2020. március 29., vasárnap

Kedves Naplóm! /agyalások, vásárlások, kreatívkodások és az új videóklip/



2020. március 27. péntek
Az elmúlt hét nyugisan telt, ezért ez a bejegyzés nem az izgalmas dolgokról fog szólni. Ma, azaz pénteken tettem ki először a lábam a házból, illetve az udvarról, ugyanis vásárolni mentünk. Indulás előtt azt gondoltam, hogy elég lenne még egy hétre, ami itthon van, és akkor lennék igazán kreatív, ha mindent sorra elővennék, ami még a konyhában van és alkotnék belőle valamit.

Ez amúgy így is lesz, de azért néhány zöldséget, gyümölcsöt be kellett szereznünk. Így vettem egy gyönyörűszép, haragoszöld kelkáposztát, egy zacskó erős paprikát, nem volt darabonként kapható, a Tescóban találtam bezacskózva 700 Ft-ért, de megtanultam mostanában, hogy ott veszem meg, ahol kapok, és nem gondolok arra, hogy talán máshol olyat kapok, amilyet szeretnék. Vettünk még almát, padlizsánt (a padlizsánkrém megunhatatlan), a férjem pedig hazafelé jövet Ausztriában vásárolt még banánt, citromot, póréhagymát, paradicsomot, újhagymát és uborkát. Csak érdekességképpen mondom el, hogy a paradicsom Ausztriában stabilan 1,50 euró, amikor nálunk 8-900 ft volt, ott akkor is 1,50-ért (kb 450 ft, most egy kicsit több) lehetett kapni, és úgy általában a zöldségeket olcsóbban vettük ott, mint itthon. Szerencsére most is sikerült ott jól bevásárolni, nagyon örülök, hogy eszembe jutott, mert az itthoni boltokban a zöldségek terén voltak hiányosságok.


Kaptam viszont végre húst a Lidl-ben, ami viszont meglepett, hogy nem kaptam tofut. Igaz, akciós volt, de nem gondoltam, hogy ennyire kapós élelmiszer, hogy az akció miatt elfogy a készlet. Volt viszont wc papír, ami nekünk most nem kellett, folyékony szappan nem volt egy darab se, szerencsére ez sem kell még, mert mániákus tusfürdő gyűjtögető vagyok (mindig veszek, amikor meglátok egy újat pl. a dm-ben, vagy az eurósban), és ha elfogyna a folyékony szappan, akkor beáldozok erre a célra egy tusfürdőt. És hagyományos szappan is van itthon egy-két darab. 

Nagyjából mindent meg tudtunk venni, bár tofuért és növényi sajtért még hétvégén el kell mennünk egy Sparba, ami ma már a megváltozott nyitvatartások miatt nem volt nyitva. Ma is kevés vásárló volt, talán a Lidl-ben egy kicsivel többen voltak, mint a Tescóban, maszkban kevés embert láttam, kesztyűben néhányat. Az az igazság, hogy ha az emberek nem szabályosan hordják a nem megfelelő maszkot, akkor nincs semmi értelme. Vannak, akik nem húzzák fel az orrukra és vannak olyanok is, akik leveszik a gyógyszertárban, amikor kérik az árut.  (ezt pl. Zsófi látta) Ezenkívül szerintem nagyon kevés ember rendelkezik a megfelelő maszkkal, és a maszkok használatának szükségességéről is nagyon eltérő véleményeket, tanácsokat olvastam. 

Én is gondolkodtam rajta, hogy varrjak-e magunknak, de elvetettem az ötletet, mert az összes maszkkészítős videóhoz oda van írva, hogy az a maszk nem véd meg a koronavírustól. Így inkább mindenkitől megtartjuk a tisztes távolságot. Gumikesztyűt veszünk fel vásárláskor, de éppen Zsófival beszélgettem erről, hogy felvesszük ugyan a gumikesztyűt, de azzal fogunk meg mindent a boltban, rakjuk a kosárba, a pénztárnál a szalagra, azzal fogjuk meg a pénzt, aztán megint a megvásárolt termékeket, a bevásárlókocsit, és amikor otthon kipakoljuk a bevásárolt dolgokat, akkor nem fertőtlenítjük le egyenként az utolsó zacskót, a narancsot, a 10 kilós kutyaeledeles zsákot, stb. Zsófi szerint csak az agyunknak jelenthet védelmet a gumikesztyű és ha józanul végiggondolom, igazat kell adnom neki, lehetetlenség mindent lefertőtleníteni az utolsó milliméterig. Pláne, ha fertőtlenítőszered sincs. De így legalább azt érzem, tettem valamit, még ha hamis biztonságérzet is.  Ti hordtok maszkot vagy kesztyűt? Mennyire vagytok elővigyázatosak a bevásárlásnál?

Két hónappal ezelőtt még furcsának találtuk volna ezt a képet és nem értettük volna,
hogy mit akar ez ábrázolni, napjainkban pedig senki nem csodálkozik rajta, mint ahogyan
a maszkos embereken sem. :(

Van egy érdekes jelenség, amit az elmúlt napokban tapasztaltam. Először is az, hogy sokan elkezdtek naplót írni, (köztük vagyok én is :D), másodszor pedig, hogy nagyon sok youtuber foglalkozik a koronavírussal, készít karanténvlogot, megy ki az utcára megmutatni, hogy mennyien kint vannak az városban, a tereken, az utcákon, kérdőre vonja őket, hogy miért vannak kint (és ő miért van kint?), vagy éppen azt mutatja meg, hogy mit lehet csinálni otthon a gyerekekkel, hogyan töltsd el az időt, hogy ne őrülj meg, stb. Ezzel nincs is baj, hiszen azt is mondhatjuk, hogy történelmi időket élünk, mindenki meg akarja örökíteni ilyen-olyan formában.

Ami nekem furcsa és elgondolkodtató, az az, hogy ha valaki köhécsel, meg van fázva, rosszul érzi magát (még mindig youtuberekről beszélek), akkor igyekszik rögtön kihangsúlyozni, hogy ez van, most egy kicsit megfázott, de nem koronavírusos. Á, isten ments, ez nem koronavírus! Nehogy azt gondoljátok! Ezek a mentegetőzések szöget ütöttek a fejembe, mert úgy tűnik, mintha a koronavírus valami stigma lenne, amitől az emberek megbélyegződnek és szégyellni kellene, hogy elkapták. Nem tudhatja, hogy az vagy nem az, hiszen Magyarországon nem jellemző, hogy egy megfázásos tünetekkel rendelkező emberen tesztet végeznek, tehát nem lehet benne biztos, hogy nem az. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy miért lenne ez szégyellnivaló dolog, ami miatt mentegetőzni kell. 


Mi mindannyian jól vagyunk, a férjem dolgozik, kértem, hogy írja le az elmúlt hetek tapasztalatait, talán megteszi. Zsófi is dolgozik, ott ahol eddig, sebészeti osztályon, ahonnan  a betegek egy részét hazaengedték, csak a sürgős esetek maradtak bent. 

Titusz vajon mit alkot?

Ha eljutottatok idáig, akkor még megmutatom, hogy a fiúkból a héten előtört az alkotási vágy. Titusz egy számítógépes játék szereplőjét, illetve szereplőit alkotta meg, drótból és fonalból, a piros színű Yarny, a többiekről nincs több infóm. De mivel férjemnek is éppen a héten volt a névnapja és nekem is a múlt hétvégén, ezért mi is kaptunk Yarny-t, az enyém itt lakik az asztalomon, és SzarvasBogi a neve. Most egy zsiráf készül hasonló technikával, ha kitart a lelkesedés, majd megmutatom a kész művet.

