Barbara Claypole White: Félúton

Will sikeres bestselleríró, a magánélete azonban romokban hever. Fél az érzelmektől, magányos, saját világába zárkózva él New Yorkban. Kisfia, Freddie halálával pedig elveszíti az egyetlen embert, akit igazán közel engedett magához. Amikor édesapját rossz magaviselete miatt kiteszik az Észak-Karolinában található idősek otthonából, Will válaszút elé kerül: magával vigye-e New Yorkba, vagy keressen neki egy másik helyet a gyönyörű Occoneechee-hegy közelében, amelyet az apja annyira szeret. Szorult helyzetében Hannah, az ott élő állatorvos ajánlja fel nekik üresen álló vendégházát. A férfi nem is sejti, hogy az új ismeretség, a nagyvárosi nyüzsgésből való kiszakadás és a varázslatos hegyvidéken eltöltött hetek segítenek begyógyítani régi sebeit.

A megindító történet nehéz témákat dolgoz fel, kisiklott élethelyzetben lévő emberek küzdelmét mutatja be, harcaikat a mindennapokkal, küzdelmüket egy boldogabb jelenért. 

Willnek és Hannah-nak egyaránt meg kell birkózniuk a múlt árnyaival és a jelen nehézségeivel. Azzal nem árulok el semmit, hogy Will elveszíti a kisfiát, hiszen a történet kezdetekor Freddie már nem él, Will napjai pedig emlékezéssel, önváddal telnek, próbál nem beleőrülni a fájdalmába. Még az íráshoz sem tud menekülni, mert elhagyta az ihlete, azóta nem írt semmit. New York remek hely ahhoz, hogy a sok ember között láthatatlanná váljon, ne kelljen kapcsolatokat teremtenie, és így egyik nap telik a másik után, az ügynökén kívül nem beszél senkivel. Mígnem egyik nap értesítik az idősek otthonából, hogy édesapját ki kell költöztetnie, mert verekedésbe keveredett. A nyolcvanéves Jacob, az öreg indián nagyon tetszett nekem. Időskori feledékenységben szenvedett, de pár évvel azelőtt elhunyt feleségét, Will édesanyját nem tudta elfeledni. Azt azonban igen, hogy mi történt Freddie-vel, és Will végig kétségek között vergődött, hogy melyik megoldás lenne a megfelelőbb. Ha minden egyes alkalommal elmondja az apjának az igazságot, vagy ha úgy tesz, mintha Freddie csak elutazott volna.

Will emlékeiben gyermekkora szörnyű volt, mert bár apja próbálta megvédeni édesanyjától, az ő Angelinájától és annak démonaitól, nem sikerült úgy, ahogy kellett volna, talán az Angelina iránt érzett szerelme és szeretete háttérbe szorította a józan ítélőképességét, és nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni, hogy fia boldogtalan, elkeseredett, magányos. Ezért ment el Will New Yorkba, és egy életen át gyűlölte az anyját.

Hannah-t  egy bájos, kedves nőnek láttam, aki minden reménytelen kutyát befogad, imádja az otthona körüli környezet szépségét, szabad ideje nagy részében az erdőt járja, de mégis állandó nyugtalanság gyötri. Egy tragédia, egy terhes örökség nem hagyja nyugodni, és akkor még nagyobbik fia Galen miatt is aggódnia kell. Will édesapjával, Jacobbal nagyon szeretetteljes kapcsolat alakul ki közöttük, megható volt, ahogyan az idős férfit terelgette, gondozgatta, barátjául fogadta. Házassága hatalmas kudarca, és a fiával történtek ellenére egy csupaszív, szeretettel teli nő volt.

A szerelem is megjelent ebben a szép történetben, bár nem volt könnyű dolga, mert ez a két ember eléggé boldogtalan volt ahhoz, hogy egy ilyen érzésre ne legyenek nyitottak.  De aki ismeri a szerelmet, tudja, nem számít neki se hely, se életkor, sem lehetetlen helyzet. 

