Az elmúlt hónapban is sikerült sokat olvasnunk és ahogyan közelítünk a télhez, még több időnk lesz, hiszen nem tudunk már kertészkedni, és szívesen gubózunk be Zsófival együtt a kedvenc kanapénkra egy meleg teával vagy kávéval. És természetesen könyvvel. Bár meg kell hagyni ez az olvasási módszer nem vezet minden alkalommal eredményes olvasáshoz, ugyanis Zsófinak mindig eszébe jut valami megbeszélni való dolog, vagy meg akarja osztani az élményt, hogy milyen érdekességet olvasott legutóbb a neten, sőt nem áll le ennyinél, meg is akarja mutatni, és akkor ugrott az olvasás. De amikor éppen a tesóit boldogítja, vagy egyéb más elfoglaltságot talál magának, akkor nyugodtan elmerülhetek a könyvemben. :D
2016. november 12., szombat
2016. november 11., péntek
Caleb Krisp: Ivy Pocket és az óragyémánt
Ivy Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban...
Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza.
A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba...
Egy dolgot már leszögezhetünk rögtön az elején, Ivy Pocket egyáltalán nem egy átlagos szobalány! :)
Hisz egy átlagos szobalány nem tizenkét éves, és nem mondana például ilyeneket a munkaadójának:
"Sok igazi arisztokratához hasonlóan a grófnő alsó ajka is lekonyul, álla pedig szinte nincs is. Emiatt olyan nehéz feladat számára a levesevés, számunkra pedig emiatt olyan kellemetlen látvány."
És vajon melyik átlagos szobalány elől menekülne el a munkaadója egy másik kontinensre?
Na ugye, hogy Ivy mindennek mondható, csak átlagosnak nem? :)
Ivy Pocket egy rendkívüli tizenkét éves kislány, amellett, hogy egyfolytában beszél, soha be nem áll a szája és merészebbnél merészebb történeteket talál ki sosem ismert szüleiről, egyik meséjében térképrajzolókként említi meg őket, akik bejárták a világot, de ugyanaznap egy másik történetben már királyi fenségek leszármazottjaként emlegeti magát. Derűlátását és jókedvét egyszerűen semmi sem tudja megtörni.
Ivy szerintem természeténél fogva is nagy kalamajkákba tudna keveredni, de az igazi bonyodalmakat mégiscsak egy titokzatos tárgy, a rejtélyes és varázslatos Óragyémánt okozza, amit egy haldokló grófnő ad Ivynek azzal a megbízással, hogy juttassa el egy régi barátnője unokájának.
Itt kezdődnek az igazi zűrzavaros kalandok. Ivy hajóra száll, hogy Párizsból Angliába utazzon, a hajón megismerkedik, a kezdetben vénkisasszonynak tűnő Miss Always-szel, és mivel a titkok nem igazán Ivy jóbarátai, és Miss Always-ban amúgy sem lát semmi gyanúsat, így nyugodt szívvel osztja meg vele titkos küldetésének apró részleteit. Miközben mi már sejthetjük, hogy Miss Always mégsem az az aggszűz (csakhogy Ivy szavaival éljek), akinek mutatja magát, Ivy mit sem sejt a nő galád céljairól.
Az Óragyémántnak jobbnál jobb rejtekhelyeket talál és mivel Trinity grófnő szigorúan a lelkére köti, hogy semmi szín alatt ne próbálja fel, így Ivy természetesen szinte kötelességének érzi, hogy megtegye ezt, de ekkor olyan dologban lesz észre, amire még neki sem lesz egy szava sem.
Angliába érkezvén még nagyobb bonyodalmakba keveredik, éjjeli betörési kísérlet áldozatává válik, elkényeztetett kis örökös lánykákkal küzd meg, majd egy titokzatos amerikai nevelőnőt is az útjába sodor a szél, aki szintén nem az, akinek mutatja magát. És természetesen végül az Óragyémánt titkaira is fény derül majd, persze csak miután Ivy Pocket mindent alaposan összekuszál.
Nagyon aranyos, kalandos ifjúsági könyv volt ez, titkokkal és érdekes szereplőkkel, Ivy Pocket pedig egy imádnivalóan nagy szájú kis fruska volt. Olvasás közben sokszor eszembe jutott, hogy ebből a könyvből milyen jó filmet lehetne csinálni, aztán amikor rákerestem a könyvre, rábukkantam egy olyan hírmorzsára, miszerint a megfilmesítési jogokat már el is adták.
Kíváncsian várom Ivy újabb eszeveszett kalandját, mert biztos vagyok benne, hogy bőven tartogat még számomra meglepetéseket ez a lány! :)
A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!
9/10
Zsófi
2016. november 10., csütörtök
Mary Kubica: A jó kislány
"Napok óta követem. Tudom, hova jár vásárolni, hova viszi tisztíttatni a ruháit, hol dolgozik. Nem tudom, milyen színű a szeme, vagy milyen a tekintente, ha fél. De hamarosan megtudom."
Az apja tekintélyes bíró Chicagóban, az anyja merev társasági dáma. A családi elvárásokkal dacolva az ifjú Mia Dennett rajztanárként dolgozik egy belvárosi iskolában. Egyik este a barátjával lenne randija egy bárban, de a férfi nem jelenik meg, és Mia egy titokzatos idegen oldalán távozik. Nyugodt mozdulataival és szerény modorával Colin Thatcher veszélytelen egyéjszakás kalandnak ígérkezik. Ám kiderül, hogy a lány élete legsúlyosabb hibáját követte el, amikor fölment hozzá.
Colin dolga az volt, hogy egy vad zsarolási akció keretében elrabolja Miát és leszállítsa megbízóinak. Csakhogy a terv nem várt fordulatot vesz, mert hirtelen úgy dönt, inkább elrejti a lányt egy eldugott minnesotai nyaralóban, ahol sem a rendőrség, sem az életveszélyes főnökei nem találják meg. Mia anyja, Eve, és Gabe Hoffman felügyelő akadályt nem ismerve keresik őket, ám senki sem sejtheti előre az érzelmi bonyodalmakat, melyek végül a család széthullásához vezetnek.
Hűha, nehéz lesz erről a könyvről írnom, ugyanis nem szeretnék túl sok mindent elárulni róla, mert szerintem ennél a könyvnél már egy apró kis információ morzsa is sok mindent elmondhat.
A történetünk ott kezdődik, hogy főszereplőnket, Miát elrabolják, vagyis igazából ott, hogy a szülei tudomást szereznek róla, hogy elrabolják, aztán a rendőrséget is értesítik, és így elindul a lány utáni nyomozás.
A történet fejezetei érdekesen követik egymást, kétféle idősíkban mesélik el a történetet, ugyanis vannak Előtte, és Utána című fejezetek, amelyek különböző szereplők szempontjaiból vannak megírva. Pár fejezet elolvasása után arra is rájöhetünk, hogy e megnevezések Mia elrablásához, majd pedig a megtalálásához kapcsolódnak. Ebből kifolyólag már előre láthatjuk a történetünk végkifejletét, igaz a részleteket még nem ismerhetjük.
Mia édesanyjának Eve-nek a fejezeteiből, megismerhetjük a Dennett család boldognak közel sem mondható magánéletét, Mia apjával való érzelemmentes házasságát, láthatjuk Miát nehezen kezelhető, lázadó, határait feszegető kamaszként, majd fiatal nőkét, aki végre megtalálta az életcélját. De ugyanakkor az is láthatjuk, hogy Eve kapcsolata sem volt túl mély Miával az elrablása előtt.
Gabe Hoffman felügyelő fejezetein keresztül végigkísérhetjük a nyomozást, a legfrissebb nyomoktól az egész Mia ügy megoldásáig, a lány megtalálásáig.
Gabe és Eve sorsa a nehézségek közepette összeér és valamiféle vonzódás alakul ki kettejük között, amit én nem teljesen éreztem szükségesnek a történet szempontjából.
El is érkeztünk a legfontosabb szereplőnkhöz, a Miát elrabló férfihoz, Colinhoz.
Colin nem egy őrült pszichopata volt (ami ugye teljesen más világításba helyezi ezt az elrablósdit), hanem egy pénzért dolgozó fejvadász féle, akinek csak annyi lett volna a feladata, hogy elrabolja a lányt, majd átadja őt a megbízóinak. Amit ugye, már mint a fülszövegből is kiderült, ő nem tett meg. Az ő fejezeteiből a dolog további alakulását ismerhetjük meg alaposan, de magát a férfit is, nehéz és szomorú gyerekkorát, azt, hogy miként keveredett bele ebbe az alvilági környezetbe, ahol pénzért embereket fenyeget meg, vagy éppen rabol el. Colin szemén keresztül szépen lassan Miát is megismerhetjük, ahogy ők ketten is megismerik egymást.
Ami nagyon különös volt számomra, hogy Mia szemszögéből nem láthattuk a dolgokat, nem tudhattuk pontosan ő mit érez, és gondol bizonyos helyzetekben, de, hogy ez miért volt így, a könyv végére világosodott meg számomra.
Nem mondom erre a könyvre, hogy hú de izgalmas és fordulatos volt, mert nem volt az. A végkifejletet az írónő az egész történet alatt sejteti velünk, de persze csak a könyv végére kerülnek a helyére a kirakós darabkái, így azt sem mondhatom, hogy a befejezés úgy meglepett volna.
De valami miatt mégis jó volt olvasni a könyvet, egyáltalán nem bántam meg, hogy a kezembe került.
A könyv legeslegvégén volt egy olyan mozzanat, amit én magamban csak Második befejezésként emlegetek, amitől igazán leesett az állam, sőt egy hangos 'azt a mindenit' felkiáltás is elhagyta a számat, de most már hallgatok is, mert erről aztán tényleg nem szeretnék többet elárulni.... :)
Egy ilyen befejező "mozzanat" után pedig bátran kijelentem, hogy Mary Kubica következő könyvét is el szeretném majd olvasni.
8,5/10
Zsófi
2016. november 9., szerda
Kate Andersen Brower: A rezidencia
Magánélet a Fehér Házban
- Kennedytől Obamáig -
Senki sem érti és ismeri úgy az Egyesült Államok elnökét, mint azok a férfiak és nők, akik a Fehér Ház mindennapi üzemeltetéséről gondoskodnak. Történeteik, amelyek ötven évet, tíz adminisztrációt és számtalan kisebb-nagyobb válságot ölelnek, most először kerülnek nyilvánosságra.
A komornyikokkal, a szobalányokkal, a főszakácsokkal, a virágkötőkkel, a portásokkal és más alkalmazottakkal, valamint egykori First Ladykkel és elnöki családtagokkal készített, több száz órányi interjúból merítve Kate Andersen Brower a Fehér Házhoz lojális, elhivatott szakemberek csoportját mutatja be. Ők azok, akik fényűző díszvacsorákat vezényelnek le, készenlétben állnak a külföldi méltóságok látogatásai alatt, gondoskodnak az elnöki család gyermekeiről, és teljesítik az elnöki pár minden kívánságát, legyen az bármilyen bonyolult, vagy esetenként megdöbbentő.
Teljesen véletlen módon éppen tegnap fejeztem be ezt a könyvet és elárulom, hogy nem igazán követtem figyelemmel az amerikai elnökválasztást megelőző csatározásokat és hatalmi harcokat, de amikor tegnap reggel szembejött velem a hír, hogy most döntik el az amerikaiak, hogy ki legyen a következő négy évben az elnökük, akkor gondoltam, hogy ez a bejegyzés a mai napra tökéletes választás.
Bejegyzésem írásakor még nem tudom ki költözik a beiktatása után a Fehér Házba, csak azt hogy Hillary Clinton némileg esélyesebbnek mondható, és ha ő nyeri az elnökválasztást, neki nem lesz ismeretlen terep a rezidencia.
Kate Andersen Brower könyvében nincs politika, nincsenek választási harcok, elnökök és first ladyk vannak, férfiak és nők, férjek és feleségek, apák és anyák. Egy kicsit erről az oldalukról is megismerhetjük Amerika első embereit, milyenek, mint emberek, hogyan viselkednek a négy évig otthonukként szolgáló Fehér Házban, amikor "otthon" vannak, amikor a magánéletüket élik. Vagy próbálják élni, mert nem mindenki tud természetesen és fesztelenül viselkedni és élni szobalányok, komornyikok, házvezetők és más alkalmazottak hadával körbevéve.
A könyvben szereplő és a Fehér Házban dolgozó férfiak és nők nem költöznek ki négy év után a rezidenciáról, volt köztük olyan, aki több, mint 50 évet húzott le ott, és még nyugdíjasként is visszajár kisegítő személyzetként. Mert a Fehér Házban dolgozni sokuknak nagy megtiszteltetés és dicsőség, nem is lehet egykönnyen bekerülni, szinte az állások is családi alapon öröklődnek tovább, vagy pedig ismerni kell egy szobalányt, egy komoly pozícióban lévő komornyikot vagy egy házvezetőt ahhoz, hogy egyáltalán álllásinterjúra kerülhessen sor.
A szerző olyan emberekkel készített interjúkat, akiknek még személyes emlékeik vannak a Kennedy, a Johnson, a Nixon, a Ford, Carter és Reagan családról. Még időskorukban is megkapóan lojálisak az elnöki családokkal szemben, tehát nagy, szaftos pletykákat ne várjunk a könyvtől, annál inkább érdekességeknek és megható emberi dolgoknak lehetünk szemtanúi.
Megrázó volt Kennedy elnök halálának napja, a Fehér Ház alkalmazottai életük legrosszabb emlékeként tartják nyilván a napot, és közelről látthattuk Jackie Kennedy méltósággal viselt gyászát és a tennivalókat, amikbe belekapaszkodott ezekben a napokban. Vagy az alkalmazottak szemével láthatjuk szeptember 11-et, mi is ott lehetünk a rezidencián és megtudhatjuk mi történt azon a szörnyű napon.
Láthatjuk az elnökök és elnöknék örömeit, szomorúságát, reggeleit és estéit, furcsa szokásait. Megtudhatjuk, hogy Hillary Clinton kedvence a mokkatorta és amikor szomorú vagy rosszkedvű volt, pl. a Monika Lewinsky-botrány idején mindig ezzel vigasztalódott, ezt kért a fő cukrászmestertől. Arra a titokzatos esetre nem derül fény, mitől volt véres Bill Clinton feje és egy könyv is ugyanazon a reggelen.
Mit gyűjtött Nancy Reagan és mennyire rigolyás volt, ha gyűjteményéről volt szó, vagy éppen Kennedyék fiatalos lazaságáról is olvashatunk. Megtudhatjuk milyen pályát alakíttatott ki George H.W. Bush a rezidencia gyepén, és melyik sport volt az, amelyben hetente többször is versenyzett a Fehér Ház alkalmazottaival.
Elcsodálkoztam azon, hogy az új elnök beiktatásának egyazon napján déli 12 óráig kell kiköltözni a leköszönő elnöki családnak és 18 órára beköltözni az új elnöki kompániának. Természetesen nem ők maguk hajtják végre a költözést és a ki- és bepakolást, de mire a beiktatási ünnepség véget ér, már a berendezett új otthonukba térnek vissza a meghívott vendégsereggel, hogy tovább folytathassák az ünneplést.
Hogy milyen bútorokkal rendezhetik be a rezidenciát, milyen egy elnökcsemete élete, mit csinál egy házvezető, milyen kapcsolatban van az elnöki családtagokkal egy komornyik és mit látnak a szobalányok, melyik család hogyan alakítja a hétköznapi menüt és hogyan az ünnepit, melyik elnök imádta az elviselhetetlenül erős víznyomást zuhanyozáskor és melyik volt az, aki nem jött zavarba, ha éppen egy komornyik ruha nélkül találta? Ilyen és ehhez hasonló nagyon érdekes dolgokat olvashatunk ebben a könyvben.
Közben betekinthetünk életekbe, szomorúságokba, örömökbe, sikerekbe és néha álnokságba is. Megismerhetjük a Fehér Ház időszakos lakóit, az elnöki családokat, akik néhány évre költöznek be és azokat az embereket, akiket az állandó lakóinak neveznek, a rezidencia dolgozóit, akik nélkül a beköltöző család ugyancsak magányosnak és tehetetlennek érezhetné magát. Ők a Rezidencia motorja, akik nélkül a ház nem működne.
10/10
Bea
2016. november 8., kedd
Tímár Gábor: Isteni igazság
A második világháború javában dúl, a Harmadik Birodalom egyre erősödik. Paul egy szinte gyermekként tisztté avatott, tehetséges német katona, akinek a csatatéren kell nemcsak felnőtté, de háborús hőssé is válnia. Eszter a nácik, aztán a szovjetek elől menekülő, családjától elszakított magyar zsidó lány. Életük egy váratlan, sorsdöntő pillanatban összefonódik, majd attól kezdve a harcok megpróbáltatásai, a nehéz döntések és hitük megrendülése mellett még egy akadállyal szembe kell nézniük: a távolsággal.
A szerző 1932-ben született Budapesten. Kadétiskolában tanult, a második világháború alatt látta a könyörtelen bombázásokat, a nyilas rémuralmat. Az 1956-os forradalomban fegyvert fogott a diktatúra ellen. A várható megtorlás ellen Kanadába menekült. Mérnökként dolgozott, még a sarkvidéken is vezetett munkálatokat, ám élete legizgalmasabb éveit Afrikában töltötte. Végül Kanadában, egy neves főiskolán tanított, 2011-ben végleg hazatelepült, azóta Budapesten él.
Nem sok olyan regényt olvastam még, amelynek helyszínein én magam akár a napokban is sétálgathattam. Ez a regény ilyen volt, az események egy része Sopronban történt. Nagyon érdekes élmény volt így követni az eseményeket.
Paul, a bécsújhelyi kadétiskola végzős hallgatója 1944-ben társaival együtt idejekorán, még tanulmányai befejezése előtt kapta meg a tiszti kinevezést és ezzel együtt a nyílt parancsot, egyenruhát és fegyvert, hogy jelentkezzenek a számukra kijelölt állomáshelyen.
A fiatal férfiak szinte még gyerekek, amikor bedobják őket a mélyvízbe, nem kapnak több időt a felnőtté válásra, egyik napról a másikra kell ennek megtörténnie. Paul első állomáshelyén rögtön egy kivégzés tragédiájával találja magát szembe, ami meghatározza majd az elkövetkezendő heteit, hónapjait, az esemény árnyékában kell élnie, kötelessége és érzései kettőssége igencsak megviseli a fiatal fiút.
Érdekes volt ebből a szempontból látni a háborút, egy osztrák katona szemszögéből, miközben megismerhettük családi hátterét, édesanyját és a magas katonai tisztséget betöltő nagyapját.
A háborút nem globálisan szemlélhettük, hanem egy ember életét követve, nem a nagy, átfogó hadieseményekről kaptunk információkat, hanem az egyszerű katonák, az egyszerű tisztek gondolkodását követhettük figyelemmel egészen közelről, láthattuk hétköznapjaikat, harcaikat.
Olvasmányos, eseménydús regény volt a háború utolsó évéről, nagyon szorítottam Paulért, és amikor Sopronban megismerkedett Eszterrel, a magyar zsidó lánnyal, akkor már érte is izgulhattam. Egy erős nő volt, aki sokat tett a saját életéért, mérlegelte, hogy mit ér meg neki a szerelem, a jövő, ami rá vár, ezért meghozta a maga áldozatait az életben maradásáért.
Amiért mégis maradt egy kis hiányérzetem, az az volt, hogy mintha nem érintett volna meg érzelmileg a történet annyira, mint ilyen esetekben elvárnám. Talán, ha jobban, mélyebben megismerhetem a szereplőket, többet foglalkozhatok a lelkükkel, az érzéseikkel, a két fiatal gyorsan kialakult szerelmével, akkor nem marad bennem ez az érzés. Kicsit olyan volt, mintha messziről nézném a történetet, mintha Paul és Eszter, és mindenki más csak átsietett volna a történeten, a háborún, hogy legyen már minél hamarabb vége.
A történet tanulsága viszont az volt számomra, hogy a jóság, a barátság, a szeretet mindig, minden körülmények között megmaradhat az emberben, még akkor is, ha azt gondolja, hogy a helyzet lehetetlensége folytán nem tud adni magából semmi jót egy másik embernek, ha szörnyű dolgokat látott és tett ő maga is parancsra, és mert háború van, még akkor is megtalálhatja magában az emberséget, ami segítségével életben maradhat és talán boldog lehet.
A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!
8/10
Bea
2016. november 7., hétfő
Regős Judit: Nem születtél Anyának!
Tabuk nélkül a családdá válásról
Regős Judit húsz éve segíti a családokat tanácsadóként, ezrek fordultak már hozzá. Nevéhez fűződik a Regős-módszer, melynek kiteljesedése a Szülők Háza hálózat és az azonos nevet viselő alapítvány.
Mindemellett négy gyermeket nevel. E két - egyenként is rendkívül szerteágazó - tevékenységi területének tapasztalatait foglalja össze ebben a könyvben, melynek vezérgondolata: a szülő is ember, így nem mindig a gyerek az első.
A könyv mintegy 150 aktuális kérdésre ad választ, s ígya babát tervezők és a gyermeket nevelők számára hiteles alternatívát kínál: a családot.
Nem konyhakész megoldásokat sorol, hanem rámutat azokra az összefüggésekre, amelyek összekötik vagy éppen összeugrasztják a családtagokat. A Babanet Társalgó rovatából kiemelt idézetek bizonyítják, hogy valós problémákat boncol könyvében, közismert interjúalanyai pedig a saját életükből vett példákkal gazdagítják a mondanivalóját
Ez a könyv megerősített abbéli hitemben, hogy én bizony egy kisbabának születtem, majd kislány lett belőlem, aztán tinilánnyá cseperedtem, ezután fiatal nő lettem, akinek a fejében nagyon sokat motoszkált a gondolat, hogy szeretne anya lenni, és három gyermeket nevelni. De nem születtem anyának, nem bizony!
Miután a gondolat megszületett a fejemben, még mindig csak fiatal lány voltam, szerelmek jöttek-mentek, és egyszer csak az egyik szerelem hozta magával a lehetőséget, hogy megszülethessek, mint anya. Növekedett bennem egy új élet, egy új érzés, te jó ég (!) ANYA LESZEK!!
Ettől kezdve társamul szegődött az aggódás, a félelem, az izgalom, a várakozás, a kíváncsiság. Nekem is volt 9 hónapom arra, hogy kialakuljon bennem az ANYA, aki hatalmas eufóriával fogta kezébe anyasága bizonyítékát a szülés után. Innentől együtt fejlődtünk tovább. Hiába olvastam előtte könyveket, mindent elfelejtettem, amikor kellett volna valami hasznos tanács, nem jutott eszembe. Különben is ahány könyv volt, annyiféle javaslatot kaptam egy adott problémára, a nagyszülők is más-más véleményen voltak, de én voltam ott a babámmal, nekem kellett eldöntenem, hogy éjszakai sírását azzal csillapítom, hogy magam mellé veszem az ágyba és megszoptatom, vagy hagyom sírni, mert ha mindig felkapom, akkor csak elkényeztetem. Döntöttem, úgy csináltam, ahogyan nekem és a babának jó volt, és ekkor éreztem, hogy most már talán anyaként funkcionálok. Már Anya vagyok. Akinek van egy gyönyörűszép kislánya.
Majd lett még két másik babám, két kisfiú, akikkel újra és újra anyává kellett válni. Másfajta anyává, mert mindegyik gyerek másfajta anyát kíván. Az egyiknél harcias, erős, kicsit bizonytalan, kényeztetős anya, mert az élet úgy hozta, a másiknál már egy kicsit nyugodtabb, magabiztosabb, tudatosabb, ugyanakkor sokkal fáradtabb anya voltam, a harmadiknál pedig már teljesen laza, kipihent, tapasztalt anyának tartottam magam.
Tapasztaltság ide vagy oda, fiúbabáknál nem árt az óvatosság, a második fiam is ugyanúgy lepisilt pelenkázás közben, mint az első. Nem minden a tapasztalat, bizonyos edzettség és gyors reakcióidő szükséges egy újdonsült fiús anyának.
Regős Judit könyvében teljesen otthon éreztem magam, újraéltem ezeket az érzéseket. Megerősítette véleményemet a CSALÁD erejéről. Arról, hogy gyermekünknek nem az kell, hogy mindig ő álljon a középpontban, nem kell óvnunk a széltől, sem a naptól, hagyni kell önállóan létezni, engedni kell döntéseket hozni, mert csak így tud tapasztalatokat szerezni, amiből később levonhatja a következtetéseit, így tud szépen, lassan felnőni, felnőtté válni.
Nálunk ez működik, de azt el kell mondanom, hogy talán soha nem lehetek abban biztos, hogy jó anya, jó szülő voltam, vagyok-e. Néha úgy érzem én vagyok a világ legjobb anyája, a gyerekeim szépek, okosak, fantasztikusak, imádják egymást, szeretnek itthon lenni, ami azt jelenti, hogy imádják a családjukat, jó családot alkotunk. Máskor meg azon vívódok, hogy vajon jól csináltam-e mindent, esetleg elrontottam-e valamit, jó-e, hogy engedékeny voltam, vagy éppen szigorú, jól reagáltam-e egy bizonyos problémára, jó-e így nekik. A két nagyobb gyermekem talán már meg tudja ezt mondani, mert éveik száma alapján felnőttek. No azért még éppen csak. Nekem mindig a gyerekeim maradnak, de el kell fogadnom, hogy felnőttek, saját döntésekkel, saját tervekkel, saját akarattal. Nem könnyű dolog, ezt meg kell mondanom. Nem csak a jó pap, egy jó anya is holtig tanul.
Ebben a könyvben minden olyan kérdéssel, problémával találkoztam, ami egy gyermeket tervező, váró és nevelő családban előfordulhat, olvastam egyedülálló anyákról, bizonytalan apákról, párkapcsolati nehézségekről, nagyszülői szerepekről és viselkedésformákról, a várandósságról, szexuális életről, az apákról, a testvérekről, a babákról és szülőségről. Levontam a következtetést, nem születünk Anyának, hanem azzá válunk. Ez viszont akkor sikerülhet könnyen és boldogan, ha szerető család vesz körül bennünket, nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal és unokatestvérekkel, ahol mi magunk, anyák is kiteljesedhetünk és megtaláljuk a saját boldogságunkat. Ettől a gyerekeink is boldogok lesznek.
Érdekes színfoltjai voltak a könyvnek a Babaneten fórumozók véleményeinek és néhány közismert ember saját személyes gondolatainak közbeszúrásai, megnyugtató a tudat, hogy tökéletes anyák és tökéletes, probléma nélküli családok csak a mesékben léteznek. Vagy még ott sem.
2016. november 5., szombat
Anita Diamant:A vörös sátor
"Ha valaki meg akar érteni egy lányt, először is az anyjáról kérdezze. Ez persze nem ilyen egyszerű, hiszen négy anyám is volt, és mind másképpen fegyelmezett, tanított és dédelgetett, más-más adottságokat és félemeket kaptam tőlük."
Így kezdődik a bibliai időkben játszódó, lélekemelő történet, mely Dína személyes vallomása arról a titkos tudásról, amit nők örökítettek nemzedékről nemzedékre, miközben a férfiak számára tiltott vörös sátorban összegyűltek. Itt mesélték el egymásnak titkaikat holdtöltekor, itt osztották meg egymással az asszonyi tudást születés és halál, szerelem és szex, öröm és fájdalom dolgairól.
Apák öröksége, fiúk viszálykodása, a Kánaánba vezető veszélyes karavánút, rabszolgák és ágyasok, váratlan gyermekáldás és elhazudott esküvő, és persze az igaz szerelem, amiért gyakran nagy árat kellett fizetni.
A bibliai történetekkel való kapcsolatom már egészen korán, óvodás koromban elkezdődött a délutáni hittan foglalkozások alkalmával. Először a négyéves fejjel mágikusnak tűnő filctábla nyűgözött le a legjobban, amire valami csoda folytán a hittan tanárnő történeteinek szereplői egyszerűen csak odaragadtak. Aztán az általános iskolai tanulmányaimat egy református iskolában kezdtem meg, így szerencsémre még egy jó párszor alkalmam nyílt találkozni a mágikus filctáblával, sőt néha én is felhelyezhettem rájuk a különböző bibliai történetek hőseit.
De térjünk vissza az ősi, misztikus, titokzatos, sokszor kegyetlen bibliai történetekre. Gyerekként imádtam ezeket hallgatni, volt köztük boldog véget érő és olyan is, melynek végkifejlete kegyetlen tettekbe, akár gyilkosságba, vagy még rettenetesebb dolgokba torkollott. Voltak köztük nem éppen a mi korosztályunknak szóló történetek is, de én éppen ezért csak még jobban szerettem őket.
Anita Diamant könyvét olvasva ugyanazok az érzések jártak át, mint gyerekkoromban az ősi és titokzatos bibliai történeteket hallgatva.
Dína törénete már az első oldalaktól kezdve teljesen magával ragadott, gyengéim a lassabb folyású, nagy mesélőtehetségről árulkodó családregények. A könyv cselekményéül szolgáló ősi környezet, különleges szokások, babonák, szertartások pedig egy teljesen más világba repítettek el.
Dína négy anyját és gyerekkorukat öröm volt megismerni, amikor pedig a lány apja Jákob is belépett a képbe, akkor kezdtek igazán összekuszálódni a dolgok.
A fülszövegben is említett karavánút szintén egy csodálatos utazás volt, messzi tájakat barangolhattunk be, gyerekzsivajtól hangos sátortáborokban tölthettük el mindennapjainkat.
Dína életét pedig a születésétől, majd kislánykorától, nővé éréséig végigkísérhettük, ott lehettünk vele élete minden fontos, és meghatározó pillanatában, vele együtt lehettünk szerelmesek, érezhettük a bánatát, majd az örömét is.
Egyre jobban belemélyedve a könyvbe, az évekkel ezelőtt megismert bibliai történetek apróbb részletei is szépen lassan eszembe jutottak, és rájöttem, hogy elég sok szereplőt ismerek már korábbról, és arra is, hogy Dína legkedvesebb féltestvére József, az a József, akit a kegyetlen testvérei eladtak rabszolgának, és bizony megpróbáltatásairól már sokat hallottam korábban is.
Nagyon tetszett, ahogy a könyv az egész nőiség, nőiesség fogalmát megjelenítette a vörös sátor által ebben az ősi formában.
Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, megismerhettem ezt az ősi történetet, valamint Dínát e rendkívül erős és bátor asszonyt.
10/10
Zsófi
2016. november 4., péntek
Ludwig Koneberg - Gabriele Förder: Kineziológia gyerekeknek
Hogyan győzhetők le a tanulási zavarok
A tanulási és magatartászavarok miatt egyre több a szorongó, betegeskedő gyermek. A pedagógiai kineziológia szerint a mozgás testi és lelki egészségünk kulcsa, ráadásul gondolkodásunkat is serkenti. A szerzőpáros az iskolai problémák okait elsősorban a stressz okozta tanulási blokkokban látja, amelyek átgondolt, célzott mozgásgyakorlatokkal feloldhatók. Így eredményesebbé és élményszerűbbé válik a tanulás. Persze csak akkor, ha a szülők és nevelők is türelemmel állnak a kérdéshez. A könyv utolsó fejezetében található gyakorlatok főként nekik szólnak.
Mielőtt hozzákezdtem értékelésem írásához, elvégeztem a könyvben található gyakorlatsort, amit felnőttek számára állítottak össze. Mindössze 10 percet vett igénybe.
Hogy növelte-e az önbizalmamat, feloldotta-e a gátlásaimat, segített-e a feladatmegoldásban, azt egy alkalom után nem tudom megmondani, de határozottan felfrissített, erővel töltött el és reménykedő hangulatban ragadtam magamhoz a billentyűzetet.
Meg is lepett kicsit, mert egy egyszerű mozdulatban nem éreztem stabilnak az egyensúlyomat, történetesen keresztbe tett lábakkal végeztem a "gravitációcsúsztató" gyakorlatot és bizony többször is meginogtam, van még hová fejlődnöm. De tényleg nem bonyolult, engem viszont önvizsgálatra sarkall. Vajon azért nem megy, mert annyira elhanyagoltam a mozgást, hogy egy ilyen végtelenül hétköznapi mozdulat kifogott rajtam, vagy pedig meg kell találnom magamban azt a gátló tényezőt, blokkot, amit ennek a könyvnek a kineziológai gyakorlataival talán könnyen fel is tudok oldani.
Mi is a kineziológia? A kineziológia a mozgás tudománya. Egyensúlyba hozza testünk energetikai rendszerét, stressz-mentesíti szervezetünket, segít, hogy pozitívan álljunk hozzá a hétköznapokhoz és kezelni tudjuk stresszhelyzeteket, ugyanakkor egy ilyen helyzetben önmagunk felett se veszítsük el a kontrollt. Segít hogy, nyugodtak, higgadtak maradjunk, javítja a problémamegoldó képességeinket, javíthat a kommunikációnkon. Tehát tulajdonképpen a test és a szellem együttes működését segíti elő.
A gyerekek ösztönösen, önkéntelenül is gyakorolják a kineziológia tudományát, amikor felfedezik a környezetüket, fára másznak, lógnak a mászókán, séta közben egyensúlyoznak mellettünk egy útpadkán vagy éppen forognak, mint a búgócsigák. Mi türelmetlen szülők, legtöbbször ilyenkor rájuk szólunk, fegyelemre intjük őket, pedig tudat alatt kineziológiai gyakorlatokat folytatnak, talán ösztönösen érzik is, hogy mivel tudják magukat ellazítani. Hagyjuk őket ilyenkor egy kicsit, persze nem azt mondom, hogy amikor artistákat is megszégyenítő magasságokban tartanak a fa tetején, ne vessük be szülői tekintélyünket, vagy ha a mászókán a felemás korlát gyakorlatait próbálgatják, ne szóljunk rájuk, sőt még azt se hagyjuk, hogy a szédítő forgás közben Mary Poppinsként a levegőbe emelkedjenek, de egy elfogadható határt meghúzhatunk. Ezt a határt a szülők többsége ismeri.
Ennek a könyvnek a segítségével a szülők célzottan mozgathatják át gyerekeiket. A kineziológia feladatok, mozgássorok segíthetnek a tanulási zavarokkal küzdő gyerekeknek feloldani gátló blokkjaikat. A tanulás egy természetes folyamat, a gyerekek minden nap, minden órában tanulnak. Itt nem feltétlenül az iskolai tanulásra gondolok, az már sajnos nem ilyen önfeledt, természetes tanulás. Az iskolai oktatásban egyre gyakrabban érhetik a gyerekeket stresszhatások és sajnos a saját gyermekemből kiindulva tudom, hogy érik is rendesen. Ezek a hatások különböző blokkokat, gátakat alakítanak ki a gyerekben, amin segíthet a kineziológa. A gyakorlatok segítségével a szervezetben lévő energiának szabad utat biztosíthatunk, a mozgással előkészíthetjük az agy gondolkodási csatornáit.
Nagyon jó kis gyakorlatokat tartalmaz írási és számolási nehézségekkel küzdő gyerekek és szüleik részére a könyv, sajnálom, hogy nem hamarabb került kezembe, talán nem szenvedtünk volna annyit a szorzótáblával. Nem is olyan régen rárivalltam a 10 éves kisfiamra, hogy ne írjon ilyen rondán. Ő sírva felelte, hogy sietni kell, ha mindent le akar írni, és nincs ideje arra figyelni, hogy még szép is legyen. Szóval utána rögtön szántam-bántam kifakadásomat, nagyon szégyelltem magam, azóta nem foglalkozom azzal hogyan ír, ha ő el tudja olvasni, akkor nekem is jó. A könyvben erre erőteljesen fel is hívták a figyelmemet: "Soha ne erőltesse, hogy szebben írjon vagy gyorsabban dolgozzon. Különben éppen az ellenkező hatást fogja elérni."
Azt gondolom nagyon hasznos lehet ez a könyv nem csak tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek, hanem minden gyerek számára. Nekünk szülőknek is, mert választhatjuk a kineziológia kipróbálását. Segíthetünk nekik átlépni az iskolai, napközbeni megpróbáltatásokon, a gyakorlatokat velük együtt mi magunk is elvégezvén türelmesebbé válhatunk és nemcsak szigort és elvárásokat közvetíthetünk gyermekünk felé, hanem türelmet, megértést és sok-sok szeretet, amivel boldogabbá és könnyebbé tehetjük napjait.
2016. november 3., csütörtök
Matuscsák Tamás: Rejtő Jenő elveszett naplója
Életregény
Rejtő Jenőről mind ez idáig nem született még ilyesfajta biográfia, legfeljebb jobb-rosszabb élettöredékek. Talán még senkiről sem írtak le annyi téves információt, legendás, már-már mesés történetet, mint Rejtő Jenőről. Ő maga is nagymértékben forrása volt ezeknek, hiszen gyakran ferdített az igazságon, amikor önmagáról írt vagy nyilatkozott. A különböző szerzők aztán gyakran egymástól is átvették ezeket a mítoszokat, amelyek így ma már széles körben elterjedtek.
Ebben a kuszaságban próbál rendet teremteni e könyv szerzője, aki felveszi ugyan P. Howard utánozhatatlan, szórakoztató stílusát, de bemutatja Rejtő komoly oldalát is, a csillagászatról a a modernizmuson és freudi pszichoanalízisen át Tesla és Edison találmányáig terjedő tudományos érdeklődését, ritka szociális érzékenységét - valamint kisiklott házasságait, testi és lelki problémáit éppúgy, mint szenvedélyes futballszeretetét, féktelen kártyamániáját, legyőzhetetlen nikotin-, kávé-, alkohol- és amfetaminfüggőségét.
Az alapos kutatómunkával készült életrajz minden eddiginél teljesebb és pontosabb kronológiát állít fel Rejtő életéről. A hivatalos dokumentumok, magánlevelek, a kortársak beszámolói és Rejtő írásai alapján évről évre, eseményről eseményre, szinte napról napra haladva hitelesen mutatja be a szerző kalandos életét - rávilágítva számtalan mára elfeledett tényre (hányan voltak valójában a Reich testvérek, hová járt Jenő iskolába, merre utazott, belépett-e a légióba, mi volt "öngyilkossága" valódi háttere stb.), kiemelve azt, hogy Rejtő gyermekkori traumái, felnőttkori élettapasztalatai, tudományos ismeretei és az általa mindenkor szorosan figyelemmel kísért aktualitások miként épültek be műveibe.
El kell mondanom már a legelején, hogy egy könyv elolvasása után közvetlenül nem szoktam kritikákat, véleményeket elolvasni, amíg meg nem írtam a saját véleményemet. Most azonban az történt, hogy miközben Rejtő Jenőről kerestem fotókat, véletlenül belefutottam egy-két kritikába és meglepődtem. Mert nekem minden hosszúsága, részletessége ellenére igazi kikapcsolódást nyújtott a könyv, nem untam, nem éreztem erőltetettnek azokat a részeket sem, ahol Rejtő Jenő saját írásai lettek beépítve a történetbe.
Szeretem az életrajzokat és szeretem a napló formátumban írt könyveket. Nos ez egy naplóformátumban megírt önéletrajz volt, és ez nálam már fél siker. A másik felét maga a történet alkotta. Számomra igazi csemege volt, sokszor folytattam értekezést közben nagyfiammal Bencével, - aki már előttem elolvasta a könyvet - egy-egy fordulatnál, eseménynél, hogy szerinte ez igaz-e, vagy éppen egy másik eseménynek mennyi a valóságalapja. A könyv végén láttam a rengeteg felhasznált irodalmat és azt gondolom, hogy a szerző nagyon alapos, kiterjedt kutatómunkát végzett ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen.
Megismerhettem Rejtő Jenőt, akiről a könyvein kívül semmit nem tudtam, azokat is valamikor 20 évvel ezelőtt olvastam. Mostanában Rejtő Jenő képregények kerültek a kezembe, de ezek alapján is azt gondoltam, hogy elég nagy koponya, aki ennyi poént tud csak úgy ontani magából. Bence a könyv befejezése után jó pár Rejtő regényt is beszerzett a könyvtárból és gyorsan el is olvasta őket. Velem együtt boldogan olvasgatja képregény formában is.
De térjünk vissza Rejtő Jenőhöz, akit gyerekkorától kísérhetünk végig egészen a munkatáborban bekövetkezett haláláig. Rövid élete volt, de az micsoda élet volt! Már gyermekkorában színészkedett, majd később felvételt nyert Rákosi Szidi színésziskolájába, ahol viszonylag hamar kiderült, hogy nem nagy tehetséggel rendelkezik ezen a téren, így inkább úgy gondolta, író lesz belőle.
Elindult világot látni, azaz előbb Berlinben színészkedett, színdarabírást tanult, majd továbbállt, járt Prágában, Hamburgban, Franciaországban, Korzikán. Közben mindenféle munkákat vállalt a lócsutakolástól kezdve a parkettáncon át a cementgyári segédmunkáskodásig. De dolgozott vándorcirkuszban, volt kézimunkákkal házaló ügynök és hajómunkás is.
Arról megoszlanak a vélemények, hogy ténylegesen szolgált-e az idegenlégióban, e napló szerint csak ellátogatott Afrikába és kívülről nézett meg egy helyőrséget, nem szolgált a légióban.
Hazatérése után keresett színpadi szerző, csak úgy ontja magából a rövid darabokat, jeleneteket, poénokat. Nagyon pezsgő irodalmi életet élt, székhelye a Japán kávéház barátjának tudhatta Kabos Gyulát, Karinthy Frigyest és a képzelt naplója szerint József Attilát. Hogy mindez igaz volt-e vagy bőven volt benne feltételezés nem tudhatom, de én azt gondolom, hogy Matuscsák Tamás könyve hűen tükrözte a 20-as és 30-as évek kulturális, társadalmi és gazdasági világát, Rejtő Jenő bohémságát, aki minden pénzét elkártyázta, elitta. Sokszor partnerei voltak ebben a költő- és írótársai.
Új információ volt számomra, hogy a híressé vált regényeit már a háború ideje alatt írta, nagyon termékeny író volt, iszonyú gyorsan írt. Talán érezte, hogy sietnie kell. Nem értem, hogy miért nem menekült el, amíg tehette volna...
Nekem tetszett Rejtő Jenő elveszett naplója, és éppen a részletessége volt az, ami miatt szerettem nap, mint nap belemerülni, nem vádolhattam a szerzőt felületességgel és elnagyoltsággal, nagyon alapos emlékeket, történeteket kaptam Rejtő Jenőről.
Keresgélés közben ráakadtam erre a Rejtő Jenő által írt jelenetre, jót nevettem:
A könyvet köszönöm a Noran Libro Kiadónak!
9/10
Bea
2016. november 2., szerda
Robert Masello: Az Einstein - prófécia
1944-ben még javában dúl a második világháború, amikor az amerikai hadsereg ifjú hadnagya, Lucas Athan egy egyiptomi sírboltból származó szarkofágot talál az elszáz-lotaringiai hadszíntéren. A Princeton Egyetemre szállított kőláda rejtélyeit csak Lucas tudja megfejteni a tehetséges ifjú régésznő, Simone Rashid segítségével.
Ezek a rejtélyek magának Albert Einsteinnek a sötét jóslatait cáfolhajták vagy erősíthetik meg.
Lucas és Simone a szarkofág különös tartalmának vizsgálata közben akaratukon kívül a világra szabadítják a jó és a gonosz erőit.
A világ sorsa innentől fogva nemcsak Einstein professzor titkos kutatómunkájától függ, hanem attól is, hogy Lucas képes-e legyőzni egy minden eddiginél elképzelhetetlenebb erejű, démoni ellenséget.
Elolvastam már pár könyvet, melyekben a híres professzornak Albert Einsteinnek mindig különféle szerepek jutottak, volt már kíméletlen nőcsábász, fiát elhanyagoló apa, egyszóval egyik történetben sem pozitív hősként tüntették fel.
Robert Masello kalandregényében azonban igazán jó szerepet kapott, életének egy igen nehéz pillanatát ismerhettük meg, az író nagyon szimpatikus emberként jelenítette meg a kócos hajú, zoknit sosem viselő, mentolos cukorkát szopogató szórakozott professzort.
A történetünk kezdetén két katona éppen egy különleges küldetést teljesít, a nácik által zsákmányolt műkincsek felkutatásán fáradoznak, egy titokzatos szarkofágot kell megtalálniuk, amire egy barlangban lelnek rá, a führer különös gonddal elkülöníttetve helyezte el ezt a műtárgyat. Ám a két katona Lucas Athan és társa éppenhogy megtalálja a szarkofágot, amikor szörnyű tragédia történik.
Ekkor egy másik ember, a fiatal arab kutatónő, Simone Rashid Amerikába tartó utazásába pillanthatunk be. Simone és idős édesapja az általuk felfedezett, majd a nácik által elorzott szarkofágot követi Amerikába, a hajón való útjuk sem mondható esemény nélkülinek.
Lucas Athan egyetemi professzor háborús hősként tér vissza az egyetemi városba Princetownba, fél szemét elvesztette egy titokzatos műkincs utáni kutatásban, de mindent megtesz, hogy visszarázódjon a háború előtti életébe, bár ez egész nehéz feladat lesz, hisz a körülötte lévő világ sem ugyanaz már, mint ami egykor volt.
Ám a mindennapjait alaposan felrázza a titokzatos szarkofág, ami hosszú útjáról az egyetemre érkezik, és feljebb való hatalmi erők Lucast jelölik ki a tanulmányozására..
A fiatal tudós, még nem is sejti, hogy kutatásamennyire fel fogja majd forgatni az életét, s a világról alkotott elképzeléseit. A kutatásba, a szarkofág tanulmányozásába bekapcsolódik még Simone Rashid is, így a két fiatal sorsa akarva akaratlanul is összefonódik.
És persze itt jön még a képbe Albert Einstein, aki éppen az egész világot elpusztítani képes fegyver megalkotásában segédkezik, közben önmagával és az erkölcseivel viaskodik.
A titokzatos szarkofág felnyitásakor pedig egy erős és ősi elem szabadul a világra...
Élveztem ezt az izgalmas és fordulatos kalandregényt, az egyetemi város Princetown, és az 1940-es évekbeli környezet remek keretet, egyedi hangulatot szolgáltatott a történetnek. A szereplőket is megkedveltem, Simone került hozzám a legközelebb, imádom a talpraesett főhősnőket.
A könyvben a tudomány összefonódott a misztikummal, de a szerző e két dolog között megtalálta a tökéletes egyensúlyt.
A kalandos, rejtélyes történelmi regényenek kedvelőinek bátran ajánlom ezt a könyvet.
A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!
8/10
Zsófi
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)