A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feminizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feminizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 14., csütörtök

Minden kémia ** Szerelmi varázslás kezdőknek ** A szél most a legigazabb

 

Bonnie Garmus: Minden kémia


Már írtam az évben  két könyvről, hogy ott van a Top 3-ban, na akkor ez a harmadik könyv, amiről ezt kell írnom. Az egyik a Másodvirágzás volt, a másik A boldogságnak nyolc karja van. Amikor a Minden kémiát elkezdtem olvasni, akkor azt gondoltam néhány oldal után, hogy ez az év legjobb könyve, vagy legalábbis osztozik eme másik kettővel a címen. A lényeg, hogy egy fantasztikusan jó könyv, mely az 1960-as évekbe repít bennünket, ahol megismerjük Elizabeth Zott-ot, aki egy különc kutatónő, és megismerkedésünkkor a Finom falatok hatkor nevű tévéműsort vezeti nap mint nap, hatalmas sikereket elérve és tabukat döntögetve. 

Szomorú, hogy még a 60-as években is azt gondolták, hogy a nőknek otthon a helye, a konyhában és a gyerekneveléssel kell foglalatoskodnia. Elizabeth azonban nem különösebben foglalkozik ezzel. A könyv egy szerelem története is, mert előző munkahelyén a Hastings kutatóintézetben Elizabeth megismerkedett Calvin Evans-szal a Nobel-díjra jelölt, ugyancsak különc kutatóval és csodálatos kapcsolat és szerelem alakult ki kettőjük között. 

Csodálatos történetvezetés, lenyűgöző karakterek, inspiráló és megható pillanatok, csak sok-sok jót tudok írni erről a könyvről, imádtam minden betűjét. Ha még nem olvastátok, mindenképpen tegyétek a várólistátokra. 

2021. október 21., csütörtök

Laura Baldini: A tanítónő


Erre a könyvre nagyon gyorsan sikerült lecsapnom a könyvtárban, olyannyira, hogy én voltam az első olvasója. Ami semmi különöset nem jelent amúgy, szimplán csak jó érzés. 

A Montessori módszerről és iskolákról bizonyára már mindannyian olvastunk és hallottunk, de nem biztos, hogy ismerjük pontosan, mi ennek a módszernek a fő alapelve, és nem is szeretném most elmondani, hiszen számtalan oldalon találunk leírást interneten. Nagyon fontos a gyermekek tisztelete, az érdeklődés a gyermeki viselkedések megfigyelése iránt és a fejlesztő eszközök játékok, amik a gyerekek kezébe kerülve fantasztikus eredményeket, változásokat válthatnak ki belőlük. 

2021. augusztus 19., csütörtök

Wéber Anikó: Luca és Máté régi körhintája


Wéber Anikó egyik előző könyve, a Hanga régi karácsonyai jutott eszembe erről a könyvről. Abban a történetben Hanga, a hópehelylány kalandozásairól olvashatunk és utazhatunk vele térben és időben, sok érdekes dolgot megtudva a régmúlt időkről és emberekről.

A Luca és Máté régi körhintája olvasásakor ugyanezt a fantasztikus élményt kaptam. 

Máté, a szélfiú szeretne egy emberbarátot magának, de hiába kopog a házak ablakán, nem nyitja ki senki. Pedig ha kinyitná valaki, és ő egy gyereknek álmában a fülébe suttoghatna egy mesét, akkor másnap az a gyerek láthatná őt. Mert egyébként a szélfiúkat senki emberfia nem láthatja. 

2021. július 12., hétfő

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban


A könyv valódi események ihlette történet, melyben keverednek a megtörtént események és a fikciók, ezáltal egy nagyon olvasmányos, izgalmas kötetet kaptunk.

Az események főszerepében brit női titkosszolgálati ügynökök állnak, akiket a kormányhivatal titkos részlege küldött a francia ellenállókhoz, egy viszonylag gyors kiképzés után. 

A történet három szálon fut,  de időben nincsenek nagy eltérések, a jelen 1946, a múltbéli események pedig 1943-ig nyúlnak vissza, amikor megalakult Eleanor Trigg női ügynökcsapata.

2020. január 23., csütörtök

Verseim és Nagyonkék



Toni Morrison: Nagyonkék

Véletlenül került ez a két könyv egy bejegyzésbe, de annyi közös vonás mégis van bennük, hogy mindkettő nagyon nyomasztó. A Nagyonkék is abba a kategóriába tartozik, amit a cselekménye és a története miatt nem volt annyira jó olvasni, de az író stílusa annyira egyszerű, olvasmányos és hatásos, hogy nem tudod abbahagyni a könyvet, még akkor sem, ha szíved szerint ezt tennéd.

A Nagyonkék a csúnya és szerencsétlen Pecola története, és az ugyancsak szerencsétlen sorban élő amerikai színesbőrűeké, akik a nyomorukból, szegénységükből nem tudnak kitörni. A könyv legfőképpen a gyerekek és a nők szemszögéből mutatja be ezt a világot, amely kegyetlen és borzalmas, megrendítő életeket, sorsokat, hétköznapokat látunk.


2019. május 15., szerda

Cecelia Ahern: Üvöltés

Harminc nő, harminc történet

Cecelia Ahern ismét új oldaláról mutatkozott be ezzel a könyvével. A romantikus, a disztopikus Cecelia után megismerhetjük a novellaíró Ceceliát, aki egy könyvbe foglalt meglehetősen sok női szerepet, női bizonytalanságot, női lelket érintő problémát.

A könyvet nem csak nőknek ajánlanám elolvasásra, hanem azoknak a férfiaknak is, akik szeretnék a női lélek útvesztőiben kiismerni magukat, akiket érdekel, hogyan működnek a nők, milyen bizonytalanságok dúlnak a lelkükben, milyen helyzetekkel kell megküzdeniük a hétköznapokban. 

Megkockáztatom, lesznek olyan történetek, amelyek akár a férfiakat is érzékenyen érinthetik, mert esetleg a saját bőrükön már ők is tapasztalták.

2018. május 11., péntek

Naomi Alderman: A hatalom

Mindenféle vegyes érzések kavarognak bennem a történet befejezése után. Nem azt a szót használnám egy ilyen témájú és volumenű könyv esetében, hogy tetszett, hanem inkább azt, hogy lenyűgöző, elgondolkodtató és felkavaró történet volt.

Lenyűgözött ez a női hatalommal felruházott világ, amit Naomi Alderman megteremtett, elgondolkodtatott, hogy a hatalom birtoklása és rossz felhasználása hová juttathat egy társadalmat és felkavart, hogy mivé tette az embereket, elsősorban a nőket a hatalom és az erő tudata, másodsorban pedig a férfiakat milyen tettekre és viselkedésekre kényszerítette az alárendeltség és a félelem.

2017. február 28., kedd

John Irving: Garp szerint a világ

John Irvinggel való első találkozásom az az Árvák hercege című könyv elolvasásakor történt. Már akkor megállapítottam, hogy Mr. Irving jól csinálja ám a dolgát. Az Árvák hercegének története egy nagyon fontos témát dolgoz fel, emellett pedig egy fantasztikus történet, fantasztikus szereplőkkel.
A második könyvem a szerzőtől a Fohász Owen Meanyért volt, ami nem lett olyan nagy szerelem, mint az Árvák hercege, de azért bántam volna, ha kimarad az életemből.

A Garp szerint a világot már nagyon régóta terveztem elolvasni, és hát annyit mondhatok, hogy fogalmam sincs miért halogattam eddig. :)
John Irving stílusa és a megállíthatatlan mesélő tehetsége ismét elvarázsolt.