2021. november 7., vasárnap

Családi történetek: Búcsú Máriapócson

Már régen jelentkeztünk családi történettel, most ismét itt vagyunk, remélem, tetszik majd nektek. Ha olvastatok már nálunk korábban ilyen családi emlékeket idéző bejegyzést, akkor tudjátok, ha nem, akkor elmondom, hogy ezek a történetek édesanyám Szabó Erzsébet és az ő öccse, a nagybátyám Szabó Sándor írásai, az ő emlékeik gyermek- és fiatalkorukból, amit nagyon köszönök nekik. 
Az illusztrációk most is Bence munkái, akit az instagramon @krixkrax_art néven találtok meg. 

Ez a bejegyzés a máriapócsi búcsúról, búcsúkról, az azzal kapcsolatos emlékekről szól. Olyan szerencsés lehettem, hogy még én is gyűjthettem ezekből az emlékekből, hiszen sokat nyaraltam nagyszüleimnél Nyírgyulajban, a szomszéd faluban, ahonnan földúton át lehetett biciklizni, vagy gyalogolni is akár Máriapócsra. Körhinták, céllövöldék, mézes nyakláncok és mézes szívek, rengeteg ember, nekem csak egy összemosódó vásári forgatag maradt meg a fejemben, és azóta, felnőtt fejjel nem is voltam búcsúban. Talán jobb is így, hogy nem kell a változásokkal szembesülnöm és megmarad egy szép, gyerekkori emléknek. 

Elsőként olvassátok nagybátyám történetét, ami megható és szívet melengető:
 
Búcsú  Máriapócson

Zúgtak a harangok! Szinte egész nap a harangok zúgásától volt hangos a falunk szeptember 14-én. Meghalt valaki? Nem! Proseció érkezett és míg el nem hagyták a falut, a harangok zúgása kísérte elvonulásukat. De már jött is a másik csoport, újra megszólaltak a  harangok. Messzi. távoli falvakból jöttek és úgy indultak, hogy szombat estére Máriapócsra érkezzenek. 


Mi a szomszéd faluban laktunk, Nyírgyulajban, gyerekként vártuk a falun áthaladó  búcsúsokat. Árgus szemekkel néztük a szépen éneklő embertömeget, akik nagy áhítattal, boldogan énekelték a szép Mária-énekeket, segítséget kérve életükre.

A szomszéd falvakból vasárnap reggel indultak, hogy 10 órára Máriapócsra érkezzenek a misére.  A proseció vegyes volt. Öregek, gyerekek, fiatal fiúk, lányok. A leglátványosabb az volt, amikor a falun áthaladva fehér ruhába öltözött nagylányok vállukon vitték a Mária-képet. Ha elfáradtak, akkor cseréltek, ugyanis négy lány vitte a vállán, a szűzanyát ábrázoló képet.

Akkoriban az eladósorba kerülő lányoknak dicsőség volt a képet vinni. Katolikus falvakban sok jelentkező volt és kisorsolták, ki az a 8 vagy 12 lány, aki felváltva viszi majd a Szűzanya képét Máriapócsra. 

1975-öt mutatott a naptár. Jön megint egy proseció! Kiálltunk az utcára, az öregek üdvözölték őket egy bólintással, vagy "Dicsőség Jézus Krisztus"-sal, mi, fiatalok pedig a lányokat néztük, milyen szépek. A proseció a szomszéd faluból, Nyírderzsből jött. Sok ismerős volt közöttük. Volt egy különösen kedves arcú lány, akit úgy látásból ismertem.  Ő is megismert, mert bólintott, szemünk összeakadt. 

Elvonultak, minden keresztnél megálltak, rövid fohász és indultak tovább. Mi is mentünk kicsit később, kerékpárral, de nem nem a templomba, hanem a bazárba. Ugyanis búcsúkon kitelepült sok szórakoztató mutatványos. Körhinta, céllövölde, stb. A hangosbemondón lehetett "szívküldi"-ket küldeni, ez egy kedvenc zeneszám volt. A céllövöldében lehetett egy apró ajándékot lőni a kedvenc lánynak vagy lányoknak. Mise után a fiatalok kijöttek a bazárba, lehetett ismerkedni, beszélgetni. Találkoztam én is azzal a lánnyal, aki a Mária-képet hozta Derzsből. Elbeszélgettünk, majd elköszöntünk a viszontlátás reményében. 45 éve a feleségem.

Nekünk a Nagyboldogasszony búcsú az egymásra találást hozta. Én ugyan református vagyok, de minden évben elmegyünk a búcsúba. Már az a régi búcsúrend megváltozott, proseció szinte már gyalogosan alig megy. Kocsival vagy busszal járnak ma már a búcsúba. 

Na és hová lettek a fehér ruhás lányok? A Mária képet viszi-e még valaki? Talán azok a régi fehér ruhás lányok a szívükben még viszik és boldogan éneklik, igaz kicsit megöregedve: Angyaloknak királynéja...