Ez a könyv ennek a két sérült családnak a boldogságkereséséről, megnyugvásáról szólt, félúton a boldogtalanság és a boldogság között. Arról, hogy a leghatalmasabb kétségbeesésből is lehet kiút, ha nem vagyunk egyedül, vannak mellettünk, akik szeretnek és akiket szerethetünk. A szeretetet bárhol megtalálhatjuk, hatalmas dolgokra képes, csak nem szabad elzárkóznunk előle.

Megható, érzelmekkel teli történet volt, kedveltem a szereplőket, éreztem kétségbeesésüket és szenvedésüket, és végig reménykedtem, hogy nem ragadnak le félúton, elérik az út végét.

A könyv végén egy beszélgetést olvashatunk a szerzővel, ami nagyon érdekes volt, megtudhattam a könyv keletkezésének a történetét, azt, hogy mennyit merített saját életéből az írónő, és hogy a regényírás előtti kutatás is nagyon élvezetes tevékenység. Szeretné, ha az olvasóknak segítséget nyújthatna a mentális betegségek sötétjében, a gyász feldolgozásában. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea

Mary Alice Monroe: Nyári fuvallat

Dora boldogtalan házasságában évekig játszotta a tökéletes anya és feleség szerepét. Férje azonban egy nap beadja a válókeresetet és az asszony úgy érzi, hogy autista kisfia nevelésében is kudarcot vallott. A válása és az eladandó házzal kapcsolatos megannyi teendő pedig szinte minden energiáját felemészti. Szorult helyzetéből nem talál kiutat. Végül egy rosszullét kell ahhoz, hogy rádöbbenjen: ha újra boldog akar lenni, gyökeres változásokra van szükség az életében, amelyeket csakis önerőből vihet véghez. Elindul hát egy rögös, számára ismeretlen úton, amely a sok megpróbáltatás mellett megannyi örömöt is ígér, és csak remélni meri, hogy a végén nemcsak önmagára, hanem egyúttal haza is talál.

Mary Alice Monroe szívmelengető és magával ragadó trilógiájának második kötetében folytatódik a Nyári emlékekből megismert három lánytestvér, Dora, Carson, Harper és nagyanyjuk édes-bús története.

Nekem már az előző rész is tetszett, és szívesen megismertem volna a lányokat jobban. Ebben a részben ez a vágyam  teljesült is, és azt is elmondhatom, hogy  még jobban tetszett, mint az előző rész. 

Ebben a részben Dora van a középpontban, leginkább az ő életének problémáit ismerhetjük meg, majd végigkísérhetjük az úton, amint rátalál saját magára, lassan biztos lesz magában és rájön arra, hogyan tudja irányítani a saját életét. Döntést hoz a házasságát és további jövőjüket illetően.

Nagy segítségére vannak ebben testvérei Carson és Harper is, nagymamájuk Marietta és annak barátnője Lucille. Mindannyiukat egy kicsit jobban megismerhettük ebben a részben, ezáltal közel kerülhettünk hozzájuk, jobban átérezhettük problémáikat és örömeiket. 

Viszontláthatjuk Palackot, a delfint és Nate-et, Dora autista kisfiát. 

Szeretem a könyv helyszínét, a Dél-Karolinában lévő Sullivan' Islandot, Marietta házát, kertjét, igazán kellemes és szép helyszín egy ilyen nyári, kedves könyvnek.

Carson életébe is bepillanthatunk, megtudjuk, hogyan alakul kapcsolata Blake-kel, és azt is, hogy az ő élete mennyire van rendben, túltette-e már magát a gyerekkorában történteken, és az apjával való kapcsolata mennyire nyomta rá bélyegét az életére, gondolataira. Nagyon tetszett kapcsolata Nate-tel, viszont én is éppen annyira össze vagyok zavarodva a személyét illetően, mint ő saját maga. Gondolom majd a harmadik rész... :)

Harperről az előző részben nem sok mindent tudhattunk meg, most jobban megismerhettem, és meglehetősen szimpatikussá is vált. Ő volt a legkisebb testvér, aki kicsit kirekesztettnek érezte magát, főként Dorához tudott nehezen közel kerülni, és nagyon kedvemre való volt, ahogyan próbálkozott elnyerni nővére, Dora elismerését. 

A két öreg hölgy Marietta és az egykori szobalányból barátnővé vált Lucille is szeretetre méltó páros voltak, mindent elkövettek, hogy a lányok életét egyengessék, a kedvükre tegyenek, miközben próbálták őket közelebb hozni egymáshoz. 

Volt még egy-két érdekes szereplője a könyvnek, gyanítom a következő részben ismét felbukkannak. 

Kedves, kellemes, könnyed, olvasmányos nyári történet volt, családi összetartásról, szeretetről, barátságról, útkeresésről, újrakezdésről, boldogságról és boldogtalanságról. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea

Kapcsolódó bejegyzés:

Mary Alice Monroe: Nyári emlékek

Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

Cecilia Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az övé azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb barátnője halála és egy váratlan levél egykori szerelmétől azonban kizökkenti a régi kerékvágásból. Úgy dönt, elérkezett a változás ideje, ezért önkéntes munkát vállal egy helyi hospice-ban, majd eladja minnesotai otthonát, és beköltözik egy gyönyörű, régi kertes házba, ahol három másik nő lakótársa lesz.

Azért, hogy helyrehozzák a múltban elkövetett hibáikat, Cecilia, Lise, Joni és Renie közös utazásra indulnak, és ezáltal nemcsak elveszettnek hitt szerelmeikre találnak rá újra, de önmagukat is jobban megismerik.

Elizabeth Berg megindító regényében négy asszony sorsa fonódik össze, és bár múltjuk teljesen különböző, a jelenüket és a jövőjüket az egymás iránt érzett szeretet és köztük lévő barátság határozza meg.

Engem ez a könyv most nagyon telibe talált. Lehet, hogy azért is éreztem ennyire magaménak, mert saját korosztályombeli nők a főszereplők, akik átéltek már  sok mindent, túl vannak már első szerelmen, sőt már a másodikon is, de még lehet, hogy elmúlt házasságot is hagytak a hátuk mögött. Esetleg felnőtt gyermekük (lányuk) is van, vagy éppen gyermektelenek, nem érzik jól magukat a munkahelyükön, vagy nem nagyon tudnak továbblépni az életükben, vagy társtalannak, magányosnak érzik magukat. 

Rólunk szól ez a könyv, akik nem vagyunk már húszévesek, esetleg már harmincak sem, nemcsak belekóstoltunk az életbe, hanem már éltük is azt, és teljesen át tudjuk érezni a történetben szereplő nők helyzetét, problémáikat, kétségeiket, vívódásaikat és az érzést, hogy most már kezdeni kellene tényleg valamit magunkkal. A fiatalabbak számára egy tükör lehet a jövőbe, vagy esetleg egy figyelmeztetés, hogy a lehetséges jó dolgokon ne gondolkozzanak sokat, az idő pedig olyan hatalmas kincs, amit száz százalékosan ki kell használni.

A könyv főszereplője Cecilia, aki motivációs szónokként dolgozik, de barátnője halála után nem nagyon találja helyét, keresi az életét boldoggá tevő dolgokat, amikor levelet kap fiatalkori szerelmétől. 

Miután eladja a házát, lakótársként csatlakozik három másik nőhöz, egy szép, kertes házba költözik hozzájuk. Nagyon jó kis csapatot alkotnak ők így négyen, Cecilia hamar beilleszkedik a csapatba, szinte irigyeltem őket a kialakult barátságukért. Ahogy szorosabb lesz a barátság, megtudhatjuk milyen gondolatok foglalkoztatják őket, a múltban elkövetett hibák is felszínre kerülnek, és felmerül a kérdés, hogy a múlt rossz döntéseit lehet-e korrigálni a jelenben, van-e értelme visszatérni életünk régi eseményeihez és esetleg szerelmeihez. Eredetileg csak Cecilia készült utazgatásra, de a három barátnő is csatlakozik hozzá, és összetartva, barátságban, egymást támogatva, felszabadultan utazgatnak, mernek nők és önmagunk lenni és megküzdenek a múlt szellemeivel. 

Cecilia idősotthonban lakó édesanyja, egy  nagyon kedves, mókásan viselkedő idős hölgy is felbukkan a történetben, mintegy tetteivel igazolva azt, hogy bármilyen korban érdemes a boldogságot keresni és elfogadni.

Michael, a Hospice-házban életétől búcsúzó fiatalember példája pedig arra világíthat rá, hogy semmi sem biztos az életben, a boldogságot addig kell megragadni, amíg lehet. 

Ami még tetszett, hogy Cecilia és barátnői a 60-as években, Woodstock idején voltak fiatalok, így pár életképet is kaptam a hippikorszakból, az akkori fiatalok szabadságából, életérzéséből.

Keserédes és szelíd, ezek a szavak jutnak eszembe, ha ezt a könyvet két szóval kellene jellemeznem. Nem hivalkodó, nem harsány, nem sok, nem nélkülözi a humort sem, nem a dolgok mélyére világít alaposan, hanem csak körbeburkol, mint valami, meleg, kedves szőttes takaró. Engem felmelegített, elgondolkodtatott és jó érzésekkel töltött el.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Bea

Mary Alice Monroe: Nyári emlékek

Carson szabadszellemű fotós, a tenger szerelmese, aki úgy tűnik, még nem kész lehorgonyozni. Csak sodródik az árral, nem találja a helyét a világban. Megannyi múltbéli démon üldözi, amelyek elől a világ számos pontjára utazva, időnként az alkohol pusztító mámorába menekülve sem lel menedéket. Elveszíti az állását, feléli minden tartalékát, és már éppen azon aggódik, hogyan fogja előteremteni a következő havi lakbért, amikor váratlanul levelet kap egy régen látott, de számára nagyon fontos személytől: a nagyanyjától, Marietta Muirtól. Az idős nő a lány két féltestvérét, Dorát és Harpert is csodás tengerparti otthonába hívja, hogy szeretett unokái körében ünnepelhesse meg a nyolcvanadik születésnapját, és együtt töltsék a nyarat. Nem titkolt szándéka, hogy a nyári emlékeket megidézve megerősítse a testvérek közötti, korábban igen szoros köteléket. Maga sem tudhatja azonban, hogy a terve miként sül el: a három igencsak különböző női életút fonala összefonható-e még, vagy örökre szétfutnak a világban.

Megtudtam még a fülszövegből azt is, hogy ez egy trilógia első része, amiben az egyik lánytestvér Carson életét követhetjük  részletesebben, de természetesen a másik két testvérét is megismerhetjük, hiszen együtt vannak a nagymamájuknál, így ők is éppen annyira jelen vannak. Carsont azonban elkísérhetjük a mindennapjaiba, a munkahelyére, és vele tarthatunk a kora reggeli tengerpartra, amikor kedvenc sportját űzi, vagyis szörfözik. Lassan kedveltem meg Carsont, nem értettem miért olyan magának való, mert bár a nagyiját nagyon szereti, de a testvéreivel, főleg Dorával és annak kisfiával nem túl barátságos. Sőt, mindhárom testvér igen távolságtartóan viselkedett egymással, de aztán, ahogy teltek a napok, hetek, kiderült, hogy mindennek megvan az oka. Annak is, hogy Carson miért viselkedik Blake-kel a jóképű kite-szörfössel is olyan furcsán, és egyáltalán, miért nem találja a helyét 34 évesen az életben. Miközben a nagymamájuk is mesél nekik a múltról és az édesapjukról, Carson egy kétségbeesett pillanatában tisztán látja maga előtt életének  legszörnyűbb eseményét, ami 4 évesen történt vele, ő pedig jó mélyre eltemette. Nagyon megviselte ez a felszínre bukkant emlék és teljesen elmerült gyermekkori traumájában.

Mindeközben megismerkedett és megbarátkozott egy delfinnel, közelebb került nővére autista kisfiához, majd különleges kötelék bontakozott ki hármójuk között. Blake személyében pedig a szerelem is megtalálta. De aztán történt valami, és minden megváltozott.

Egy könnyed, nyári olvasmányt vártam. A nyár az stimmelt, jó volt a tengerparton ejtőzni, szörfözni Carsonnal, horgászni a családdal és egyáltalán élvezni a tenger szépségét és hűvösét, a tengerpart forgatagát és melegét.  Könnyednél pedig komolyabb  témákat vetett fel,  emberi tragédiákkal találkoztam, nem túl boldog érzések kavarogtak a könyv lapjain, majd a családi összetartozás és szeretet ereje szépen lassan mindenkinek segített és utat mutatott, hogy kicsit lekanyarodjanak arról az útról, amelyiken eddig haladtak és talán boldogabbá válhassanak. Szerepet kapott a történetben a delfinek élete és védelme, az autizmus és alkoholizmus is. Egyik téma sem igazán könnyed, de nagyon jól adagolta őket az írónő. Kíváncsi vagyok a következő testvér életének alakulására, és természetesen Carson útkeresésére is, hiszen ő is még csak elindult az úton, tehát várom a trilógia következő részét.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea

Juliette Fay: Édes otthon

Sean Doren közel húsz éve dolgozik ápolóként a harmadik világ háborúk és természeti katasztrófák sújtotta országaiban. Egy súlyos örökség, a béklyók előli menekülés újabb és újabb helyszínekre űzi-hajtja. Szentül hiszi, hogy őt a Jóisten is erre a munkára teremtette. Egészen addig, amíg egy nap rá nem jön, hogy teljesen kiégett, és képtelen lenne még egy napot a szörnyű körülmények között eltölteni.

Hazatér hát a massachusettsi Belhambe, hogy rövid időre megpihenjen. Az otthonában nemcsak nagynénje, unokaöccse és húga vár rá, hanem a családi kötelékek megannyi nyűge is. Meg egy négylábú veszedelem... A korábban önös érdekei szerint élő Sean előtt egy új világ kapuja tárul fel. Szerettei, hűséges barátai, egy váratlan szerelem és egy múltból felbukkanó alak arra késztetik, hogy átgondolja mindazt, amit ez idáig a családjáról, önmagáról és életcéljáról gondolt. Talán a sors most az útra kelés helyett mást szán neki?

Ez a könyv úgy volt nagyon szeretetreméltó, hogy kerülte a nagy szavakat, a habos jeleneteket, a váratlan történéseket, és a maga csendes, szerény módján lopta be magát a szívembe.

Főhőse Sean, a 44 éves férfi, aki hazatér otthonába rövid időre. Évek óta nem járt az ún. civilizált világban, ezért érdekes nézni, ahogy megbarátkozik a technika vívmányaival, felkeresi régi barátját, próbál normális társas életet élni. Gondját viseli idős, feledékenységgel küzdő nagynénjének, és 11 éves unokaöccsének, aki egy szeretetreméltó gyerek, de nem egy egyszerű eset, valamint George-nak, aki egy nőstény kutyus. :) Eddig húga gondoskodott erről a megtépázott családról, de most szüksége van Sean segítségére. Sean maga sem élt teljes életet, mert a Huntington kór árnyéka lebeg a feje fölött, és nincs bátorsága szembenézni vele, jobb a bizonytalanság, mint a biztos tudat, hogy  a betegség ott leselkedik a szervezetében. Hívő ember, aki mégsem tervez semmit kezdeni az életével, mert úgy gondolja, akkor nem is veszíthet semmit.  

Csakhogy az élet nem hagyja magát félreállítani, és rabul ejti Seant. Belopózik életébe a barátság, a szerelem, a szeretet, a felelősségvállalás, és egy rég nem látott családtag. A férfinak döntéseket kell hozni, hétköznapi helyzetekben kell helytállni és közben rájön mi a legfontosabb.

Ez a történet nagyon szép és jelentős dolgokra hívja fel a figyelmünket. A család  erejére,  a szeretet fontosságára, az összetartás és összetartozás szépségére. Azáltal, hogy másoknak segítünk, mi is boldogabbak lehetünk, és nem szabad elmennünk az élet mellett.  Szép, megható, szeretetteljes könyv.

A könyvet köszönjük a General Press Kiadónak!

10/10

Bea