Ők itt a Yarny-csapat. Alkotó: Titusz

Bence is alkotott, ő szokott időnként festeni, így a névnapomra egy festményt kaptam tőle ajándékba. Szerintem gyönyörűszép, már több alkotása van a szobánk falán, imádom őket.

Bence akrilfestménye

Egyszer régen kipróbáltuk a tűnemezelést, de valahogy az első fellelkesülésünk után a félkész műveink a fiókban maradtak. Így van nekem egy félkész egérféleségem, ami egy macinak indult, Bencének pedig egy félkész pandája. Most egy új mű elkészítésébe fogott bele és be is fejezte, a modell a kutyája, Maja volt, egy border collie, aki pedig megszületett, az Bundás. Íme néhány fotó a kezdetektől a kész kutyusig.

Itt már a drótvázon van az első adag gyapjú

Egy kis fazonigazítás

Bundás a csúcson

Bundás profilból

Bundás a vadonban :) 

2020. március 28. szombat


Ma ismét elmentünk vásárolni azokért a dolgokért, amiket tegnap nem kaptunk meg, illetve már zárva voltak azok a helyek, ahol vásárolni szoktuk. A lényeg, hogy mindent meg tudtunk venni, ami a listánkon volt. Az Intespar parkolójában viszont annyi autó volt, mint egy átlagos szombaton, na jó, talán egy kicsivel kevesebb, sőt, egy-két csoportosulást is láttunk, akik jókedélyűen beszélgettek, nevetgéltek. 
Az Aldiban plexi védőfal került a pénztárosok elé, valamint a távolságtartásra
felhívó matricák is a helyükre kerültek. Hangosbemondóban is többször elmondták,
hogy tartsuk a távolságot. Ezt a szöveget minden üzletben hallottam már.
Olyan érzés, mintha egy futurisztikus filmszereplők lennénk. :O 
Így innen továbbhajtottunk és egy kisebb Sparban vásároltunk be, majd az Aldi volt a következő és egyben utolsó úticél. Ott is ugyanennyire tele volt a parkoló és bár nagyon sokan szálltak ki az autójukból maszkban és kesztyűben, szerintem a megfelelő távolság ennyi ember között nem tartható, így ide sem mentünk be. A város másik végén lévő Aldiban szerencsére nem voltak annyian, így sikeresen bevásároltunk és hazaindultunk.

Azt vettem észre, hogy a Nemzeti dohányboltok helyettesítik most a kocsmai funkciókat, ugyanis jónéhány dohánybolt előtt csapatok verődtek össze és spontán bulik alakultak ki.
A másik partyhelyszín az OBI volt, mert nagyszámú jármű parkolt előtte, de tényleg sok, mint egy átlagos, vírus nélküli szombaton. És igen, itt a tavasz, a kertet gondozni kell, sőt biztos vannak olyanok, akik építkeznek, de míg más boltok ki sem nyitnak, itt meghökkentő volt a tömeg. Nyitva volt a C&A és a New Yorker is, de egy-két autó parkolt előttük, így az ott vásárlók biztos el tudták jó messze kerülni egymást.

A bejegyzésem végére pedig éppen elkészült a fiúk új videója is, ez az első, saját szerzeményű magyar zenéjük. Hallgassátok meg, ha tetszik, osszátok meg, vagy iratkozzatok fel a fiúk csatornájára, like-oljátok a facebook oldalukat.


Ha van kedvetek, meséljétek el, nektek hogy telnek a napjaitok. Dolgoztok vagy otthon vagytok? Viseltek maszkot vagy kesztyűt, esetleg mindkettőt? Milyen gyakran mentek vásárolni? Szoktatok-e kreatívkodni és mit? 

Kedves Naplóm, ennyi volt mára, tudom, hogy sokat locsogtam semmiségekről, de jólesett.

Egészséget és szép napot kívánok nektek!

Bea

Az előző részeket itt olvashatjátok:
Kedves Naplóm! 1.
Kedves Naplóm! 2.
Kedves Naplóm! 3.

Néhány fotó még a hétről:
A már fentebb említett SzarvasBogi. :))

A gyógyszeres dobozunkban egy ősrégi leletet találtam, ami most kincset ér.
Lassan 10 éve költöztünk el Mátészalkáról. :D Nézzétek a telefonszámot: 11-253
Igazi retró. 

A kihalt Várkerület szombat délután.


Mátyás Király utca, Sopron

A hét időjárása egy képben: tavasz és tél 

6 megjegyzés:

  1. Ismét egy kellemes reggeli kávéhoz való bejegyzést hoztál, köszönöm!
    Csoda kreatívak vagytok! 😁Minden alkotás egy kis csoda, nagyon jó időtöltés a bezártság napjaiban. Sajnos az én kreativításom a béka feneke alatt, pedig a fősulihoz is kellene majd, de sajnos egy keresztszemes évek óta a fiók rabja. Bevásárolni talán 1 hete voltam, nem is számolom lassn, de akkor tömegnyomor volt, azóta nem tudom mi lehet, főleg az idősávok miatt. Viszont sütök itthon, zsemlét, csak nem éppen diétás, mert nem lenne rossz, nivel újra mérem a vércukrom, mert mikor vacakolna minden, ha nem most. 🙄
    Gumikesztyű, útállloomm, legalábbis bevásárláshoz, mert úgy érzem, h a ragadósabb gumi felületre minden rátapad, ami nem kellene, h ott legyen ésvisszük mindenfelé... A maszk nem ördögtőlvaló, de azt is úgy gondolom, h a textilbe inkább csak megtelepszik minden, de akinek ez ad biztonságot az legalább érzésre hasznos. Vagy jó maszk, vagy semmilyen. Szerencsére van itthon még szülés előtt volt a kanyarójárvány, akkor jófajta hypochonderként bespájzoltam. Nálunk szappan (hagyományos) áll itthon, mert azoknak nem tudok ellenállni,így most azt nem is kell venni továbbra sem. Tegnap kirándultunk a mellettünk lévő erdőben, ahova ki tudunk menni anélkül, h bárkivel találkoznánk, utána marad az udvar, így ebből a szempontból szerencsések agyerkőcök. Holnaptól ismét jön az online lecke, alig várom. 😊 Szép hetet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is köszönöm, azaz a fiúk nevében köszönöm, mert ők a kreatívak. Én ugyanígy vagyok egy megkezdett hímzéssel, mint te a keresztszemessel, kb. egy éve vár a fiókban. 🙈 Jófajta hypochonder! - ez tetszik. 😂😂
      Mi is túráztunk ma egyet, csak távolról láttunk más embereket, most még jöhet egy kis kertészkedés, aztán olvasás.
      Szép hetet nektek is! 😘😘 Ha véletlenül folytatnád a keresztszemest, majd mutasd meg. 😉😁

      Törlés
  2. Gratulálok az íráshoz, a zene videóhoz, a festményhez és a nemezeléshez, valamint Titusznak a vershez és a "Szarvasbogihoz" meg a társaihoz, nagyon ügyesek vagytok. Maszkot és kesztyüt is veszek fel ha kimegyek, vigyázok másokra is magamra is, meg jobb óvatosnak lenni. Én nagyon szeretek itthon lenni, kézimunkázok keresztszemes könyvjelzőt varrtam és horgolgatok is, meg időn nagyrészét lefoglalja a főzés is. Vigyázzatok magatokra Zsófinak is sok puszi és nagy gratula a kitartásához.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Titusz verse nem is volt itt 😂😂, de jó ötlet legközelebbre. Puszi neked is. 😘😘

      Törlés
  3. Nagyon jól sikerült a nemezelt kutyus. A férjed mostmár lóháton hordja a csomagokat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, átadom Bencének. :) Még nem hordja lóháton, de mivel egész nap alig lát embert, néha szólnia kell valakihez. 😁😁

      Törlés