2015. október 19., hétfő

Liebster Blog Award - ismét

Már megkaptuk ezt a díjat, és írtunk is egy jó hosszú bejegyzést is, amit itt elolvashattok: Liebster Blog Award.

Azonban a napokban még egyszer megkaptuk a díjat Esztertől az Egy Könyvfüggő vallomásai blog írójától is. Köszönjük szépen, így mégegyszer örültünk, és mivel nagyon szeretünk kérdésekre is válaszolgatni, Eszter kérdéseit sem hagyhattuk megválaszolatlanul. :)





Melyik az a könyv, amit soha nem fogsz elfelejteni?

Zsófi: Az Elfújta a szél, ezt a könyvet sosem fogom elfelejteni. Emlékszem, mikor annak idején befejeztem, becsuktam a könyvet, és csak úgy üresen bámultam magam elé, hogy akkor most mi lesz velem....az első gondolatom az volt, hogy elkezdem elölről.

Bea: Ezen most sokáig gondolkodtam. Nyilván azokról a könyvekről nem tudok nyilatkozni, amiket az elmúlt 1-2 évben olvastam, mert talán azokat még nem felejtettem el.:) Így most olyan könyveket fogok írni, amiket régen olvastam, és még mindig emlékszem rá, mert nagy hatást tettek rám: Első olvasmányom A két Lotti volt, valamiért nagyon szerettem Kertész Erzsébet Bettina három élete című könyvét, a Tamás bátya kunyhója is emlékezetes maradt, Szabó Magdától Az ajtó, 16 évesen megbirkóztam Mihail Solohov Csendes Don-jával, és bár a történetre nem emlékszem, de a hangulata máig megmaradt bennem. Talán újra is fogom olvasni.:)


Szoktál más könyvesblogokat olvasgatni? Ha igen, melyek a kedvenceid?

Zsófi: Igen szoktam, nagyon sokat.... :) Nagyon sok blogon visszatérő olvasó vagyok, sok kedvencem van. 

Bea: A blogunkon vannak azok a blogok, amiket napi rendszerességgel olvasok, illetve amikor friss bejegyzés kerül fel, de ezeken kívül is nagyon sok könyvesblogra betévedek, mert kíváncsi vagyok mások véleményére, illetve innen gyűjtöm be a következő olvasnivalóimat is. No meg a moly.hu-ról.:)

Van valami sablon, ami alapján felépíted a bejegyzéseidet?

Zsófi: Erre csak én válaszolok, mert én vagyok a bejegyzés szerkesztés felelős. :) A pontozást mindig szeretem félkövérre állítani, és sorkizártra állítani a szöveget. Hát, végül is ennyi, ez nem is nevezhető igazán sablonnak. :)

Bea: Ezt a kérdést én máshogy értelmeztem.:) A bejegyzésemet én úgy írom meg, hogy általában leírom a könyv fülszövegét, egészben, vagy részletesen. Ha a könyvben volt valami olyan idézet, ami nagyon megragadott, akkor előfordul, hogy azzal kezdem az egész bejegyzést. Aztán néha írok a cselekményről, de csak addig, amíg általánosan tudok írni róla, és nem árulok el semmit, aztán leírom milyen hatásokat tett rám a könyv, mi tetszett és mi nem tetszett. Előszeretettel szövök családi vonatkozásokat is a bejegyzéseimbe.:)

Szoktál valamit gyűjtögetni/jelölgetni a könyvekben? Például idézeteket, irodalmi utalásokat, stb.

Zsófi: Igen szoktunk. Legkedvencebb idézeteink a zenés idézetek, olyan zenékről, amiket mi is szeretünk. Elképesztő, hogy milyen sok író szereti a hatvanas évekbeli zenéket. De "sima", számunkra kedves idézeteket is kijegyzetelünk  egy kis füzetbe. 
Most pont eszembe jutott egy, a napokban megtörtént esemény, mégpedig az történt, hogy a Rosie projektben találtam egy idézetet, ami bejelöltem magamnak: 
"Azért hívtalak ide ma este, mert amikor az ember rájön, hogy élete hátralévő részét szeretné leélni valakivel, akkor élete hátralévő részét a lehető leghamarabb el szeretné kezdeni." Mikor odavittem a könyvet Anyának, hogy írja már ki nekem ezt az idézetet, akkor sunyin elővette a füzetet, és megmutatta, hogy ő már ki is írta, mert  neki is ugyanezen akadt meg a szemem. :)

Bea: Egyáltalán nem sunyin, hanem önelégülten és vidáman, hogy ugyanazt az idézetet jelöltük be. :)

Melyik az a három könyv, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

Zsófi: Az Elfújta a szél, egy Bear Grylls túlélős könyv, és egy Bear Grylls lakatlan szigetről kiszabadulós könyv, hogy a tutajom megépítése után visszahajózhassak a többi könyvemért is. :)

Bea: Kérdés, hogy meddig kellene a lakatlan szigeten lennem? Ha örökre, akkor remélem nem magamban, hanem a családommal kerülnék oda, és Zsófi már gondoskodott volna három igen fontos olvasninalóról. Én elvinném még a Bibliát, egyszer jó lenne alaposan végigolvasni, a Harry Pottert (indulás előtt egy könyvkötészeten egybeköttetném a 7 kötetet, és akkor egynek számít), harmadiknak pedig egy friss olvasmányt, Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs c. könyvet. 

