Imádok olvasni, és a szép ruhákat, szetteket is nagyon szeretem, bár mindent összevetve, olvasni azért jobban szeretek. :)
A divattal való kapcsolatom egyébként, úgy körülbelül a könyvek iránti rajongásommal egy időben (sőt egy kicsit hamarabb is) kezdődött.
Ötéves voltam, amikor a nagymamámmal éppen készülődtünk valahová, ő pedig még egy pulcsit rám szeretett volna adni, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy odakint még nem volt pulcsimentes idő. Mire én erre kijelentettem, hogy ha azt a pulcsit fel kell vennem, akkor én inkább nem is megyek sehová. Mint később kiderült azért nem akartam felvenni, mert a színe nem illett a ruhámhoz.
Ötéves korom óta jó pár év eltelt, a divat iránti elkötelezettségem azóta meglehetősen csökkent (ám a makacs önfejűségem az továbbra is megmaradt- tenné hozzá most Anya), néha van kedvem a gondosan összeválogatott szettekhez, néha pedig a farmer-póló összeállítást is soknak érzem, rosszabb napjaimon pedig a pizsamámat is nagy szívfájdalommal veszem át reggel, de így is van ez jól szerintem.
Az új Öltözz könyvhöz rovatunkban ötvözni szeretnénk a könyveket és a ruhákat. Ma Kate Morton A tóparti ház című könyvéé volt a főszerep ( a bejegyzést róla IDE kattintva olvashatjátok), amit még csak Anya olvasott, de most már minél hamarabb el szeretném én is olvasni.
Ahogy könyvekben is imádom a múlt századi történeteket, ugyanúgy imádom a vintage ruhadarabokat is, és szeretek hétköznapi szetteket feldobni egy-egy ilyen különleges darabbal, amiket általában mindig turikban szerzek be.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgosZuHic4jzVN2OktyjzjBZRcKkb9EKyNuubMkBKavGh6aB50fU4GGbU7VmaoEEU4onwIn_4IKbCWEMBh6fjXwPc8Ofhd04BNKu7SuCZ61hh0t1y4K8028w4cNv_yrzkxTcgRTywZgTWwl/s1600/370.png)
A mai szettet is egy ilyen rózsás vintage (beszerzési hely: turi) ing alkotja, amit egy most divatos, erősen hatvanas éveket idéző A vonalú fekete miniszoknyával (New Yorker) párosítottam. A fekete bakancsom (H&M) pedig egész télen hű társam volt, egyszerűen imádtam (
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjO692Zs-wGPpIBkFbixa3y88uxxidgoD550nbbMAe_nyPboIm1CDEWKMyTQ8NqkoROeVOmsq-X_fyaj0gTrQzoekN64mxN_l6emqoF1eodfkzzCkjtBYyrTJTf__Y5JN9FyztMbUu8CUwC/s1600/407.png)
A fotókat Anya készítette, puszi neki! :)
Reméljük, tetszik majd nektek az új rovatunk! :)
De kis szép vagy :D Nekem tetszik az új rovat ;) szupi
VálaszTörléspuszi nektek :*
*irul-pirul* Köszönöm! :) :)
Törléspusziiii :)
zsófi
Nagyon jó ötlet ez az új rovat! A bemutatkozó bejegyzés is szuper lett, ez az ing egyszerűen csodaszép! Már izgatottan várom a következő posztot, és persze a témára is nagyon kíváncsi vagyok! ((:
VálaszTörlésKöszönjük! Az inget én is imádom. :) A következő bejegyzés is tervezés alatt van már! ;)
Törlészsófi
Hááááát igen! Egyébként úgy gondoltam, hogy ötéves gyereknél, ha hideg az idő és melegítőfelsőt kell felvenni a ruhához - mert csak bőröndből gazdálkodtunk - akkor abban is elmehetünk sétálni, de valóban Zsófikám már ötévesen sem igy gondolta. A könyv megy blúzhoz, illetve a blúz illik a könyvhöz és a hangulatához. Örülök az új rovatnak. Hajráááá!
VálaszTörlésKöszi Mama! :)
TörlésJajjjjj Zsófici! Remélem nem fáztál! Egy kardigánt még felvehettél volna! :-D Nagyon csini vagy! Nagy ötlet az öltözz könyvhöz! Ügyesek vagytok! Puszi
VálaszTörlésHaha, nem fáztam. :) Köszi, anya nevében is. Puszi neked is.:)
TörlésNagyon szép az inged, egyszerűen imádom :D
VálaszTörlésKöszönöm! :)
Törlés