2017. január 31., kedd

John "Lofty" Wiseman: SAS Túlélési kézikönyv

Talán furcsának tűnhet, hogy nő létemre  egy ilyen könyv elolvasására vállalkoztam. Amikor azonban legelőször belelapoztam, rabul ejtett az a rengeteg információ és illusztráció, amivel szembetaláltam magam. Már akkor kiszúrtam magamnak az Élelem fejezetben a színes illusztrációkkal tarkított ehető növények felsorolását, benne gyógynövényekkel, mindenféle mezei növényzettel, gyümölcsökkel, a mérgező növények ismertetésével, valamint az ehető és a mérgező gombák ismertetésével. 

Az ehető sivatagi növények, kaktuszok és egyéb más virágok fák ismertetése olyan érdekes volt, mintha egy természetkönyvet olvastam volna. Azt gondolom, hogy erre az ismeretre nem valószínű, hogy valaha az életben maradáshoz szükségem lesz, de mindenképpen tanultam általa.


Ha pedig már az Élelem fejezettel kezdtem, akkor megemlítem az állati táplálékok felsorolását is. Ami bizony helyenként sok volt a kényes gyomromnak, ám mégis lenyűgözve és igen nagy érdeklődéssel olvastam. Azt már eddig is tudtam, hogy a termeszek és a hangyák igazi fehérjeforrások, a termeszek pedig még ízletesek és finomak is John Wiseman szerint, és a tojásuknak is nagy a tápértéke, de most azt is megtudtam, hogy ehetünk darazsat, szitakötőt vagy akár gilisztát is, ha más élelemhez nem tudunk hozzájutni. És arra is megtanít John "Lofty", hogyan tudjuk a leghatékonyabban, leggyorsabban megfogni és elkészíteni ezeket a élelelforrásokat.  Néha azért forgott a gyomrom, de nagyon érdekfeszítő volt.:)

A könyv nagyon sokrétű, nem is olyan egyszerű egy rövid kis értékelésben bemutatni.  Különböző helyszínek, területek túlélési technikáit mutatja be. Mit kell tennünk sivatagban, trópusi esőerdőben, sarkvidéken, a nyílt óceánon, hegyekben, ha valamiféle baleset, katasztrófa ér bennünket, hogyan tudunk életben maradni. 

Azt gondolom, hogy a magyar emberek többségét nem fenyegeti a veszély, hogy a sivatagban, esőerdőkben kell kaktuszokat vagy bogarakat keresgélni éhen halás ellen, vagy jeges hegyen valamiféle menedéket kialakítani,  ám ettől függetlenül ezeket a részeket is imádtam olvasni, olyan volt, mintha egy Bear Grylls filmet néznék.

Nagyon hasznos és érdekes dolgokat olvastam, például arról, hogyan tudjuk az állatok és madarak viselkedéséből kikövetkeztetni, mennyire messze lehet tőlünk ivóvizet találni,  hogyan tudunk a fák leveleiből lepárlással vizet nyerni, vagy éppen másféle növényekben hol találhatunk vizet. 

Tudtátok, hogy átlagosan az ember három percig képes életben maradni levegő nélkül, három napig víz és három hétig élelem nélkül? Kivételek mindig akadnak és az emberi élni akarás és az emberi test sok mindenre képes. Azt tudtam, hogy víz nélkül sokkal kevesebb ideig bírja az ember szervezete, mint élelem nélkül, de nem gondoltam, hogy ennyire kevés ideig. Egy átlagos felnőttnek a túléléshez legalább napi negyed liter vízre van szüksége. 

Túlélési tanácsokat kapunk egy lavina, egy földrengés, egy árvíz okozta katasztrófa bekövetkeztekor teendő legfontosabb tennivalókról és túlélési viselkedési formákat ismerhetünk meg, valamint nagyon hasznos elsősegélynyújtási ismereteket képekkel, még egy hirtelen megindult szülés levezetését is ismerteti velünk a szerző. 

Egyik kedvenc részem volt az önvédelmi technikák bemutatása, mit tehetünk, ha megtámadnak, fojtogatnak vagy éppen elrabolni készülnek bennünket. Ez nekünk nőknek nagyon hasznos fejezet szerintem, sőt még egy kutyatámadás elhárítására is megkapjuk a legjobb tanácsokat. 


Ajánlom ezt a könyvet, igazán értékes és különleges  ismeretekhez juthatunk a segítségével. 

Olvasás közben még az is eszembe jutott, hogy könyvet íróknak is nagy hasznára lehet, mintegy szakértőként segíthet, és számtalan ismerettel, vagy akár ötlettel is szolgálhatna egy történet megírásában. Sőt, akár önvédelmi eszköznek is használható a vastagságából és súlyából kifolyólag. :D

10/10

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

Bea

Fülszöveg: 
John "Lofty" Wiseman 26 évet szolgált a brit Különleges Légi Szolgálatnál, az SAS-nél. A SAS Túlélési kézikönyv a világ egyik leghíresebb harci elitalakulatánál alkalmazott kiképzési technikán alapul. 
Az SAS Túlélési kézikönyv a túrázók és utazók legátfogóbb útitársa. A könyv mindent felölel, a vadonbeli táborkészítéstől és élelemszerzéstől kezdve a városi önvédelemig és biztonságig, felkészítve az olvasót a szárazföldi, vízi és városi túlélésre. 
Felkészülés - a legnaprakészebb és legsokoldalúbb felszerelés összeállítása és használata
Tájékozódás és haladás - ismeretek, módszerek és eszközök az ismeretlen területen való eligazodáshoz.
Élelem és egészség - élelem keresése, alapanyagok beszerzése és gyógyítás.
Városi biztonság - veszélyes helyzetek felismerése, önvédelem és mások megmentése.
Katasztrófahelyzetek - természeti vagy ember okozta katasztrófák túlélése, mi a teendő árvíz vagy tűzvész esetén.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznosnak bizonyul ez a könyv az értékelés alapján, sőt felébreszti bennem a gyereknindzsát! Beöltözve, bujkálni a bokrok között és eljátszani a nagy kalandot. Biztos, hogy magammal vinném a könyvet is, ha már olyan vaskos, legalább lenne mit enni ;-)) Vacsira egy kis betűleves!! Nagy kedvem lenne most inkább ilyesmiket csinálni! Köszi a reggeli kalandot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betűleves, haha! Látod, milyen sokoldalúan használható ez a könyv? Sokat utazóknak különösen ajánlott, mert nem tudhatod, mikor lesz szükséged arra, hogy szuper menedéket építs, vagy tudd, hogyan kell halat fogni horgászfelszerelés nélkül. Hogy a medvével inkább ne próbálkozz, mert kérdéses, hogy kiből lesz a végén élelem :D, de bármikor nyugodtan ehetsz hangyát de még darazsat is. :D

      Törlés