A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állatvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: állatvédelem. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 12., kedd

Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve


"Egy madár még nyugalmi állapotban is maga a sűrített életerő."  
Saint-John Perse


Szereted a természetet? A fákat, a növényeket? A madarakat? Szíveden viseled sorsukat, szeretnél összhangban élni a környezeteddel? Esetleg aktív résztvevője is lenni a környezeted kialakításának? Szívesen lennél a madarak védelmezője és segítője? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, akkor ezt a könyvet nem szabad kihagynod. 

Nagyon jól felépített, szép kivitelezésű könyv, gyönyörű fotókkal. Amely könyv ugyan a Madárbarátok nagykönyve címet kapta, de éppen annyira emberbarát is. 

2018. március 27., kedd

Maja Lunde: A méhek története

Nagyon különleges történet, mely szinte az első perctől letehetetlen volt. Különlegességét nagyszerű szerkesztése adta, mely három különböző időbe helyezte a regény cselekményét. 

Járunk a múltban, 1852-ben Angliában, a jelenben, 2007-ben  Ohio-ban és a jövőben, 2098-ban Kínában. Három idősík, három teljesen különböző főszereplő, akiket látszólag semmi közös nem köt össze, és talán tényleg nem, az az egy biztos, hogy a méhek megléte vagy nemléte mindhármuk életére nagyon jelentősen rányomta a bélyegét.

2018. március 12., hétfő

Sabina Berman: Én, Én, Én

Karen  Nieto élete akkor kezdődik, amikor nagynénje Kaliforniából megérkezik Mazatlánba, hogy birtokba vegye örökségét, a Consuelo nevezetű tonhalfeldolgozó üzemet.

Majd megtalálta Karent, az elképzelhetetlenül elhanyagolt kislányt, aki nem is emberként élt, nem beszélt, nem szocializálódott, magára hagyottan éldegélt a ház szinte láthatatlan szellemeként és egyértelműen mindenki bolondnak tartotta.


2017. május 17., szerda

Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Az utóbbi idők egyik legkülönösebb könyvéhez volt szerencsém. 

Egy mindenről szóló, pimaszul szerteágazó, megnyugtatóan lassú és alapos, időnként meglehetősen körülményes, mégis roppant mód élvezhető könyv volt. Mondhatnám azt is, hogy helyenként sokkal többet kaptam és tudtam meg, mint ami a történethez szükséges, mégis ez a lassú áradás volt az, ami különlegessé, lelkünkbe hatolóvá tette a történetet.

2016. szeptember 9., péntek

Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

2003-ban kitör az iraki háború, ádáz harcok folynak Bagdadért. Lawrence Anthony neves dél-afrikai természetvédőt a hírek hallatán nem hagyja nyugodni a gondolat: mi lesz az állatkerttel, a szerencsétlen állatokkal? Bagdadba utazik: ahol döbbenten tapasztalja, hogy a lövöldözések, pusztítások és féktelen fosztogatások óriási károkat okoztak az állatkertben. Állatgondozók, jószívű amerikai katonák és áldozatos helybéliek segítségével lát neki, sokszor az életveszéllyel dacolva, hogy mentse, ami menthető. A Babilon bárkája lélegzetelállító történet: olvasunk Udaj Huszein "emberevő oroszlánjairól", bejárjuk Szaddám rommá lőtt palotáit, országúton szaladó struccokat kergetünk az amerikai ellenőrző ponton át, és végigizguljuk, ahogy megmentik az iráki diktátor híres arab telivéreit.
A Babilon bárkája a világ egyik legnagyobb állatmentő akciójának szívet melengető és lelkesítő története.


Rajtam kívül biztos nagyon sokan zárták a szívükbe Lawrence Anthonyt, az Elefántsuttogóból megismert nagyszerű embert, az elkötelezett állatvédőt, az elefántok megmentőjét. 
Nagyon sokunknak lett kedvenc könyve az Elefántsuttogó, minden tiszteletem Lawrence Anthonyé, amiért pénzt, időt és energiát nem kímélve mindent elkövetett, hogy ezek a csodálatra méltó állatok nyugalomra és otthonra találjanak a dél-afrikai Zuluföldön lévő Thula Thula nevű, saját vadrezervátumában. 

A Babilon bárkájában szintén egy felemelő, megható, nagyon küzdelmes és veszélyes állatmentésről olvashatunk. Amikor Anthony az iraki háború tudósításait nézte, egyre erősebben érezte azt, hogy segítenie kell, tennie kell valamit a bagdadi állatkert állataiért. Nem kevés fáradságába és utánajárásába került, hogy elintézze a hivatalos papírokat, amelyekkel beengedik egy háborúban lévő országba, még akkor is, ha az állatok megmentésére indul. 

Kalandjainak első perctől részesei vagyunk, az elhatározástól kezdve, egészen a hőstett befejezéséig. A történet elején, az indulás előtt még a szívünknek oly kedves elefántokkal is találkozhatunk pár pillanatig. 
Hőstettet írtam, mert az volt. Lawrence Anthony életét kockáztatva két kuvaiti kísérővel beutazott a háborús Irakba, annak is a fővárosába, autójában élelmiszert és gyógyszereket szállított a megmenteni kívánt állatoknak. 
Szétvert állatkertet talált, megrongált ketreceket, sok állatnak már csak a hűlt helyét, valószínűleg a fosztogató bandák vitték el a mozdíthatókat, és nemcsak állatot, hanem vittek, amit értek, legalább annyira veszélyes volt egy fosztogató banda, mint a környékbeli lövöldözések és bombázások. 

Bár először szinte reménytelennek látja a helyzetet, a megmaradt állatok állapotát kétségbeejtőnek, de az amerikai katonák segítőkészségének és helyi emberek áldozatkészséges munkájának köszönhetően a helyzet nagyon lassan javul. Emberfeletti erőfeszítéseket tesznek az állatok etetése és itatása érdekében, szinte csodát vittek véghez. Nagyszerű emberekről olvashatunk a könyvben, és belelátunk a politikai csatározásokba, az egyszerű emberek háborús, keserves hétköznapjaiba is. Maroknyi bagdadi ember hatalmas bátorságról és emberségről tesz tanúbizonyságot, ahogyan nap mint nap a háborús övezeten keresztül kitartóan megjelennek az állatkertben és mindent elkövetnek, hogy segítsenek az állatokon Lawrence Anthony irányítása alatt.

Az állatok pedig nagyon siralmas állapotban voltak, sokat az éhhalál és a kiszáradás küszöbén találtak, szinte a halál torkából hozták vissza őket, életüket ezeknek az elkötelezett és állatszerető embereknek köszönhetik. 
Bagdadban sok gazdag ember magánállatkertet tart fenn otthonában, egy-két oroszlán, egy medve ugyanúgy előfordulnak egy ilyen magángyűjteményben, mint majmok, madarak és kisebb állatok. Ezek tulajdonosai a háború következményeként elmenekültek, Lawrence Anthony és csapata pedig kötelességének érezte ezeket az állatokat is megmenteni. 


Felemelő történet volt, fantasztikus emberekkel, nemes és dicsőséges tettekkel egy nagyon embert próbáló helyzetben. Voltak torokszorító, megrázó pillanatok, de a szerzőknek sikerült néhány humoros történettel oldani a helyzet feszültségét és drámaiságát. 

Lawrence Anthony egy nagyszerű, csodálatos ember volt,  lehetséges, hogy  az égi rezervátumában most éppen hátradől egy kényelmes hintaszékben és gyönyörködik  a Thula Thulai elefántjaiban. Azt is el tudom képzelni, hogy mindezt ott is állatok gyűrűjében teszi és talán még mindig van mit tennie. 

A könyvet köszönöm a Park Kiadónak!

10/10

Bea

2016. augusztus 4., csütörtök

Neil Abramson: Ki nem mondott szavak

Helena állatok tucatjait segítette át könyörületességből a túlvilágra állatorvosként. Most, hogy ő maga is meghalt, nem képes továbblépni élet és halál határmezsgyéjéről - ideláncolják el nem végzett feladatai, jóvá nem tett bűnei, rettegése a büntetéstől, és egy elfecsérelt, kisszerű élet rémképe. Lelke odaszegődik egykori élete legfontosabb szereplői mellé - sikeres ügyvéd férje, David mellé; egykori kutatótársa, Jaycee mellé, aki a főemlősök kommunikációs  képességét vizsgálja, és különös kapcsolatot alakított ki egy Cindy nevű csimpánzzal, aki Jaycee állítása szerint - egy négyéves gyermek értelmi szintjén képes az emberi kommunikációra.
Amikor Jaycee kutatását leállítják, és Cindyt az a veszély fenyegeti, hogy halálos kimenetelű, kegyetlen orvosbiológiai kísérletek alanya válik belőle, Helena túlvilági küldetése értelmet nyer David, Jaycee és még néhány humánus ember összefogásában. A Cindy megmentésére tett erőfeszítések választ adnak Helena kínzó kérdéseire a földi lét értelméről, és váratlan módon elhozzák a megváltást is.

Az íróról érdemes tudni, hogy egy manhattani ügyvédi iroda társtulajdonosa, gyakorló ügyvéd, emellett több állatjogvédő civil és szakmai szervezet vezetőségi és alapító tagja. Munkájáért az ASPCA (az állatokkal szembeni erőszak megelőzéséért küzdő legpatinásabb amerikai egyesület) díjával tüntették ki.

Kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert megijesztett az élet és halál mezsgyéjén megrekedt Helena, nem tudtam, hogy valamiféle angyalos könyvet fogok-e olvasni, vagy hogy is lesz elénk tárva ez a szomorú esemény, és fog-e nekem ez tetszeni. Másrészt viszont nagyon szerettem volna elolvasni, az ajánlókban említett ember- és állatkapcsolatok miatt. Nagyon szeretem alapból azokat a könyveket, amelyekben az állatok jelentős szerepet kapnak, nem csak az elején említik meg, hogy a főszereplőnek van egy kutyája, és a végén, amikor a kutyus is nagyon örült, hogy minden megoldódott és boldogan csóválja a farkát.  Közben pedig heteken át nem sétáltatták, nem etették és nem foglalkoztak vele, azaz szó sem volt a könyv nagy részében róla.

Ez a könyv teljesen megnyugtató módon nem ilyen. Helena szereplése sem úgy volt megoldva, ahogyan én gondoltam és tartottam tőle, hanem egész könyvben narrátorként van jelen, az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket, az ő gondolatait hallhatjuk, ami ezért nagyon érdekes és eredeti. Olyan helyekre és akkor is bejuthatunk, ahová más nem, de Helenának köszönhetően mi többet tudhatunk, mint maguk a szereplők. 

Ami pedig hatalmas öröm volt, hogy  Ez A Könyv Az Állatokról szól! Vagy legalábbis éppen annyira szól az állatokról, mint az emberekről. Mint már írtam Helena tolmácsolásában olvashatjuk a történetet, ő meséli el nekünk, hogy David mennyire nem bírja feldolgozni az ő halálát, nem tud talpra állni. Ő pedig kétségek között vergődik, hogy férje képes lesz-e ügyvédi hivatása mellett ellátni az állatokat, a három kutyát, a macskákat, Colette-et a disznót és a két lovat, az ő drága állatait, akikhez a férje csak azért ragaszkodik annyira, mert az övé, Helenáé volt mindegyik. Eleinte legalábbis biztosan így volt, de az élet embereket sodor David útjába, barátokat és ismeretleneket, akik így vagy úgy, de segítenek neki, nagy szerepük van abban, hogy a férfi ne merüljön el a bánatban, visszatérjen a munkájához, élje tovább az életét és az állatokhoz való viszonya is változzon. 

A történet különleges szereplője még Clifford az autista kisfiú, aki szinte hátborzongatóan különös kapcsolatban van az állatokkal, és Helena kedvenc kutyája Skippy és közte nagyon erős kapcsolat szövődik. 

Egy váratlan fordulattal átveszi a történetben a főszerepet a négyéves gyerek szintjén kommunikáló Cindy és Jaycee, Helena egykori kutatótársa, aki Davidben látja az egyetlen reményt egy hatalmas tragédia elkerülésére.

Emberi sorsok, állati sorsok, emberi tragédiák, állati tragédiák tépázzák a szívünket ebben a könyvben, sokszor könnyeztem,  mosolyogtam is, bandukoltam Daviddel a reménytelenségből a remény felé és hallgattam Helenát. Aki  az események láttán, hiszem, hogy  békére lelt, és talán ki nem mondott szavak sem maradtak ennek a gyönyörű történetnek a végére. 

Imádtam az állatszereplőket a könyvben, mégha időnként nem is lehetett könnyek nélkül olvasni, szerettem ezeket az embereket, akik mindent megtettek az állataikért. Nagyon szeretetteljes nézőpontból láthattuk az állatok világát, az állatszeretők is imádni fogják a könyvet, és azt gondolom, akik elvesztettek valakit, azok is erőt meríthetnek belőle.


Mert ez a szeretettel teli, megrendítő könyv nem csak az állatokról, emberekről, kapcsolatokról szól, hanem a halálról, gyászról, túlélésről, újrakezdésről, az élet hatalmas érzéseiről, a szeretetről, a szerelemről, a megbocsátásról és a barátságról. Egy újabb kedvenc könyvet találtam!

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

Bea

2016. június 30., csütörtök

Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé

Egy bámulatos kisfiúnak, egy egészen különleges kutyának és kettejük eltéphetetlen barátságának igaz története. Történet arról, hogy mire képes a feltétel nélküli szeretet, a bizalom, a megbocsátás.

Haatchi, az anatóliai juhászkutya és Owen megható és viszontagságos történetét ismerhetjük meg a könyvből. Haatchival egy vasútállomáson ismerkedhetünk meg, ahová egy embernek nem nevezhető alak elvitte és miután valószínűsíthetően fejbe verte, a sínekre fektette. Két vonat robogott el felette, amikor egy vasúti munkás megtalálta és hívta az állatmentő szervezetet. Haatchi túlélte a gázolást, de az egyik hátsó lábát és a farkát amputálni kellett. A műtéteket fájdalmas felépülés követte, utána pedig az otthonkeresés miatt kellett aggódni. Befogad-e valaki egy háromlábú, hatalmas kutyát?
Haatchi a szörnyűségek ellenére nem veszítette el a bizalmát az emberekben, barátságos, imádnivaló kutya maradt. Nem volt egyszerű út, ahogyan eljutott Owenhez és családjához.

Owen Howkins egy nyolcéves kisfiú, akit a családjában csak kicsi Pének, Kispajtásnak szólítanak. Másfél éves korában vették észre, hogy nem úgy fejlődik, mint sorstársai, és a hosszadalmas orvosi vizsgálatok megállapították, hogy Scwartz-Jampel-szindrómában szenved, ami egy nagyon ritka betegség,   1962-ben azonosították, az Egyesült Királyságban Owen az első beteg. Ez  a betegség az izmok nem megfelelő működésével jár, az izmok egyre merevebbek és feszesebbek lesznek. A csontok nem tudnak természetesen növekedni, és egyre láthatóbbá válnak a tünetei, a betegségben szenvedőknek sajátos külsejük alakul ki, arcizmaik megfeszülnek, vonásaik összetöpörödnek, ajkukat összecsücsörítik, szemnyílásuk egyre keskenyebb. Ahogy Owen nőtt, egyre inkább magán hordozta a betegség jeleit, és az emberek megbámulták. Ettől a vidám, értelmes kisfiú magába húzódó lett, a tolószékében tett séták alkalmával összehúzta magát, nem nézett senkire, bezárult körülötte a világ, elvesztette önbizalmát.  A szülei házassága sem bírta el ezt a terhet, elváltak, bár Owennel mindkettőjüknek kiváló kapcsolata volt, Owen az édesapjával maradt. 

Először későbbi nevelőanyja Collen, majd az ő segítségével Haatchi lépett be az életükbe. Magukhoz vették ezt a háromlábú, tündéri kutyát. Miközben a kutyának sem tudtak ellenállni, arra gondoltak, hogy talán Owenre is jó hatással lesz a kutya fogyatékossága. Ami történt azonban, arra senki sem számított. Owen és Haatchi első pillantásra elválaszthatatlan barátok lettek, szinte egy test, egy lélek lett belőlük, hatalmas szimbiózisban éltek.  Owen pedig egyre nyíltabb, egyre barátságosabb lett az emberekkel,  beszélgetni kezdett, barátai lettek. Collen facebook oldalt is készített Haatchi számára, és így nem csak a közvetlen környezetükből, hanem az egész világból lettek barátaik.


A könyv az ő történetüket meséli el, ami igen tiszteletre méltó, hősök ők ketten, Haatchi és kicsi Pé, de igazán elismerésre méltó Collen és Will, az apa hozzáállása is, valamint ne felejtkezzünk el Kimről, Owen édesanyjáról és a nagyszülőkről sem. Ennek a fiúnak az élethez való hozzáállása és családja támogatása példa lehet mindenki számára. Ez ismét egy olyan történet, amikor az ember elgondolkozhat, hogy érdemes-e az apró-cseprő ügyei, nehézségei miatt aggodalmaskodni, mert akár sokkal rosszabb is lehetne.

Számomra egyetlen hiányossága volt a könyvnek, szívesen olvastam volna sokkal többet Owen és Haatchi bensőséges kapcsolatáról, a mindennapjaikról és talán kevesebbet Collenről, az esküvői részletekről, és a rendezvényekről, barátok neveiről. De ez csak egy apró nemtetszés részemről, a történet igazán megható és szeretetreméltó volt.

8/10

Bea

2015. november 6., péntek

Mary Alice Monroe: Nyári emlékek

Carson szabadszellemű fotós, a tenger szerelmese, aki úgy tűnik, még nem kész lehorgonyozni. Csak sodródik az árral, nem találja a helyét a világban. Megannyi múltbéli démon üldözi, amelyek elől a világ számos pontjára utazva, időnként az alkohol pusztító mámorába menekülve sem lel menedéket. Elveszíti az állását, feléli minden tartalékát, és már éppen azon aggódik, hogyan fogja előteremteni a következő havi lakbért, amikor váratlanul levelet kap egy régen látott, de számára nagyon fontos személytől: a nagyanyjától, Marietta Muirtól. Az idős nő a lány két féltestvérét, Dorát és Harpert is csodás tengerparti otthonába hívja, hogy szeretett unokái körében ünnepelhesse meg a nyolcvanadik születésnapját, és együtt töltsék a nyarat. Nem titkolt szándéka, hogy a nyári emlékeket megidézve megerősítse a testvérek közötti, korábban igen szoros köteléket. Maga sem tudhatja azonban, hogy a terve miként sül el: a három igencsak különböző női életút fonala összefonható-e még, vagy örökre szétfutnak a világban.

Megtudtam még a fülszövegből azt is, hogy ez egy trilógia első része, amiben az egyik lánytestvér Carson életét követhetjük  részletesebben, de természetesen a másik két testvérét is megismerhetjük, hiszen együtt vannak a nagymamájuknál, így ők is éppen annyira jelen vannak. Carsont azonban elkísérhetjük a mindennapjaiba, a munkahelyére, és vele tarthatunk a kora reggeli tengerpartra, amikor kedvenc sportját űzi, vagyis szörfözik. Lassan kedveltem meg Carsont, nem értettem miért olyan magának való, mert bár a nagyiját nagyon szereti, de a testvéreivel, főleg Dorával és annak kisfiával nem túl barátságos. Sőt, mindhárom testvér igen távolságtartóan viselkedett egymással, de aztán, ahogy teltek a napok, hetek, kiderült, hogy mindennek megvan az oka. Annak is, hogy Carson miért viselkedik Blake-kel a jóképű kite-szörfössel is olyan furcsán, és egyáltalán, miért nem találja a helyét 34 évesen az életben. Miközben a nagymamájuk is mesél nekik a múltról és az édesapjukról, Carson egy kétségbeesett pillanatában tisztán látja maga előtt életének  legszörnyűbb eseményét, ami 4 évesen történt vele, ő pedig jó mélyre eltemette. Nagyon megviselte ez a felszínre bukkant emlék és teljesen elmerült gyermekkori traumájában.
Mindeközben megismerkedett és megbarátkozott egy delfinnel, közelebb került nővére autista kisfiához, majd különleges kötelék bontakozott ki hármójuk között. Blake személyében pedig a szerelem is megtalálta. De aztán történt valami, és minden megváltozott.


Egy könnyed, nyári olvasmányt vártam. A nyár az stimmelt, jó volt a tengerparton ejtőzni, szörfözni Carsonnal, horgászni a családdal és egyáltalán élvezni a tenger szépségét és hűvösét, a tengerpart forgatagát és melegét.  Könnyednél pedig komolyabb  témákat vetett fel,  emberi tragédiákkal találkoztam, nem túl boldog érzések kavarogtak a könyv lapjain, majd a családi összetartozás és szeretet ereje szépen lassan mindenkinek segített és utat mutatott, hogy kicsit lekanyarodjanak arról az útról, amelyiken eddig haladtak és talán boldogabbá válhassanak. Szerepet kapott a történetben a delfinek élete és védelme, az autizmus és alkoholizmus is. Egyik téma sem igazán könnyed, de nagyon jól adagolta őket az írónő. Kíváncsi vagyok a következő testvér életének alakulására, és természetesen Carson útkeresésére is, hiszen ő is még csak elindult az úton, tehát várom a trilógia következő részét.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea