Rick Yancey: Az utolsó csillag

Az ötödik hullám 3.

Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek, vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát - a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik.

Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani az ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót. 

Az első két rész után végre elérkezett a trilógia befejezése, megtudhatjuk, hogy az ember legyőzhető-e, több-e  mindenféle idegen, manipulált lényektől, ha igen, mitől és mivel több, és mire mehet ezzel a Földön, amikor  már semmi jóra nem lehet számítani. 

Egyáltalán lesz-e még Föld, hiszen történetünk elején 5 napra vagyunk a világ, azaz a Föld végétől és elindulnak a mindent megsemmisítő bombák. Erről az öt napról szól a befejezés.  Ami szerintem a legmozgalmasabb volt mind közül, de legalábbis én most nagyon pörgősnek éreztem ezt a részt. 

Ami nekem nehezítette, visszahúzta az olvasmányélményt, az az, hogy nehezen tudtam ismét felvenni a történet fonalát, gondolkodnom kellett, hogy mi is történt az előző részben, hogyan fejeződött be, és akkor most ki hol van, ki maradt életben. Idővel a helyükre kerültek azonban a dolgok, de aki úgy érzi, hogy nem biztos az előző rész eseményeiben, inkább olvassa el ismét a második részt, frissítse fel az élményeit. 

Végül azért nekem is sikerült visszarázódnom, miközben szembesültem ennek a résznek a kegyetlenségével, az életben maradt maroknyi csoport kilátástalanságával. Igazi apokaliptikus látvány tárult végig a szemem elé, a szerző elérte, hogy én már semmi reményt nem láttam az öt napon túl. 

Menekülés, túlélés, tervek, emberi érzelmek, erős karakterek leptek el bennünket ebben az utolsó részben.  Mikor már azt gondoljuk, hogy semmi újat nem tudunk meg, mert már csak le kell zárulnia a történetnek, mégis értek meglepetések, a szereplők meg tudtak lepni bennünket, miközben kapkodjuk a fejünket, lassan megpróbáljuk a helyükre illeszteni a mozaikdarabkákat, talán megértjük, hogy mit is akartak az idegenek, talán nem. Talán tisztában leszünk azzal, hogy ki volt és mit akart Vosch, talán nem. 

Azt mindenesetre megtudjuk, megtapasztaljuk, hogy ebben a részben Cassie-nek ismét fontos szerep jut, sőt Zombinak is, és Samet is megismerhetjük egy kicsit jobban. Adu számomra némileg még távoli maradt így is, de megpróbáltam megérteni a szenvedéseit, az érzelmeit. Nem is tudom, miért éreztem így, hiszen az előző részben ez már tökéletesen sikerült.

Ebben a részben meglehetősen sok az öldöklés, de az eddigiek ismeretében azt hiszem nem is várhattunk mást, hiszen a világ a végére készül, és a körülményekhez képest azt hiszem teljesen elfogadható véget írt az író a történetnek, sőt az egyetlen véget, amit csak lehetett. Jó ha tudjuk, a remény, a szeretet és a bátorság mindig, minden körülmények között nagyon fontos.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

8/10

Bea

A Hónap Könyve(i) januárban

Dorothy Koomson: Az utolsó csepp

Megrázó történet volt ez két lányról, majd felnőtt nőről. Akik a kislánykorukban elszenvedett traumát egész életükben magukkal hurcolják, tulajdonképpen magukba zárták a szörnyűségeket, a tényeket. Nem kértek és nem is kaptak segítséget. Poppy élete 20 év börtön után kezdődhetne el, de a múlt szörnyűségei még nem engedik. Serena élete látszólag tökéletes, boldognak tűnik, de lassan ráébredünk vele együtt, hogy olyan ingatag lábakon áll ez az élet, mint egy kártyavár. Megrázó könyv volt, sajnos teljesen el tudom képzelni a valóságban is. /Bea/

John Elder Robison: Nézz a szemembe

Hát az biztos, hogy Jonh Elder Robisonnak cseppet sem volt mindennapinak mondható az élete. De nem csak azért volt nagyon érdekes a könyv, mert olvashattunk például a hangmérnöki munkájáról, vagy láthattuk, hogy hogyan tervezte meg, majd készítette el a Kiss együttes híres robbanó-füstőlő gitárjait, vagy, hogy miként igazodott el a grupiktól és drogoktól hemzsegő zenészvilágban, hanem azért, mert mindezeket a dolgokat egy Asperger szindrómával élő ember szemén keresztül láthattuk. Csodálatos könyv volt ez a küzdelemről az elfogadásról és a szereteről. És azt is megtudhattuk, hogy mi, nem Aspik, milyen logikátlanul is gondolkodunk, és döntünk az élet különféle dolgairól. Mert ha például egy mosógépet, vagy egy kocsit választunk magunknak, azt többféle szempont alapján is megvizsgáljuk, és ez alapján mérlegeljük, hogy megvesszük-e vagy sem, de ha párt kell választanunk magunknak, akkor mit sem törődünk a különféle előnyökkel és ésszerű döntésekkel, ez pedig egy Aspi szemével a legnagyobb logikátlanságnak tűnik. Hát, be kell látnom, van benne valami... :) /Zsófi/

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

Egy megható történet az amerikai dél 1800-as éveinek elejéről. Valamiért én kifejezetten szeretem a délen, és az ebben a korszakban játszódó könyveket. Biztos az Elfújta a szél indított el ezen az úton. :)

Ez a könyv nagyon elgondolkodtatott engem azon, hogy vajon én mit tettem volna a főszereplő Sarah helyében, egy előkelő déli család sarjaként. Az elején egy kicsit idegesített, úgy éreztem, nem tesz meg mindent, amit megtehetne, nem áll ki  az elvei mellett, de a végére rájöttem, hogy ő igenis egy bátor és erős nő volt, aki szembe mert szállni a családjával,  és nőként is fel merte vállani a véleményét, ami abban az időben megbotránkoztató dolognak számított. A másik főszereplőnk a rabszolgalány Hetty története,a rabszolgák bensőséges, összetartó világa és mindennapjaik is nagyon megérintettek. /Zsófi/ 

Tan Twan Eng: Esti ködök kertje

A nyugalom, a szépség, a felejtés és az emlékezés könyve. A háború borzalmai szemben a természet szépségével. A zen nyugalma, a  japánkertek titka. Olvassátok! /Bea/

Angela Marson: Elfojtott sikoly

Nagyon szimpatikus nyomozónővel egy múltbeli szörnyűség és jelenbéli gyilkosságok utáni nyomozás, izgalmakkal, titkokkal és egyéni tragédiákkal. /Bea/

Rick Yancey: Végtelen tenger

Az ötödik hullám 2. része is hasonló izgalmakat ígér. Bővelkedik akciókban és meglepetésekben. Zseniális! /Bea/

Jonas Jonasson: Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok) 

Humor kategóriában mindenképpen megérdemli a Hónap Könyve(i) között a jelenlétet, mert én bizony nagyon jól szórakoztam és sokat nevettem az olvasása közben. Az egész könyv egy nagy vicc, nem kell komolyan venni, egyszerűen csak élvezni kell. /Bea/

Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?

Igaza volt Zsófinak, nekem nagyon tetszett ez a könyv. Annyira, hogy nálam simán megkapja a 10 pontot. Sok könyvet olvastam már az írótól, de nekem eddig ez tetszett a legjobban. Mert bár könnyed és vicces, mégis nagyon komoly témát jár körül. Számomra kiderült, ami Zsófinak nem, vagyis inkább azt mondom, hogy nekem tökéletesen elég volt annyi, amit kaptam belőle. Nagyon sajnáltam, amikor vége lett, annyira olvastam volna még. Megszerettem benne mindenkit, megértettem mindenki álláspontját. Ami viszont fantasztikus volt benne, az a humor. Nyilván közrejátszott, hogy egy dilis családról szólt, nagyon sok mindenben magunkra, az Anya szerepében magamra ismertem, de régen olvastam olyan könyvet, amin hangosan nevettem. Képzeljétek el a helyzetet: egyedül ülök a szobában a kanapén, olvasok és hangosan nevetek, de annyira, hogy nem bírom abbahagyni. :) /Bea/

Rick Yancey: Végtelen tenger

Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt.

Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek...

Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő - életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.

A trilógia első részéről, Az ötödik hullámról írt értékelésemet itt olvashatjátok. A könyvvel kapcsolatban még egy bejegyzés született, új rovatunkban, a Különvéleményben Zsófi is leírja a véleményét, amit én természetesen elfogadok, de azért próbálom a helyes irányba terelni Zsófi gondolatait.:)

Nehéz úgy írni a Végtelen tengerről, hogy ne áruljak el semmit. Márpedig természetesen nem akarok és nem is fogok. Induljunk ki a fülszövegből. Abban a lepukkant hotelban kezdődnek el, vagy folytatódnak az események. Eleinte én is tanácstalanul olvastam, szinte tébláboltam a szereplőkkel együtt, hogy akkor most mi legyen, van-e bármire is valamiféle remény. Van-e esély egyáltalán az életre, van-e esélyük küzdeni érte, a szupertechnikával rendelkező idegenek és a gyermekekből képzett hadseregük ellen.  Nekem úgy tűnt, hogy ezt sokszor ők maguk sem tudják, sőt én is éppen ennyire zavart voltam, kilátástalan helyzetben éreztem magam, egyszóval hamar sikerült ismét belehelyezkednem a történet eseményeibe. 

Aztán egyikük elindul, hogy a fülszövegben is említett téli szálláshely ügyében felderítést végezzen.  Hirtelen beindulnak az események. Van aki jön, van aki megy, van aki megsérül, van aki fogságba esik és van akit hajt az ígérete. 

Új szereplők jelennek meg, a régi szereplők életéről is tudhatunk meg részleteket, több szemszögből olvashatjuk az eseményeket. Miközben próbáltam rendbeszedni ismereteimet az idegeneket illetően, összerakni a morzsákat, amit kaptunk az előző részben, hozzáadva azt, amit ebben a részben megtudhattunk, azt gondoltam, hogy most már nagyjából értem, hogyan működnek, mit akarnak és miért. 

Ekkor azonban az események olyan fordulatot vettek, hogy felváltva kristályosodott ki és homályosodott el a kép bennem, a gondolatok száguldottak az agyamban, teóriákat gyártottam és próbáltam megérteni, hogy akkor most MI VAN??!!! Mikor már azt gondoltam, hogy na jó végre kezdem érteni, kezdek többet megtudni, akkor rájöttem, hogy semmit sem értek. Mert minden a feje tetejére állt, értelmetlenné vált. Vagy éppen értelmet nyert? Komolyan, én már semmit sem értek.

Mint egy ember, aki úszik a Végtelen Tengerben, nem tudja, hogy került oda, nem tudja hogyan megy el onnan, nem tudja lát-e valamit, vagy csak képzeli, nem tudja kicsoda tulajdonképpen és azt sem tudja, hogy tud-e úszni egyáltalán. Szerintem amúgy zseniális fordulatok, szürrealisztikusnak tűnő események, és kiváló befejezés jellemzi ezt a részt is. Talán még jobban is tetszett, mint az első kötet, de ez egy trilógia esetében talán nem is hátrány. 

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

10/10

Bea

Különvélemény

Új rovatot indítunk, aminek az apropóját két közelmúltban - mindkettőnk által - olvasott könyv adja. 

Általában hasonló az ízlésünk a könyvek terén, de azért vannak kivételek. Én szeretem a disztópiákat, Zsófi nem annyira. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még egyiket sem értékelte sem 10 pontosra, sem túl lelkendezően, és mindig talál benne kifogásolnivalókat szép számmal. Nem szereti azt sem, hogy a disztópiákban általában tizenévesek a főszereplők. 

Az eltérő véleményünk megfogalmazása egyébként még azért is hasznos, hogy saját magunkat is megnyugtassuk, és benneteket is,  ha egy olyan könyvet olvasunk, ami például a molyon nagyon jó értékeléseket kapott, nekünk pedig nem tetszett - vagy akár fordítva - hogy ne aggódjunk ezért, hiszen még családon belül is előfordulnak ilyenek. Máig nem bocsátottam meg például Zsófinak a Marsit. :) Vagy például a Burok sem lett a kedvence, nekem pedig igen. Akkor már el is jutottunk a Különvélemény rovatunk első könyvéhez, ami Az ötödik hullám. Az én értékelésemet itt olvashatjátok, most pedig Zsófi mondja el, hogy miért nem lopta magát a szívébe.

Cselekményleírást tartalmazhat!

Rick Yancey: Az ötödik hullám

Az első hullám nyomán sötétség támadt.

A második hullámot csak a szerencsések élték túl.

A harmadikat pedig a szerencsétlenek.

A negyedik után egyetlen szabály maradt:

NE BÍZZ SENKIBEN!

Cassie egy lépést sem tesz a következők nélkül: Luger, M-16-os gépfegyver, lőszer és Bowie kés. Ennivaló, víz, hálózsák és körömcsipesz csak ezután következik a listán.

Cassie tizenhat éves, a néptelen országúton menekül. Rajta kívül már nem sokan vannak életben a Földön. Menekül a lények elől, akik embernek látszanak, és akik megölnek minden útjukba kerülőt. Akik több hullámban pusztították az emberiséget. Nem tudjuk, kik az idegenek. Nem tudjuk, miért akarják megsemmisíteni a világunkat. Csupán egyvalami világos: mindenkit ki akarnak irtani.

Cassie családja túlélte az első és a második hullámot. A harmadik és a negyedik már nem kímélte őket. Cassie most az ötödik hullámmal néz farkasszemet: vagy öl, vagy megölik. "Csak akkor maradsz életben, ha egyedül maradsz" - ez a meggyőződése. De aztán találkozik Evannel, aki elbűvölő és titokzatos, egyedül ő segíthet Cassie-nek, hogy valóra váltsa az öccsének tett ígéretét. A lány választásra kényszerül bizalom és csüggedés, harc és megadás, élet és halál között. Föladja vagy fölveszi a harcot?

Ez a könyv valami fantasztikus volt!! Igen, igen szó szerint is az volt :), de ahogy ki volt találva, ahogy meg volt írva, és amiért nem tudtam letenni, csak ezzel a jelzővel tudom illetni. Már az első oldalaktól kezdve megfogott, megdöbbentett a történet keménysége és a kitalált invázió. Végig izgalomban tartott, mert csak nagyon sokára kezdtem tisztán látni. Nem tudtam ki ember, ki földönkívüli. Tulajdonképpen azt sem, hogy milyenek a földönkívüliek, honnan lehet tudni, hogy ők azok, de hát ezzel így volt a főszereplő Cassie is, aki egyedül vándorolt, bujdosott, nem adta fel, mert az öccsének, az ötéves Sammynek tett egy ígéretet.  Nem értettem én sem, miért nem rohanják le a földet a lények, miért nem ölték meg az összes embert egyszerre, miért voltak a hullámok. Szörnyű világ volt ez, Cassie viszont hősiesen élte a napokat, egyiket a másik után. 

Evan megjelenésekor kicsit megijedtem, hogy akkor most elromlik a történet, egy oda nem illő romantikus, esetleg habos-romantikus résszel, de végülis elviselhető volt, valahol érthető. Bár Evan szerelmének keletkezését jobban megmagyarázhatta volna az író. Néha még találtam egy-két megmagyarázni való dolgot, de aztán már nem foglalkoztam vele.

Camp Havenről sejtettem, hogy az, ami végül valójában volt, de azért az elején egy kicsit engem is megtévesztett, és törtem a fejem olvasás közben rendesen, hogy akkor most ki a jó és ki a rossz. 

Nagyon eredeti, izgalmas, fantáziadús történet volt, a vége pedig film nélkül is megelevenedett a szemem előtt, szinte a körmöm rágtam, hogy legyen már vége, jussanak el valahová. Hát vége lett.... Most azonnal olvasnám a következőt!!

Azt hiszem az eddig olvasott disztópiák közül jelenleg most ez a Leg. A legizgalmasabb, a legletehetetlenebb. Semmiképpen sem ajánlatos karácsony előtt belekezdeni az olvasásába, mert hátráltatja a karácsonyi készülődést. :)

10/10

Bea