A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naphegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naphegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 29., hétfő

Gyerekeknek: Szabó Magda és a Távol-Kelet


Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt

Nagyon szeretem a Naphegy Kiadónak ezt a sorozatát, egy kivételével már mindegyiket olvastam is. 

A lány, aki szavakkal varázsolt, nem más, mint Szabó Magda. Megismerhetjük kislányként, láthatjuk, mennyire szerették őt a szülei, édesapja, Szabó Elek esténként görög hősökről mesélt neki, édesanyja, Lenke pedig cipzárral behúzható égről, egy cicáról, aki trónörökös és egy kisfiúról Laláról, aki Tündérországban élt. 

A kislány Magdának igazán boldog élete volt, nagyon szerette szülővárosát Debrecent, és minden köré mesét tudott ő is kanyarintani, bámulatos fantáziájának semmi sem szabott határt.

2020. június 25., csütörtök

Hahó királyfi, merre vagy? és A lány, aki csillagász lett

Kertész Edina: A lány, aki csillagász lett

Szeretem a Naphegy Kiadó eme sorozatát, melyben híres magyarok életét mutatja be. Ez a negyedik kötet, az első részben Erdős Pál matematikust ismerhetik meg a gyerekek, a második rész Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életét mutatta be, a harmadikban Bartók Béláról olvashattunk.

Ez a negyedik kötet Balázs Júlia, az első magyar női csillagász életét mutatja be, a 6 évestől nagyobb gyerekek érdeklődésének megfelelő szinten. Bevallom őszintén, én sem hallottam még Balázs Júliáról, és ha nem olvasom ezt a könyvet, nem tudom, hogy szembe jön-e velem valaha is az ő története.

2020. április 14., kedd

Már megint ez a kandúr és vele egy egész osztály

Ez a két könyv a nyolc éven felüli korosztálynak szól az ajánlások szerint, és én is úgy gondolom, hogy ez az a korosztály, amely megfelelően tudja  érteni és értékelni ezeket a történeteket. Mindkettő kikapcsol és remekül szórakoztat.

Anette Herzog: Már megint ez a kandúr

Na, sikerült elvennem ettől a nőszemélytől a billentyűzetet, különben még azt hiszi, hogy azt írhat rólam, amit csak akar. Én egy nagyon különleges, okos és szép macska vagyok, Arisztotelész a nevem. Gyönyörű zöld szemem, csodálatosan hosszú bajszom és nagyon kellemes, mély doromboló hangom van. Kandúr vagyok, ez fontos. Ja, és Anna a gazdám.

2018. május 30., szerda

Kippkopp és Erdős Pál

Deborah Heiligman: A fiú, aki imádta a matekot

Erdős Pál hihetetlen élete

A fiú a matekot imádta, én meg ezt a könyvet! A fantasztikus címe miatt kölcsönöztem ki a könyvtárból, és most már tudom, hogy éppen ilyen fantasztikus az egész könyv is.

Felnőttként olvasva nyilván én teljesen máshogyan értem meg a dolgokat, de az a véleményem, hogy ezt a könyvet kisebb, 3-4 éves gyerekeknek is fel lehet olvasni, de éppenúgy a 7-9 vagy akár idősebb gyerekek is olvashatják, akár saját maguknak is. De amint láthatjátok, a felnőtteknek is.

2017. szeptember 26., kedd

Kicsi Mimi és Dodó nyomozó

Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi barátai

Mióta Miminek kistestvére született, az anyukájának kevesebb ideje jut rá, ezért Mimi gyakran unatkozik és hiányolja a közösen töltött időt. A mamája gyakran mondja neki, hogy "mindjárt', és bizony az is előfordul, hogy ebből a mindjártból nem lesz most. 


2017. február 1., szerda

Gyerekeknek

Molnár Krisztina Rita: Kréta-rajz

Molnár Krisztina Rita könyve három gyerekhangon, a Maléna kertjéből megismert barátok hangján meséli el a három nyaralás történetét. 

Nem olvastam a Maléna kertjét, de mindenképpen szeretnék majd sort keríteni az elolvasására. Ezért pontosan nem tudtam meg Szibill, a varázstücsök történetét, de így is értettem a történetet. A három barát naplót vezet a nyaralás idejéről, hogy majd hazatérve még jobban emlékezzenek a nyaralás érdekes perceire és jobban el tudják mesélni, vagy elolvasni egymásnak az élményeiket.

2017. január 25., szerda

Mészöly Ágnes: Ez egy ilyen nap

Reggel felkelnek, iskolába mennek, délután hazamennek, játszanak a gépen, este lefekszenek. Azt gondolnánk, minden tízéves gyerekkel pontosan ugyanazok a dolgok történnek minden nap. 

Csakhogy ebben a könyvben tizenkét olyan gyerek meséli el egy napját, akik különben sosem találkoznának. 

Van, aki egy tanyán, lovak között él, és van, aki egy város lakótelepén. Van, aki saját medencében úszkál, van, akinél nincs villany. 

Mészöly Ágnes értő, cseppet sem kioktató, érzékenyítő gyerekkönyve valós szereplőkkel tíz éven felülieknek, Paulovkin Boglárka vagány illusztrációival.



Hasonló érzés volt ez a könyv, mint amikor egy esti séta alkalmával bekukkantunk egy-egy ablakon, meglátunk néhány rövid pillanatot egy család mindennapi életéből, egy szobabelsőt, egy vidám konyhát,  amelyek tanúskodhatnak bensőségességről, jókedvről, vagy éppen magányosságról.

A könyvbeli történetek különböző életekbe engedtek nekünk bepillantást, a gyerekek szemszögéből olvashattuk ezeket. Igaz, csak egy-egy napot, ami akár rövidnek is tűnhetett volna, de az érzés, miszerint szívesebben olvastuk volna tovább csak azt jelezheti, hogy jók voltak ezek a történetek, ezek a bepillantások, hiszen érdekelne bennünket akár tovább is.