2017. február 20., hétfő

Magyar Radír 2016

Írások a mai Magyarországról


55 novellát, elbeszélést tartalmazott ez a könyv. Azt hiszem elég pozitív vélemény, ha azt írom, hogy ezeknek az írásoknak szinte mindegyike tetszett. Volt amelyik nagyon-nagyon.  

Érdekes élmény volt olvasni, tudván azt, hogy ezek a novellák egy pályázatra íródtak, olyan pályázatra, amelyben a mai Magyarországról kellett, hogy szóljanak a pályaművek. Ezt azt jelenti, hogy rólunk, mai emberekről, mai társadalmi problémákról, hétköznapi helyzetekről szóltak, hol viccesen, hol szomorúan. 

Nagyon ismerősek voltak ezek a történetek, mert mi magunk is ezt látjuk az utcán, a boltban, az iskolában, a munkahelyen, az orvosi rendelőben, a kórházakban. Éppen ezért én nagyon kedveltem ezeket az elbeszéléseket és novellákat. 

Oktatás, magyar egészségügy, cigányság, társtalanság és magány, család és családon belüli erőszak, kilátástalan helyzetek, szegénység, házasság és még felsorolhatatlanul sok téma van jelen a kötetben, sokszínű, izgalmas, érdekfeszítő, szerettem olvasni őket.

Érdekes volt, hogy mennyi szempont létezik, hányféle nézőpontból közelítik meg a szerzők és általában az emberek az aktuális helyzeteket, valós problémákat. Természetesen aktualitása folytán sok írás szólt a menekülthelyzetről, de ahány történet, annyiféle módon és változatban, nagyon elgondolkodtató és megrendítő írásokat olvashattam ebben a témában. 

Olvastam nagyon szomorút, az ember örök témájáról, életről és halálról, betegségről és küzdelemről, néhány megrázó erejű írás szólt a búcsúról, az élet végéről, amit nehéz szívvel olvastam, és közben sok gondolat cikázott a fejemben. Hogy mennyire nehéz erről a témáról, a halálról, betegségről beszélni, és mennyire nehezen feldolgozható és elfogadható.

Olvastam vidámat, szatirikusat, lehangolót és reményt adót. Szerelmet és szenvedést. Hétköznapit és rendkívülit. Meghatót és megrázót. Könnyedebbet és keményet. Gyerekekről és felnőttekről. Idősekről és fiatalokról. Hajléktalanról és börtönviseltről. Kedvességről és gyűlöletről. Szeretetről és szenvedélyről. Barátságról és haragról. 

Felismertem a történetekben a családtagjaimat, a szomszédaimat, a munkatársaimat, az ismerőseimet, a híreket az országból és a világból, pletykákat az utcáról és a kórházak várótermeiből. 


Méltán kaptak helyet ezek az írások a könyvben és azt gondolom nagyon nehéz dolga lehetett a zsűrinek, hogy kiválassza a legjobbakat, ebből az ötvenötből sem volt bizonyára könnyű eldönteni, hogy ki legyen az első tíz helyezettben benne.

Előfordult, hogy amikor befejeztem egy történet olvasását, biztos voltam benne, hogy ott fogom látni a végén, hogy első vagy második helyezett.  De nem volt így, ennek ellenére azt gondolom, hogy akinek az írása bekerült ebbe a válogatásba, az már megérdemelten lehet büszke és boldog. 

Elismerés ez az írói tehetségéről, egy visszajelzés, hogy érdemes folytatnia, mert írásai más embereknek segítenek, elgondolkodtatnak, szórakoztatnak és érzelmeket váltanak ki.

A könyvre nagyon kíváncsi voltam és így olvasás után kijelenthetem, hogy teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, nagyon örülök, hogy elolvastam.

10/10

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!


Bea


Fülszöveg:

Országos szépirodalmi pályázatot írt ki a Kisalföld napilap szerkesztősége és a Tarandus Kiadó. A Magyar Radír 2016 című felhívásra több mint háromszáz írás érkezett a mai Magyarországról. Közülük ötvenöt novellát, elbeszélést válogatott a szakértő zsűri a hiánypótló antológiába.
Minden otthonban féltett kincsnek számít a családi fotóalbum. A legjellemzőbb, vidám és szomorú, elgondolkodtató képek gyűjteménye rólunk, életünk meghatározó történéseiről. A Magyar Radír 2016 antológia Magyarország korképalbuma. Keserédes, ironikus, olykor drámai, húsba vágó, kegyetlenül őszinte elbeszélések arról, hogy milyen társadalomban élünk, milyen kérdések foglalkoztatnak minket. Benne vagyunk ebben a kötetben mindannyian, magunkra ismerhetünk egy-egy szereplőben.
A kiírók célja az volt, hogy legyen hiteles, irodalmi értékű, sokszínű lenyomata ennek az időszaknak, amelyben élünk. Az eredmény önmagáért beszél. Az ország minden szegletéből érkező, kiváló, lényeglátó és egyedi hangvégelű írásokat válogatott a zsűri a gyűjteménybe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése