2021. február 10., szerda

Scott Kelly: Egy év az űrben


Érdekes, hogy néha milyen apróság elég ahhoz, hogy valaki elinduljon egy úton, ami aztán teljesen megváltoztatja az életét. Scott Kelly életét Tom Wolf: Az igazak című könyve változtatta meg. 

Az addig nem túl ambiciózus és nem túl jó tanuló Scottban a könyv elolvasása után kristályosodott ki, hogy ő asztronauta szeretne lenni, és ekkor belehúzott a dolgokba, megpróbálva a lehetetlent, behozva számos év lemaradását, kemény, kitartó munkával, szívóssággal és akarattal utolérte ikertestvérét és egy szép napon magára ölthette az űrbéli ruhát és elindulhatott abba az ismeretlen, titokzatos világba.

Scott Kelly könyvében elmeséli izgalmas kalandjának történetét, melyben 340 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, amivel ő lett az űrben leghosszabb időt töltött amerikai űrhajós. Ezen a hosszú úton ikertestvérével együtt egyben egy tudományos kutatás alanyai is voltak, mely arra kereste a választ, hogyan hat az űrutazás az emberi szervezetre, de ezen kívül két űrsétán is veszélyes műszaki feladatot hajtott végre.

Fantasztikusan érdekes, izgalmas és informatív könyv volt. Olyan információkkal, melyeket estéken át meséltem a családomnak. Tudományosokkal, érdekesekkel és viccesekkel egyaránt. A világűr nekünk földi halandóknak nagyon izgalmas dolog. Lenyűgöző dolog, hogy ott fent lebeg a Nemzetközi Űrállomás, amit az űrben építettek össze, és még lenyűgözőbb a működése. Hogy mennyi mindennek kell működnie, hogy a fent tartózkodó űrhajósok élete biztonságban legyen, és mennyi ismerettel kell rendelkezniük, hogy szükség esetén bármit meg tudjanak javítani, különben az életük múlik rajta, és nem tud segíteni rajtuk senki, sem a szomszéd, sem a tűzoltók, sem a mentők, sem a katasztrófavédelem. 

Borzongató és csodálatos lehet ott fent lenni az űrállomáson, szerintem hatalmas bátorság kell hozzá, hogy elinduljon valaki egy ilyen útra. Scott könyvéből megismerhetjük a felkészülés, a kilövés pillanatait, a kockázatokat, a veszélyeket, azt hogy milyen apró dolgokon csúszhatnak el ezek az expedíciók, és van, hogy el is csúsznak, nem érkezik meg a teherűrhajó az élelem utánpótlással. Legrosszabb, amikor emberéleteket is követel.

Megtudhatjuk, hogy az űrhajósok mit esznek, mit isznak és hogyan. Miként közlekednek, hogyan alszanak, mivel töltik az idejüket az állomáson. Meglepődtem, hogy milyen feszített tempóban kell végezniük a kötelezettségeiket és milyen feladatoknak kell eleget tenniük, szinte minden körülmények között. 

Tudományos kísérleteket végeznek, napi megbeszéléseket folytatnak a földiekkel, javításokat végeznek az űrállomáson. Egy-egy űrséta nagyon kemény fizikai megterhelés, mindamellett pedig nagyon kockázatos és veszélyes dolog. 

Megismerhetjük azt a rengeteg munkát, ami az űrhajózáshoz szükséges, azt a rengeteg ismeretet, amit meg kell tanulniuk, beleértve az orosz nyelvet is. Nem rejti véka alá pl. azt sem a szerző, hogy felnőtt pelenkákat viselnek fellövéskor, visszatéréskor és az űrséták alkalmával, de megtudhatjuk, hogyan végzik el testi szükségleteiket az űrállomáson, hogyan tisztálkodnak, hogyan alszanak. 

A lebegő csokigolyónak látszó valami nem biztos, hogy ehető csokigolyó, a vizet pedig nem a flakonból szerzik, hanem egy örökös körforgásból. Hogy induláskor - nagy hagyományokkal rendelkező babona szerint - Oroszországban le kell pisilni a fellövés helyszínére szállító busz kerekét, ha nő vagy, akkor is. Azt is megtudhatjuk, hogy került egy gorillajelmez az űrállomásra és milyen sikere volt. 

Érdekes volt más űrhajósok történetét is megismerni, valamint azt, hogy az amerikai és az orosz űrprogram miben különböznek egymástól, milyen viszonyban vannak egymással az űrállomáson e két nemzet űrhajósai.

A könyv felépítése is tökéletes, mert miközben elkísérhetjük a szerzőt erre a 340 napig tartó utazásra, párhuzamosan megismerhetjük az életét. Egészen gyerekkorától kezdve kísérhetjük figyelemmel, hogyan lett belőle asztronauta, miket tett meg célja érdekében, és mire elérkezünk az emlékezések végére, amelyeket felváltva olvashatunk a napi eseményekkel, elérkezik a Földre való visszatérés ideje és azt is megtudhatjuk, miként sikerül asszimilálódnia a mindennapi életébe.

Az űrhajós Scott Kelly mellett a magánember életébe is beketintést nyerhetünk, ismét bizonyságot kapunk, hogy a család minden ember mögött hatalmas erőforrást, energiát jelent, nem volt ez másként Kelly esetében sem. Menyasszonya, lányai, és az ikertestvére, Mark végig mellette álltak és segítettek, ha egy kis lelki megerősítésre vágyott. 

Ez egy nagyon inspiráló és gondolatébresztő könyv, Scott Kelly egy igazi példakép, életével bizonyította, hogy kitartással, elszántsággal, kemény munkával el lehet érni a vágyainkat. 

Egyszerre írt humorosan és érdekfeszítően, az is bizonyítja ezt, hogy még a tudományos részeket sem lapoztam át. Olvassátok ezt a könyvet, nagyon ajánlom!

Itt olvashattok még világűrrel kapcsolatos könyvekről, ezeket is nagyon szerettem:

http://konyvutca.blogspot.com/2019/04/tim-peake-csillagkozi-kerdezz-felelek.html

http://konyvutca.blogspot.com/2019/09/tim-peake-hallo-folddel-beszelek.html

"Aki sohasem járt idefent, annak képtelenség elmagyarázni, mennyire hiányzik nekünk
 a természet. A jövőben biztosan alkotnak majd egy szót arra a különleges nosztalgiára,
amit az eleven dolgok iránt érzünk.
Mindannyian hallgatunk természetben felvett hangokat - esőerdők zaját,
madárdalt, a szél zúgását a fák között
(Misa még szúnyogzümöggést is hozott magával, de szerintem ez már túlzás)."

*****

"Az "étkezőasztalunkon" tépőzár- és ragasztószalagcsíkok tartják helyben a dolgokat,
de így is nehéz kezelni az összes, potenciálisan lebegőképes dolgot.
Ha kicsurran a kávé, gyorsan be kell kapnom a kicsinyke golyóbist a levegőben,
mielőtt elszáll valamelyik műszerbe, egyik társam képébe vagy a nadrágomra
(hiszen annak hat hónapig ki kell tartania!).

*****

"A világűrben csak a férfi űrhajósok látása változik meg, ezért a tudósok a
női és férfi asztronauták feji, illetve nyaki ereit is meg akarják vizsgálni.
Ha nem sikerül kideríteni a nemek közötti eltérés okait,
elképzelhető, hogy kizárólag nőkből álló legénységet küldünk a Marsra."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése