Minden kémia ** Szerelmi varázslás kezdőknek ** A szél most a legigazabb

 

Bonnie Garmus: Minden kémia

Már írtam az évben  két könyvről, hogy ott van a Top 3-ban, na akkor ez a harmadik könyv, amiről ezt kell írnom. Az egyik a Másodvirágzás volt, a másik A boldogságnak nyolc karja van. Amikor a Minden kémiát elkezdtem olvasni, akkor azt gondoltam néhány oldal után, hogy ez az év legjobb könyve, vagy legalábbis osztozik eme másik kettővel a címen. A lényeg, hogy egy fantasztikusan jó könyv, mely az 1960-as évekbe repít bennünket, ahol megismerjük Elizabeth Zott-ot, aki egy különc kutatónő, és megismerkedésünkkor a Finom falatok hatkor nevű tévéműsort vezeti nap mint nap, hatalmas sikereket elérve és tabukat döntögetve. 

Szomorú, hogy még a 60-as években is azt gondolták, hogy a nőknek otthon a helye, a konyhában és a gyerekneveléssel kell foglalatoskodnia. Elizabeth azonban nem különösebben foglalkozik ezzel. A könyv egy szerelem története is, mert előző munkahelyén a Hastings kutatóintézetben Elizabeth megismerkedett Calvin Evans-szal a Nobel-díjra jelölt, ugyancsak különc kutatóval és csodálatos kapcsolat és szerelem alakult ki kettőjük között. 

Csodálatos történetvezetés, lenyűgöző karakterek, inspiráló és megható pillanatok, csak sok-sok jót tudok írni erről a könyvről, imádtam minden betűjét. Ha még nem olvastátok, mindenképpen tegyétek a várólistátokra. 

Marie Aubert: Ha történne valami

novellák

Nem tudom, találkoztam-e már olyan novelláskötettel, amelyben annyira erős minden történet, hogy nem tudnék legjobbat, de legjobbakat sem választani. Mindegyiktől elállt a szavam, annyira hatásosak voltak és szinte bárkivel megtörténhetnek.  

Ha történne valami... Remek cím, amivel szintén el lehet játszadozni. Ha történne valami, akkor bizonyos dolgok másként alakulnának, mint egyébként alakulnak. De hiszen mindig történik valami, nem tudhatjuk, hogy mikor alakult másképp egy bizonyos élethelyzet, mikor történt valami, ami más irányba mozdította el a dolgot. 

Maja Lunde: Az utolsó vadlovak

Klímakvartett 3.

"Az idő néha lassan halad, olyan lomhán, mint a karaván a mély hóban, máskor pedig olyan gyorsan, mint egy menekülő vadló."

Volt már olyan pillanatotok, amikor egy film végén elakadt bennetek a szó és hosszú percekig csak ültetek a képernyő előtt? A látottak után nem bírtatok megszólalni a meghatottságtól, a döbbenettől, a gondolatoktól, amiket a film kiváltott belőletek...

Így voltam én Az utolsó vadlovak elolvasása után. Csak ültem és néztem magam elé. Elszomorított, hogy a jövő, amit Maja Lunde életre keltett a történetében, nagyon is közel áll hozzánk, hiszen rengeteg állatfaj halt már ki a Földünkön, nagyon sok veszélyeztetett faj küzd a fennmaradásért, és egyre inkább úgy tűnik, hogy az embereknek köszönhetik mindezt. 

Maja Lunde: A Nap őrzője

Maja Lunde neve nekem már garancia. Egy szép, érzékeny, megható és lelket simogató élményre, a Hónővér is ilyen volt. Az Évszakok tetralógia második kötete A Nap őrzője, és míg a Hónővér a telet hozta el nekünk, ebben a könyvben a tavasz, az újrakezdés bír nagy jelentőséggel.

Ami pillanatnyilag elveszett. És nem csak a tavasz, hanem minden évszak. A kiskamasz Lilja a nagyapjával él, egy szürke, állandóan nedves, esős, sötét világban, melyben sosem süt a nap.

Cecilie Enger Anyám ajándékai, Lélegezz

Cecilie Enger: Anyám ajándékai

Ez az otthonos, hangulatos borító egy nagyon súlyos tartalmat takar. Egy anya és lánya kapcsolata, az anya életének végéhez közeledve, betegen és Alzheimer-kórral élve. Az édesanya idősotthonba költözik, gyermekei kiürítik a lakását. 

Életünk során rengeteg dolgot felhalmozunk, vannak amelyekhez erős érzelmek fűznek bennünket és úgy érezzük, hogy sosem tudnánk megválni tőle. Mintha ezekkel a tárgyakkal megőriznénk valamit abból az emlékből, amikor szereztük, abból az emberből, akitől kaptuk. 

Maja Lunde: Kékség

Maja Lunde környezetvédelemről, illetve éppen a nem megfelelő környezetvédelem következményeiről szóló sorozatának második kötete  a Kékség, mely legalább annyira megdöbbentő és ijesztő, mint A méhek története volt. Sajnos nagyon időszerű és egyáltalán nem elképzelhetetlen Maja Lunde disztopikus története, melyben a Föld vízkészlete kifogyni látszik, az emberek kincsként tekintenek az ivóvízre, és szó szerint a túlélést jelenti számukra, ha időben vízhez jutnak.

A történet két szálon fut, az egyik tulajdonképpeni jelenünkben, 2017-ben, amelyben a 70. évéhez közeledő,  környezetvédelmi aktivistát, Signét ismerhetjük meg, a másik pedig a nem túl távoli jövőben 2041-ben, amikor a fiatal David és kislánya, Lou történetéről olvashatunk. 

Roy Jacobsen: A láthatatlanok

Ingrid Barroy 1.

Az utóbbi időben  egyre több skandináv országban játszódó írással találkoztam, amelyek között volt lassabban, nehezebben csordogáló történet, és volt izgalmasabb, cselekménydúsabb is. Mind a két fajta kedvemre való. Tehát kijelenthetem, hogy szeretem a skandináv történeteket.

Emellé pedig még hozzájön az is, hogy azokat a történeteket is nagyon szeretem, ahol távol a világtól, az emberektől, a civilizációtól kell a mindennapokkal megküzdenie a szereplőknek, kemény munkával, ahol látszólag nincs helye az érzelmeknek és a gyengeségnek.

Bobbie Peers: A lurídium-tolvaj

William Wenton 1.

William Wenton személyében egy új kedvencet avathatnak az olvasni szerető gyerekek, de arra is remek lehetőség ez a könyv, hogy megszerettessük egy olvasással most barátkozó gyerekkel az olvasást. 

William Wenton fura egy figura, azazhogy elsőre nincs benne semmi különös, hacsak az nem, hogy a Norvégiában szüleivel élő fiú szobája tele van fura holmikkal, amiket ő maga készített. Mechanikus kéz, háromdimenziós kirakójáték, ezek elkészítése gyerekjáték William számára. 

Herbjorg Wassmo: A szerencse fia

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre. A Dina vagyok című első részét két évvel ezelőtt olvastam, az egy iszonyúan erős nőről, egy nagyon különleges és kiismerhetetlen nőről szólt. Szélsőséges tulajdonságai ellenére, hányatott sorsa miatt valamiért megértettem Dinát, és nagyon szerettem azt az első kötetet. 

Annyira ő uralta az egész könyvet, az ő vágyai, az ő álmai, a tettei, a szenvedése, a muzikalitása, a szerelmei, hogy bevallom őszintén, amikor megláttam, hogy a történetnek megjelent a folytatása, amely Dina fiáról, Benjaminról szól, nagyon sokáig próbáltam felidézni a fiú alakját, és kétségbe vontam így két év után, hogy volt-e egyáltalán fia, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.

Ingar Johnsrud: Követők

A testvériség örökké tart

Oslo, napjainkban: Fredrik Beier főfelügyelő egy eltűnési ügyben, egy politikus lánya után nyomoz. Az eset azonban hirtelen fordulatot vesz, amikor az Isten Fénye elnevezésű szekta több tagját is lemészárolják, és a fiatal nő, aki szintén a hívők egyike, nincs a holtak között. Hová tűnhettek a gyülekezet életben maradt tagjai? És vajon milyen munka folyt a szekta rejtett laboratóriumában?

Bécs, 1937: megalakul a Bécsi Testvériség, a nemzetközi csoport fajkutatással foglalkozik. A negyvenes években a testvériség feje, Elias Brinch egy norvég hadifogolytáborban folytatja kísérleteit. Mire bukkanhatott, és milyen ereményeket érhetett el, ha kapcsolat látszik felsejleni a mostani gyilkossági ügyek és  és az évtizedekkel ezelőtti háborús bűnök között.

Ingar Johnsrud első regénye az izgalmak és a borzongás rajongóinak való olvasmány. A hús-vér figurák, a mesteri történetszövés, az újabb és újabb meghökkentő fordulatok jelentik a biztosítékot arra, hogy aki belekezd, az nem lesz képes megállni a trilógia első darabjánál.

Nem is tudom, miért olvasok olyan kevés krimit. Amikor megláttam a Követők borítóját, valami nagyon sötét, nagyon gonosz témára gondoltam, a hideg is kirázott tőle. A történet igazolta is a sejtésemet, ez a könyv nagyon hátborzongató dolgokat rejtegetett. 

A főszereplő nyomozó, Fredrik Beier megismerésével kezdődik a történet. A főfelügyelő nem túl életvidám figura, igaz, nincs is miért vidámnak lennie. Talán inkább sajnálnom sikerült, mint megkedvelnem, zord, magának való, megkeseredett férfinak tűnt a szememben. Nem volt azonban ellenszenves sem, tehát bízom benne, hogy a következő részben közelebb kerülhetünk egymáshoz. Társai, a régi barát és kolléga Andreas és a kettősük mellé frissen "kiutalt" fiatal nő Kafa Ikbál, aki az iszlám fundamentalizmus és terrorizmus szakértője. Nem örülnek a nőnek, de kénytelenek elfogadni, az idő és a nyomozás előrehaladtával pedig befogadják, és teljes jogú tagja lesz kis csapatuknak. 

A történet egy másik szálon is halad, mégpedig visszamentünk 1943-ba, amiből azonban nagyon mozaikszerűen kaptunk részleteket, és el nem tudtam képzelni, hogyan fog ez majd a jelenhez kapcsolódni, de érdeklődéssel és borzongva olvastam.

Közben pedig időnként kapunk egy-egy villanást, más eseményekből, amiket végképp nem tudtam néha hová tenni. Közben a Beier felügyelő  nyomozott társaival, haladtak is, meg nem is, és egyre több mintent tudtam meg a nyomozóról is. 

Nagyon összetett, szövevényes volt a könyv cselekménye, végig erősen koncentráltam, hogy követni tudjam az eseményeket. Egyre többször bukkant fel a titokzatos gyilkos, egyre több információ derült ki az Isten Fénye szektáról, egyre izgalmasabb események követték egymást, a feszültség csak nőtt és nőtt. Hátborzongatóak voltak a múltbéli történések is, itt is, ott is felpörgött minden, ekkor már nem nagyon akartam letenni a könyvet, mert  a végére akartam járni mindennek. 

Amikor már kiderültek fontos dolgok,  akkor pedig vége lett, és én azt kérdeztem: Mi van!!!??? Olvasás előtt ugyanis nem olvastam el a fülszöveget és teljesen kiment a fejemből, hogy ez egy trilógia első része. Persze lettek megoldások, de éppen csak annyi, hogy kíváncsian várjam a második részt. Szeretnék többet is megtudni Kafa Ikbálról, szeretném élettelibbnek látni Fredrik nyomozót, szeretném, ha kiderülnének az összefüggések, és a homályos pontok megvilágosodnának a fejemben, de legfőképpen azt szeretném, ha ezt az őrült fenyegetést teljesen leállítanák. A mozaikdarabkákból sok a helyére került, de vannak még üres részek. 

Tetszett a könyv stílusa, szeretem amikor nemcsak az eseményekről, hanem az emberekről is kapok információkat, sőt pluszinfókat a környezetükről, a mellékesebb szereplőkről is. Ezek az eszközök enyhítették a könyv gonosz és kegyetlen eseményeit, vagy legalábbis némiképpen elterelték a figyelmet a szörnyűségekről. Ami miatt pedig néha a fejemet ráztam, az az, hogy az író éppen akkor hagyta abba a fejezeteket, amikor az események a tetőfokon voltak. Ez nagyon hatásosan hajszolt a továbbolvasásra. :)

9/10

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

Bea

Jostein Gaarder: Anna világa

Történet a földgolyó klímájáról és környezetéről

A történet főszereplője Anna és Nova. Az elbeszélés kezdetén Anna tízéves norvég kislány, aki iskolába jár, barátkozik, olvas, kirándul, észreveszi a fiúkat, vagyis hát egyet. Néhány évvel később azonban különös dolog történik vele, furcsa álmai megzavarják éjszakai nyugalmát. Álmaiban egy olyan világban találja magát, ami a reális jövőben akár valósággá is válhat.

2082-t írunk, és Anna egy dühös kislánnyal, Novával társalog, aki Anna jövőbeli unokája. Nova az álmokban egy olyan világban él, amelyben már nincs klasszikus tél, tavasz, nyár, ősz, hanem meleg van, sokat esik az eső, és a déli országokból özönlenek a klímamenekültek északra. Nova dühös nagyszülei generációjára, vagyis Annára, mert hagyták, hogy mindez megtörténjen. Számítógépére installált egy applikációt, amely üzenetet küld neki, ha egy újabb állatfaj kihal a földön. Anna szülei aggódnak a kislány álmai miatt, ezért pszichiáterhez küldik, aki komolyan veszi őt. Megnyugtatja, hogy nincs semmi különös probléma az efféle álmokkal. Számos izgalmas csavar van még a történetben, képzelet és valóság, álom és realitás keveredik benne.

Végig érezzük, hogy a szerző elkötelezett környezetvédő, és okosan hívja fel olvasói figyelmét egy valós probléma komolyságára, nem fél tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztani mondandóját. Rendkívül okos és érzékeny könyv.

Ez a könyv meglepett engem, mert egyáltalán nem erre számítottam. Megértettem azonban, hogy nem is az a lényeg, hogy én mire számítottam, hanem mindennél fontosabb, hogy a földünk klímájáról és mai helyzetéről fontos információkkal gazdagodjunk mi, mai emberek és tegyünk azért, hogy a jövő generációja ne gondoljon ránk majd dühösen, amiért nem vigyáztunk a bolygóra, a légkörre, az élővilágra. Tegyünk azért, hogy unokáink és dédunokáink még láthassanak virágokat, madarakat, erdőket és erdőben élő állatokat.

A könyv egy igazi környezetvédelmi propagandaanyag, ami segít felnyitni a szemünket arra, ami elvész a hétköznapjainkban, arra, hogy a környezet védelme nagyon fontos feladatunk. Miközben rengeteg információval gazdagodunk a földgolyónk klímájáról, mai állapotáról, arról, hogy mi emberek mit tehetnénk, megismerjük Annát, a 16 éves norvég lányt, aki különös álmokat lát. Az álmokról azt gondolja, hogy nem álmok, hanem ő maga van ott az álmaiban, a jövőjében vagy egy párhuzamos másik világban, és találkozik a dédunokájával, Novával. Bár Anna utazik a két világ között, számára teljesen valóságos és számunkra is, mégsem ez a történet lényege és fő vonulata, hanem Anna hatalmas eltökéltsége, elköteleződése a környezet megvédése iránt. Ebbe a feladatba bevonja Jonast, a barátját is, ketten a fiatalságukkal, hatalmas akaratukkal talán sokat tehetnek a jövőért.

Anna látja a jövőt, az élhetetlenné vált földrészeket, és úgy érzi tennie kell valamit. Megismerjük Novát is, aki Anna dédunokája, belelátunk a jövő világába és nem tetszik majd amit látunk. Nincsenek állatok, nincsenek madarak, nincsenek méhek. Elkeserítő kép tárul a szemünk elé, ijesztőek a tények, amiket megtudunk Novától, szemernyi kétségünk sem marad afelől, hogy szükség van ilyen nagyon elszánt, határozott, érzékeny emberekre, mint Anna és Jonas, akik fiatalságuk ellenére, vagy éppen azért képesek belátni a földet, a közeli jövőt fenyegető veszélyt, vannak ötleteik, elképzeléseik a jövőre nézve, ők jelenthetik a reményt arra nézve, hogy nem teszi az emberiség idő előtt tönkre az egyetlen élőhelyet, ahol élhet. Maradnak rénszarvasok és pacsirták, a föld ugyanolyan szép, tarka bolygó marad még sok száz évig, ahol eddig boldogan éltek, és még sok-sok jövőbeli nemzedék élhet ugyanolyan boldogan. És nemcsak videófelvételeken nézegethetik a kihalt állatokat, nem kell az embereknek maguknak elvégezni a gyümölcsfák beporzását, mert lesznek még méhek és lesznek még gyümölcsök. Lesz még élet.

Volt még a történetben egy pszichiáter, egy titokzatos gyűrű, egy nagynéni a maga mesés történetével, de nem a történet az erőssége a könyvnek, az csak amolyan érdekes adalék, egy háttér.

Anna és Jonas segítségével mi is elgondolkodhatunk, hogy személyesen mit tehetünk  környezetünkért, még ha apróságoknak is tűnnek. Elgondolkodhatunk, hogy végzetesen elrontottuk-e már, vagy még visszafordítható az emberiség romboló ténykedése....

Az ember nem létezhet más életformák nélkül, szükségünk van a méhekre, szükségünk van a madarakra, kellenek a giliszták, élniük kell a békáknak, nem élhetünk levegő és  fény nélkül,  állatok és növények nélkül,  VIGYÁZZUNK RÁJUK!

Ezeket a gondolatokat hozta felszínre bennem ez a könyv, és azt gondolom Jostein Gaardernek hasonló célja volt a könyvvel. Nagyon fontos mondanivaló, ami nálam elérte a célját. Lehetőségeimhez képest eddig is vigyáztam, de ezután még jobban oda fogok figyelni, és keresem a lehetőségeket, ami tetszene Annának és Novának.

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak! 

8/10

Bea

Bjørn Sortland: Az őszinteség perce

„ – A legjobban az a történet tetszik, amikor John Lennon találkozott Yoko Onóval_– felelem. – Yoko Ono készített egy műalkotást, ami egy létrából áll, és aki akart, felmászhatott rá, hogy elolvassa azt a cetlit,  amit a mennyezetre ragasztottak. Egyetlen szó állt rajta.

 – Igen – hallgatja Jakob, miközben érdeklődve néz rám.

– Tudod, mi volt az?

– Igen.

– Tudod?

– Igen – feleli Jakob.

– Igen, szóval tudod, hogy az volt, hogy: igen?
– Igen. 

– Akkor tudod, hova akarok kilyukadni? - kérdezem. Rám néz. A szeme mozog, de továbbra is rám néz.

– Igazából nem tudom, hogy értem-e, mit akart ezzel mondani Yoko Ono,  művészetileg meg ilyesmi - mondom, és tovább nem állom Jakob tekintetét. - De tetszett.”

A tizenhét éves Fridánál súlyos szembetegséget diagnosztizálnak.

Kétségbeesésében céltalanul rója Oslo utcáit, amikor is elhatározza, hogy utazni fog: látni akarja a világ csodáit, mielőtt elhatalmasodik rajta a kór, s már mindenhez túl késő lesz.

Firenzében találkozik Jakobbal, aki épp egy ifjúsági magazinnak készül cikket írni, arról, hogyan ábrázolják a világ nagy művészei a keresztre feszítést az évszázadok során.

Frida a fiú mellé szegődik, együtt utazgatnak. Jakob pedig szívesen magyaráz a lánynak a műalkotásokról, miközben egyre bensőségesebbé válik a kapcsolatuk.

A lány romló egészségi állapotát követni olyan, mintha egy thrillerbe csöppentünk volna: a kezelés erősen kétséges, s a háttérben folyamatosan ott fenyeget a visszavonhatatlanság réme. Frida ráadásul hajlamos megfeledkezni a gyógyszereiről, amelyeket pedig pontosan kellene szednie...

Végül megérkezik az oslói kórházba, ahol megkezdődik a műtét...

A szabadon választott érettségi tantárgyamnak én a rajzot választottam ki. Igen, igen... Nem nagyon tudok rajzolni (ez számomra nem jelentett akadályt), viszont a rajzérettségi nehéznek ítélt művészettörténeti részébe annál nagyobb lelkesedéssel vetettem bele magam. Azt kell mondjam, nagyon élveztem, és egy kicsit igazságtalanul elhanyagoltnak érzem a középiskolás művészettörténet-oktatást.  Van jópár kötelező olvasmányunk, matekból is gürcölünk egy csomót, csakúgy, mint történelemből, általánosan műveltnek is mondhatjuk magunkat, de a már évezredek óta velünk lévő művészetről, csodás alkotásokról alig tudunk valamit. Őszintén kijelenthetem, hogy nagyon jól szórakoztam az érettségire való felkészülés közben. Megismertem a festmények, szobrok, épületek történeteit, jellegzetességeit, ahogy a megszerzett új ismereteim összefonódtak a már történelemből megismert adatokkal.

Így hát nagyon megörültem, amikor a könyv fülszövegében azt olvastam, hogy a történetben nagy szerep jut a művészettörténetnek is.

Már a történet legelején egy nagyon komoly helyzetbe csöppenünk, Elkísérhetjük Fridát a szemorvosához, ahol – bár még egyértelműen nem mondják meg neki, mi  baja a szemének -  már érezni lehet, hogy a probléma akár súlyos is lehet.

Frida megijed. Megijed attól, hogy elveszítheti a látását, megijed attól, hogy mennyi dolgot nem látott még, amit meg szeretne nézni. Az édesanyjának sem mondja el, miféle szemproblémát diagnosztizáltak nála, hanem hirtelen elhatározás, majd rövid előkészületek után vonatra száll, és útnak indul, tudomást sem véve a helyzet komolyságáról vagy az akár a súlyos következményekről. Frida figyelmen kívül hagyja a problémákat (például szülei válását),  s inkább elmenekül előlük. 

Reakciója és tettei felett lehet ítélkezni, ám én mégsem teszem.  Sokszor estem már én is abba a hibába, hogy azt hittem, ha valamiről nem veszek tudomást, akkor a probléma magától megoldódik.

Frida végül eljut Firenzébe, ahol összetalálkozik Jakobbal, a fanatikus művészetrajongó fiúval, aki nagyjából mindent tud a műalkotásokról, sőt éppen egy olyan utazáson vesz részt, ahol felkutatja az általa kiválasztott festményeket. Frida úgy dönt, hogy vele tart ezen az utazáson, és ő is megnézi ezeket a műalkotásokat életében először - és lehet, hogy utoljára.

Jakob remek idegenvezetőnek bizonyul.  Megkezdődik az Európát átszelő művészeti utazásuk, Frida pedig lassan beleszeret a fiúba. Ez nekem egy kicsit gyors volt, és néha már túl akaszkodónak találtam a lányt, de aztán szépen lassan megértettem őt is, a bizonytalan és kétségbeesett fiatal lányt,  aki festményeket akar látni, szerelmes akat lenni, mielőtt még túl késő.

A könyv egy tanulságos kalandozás a művészet és a vallás birodalmában két tizenéves fiatal társaságában és szemén keresztül. 

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

8/10

Zsófi