Melyik könyvvel volt a legrosszabb élményed?

Zsófi: Sophie Hannah - Monogrammos gyilkosságok.....pedig nagy AC rajongóként én örültem volna a legjobban, hogy valakinek sikerült egy jó kis Poirot történetet írnia.

Bea: Itt nem konkrétan olvasásélményt említenék. Nagyon rossz élményem volt, és azóta is szomorú vagyok miattuk, egyszer kölcsönadtam két Jodi Picoult könyvet, és nem kaptam vissza. :(

Gondolkoztál már azon, hogy más témában blogolj, mint a könyvek világa?

Zsófi: Nem. :)

Bea: Igen, blogoltam is régen. Volt egy scrapbook-blogom, Magyarországon az elsők közé tartoztam ilyen témában, sőt egyszer egy felmérés alkalmával elsőnek is kiáltottak ki, igaz akkor még nem tudtam, hogy ezt a fotókkal kreatívkodó hobbit, scrapbooknak nevezik, csak úgy a magam kedvére kezdtem el szerkesztgetni. Egy-két könyvértékelés már azon a blogon is volt.:)

Szerinted az olyan olvasók, akik egy nyereményjáték miatt kezdik el követni a blogodat, később be fognak még nézni?

Zsófi: Remélem. :)

Bea: Bízom benne, hogy igen.

Ha egyszer törlődne a blogod az összes bejegyzéssel együtt, mit tennél?

Zsófi: Egy napig nagyon mérges lennék, és elhatároznám, hogy hagyom a fenébe....de aztán másnap újult erővel visszaállítanám.

Bea: Először lecsillapítanám Zsófit, mert ő nem csak nagyon mérges, hanem egyszerűen magánkívül lenne. :) Aztán Zsófi indítana egy másik blogot, vagy visszaállítaná az elveszettet, én meg vállon veregetném, hogy milyen ügyes. :)

Ha egy olyan embernek kéne könyvet ajálanod, akiről nem tudsz semmit, melyik az a könyv, ami szerinted olyan jó, hogy mindenkinek tetszene és azt ajánlanád neki?

Zsófi: Fredrik Backman - Az ember akit Ovénak hívnak. Azért írtam ezt, mert már nagyon sokat gondolkoztam ennek a könyvnek a műfaji besorolásánál, és mivel sehová sem tudtam beilleszteni, ezért úgy döntöttem ez a könyv mindenkinek tetszene.

Bea: Ez nagyon nehéz feladat... talán Roald Dahl meghökkentő élete megfelelő lenne, mert vicces, kalandos, és még igaz is :), valamint nagyon jó az író stílusa.

9 megjegyzés:

  1. Jaj, ezt annyira utálom, amikor nem adják vissza a kölcsönkért könyveket :( Vagy visszaadják, de csak mert naponta megkérdezem, hogy mikor kapom vissza...Valójában ezért vezettem be azt a rendszert, hogy csak egy-két embernek adok kölcsön könyvet, de csak ha biztosan tudom, hogy kérés nélkül visszahozza.
    Egyébként örülök, hogy másodjára is megkaptátok a díjat, jó volt olvasni a válaszaitokat :)
    (Nekem meg ismét van időm kommentelni :D)

    VálaszTörlés
  2. Én most már csak családtagoknak adok kölcsön, ők meg messze laknak, ezért ez nem gyakori, de igazából itt csak anyukámról van szó. :) Túl vagy egy vizsgán? Hogy ismét van időd..:) Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem, hogy így döntöttél... Valójában nem vagyok túl rajta, de másfél hete rossz kérdéssort kaptunk, ezért érvénytelenítették és pénteken írom újra. Ez meg egy ajándék volt, legalább meg tudtam nézni a kérdéseket, már tudom, hogy mit kell tanulni és nagyjából már meg is tanultam, ami (szerintem) elég lesz :))

      Törlés
  3. Gratulálok újra a díjhoz! Szívem szerint én is újra küldtem volna nektek, csak gondoltam, elég fura lenne, ha ide-oda küldözgetnénk egymásnak... :D De ha van kedvetek, örömmel venném, ha válaszolnátok a kérdéseimre! :) Ha nem, nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. Szívesen válaszolunk a kérdéseidre:), mert igazán élvezzük, és csak remélni tudjuk, hogy mást is érdekel. :)

      Törlés
  4. Akkor egy kalappal a vizsgához! :)

    VálaszTörlés
  5. Naaahhháttt!!! Ismét gratulálok!! Lehet hogy elfogult vagyok?! Nem tudom mit takar ez a díj, én is nektek adnám a legjobb blogíró/k/, a leggyorsabban olvasók, és még sok más díjat is, még az elnevezéseken gondolkodnom kell! GRATULA!!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszi, mama. Puszi: Zsófi :)

    VálaszTörlés