2022. január 17., hétfő

ÚJÉVI FOGADALMAK BOOK TAG


Ismét kitöltöttem egy Book Tag-et, ezúton is köszönöm kedves molytársamnak, Izának a felkérést. Nem szoktam különösebb fogadalmakat tenni az új évre az olvasást illetően, de azért van egy polc, amin az elolvasásra váró könyveket tartom, azon mindenképpen szeretném csökkenteni a könyvek számát, valamint a könyvtárba is járok folyamatosan, az onnan kölcsönzött könyvek is előnyt élveznek, és van egy pöttyös-csíkos könyvgyűjteményem, amiből időről időre szeretnék olvasni egy-egy darabot. 



1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle:

Van egy pár, de Elena Ferrante benne van a 10-es listában. És Fábián Jankát is megemlíteném. 

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni:

Szép Zsolt: Kárpát Walzer

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni:

Dosztojevszkijtől A Karamazov testvérek már régóta a várólistámon van, talán ebben az évben sikerül elolvasnom.. 


4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni:

Raana Raas: Az ogfák vöröse, azaz az Időcsodák és Csodaidők sorozata. A legutolsó részt nem olvastam el megjelenéskor, mert már akkor is szerettem volna felfrissíteni az előzőek élményét. Erre ebben az évben mindenképpen szeretnék sort keríteni.  Hihetetlen, hogy van egy írónk (Görgey Etelka), akinek van egy szuperzseniális sorozata, és szerintem nem kapja meg a megérdemelt figyelmet és ismertséget, pedig külföldi bestsellerekkel felvehetné a versenyt. 

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre:

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje



6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél: 

Ken Follett: Soha

Először úgy voltam ezzel a kérdéssel, hogy fogalmam sincs, hogy melyik betervezett könyv milyen hosszú, de aztán eszembe jutott Ken Follett és az eddig olvasott hosszú regényei. Amúgy ő is a kedvenc íróim közé tartozik és ez a könyvet már előjegyeztem a könyvtárban.
Közben elkezdtem olvasni Silingi Teréziától az Ómama nyaklánca című regényt, ami szintén rajta volt a várólistámon, és akkor szembesültem vele, hogy 872. oldalas a könyv. Aminek már előre örülök, mert az első 200 oldalt nagyon gyorsan elolvastam, annyira olvasmányos és magával ragadó. 


7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél:

Szabó Magda olvasásokat terveztem be idénre, az Álarcosbált már olvasom is jelenleg. (Utólag: Már el is olvastam, imádtam.)


8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén:

Kajdi Csaba - Papp Gergő: A nagy Cyla-sztori

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2022-ben fogsz:

Nem most kezdem, mert már az első részt elolvastam és nagy valószínűséggel nem is fogom elolvasni az összes hátralévő részt ebben az évben, a Harry Potterről van szó. A második rész következik, szeretném folytatni ebben az évben. 

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Szám szerinti tervem nincsen, szeretnék annyit olvasni, amennyit csak tudok. 

+1 Szeretnél-e idegen nyelven olvasni?

Igen, néha kölcsönzök egy-egy német mesekönyvet a könyvtárból és azokat próbálom olvasgatni, de még nagyok a hiányosságaim. Ebben szeretnék fejlődni, bár azért úgy gondolom, hogy igazi olvasmányélményt csak magyarul tudok átélni. Aki olvas más nyelven, mit gondol erről, tényleg így van, vagy nem jól gondolom?



2 megjegyzés:

  1. Jó kis listád van, gratulálok! Az idegen nyelvű olvasáshoz szólnék hozzá, miszerint bármennyire is legyen jó a nyelvismereted, azt az érzést amit egy egy anyanyelvi megfogalmazás kivált, azt nem tudja pótolni az idegen nyelven olvasott könyv. Átjön az érzés, megvan a kép a fejedben, de az a kis plusz hiányzik. Az anyanyelvi olvasást szerintem nem lehet überelni. Szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.😊 Akkor nem vagyok egyedül ezzel az elképzelésemmel az anyanyelvi olvasást illetően. Biztos sikerélmény és érdekes kirándulás lesz idegen nyelven olvasnom, amikor majd elérem azt a szintet, de én is úgy gondolom, hogy csak magyarul adja a teljesség élményét, mert ebben az esetben nem csak a képek alakulnak a fejemben, hanem a szépséges szóhasználatok, mondatszerkezetek sokat hozzátesznek az élményhez. 🙂

      Törlés