Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej

A fiam autista, de nem zseni

A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.

Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. "Autista? Na és mit tud?" hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az éretlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért "más" gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig.

Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról, a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.

Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a "normális" társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban a toleranciáról.

Egy anya írása fiáról Zsombiról, önmagáról és családjáról. A mindennapi életükről, a nehézségeikről, az örömeikről. A kezdetekről, és az útról, amit közösen járnak be. Zsombor Asperges-szindrómás, ám nem a zseni fajtából. Nem lehet vele felvágni, hogy ebben meg abban mennyire kiemelkedő. Hogy mennyire intelligens, hogy milyen jól tanul, és hogy mennyire kedves, barátságos. Szeretni lehet, egyszerűen csak azért, mert létezik. 

Nekem sikerült megkedvelnem őt, és talán ez is volt az édesanyja célja, hogy akik elolvassák a könyvet, jobban megismerjék és elfogadják Zsombor és sorstársai helyzetét, viselkedését, problémáit.

Zsombi másságát nem lehet első pillantásra könnyen észrevenni, ezért későbbi viselkedését sokan értik félre. Kartali Zsuzsanna kendőzetlenül ír arról, hogy a tömegközlekedésen utazva sokan bizony szánakozva néznek rájuk; vagy rajta, az anyán ítélkeznek, aki nem tudja megnevelni a gyerekét, vagy Zsombort szidják a viselkedése miatt, vagy éppen könyvelik el, hogy hülye.  Azt is bátran bevallja, hogy sokszor gondolt már arra, hogy milyen jó lenne, ha Zsombor szép, okos, jó felépítésű gyermek lenne, és nem ilyen görbe tartású, suta járású, bütykös kezű különlegesség. Ha csak úgy elmerülhetne az általánosságban, a szürke hétköznapokban, talán még örülne is, ha a gyermeke belekötne az osztálytársaiba.

De Zsombi nem köt bele senkibe, nem néz senkinek a szemébe, és nem szereti, ha megölelik.

Születésétől fogva ismerkedhetünk meg Zsombival és anyukájával. Részesei lehetünik Zsombor születésének, aztán a csecsemőkor nem szokványos problémáinak, a kisgyerek Zsombi növekedésének, majd a középiskolás, kamasz küzdelmeinek. Olvashatunk az édesapáról is, aki nem igazán vette ki a részét a gyermeknevelésből, a gyermekei társaságát is csak később kezdte értékelni. Később Zsombornak született egy húga, akivel különleges kapcsolatuk van.

Az édesanya nagyon érzékletesen írta le fia Aspergeres tulajdonságait, a zenék és mesék monoton, megszokott sorrendjét, az étrendje katonás határozottságát, a táplálkozás nehézségét és egyéb más dolgokat. Sajnos nem volt újdonság a magyar egészségügy, a hivatali bürokrácia működése, és a magyar iskolarendszer zavarodottsága sem, amivel Zsombor és édesanyja találkoztak.

Tetszett Kartali Zsuzsanna ironikus humora, az a szeretetteljes hang, amivel a zsombiságokat bemutatja nekünk és őszintesége, amiért nem próbálta meg szépíteni a dolgokat. Én csak azt éreztem a könyv végére, hogy bár Zsombi Asperger-szindrómás és nem zseni, görbe a tartása és nem olyan finom a modora, mégis egy gyerek ő, aki önbizalomhiánnyal küzd, aki abba a dologba, hobbiba, ami érdekli, nagyon bele tud merülni és elég jól eléldegél a saját kis világában, sőt még barátokat is szerez időnként, szóval én megszerettem Zsombit.

Kívánom az édesanyjának, hogy érje el, amit szeretne, hogy Zsombi, amikor már nagy, felnőtt Zsombor lesz, képes legyen az önálló életre, legyen munkája, családja, mint bárki másnak.

Elfogadásról, elfogadtatásról, anyai szeretetről és kitartásról szól ez a könyv. Egy édesanya bátorságáról, amivel kiáll az emberek elé és bemutatja fiát, Zsombort. Zsombort, aki nem akart Aspergeres lenni, de ezt dobta a Sors. Az anya pedig elfogadja a Sors akaratát, hiszen nem tehet mást, és Zsombor kísérője, támasza lesz azon a göröngyös úton, ami más, mint a többi sima út, egy kicsit különleges, nem kicsit nehéz, de ők jól veszik az akadályokat.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak

A kötet kamasz hősnői nincsenek könnyű helyzetben: alá kell merülniük a világ kezdete óta  korosztályukat sújtó, megúszhatatlan problémák mélyére. Csak magukra hagyatkozhatnak. Vagy mert nincsenek szüleik, vagy mert súlyosan beteg az édesanyjuk, vagy mert az imádott-gyűlölt testévrük nehezíti az életüket. Esetleg az iskolai közösség veszedelmes viszonyai között kell helytállniuk. Nem csoda, ha úgy érzik: fuldokolnak. Julie Orringer számos díjjal kitüntetett könyvének lebilincselő történetei kamasztragédiákon és -komédiákon, győzelmeken és megaláztatásokon vezetik keresztül az olvasójukat.

A kamasz hősnőkhöz hasonlóan én sem vagyok könnyű helyzetben, amikor értékelnem kell ezt a könyvet. Nem egybefüggő regény, hanem rövidebb történetekből áll. 

Már az első történet után abba akartam hagyni. Megrázó volt és lehangoló. Gyerekek, súlyosan beteg anya, és mellé még egy szörnyűség. Olyan hirtelen támadtak ezek a dolgok, hogy az sokkolóan hatott. Valószínűleg ezért olvastam mégis tovább. A másik történet már nem volt ennyi szörnyűséggel tele, viszont nem teljesen értettem meg a mondanivalóját. Ekkor még bizonytalankodtam az abbahagyást illetően, de a harmadik történet a címadó novella volt, gondoltam azt még elolvasom. Aztán meg a negyedik, ami már majdnem a fele, és azt vettem észre, hogy már az utolsót olvasom. 

Az író stílusa tetszett, olvasmányos volt, valószínűleg ezért is haladtam tovább és tovább.  A történetek főszereplői egytől-egyig kamaszlányok. Ez a könyv nem a boldogságról szól és nem a szép és jó dolgokról. Arról szól, hogy egy kamasz mit élhet át, ha valami tragédia történik a családban, ha őt magát megalázzák, bántalmazzák az iskolában, a társaságban, kiszolgáltatott helyzetben molesztálják. Csupa-csupa rossz dolog, mégsem tudtam már elszakadni tőle. Együttéreztem ezekkel a lányokkal, sajnáltam őket, és közben azt éreztem,  iszonyú erősek és bátrak, hogy kibírják ezeket a dolgokat. 

Nem írhatom azt, hogy tetszettek a történetek, mert egyáltalán nem tetszettek, nem szerettem őket. Talán szolidaritásból olvastam el, talán némi sorsközösséget éreztem velük, bár kitalált történetek, akár igazak is lehetnének és ez nagyon szomorú. Hogy ajánlom-e mégis elolvasára? Ezt sem tudom, és azt sem, hogy én megbántam-e, hogy elolvastam. Nem töltött el jó érzés a végén, csak abból a szempontból, hogy végre vége. Vagy az is lehet, hogy mindenkinek el kellene olvasnia, akinek kamasz gyerekei, lányai vannak, bár nincs tanulsága  a történeteknek. Hacsak az nem, hogy figyeljünk jobban a gyerekeinkre, és szeressük őket nagyon.

8/10

Bea

Stephen King: Aki kapja, marja

A Mr. Mercedes-ben bemutatkozó hősök eklektikus hármasának főszereplésével itt a mesteri, lélegzetelállító folytatás egy olvasóról, aki túlzásba viszi a rögeszmés rajongást egy emberkerülő íróért.

"Ébresztő, géniusz!" - így kezdődik Stephen King letehetetlen új regénye egy bosszúvágyó olvasóról. Az ébresztő John Rothsteinnek, az ikonikus írózseninek szól, aki megteremtette az imádott és világhírű Jimmy Goldot, de többé már nem publikál. Morris Bellamy pedig őrjöng, nemcsak Rothstein hallgatása miatt, hanem azért is, mert a nonkonformista Jimmy Gold eladta magát a karrierért a reklámszakmában. Morris megöli Rothsteint, és igen, a pénzt is kipakolja a széfjéből, de az igazi kincset azok a noteszok jelentik, amelyekben lehet még legalább egy Gold-regény.

Alighogy elrejti a pénzt és a noteszokat, Morrist nemi erőszakért bevágják egy szigorított fegyházba. Évtizedekkel később egy Peter Saubers nevű kamasz, akinek az apja súlyosan megsérült a Mr. Mercedes-merényletben, megtalálja a kincset, úgyhogy a Bill Hodges-féle csapatnak most Pete-et és a családját kell megvédenie az egyre eszelősebb és vérszomjasabb Morristól, aki harmincöt év után kiszabadult, és követeli vissza a noteszait meg a pénzét.

Jaj ez a fülszöveg...na jó igazából találkoztam már sokkal rosszabb és több mindent eláruló fülszöveggel is, de akkor is... :)

A könyv egy bumm bele a dolgok közepébe kezdéssel indít, aztán egy kicsit lelassul, de csak azért, hogy egy újabb lendületet vegyen. A már az első részben megismert szereplőink viszonylag későn tűnnek fel a színen, de én nagyon örültem, hogy újra találkozhatok velük. Hollynak itt sokkal több szerep jutott már, mint az előző részben, aminek szintén örültem, mert nekem nagyon tetszett ez a kicsit kényszeres és kiegyensúlyozatlan nőszemély, aki mégis kellően határozott és magabiztos tudott lenni, ha erre volt szükség.

Bill Hodges ugyanolyan menő öregúr volt, mint az előző részben, no és persze itt is mindig kéznél volt nála a már korábban is jó szolgálatot nyújtó Vidám Suhi. 

De ne feledkezzünk meg Jeromeról sem, aki ebben a részben is remek tagja volt e nem mindennapi nyomozó hármasnak. (És még ne feledkezzünk meg Jerome kutyájáról,  Odellről sem, akiért annyit izgultam az első részben, és nagyon megnyugodtam, amikor Mr. King megkímélte.)

Talán ez a rész egy icipicit lassab volt a Mr. Mercedesnél, de nekem így is tetszett. Ez az írós-kéziratos téma is nagyon jól kidolgozott volt, csakúgy mint maga a cselekmény. Morris Bellamy egy A kategóriás őrült volt, aki gondoskodott a történet véres és kegyetlen részleteiről is. 

A befejezés pedig....áááá nagyon bravúros volt, ahogy felsejlett egy kis misztikusság, mesterien elő lett készítve a kövekező rész, alig várom, hogy olvashassam! :)

„Az olvasók számára az élet egyik legmámorítóbb felfedezése, hogy ők olvasók - nem csupán képesek olvasni. Morris ezt már tudta, de szerelmesek is az olvasásba. Reménytelenül. Fülig. Sosem lehet elfelejteni azt a könyvet, amelyiknél ez először történik meg: annak a könyvnek minden oldala friss fölfedezés, olyan, amely perzsel és lelkesít: Igen! Így van! Igen! Ezt én is így látom! És természetesen: Így gondolom! Éppen így érzem!” 

9/10

Kapcsolódó bejegyzés:
Stephen King: Mr. Mercedes (Bill Hodges 1)

Zsófi

Heti ez+az

A filmes bejegyzéseinknél időnként személyes kalandjainkat is megosztottuk veletek, és arra gondoltunk, hogy ezek a személyes csacsogások, pletykálkodások kapjanak külön lehetőséget. Mivel mindketten nőből vagyunk, ezért kíváncsiak is, és mások blogján is szeretjük olvasgatni a személyes utalásokat, szeretjük kitalálgatni, hogy kit és mit rejt egy blog, egy hangzatos név. Személyes kalandok, könyvtári akciók és a héten felkerült értékelések rövid összefoglalója. Ezeket rejti a Heti ez+az,  amivel második alkalommal jelentkezünk.

Cathy Cassidy: Cseresznyés ábránd

Cherry Costello élete egy csapásra örökre megváltozik.

Sommersetbe költözik az apukájával, ahol egy új anyuka és négy vadiúj testvér vár rá. Rögtön  az első napon megismeri Shay Fletchert, aki annyira szívdöglesztő, hogy az már közveszélyes. 

Csakhogy Shay foglalt: Cherry új mostohatestvérével, Honeyval jár. Cherry pontosan tudja, milyen kockázatos Shayjel barátkoznia - hiszen ezzel mindent tönkretehet. Csakhogy ez még nem jelenti azt, hogy távol is tudja tartani magát tőle...

Öt lány, öt nézőpont, öt könyv. Cherry története, a Cseresznyés ábránd az első.

Nagyon kedves, aranyos, egyszerű történet, igazi kikapcsolódás. Olyan könyv, amiben - már előre tudhatjuk - nem ér csalódás, és minden jó, ha a vége jó. 

A történet első részének középpontjában Cherry, a 13 éves, félénk, csöndes, visszahúzódó lány áll, aki édesapjával él kettesben. Gyakran hazugságokba keveredik, de a történet elején kezd új életet édesapjával együtt. Édesapja sok év magány után egy régi barátjával eleveníti fel kapcsolatát, amiből hamarosan szerelem lesz. Cherry örül az apukája boldogságának és örül pótanyukájának is, az ijeszti el kicsit, hogy négy új testvért is kap hozzá. Ő, a nehezen beilleszkedő, visszahúzódó, füllentő, átlagos lány. Érzi, hogy nem lesz könnyű dolga.

Gyönyörű, tengerparti helyre költöznek, ahol Charlotte szállót is üzemeltet, Paddy - Cherry édesapja - nagy álma pedig egy saját csokikészítő üzem.  A regény Cherry beilleszkedéséről szól, aki imádja az új családját, még Honeyval is jóban lenne, ha az nem utálná annyira. Mindenesetre próbálkozik, erős és kitartó, és még az első szerelem is megtalálja, ami mégsem olyan egyszerű és könnyű, mint ahogyan gondolnánk. 

Szerettem a lányokat, igazi, vidám, nyári napsütéses könyv, az a rengeteg csokibonbon, amit Paddy készített mindenféle ízben nagyon kívánatos volt (na jó, talán a céklás és a zelleres mégsem) , Shay nagyon kedves és szerethető fiú volt, nem csodálom, hogy Cherry belezúgott. Nagy bonyodalmak nincsenek a történetben, Honey volt nehezen kezelhető egy kicsit, de őt is meg lehetett érteni,  és a sorozat többi részeiben a négy új tesó történetét ismerhetjük majd meg, ezáltal majd ők is közel kerülhetnek hozzánk. 

Cherry félénk, kicsit boldogtalan, bizonytalan lányból a könyv végére egy nem annyira félénk és nem annyira bizonytalan, boldog, szerelmes tini lett. Szórakoztató, könnyed, vidám történet volt, éppen mint egy szép, piros fürt cseresznye.:) 

8/10

Bea

John Dolan: John és George

A kutya, aki megváltoztatta az életem

2013. őszén John Dolan megrendezte első kiállítását, nem messze attól a helytől, ahol három éven keresztül üldögélt és rajzolt. A megnyitó hatalmas siker lett. Ahogy John mondja, három évig tartott tíz métert megtenni. Geroge, a kutya nélkül ez nem történt volna meg.

John sokáig élt hajléktalanként, és próbált boldogulni, ahogy tudott. Fiatal korában rossz útra tévedt, a gyerekkori rajztehetsége pedig elsikkadt a környezete kemény valóságában. Később kisebb bűncselekményeket is elkövetett, és börtönbe került. Miután kiengedték, a priusza miatt hamarosan az utcán találta  magát. Napról napra élt, és koldulással kereste a napi betevőt.

Amikor találkozott George-dzsal, az élete jobbra fordult. Geroge nem volt könnyű eset eleinte, mivel rosszul bántak vele, és félt az emberektől. De néhány hét elteltével John és George elválaszthatatlanok lettek. Akkor John eldöntötte, hogy újra előveszi rég elfeledett tehetségét, és kiült a soreditchi főutcára. Órákig rajzolta a kutyáról a képeket, amelyeket eladott a járókelőknek. A legjobb barátjával az oldalán, ceruzával a kezében John rátalált élete hivatására.

Nem lopta a szívembe magát igazán ez a könyv. Szerettem George-ot a staffordshire terriert, de sajnos túl sokat nem szerepelt a könyvben. A könyv nagyobb része Johnról szólt, őt viszont nem tudtam megkedvelni. Bár nagy dolog, hogy hajléktalanból elismert művész lett, de nem sikerült megértenem, miért siklott ki az élete, miért tette azt, amit tett. Már gyerekkorában rossz társaságba keveredett, betörésekben vett részt, és már nagyon fiatalon börtönben is ült. Engem nem tudott John meggyőzni arról, hogy miért került rossz társaságba, miért kellett rabolnia és drogoznia. Annyira éppen nem volt rossz sora, de tegyük fel, hogy bárki megbotolhat egyszer és elkövet egy ostobaságot. De John sorozatosan követte el, a börtönből az utcára került, majd az utcáról vissza a börtönbe. 

Nem tudott meggyőzni arról, hogy nem volt más választása, soha meg sem próbált munkát keresni, elfogadta az állam által finanszírozott bérlakásokat, a segélyeket és koldulásból tartotta fent magát. Nagyon sok dolog volt még, ami nem volt szimpatikus és - bár igen együttérzőnek és megértőnek ismerem magam - nem tudtam elfogadni, ahogyan az életét élte. Azt meg pláne, hogy változtatni sem akart rajta. Mindezt John meséli el nekünk, és néhol még a történetet is zavarosnak találtam.

Nagyon szép tőle, hogy George-nak köszöni élete megváltozását, de adhatott volna neki nagyobb teret, bemutathatta volna nekünk jobban is. A kettőjük közötti kapcsolat és szeretet kialakulásáról is szívesen olvastam volna, bár tudom egy kutyát megszeretni egy pillanat műve is lehet. De George mindig ott volt Johnnal az utcán, aki ekkor már valójában hajléktalan sem volt, és hűségesen ült mellette naphosszat, míg John a rajzait készítette. Mégsem tudom milyen kutya is volt ő, John nem mutatta be nekem kellőképpen. 

Majd Johnt felfedezték, együtt dolgozhatott híres, utcai művészekkel, negyven éves kora körül egy galériatulajdonos segítségével megrendezte első kiállítását, ami nagy siker volt. Ma John Dolan elismert művész, aki Shoreditchben, Kelet-Londonban él és dolgozik.

A könyv első és hátsó belső borítóit John illusztrációi díszítik, a könyvben színes fotókat találhatunk Johnról és George-ról, a művészekkel közösen készített műveikről, ez mindenképpen egy kis pozitívum a könyvben. 

6/10

Bea

Anna Woltz: Száz óra sötétség

Emilia tizennégy éves vagány lány, de kényszeres kézmosó és tisztaságmániás.  Anyja sikeres festő, apja az iskola igazgatója és kockafejű matektanár.

Emilia éppen New Yorkba tart, zsebében egy repülőjeggyel, apja hitelkártyájával és egy hamisított szülői hozzájárulással, hogy egyedül utazhat az Egyesült Államokba. A szabadság földjére. Mi történhetett, hogy megszökött otthonról?

Miután ügyesen átverekszi magát a repülőtéri ellenőrző pontokon, és beengedik az országba, a szálláson kellemetlen meglepetés éri: a lefoglalt szoba címén nem a mosolygós indiai bérbeadó, hanem egy zárkózott tizenhét éves fiú, Seth és felvágott nyelvű húga, Abby várja. És ha ez a helyzet még nem lenne elég bonyolult: közeleg New York felé az évszázad hurrikánja, a Sandy. 

Seth és Abby befogadja Emiliát, és a hozzá csapódó kilencujjú, filmsztár külsejű Jimet, hogy aztán a három kamasz és a kislány együtt vészelje át szülők nélkül a sötétet, a víz hiányát és a hideget. A legjobb alkalom, hogy közel kerüljenek önmagukhoz, és más szemmel lássák eddigi életüket.

Letehetetlen, sodró lendületű regény egy fiatal holland írónőtől, aki maga is átvészelte New Yorkban a sötét napokat a Sandy hurrikán tombolása alatt.

A hosszú fülszöveg szinte mindent el is mondott helyettem. Emilia elszökik otthonról, mert iskolaigazgató apja olyan dolgot tett, aminek a következményeit nem tudja elviselni. A szülők amúgy sem tűntek mintaszülőnek, de még jó szülőknek sem a szememben. Az anya egy elvarázsolt festőművész, az apa pedig egy - szerintem - életközépválságban szenvedő iskolaigazgató, aki olyat tesz, amit egy felnőtt embernek sem, de egy iskolaizgazgatónak meg főleg nem kellett volna tennie. Tetteinek következményei Emiliát is érintik, ezért jól kitervel mindent és Hollandiából New Yorkba utazik.

Attól most elvonatkoztatok, hogy ezt egyedül egy tizennnégy éves lány meg tudja-e tenni, még akkor is, ha hamisít magának szülői engedélyt.  

Miután ezen túllépek, próbálom megismerni és megérteni Emiliát. Kétségbeesésében osztozni, amikor a bérelt háznak hűlt helye, vagyis inkább amikor kiderül, hogy a bérbeadó egy csaló és csak a pénzére utazott. 

Helyette ott van viszont Seth, majd később Abby, akiknek édesanyja elutazott a hétvégére, és nekik is van egy szomorú, feldolgozandó problémájuk, majd csatlakozik a csapathoz az önmagát kereső Jim is, aki éppen megsebesült és kilenc, de az is lehet, hogy nyolc ujja van. Vagy még az is lehet, hogy megvan mind a tíz.:) Majd jön Sandy, a hurrikán.

Ezt először alig akarják elhinni, mert ezidáig csak a riogatás volt, aztán nem lett belőle semmi, de azért megtesznek pár szükséges óvintézkedést, majd amikor megérkezik a hurrikán, akkor már csak ők négyen vannak a hurrikán menedékhelyen, és csak magukra számíthatnak. Áram és víz nélkül maradnak pár napig, a város részei romokban, ők szülők nélkül. 

Szinte katasztrófakönyvnek tűnik, de egyáltalán nem az. Nagyon bírtam mind a négyüket, Abbyt a hatalmas szívével és eredetiségével, Seth-t a félszegségével és óriásí lelkével, Jimet a vagányságával, lezserzségével, bizonytalanságával együtt. Legtovább tartott Emiliát megkedvelnem, de ahogyan újdonsült barátai segítségével kezdte kibontani szirmait és elfogadni önmagát, úgy kedveltem meg én is egyre jobban. 

A könyv lezárásába egy kicsit talán bele lehetne kötni, hogy a problémák megoldásában nem mentek le nagy mélységekig, de úgy gondolom, hogy ez a történet Emilia szemszögéből nézve megfelelő lezárás volt, és igazából az már egy következő történet lenne, hogy a család hogyan jött ki ebből az elkeserítő helyzetből. Itt az volt a lényeg, hogy Emilia miközben barátokra talált, önmagát is megtalálta és kiállt magáért, bizonyos fokig önállóságra kényszerült és rájött, hogy akár boldog is lehet.

Nekem tetszett ez a könyv, kedves, bájos történet volt, komoly problémákkal a háttérben, szerethető szereplőkkel és közben még jó párszor mosolyogtam is.

9/10

Bea

Dolores Redondo: A láthatatlan őrző

A spanyol krimitrilógia első kötete a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, azóta 25 országban adták ki.

Egy kis navarrai településen kamaszlány meztelen holttestére bukkannak. A nyomok bonyolult indítattású, misztikus elemekkel fűszerezett rituális gyilkosságra vallanak. Kiderül, a környéken sorozatgyilkos szedi áldozatát. Salazar felügyelőnő vállalkozik arra, hogy fényt derítsen az igazságra, ám közben harcba kell szállnia saját gyermekkori tragédiájában gyökerező félelmeivel. Ráadásul kollégái és nővére féltékenységével is szembesülnie kell. Ahogy a történetbe újabb és újabb szálak fonódnak, Amaia nemcsak hivatását teljesíti, de önnön problémáinak megoldásához is közelebb kerül.

A thriller, mitológia és családtörénet e keveréke teszi eredetivé a könyvet, és a 

végkifejletig fenntartja az olvasó érdeklődését.

Mily csodás vidékek, és milyen kegyetlen gyilkosságok! Mondhatom szép egy párosítás! :)

Bevallom a könyv elolvasása előtt nem igazán voltam tisztában vele, hogy pontosan hol fekszik földrajzilag a könyv helyszínéül szolgáló Baztan-völgy, de most már utánanéztem, térképet tanulmányoztam, és felvilágosultam. :) A könyv leírásaiból gyönyörű tájak, erdők tárulnak a szemünk elé, és egy kicsit a baszk kultúrába is bepillantást kaphatunk. E két előbb említett elem felhasználásával már meg is van alapozva történetünk baljós, sötét, komor és hátborzongató hangulata, és a felbukkanó ősi mitológiai lényekről, mondák nyomán megelevenedő boszorkányokat, gonosz szellemeket még nem is említettem.

A kegyetlen gyilkosságok utáni nyomozás közben pedig egyre jobban megismerjük Amaia Salazar felügyelőnőt, bepillantást kapunk a mindennapjaiba és a tragikus múltú gyerekkorába is, őszintén megmondom ez engem sokkal jobban megrázott, mint maguk a gyilkosságok.

A befejezés pedig igazán bravúros volt, ugyanis be is volt fejezve, meg nem is. A nyomozás sikeres volt is, meg nem is. Egyszóval rövid időn belül sort fogok keríteni a következő részre is. 

9/10

Zsófi

Szabó T. Anna - Lackfi János: A nő meg a férfi/Verslavina

Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben, milyen válasz születik egy-egy szövegre. Tizenhat szerző - Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita - nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp. 

Sajnos be kell vallanom, azok táborába tartozom, akik kevés verset olvasnak. Talán lassan múlt idő lesz ez, mert mostanában mintha gyakran szembejönnének velem a versek, facebookon, molyon, és én szívesen elidőzök velük, elmélázok rajtuk és megállapítom néhányról, hogy milyen kedves, bájos, megható, szívfacsaró, olykor pityergek is rajtuk. Azt mondhatom, hogy a versek kezdenek meggyőzni. És mivel nem kell őket elemeznem, nem kell kitalálnom, hogy a költő mit is akart a verssel mondani, csak arra kell figyelnem, hogy belőlem milyen érzéseket váltott ki, milyen hangulatba kerülök tőle és milyen gyönyörűen megírta a költő a gondolatait, a tavaszt, a szerelmet, a legyőzhetetlen szomorúságot, a boldogságot, milyen szépen követik egymást a szavak, lassan barátságot kötünk. A versek és én.

A Verslavina versei játékos versek és komoly versek. Legtöbbször vidámak, nevettetőek, de néhol megcsillan bennük egy kis mélabú és szomorúság. 

Ez egy szórakoztató verseskönyv, amiben magadra, férjedre, szomszédodra és barátaidra ismerhetsz. Ráismerhetsz a férfira, aki bár negyven, de még fűti a hév, meccset, koncertet látogat, ott talán fűzi még a lányokat, de ha hazamegy, lehet, hogy ő a nyuszi, mert nem hagyja szóhoz jutni anyuci.  A férfi lehet macsó, lehet vagyonos, a fűnyírásban azért alapos. Nézegeti az elmúlt éveket, néha fiatal feleséget és kicsi gyereket, mert a férfi, ha negyven, akkor  tudja mit tegyen. Még akkor is, ha később tetteitől megretten. :)

A nő ha negyven, akkor mit tegyen? Nem tehet mást, éli tovább házasságát, szingliségét, anyaságát. Lehet víg és felszabadult, nem aggódik, hogy a tej kifut, profi háziasszony és negyven már ő, mit neki negyvenesen még egy csecsemő. Megbirkózik a nő mindennel, férjjel, kisgyerekkel, szeretővel. Ha nő már elmúlt negyven, életéről sok minden ellebben, könnyebb és nehezebb egyszerre, egy negyvenes nő élete. 

Ilyesmikről szólt a verslavina, igazán a megszólított és megverselt célcsoportban éreztem magam, és remekül szórakoztam, sokat nevettem. A kötet közepén kezdtem érezni igazán az oda-vissza, adok-kapok hógolyózást, amiből az egész lavina kialakult. Élveztem az egymásnak  rímekben történő feleselgetést, és bár a facebookon nem voltam szemlélője a kialakulásának, most szívesen és örömmel vettem részt e rímcsatában. 

És ne felejtsük el:  a férfi és a nő örök ellenségek, örök barátok és örök társak, egyik sem lehet meg a másik nélkül, és bár legtöbbször mindkettő mást akar, azt egymással, egymás társaságában szeretnék csinálni. 

Talán ezért jött létre egy ilyen vicces, ugratós, ironikus, néha keserédes verslavina, mert férfi és nő együtt játszotta és írta. /Nekem negyvenesnek tetszett eme remek versegyveleg.:)/

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

Sean Patrick: Ébreszd fel a benned rejlő géniuszt

„Zsenik ezrei élnek és halnak meg anélkül, hogy bárki felfedezné őket - akár önmaguk, akár mások.” (Mark Twain) 

Szeretnéd tudni, mint tanulhatsz a történelem legnagyobb alakjaitól, hogy a legjobbat hozd ki magadból? Ha igen, ez a könyv neked szól. 

Az író, Sean Patrick néhány rendkívüli személyiség életútján keresztül mutatja be, hogy milyen jellemző tulajdonságok hajtják a géniuszokat. Látni fogod többek között, hogyan indult útjára Walt Disney stúdiója, miként vált egy karddal játszó kisfiúból a hódító Nagy Sándor, vagy hogyan lett Nikola Tesla a megannyi nehézség ellenére az elektromosság atyja.

A kiválóság nem adottság, hanem egy út, amire Te is ráléphetsz. Mondj "IGEN"-t a saját kalandodra, és ébreszd fel a benned rejlő géniuszt!

Mitől zseni a zseni? A magas IQ-jától vagy az életben elért eredményeitől? Összefügg-e a kettő? Egyenesen következik-e egy magas IQ-ból, hogy  az ember sikeres lesz az életben? Kivételes, született tehetségek-e a géniuszok? Vagy jókor voltak, jó helyen? Szerencse, munka, kitartás, bátorság, hatalmas akaraterő és legfőképpen kíváncsiság hozza mozgásba a kivételes, híressé vált embereket. 

Sean Patrick könyvében kivételesebbnél kivételesebb embereket ismerhetünk meg, és történetükön keresztül mutatja be az író, mi szükségeltetik a zsenialitáshoz. Legalábbis azt biztosan megtudjuk belőle, hogy ezek az emberek hogyan lettek zsenik.

Megtudhatjuk, hogy nem feltétlenül születtek kivételes adottságokkal, hanem igen gyakran előfordult, hogy egy átlagos ember vált valamiben a legjobbá, csupán a saját erőfeszítései által. Gondolnánk-e, hogy Thomas Edisonról fiatal korában azt mondták a tanárai, hogy "túlságosan ostoba ahhoz, hogy bármit is megtanuljon"? Beethoven ügyetlen volt hegedűn, a tanárai nem jósoltak neki a zenében nagy jövőt. Michael Jordant nem válogatták be a középiskolás kosárcsapatba. Aztán mi lett belőlük?

Nagyon érdekes életutakat olvastam ebben a könyvben.

 Megtudtam, hogy egyáltalán nem baj, ha kíváncsiak vagyunk. A kíváncsiság, a mindent tudni akarás, a bele nem nyugvás hajtja előre az embert és olyan utakra vezetheti el, ahol még mások nem jártak. A kíváncsiság példáját Leondardo Da Vinci életén keresztül mutatta be az író, ami mindamellett, hogy elgondolkodtatott, nagyon érdekes is volt. Da Vinci nagyon sok első dolgot készített, ő volt az első anatómiai rajzok megalkotója, kíváncsisága hajtotta az emberi test megismerésére, ennek érdekében hullákat boncolt, aprólékosan megvizsgálta a testeket és lerajzolta őket. Állati tetemeket hasonlított össze emberi testekkel, rajzai káprázatosak és forradalmiak voltak, orvosi könyvekben még ma is megtalálhatók.  És mennyi mindent csinált még ezen kívül? Az utolsó vacsora, a Mona Lisa, egy életnagyságú robot (1495-ben!), a térképészet és még sorolhatnám. Csak Da Vinci zsenialitásával meg lehetne könyveket tölteni, ám Sean Patrick más géniuszokat is bemutat nekünk.

Ilyen Miguel de Cervantes, akit hősiessége, bátorsága és kitartása segített abban, hogy később megalkothassa  Don Quijote figuráját, amit sok irodalomtörténész az első, mai értelemben vett regénynek tart, bátorságának és állhatatosságának köszönhetően lehetett a spanyol irodalom legjelesebb képviselője.

De elmerülhetünk még Nikola Tesla fantasztikus kutatásaiban és találmányaiban, törhetjük a fejünket eltűnt találmányai rejtélyén és azon, hogy tulajdonképpen mi történt vele. 

Olvashatunk Nagy Sándorról, Szókratészről, Anglia szűz és becsületes királynőjéről, Erzsébetről, Hippokratészről, aki i.e 460-ban az orvoslás alapjait próbálta meghonosítani. Mind-mind nagyon különleges történet volt, és érdekes volt a géniuszságuk szempontjából megvizsgálni ezeket a kivételes embereket. 

Ha mi magunk zsenik nem is vagyunk, de inspirációt kaphatunk kitartásból, bátorságból, akaraterőből, erősíthetjük kíváncsiságunkat és tudásszomjunkat és ki tudja, egyszer talán még arra is rájövünk, hogy miben lehetünk kiemelkedőek. :)

Nagyszerű könyv volt, mindamellett, hogy inspirál, arra sarkall, hogy most azonnal menj fedezz fel valamit, kutass, olvass, keresgélj és kísérletezz, válj géniusszá, ezen kívül még érdekes és izgalmas ismeretekkel is gazdagított. 

A könyvet köszönöm az Álomgyár Kiadónak!

10/10

Bea