A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Axel Scheffler. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Axel Scheffler. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. december 13., kedd

Karácsonyi könyvek a legkisebbeknek

Találtam négy elragadóan bájos könyvet, ami a legkisebbek kíváncsiságát és érdeklődését is kielégítheti. Az egy év alatti gyermekeknek számos első dolog van az életében, gyakorlatilag minden első, mint ahogyan most éli meg az első karácsonyt is. Tíz hónaposan már élvezni is tudja a karácsonyfa szépségét, rácsodálkozik, sőt majd kíváncsian megrángatja, megnézegeti a díszeket, a fényeket.

Ezért szerettem volna téli, karácsonyi témájú könyveket összegyűjteni, amivel már a legkisebbeket is meg lehet ismertetni a karácsonyfával, közösen lehet várakozni és kíváncsian nézni, hogyan reagál rá, és mi tetszik meg neki legjobban az egyes könyvecskékből.  Az én 10 hónapos unokám egyik nagy kedvence Pipp és Polli, azok közül is nagyon szereti A barátságos csiga című kötetet, abból pedig a hangutánzó szavakat, amiket a szülei megfelelő átéléssel és hangerőn mondanak el ezredszer is neki, hogy élvezzék az arcocskáján felragyogó mosolyt és örömöt. 

2022. április 28., csütörtök

Gyerekeknek


Axel Scheffler: Születésnap

Pipp és Polli

Axel Scheffler rajongó vagyok, jöhet bármi, én is örömmel nézegetem. A gyerekeim is imádták. Ezek a strapabíró lapozók nagyon aranyos és igazán egyszerű történeteket rejtenek, és úgy gondolom, éppen az egyszerűsége miatt szerethetik a legkisebbek ennyire. 

Vidám, élénk színei, mozgalmas, sokat mondó és mutató képei sokáig és nagyon sok alkalommal lekötik a gyerekek figyelmét, az oldalakon egy-egy mondat található, de nagyon sokat lehet még pluszban beszélgetni róla. 

2020. december 14., hétfő

Gyerekkönyvek három korosztálynak

Régen sokkal nehezebb volt könyvet választani, mint napjainkban. Vagy most a nehezebb, amikor akkora a kínálat, hogy egy könyvesbolt polcai előtt állva habozva nyújtjuk előre a kezünket és nem tudjuk eldönteni, melyik könyvet is vegyük le a polcról? Az biztos, hogy bőven van miből válogatni, és ha rászánjuk az időt, akkor szerintem nagy megelégedéssel jöhetünk ki egy könyvesboltból, ahol a legjobb karácsonyi ajándékokat szerezhetjük be.

Ebben a bejegyzésben három különböző korosztálynak való könyveket mutatok, az egészen kicsiknek egy szuper aranyos lapozót, a már nagyobbaknak, akik végig bírnak érdeklődéssel hallgatni fejezeteket is egy történetből egy kalandos mesét és a még nagyobbaknak, akik már maguk is olvasnak, egy szívet melengető kisregényt Jackról, akinek problémája sok kiskamasznak ismerős lehet. 

2019. december 21., szombat

Gyerekeknek


Karácsony közeledtével szeretek karácsonyi könyveket olvasni, de ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül és nem mondtam semmi különös dolgot. Idén is a kezembe akadt néhány gyerekkönyv, melynek témája a tél, a karácsony, az ünnepvárás, szerintem a gyerekek is nagyon szeretik ezeket a könyveket, bennük, ha lehet még nagyobb az ünnepvárás izgalma. 

2019. július 15., hétfő

Gyerekek, gyerekek, szeretik a ....könyveket


Ismét gyerekkönyveket mutatok, amiből egy gyerekes családnál szerintem sosem elég, nyáron pedig különösen nagy szükség van olyan könyvekre, amelyekkel el tudjuk szórakoztatni a gyerekeket. Legyetek akár szülők vagy nagyszülők. Ha pedig még azok a könyvek ilyen szépek és cukik, mint a most következő két könyv, akkor  nyert ügyünk van, a gyerekek biztos örömmel és élvezettel fogják hallgatni és egy időre mi, felnőttek is átadhatjuk magunkat a mesék bűvöletének.


2019. március 26., kedd

Axel Scheffler: Csizmás Kandúr és a többiek


Három klasszikus mesét tartalmazó könyvecskét szeretnék nektek megmutatni. Miközben olvastam, eszembe jutott, hogy mikor a gyerekeim kicsi voltak, mindketten nagyon szerették őket, Bence a Csizmás kandúrt kedvelte, Zsófinak pedig a Három kismalac és a farkas volt a kedvence. 

Nem tudom, a mai gyerekek mennyire ismerik ezeket a klasszikusnak számító meséket, sőt, arra kíváncsi is lennék, hogy mennyire szeretik, de ha mégsem ismernék, akkor szerintem ezek az Axel Scheffler által írt és illusztrált kisméretű könyvek tökéletesek arra, hogy megismerkedjenek velük.