Ezeket néztük a héten #11

Elég régóta nem volt már filmes bejegyzés a blogon. Az olvasói válsággal hál' istennek sosem szoktam találkozni, most viszont szembefutottam egy "filmnézési válsággal". Valahogy lusta voltam filmet nézni, helyette inkább olvastam, pedig tényleg annyi film van már, amit meg szeretnék nézni. De most úgy tűnik elkezdtem kilábalni ebből a dologból, sőt egy új kedvenc sorozatot  is találtam magamnak, és méghogy találtam, de már be is daráltam az első évadot. Hogy mi is ez a sorozat az mindjárt kiderül, de először nézzük milyen filmeket néztem/néztünk mostanság. Itt zárójelben megjegyezném, hogy Anya csak nagy győzködések árán szokott velünk filmet nézni, egyszóval nagyon nehezen lehet rábírni arra esténként, hogy a könyve helyett minket, és egy filmet válasszon..., de sebaj itt vannak nekem a fiúk, az én hű filmnéző cimboráim.

Heti ez+az - Új rovat a láthatáron!

A filmes bejegyzéseinknél időnként személyes kalandjainkat is megosztottuk veletek, és arra gondoltunk, hogy ezek a személyes csacsogások, pletykálkodások kapjanak külön lehetőséget. Mivel mindketten nőből vagyunk, ezért kíváncsiak is, és mások blogján is szeretjük olvasgatni a személyes utalásokat, szeretjük kitalálgatni, hogy kit és mit rejt egy blog, egy hangzatos név. Az új rovatunk neve "Heti ez+az" lett, és ebben lesz minden. Személyes kalandok, könyvtári akciók és a héten felkerült értékelések rövid összefoglalója. Reméljük fogjátok Ti is szeretni, nekünk örömet okoz az írása. (Még akkor is, ha már az első alkalommal jól összevitáztunk Zsófival a bejegyzéshez készítendő fotók kitalálásán.:)) 

Joachim Meyerhoff: Mikor lesz végre megint olyan, amilyen sosem volt

Az észak-német kisvárosban élő Joachim egy pszichiátrián nőtt fel. No nem azért, mert ő maga is ápolt lenne, hanem azért, mert az édesapja a helyi ifjúsági pszichiátria igazgatója, házuk pedig az intézet területén áll, körülvéve síkagyúakkal, debilekkel, trotlikkal, agyrokikkal - ahogy a fiúk, a három testvér, nevezi őket. Különös élet az övék: hétköznapjaikat egyszerre élik a normális világban, iskolában, családi körben, ugyanakkor jelen van az életükben egy egész más, szürreális, abnormális világ is. De vajon ki mondja meg, mi a normális és mi az abnormális? Vajon mekkora esélye van a gyerekeknek, hogy egészséges felnőttekké váljanak?

Az önéletrajzi ihletésű könyvben az író saját életéből mesél el történeteket, melyek egyszerre felkavaróak, humorosak, olykor pedig végtelenül groteszkek vagy épp megindítóak, mindezt egy nem átlagos család és egy gyermekpszichiátria mindennapjaiba ágyazva.

Nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan könyvre akadtam, ami teljesen meglepett, jó értelemben, és már az első oldalakon éreztem, hogy ez nagy kedvencem lesz. Így is lett, mert egy olyan szeretetteli és humoros történet volt ez, amilyet már régen olvastam. Olyanfajta könyv ez, ami végigmegy az egész családon, mert biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak tetszeni fog.

Lehet, hogy közrejátszik ebben az, hogy egy éppolyan dilis és őrült család vagyunk mi is, mint a könyvben szereplő, nagyon sok rokon vonást fedeztem fel magunk között. Ők még rendelkeznek azzal a plusszal is, hogy egy pszichiátria kellős közepén laknak, ahol az apa az igazgató. 

Így hát a család mellett, megismerhetjük a pszichiátriai intézet életét, az ápoltakat, Joachim, a legkisebb fiú tolmácsolásában. Nagyon emberien mutatja be a gondozottakat, akik közül barátai is akadnak, és amint mi is megismerjük őket, már meg is kedveltük ezeket az embereket.  Joachim ide született, itt nőtt fel, itt volt kisfiú, teljesen természetesen járkált az intézetben és az ápoltak között.  Az édesapja is szívesebben hívta meg a saját születésnapjára három fiatal ápoltját, mint a kollégáit, vagy ismerőseit. Ebből aztán mókás helyzetek adódtak. Nagyon szeretetreméltó volt, ahogyan bemutatta Josse a szülei kapcsolatát, amiből mi is akkor láttunk többet, amikor már Joachim nagyobb lett és jobban megértette a dolgokat. Imádta őket, az édesapjáért különösen rajongott, az édesanyja volt azonban az, aki bármikor meg tudta nyugtatni, a bátyjai pedig néha elég utálatosan bántak vele. 

Vicces és szívmelengető események éppúgy voltak a történetben, mint megható és megrázó történetek. Végignevetgéltem az egészet, annyira jófej család voltak, a pszichiátriai intézet pedig megfelelő háttere volt nem teljesen normális életüknek. 

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, nekem nagyon-nagyon tetszett,  és kedvencem is lett ez a némileg extrém családregény. 

10/10

Bea

Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész!

10 tanács a kreativitásról

Nem kell zseniknek lennünk, csak legyünk önmagunk! Ne féljünk beismerni, hogy szinte semmi sem eredeti a művészetekben, hagyjuk, hogy a bennünket érő hatások újabb ötleteket és képzelettársításokat szüljenek: A kreativitás ott van mindenütt és mindenkiben.

Austin Kleon tíz inspiráló tanácsa előhozza művészi vénánkat, és egy sokkal kreatívabb élethez vezet. Foglalkozzunk azzal, ami igazán leköt bennünket, járjuk a saját utunkat, hogy mielőbb megtaláljuk szenvedélyünkben életünk értelmét!

Felejtsük el régi berögződéseinket, írjuk meg a könyvet, amelyet mi is szívesen olvasnánk, vagy rendezzük meg a filmet, amelyet szívesen megnéznénk. 

A Lopj úgy, mint egy művész! a digitális korszak kiáltványa.

"A művészet lopás" - mondta ezt Picasso is.

Ez egy inspirációs zsebkönyv, amit jó volt végigolvasni, érdemes szem előtt hagyni és időnként belelapozgatni. Biztat arra, hogy merjünk önmagunk lenni és ehhez ne féljünk mások ötleteit tanulmányozni, inspirálódni mások művészetéből, akár úgy tanulni, hogy lemásoljuk más emberek műveit, alkotásait. Mert eközben tanulunk, többek leszünk és előbb-utóbb úgyis hozzátesszük a saját egyéniségünket a másolt alkotásainkhoz is. 

Emlékeztet arra, hogy járjunk nyitott szemmel a világban, mert bármikor találhatunk valamit, amit felhasználhatunk a művészetünkhöz. Legyen az írás, festés, vagy bármilyen más művészeti vagy kreatív munka. Ne gondoljuk azt, hogy a világ szürke és unalmas, csak nyissuk jól ki a szemünket és az agyunkat, hogy besétálhassanak rajta ezek az elsőre jelentékelen dolgok, mert később egyszer csak előugorhatnak, és akkor rájövünk, hogy ezt érdemes felhasználnunk.

Lelkesítő könyv, azt tanácsolja, hogy bátran ötleteljünk, mert minden alakít bennünket, ami egyszer már megfordult a fejünkben, ráadásul minél több ötletünk van, annál könnyebb kiválasztani belőle egyet.:)

Legyünk alaposak, nézzünk a dolgok mélyére, mindennek nézzünk utána, legyünk alaposabbak a többieknél.

Austin Kleon saját tapasztalatait osztja meg ebben a kis könyvben, nem állítja, hogy ő találta fel a spanyol viaszt, éppen ellenkezőleg, sokat idéz másoktól is, mégis oda kell figyelni a tanácsaira és érdemes megfontolni is őket.  Engem fellelkesített, más téren pedig megnyugtatott. :)

10/10 

Bea 

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész

Vakációjáról visszatérve Agatha Raisin döbbenten tapasztalja, hogy új jövevény tűnt fel a faluban, egy nő, aki mindjárt be is férkőzött a vonzó agglegény, James Lacey kegyeibe. A szépséges Mary Fortune minden tekintetben különb Agathánál, a kertben pedig egyenesen verhetetlen, és Carsley kertészeti kiállításának közeledtével Agathát ez egyre inkább nyomasztja. Így amikor Maryt holtan, virágcserépbe ültetve találják, Agatha megragadja a lehetőséget, hogy gyökerestül kiássa a falubeliek titkait, és besározza a szerencsétlen áldozatot. Ám Agathának is megvan a maga piszkos kis titka...

Elhatároztam magam, hogy most már végre végigolvasom Agatha összes kalandját, csak szépen kis adagokban, mondjuk havonta egyet, nehogy véletlenül az agyamra menjen ez a dilis nőszemély, mert egyszer, amikor egymás után több kalandját elolvastam, már éreztem, hogy egy kicist túladagoltam Agatha Raisint. 

De kis adagokban egyébként imádom ezt a nőszemélyt és a vicces kalandjait.

Ha jobban megnézzük, minden Agatha Raisin történet receptje ugyanazokból az összetevőkből áll: az események középpontjában Agatha áll, aztán jönnek a macskái, egy jó nagy adag James Lacey után való epekedés, aztán a hirtelen kiábrándulás James Laceyből, ezek után következik egy rejtélyes gyilkosság, no és persze ott van történeteink fő helyszíne, a csodálatos angol falucska Carsley, ahová én azonnal beköltöznék, de ne feledkezzünk meg a falu lakóiról sem, akik nélkül egy Agatha Raisin történet sem lenne az igazi.

Egyszóval minden egyes Agatha-kötet kézbevételekor egy jó nagy adag móka és kacagás vár ránk, és emellett még nyomozgatunk is egy kicsit. Elárulom én legtöbbször sosem jövök rá, hogy ki a gyilkos, úgyhogy a könyvek végén mindig jól meg is lepődök.

A fülszövegben is említett kertészeti kiállítás egész Carsley lakosságát lázba hozza, és ebből az egészből Agatha sem akarja kivonni magát, azt teljességgel figyelmen kívűl hagyva, hogy semmit sem ért a kertészkedéshez.

Az elültetett kertész szerintem a kiemelkedően jó Agatha Raisin történetek között van, a poénok nem erőltetettek, a gyilkosság kellően agyafúrt, és Agatha is hozza a szokásos formáját, így hangosan nevetős percekben sem fogunk hiányt szenvedni. 

9/10

Zsófi

Jodi Picoult - Samantha van Leer: Sorok között

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék...örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napont azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát .... egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...

A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét - egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

Egy anya-lánya könyvesblog mi mást is írhatna erre az  anya-lánya könyvre mint, hogy fantasztikus! Már csak az anya-lánya közös munka miatt is, hiszen mi aztán tudjuk milyen az. :) Jodi Picoult és lánya Samantha van Leer valami zseniálisan eredeti történetet hozott létre! Imádtam  közös alkotásukat, annyira egyedülálló ötlet és megvalósítás, hogy csak rajongani és lelkendezni tudok a könyvről.

Jodi Picoult a kedvenc íróm. Könyvei nem könnyű témákat, helyzeteket dolgoznak fel, megcibálják a lelkünket és megdolgoztatják a könnycsatornáinkat.

Ez a könyv egyáltalán nem ilyen! 

Ne várjunk tipikus Jodi Picoult-os regényt, sőt, ne várjunk semmit, csak engedjük el magunkat, kezdjünk el olvasni, és nagyon gyorsan hat majd a varázslat, ezt garantálhatom. 

Ez egy gyönyörű mese. Mese a mesében vagy inkább mese az életben? A szereplők fantasztikusak. Deliláról már olvashattunk a fülszövegben, ő egy 15 éves, könyvmoly lány, aki a suliban a többi lány között úgy érzi magát, mintha egy másik világban élne, szívesebben félrevonul a könyvével, mintsem semmitmondó dolgokról csacsogna.  Ezt teljesen meg tudtam érteni, már ezzel a szívembe lopta magát. Egyetlen barátnője a horrorfilm-rajongó , punk Jules, aki szintén nem egy átlagos lány. Delila az  édesanyjával él, aki keményen dolgozik, hogy eltartsa kettőjüket, és aggódik lánya miatt, jobban szeretné, ha nem lenne ennyire magányos. Nem csoda, ha még jobban kétségbe esik, amikor azt látja, hogy lánya egy mesekönyvet hurcol mindenhová magával.

Azzal még nem árulok el semmit, hiszen a fülszöveg is megmondta, hogy egy délceg (na jó, dögös) királyfi miatt hurcolja mindenhová Delila ezt a könyvet. Talán mindannyian rajongtunk már mesehősért gyermekkorunkban, vagy éppen nagyobb korunkban egy-egy jó pasiért valamelyik könyvből.  Megsúgom én egy kicsit szerelmes voltam Süsüből a jó királyfiba,  majd később Szilvási Lajos Egymás szemében című könyvének egyik főhősébe Attilába, éppen 15 évesen olvastam. :)

Szóval Delila is rajong Olivér királyfiért, aki egy igen jóképű 16 éves fiatalember, csak egy baja van, hogy egy kétdimenziós, kétcentis papír, egy illusztráció. Egy mesehős, akit csak kitaláltak, aki oda van rajzolva a könyvbe, aki nem él. Vagy.....?

Nem akarom elrontani az olvasási élményeteket, ezért igyekszem nagyon óvatosan fogalmazni, mert nekem - így, hogy igazából nem tudtam a fülszövegen kívül semmit - nagyon nagy élmény volt.  

Olvashatunk egy mai történetet, egy mai diáklánnyal, aki iskolába jár, nem túl népszerű, nem szívesen jár matekra, de azért készül a dolgozataira, zenét hallgat, ha senki nem látja táncot is lejt rá, és titkolózik az édesanyja előtt.

És olvashatunk egy mesét, megismerhetjük a mese szereplőit, megtudhatjuk, hogy a tündérek kedvesek-e, avagy nem, a sellők mit gyűjtögetnek a tenger mélyén, na és a manók is igen furcsa szerzetek.  Olivér királyfi, Szerafima, Frocli, Naspolya mind-mind készenlétben állnak, hogy amikor kezdődik a mese, minden a helyén legyen, az Olvasónak ne kelljen csalódnia. 

Én nem is csalódtam, végleg (és örökké) Jodi Picoult rajongó lettem, és természetesen ne feledkezzünk meg Samantháról sem, akinek a fejéből az egész ötlet kipattant és édesanyjával közösen megírta ezt a tündéri történetet. Rajongok Samantháért is , és remélem fogok még a nevével jó pár könyv borítóján találkozni.

Kicsit talán viccesnek tűnhet, hogy én olvastam el először a könyvet, mert azt gondolhatnánk, hogy Zsófihoz talán közelebb van még a gyermekkor és a mese, de már többször is említettem, hogy imádom a meséket, és ez a könyv egy olyan mese és fantázia, amit bármelyik könyvmoly szívesen átélne, szívesen lenne Delila helyében, legyen 9, vagy akár 99 éves. Olvassátok el és megtudjátok mi van a Sorok között!

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10*/10

Bea

Anne-Laure Bondoux: Csodák ideje

Amikor a vámosok megtaláltak a francia határon egy kamion rakterében lapulva koszosan és büdösen, tizenkét éves voltam. Fogalmam sem volt róla, hogy az útlevelem hamis, és néhány papagáj módra ismételt francia szó kivételével csak oroszul beszéltem. Nem tudtam elmagyarázni, hogyan jutottam el a Kaukázustól idáig, az emberi jogok és Charles Baudelaire hazájába. A legnagyobb baj, hogy útközben elveszítettem Gloriát. Gloria Bohéme-et, aki azóta vigyázott rám, hogy anyám meghalt. 

Vele a háború, a határok, a nyomor és félelem ellenére szabadon éltem. Rettenetesen hiányzott nekem, de nem mondtam le a reményről, hogy egyszer megtalálom ezt a hatalmas szívű asszonyt, aki elvarázsolta az életemet.

A regény számos irodalmi díjban részesült, Franciaországban csakúgy, mint külföldön.

Ez a könyv egy kisfiú Kumail és az őt felnevelő asszony Gloria története.  Kumail hétéves, amikor történetét megismerjük. Gloriával menekülnek a Kaukázusból, sok másik sorstársukkal együtt. Mivel a kisfiú szájából ismerjük meg a történetet, mi is csak annyit tudunk, amennyit ő.  Az ő szemén keresztül látjuk a Nagy Házat, ahol sikerül hosszabb időre meghúzniuk magukat, de mégis mindig ugrásra készen. Kumail, hála Gloriának a nehézségek és tragédiák közepette gyerek tud maradni, vannak játszótársai, tanul a Nagy Ház iskolájában és majd' minden este kéri Gloriát, hogy mesélje el a történetét. Aki minden este mesél az ő Kumailjának, elmeséli, hogyan halt meg az anyja, hogy kerültek ők ketten egymás mellé, és ő Gloria hogyan került ide a Nagy Házba. 

Amikor menekülniük kell tovább, Kumail azt sem éli meg tragédiaként, mert ott van Gloria, aki mindent széppé tesz. Kalandok és viszontagságok, szívbe markoló emberi történetek, félelem és a remény az útitársaik, miközben megpróbálják elérni kitűzött céljukat. 

Kumail gyermeki ártatlansága és naívsága nagyon szerethetővé és szinte egyszerűvé teszi a történetet. Gloria jelent neki mindent, az anyát, az otthont, ahol Gloria van, ott Kumail boldog. Amikor sokat kell vándorolniuk és éheznek, nem panaszkodik, mert Gloria reményt, erőt és szeretet ad. Nagyon megható, ahogyan ő is ragaszkodik az asszonyhoz, ahogyan aggódik érte. Útjuk során is találnak barátokat, akiknek segítségével kilábalnak a nehézségekből és tovább mehetnek, ahogyan Gloria mondja: mindig csak előre.  Közben tudjuk, hogy a háttérben háború zajlik, emberek menekülnek, de mi is minél később akarjuk látni a valóságot, ahogyan Kumail sem tudja, hogy tulajdonképpen miért is mennek ők Franciaországba. Elgondolkodtat az élet és szabadság fontosságáról, arról, hogy mik a fontos dolgok az életben. Az önfeláldozás szép példája ez a történet, Gloria egy nagyon erős, kemény asszony. 

Nagyon szép, megható történet szülői és gyermeki szeretetről, igazságról, hazugságról, összetartásról, menekülésről és egy új élet reményéről. A csodákba vetett hit erejéről, mert csodák történhetnek. 

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a könyv borítója teljesen mást sugall, szerintem nem illik ehhez a könyvhöz.)

10/10

Bea

Jennifer Nieven: Veled minden hely ragyogó

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozzák ebben. 

Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. 

Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony tetején találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat.

Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a "természet csodáit", de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak... Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább  kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

A könyv meghódította a New York Times sikerlistáját.

A könyv már a legelején egy nagyon erős kezdéssel indít, ugyanis Violet és Finch éppen a gimi óratornyának tetején egyensúlyoznak, míg végül Finch lebeszéli Violetet az ugrásról. 

Ezek után halad tovább a történetünk, egy kicsit jobban megismerjük Violetet és Finchet is. Itt még nem igazán tudtam, hogy hová fogunk kilyukadni, az egész sztori csak amolyan tipikus amerikai gimis történetnek tűnt, középpontban a nővére elvesztését feldolgozni próbáló népszerű lánnyal és egy igazi különc, a középiskola fura bogara típusú fiúval. Na jó, Finchet szépen lassan egyre jobban megkedveltem, ám Violetet egy kicsit tovább tartott megszeretnem. Jót is mosolyogtam magamban, hogy milyen ütős csapat lenne egy ilyen kiközösített és megbélyegzett könyves szereplőkből össszeválogatott supergroup, még én magam is büszke tag lennék közöttük. 

Na de a lényeg a lényeg, hogy a tipikus young adultnak tűnő történetünkből egy olyan fantasztikus szerelmi történet lesz, aminek még az én kemény szívemet is sikerült meglágyítania. :) Finch hatására Violet új erőre kap, és nem zárkózik be többé a saját világába, újra élni kezd.

De aztán a történet tragikus fordulatot vesz, és így a könyv végére nem is tudtam igazán eldönteni, hogy tetszett-e ez akkor nekem valójában, mert így már tipikusan az a történet lett, amit nem is pontoznék szívesen. Az első felére egy erős 8-ast adnék, a második felét pedig nem is fogom pontozni.

Egy kicsit bővebb SPOILERES kifejtése a véleményemnek:

Egyáltalán nem sejtettem, hogy ez a vidám borító és cím egy ilyen tragikus történetet takar majd. Mert bizony meglehetősen felháborodtam, amikor eljutottam a könyvnek addig a bizonyos pontjáig, hisz hiába voltak már ezelőtt is baljós jelek a történetben, én azért bíztam a happy endben. Komolyan el sem akartam hinni, hogy tényleg megtörtént az ami, sőt még pár oldalon át  reménykedtem is, hogy csak valami félreértés történt, de sajnos nem.

Valahogy nem igazán jövök ki jól az olyan történetekkel, amelyeknek a depresszió és az öngyilkosság áll a középpontjában. A könyv utószavában mesél az írónő egy kicsit a saját életének tragikus részleteiről, az utószó végén pedig megszólítja a Finchéhez hasonló helyzetben lévő fiatalokat, miszerint ne tartsák magukban a problémáikat és sérelmeiket, hanem mondják el valakinek, kérjenek segítséget, mert van segítség.

De ha a könyv történetét nézem, akkor meg úgy látom, hogy Jennifer Nieven ennek pont az ellenkezőjét mutatja be. Hisz én,  ha egy depresszív lelkiállapotban lévő személy lennék, egyáltalán nem látnám a világot egy jobb helynek ennek a könyvnek az elolvasása után.

Nehéz téma ez, amiről nem könnyű írni, főleg nekem, mert nálunk a családban szinte már hitvallásnak számít a pozítiv életszemlélet, és mindig van mellettem/mellettünk valaki, aki kihúz bennünket a sötétebb gondolatok örvényéből.

Zsófi

A Hónap Könyve(i) februárban

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap legjobb könyveit. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak.

Rosalie Ham: A ruhakészítő

Nagyon kellemes meglepetés volt ez a könyv, mert a borítója és a fülszövege alapján nem gondoltam, hogy egy ilyen ironikus, gyakran megmosolyogtató, ugyanakkor kicsit keserédes,  nem is annyira könnyed, már-már szépirodalmi történetet kapok. /Bea/

John Elder Robison: Nézz a szemembe fiam

Johnt már megismerhettük a Nézz a szemembe c. könyvéből, ahol a saját életét mutatta be, és csak érintőlegesen a kisfia születését. Ezt a könyvet teljes egészében a fiának szentelte, egészen születésétől 18 éves koráig végigkísérhetjük csetlés-botlásaikat, nehézségeiket. Nagyszerű könyv ez is, tele humorral és szeretettel. /Bea/

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Az egyik legmegrázóbb, legelgondolkodtatóbb könyv amit az utóbbi időben olvastam. Szerelemről, boldogságkeresésről, eutanáziáról, érzelemmel és humorral. /Bea/

Ralph Helfer: Elefántok elefántja

Modok, az elefánt és Bram élete, kalandjai, vándorlásai, némi misztikum, sok-sok szeretet, bátorság és egy eltéphetetlen kötelék. No meg cirkusz. Ezekre számíthatunk ebben a nagyszerű könyvben. /Bea/

Gwen Cooper: Homér

Egy vak kismacska megmenekülése, csodálatos élete, kalandjai Gwen Cooperrel, egy igazi macskaimádó lánnyal. Nagyon aranyos, kedves és szeretetre méltó történet. /Bea/

Wass Albert: Tavak és erdők könyve

Csodálatos mesék a gyönyörű Erdélyből, a békés tavak mellől és az elvarázsolt erdőkből. Társaink lehetnek esténként tündérek, manók és mindenféle népek az erdőből és a tavakból. /Bea/

S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

Bár egyikünk sem adott 10 pontot a könyvnek, mégis megemlítjük ebben a válogatásban. Azért, mert mindketten szeretjük a Skóciában játszódó történeteket, itt is elvarázsolt bennünket a skót táj gyönyörűsége, ugyanakkor barátságtalansága és hidegsége is, és ugyanez volt jellemző a könyvre. Erős indulatokat váltott ki belőlem, haragudtam az anyára, nem értettem tetteinek mozgatórugóját, sok értelmetlen és vitatható dolog volt a történetben, mégis valamiért nagyon megmaradt bennem. Sajnáltam volna, ha kihagyom. /Bea/

Giulia Enders: Bélügyek

Nagyszerű könyv, hétköznapi emberek számára is érthető és megemészthető módon. Megismerkedhettem közelebbről egy nagyon fontos szervrendszeremmel, a beleimmel. Tudom, milyen testhelyzetet a legideálisabb felvenni a wc-n, ha produkálni is szeretnék valamit, és milyen ételeket kell ehhez leginkább ennem. Tudom, miért korog a gyomrom, nem, nem feltétlenül azért, mert éhes vagyok, hanem azért mert odabent a bejárónő végzi a dolgát.:) És azt is megtudtam, hogy nem vagyok egyedül. Tulajdonképpen nagyon sokan vagyunk bennem, rengeteg baktérium él még velem és végzi odabent a napi rutin feladatait.:) Nagyon tanulságos könyv volt. /Bea/

L. M. Montgomery: Anne otthonra talál

Ahogy Anya is, úgy most én is Anne-rajongó lettem, alig várom, hogy olvashassam a sorozat következő részét. Nagyon kedves és bájos történet volt ez. Avonlea pedig bekerült a kedvenc könyves helyszíneim közé. /Zsófi/

Angela Carter: Esték a cirkuszban

Az Esték a cirkuszban megjelenésével a közelmúlt világirodalmának egyik remekművét veheti kezébe a magyar olvasó. Angela Carter 1984-ben kiadott regénye egyszerre játékos, ironikus, érzelemgazdag történet és lebilincselő olvasmány. Főszereplője Fevvers, a szárnyas nő, aki puszta létével felforgatja a századforduló Londonját és Európáját. A légtornásznő fordulatos és lélegzetelállító kalandjait követve eljutunk a női szörnyek múzeumába, egy szentpétervári hercegi kastélyba, egy szibériai finnugor törzs mágikus realista világába, de legfőképpen a cirkuszba, ahol találkozhatunk kártyajós kismalaccal, gyáva erőművésszel, a világ leghátborzongatóbb bohócaival, tudós majmokkal és keringőző tigrisekkel. És közben izgulhatunk, hogy egymásra talál-e Fevvers és a jóképű amerikai riporter, aki bohócnak áll, hogy leleplezze a légtornásznő titkát. A Carter által teremtett feledhetetlen figurák megelevenedése, a mesemotívumok és az irodalmi utalások sokasága a pikareszk történet kavalkádjában kivételes olvasmányélményt nyújt.

A cirkuszos téma miatt került a kezembe ez a könyv, elhatároztam, hogy az összes magyarul megjelent cirkuszos könyvet el fogom olvasni előbb-utóbb. Goodreadsen találtam is meglehetősen sok cirkuszos polcot,  listát, de csak fél szemmel nézegettem, nem akartam nagyon fájdítani a szívem.

Az Esték a cirkuszban olvasása közben egy csodálatos utazáson vettem részt. A könyv történetének három része volt, és mindegyikben főszerepet játszott az ünnepelt és híres artista, a szárnyakkal született nő Fevvers, aki  egy bordélyházban töltötte gyermekkorát, majd a női szörnyek múzeumában kereste meg a mindennapi betevőjét, mielőtt még az egész világ a lábai előtt hevert volna. 

A másik fontos szereplőnk, aki szintén végigkísér minket a történet folyamán az az amerikai újságíró Jack Walser, akinek a könyv elején Fevvers nagy részleteséggel elmeséli mindennapinak cseppet sem mondható életét.

Már itt  elvarázsolt engem a történet, no és persze maga Fevvers is. 

Mivel Jack Walsert is ugyanígy magával ragadja az artistanő személyisége, úgy dönt, hogy követi őt, megszökik ő is a nő világkörüli turnéra induló cirkuszával, mégpedig úgy, hogy bohócnak áll.

A második részben mi is megszökünk a cirkusszal Szentpétervárra, találkozunk a cirkusz tulajdonosával Kearny Ezredessel és az ő jóstehetséggel megáldott malackájával, a tigrisidomár Hercegnővel, Buffóval a bohócok vezérével, de megismerjük a csimpánzidomár szeretőjének, a bájos és elveszett Mignonnak a múltját is.

Ezekben a részekben is feltűnik már egy-két furcsaság, példul a cirkuszt elhagyó csimpánzok, akik az általuk írt szerződésük apróbetűs részére hivatkozva távoznak, de az igazán szürreális és képtelen fordulatok még csak most várnak majd ránk, a kies szibériai vidékeken.

Egy csipetnyi cirkusz, egy csipetnyi szürrealizmus, egy jó adag nevetés, egy kis varázslat, és kész is ez a felnőtteknek szóló elbűvölő mese. Nem olyan könnyű erről a könyvről írnom, mert nagyon sokszínű volt, és igen, néha megfoghatatlan is. Angela Carter pedig nagyon jó mesélő volt, nagyon tetszett ez a könyv, persze ebben a cirkusznak is nagy szerepe volt. Örölük, hogy én is megszökhettem egy kicsit a cirkusszal, elszakadhattam a valóságtól, és Fevversszel együtt szárnyalhattam a föld felett, ezeket az élményeket nem fogom egyhamar elfelejteni.

9/10

Zsófi