjat kapta, a Mielőtt meghaltam-ot viszont igen. Ebből a könyvből megtudtam, hogy mit meg nem tett azért a szerepért. Hogyan fogyott le több, mint 20 kilót, hogy minél hitelesebben tudja alakítani a film főszereplőjét, a HIV-fertőzött Ron Woodroofot, akinek az orvosok szerint már csak 30 nap van hátra az életéből.

Szerintem fantasztikus film volt és Matthew hatalmasat alakított benne, nagyon örülök, hogy beleláttam, hogyan készült fel testileg és lelkileg is a film főszerepére, és hogyan viselte az Oscarral járó sikert és népszerűséget. 

2020. május 29., péntek

Jodi Picoult: Második látásra


Ismét egy régebbi Jodi Picoult könyv került magyar kiadásra. A könyv 2003-ban jelent meg eredeti nyelven, tehát már hamarosan nagykorú, ami azonban egy kicsit sem von le az értékéből. Bár elsőre meglepőnek tűnhet a témaválasztása, a szellemvilág megidézése, de ha belegondolunk, Joditól sosem álltak távol sem a kényes témák, sem az események spirituális megközelítése.

Jodi Picoult csodás mesemondó, legyen az a könyv frissen írt és legyen évekkel ezelőtt papírra vetett, biztosak lehetünk benne, hogy egy különös, nagyon egyedi megközelítésű, a lelkek mélyére hatoló és szívet felkavaró történetet kapunk. 

Egy olyan történetet, amelynek olvasásakor hatalmas utazást tehetünk mi magunk is, egyrészt a könyv eseményeibe, azonosulhatunk, együttérezhetünk a szereplőkkel, másrészt pedig saját magunkba. 

2020. május 6., szerda

Cindy Woodsmall: Ha fáj a szív


Az alázat nővérei 1.

Nem tudok sokat az amishokról, de mindig is szerettem volna kicsit belelátni a közösségükbe, megismerni az életüket, a gondolataikat, ez a könyv hozzásegített egy kicsit ehhez az élményhez.

A történet főszereplője Hannah, egy fiatal amish lány, aki egy mennonita közösséghez tartozó fiatalemberbe szerelmes, aki viszontszereti, ám az amishok zárt közösségben történő házasodása miatt, szerelmük eléggé bizonytalan jövő elé néz, Hannah apjának beleegyezését nem egyszerű dolog, sőt szinte lehetetlen kivívni, viszont a fiatalok hisznek a szerelmükben, magukban és reménykednek, hogy vágyaik és terveik sikerülhetnek.

2019. augusztus 20., kedd

David Sheff: Csodálatos fiú


A Csodálatos fiú nagyon megrázó története egy család életének, amelyet hosszú évekre megtépázott, keményen próbára tettek a drogok, a szerző legidősebb fiának Nic-nek a drogfüggősége. A történetüket David, az apa elbeszélésében, az ő nézőpontjából ismerhetjük meg. 

Ami velük történt az kétségbeejtően szörnyűséges, ugyanakkor fájdalmasan szép. Lenyűgöző, hogy David, mi mindent meg nem tesz a fiáért, amit valószínűleg mi, szülők szintén megtennénk a gyerekeinkért, de mégis megnyugvás, hogy nem bennünket tett ki a sors egy ilyen próbatételnek, egy kétségbeesett és reménytelennek látszó küzdelemnek, nem nekünk kell nap, mint nap aggódni, hogy vajon mi lehet a gyermekünkkel, él-e még, lejön-e valaha a drogokról, lesz-e még olyan, mint régen. 


2019. július 10., szerda

Stan Lee: Fantasztikus életem


A fiúk annyira megörültek ennek a könyvnek, hogy gyorsan elhappolták előlem. Szerencsére éppen ennyire gyorsan el is olvasták, így most én olvashatom végre. Nagyon tetszik nekem is, de én még nem végeztem vele, így azt gondoltam, hogy most olvassátok el, mit gondolnak a fiúk erről a képregény-könyvről.

Titusz:

A cameók királyáról, és rengeteg híres karakter megalkotójáról kaptunk egy képregényt, ami az életéről szól. Én Marvel rajongóként, csak úgy faltam a lapokat. 

2019. július 1., hétfő

Rainbow Rowell: Szív küldi


Rainbow Rowellt már akkor nagyon megkedveltem, amikor az Eleanor és Park könyvét elolvastam. Annyira jó a stílusa, hogy az összes jövőben megjelenő könyvét előjegyeztem magamnak olvasásra. Ebben a történetében is a szerelemé a főszerep, de ez a címből is kitalálható.

A cselekmény lassan halad, főleg az elején, de  nekem nem volt ezzel bajom, hiszen csak a főszereplő viselkedését tükrözte és mutatta be, ezzel a lassúsággal az ő bizonytalanságát, önbizalomhiányát érezhettem át.  Szerettem ezt a könyvet, mert kedves és aranyos, eredeti és vicces,  egyszerűen jó volt olvasni.

2019. május 24., péntek

Jodi Picoult: Szívverés


Már éppen azt akartam írni, hogy nem értem, mi történhetett Jodival, ugyanis egy kicsit más ez a könyv, mint amit megszoktam tőle, amikor észrevettem, hogy ezt bizony nem most írta, hanem 1993-ban. Ha jól tudom, akkor ez a második regénye. Így már megbocsátom neki azokat a kifogásaimat, amelyek olvasás közben felmerültek bennem. 

