A következő címkéjű bejegyzések mutatása: régi történet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: régi történet. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 7., vasárnap

Családi történetek: Búcsú Máriapócson

Már régen jelentkeztünk családi történettel, most ismét itt vagyunk, remélem, tetszik majd nektek. Ha olvastatok már nálunk korábban ilyen családi emlékeket idéző bejegyzést, akkor tudjátok, ha nem, akkor elmondom, hogy ezek a történetek édesanyám Szabó Erzsébet és az ő öccse, a nagybátyám Szabó Sándor írásai, az ő emlékeik gyermek- és fiatalkorukból, amit nagyon köszönök nekik. 
Az illusztrációk most is Bence munkái, akit az instagramon @krixkrax_art néven találtok meg. 

Ez a bejegyzés a máriapócsi búcsúról, búcsúkról, az azzal kapcsolatos emlékekről szól. Olyan szerencsés lehettem, hogy még én is gyűjthettem ezekből az emlékekből, hiszen sokat nyaraltam nagyszüleimnél Nyírgyulajban, a szomszéd faluban, ahonnan földúton át lehetett biciklizni, vagy gyalogolni is akár Máriapócsra. Körhinták, céllövöldék, mézes nyakláncok és mézes szívek, rengeteg ember, nekem csak egy összemosódó vásári forgatag maradt meg a fejemben, és azóta, felnőtt fejjel nem is voltam búcsúban. Talán jobb is így, hogy nem kell a változásokkal szembesülnöm és megmarad egy szép, gyerekkori emléknek. 

2021. május 1., szombat

Zene a faluban, avagy hogyan tanultam meg zenélni


A mai bejegyzésben ismét egy családi történetet olvashattok. Nagybátyámat kértem meg, hogy mesélje el, hogyan tanult meg zenélni. Amikor gyerek voltam, minden családi eseményen előkerült valamilyen hangszer, ha olyan volt a kedve, még dalra is fakadt. Minden hangszeren iskola nélkül, autodidakta módon tanult, ebben az írásban nem esik szó a gitározásról és a citeráról, de elképzelhető, hogy más hangszerekről sincs tudomásom, amik egyébként benne vannak a repertoárjában. 

Az írásból mindamellett, hogy érdekes és nagyon jól elmeséli a 60-as évek hétköznapjait is, megtudhatjuk,  hogy mi történt május elsején a lányos házaknál a faluban. Amikor a falut említjük, akkor egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluról, Nyírgyulajról beszélünk, ahol édesanyám és nagybátyám született és a gyerekkorát töltötte. 

Én is sokat nyaraltam ott, még láttam a legelőről hazatérő csordát, már városi gyerekként mindig félve néztem a teheneket, és csodálkoztam rajta, hogy honnan tudják, melyik nyitott kapunk kell besétálniuk az otthonukba. De ez az írás most nem az én emlékeimről szól, hanem arról, hogyan tanult meg nagybátyám zenélni. 

2021. április 17., szombat

Egy régi világ emlékei, avagy boldog szülinapot Anyukám!


Úgy volt, hogy a mai napon összegyűlik a család és megünnepeljük anyukám kerek szülinapját. Itthon sütünk, főzünk, mert étterembe nem tudunk menni, majd az ünnepi ebéd után elmegyünk egy jó kis hegyi túrára, sétálgatunk Sopronban, este pedig házi koncertet adnak a fiúk az ünnepeltnek és a többi jelenlévőnek. Nem valami hatalmas bulira kell gondolni, kilencen lettünk volna, a kutyákkal együtt tizennégyen. 

Vártuk, tervezgettük, de néhány hete úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk  és ezt a tavaszi szülinapot, valamint az összes többi családi tavaszi szüli- és névnapot ebben az évben nyáron ünnepeljük meg. A biztonság kedvéért. 

2021. március 5., péntek

Fekete István: Régi karácsony


Még karácsony előtt olvastam a könyvet, és egyben el is határoztam, hogy Fekete István könyveit is felveszem a várólistámra. Persze a Tüskevárat olvastam régen és a Vukot is, sőt a Lutra gyermekkorom egyik nagy kedvence volt, de bőven van még mit olvasni tőle, pl. a téli, karácsonyi történeteit, nagyon sok írását kiszemeltem még magamnak.

Ez a könyv egy gyönyörűséges ünnepváró és ünnepi könyv. Meg kell állni hozzá, lelassulni, ízlelgetni a szerző szépségesen egybefűzött mondatait, amelyek éppen annyira egyszerűek és szeretnivalóak, mint a benne szereplő emberek. 

2021. február 14., vasárnap

Igaz történetek: Kenyérsütés, aratás

Karácsonykor olvashattátok nagybátyám történetét a régi karácsonyokról. Ezúttal kenyérsütésről és aratásról lesz szó, ami azért is érdekes, mert a kenyérsütésről két szemszögből is olvashatunk. Anyukám és a testvére, a nagybátyám is elmesélte saját emlékeit, nagyon érdekes volt olvasni, miként maradt meg bennük ugyanaz az esemény.

Fogadjátok szeretettel ezt a bejegyzést, aki korban közelebb áll hozzá, az nosztalgiázzon, aki pedig nagyon fiatal, az megtudhatja belőle, hogy milyen volt régen, 50-60 évvel ezelőtt az aratás és a kenyérsütés egy nyírségi faluban, Nyírgyulajban. Ott éltek a nagyszüleim, ott nőtt fel édesanyám és az öccse, akiknek tollából olvashatjuk most ez a hangulatos múltidézést.

Köszönöm nagybátyámnak, Szabó Sándornak és anyukámnak Szabó Erzsébetnek, hogy elkezdték lejegyezni a múltbeli történeteiket, emlékeiket. Biztassátok ti is erre nagyszüleiteket, szüleiteket, mert nagyon jó élmény lesz olvasni. Mit nem adnék érte, ha nagymamámtól is olvashatnék ilyen történeteket! Van, ami már visszahozhatatlan, ezért éljétek meg a jelent és tegyetek meg mindent, hogy megőrizhessétek emlékeitekben. Irány a múlt!

Ezúttal is köszönöm Bencének  az illusztrációkat. 

2020. december 24., csütörtök

Régi karácsonyok - igaz történet


Először is kívánok nektek, békés, egészséges karácsonyt, azt hiszem az egészséges ebben az évben nagyon helyén van. Akik nem töltik a szeretteikkel, szüleikkel az ünnepeket, akár a vírus, akár más miatt, azoknak kitartást kívánok és reméljük, hogy ez a következő évben már nem így lesz. Olvassátok szeretettel ezt a bejegyzést, aki korban közelebb áll hozzá, az nosztalgiázzon, aki pedig nagyon fiatal, az megtudhatja belőle, hogy milyen volt régen, 50-60 évvel ezelőtt a karácsonyra való készülődés egy nyírségi faluban, Nyírgyulajban. Ott éltek a nagyszüleim, ott nőtt fel édesanyám és az öccse, akinek tollából olvashatjuk most ez a hangulatos múltidézést.

Köszönöm nagybátyámnak, Szabó Sándornak és anyukámnak, hogy elkezdték lejegyezni a múltbeli történeteiket, emlékeiket, ha nem bánjátok, lesznek még jövő évben is. Biztassátok ti is erre nagyszüleiteket, szüleiteket, mert nagyon jó lesz olvasni. Mit nem adnék érte, ha nagymamámtól is olvashatnék ilyen történeteket! Van, ami már visszahozhatatlan, ezért éljétek meg a jelent és tegyetek meg mindent, hogy megőrizhessétek emlékeitekben.

Az illusztrációkat Bence készítette, ami pluszban még azért is különleges, mert a családi képen a szereplők az igaziakról készültek, nagymamám, nagyapám, édesanyám és nagybátyám látható a képen, igaz nagybátyám sajnos csak hátulról, mert nem találtunk róla kicsi kori képet, de szerencsére van még történet, amelyikben pótolhatjuk ezt a hiányosságot. (Bocs, Feri. És hogy miért Feri, amikor Szabó Sándor? Hát ez is egy családi történet, talán egyszer majd ezt is leírja nekem. :D)

Boldog karácsonyt! Irány a múlt!