Nem volt jó olvasni ezt a könyvet. Annyira szörnyűséges volt a története, hogy többször is abba akartam hagyni. Először az elején, aztán később, amikor semmi pozitív dolog nem történt benne.
Carl a 15 éves fiú, egy tó partján arra eszmél, hogy két évvel idősebb bátyjára éppen ráhúzzák a hullazsák cipzárját, őt mentőautóba rakják. A viharos tóból mentették ki őket, a bátyja megfulladt, ő túlélte. A mentőben egy lány sikoltozni kezd, amikor őt meglátja. Carl nem emlékszik semmire, még akkor sem, amikor édesanyja hazaviszi a kórházból. Nem emlékszik az anyjára, nem emlékszik a házukra, nem emlékszik az életére. Fokozatosan tér vissza az emlékezete, ami szörnyű dolgokat hoz felszínre. Carl még a visszatért emlékei segítségével sem látja tisztán a dolgokat, nem tudja, hogy ő ölte-e meg a bátyját, vagy véletlen baleset volt.
Miközben lelkiismeretével, emlékképeivel viaskodik, közel kerül Neishahoz, a mentőautóban visító lányhoz, és lassan visszakúsznak fejébe a baleset körülményei és hogy hogyan jutottak el odáig.
Ami miatt nagyon rossz volt olvasni a történetet az a Carl fejében, lelkében (vagy nem is csak ott) víz hatására (eső, mosdóvíz, árvíz) megjelenő halott bátyja, Rob, aki üreges szemű, sáros zombiként követte, és nem hagyta, hogy elfelejtse a szörnyűséget. Félelmetes, hogy valakinek ennyire sötét legyen a lelke és a gondolatai, mint Carlnak volt, és hatalmas erő kellett hozzá, hogy megpróbáljon felülkerekedni rajta.
A szerelem is úgy kúszott be a történetbe, mint ahogyan Carl emlékei kúsztak vissza a fejébe, és olyankor már-már szerettem olvasni, de aztán ismét ott volt Rob.
8/10
Bea
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése