2020. március 12., csütörtök

Kuflik, kuflik és kuflik


Most összegyűjtöttem három kuflis könyvet, amelyből egyik a már  megszokott kuflitörténetek egy új része, a másik egy legkisebbeknek való lapozgató, a harmadik pedig egy kreatív, foglalkoztató kuflifüzet, amelyben lehet vágni, ragasztani, alkotni és játszani.



Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp

Régen írtam már a kuflikról, pedig a máshogyoszkóppal való találkozásuk igencsak vicces és tanulságos. De hát a kufliknak melyik történetük nem az?

Egy máshogyoszkóp minden embernek jól jönne! Vagy legalább családonként legyen egy. A máshogyoszkóp egy olyan szerkentyű, ami kinézetre egy sámli, de ha ráülsz, akkor olyannak látsz mindent és mindenkit, mint amilyennek ő képzeli magát. 

Így látsz virág helyett óriáskígyót, egy aranyos kismadár helyett egy sárkányt, Titusz helyett egy nagy muszklis lényt, Béla bá helyett egy fura kalapos alakot. De ez a móka pontosan addig tart, míg a sámlinak, azaz a máshogyoszkópnak le nem jár a munkaideje. 

Akkor aztán mindennek vége van, mindenki mehet dolgára, akár bújócskázni, akár vadsóskát szedni. 

Sose mássz be tokafába!

Erre csak azt tudom mondani, hogy bizony sose! Különben az odú mamókájával találkozol, aki elmondja neked, hogy egy tokafából sosem jutsz vissza ugyanoda, ahonnan jöttél. Vagyis ugyanoda még sikerülhet, de ugyanakkor sosem. 

Pofánka is bemászott egy tokafa odújába, de nem akkor jött ki, amikor bement. Próbálgatta egy párszor, de vagy előtte, vagy utána, vagy nagyon sokkal előtte jött ki, de sosem akkor, mint amikor bement. De a végén csak kijött. 

Dániel András egyre menőbb helyekre viszi be a kuflikat és egyre jobb szerkezeteket talál ki nekik. Már régen is mondtam, de most is csak azt mondom, hogy szívesen lennék kufli! 

Mindkét történet nagyszerű, humor, színvonal, ötletek, 5 csillagos egytől egyig. 

- Hogy képzelheti egy virág magáról, hogy óriáskígyó? - mutatott a lába elé Fityirc.
- Sok minden van, amit nem feltételeznél a virágokról...

*****

- Útközben meg játsszuk azt, hogy úgy nézünk ki, amilyennek látni szeretnénk magunkat, 
ha valaki olyan lennénk, aki minket néz! - kiáltotta lelkesen Pofánka, mikor elindultak. 

*****
Sosem szabad feladni!


Dániel András: Pofánka és a szőrmöncök

A kuflik már megjelentek lapozókban is. Ez a rész a színekről szól, a színek megismerését segíti a legkisebbeknek. Pofánka talál egy rakás szürke szőrmöncöt, akik színesek szeretnének lenni, és ahogy haladnak a réten, minden szőrmönc kiválasztja, milyen színű szeretne lenni, Pofánka pedig kifestí őket.

Egyszerű történet, semmi bonyolultság, csak Pofánka, a szőrmöncök és a színek. Nekem tetszett.





Vágj bele, kufli!

Alkotófüzet

Na végre, engedve a felszólításnak, kufli lehettem és belevágtam. Ez egy olyan füzet, amelyben vágni és ragasztani kell, egy-két helyen hímzőfonal is szükséges, de ne féljetek, semmi bonyolult. 

Ha vágunk és ragasztunk, lesz hét kufli ujjbábunk, egy lábascsigánk és egy varázsgombánk. Tudunk játszani kuflisakkot kuflibábukkal, kinyitogathatjuk a kuflikupac ajtóit, kivághatunk és hajtogathatunk farönk hajót, melyben Pofánka száll majd vízre. Ha mindezzel megvagyunk, útra kelhetünk a kuflibolyongóban, mely egy lépegetős, kedves hangulatú társasjáték.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése