2020. június 25., csütörtök

Hahó királyfi, merre vagy? és A lány, aki csillagász lett

Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett

Szeretem a Naphegy Kiadó eme sorozatát, melyben híres magyarok életét mutatja be. Ez a negyedik kötet, az első részben Erdős Pál matematikust ismerhetik meg a gyerekek, a második rész Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életét mutatta be, a harmadikban Bartók Béláról olvashattunk.

Ez a negyedik kötet Balázs Júlia, az első magyar női csillagász életét mutatja be, a 6 évestől nagyobb gyerekek érdeklődésének megfelelő szinten. Bevallom őszintén, én sem hallottam még Balázs Júliáról, és ha nem olvasom ezt a könyvet, nem tudom, hogy szembe jön-e velem valaha is az ő története.


Balázs Júlia nevéhez fűződik a változócsillag-elmélet kidolgozása, ezért ezt az elméletet Balázs Júlia-elméletnek nevezték el és világszerte ismerik a csillagászok. A könyv Júliát mutatja be kisgyerekkorától kezdve, megtudhatjuk, hová járt iskolába, mi érdekelte kislányként, milyen iskolákban tanult, miként jutott el egyetemre.

Az egész életét végigkíséri a könyv, természetesen a gyerekeknek megfelelő stílusban, megismerjük Júliát mennyasszonyként, majd anyaként, olvashatunk arról, hogy a háborút miként élték túl, és hogyan kutatta a csillagokat, férjével együtt.

Nagyon jó példa, ahogyan bemutatja a könyv a kitartását, az erejét, amivel elérte céljait, szerintem a gyerekek is szeretnek ilyen kerek egész, igaz meséket olvasni, hiszen azt mutatják meg nekik, hogy bátran vállalják az álmaikat, teljesítsék be vágyaikat, mert igaz, hogy olykor nehéz, de a kitartás és az elszántság meghozza az eredményt.

Gyönyörű illusztrációkkal mutatja be mindezt nekünk a könyv, mely Bölecz Lilla munkája. Érdemes a sorozat összes részét beszerezni, szerintem szépséges és tartalmas történeteket olvashatunk, és nagyszerű ötlet ezeket a híres embereket, egyszerű, hétköznapi emberként is bemutatni. A gyerekeknek is szükségük van arra, hogy inspiráljuk és kitartásra buzdítsuk őket.


Sylvie Misslin: Hahó, királyfi! Merre vagy?

Interaktív mesekönyv

Az én gyerekeim imádták a "dobókockás" könyveket. Nem tudom, valóban így hívják-e őket, de biztos tudjátok, miről beszélek. Amikor ők dönthetnek a történet folytatásáról, illetve a dobókockák is ebben segítenek. Ők már ekkor iskolásak voltak, és nem emlékszem, hogy akkoriban kisebb gyerekeknek lettek volna hasonlóan interaktív könyvek, mint például ez a könyv.

Ez egy csodaszép, nagyobb méretű könyv, gyönyörűséges illusztrációkkal.  Két kis hercegnő, Rozi és Lujzi kalandjait kísérhetik végig a legkisebbek, illetve a döntéseikkel alakíthatják is a mese kimenetelét. A két kis hercegnő a mesebeli királyfit keresik, ebben lehetnek a gyerekek a segítségükre, eldönthetik helyettük, hogy melyik úton induljanak el. Mit csináljanak az erdőben? Málnát szedjenek vagy a patak vizéből igyanak? Bemenjenek az elhagyatott erdei házba, vagy menjenek tovább? És így tovább, míg el nem érnek a történet végéhez.

Illetve az egyik lehetséges végéhez, mert ha újrakezdjük a könyvet, akkor más lehetőségeket próbálhatnak ki, és a kis hercegkisasszonyok más kalandokban vehetnek részt és másféleképpen találják meg a királyfiakat, ha megtalálják egyáltalán.

Szerintem a gyerekek kedvence lehet ez a könyv, mert azáltal, hogy ők dönthetnek a hercegkisasszonyok cselekedeteiről, még jobban beleélhetik magukat a mesébe, jobban részesei lehetnek mind az izgalmaknak, mind az örömöknek.

A könyv szépséges illusztrációi pedig szemet gyönyörködtetőek, csodás erdők, fantasztikusan sokféle fával, aranyos állatkák, színes növények, színpompás várak és kastélyok, színektől harsogó sárkány és vicces fordulatok járulnak hozzá a könyv élvezetéhez. Nekem nagyon tetszett, bátran ajánlom óvodás gyerekeknek, és nem csak kislányoknak, hiszen kisfiúk, azaz királyfik is felbukkannak benne.

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése