Mocsonoky Anna könyvei

 

Mocsonoky Anna: Autista a gyermekem 

13 személyes történet küzdelemről és elfogadásról

Nagyon szeretem a riportköteteket és az autizmus is meglehetősen érdekel, szeretem az ilyen témájú regényeket, önéletrajzokat olvasni, mert nagyon informatívak és hiánypótlóak az ilyen könyvek, de szerencsére már egyre többet lehet találni a témában. 

Ebben a könyvben 13 család történetét ismerhetjük meg, amelyben arról mesélnek, hogy mennyiben változtatta meg életüket az, hogy autista gyermeket nevelnek. Elmesélik a diagnózis utáni reakciókat, van akit teljesen földhöz csapott a hír és van, aki szinte nyugodtan vette tudomásul, sőt már-már megnyugvással , mert  egy ideje érezte, hogy valami nem oké, és ezáltal tényeket és bizonyítást nyert a gyanúja. 

Kadarkai Endre: Világtalálkozó

Amikor megláttam, hogy Kadarkai Endre könyvet írt a Világtalálkozóból, nagyon megörültem és egyből arra gondoltam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Utána viszont az jutott eszembe, hogy minek is olvassam el, amikor szinte mindegyik beszélgetést láttam Endre YouTube csatornáján. 

Tovább gondolkodva a homlokomra csaptam: hát éppen ezért kell elolvasnom! Hogy össze tudjam hasonlítani, mit ad hozzá a személyes jelenlét egy beszélgetéshez, kisebb élmény-e egy olvasott riport, mint egy videó, ahol látom a jelenlévők mimikáját, gesztusait, hallom a nevetésüket a hangsúlyaikat, és máshogy jön-e át egy látott és hallott beszélgetés.

Molnár Piroska: Kvittek vagyunk

Beszélgetőtárs: Bíró Kriszta

Többször is említettem már, hogy szeretem az önéletrajzokat, a riportköteteket, mindig szívesen elolvasom, ha szembejön velem egy olyan, ami érdekesnek, ígéretesnek tűnik.  Molnár Piroska és Bíró Kriszta beszélgetőkönyvére úgy bukkantam rá, hogy Molnár Piroskával láttam a youtube-on egy beszélgetést, amiben nagyon megfogott a személyisége.

És nem feltétlenül azért, mert olyan jól sikerült beszélgetés volt, sőt azt éreztem, mintha a riporter nem találta volna meg az utat Molnár Piroskához, aki nem volt túl csevegő kedvében, vagy nem éppen arról akart beszélgetni, amiről a riporter kérdezte. Nagyon kellemes hangja van, így én bármit szívesen hallgatok tőle. 

Olvastam még...

Fodor Ákos: Addig is

Elgondolkoztam, hol és mikor találkoztam Fodor Ákossal és nagy meglepetésemre eszembe jutott, hogy legelőször Vavyan Fable könyvekben olvastam a haikuit jónéhány évvel ezelőtt, de sokszor szembe jött velem egy-egy népszerű idézete itt-ott. Mindegy milyen témában kerestem idézetet, egy Fodor Ákos haiku mindig ott volt közte. 

Ezért legutóbbi könyvtárlátogatásom alkalmával kikölcsönöztem ezt a kötetet és szépen beosztogatva sok napra, olvasgattam. Fodor Ákos egy zseni! Valószínűleg ezt már nagyon sokan leírták előttem, de nem mondhatok mást.

Révész Szilvia: A Hópárduc felesége

Életem Erőss Zsolttal
Sterczer Hildával beszélget Révész Szilvia

Nagyon szeretem a riportköteteket, elsősorban ez volt a fő ok, amiért felfigyeltem erre a könyvre. A második az, hogy Erőss Zsolt felesége a riportalany, akiről semmit nem tudtam. Erőss Zsoltról azt, hogy hegymászó, aki magyarként elsőnek mászta meg a Mount Everestet és egy hegyi baleset következtében elvesztette az egyik lábát. Szerintem ekkoriban sokat cikkeztek róla a lapok, gyakran  szerepelt mindenféle médiában. Innentől nagyobb figyelem irányult rá, ami egészen végigkövette a haláláig és még utána is.

Hercsel Adél: Láthatatlan pokol

Bántalmazás. Családon belüli erőszak. Zaklatás. Régen sem, és ma sem tudnak sokan mit kezdeni ezekkel a kifejezésekkel. A szavakkal sem, és a megélt, elmesélt történetekkel sem. Ezért sokan el sem mesélik. Senkinek. Még mindig vannak, akik hallgatnak, mélyen magukba temetik, ami egyszer, vagy többször, vagy sokszor megtörtént velük.

"Nincs nagyobb gyötrelem, 

mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet."

/Maya Angelou/

Horváth Csaba: Reptéri nyúl

Beszélgetések Tóth Krisztinával

Nem olvastam eleget Tóth Krisztinától - ezt már akkor is tudtam, amikor belekezdtem ebbe a könyvbe, de a könyv olvasása közben nagyon sajnáltam is ezt. 

A könyv Tóth Krisztinával készített interjúk gyűjteménye, ami egy - a Petőfi Irodalmi Múzeum által szervezett - beszélgetéssorozatból nőtte ki magát. 

Horváth Csaba és Tóth Krisztina nagyon sokszor beszélgettek, stúdióban, irodában, kávéházban, tanteremben, kettesben és közönség előtt. Régi ismerősök, ami érezhető a beszélgetésekben, olyan szakmai beszélgetések, ahol a barátság is jelen van, ezáltal közvetlenebbek, személyesebbek ezek a riportok.

Kun Zsuzsa: Kortalan kortársaink

Szeretem a riportköteteket, jó néhányat találhattok már a blogon. Ezúttal Kun Zsuzsa riportkötetét olvastam el, ami egy nagyon jó választás és nagyon jó olvasmányélmény volt.  

Kun Zsuzsa újságíró, rádiós szerkesztő-műsorvezető olyan emberekkel ismertet meg bennünket, akiket példaképeinknek választhatunk, akiknek a gondolatait érdemes megfontolnunk, akik óriási egyéniségek, mégis megmaradtak egyszerű embernek.

Pedig életükről akár egyenként meg lehetne tölteni egy egész könyvet, sőt van, aki már hozzá is fogott. Szinte majdnem mindannyiukban közös az életkoruk, egy kivétellel már túl vannak a nyolcvanadik évükön, ők maguk a történelem, és olyan dolgokról, történetekről, eseményekről mesélnek nekünk, amiket már csak tőlük hallhatunk.

Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld

Rejtőzködő világunk egy utazó szemével

Nem szokásom, hogy rögtön az értékelésem elején belecsapok a közepébe, de ennek a könyvnek az esetében ezt kell tennem. Olvassátok el! Olyan élményt nyújt, amit nem szabad kihagyni. Elvarázsol és megbotránkoztat egyidőben. Egyszerre mutatja be a világ szépségeit és szörnyűségeit, embertársainkat szerte a világon, a Föld egyre fogyatkozó élővilágát, örömteli és szívfájdító pillanatokat. 

Balogh Boglárka nagyszerűen kalauzol el bennünket a Föld különböző tájaira és remek, olvasmányos stílusban, nagy empátiával tájékoztat az ott élő emberek életéről, állatok megmentéséről, szokatlan életfilozófiákról, hétköznapokról, vallási rituálékról és babonás hiedelmekről.

Hermann Irén: Dévény Anna

Egy mindenkiért

Dévény Annáról nem sokat tudtam. Annyit csak, hogy koraszülött gyermekek fejlesztésével foglalkozik. Keveset láttam személyesen nyilatkozni és nem jellemző rá, hogy újságcikkekben népszerűsíti önmagát és a módszerét.

Ebben a könyvben egy fantasztikus embert ismertem meg személyében, akinek hatalmas tudás és kincs került a birtokába, aki világszerte híres és elismert lehetett volna, de ő itt maradt és a magyar babáknak segített.

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

A nemrég olvasott Aurora Borealis beszélgetőkönyv után tartottam egy picit ettől a könyvtől. Törőcsik Mari és Mészáros Márta beszélgetései annyira a hatásuk alá kerítettek, hogy azóta szinte az összes youtube-on fellelhető, velük készített riportot megnéztem, mert egyszerűen elvarázsoltak a bölcsességükkel, a tapasztalataikkal, a történeteikkel.  

Ezért volt bennem egy kis félsz, hogy egy újabb beszélgetőkönyv, egy riportkötet lehet-e rám ilyen rövid időn belül hasonló hatással, nem megy-e a Boldogságkönyv rovására a nemrégiben ért meghatározó élmény.

Már az első oldalak elolvasása után éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a könyvet és bíztam benne, hogy Ónodi Eszter vicces és megható gondolatai után hasonlóan jó és tartalmas találkozásokban lesz részem. Így is volt, nem csalódtam, most már tudom, hogy M. Kiss Csaba Boldogságkönyve fantasztikus olvasmány.

Naszvadi Judith: A mi Múzsánk

Naszvadi Judith első riportkönyve, A mi '56-unk Magyarország olyan időszakáról szólaltatott meg interjúalanyokat, akik a saját, személyes emlékeikről meséltek, ami az én iskolai tananyagomban még ellenforradalomként szerepelt és pár szóval el is intézte a tankönyv. Felnőttként már más szemszögből láthattam az akkor történteket, és e riportkönyv által még emberközelibb és érthetőbb lett az '56-os események sorozata és a megkérdezettek révén érzelmileg is nagyon megérintettek az időszak történései. A könyvről írt értékelésemet IDE KATTINTVA tudjátok elolvasni.

A szerző újabb riportkötete, A mi Múzsánk, a ma emberét mutatja meg nekünk. Ismert és egyáltalán nem közismert emberek mesélnek nekünk az életükről, kudarcaikról, sikereikről és hitvallásukról. Hogyan látják az életet, hogyan érték el a kitűzött céljaikat, és mit tartanak fontosnak a saját és környezetük életében. 

Izsó Zita - Bach Máté: Pesti nő

„Sokszor úgy tűnik, nem nő vagy, hanem a fény, amely a virágra vetül.” 

/Virginia Woolf/

Nem tudom mit vártam a Pesti nőtől, de az biztos, hogy minden várakozásomat felülmúlta. 

Egy nagyon érdekes, alapos, érzékeny riportkönyvet olvastam, amelyben 27 nő nyílt meg nekünk, mesélt az életéről, a múltjáról, a jelenéről, a terveiről, az életfelfogásáról, az emlékeiről, családjáról, munkájáról és az álmairól.

Kordos Szabolcs: Airport, Hungary

Újabb különleges világba nyerhetnek betekintést azok, akik Kordos Szabolccsal tartanak ezen a kontinenseken átívelő utazáson. A hatalmas sikerű Luxushotel, Hungary szerzőjének új könyvében elárulják titkaikat a magánrepülőgépeken dolgozó magyar légiutas-kísérők, valamint megszólalnak a diszkont- és a hagyományos légitársaságok sokat látott alkalmazottai. Megosztják a szerzővel - így az olvasóval is - történeteiket a földi kiszolgáló személyzet tagjai és a mindent elnyelő gyomrú tehergépek magányos pilótái.

Szeretné tudni, miért éri meg 20 millió forintot költeni egyetlen repülőútra, ha mindössze négy percet tölt a helyszínen az ember? Kíváncsi rá, hogyan reagált a magyar legénység egy máig titokban tartott gépeltérítési kísérletre? Megismerné milyen körülmények között élnek a pilóták és a légiutas-kísérők a Közel-Keleten? Mi az igazság a Mile High Clubról?

Ha érdeklik a mindennapok 10 kilométerrel a föld felett, és a repülőtéri élet valósága, akkor az Airport, Hungaryt örömmel forgatja majd.

Ki ne figyelte volna már a csinos, szép légiutas-kísérőket némi vágyakozással, milyen jó lehet nekik, mennyit utaznak, ingyen világot látnak.  Talán volt ennek az elképzelésnek némi alapja régebben, amikor még csak a nagy légitársaságok működtek. Mint pl. egykor a Malév, de már akkor sem volt az jellemző, hogy a pilótáknak és stewardeseknek rendszeresen idejük lett volna egy kis városnézésre, látványosságok megtekintésére, hanem inkább az, hogy érkezés és a repülőgép rendberakása után irány a szálloda, az előírt pihenés, és utána egy másik járattal ismét egy új úticél, vagy éppen visszatérés a kiindulóhelyre. Azt nem állítják, hogy sosem volt, de tényleg nem ez a jellemző. 

Azért nem kell őket sajnálni, mert amikor csak alkalmat tudtak keríteni egy kis kikapcsolódásra, bulizásra, akkor éltek a lehetőséggel, hiszen munkájuk - a pilóták esetében - nagy figyelmet és erős koncentrálóképességet igényel, és hatalmas felelősséggel jár, a légiutas-kísérőknek pedig hatalmas türelemre és empátiára van szükségük, hogy a sokféle utazó emberrel megtalálják a hangot, ha valami baj, feszültség támad a fedélzeten, akkor higgadtan, nyugodtan, céltudatosan tudjanak intézkedni, ha pedig valami katasztrófa helyzet merül fel, akkor készek legyenek az utasok irányítására, felügyeletére és ápolására. Éppen ezért időnként szükségük van lazításra, kikapcsolódásra. 

Kordos Szabolcs Hungary sorozatának újabb kötetében ismét nagyon sok érdekességet, "kulisszatitkot" olvastam, megtudtam, hogy a diszkont-légitársaságok megjelenésével már ez a munka sem feltétlenül egy álomállás, a fapados gépeken szinte megszakítás nélkül repkednek a légitársaságok dolgozói, előfordul, hogy a fáradtságtól azt sem tudják, éppen hol vannak. 

Ha azt gondoljuk, hogy a légiutas-kísérők és pilóták nem félnek repülés közben, akkor bizony tévedünk. Kornél  az óceán felett nem szeret repülni, mert mindig eszébe jut a Rio de Janeiroból Párizsba tartó francia gép, amely 200 utasával zuhant az óceánba. 

A pilóták is félnek, félnek egy műszaki hibától, egy vihartól, egy légörvénytől, egy merénylettől, egy gépeltérítéstől. 

Vannak olyan légiutas-kísérők, akik már sok mindent megtapasztaltak, felrobbantották őket, behúzott futóművel köröztek a repülőtér felett, vagy a gépen történik az egyik utassal egy hirtelen rosszullét, esetleg halál. A rendkívüli körülményeket mindig higgadtan kell fogadniuk és a lehető legjobb megoldást alkalmazniuk a felmerült problémák megoldására.

Minden tiszteletem a légiutas-kísérőké és a pilótáké, akik ezeket a sokszor hatalmas monstrumokat biztonságosan eljuttatják a célállomásra, ha valami probléma merül fel, legjobb tudásuk szerint megoldják és elviselik a nagy felelősséget, ami a munkájukkal jár.

Olvastam ravasz kínai utasokról, akik rögtönzött műbalhét rendeztek egy potya business utazás reményében, de a japánok tisztaságszeretete és szerénysége nagyon szimpatikus volt. Láthattam, hogyan utaznak a közéleti személyiségek és hogyan viselkednek a világsztárok. David Beckham közvetlensége és Jennifer Anniston rejtőzködése egyaránt meglepett,  Madonna exhibicionizmusa és elvárt igényei viszont nem. 

Nagyon érdekfeszítő volt a magánlégitársaságokról olvasni és meghökkentett az a hatalmas gazdagság, amelybe egy nagyon picit beleláthattam, mert bár tudom, hogy vannak nagyon gazdag emberek, de amikor szembesülök azzal, hogy mennyire gazdagok, akkor egy kicsit mindig eláll a szavam.

Az Airport, Hungary éppen olyan érdekes, izgalmas, szinte minden kíváncsiságot kielégítő volt, mint a sorozat többi része, egyetlen hibája van csak, hogy nem volt hosszabb. :)

Köszönöm a könyvet a 21. Század Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor:  Könnyed, szórakoztató könyv, egy különleges világot mutat be, a légi alkalmozottak világát. Férfinak és nőnek, idősnek és fiatalnak egyaránt remek ajándék lehet.

Kordos Szabolcs: Eszem-iszom, Hungary

Milyen bűnös titkokat őriznek az éjszakai mulatók sokat látott alkalmazottai? Miként válik a konzerv töltött káposztából luxuséttermi főfogás? Mi hever a tányérunkon valójában, és egyáltalán: hogyan került a csizma az asztalra? A nagy sikerű Luxushotel, Hungary, Taxisvilág, Hungary és Turista from Hungary szerzője legújabb könyvében első osztályú éttermek, lángososbódék, késdobálók és trendi bárok kulisszatitkairól rántja le a leplet. Tartson vele ezen a különleges utazáson, ismerje meg a vendéglátósok trükkjeit, történetét és nem utolsósorban azt, hogyan élnek túl bennünket, a nem éppen problémamentes vendégeket!

A szórakoztató riportkötet bevezet a pult mögé, a konyhai lengőajtón túlra, valamint megmutatja azt is, hogyan viselkednek a hazai és nemzetközi sztárok vendégszerepben, illetve mit teszünk mi, egyszerű földi halandók, amikor egy üveg bor társaságában kieresztjük a gőzt. Merüljön alá a vendéglátás világába, és garantáltan másként néz körbe, ha legközelebb ételt vagy italt rendel!

A Turista from Hungary (a bejegyzést ITT olvashatod) után sort kerítettem Kordos Szabolcs következő könyvére az Eszem-iszom, Hungaryra. Megjelenési sorrendje valószínűleg nem így van, de ez nem is lényeges. 

Ennek a kötetnek az elolvasása után azt mondom, hogy jobb az édes tudatlanság. :) 

Nem túl sokat járunk étterembe, luxusétteremben pedig még nem is jártunk, lángososbódéban, egyéb étkezdékben már többször is előfordultunk, de pubokban és szórakozóhelyeken is jártunk már, ahol csak az itallal sakkoznak a tulajdonosok, vagy éppen az alkalmazottak.

Sőt, a másik oldalról is van tapasztalatom, pl. egy jobb nívójú ausztriai étteremről, amelyben nem voltak nagy trükközések, de azért a saját kis praktikáikat alkalmazták időnként,  azt hiszem ennyi még elfogadható, mert a vendégek nem szenvedtek hiányt semmiben, és talán megrövidítve sem lettek. 

Nagyon ismerős volt a vendéglátós körökben csak "mentalista rendelés"-nek nevezett rendeléstípus, amikor a betérő vendég csak odaáll a pulthoz és azt mondja, hogy "egy kóla lesz, jéggel", vagy "két sör lesz". Na ilyenkor én is azt gondoltam, hogy lesz, ha kéred, de természetesen szó nélkül hoztam a kért italt, legfeljebb,  amikor hátat fordítottam, akkor grimaszoltam és öltöttek képet arcomon a gondolataim, de a vendéggel szembefordulva már ismét mosolyogva tettem elé a kólát, vagy sört, vagy bármit. Amikor már nagyon kész voltam az ilyenfajta rendelésektől, vagy nagyon késő volt, akkor kérdeztem néha vissza, hogy "lesz?" Volt aki ilyenkor észrevette magát, és kimondta a bűvös nehezen kiejthető "kérek" szót.

Az Eszem-iszom, Hungary tele van ilyen és még ilyenebb sztorikkal. Nem kell félteni a vendéglátósokat sem, bekukkanthatunk öt csillagos éttermek konyháiba, megismerhetjük közelebbről egy ilyen helyen felszolgáló pincérek hierarchiáját, a szakács-pincér csatározásokat és néha  bizony a tulajdonosok tisztességtelen húzásait is. 

Olvashatunk arról, hogy nem mindig azt kapjuk, amit kérünk, a nem megfelelő helyen előfordulhat, hogy borjúpaprikás címen kecskehús kerül a tányérunkba, vagy a sokféle kávékülönlegességet hirdető bárban tulajdonképpen ugyanazat a kávét főzik, csak a neve más, amikor felszolgálják.  A Balaton-parti nyári  vendéglátásról is alkothatunk némi véleményt, bár szerintem eddig is gyűjthettünk tapasztalatokat.

Híres, ismert vendégek, külföldi sztárok, magyar politikusok éttermi szokásairól is olvashatunk egy­-két sztorit, az utóbbiakról név nélkül. 

Amikor valaki 400-500 ezer forintot hagy egy kétszemélyes vacsorára egy étteremben, benne egy 170 ezer forintos üveg pezsgővel, nem is tudom, hogy sajnáljam-e vagy irigyeljem. De létezik olyan bor is, aminek egyetlen palackja 800 ezer forintba kerül!!! Persze valahol ezt mindannyian tudjuk, vagy gondoljuk, de így konkrétan szembesülni vele és azokkal az emberekkel, akik ezt megengedhetik maguknak, kicsit meghökkentő élmény. 

Vicces volt a kínai és a japán turisták étkeztetése, már abban az esetben, ha nem egy kínai, japán vagy éppen koreai étteremben ebédelnek. Amennyiben mégis egy magyar étteremben szeretnék elkölteni az ebédjüket, az mindig különleges kihívás elé állítja a vendéglátójukat. A turisták érdeklődőek ugyan, de ragaszkodnak  a saját ízvilágukhoz is. Így például a paprikás csirkét rizzsel készítik számukra, mert a nokedlit nem eszik meg, tulajdonképpen nem ismerik.

Vagy a hölgy, aki tenger gyümölcseire vágyott, azzal a kikötéssel, hogy az ételben ne legyen hal, rák, kagyló, polip, mert azokra allergiás és egyébként sem szereti őket. 

Ismét egy nagyon szórakoztató könyvet olvastam a szerzőtől, néha meghökkentem, mert bármilyen nagy a képzelőerőm, időnként a valóság túlszárnyalta azt. Azt már egyszer megfogadtam, és a könyv után ismét kijelentem, hogy soha többé nem dolgoznék vendéglátásban. Hogy étterembe, szórakozóhelyre betérek-e, veszek-e lángost és kürtőskalácsot és kebabot? A válasz természetesen igen, közben majd árgus szemekkel figyelek! :D

Kíváncsian várom Kordos Szabolcs új könyvét is, az Airport, Hungary-t, ami a légi közlekedésben dolgozókról szól, légiutas-kísérők, földi kiszolgáló személyzet és pilóták osztják majd meg velünk kalandjaikat.

10/10

A könyvet köszönöm a 21.Század Kiadónak!

Bea

Héctor Tobar: A sötét mélyben

Amikor 2010-ben a chilei Copiapó melletti San José-bánya beomlott, 69 napra maga alá temetett 33 bányászt, a hegy gyomrába zárva őket.

A bányászok Héctor Tobar Pulitzer-díjas újságírónak mondták el történetüket, így az ő segítségével elevenednek meg szemünk előtt a két hónap viszontagságai és föld alatti, valamint föld feletti küzdelmei. Átéljük a bezártság minden nyomorúságát, megértjük, mire ítéli áldozatát a mardosó éhség és a kilátástalan sötétség, miközben tanúi lehetünk a bent rekedtek komoly és egyre erősödő hitének, a közös imádság megtartó erejének. Nyomon követjük a föld fölötti mentőcsapatok és hozzátartozók megfeszített küzdelmét és hősies kitartását, amelynek köszönhetően még akkor is tovább kutatnak, amikor már semmi esélye, hogy bárkit életben találhatnak a föld alatt.

És amikor már minden remény elveszett, megtörténik a csoda....

Riportregény tulajdonképpen ez a könyv, Héctor Tobar újságíró kapta meg a lehetőséget, hogy megírja a bányászok tragédiáját. Újságíróhoz méltón, alaposan utánajárt a dolgoknak, így lehetséges az, hogy részletesen megtudhattuk, hogy a szerencsétlenül járt bányászok nagy része mit csinált aznap, a munkába indulás előtt, milyen gondolatok foglalkoztatták, mivel foglalkozott a bányában és hogyan búcsúzott a családtagjaitól, mit csinált éppen és mit gondolt, amikor rájuk szakadt a hegy.

Bár tudtam a történet végkimenetelét, azt, hogy a bányászokat egytől-egyig kimentik, kiemelik a mélyből, mégis ugyanúgy éreztem kétségbeesésüket, ijedtségüket, reménytelenségüket, megbékélésüket, majd reményüket. Csak elképzelni tudom a bezártságot, de valószínűleg meg sem közelíti az ő igazi érzésüket, az éhségüket, amikor már csak kétnaponta ettek fejenként 100 kalóriát. Tiszteletemet mindenképpen kivívták azzal, hogy összetartottak a bajban, és a 33, egykor jó erőben lévő férfiember elért arra a pontra, amikor csekélyke élelmüket megosztották igazságosan egymással, próbálták egymást életben tartani úgy lelkileg, mint testileg. Dominót barkácsoltak, ugratták egymást, meséltek egymásnak, majd közös imába fogtak. Ahogy teltek a napok, egyre rosszabb fizikai állapotba kerültek, a lelkük is megtört, felkészültek a halálra. A hit ereje azonban segítette őket, s bár elfogadták a halált is, szembenéztek egymással és önmagukkal is, mégsem adták fel. A remény ott lapult mindenkiben, hogy talán mégis megmentik őket. Amikor pedig ez megtörtént, ott még nem ért véget a történet. További másfél hónapig voltak lent a mélyben, a hegy továbbra is morgott, az omlások nem álltak meg. 

Az emberi természet pedig nem egyszerű dolog, további próbák elé állította a bányászokat. Miután már kaptak orvosi segítséget, élelmet, kommunikálhattak a külvilággal és szeretteikkel, kezdett szétszakadni a bajban formált közösség, egyre több lett közöttük a konfliktus. 

A könyv a mentés utáni életükről is beszámol, megtudhatjuk, hogy mennyire tudták feldolgozni azt a hatalmas stresszt, amit a mélység, a bezártság, az éhezés és a megpróbáltatások okoztak nekik, kaptak-e segítséget ehhez.

Mert amíg a bányában rekedtek, hősök voltak. Hősök azért, mert életben maradtak 17 napig, majd további 52 napig. Chile és az egész világ szorított nekik, piedesztálra emelte őket. Még ők is elhitték, hogy hősök. Mert miközben valóban azok voltak, éppen annyira voltak áldozatok is, akiknek egész hátralévő életüket meghatározta az a sötét, mélyben töltött 69 nap. Megrázó történetüket Héctor Tobar méltó módon írta le, mert könyvéből nemcsak a hősöket ismerhetjük meg, hanem a hősökben megbúvó embert is. Az emberhez tartozó családot is, a családhoz tartozó közösséget is, és magunk is szemtanúi lehetünk a csodának.

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Ha nem tudjuk, hogy a megajándékozott milyen könyveket szeret, és nem szeretnénk nagyon melléfogni, akkor bátran adhatjuk ezt a könyvet. Mert ez nem arról szól, hogy tetszik vagy nem tetszik. Ez egy igaz történet, ami az író által olvasmányosan megírt, megrázó erejű, erőt adó, és reményt, hogy vannak még csodák.

Demcsák Zsuzsa - Bali Sándor: Példa - Képek

Követendő példák. Értékőrzők egy értékválsággal telített korban. A híres riporternő és a fotográfus nem hamis messiások, hanem hiteles példaképek nyomába erednek. Kezük nyomán nem sztárpletykakönyv születik, hanem egy minőségi válogatás. Közel harminc híres magyar személyiség mesél élete küzdelmeiről és az útról, amely a "szegénylegénységből a királyságba", az ismeretlenségből az ismertségbe vezette őket.

Biztos tudja mindenki, milyen érzés az otthoni fotóalbumot a kezünkbe venni, és elmesélni egymásnak, hogy mi jut eszünkbe a képekről, a képen szereplő emberekről. És akkor jönnek a történetek, a vicces anekdoták, vagy éppen egy idősebb családtag elmeséli nekünk a kép készítésének történetét. Olyan embereket is találunk a képeken, akit nem is ismerünk. De ha valaki ismeri, mesél nekünk róla.

Ilyesmit tett Demcsák Zsuzsa és Bali Sándor is ezzel a könyvvel. A fényképek mellé egyből csatolták a történeteket is. Ezeken a fotókon is voltak számomra ismerős és ismeretlen emberek is, férfiak és nők, fiatalok és még fiatalabbak, és egyikőjük sem mondhatta, hogy igen,  ez én vagyok, csak éppen belepislogtam a képbe, vagy jaj, milyen homályos ez a kép. Mert ezek a fotók egytől-egyig jól sikerültek, Bali Sándornak remekül sikerült megtalálnia a derűs Ugron Zsolnát, a gondolkodó Zacher Gábort, a szeretettel teli Zsohár Zsuzsannát, az önbizalomtól duzzadó Zwack Sándort, vagy éppen a sikeres Polgár Juditot. Úgy érzem, mindenkinek elkapta a lényegét.

A remek képekhez pedig Demcsák Zsuzsa mesélte a történeteket. Olvashatunk olyan információkat, amikről már tudtunk, és megtudhatunk olyan dolgokat, amiről eddig fogalmunk sem volt. Például, hogy ki az a hölgy, aki nagynénje kórházi ágya mellett olvasta fel első novelláit, vagy akit, bár kitűnő tanuló volt, származása miatt nem vettek fel elsőre a gimnáziumba. Kiknek nem sikerült Bonót meginterjúvolniuk, mégis a pápával szeretnének egyszer riportot készíteni? Ki az a férfi, aki szerint egy számla befizetése is lehet spirituális aktus és ki a köcsögmentesítő ember?

Kinek a véleménye az, hogy a hazudozás egy magasabb szintű társadalmi-szociális tulajdonság, és kinek mondta az édesanyja 12 évesen, miután megdobálták a zsidó gyerekeket hógolyóval az iskolában, hogy "De hát kisfiam, te is zsidó vagy." Megtudhatjuk, hogy mi Polgár Judit leggyengébb tulajdonsága, és Raj Ráchel tortatervező hogyan jutott el az aukcióktól a tortákig. Írhatnék még Szakcsi Lakatos Béla udvarlásáról, vagy éppen Zacher Gábor gumiallergiájáról, de most már lassan bezárom a fotóalbumot, nézzétek meg ti magatok is.

Nagyon érdekes emberek ők mindannyian, és gyorsan el is olvastam mindenki történetét. Tényleg példaképek lehetnek ők, kitartásuk, akarásuk, eredményeik miatt is, és azért is, mert vállalják bátran önmagukat, a hibáikkal együtt, ugyanakkor mernek büszkék lenni az eredményeikre, tetteikre és sikereikre.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Szép, igényes kiadvány, bárkinek megfelelő karácsonyi ajándék.