Kovács Andris László történetének alapját egy megtörtént eset adja. A könyv prológusa szerint segíteni szeretne könyvével ennek a két embernek, ezáltal valamennyire hangot adva az őket ért igazságtalanságnak.
A történet egy magyar házaspár életéről szól, akik fiatalon, reménnyel telve, az 1980-as évek végén, a rendszerváltást követően úgy döntöttek, hogy Svédországba költöznek és ott próbálnak szerencsét. Előtte megismerjük őket, megtudhatjuk, hogy Helga egy kocsmában dolgozott, visszahúzódó, csendes lány volt, szeretett a háttérben, észrevétlen maradni. Dénessel az édesanyja lakásában laktak, Helga szobájában.