A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös pöttyös könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös pöttyös könyvek. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 30., kedd

Eszes Rita: Rókatündér


Egy számomra kedves könyvklubban olvastam Eszes Rita könyvéről, így gyorsan megnéztem a könyvtárban és még várnom sem kellett rá, éppen a polcokon csücsült. 

A kicune【狐 (きつね)】 japán szó, jelentése róka. Eredetileg a sintó vallás segítőkész, kedves, róka alakú istene. Sok japán népmesében megtalálható az alakja. A kicunék a legismertebb jókaiok közé tartoznak, szerepük azonban a különböző történetekben sokszor teljesen más. Van, amikor átverik, becsapják az embereket, de van, amikor védelmezik őket, és vannak esetek, amikor az illető szeretője, felesége személyében jelennek meg. A japánok a legtöbb rókának különleges tulajdonságot tulajdonítanak, nem csak a rókaszellemeknek. (Forrás: Wikipédia)

2017. augusztus 3., csütörtök

Kastélyok, rejtélyek, gyilkosságok és leányiskolák


Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

Gemma Doyle-történetek 1.



Libba Bray A Látók sorozata nagyon a szívemhez nőtt, mint már akkor is leírtam, nem gondoltam volna, hogy egy természetfeletti young adult sorozat és én, ilyen jó barátságot köthet, a bejegyzéseimet a sorozatról itt és itt tudjátok elolvasni. De mivel most éppen A Látók sorozat harmadik részére várok, arra gondoltam, hogy miért ne adhatnék egy esélyt Libba Bray egy másik sorozatának is, így került a kezembe ez a könyv.


2017. január 28., szombat

Libba Bray: Álmok mélyén (Diviners 2.)

A Diviners sorozat első része (a bejegyzésért katt IDE), még magam is meglepődtem, de nagyon tetszett. A húszas évek iránti hatalmas méretű rajongásom volt, ami összehozott ezzel a sorozattal.

Az írónő stílusa meglehetősen tetszik, ahogyan a jól megformált karakterei s a köztük lévő pörgős, csipkelődős, odamondogatós párbeszédei is.

A dübörgő húszas évek pedig nem csupán, mint egy háttér van megjelenítve a regényeiben, hanem, mint egy aprólékosan kidolgozott gyönyörű részlet. Látszik, hogy Libba Bray alapos kutatómunkát végzett a témában, imádtam a korszakhoz kapcsolódó lábjegyzeteket, a korabeli New York nyüzsgő utcáit. a harsinyakötőkbe csúsztatott lapos üvegeket, s a szesztilalom árnyékában zajló alkoholgőzös partikat.

2016. október 3., hétfő

Libba Bray: A Látók (The Diviners)

Hiszel abban, hogy szellemek és látók élnek közöttünk?

 Evie O'Neillt unalmas szülővárosából New York nyüzsgő utcáira száműzik - amitől ő maxolúte el van ragadtatva.
1926-ot írunk. New Yorkban tobzódnak az illegális italmérések, a Ziegfield lányok és a pimasz zsebtolvajok. Az egyetlen bökkenő, hogy Evie-nek a nagybátyjánál kell laknia, aki az okkult tudományok megszállottja.

A lány attól tart, hogy Will bácsi felfedi majd legsötétebb titkát: természetfeletti képességét, ami eddig csak bajba sodorta. Ám amikor a rendőrség egy meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel, és Willt a helyszínre hívják, Evie ráébred, hogy képessége segíthet elkapni egy sorozatgyilkost.

Ahogy beleveti magát a gyilkossal való macska-egér játékba újabb históriák kerülnek a napvilágra a sosem alvó városban. Egy Memphis nevű fiatalember életét rémálmok írányítják. 
Theta, a táncosnő, a múltja elől menekül. 
Egy diák, Jericho pedig megdöbbentő titkot rejteget.
És mindannyiuktól függetlenül valami sötét és gonosz felébredt...

Imádom a 20-as években játszódó történeteket (igazából a 30-as, 40-es, 50-es, 60-as években játszódó történeteket is szeretem, úgyhogy mondjuk úgy, hogy a múlt rabja vagyok), ez volt az, ami miatt felfigyeltem a könyvre. 
A Vöröspöttyössége miatt egy kicsit azért tartottam is tőle, de végül a 1926-os nyüzsgő New Yorknak és a szesztilalomnak csak nem tudtam ellenállni.
És még milyen jól tettem, hogy nem álltam ellen! :)

A történetünk főszereplőjét, az Ohio-ból való Evie-t egy, a városkájuk egyik aranyifja ellen elkövetett csínyje miatt száműzik New Yorkba. A szülei előtt eljátssza a sértődöttet, és úgy tűnik halálos büntetésnek érzi, hogy a nyarat a nagybátyjánál kell töltenie, de egyébként meg majd kiugrik a bőréből, hogy New Yorkba utazhat, ahol majd nyakába veheti a várost.
Az elején még féltem egy kicsit Evie-től és attól, hogy milyen lesz a kapcsolatom vele, de ahogy haladtam a történettel egyre jobban megszerettem, egy igazi belevaló flapper volt, aki semmitől nem riadt vissza, és nem félt senkit sem megbotránkoztatni. Legjobb barátnőjével, Mabellel  való párbeszédeiken nagyon jókat mosolyogtam, a két lány nem is különbözhetett volna jobban egymástól.

Amint Evie megérkezik New York-ba, egy jóképű zsebtolvaj Sam Lloyd áldozatául esik, akinek később még nagyobb szerep fog jutni a történetben.
Evie nagybátyjának, Will-nek a munkahelye és egyben az élete is, az Amerikai Folklór, Babona és Okkult Tudományok Múzeuma (közismertebb nevén Libabőr Múzeum) pedig elképesztő egy hely volt, félelmetes és egyben káprázatos. 

A könyv többi szereplője, a táncos lány Theta, és a lakótársa is a szívemhez nőtt, az ő történetük is nagyon eredeti és emberi volt. És ne feledkezzünk meg a történet egy másik fontos szereplőjéről, a magas és kezdetben hűvösnek tűnő Jerichoról sem, aki mint később kiderül, sok titkot rejteget azzal kapcsolatban, hogy kicsoda, vagy micsoda is ő valójában.
Volt még egy szereplőnk Memphis, akinek szintén megismerhettük az életét, a múljtát, majd később a többi szereplővel is összekapcsolódott a sorsa.

A regény krimiszála, a nyomozás is rendkívül izgalmas volt, misztikus szálakkal ötvözve, nagyon szerettem azt a rejtélyes hangulatot, ami a gyilkosságokat és a könyvet is körülszőtte. Rájöttem arra is, hogy a 20. század eleji okkult mozgalmakat, hagyományokat is érdekesnek találom, és szeretem is az ilyesmikkel foglalkozó történeteket.

A 20-as évek hangulatát is sikerült jól megragadnia a regénynek, a könyvben elég sok lábjegyzet volt, amik a korabeli személyiségek, helyek, szokások, események megismeréséhez nyújtottak segítséget.


Evie és a többiek különleges képessége is olyan formában volt tálalva, hogy akik nem nagyon szeretik vagy nem szoktak olvasni ilyenféle történeteket (mint például én), azoknak is tetszhet szerintem a könyv. Bár amikor a történet végén Jericho egyik nagy titkáról lehullt a lepel egy kicsit meghökkentem, de aztán végül úgy voltam vele, hogy inkább élvezem tovább a történetet, és ebben már az sem tudott megakasztani amikor a könyv végén egy szerelmi háromszög vagy legalábbis valami ilyesféle érzelmi bonyolultság kezdett kialakulni... :)

Örülök, hogy végül sorra kerítettem ezt a jó kis 20-as évekbeli, misztikus, krimis könyvet, kíváncsian várom a második részt.

9/10

Zsófi

2016. március 8., kedd

Anne-Laure Bondoux: Csodák ideje

Amikor a vámosok megtaláltak a francia határon egy kamion rakterében lapulva koszosan és büdösen, tizenkét éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy az útlevelem hamis, és néhány papagáj módra ismételt francia szó kivételével csak oroszul beszéltem. Nem tudtam elmagyarázni, hogyan jutottam el a Kaukázustól idáig, az emberi jogok és Charles Baudelaire hazájába. A legnagyobb baj, hogy útközben elveszítettem Gloriát. Gloria Bohéme-et, aki azóta vigyázott rám, hogy anyám meghalt. 
Vele a háború, a határok, a nyomor és félelem ellenére szabadon éltem. Rettenetesen hiányzott nekem, de nem mondtam le a reményről, hogy egyszer megtalálom ezt a hatalmas szívű asszonyt, aki elvarázsolta az életemet.

A regény számos irodalmi díjban részesült, Franciaországban csakúgy, mint külföldön.

Ez a könyv egy kisfiú Kumail és az őt felnevelő asszony Gloria története.  Kumail hétéves, amikor történetét megismerjük. Gloriával menekülnek a Kaukázusból, sok másik sorstársukkal együtt. Mivel a kisfiú szájából ismerjük meg a történetet, mi is csak annyit tudunk, amennyit ő.  Az ő szemén keresztül látjuk a Nagy Házat, ahol sikerül hosszabb időre meghúzniuk magukat, de mégis mindig ugrásra készen. Kumail, hála Gloriának a nehézségek és tragédiák közepette gyerek tud maradni, vannak játszótársai, tanul a Nagy Ház iskolájában és majd' minden este kéri Gloriát, hogy mesélje el a történetét. Aki minden este mesél az ő Kumailjának, elmeséli, hogyan halt meg az anyja, hogy kerültek ők ketten egymás mellé, és ő Gloria hogyan került ide a Nagy Házba. 
Amikor menekülniük kell tovább, Kumail azt sem éli meg tragédiaként, mert ott van Gloria, aki mindent széppé tesz. Kalandok és viszontagságok, szívbe markoló emberi történetek, félelem és a remény az útitársaik, miközben megpróbálják elérni kitűzött céljukat. 

Kumail gyermeki ártatlansága és naívsága nagyon szerethetővé és szinte egyszerűvé teszi a történetet. Gloria jelent neki mindent, az anyát, az otthont, ahol Gloria van, ott Kumail boldog. Amikor sokat kell vándorolniuk és éheznek, nem panaszkodik, mert Gloria reményt, erőt és szeretet ad. Nagyon megható, ahogyan ő is ragaszkodik az asszonyhoz, ahogyan aggódik érte. Útjuk során is találnak barátokat, akiknek segítségével kilábalnak a nehézségekből és tovább mehetnek, ahogyan Gloria mondja: mindig csak előre.  Közben tudjuk, hogy a háttérben háború zajlik, emberek menekülnek, de mi is minél később akarjuk látni a valóságot, ahogyan Kumail sem tudja, hogy tulajdonképpen miért is mennek ők Franciaországba. Elgondolkodtat az élet és szabadság fontosságáról, arról, hogy mik a fontos dolgok az életben. Az önfeláldozás szép példája ez a történet, Gloria egy nagyon erős, kemény asszony. 

Nagyon szép, megható történet szülői és gyermeki szeretetről, igazságról, hazugságról, összetartásról, menekülésről és egy új élet reményéről. A csodákba vetett hit erejéről, mert csodák történhetnek. 

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a könyv borítója teljesen mást sugall, szerintem nem illik ehhez a könyvhöz.)

10/10

Bea

2015. november 8., vasárnap

Kristin Cashore: Graceling - A garabonc

Katsa garabonc egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolcéves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.
Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. Nem számít arra, hogy egy távoli földön lappangó rettenetes titok közelébe kerül...

A garabonc, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.

Katsa személyében végre kaptunk egy igazi, belevaló főhősnőt, aki nem volt rest akárkit elpáholni, aki az útjába került, sem magas hófödte hegycsúcsokon keresztülvágni, és egy hegyi oroszlánnal is bátran megküzdött.
Néhány könyvbeli név, mint például a Pongor, Teafű herceg, Keserkék az elején egy kicsit még fura volt, de aztán nagyon megtetszettek.
A fülszövegben lélegzetelállító szerelmet emlegetnek, amely felveszi a versenyt az Alkonyattal. Hát, ha lélegzetelállító szerelem nem is volt benne, Katsa az mindenképpen felvenné a versenyt a nyámnyila Bellával.
Volt ahol lassabban alakultak a dolgok, volt ahol gyorsabban, én szívesen belemerültem volna még egy kicsit jobban a garaboncok világába és a könyv alkotta fantáziavilágba is, de gondolom ezekre a további részekben lesz lehetőségem.
A fiúk sem állták meg, hogy ne kukkantsanak bele a könyvbe, így egész végig azt kellett hallgatnom, hogy Köztefölde elnevezése nagyon hasonlít Középföldre, és hogy ez mekkora koppintás, hiába magyaráztam nekik, hogy ettől eltekinve semmi köze sincs a szent Gyűrük Urához.

8/10

Zsófi

2015. október 3., szombat

Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával.
Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki.
Csak négy embertől: egy Humphrey Bogart-rajongó szomszédtól, egy fiatal hegedűvirtuóztól, egy lelkész lányától, és egy tanártól. 
Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, sorra fény derül Leonard titkaira. Talán egy nap majd elhiszi, hogy nem baj, ha valaki más, mint a többiek. Sőt néha még jó is.

Korábban már olvastam Matthew Quicktől a Napos oldalt is, a könyvből készült film pedig nagy kedvencünk, akármikor és akárhányszor újra tudjuk nézni, egyszerűen megunhatatlan. A könyvről annyit, hogy nekem az is tetszett, de a film valahogy jobban sikerült.

Amit egyből megállapítottam a könyvről olvasás közben, hogy ez a magyar borító borzasztó és egyáltalán nem illik a könyvhöz, és hiszem, hogy Leonard Peacocknak sem tetszene. A másik dolog, ami már a könyv megkezdése előtt is nagyon zavart, az az, hogy mit keres egy magyar könyvön jó nagy betűkkel egy angol cím. Ez egy magyar kiadású könyv nem?! Akkor meg mi a fenének kell angolul ráírni a címet (megjegyzem, sokkal kisebb betűkkel ott van magyarul is, de akkor is, és ráadásul nem is arról van szó, hogy nem lehet jól lefordítani a címet, vagy ilyesmi...)?
Na mindegy ezen most már kidühöngtem magam, lássuk a könyvet.

Sosem tartoztam a népszerű lányok közé, de a stréberek közé sem, igazából úgy sehová sem, én is igazi különc voltam, ebben nagyon hasonlítunk egymásra Leonarddal.
Mégsem tudom leírni azt, hogy átéreztem Leonard gondjait. Hála a szüleimnek, megtanultam, hogy különcnek lenni nem rossz, és azt, hogy nem baj, ha nem vagyok olyan, mint többiek. Nálunk azt jelentette az, hogy valaki különc, hogy van egyénisége. A különcség nálunk nem csodabogárság volt, hanem elvárás, hogy mi ne legyünk olyanok, mint a többiek. Így, hogy a családban van egy csomó csodabogár, sosem éreztem, hogy kitaszított lennék és magányos. Sohasem tapasztaltam meg azt, amit Leonard, így nem tudom megmondani, hogy mit tettem és mit nem tettem volna az ő helyében.

Bogie és Bacall

Persze a könyv közel sem csak a kitaszítottságról szól, Leonarddal történt valami szörnyű, amiért magába zárkózott, és kerülte az embereket. Nem tudom leírni a könyvről, hogy tetszett-e vagy sem, hisz hogy írhatnám le azt egy olyan könyvről ami egy öngyilkosságra készülő fiatal egy (utolsó) napját meséli el, hogy tetszett?
Sőt igazából nem értem a regény üzenetét sem. Az élet szar, az emberek rosszak de ezért ne öld meg magad, hisz majd sok-sok év múlva lehet, hogy jobb lesz? Hát ez lenne az utolsó mondat, amivel egy bizonytalan embert vigasztalnék, persze erre mondhatjuk azt, hogy az élet tényleg ilyen (szar).....de azért én hiszek benne, hogy nem. Nem tudom, lehet, hogy sosem voltam bizonytalan tinédzser (dehogynem voltam...), azért nem sikerült most ezt a könyvet átéreznem.
Leonardnak pedig azt üzenem, hogy az élet nem szar, és bízzon abban, hogy nem kell kivárnia egy nukleáris katasztrófát addig, amíg a világ egy jobb hely lesz számára.

U.i.: azok a lábjegyzetek egy idő után már borzasztóan idegesítettek (pedig az elején még jópofának tűntek), teljesen megtörték a történetet, az olvasást. Szerintem simán bele lehetett volna a szövegbe illeszteni őket.

Zsófi

2015. szeptember 23., szerda

Tara Moss: Fétis

Makedde Vanderwall vonzza a pszichopatákat. Gyönyörű, egyedülálló, modellként utazgat a világban és törvényszéki pszichológiát tanul. És éppen most gyilkolták meg brutálisan a legjobb barátnőjét.

A modellből lett írónőtől ez az első könyvem. Beleszőtte a modellvilágot és érdeklődési körét is a krimibe, főhőse  Mak törvényszéki pszichológiát tanul. Nem volt rossz olvasni a könyvet, egy könnyed pár órát adott számomra, bár volt ahol a gyilkos tevékenységének ecsetelése  már túl sok volt. Idegesített Mak kotnyeleskedése, az, hogy nem bírta kivárni a rendőrségi nyomozást, és ő maga akarta kideríteni a dolgokat, és elhallgatott  tényeket a rendőrség elől. Jól megráztam volna, hogy térjen már észhez és menjen haza. De ha így tett volna, akkor nincs következő áldozatjelölt, nincs cselekmény, nincs izgulnivaló. Mert volt egy része a könyvnek, ahol egy kicsit felpörögtek az események, de mire a körmömet rágtam volna, már véget is ért a feszültség.  Kiszámítható volt a könyv, nem volt benne sok eredeti, és igazából még egy csavar sem volt a végén. Erre mondom azt, hogy egyszer el lehetett olvasni.

6,5/10

Bea

2015. július 22., szerda

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten /Ambrózy báró esetei 1.

Budapest, 1896. 
A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Nagyon sok jó véleményt olvastam a könyvről, ezért gyorsan előjegyeztem a könyvtárban és viszonylag hamar hozzám is került. Imádok lomtalanításkor a kirakott dolgok között kutakodni. A családom többi tagja cikinek tartja, de én árgus szemekkel vadászok olyankor régi dolgokra. Így tettem szert régi, kopott, faragott lócára, felnyitható tetejű hokedlikre, régi képkeretekre, katonaládákra és öreg bőröndökre.  A könyv olvasásakor hasonló jó érzés fogott el, mint amikor a régi dolgok között kutakodok, vagy amikor itthon csodálom őket. A régies szavak "meztélláb", a "sifonér", szalmával töltött ágyak, a magasra pakolt dunyhák mind-mind imádott nagymamámat juttatták eszembe, ő használta hasonlóan a szavakat, a hajadonfőtt, a sajtalan, a szoldavíz , a stelázsi, ándungos amiket ő nap, mint nap mondott ma már szállóigévé váltak a családunkban.:)
Ilyen emlékeket, hangulatokat idézett fel bennem ez a könyv, nagyon jó volt a régi, ízes beszédet olvasni, megmosolyogtattak a szegénysorból származó, egyszerű szereplők. Emellett még a történet is izgalmas volt, nem is tudtam nagyon letenni. A szereplők is nagyon szerethetőek voltak, tetszettek a lábjegyzetek is, amiben kicsivel többet megtudhattunk bizonyos nevű és foglalkozású szereplőről, még akkor is, ha több közös vonás nem is volt bennük a könyvbeli alakjukkal. Mégis valamiféle tisztelgés ez a régmúlt emberei iránt, nosztalgia a régi, igazabb életre. Szerettem Ambrózy báró morcos alakját is,  mert tudom, hogy sokkal több rejlik a személyiségében, mint amit ebben az első részben láthattunk, és mint amit a 17 éves Hangay Mili látott benne. Kedvencem volt még Terka néni, és Agáta mama is. Kaméleonka is igazán egyedi szereplő volt, kíváncsi vagyok megtudunk-e még valamit róla, el tudnám képzelni... Tóni és a Donnert cirkusz is a szívemhez nőttek. 
Hangay Mili minden szeleburdisága, makacssága ellenére is nagyon kedves bájos figura volt, és igazán egyetértettem vele abban, amit Ambrózy báró viselkedéséről gondolt.

Nagyon sok minden jót írhatnék még erről a könyvről, ami a kedvencek közé is kerül, de inkább olvassátok el. :)
Egyetlen hibát tudok felróni Böszörményi Gyulának, az pedig az, hogy nem írta meg és adta ki rögtön a második részt is. :)

10/10

Bea



2015. április 8., szerda

Marie-Aude Murail: Lakótárs kerestetik

Nagyon tetszett ez a könyv.  Szórakoztató volt és egyben megható is. A főszereplő Sutyi, nagyon eredeti, és szerethető figura. Szinte az egész könyvet végigmosolyogtam magamban. Nagyon jó nézőpontból és fesztelenül mutatta be, hogy milyen egy fogyatékos emberrel együtt élni.
Kléber és Sutyi, a két testvér élik mindennapi életüket, Kléber az érettségire készül, Sutyi pedig Pupák úrral (aki egy plüssnyúl) és a playmobilfiguráival játszik. Igen ám, csakhogy az ő mindennapi életük mégsem olyan mindennapi, hisz Sutyi 22 éves, de úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Kléber sohasem szégyellte a testvérét, önfeláldozóan gondoskodik róla napról napra. Nem minden ember fogadja el azonban ilyen egyszerűen Sutyit, például a jövendő albérlőtársaik is csak vonakodva egyeznek bele abba, hogy Kléberrel együtt ő is beköltözhessen hozzájuk. De Sutyi szinte minden lakótársat levesz a lábáról, olyannyira, hogy néha a felügyeletét is elvállalják, ha Klébernek dolga van.
Sutyi Pupák úrral karöltve sok mindent összekuszál, öltönyben Mucsabingen úrként társalog az őt kereső szociális dolgozóval, társat keres Pupák úrnak, új barátokat talál, és segít a lakótársainak abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz és önmagukhoz is.

10/10
Már olvastam egy könyvet a szerzõtõl az Oh Boy címűt, az is nagyon tetszett.
/Zsófi/

Bence:
Zsófi rám tukmálta ezt a könyvet. Nehéz dolga volt, mert nem volt kedvem éppen akkor egy könyvbe belekezdeni, de kitartó volt, ezért elolvastam.
Nem bántam meg! Nagyon jó kis könyv volt, egyszerre vicces és mély érzésekkel teli. Volt, hogy hangosan röhögtem, és volt amikor meghatódtam.
Sutyit a főszereplőt nehezen fogadják el mássága, fogyatékossága miatt az egészséges fiatalok, éppen úgy, mint a való életben egy fogyatékos embert, de ha lehetőséget adunk magunknak és neki a közeledésre, akkor rájöhetünk, hogy ugyanolyanok, mint mi, csak egy kicsit másképpen működnek. Mint ahogy a könyvben Sutyival és a többi szereplővel is történt.
10/10.

Marie-Aude Murail: A falfirkálók bandája

Nagyon aranyos kis gyerekkönyv, Titusz (9) elolvasta, azaz előolvasta, mert tulajdonképpen én kölcsönöztem ki magamnak. Ezt már gyerekkönyv kategóriába sorolnám, bár attól nyilván felnőttek is olvashatják, sőt kifejezetten jót tesz gyerekkönyveket olvasni néha. Rendszeres látogatója vagyok a gyerekkönyvtárnak én is . :) És nem csak azért, mert elkísérem Tituszt...  :)
Szóval Titusz elolvasta, helyenként hangosan nevetett, és mivel bátty és öccs kapcsolatáról is szól a könyv, nagyon tetszett neki, hiszen nagy bálványa Bence. Ennek a hatására a Lakótárs kerestetik c. könyv van most a kezében, ezeken még hatalmasabbakat nevet.:)
/Bea/