A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreativitás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kreativitás. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 25., szombat

Seth Godin: Az alkotás rutinja

A kreatív hatásgyakorlás titkai

"Az alkotási folyamat varázsa,
hogy nincs benne varázslat.
Indulj onnan, ahol éppen állsz!
És soha meg ne állj!"

Ti is voltatok már úgy, hogy nagy lelkesedéssel kitaláltatok valamit, majd ez a lelkesedés még azelőtt elszállt, mielőtt belevetettétek volna magatokat a kitalált dologba? Vagy belekezdtetek, de már az első nehézségeknél lelohadt a kedv és a hangulat és győzködtétek magatokat, hogy nem is volt annyira jó ötlet? Én is sokszor járok így, ezért is gondoltam, hogy talán jó ötlet ezt a könyvet elolvasnom.

2021. április 30., péntek

Marty Noble: Jane Austen színezőkönyv


Nemrég írtam Agócs Írisz Rajzolj egy krumplit! könyvéről, amihez rajzolgattam is, és ha már valamivel belelendítem magam a kreatív ténykedésekbe, akkor nehezen tudok leállni. Olyankor szoktam még egy-két színezőkönyvet elővenni és színezgetni. 

Közben remek riportokat hallgatok youtube-on, nagy kedvencem Kadarkai Endre csatornája, de könyves vloggereket is ilyenkor szoktam nézni, és egy-két youtubert is ilyenkor hallgatok meg. Amivel pedig teljes, vagy inkább dupla a kikapcsolódás, az az, ha színezés közben még ASMR videót is hallgatok. :D 

2019. augusztus 15., csütörtök

Jonas Matthies: Horgolt könyvjelzők



Igen, jól látjátok, ezt a könyvet egy pasi írta és a könyvben lévő könyvjelzőket is ő horgolta!  

Mr. Supergurumi Berlinben született és nőtt fel, majd érettségi után Thaiföldre utazott egyetem helyett, és nagyon hamar el is döntötte, hogy a jövőben inkább a világ körül szeretne utazgatni, mintsem az egyetem padjait koptatni.

Webdesign és online marketing tevékenységgel biztosította a megélhetését és Németországból külföldre költözött. 


2019. május 14., kedd

Dinara Mirtalipova: A képzelet erdeje

Inspirációk mesébe illő népművészeti alkotásokhoz

Ezt a gyönyörű könyvet elnézve, eszünkbe sem jutna, hogy a szerző számítástechnikai és kibernetikai végzettséggel rendelkezik, és amikor még nem gondolta azt, hogy a művészet akár a fő megélhetési forrása is lehet, kódolást tanult és a programozási nyelvek világába vetette bele magát.

Miután az üzbegisztán származású Dinara családjával Amerikába költözött, eleinte szobalányként dolgozott, ahol vécéket súrolt és szobákat takarított. Ám a szerencse rámosolygott és az American Greetings irodájában talált magának egy második műszakos, részmunkaidős állást, ahol kreatív sablonokat kellett kivágnia. 


2018. szeptember 26., szerda

Játszik a család: Speed Colors társasjáték



Bence:
A Speed Colors egy nagyon egyszerű és jópofa családi társasjáték. A szabályai nem bonyolultak, gyorsan és könnyen meg lehet tanulni őket. 

A játék tartalmaz hat darab különböző színű szivacsos végű filctollat, illetve ötvenöt darab kártyát különböző ábrákkal. A kártyák mindkét oldalán ugyanazok a képek láthatóak, ám az egyik oldalukon színesek, míg a másikon fekete-fehérek.


2018. március 13., kedd

Dekor.álom és Hygge


Ma két olyan könyvet mutatok, amelyeket kellemes volt lapozgatni, olvasgatni, szerettem őket, örülök, hogy elolvastam, megnéztem, hazahoztam. Érdekesek voltak, jó kézbe venni mindkettőt, más-más élményeket kaptam tőlük.


2017. december 10., vasárnap

Heti ez+az


Két hét múlva karácsony!!

Nálatok mi a bevált szokás az ételek terén? Mindig ugyanaz a karácsonyi menü, vagy minden évben más ételeket találtok ki? Nálunk pár éve már nagyjából ugyanazokat kérik a gyerekek. Nem különleges ételek, év közben is készítjük őket, de karácsonykor mindet egyszerre pakoljuk az ünnepi asztalra, és akkor három napig dőzsölünk, közben pihizünk, filmeket nézünk.

Zsófi egészen karácsonyig dolgozik, de amúgy sem ő a konyhatündér nálunk, hanem Bence az, aki sokat segít a konyhában, főleg nagyobb adagok esetén, mint karácsony vagy vendégvárás. Panírozásban Tituszra is lehet számítani. :) No meg a kóstolgatásban.

2017. december 3., vasárnap

Heti ez+az


Sziasztok!

Végre december!  Bár a kedvenc évszakom a tavasz és az ősz, de az idén nagyon rövidnek tűnt az ősz, a tél pedig egy gyönyörűszép éjszakai hóeséssel kezdődött, így örültem neki. Éppen december elsején éjfél körül kezdett el csodaszép pelyhekben hullani,  meg is csodáltam, de nem reméltem, hogy reggelre gyönyörű havas udvar és kert fog fogadni.
Így történt, és igyekeztem is elhessegetni a gondolatot, hogy hamarosan sártócsává változik, és élvezni a kert szépségét. Hamarosan nekiálltunk Bencével havat lapátolni, azaz Bence lapátolta, én csak a kerti sövényről segítettem leverni a havat, mert szegény a földig hajolt.

Rá kellett jönnöm, hogy jobban bírom a hideget, mint a nyári hőséget, és imádom a gyönyörű hóesést, remélem az idén karácsonyra is kapunk belőle. És még a kert is havas maradt. :)

2017. november 20., hétfő

Thy Doan Graves: Művészi kézírás

Kreatív ábécék minden alkalomra

Az utóbbi időben egyre több kreatív vagy művészi kézírással, más néven kalligráfiával  foglalkozó könyv jelent meg. 

Köszönhető ez a bullet journal elterjedésének és térhódításának. Aki nem tudná mi az a bullet journal, annak elmondom, hogy én sem tudtam sokáig, annak ellenére, hogy évek óta valami hasonló stílusban írok naplót, vagy afféle családi krónikát, ki hogy nevezi, van, hogy újságból vágok ki képeket, azokat használom dekorációnak, és olyan is előfordult sokszor, hogy miután leírtam, még le is rajzoltam a nap történéseit.

2017. november 14., kedd

Warren Elsmore: Építs járműveket!

Legófantáziák szárazföldön, vízen és levegőben

Aki egyszer Lego rajongó lett, az már mindörökre az is marad. Néhányan ugyan egy idő után elcsomagolják a legókockáikat és csak a gyerekeiknek szedik elő újra, majd ilyenkor belefeledkezve a kreatív alkotás örömébe apukák és szerintem anyukák is, órákig építik gyerekeikkel a legókreációkat a gyerekek nagy örömére.

A mi családunkban két legórajongó fiú van, ám egyikőjüket fanatikus gyűjtőnek is mondhatjuk, mert minden ünnepi alkalomra - születésnapra, névnapra, karácsonyra - legó készleteket kér magának.  Ő Titusz, aki éppen hétvégén töltötte be a 12. évét, és imádja a legózás minden formáját és természetesen erre a szülinapjára is legót kért.

2017. október 11., szerda

Színes Ötletek


Mai bejegyzésünkben a Színes Ötletek sorozatból szeretnék bemutatni két szuper, kreatív füzetet. Igazság szerint a megszokott módon, a kipróbálással együtt szerettem volna megmutatni, de sajnos mostanában egy kis időhiányban szenvedek. Ám addig is, amíg utolérem magam, szeretném, ha látnátok ti is, milyen fantasztikus technikákat tartalmaz ez a két könyvecske. Ígérem, a technikák kipróbálásakor is készítek majd egy bejegyzést.

2017. október 4., szerda

Hálanapló

Nagyon hálás vagyok, hogy a kezeim közé került ez a napló!! Mert egyszerűen gyönyörű!
Egy magamfajta grafomán személyiség, aki meglehetősen nagy notesz-, füzet- és naplógyűjteménnyel rendelkezik, a kicsitől a nagyobb méretekig, a mintásaktól az egyszerűig, (tudjátok, mint a lyukas csokoládé, a kerek csokoládé, a fehér csokoládé, a mogyorós csokoládé, a keserű csokoládé... mondhatnám azt is, hogy én vagyok a füzetek, noteszek, naplók Gombóc Artúrja), szóval egy ilyen megszállott mint én, szerintem teljesen érthetően éreztem olthatatlan vágyat ennek a könyvnek beszerzésére.

2017. szeptember 18., hétfő

Gabry Joy Kirkendall - Laura Lavender - Julie Manwaring - Shauna Lynn Panczyszyn - Walter Foster: Kreatív szépírás és kalligráfia

Ez a könyv éppen annyira gazdag és sokrétű bemutatót tart a szépírás, a kalligráfia világáról, mint amennyi szerzője van. :) 
Imádom, nagy kedvencem lett, és van egy fantasztikus hatása. Visszafiatalít szinte általános iskola első osztályába, mert éppen úgy éreztem magam a gyakorló feladatok írása közben, mint egy kis elsős, aki most ismerkedik a betűk világával. Akkor képzelhetitek hány évet fiatalít!! :D 

A viccet félretéve, lehetne ilyen tantárgy az iskolában is, mert ez egy igazi kreatív elfoglaltság, ami kikapcsol és örömet okoz. Nem tehetség kell hozzá szerintem, hanem sok-sok türelem és kitartás a gyakorláshoz, egészen addig, amíg már könnyedén és lazán tudunk kalligrafikusan írni. 

2017. szeptember 6., szerda

Tóth István: Az erdélyi mintakincs alapformái

Tóth István kolozsvári grafikus, festő, rajztanár munkája ez a könyv, ami az 1943-ban megjelent, A magyar díszítés alapformái című könyv átdolgozott változata. Amikor kinyitottam ezt a könyvet és megláttam a benne lévő mintákat, nagyot dobbant a szívem. 

Ugyanis a régi kiadású könyvet már többször is kikölcsönöztem a könyvtárból és mindig szívfájdalommal vittem vissza, mert nagyon szívesen láttam volna a saját polcomon. Így bizonyos időközönként hazahoztam, nézegettem, rajzolgattam belőle, hiába csak fekete-fehér mintarajzok vannak benne, egyszerűen szemet gyönyörködtető és megunhatatlan.