A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dream válogatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dream válogatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 8., péntek

Madame Curie, Veled teljes a világ, Lizanka, A lélekdoki

Susanna Leonard: Madame Curie és a teremtő álmok


Most is éppen egy olyan könyvet olvasok, melynek központi témája, hogy mennyire nem látják szívesen a nőket a tudományban (1961-ben vagyunk és a Minden kémia ez a könyv). Marie Curie-nek az 1800-as évek végén még nehezebb dolga volt. 

Elképzelni sem tudták, vagy inkább akarták, hogy egy nő is lehet okos és intelligens, hogy részt vehet a tudományos kutatásokban, inkább kinevették és kigúnyolták a férfiak akkoriban az anyaságnál és a háziasszony szerepnél többre vágyó nőket. 

Ez a könyv Marie Curie életét kíséri végig, lengyelországi gyermekkorától egészen idős koráig megismerhetjük az életét, küzdelmeit a tanulás és a kutatások terén, szerelmeit, és élete nagy szerelmét Pierre Curievel kötött házasságát, gyermekeiket, családi életüket és közösen végzett kutatásokat. 

Megtudjuk, hogyan jutottak el a Nobel-díjig, és pontosabban belelátunk abba is, hogy tulajdonképpen milyen kutatásokat végeztek. 

Nekem nagyon tetszett ez a könyv, amúgy is szeretem a Kossuth Kiadónak ezt a nőkről szóló sorozatát, mert nagyon inspiráló és általában jó stílusban vannak megírva. Eddig ez a könyv a kedvencem a sorozatból. Ki is kölcsönöztem gyorsan a könyvtárból egy Marie Curie életéről szóló másik könyvet, amit a lánya Eve Curie írt. 

2017. augusztus 3., csütörtök

Kastélyok, rejtélyek, gyilkosságok és leányiskolák


Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

Gemma Doyle-történetek 1.



Libba Bray A Látók sorozata nagyon a szívemhez nőtt, mint már akkor is leírtam, nem gondoltam volna, hogy egy természetfeletti young adult sorozat és én, ilyen jó barátságot köthet, a bejegyzéseimet a sorozatról itt és itt tudjátok elolvasni. De mivel most éppen A Látók sorozat harmadik részére várok, arra gondoltam, hogy miért ne adhatnék egy esélyt Libba Bray egy másik sorozatának is, így került a kezembe ez a könyv.


2016. július 2., szombat

Alan Bradley: A titokzatos bábjátékos

Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishop's Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül.

Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla?

A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A  lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít.

És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembetalálja magát a bábmester gyilkosával...


Kezdem is ezt az értékelést egy kis fülszöveg elemezgetéssel. :)
Jó fülszöveget írni biztos nehéz dolog, nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy egy kicsit betekintést is kapjunk a történetbe, de azért ne tudjunk meg túl sokat sem a cselekményből.
Ennek a könyvnek a fülszövegével az a helyzet, hogy Rupert Porson, a bábmester halála igazából csak a könyv közepe felé következik be, így ezt ez információt én nem feltétlenül osztottam volna meg az olvasókkal a fülszövegben. Bár azt elismerem, hogy szinte minden kriminek már a fülszövegéből megtudhatjuk az áldozat kilétét. És mint a legtöbb krimi esetében, és Flavia de Luce eseteinél is egyáltalán nem fontos az áldozat személye, annál inkább a halál oka, s az áldozat titkos múltja.

Flavia ebben a részben is remekelt, olyan pompásan összerakta a nyomokat, hogy bizony még a felnőtteket is lekörözte. Persze a bűntény megoldásához annak is köze volt, hogy Flavia bárhová könnyen besurranhatott, vagy éppen rosszullétet színlelve, egy csésze tea és pemetefű cukorka szopogatása közben került közelebb Bishop's Lacey lakóihoz, mesteri cselekkel szerezve meg a számára fontos információkat.

A nővéreinek indokolatlan (na jó, a legtöbb esetben indokolatlan) kegyetlenkedése sokszor megdöbbentett, és megsajnáltam Flaviát, de végül ő is mindig nagyon jó kis bosszúkat eszelt ki a nővérei bosszantására.
Flavia kotyvasztásai pedig szintén fantasztikusak voltak, azért bevallom, nem mindig értettem, hogy akkor most mit és miért önt bele a kémcsőbe, de a kémiatudása így is lenyűgözött.
Bishop' Lacey-be és Buckshaw-ba is szívesen beköltöznék, imádom az ilyen helyeket, s a könyv angolos hangulatát is.