Írta: Szabó Sándor


Most pedig olvassátok el az Anyukám emlékeit:

A pócsi búcsú

A híres máriapócsi búcsúba egyszer-kétszer eljutottunk gyerekként egy nyáron. Átgyalogoltunk Nyírgyulajból, hiszen csak pár kilométerre volt tőlünk. Na nem a templomba mentünk, hanem az út két oldalán felállított sátrakban bámészkodni, vásárolni.

Pellei Sári már idősebb volt pár évvel, ő a szomszédunk volt, vele készültünk menni és úgy vártuk a vasárnapot, mint a karácsonyt. Számoltuk a napokat, egész héten szorgalmasan végeztük a feladatainkat, tehenet legeltettünk, répalevelet vittünk a kacsáknak, a libáknak muhart, a disznóknak csalánt és disznódudvát, vizet hordtunk az itatóvályúba, szombaton elsepertük az udvart, az utcát szépen elgereblyéztük. 

Vasárnap lett végre, már néhány proseció elment szombaton, de még vasárnap is mentek, akik közelebbről jöttek. Jánosi, Derzs, a gyulajiak is mindig csak vasárnap mentek. Akik szombaton már elindultak, azok pajtákban, szalmán aludtak és képzeljétek el, hogy nagy fazekakban minden ház előtt árulták a töltött káposztát és még a vizet is pénzért adták, pedig azt a saját kútjukból húzták fel és nekik ingyen volt. 

Emiatt sokan haragudtak a pócsiakra, mert a hodályért, pajtáért is fizetni kellett, meg azért is, hogy a bicikliket megőrizték az udvaron, később már a motort és az autókat is. De régen még csak lovasszekerekkel mentek az emberek. 

A sok csábító áru; alumíniumgyűrű szép piros-kék kövekkel, nyakláncok, fa, tologatós, kereplős játékok, lepkék, faemberke, amelyik ütötte a cipőpasztás fedelet és zörgött, vagy dobolt. Aztán volt piros kakasos nyalóka, csavart cukor és a mézesbabák, mézeslovak és szépen díszített mézeskalács szívek, egészen kicsitől a hatalmasokig.  Voltak similabdák és kicsi szíjas ostorok, a fiúk ezt előszeretettel vették.

Volt sok céllövölde, ahol különböző játékokat lehetett lőni, hurkapálcán voltak sorba rakva és a pálcát kellett eltalálni. Az olcsóbbak egy pálcára voltak alulra rakva, feljebb a két pálcásak voltak és legfelül a három pálcásak, ezt főleg a fiúk élvezték, a lányok csak nézelődők voltak, de ha valamelyik fiú lőtt valamit, azt a barátnőjének adta emlékbe. 

Mi általában 10-20 forint költőpénzt kaptunk és már nagyjából itthon elterveztük, hogy mit veszünk belőle.  

Általában 2 ft-ért mézeskalács nyakláncot,

                  1 ft-ért mézeskalács lovat,

                  1 ft-ért mézeskalács babát,

                  4 ft-ért alumínium gyűrűt, 

                  2 ft-ért papírrózsát, amit hajtogatni lehetett. 



Írta: Szabó Erzsébet

6 megjegyzés:

  1. Hát ezek a rajzok?! teljesen visszaadják a búcsúk emlékét. Az írások is nagyon jók, de a rajzokat elnézegettem mint egy mesekönyvet! Szuperek vagytok. /nem tudom miért folyt a szememből a könny?/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik. Mi is el tudunk képzelni belőle egy mesekönyvet. :D

      Törlés
  2. Gratulalok a történetéhez.
    Ma is vannak csoportok(proseció) akik szép Mária énekeket énekelnek az egyházi vezetővel. Viszik a lányok Mária képet, csak már nem beöltözve.
    Sok fiatal csatlakozik ezekhez a zarándoklatokhoz. Mivel itt vonulnak el előttünk a Petőfi utcán, mindig csodálom az éneklő zarándokok.
    A férjem is sokat mesélt ezekről az eseményekről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az összes alkotó nevében. Nagyon jó, hogy a mai napig megmaradt ez a szép szokás, sőt hogy fiatalok is csatlakoznak a zarándoklatokhoz. Szép élmény lehet ilyen közelről szemlélni a proseciókat. :)

      Törlés
  3. Visszaköszönt jó pár emlék. A mézeskalács íze, a simi labda, ami pár nap után szétszakadt, a tologatós falepke, a csavart nyalóka! Jó volt olvasni! Köszönöm! Amit viszont ennél sokkal jobban köszönök, az a történet, hogy keresztapám, hogyan ismerkedett meg a feleségével. Elragadó történet! Erről valahogy sosem beszélgettünk. Legközelebb majd jól kikérdezem szóban...;-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is ilyen szép és jó emlékeket sikerült felidéznünk. Puszi és ölelés, B.

      Törlés