Ebben a könyvben adott egy fiatal lány, Paige, akit édesanyja ötéves korában elhagyott. A lányt az édesapja nevelte fel. Mi ott kapcsolódunk a történetbe, hogy Paige elköltözött apjától Chicagóba. Van egy különös tehetsége, fantasztikusan rajzol és nemcsak az embereket látja meg, hanem a lelkük mélyére lát, rajzain mindig feltűnik valami titok, valami múlt, valami vágyálom a lerajzolt emberből. 


2019. március 13., szerda

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése


Ez egy olyan könyv, amit ajánlanék a középiskolába, kötelező vagy ajánlott olvasmánynak. Egyrészt mert azokról a dolgokról szól, ami a tinédzsereket érdekelheti, önmaguk és szexualitásuk felfedezése, a középiskolai élet, zaklatás, barátság, szerelem, másrészt pedig a homoszexualitás témája és elfogadása, más szemszögből való megtapasztalása. Segíthet elfogadóvá és megértővé tenni a fiatalokat abban a korban, amikor még talán sokkal könnyebb, mint egy felnőtt esetében.

A történet erősen két részre tagolódik. Cameron átnevelés előtti és utáni életére. Az első rész mindennek ellenére boldognak mondható. A második rész pedig annyira fojtogató és meghökkentő, mintha legalább a középkorban történnének  dolgok. 

2018. március 22., csütörtök

Hillary Jordan: Mudbound

Sárfészek

Örülök, hogy már év elején találkozhatunk ilyen remekművekkel, mint a Sárfészek. Egy nagyon hatásos, magával ragadó történet az 1940-es évekből. 

Sok témát érint a könyv, úgy mint a háborúból hazatért, lelkileg sérült férfiak kísérletét arra, hogy visszataláljanak a háború előtti normális életükbe, a faji szegregáció létét és tragikus eseményeit, a Mississippi deltavidékén élő gazdálkodó emberek nehéz, keserves munkáját a megélhetésért és a boldogulásért.

2018. február 12., hétfő

Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja

Mindenki feltette már magának a kérdést: mi lett volna, ha élete egy pontján, egy döntés, egy véletlen eredményeképpen, egy teljesen új irányban folytatódik az élete. 

Ha nem találkoztál volna éppen azon a napon valakivel, ha nem arra a buszra szálltál volna fel, vagy ha nem abba a valakibe szerettél volna bele. Érdekes játék, megannyi megoldással, történettel.

Cyhntia Swanson az új könyvében pontosan ezt a játékot játssza, méghozzá mesteri módon. Ezáltal egy nagyon különleges történet bontakozik ki a szemünk előtt.

2018. január 17., szerda

John Douglas - Mark Olshaker: Mindhunter - Sorozatgyilkosok

Az egyik kedvenc műfajom könyvei mindig megrémítenek, vagyis inkább az rémít meg, ha ki kellene fejtenem, hogy miért is szeretem én ennyire ezeket a könyveket. Miért? Mert izgalmasak? Egy kalandregény is lehet izgalmas.

Igen, a (jó) thrillerek legtöbbször izgalmasak, a cselekményük pedig szövevényes, de sokszor véresek és durvák is.

Gyilkosság, erőszak és halál a fő alkotóelemei egy egyszerű lány (ez vagyok én) kedvenc műfajának.


2017. december 7., csütörtök

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Figyelem! Nem titkolok semmit a bejegyzésem végéig, egy erősen rajongó értékelés következik. :) Az Átkozott boszorkák elolvasása után nagyon szomorú voltam, hogy vége lett annak a csodálatos könyvnek, de a molyon barangolva rájöttem, hogy  Alice Hoffman írt még egy boszorkányos könyvet, ez pedig a Tizenharmadik boszorkány.

Gyorsan ki is kölcsönöztem a könyvtárból, és bár igyekeztem nagyon lassan olvasni, minden lapját, minden másodpercét kiélvezni, sajnos még így is nagyon gyorsan végeztem vele. És éppen annyira imádtam, mint az Átkozott boszorkákat! Az arról írt értékeléseinket elolvashatjátok ITT és ITT

2017. december 4., hétfő

John Williams: Stoner

Nagyon régen szerettem volna már elolvasni ezt a könyvet. Sokszor szembejött velem a molyon, láttam a sok 5 csillagot, tehát hatalmas elvárásokkal néztem az olvasás elé.

Elolvastam. Gondolkodtam. Miért ad erre mindenki 5 csillagot? Hiszen Stoner csak egy egyszerű, átlagos, hétköznapi ember, vagy még talán az sem, és az egész könyv egy félresikerült életről szól.


2017. július 19., szerda

Peter Clines: 14

A könyv külföldön 2012-ben jelent meg, s abban az évben sok könyves portál, köztük a Goodreads is az év legjobb horror regényei listájára választotta.
Hozzánk egy kicsit késve érkezett meg ez a könyv, de jobb később, mint soha! :)

A történet középpontjában egy Los Angeles-i ház, a Kavach épület és annak a lakói állnak, de a főszereplő mégis inkább maga az épület. 
A Kavach épület, ahol zöld, a megszokottnál eggyel több lábú mutáns csótányok tanyáznak, s a ház áramellátásának körülményei sem teljesen tisztázottak, de ez csak egy pár dolog a hosszú rejtélyek sorából.

2017. július 17., hétfő

TitkOLVASás: Tara Altebrando: A távozás


Ismét egy TitkOLVASás, amely ez esetben még a többinél is nehezebb volt, mert annyira megosztottam volna Zsófival egy-két gondolatomat, nagyon szerettem volna megmutatni a könyv belsejét, a fantasztikus formatervezést, ahogyan előfordulnak tekergő sorok, hullámzó mondatok, kihagyott oldalak és helyenként különféle ábrák.