A gyilkosság és a nyomozás nekem sokkal jobban tetszett ebben a részben, mint az előzőben,  szerintem sokkal követhetőbb és agyafúrtabb volt, meg persze azért néhol hátborzongató is.
Kíváncsian várom Miss de Luce következő kalandját! :)

9/10

Zsófi

2016. március 7., hétfő

Jennifer Nieven: Veled minden hely ragyogó

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozzák ebben. 
Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. 
Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony tetején találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat.
Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a "természet csodáit", de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak... Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább  kinyílik, Finché úgy zsugorodik.
A könyv meghódította a New York Times sikerlistáját.

A könyv már a legelején egy nagyon erős kezdéssel indít, ugyanis Violet és Finch éppen a gimi óratornyának tetején egyensúlyoznak, míg végül Finch lebeszéli Violetet az ugrásról. 
Ezek után halad tovább a történetünk, egy kicsit jobban megismerjük Violetet és Finchet is. Itt még nem igazán tudtam, hogy hová fogunk kilyukadni, az egész sztori csak amolyan tipikus amerikai gimis történetnek tűnt, középpontban a nővére elvesztését feldolgozni próbáló népszerű lánnyal és egy igazi különc, a középiskola fura bogara típusú fiúval. Na jó, Finchet szépen lassan egyre jobban megkedveltem, ám Violetet egy kicsit tovább tartott megszeretnem. Jót is mosolyogtam magamban, hogy milyen ütős csapat lenne egy ilyen kiközösített és megbélyegzett könyves szereplőkből össszeválogatott supergroup, még én magam is büszke tag lennék közöttük. 
Na de a lényeg a lényeg, hogy a tipikus young adultnak tűnő történetünkből egy olyan fantasztikus szerelmi történet lesz, aminek még az én kemény szívemet is sikerült meglágyítania. :) Finch hatására Violet új erőre kap, és nem zárkózik be többé a saját világába, újra élni kezd.
De aztán a történet tragikus fordulatot vesz, és így a könyv végére nem is tudtam igazán eldönteni, hogy tetszett-e ez akkor nekem valójában, mert így már tipikusan az a történet lett, amit nem is pontoznék szívesen. Az első felére egy erős 8-ast adnék, a második felét pedig nem is fogom pontozni.

Egy kicsit bővebb SPOILERES kifejtése a véleményemnek:

Egyáltalán nem sejtettem, hogy ez a vidám borító és cím egy ilyen tragikus történetet takar majd. Mert bizony meglehetősen felháborodtam, amikor eljutottam a könyvnek addig a bizonyos pontjáig, hisz hiába voltak már ezelőtt is baljós jelek a történetben, én azért bíztam a happy endben. Komolyan el sem akartam hinni, hogy tényleg megtörtént az ami, sőt még pár oldalon át  reménykedtem is, hogy csak valami félreértés történt, de sajnos nem.
Valahogy nem igazán jövök ki jól az olyan történetekkel, amelyeknek a depresszió és az öngyilkosság áll a középpontjában. A könyv utószavában mesél az írónő egy kicsit a saját életének tragikus részleteiről, az utószó végén pedig megszólítja a Finchéhez hasonló helyzetben lévő fiatalokat, miszerint ne tartsák magukban a problémáikat és sérelmeiket, hanem mondják el valakinek, kérjenek segítséget, mert van segítség.
De ha a könyv történetét nézem, akkor meg úgy látom, hogy Jennifer Nieven ennek pont az ellenkezőjét mutatja be. Hisz én,  ha egy depresszív lelkiállapotban lévő személy lennék, egyáltalán nem látnám a világot egy jobb helynek ennek a könyvnek az elolvasása után.
Nehéz téma ez, amiről nem könnyű írni, főleg nekem, mert nálunk a családban szinte már hitvallásnak számít a pozítiv életszemlélet, és mindig van mellettem/mellettünk valaki, aki kihúz bennünket a sötétebb gondolatok örvényéből.

Zsófi

2016. február 25., csütörtök

Alan Bradley: De mi került a pitébe?

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet - főként a méregkeverést.

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély arra sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait.

Lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igazi Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel ered a bűnügy nyomába.

Először is, jaj de jó, hogy van már több része is a könyvnek, ide velük!
Nem szeretem, ha a fülszövegben mindenféle más írók műveihez hasonlítják a könyveket, de ebben az esetben teljesen jogos az Agatha Christiehez való hasonlítás, mert ez nekem is eszembe jutott a könyvről. Ennek a Wednesday Addams-szerű, kissé különc és furi tizenegy éves lánynak, Flavia de Luce-nek a személyében pedig ismét megismertem egy nagyszerű ifjú detektívet. (Sőt, ő is bekerül Miss Marple és Mr. Poirot, a kedvenc detektívjeim közé).

Adott egy régi kastély, egy tipikusan angol falucska, tipikusan angol lakókkal, egy múltból felbukkanó idegen és egy gyilkosság, meg egy talpraesett ifjú hölgy, aki majd végére jár a rejtélynek egyszóval minden, ami egy jó régimódi krimihez szükségeltetik.
Flavia családja sem mondható éppen mindennapinak, hisz ott van a zárkózott és titokzatos apja, és a két kiállhatatlan nővére (megjegyezném, hogy Flaviát sem kellett azért félteni, ha a nővérei bosszantásáról volt szó),   Daphne és Ophélia.
De Doggert a kertészt, és a házvezetőnőt, Mullet asszonyt is megkedveltem.

A gyilkosság, majd a bűntény felderítése és megoldása is kellőképpen mozgalmas és agyafúrt volt. Flavia egy másik hobbija, a nővérei bosszantásán kívül még a kémialaborjában való kotyvasztás és kísérletezgetés volt, aminek a nyomozás során is nagy hasznát vette. És itt volt még nekünk Hewitt felügyelő, a rendőrségi nyomozást vezető detektív, Flaviával közös párbeszédeiken nagyon jót mosolyogtam, Hewitt nagy türelemmel viseltetett Flavia iránt, jó kis páros voltak ők szerintem. 

Az ifjúsági címke ne ijesszen el senkit a könyv olvasásától, mert ez szerintem felnőttek (esetleg Agatha Christie rajongó felnőttek) számára is szórakoztató olvasmány lehet. Én mindenesetre már alig várom, hogy újra Flaviával tarthassak majd a következő nyomozása során. 

9/10

Zsófi

2015. november 14., szombat

Jeanette Walls: Az Ezüst Csillag

„-Ez mennyire reális elképzelés? - kérdezte Liz.
- Realizmus, ugyan már! - mondta anya. - Gaugin realista volt, amikor elindult dél felé a Csendes-óceánon? Marco Polo realista volt, amikor elindult Kínába? Realista volt az a sovány, érdes hangú srác, aki miután kibukott a főiskoláról, Bob Dylanre változtatta a nevét, és Minneapolisból elindult Greenwich Village-be?
-Nem lehet elindulni a csillagok felé, nem lehet nagy művésszé válni, ha az ember azon izgul, reálisak-e az elképzelései.”

1970-es évek, a helyszín egy kaliforniai kisváros. Jean tizenkét éves, nővére Liz tizenöt, amikor művészi hajlamokkal megáldott édesanyjuk elindul, hogy megtalálja önmagát. Charlotte, aki bármerre is lakott életében, valami kivetnivalót mindig mindenhol talált, hátrahagyta lányait és egy-két hónapra elegendő költőpénzt. Egyik nap Jean az iskolából hazatérve egy rendőrautót pillant meg a házuk előtt, ezért Lizzel úgy döntenek, inkább buszra szállnak, és Virginiába utaznak Tinsley nagybátyjukhoz.
A nagybácsi befogadja őket, de kevés a pénzük, így Jean a nővérével együtt irodai munkát és gyerekfelügyeletet vállal Jerry Maddoxnál, a helyi textilgyár munkafelügyelőjénél. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi hatalommániás és agresszív is. A gyár alkalmazottai pedig rettegnek tőle, senki nem mer szembeszállni vele. Liz azonban már nem bírja a megaláztatást, de mit tehet egy törékeny lány egy befolyásos üzletemberrel szemben? És lesz-e, aki mellé áll ebben a küzdelemben?

Jeanette Walls önéletrajzi könyve, az Üvegpalota az egyik kedvenc könyvem (és a családban másnak is az), így nagyon megörültem, mikor ráakadtam az Ezüst csillagra.
Az írónő önéletrajzát olvasva, megismerhetjük a kis Jeanette nem mindennapi gyerekkorát, de a felnőtté válásáról és a bohém szüleitől való elválásáról is olvashatunk. Egyszóval nagyon szeretem azt a könyvet.

Egy külföldi borító,
ami nekem sokkal jobban tetszik 
Az Ezüst Csillag egy fiktív történet, de szerintem nagyon sok minden van benne, amit az írónő a saját életéből szőtt bele. Például Jean és Liz édesanyját is saját bohém édesanyjáról mintázta. Csak éppen az énekesnői pálya helyett az ő édesanyja a festészetet választotta hivatásául. 
Nagyon megható és szeretetteljes volt  Jean és Liz története, akik mellett a megpróbáltatások során végig volt pár csupaszív ember, akikre minden nehézség közepette lehetett számítani. Az édesanyjuk Charlotte személyisége, viselkedése elképesztő volt, de a lányok hozzá való ragaszkodását teljesen megértettem, hisz csak az édesanyjuk volt.
A történet elvisz minket egy Virginiai kisvárosba, ahol megismerjük a lakókat, a történetüket, és a remeteként élő Tinsley bácsit is, aki nekem elsőre egy kicsit furának tűnt, de aztán ő is nagyon megszerette a lányokat, és természetesn a lányok is őt, örültek, hogy végre van egy kis állandóság az életükben.
A könyv nagyon jó szemszögből mutatta be nekünk a hatvanas évek társadalmát, a faji előítéleteket és a Délen ekkoriban végbemenő iskolai integrációt, ami legelőször egyik fél számára sem tűnt tökéletes megoldásnak. Kedvenc részem a fekete és a fehér diákok közötti Ne bántsátok a feketerigót című könyvről folyó diskurzus volt. Most már minél hamarabb el kell olvasnom azt a könyvet.
A Lizzel történt tragédia szörnyű volt, és az utána következő megalázó történések is, és még persze Charlotte is előkerült a történet során, hogy újabb forgószelet szítson maga körül.
A történet végére a rossz emberek elnyerték méltó büntetésüket, és a lányok is megtalálták végre a helyüket a világban.

9/10

Zsófi

2015. május 12., kedd

David Levithan: Nap nap után

A regény alapötlete nagyon jó, bár nekem egyből Stephanie Meyer Burok című könyve jutott eszembe róla, amikor a lélek gazdatestbe költözik. Itt is ez történik, „A”-nak nevezett főhősünk mindennap más testben, más emberként ébred fel. Egy napra kölcsönveszi gazdájától a testet, és az ő életét éli. Nem tőle függ, hogy melyik testbe költözik másnap, és nem tudja, hogy miért történik ez. Így élte le élete 16 évét, mindig életkorának megfelelő testbe költözik. Nem is volt ezzel semmi probléma, „A” elfogadta, hogy ez az ő élete, hisz világéletében így élt, egészen addig, amíg nem találkozik Rhiannonnal, akibe szerelmes lett, és ezután már nem tudott ugyanúgy élni, vágyni kezdett állandóságra és „nap nap után” Rhiannon társaságát kereste, ami minden nap más testben, más ember alteregójaként nem volt egyszerű.

Nekem kevés volt a miért és hogyan. Csak el kellett fogadnunk a könyv elején, hogy ez így van, és kész, „A” sem tudja miért. Nem tudom miért éppen Rhiannonba lett szerelmes, nem is igazán éreztem át ezt a szerelmet. „A” sem került közel hozzám, hiányoltam egy becsületes nevet, értem én, hogy azért nincs neve, mert mindennap más testben van, ő maga sem tudja, hogy kicsoda, nem kapott nevet senkitől, de azért mégis személyesebb kapcsolatom lett volna vele, ha van egy neve. Rhiannont sem szerettem meg, közömbös volt számomra. 

Érdekes volt viszont a sokféle ember, akinek testében „A” alakot öltött. Volt köztük fiú, lány, kövér, szexi, megtapasztalta a másságot, átélte a betegséget. Ezek a lehetőségek, élethelyzetek mintha nem lettek volna teljesen kiaknázva..., nekem hiányzott valami, némi erőltetettséget is felfedeztem itt-ott.


Elgondolkodtató volt mindezek ellenére a könyv, „A” helyzete, ahogy gyökértelenül, tulajdonképpen magányosan él, nincsenek szülei, illetve minden nap mások, de azok nem is az ő szülei, nincsenek testvérei, nincs családja. Nem tudja, hogy miért is van ő, nem tud célt kitűzni, terveket szőni, mert csak az az állandó az életében, hogy minden nap más emberként ébred.

Ez egy sorozat első része, a következő részben talán több magyarázatot kapunk bizonyos dolgokra, így egy esélyt még adok neki.

7/10

Bea


„Ma fiú vagyok, a nevem AJ. ... AJ-nak ellentmondásos és fura dolgai vannak, bár fogadni mernék, hogy ő nem így látja. Nagy sportrajongó, de az igazi szerelme a baseball. A memóriája tele van statisztikákkal, tényekkel, adatokkal, kombinációkkal és elemzésekkel. Ugyanakkor a szobája valóságos Beatles-szentély, és úgy tűnik George a favorit.”