2022. március 10., csütörtök

76 vegán élettörténet 2.

 

A 76 vegán élettörténetről, ennek a kötetnek az első részéről szóló bejegyzésemet már olvashattátok a blogon, IDE KATTINTVA találjátok meg.

A bejegyzés megjelenése után keresett meg a könyv szerkesztője Kertész Róbert Tibor, hogy tervben van egy második kötet is, és örülne, ha én is elmondanám benne a saját történetemet. Nagyon örültem és boldogan tettem eleget a felkérésének, hogy elmeséljem, miért lettem vegán, hogyan sikerült megvalósítanom az elhatározásomat és milyen eredményeket értem el, mi változott azóta az életemben.

Anélkül, hogy most belemennék a részletekbe, amit elolvashattok a könyvben is, azt szeretném leírni, hogy soha egy percig sem bántam meg, hogy így döntöttem, illetve döntöttünk, mert a férjem is velem tartott, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert így könnyebb és egyszerűbb, mintha csak egyedül lennék egy családban vegán, azaz növényi étrenden.

Bár én egészségügyi okokból kezdtem el a vegán étrendet, most így 2 és fél év után kijelenthetem, hogy időközben fontossá váltak az etikai szempontok is, és most már a ruházkodás mellett a kozmetikumok és tisztálkodószerek terén is a vegán és állatkísérletmentes termékeket választom.

Remélem, nem nagyképűség leírni ezt, de büszke vagyok magunkra, hogy így élünk, mert ezáltal nem csak a saját egészségünkért teszünk, hanem az állatokért is. Sok minden helyére került bennem, már gyermekkoromban is igyekeztem kirekeszteni disznóvágáskor a visító állat hangját és tyúkok, csirkék levágásakor sem éreztem jól magam. Ettől függetlenül ugyanúgy megettem és szerettem a húst, de akkor még eszembe sem jutott, hogy lehetne ez másként is.

Fotó: Könyvutcablog

Ezzel nem vagyok egyedül, a könyv szerzőinek nagy része vegánná válása előtt evett húst, sőt még szerette is, akárcsak én, ám a könyvben mindannyian elmesélik saját történetüket, hogyan váltak húsevőkből növényevőkké. Tőlem tájékozottabb emberek pedig azt is elmondják, hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy ne legyen hiánybetegségünk, mert ez a tévhit még ma is él, hogy ha nem eszünk húst, akkor mindenféle bajunk lesz, nem növünk meg, nem jut elég fehérje a szervezetünkbe, nem lesz erőnk dolgozni és sportolni stb.

Fotó: Könyvutcablog

Nem tudtam, kik lesznek szerzőtársaim ebben a könyvben, de oldalról oldalra haladva váltakozott bennem a meglepődés és az öröm, hogy jaj de jó, hogy ezeknek az embereknek is elolvashatom a történetét. 

Ott van rögtön az első történet Vegán  Hegylakótól, azaz Karalyos Gábortól, akinek facebook oldalát mindig örömmel nézegetem. Egyrészt az elkészített ételeinek változatossága és színei miatt, tetszik, hogy annyira lazán és kreatívan készíti el őket, másrészt imádom, ahogyan kertészkedik, ahogy csinosítgatja, szépíti gyönyörűvé hegyi házikóját. Most azt is megtudtam, hogyan indult el a vegánság útján, tanulságos történet, de ez mindenki írására elmondható.

Juhász Anita Diána történetét szintén kíváncsian olvastam, hiszen talán ő volt az első, akinek youtube csatornáján nagyon sok információt megtudhattam a vegánságról, talán már akkor is néztem egy-két videóját, amikor még nem is voltam vegán. Nagyon széles skálán mozognak a videói, a vegánságot járja körbe mindenféle témában, környezettudatosságról, receptekről, vitaminokról, kozmetikumokról olvashatunk, nagyon szimpatikus a személye. 

Fotó: Könyvutcablog

Steiner Kristóf szakácskönyveinek nagy rajongója vagyok, ő és férje Nimród nagy békességet, boldogságot, megelégedettséget sugároznak, interjúikkal és megjelenéseikkel már régen a szívembe lopták magukat. 

"Ahogy nincs olyan, hogy a "franciák büdösek", az "ázsiaiaknak kicsi a kukijuk", "a zsidók pénzéhesek", "az arabok terroristák", a "melegek AIDS-esek", " a magyarok depressziósak", "a női magazinok ostobák", vagy "minden reklám hazudik" és "minden férfi disznó", olyan sincs, hogy a vegánok szektások, és olyan se, hogy a a mindenevők gonoszak. Olyan van, hogy kicsit többet kell tudnunk egymásról ahhoz, hogy véleményt formáljunk." 
Steiner Kristóf

Olvashattam Rigó Viktória történetét, akinek a youtube csatornájára, melyet párjával készít, a könyv olvasása előtt nem sokkal találtam rá,  (T)edd magad szabaddá a neve és nagyon jó, hasznos és értékes videóik vannak, nemcsak vegán, hanem teljes értékű recepteket is találhatunk náluk. 

Fotó: Könyvutcablog

Kovács Zoltán vegánséf receptjei régóta jóbarátaink, még nem vegán fiaink is imádják az ételeket, amiket a Napfényes étterem séfje útmutatásai alapján készítek el, nagyon érdekes volt olvasni az ő történetét is. 

Amit amúgy mindenki sztorijára elmondhatok, fantasztikus érzés volt, hogy ezekben a nagyszerű emberekben és bennem van valami közös, mégpedig az, hogy mindannyian vegán életmódot folytatunk, elhatározásunkat életmódváltás követte és botlásokkal vagy anélkül, de éljük, élvezzük ezt az életmódot, új világ nyílt ki előttünk, mind egészségileg, mind étkezés terén, sportban és életmódban is olyan változások következtek be az életünkben, amitől jól érezzük magunkat testileg és lelkileg egyaránt.

Fotó: Könyvutcablog

Teljes szívemből ajánlom nektek ezt a könyvet elolvasásra, nagyon sok érdekes, hasznos, megfontolandó gondolatot olvashattok benne, követendő példákat találhattok és ha nem is váltok azonnal vegánná a sok értékes gondolat és történet olvastán, már az is jó, ha kicsit elgondolkodtok rajta, vagy ha húsmentes napokat, vagy akár egy hetet is beiktattok havonta az életetekbe, kipróbáljátok, milyen hatással van rátok. 

Közben pedig meglátjátok, hogy a vegánok éppen olyan emberek, mint mindenki más, csak elkötelezték magukat egy életmód, egy eszme mellett, amitől boldogok és jól érzik magukat. 

Mindenki történetéhez készült egy illusztráció, amit Dávid Orsolya készített, melyet a történet és a szerző személye inspirált, az enyém ilyen lett, nagyon imádom. 

Bea

"Van, aki előbb, de van, aki csak sokkal később jön rá bizonyos dolgokra.
Valószínűleg azon is múlik, milyen környezetben éli az életét, kik veszik körül.
Úgy gondolom, én azzal segíthetek, ha jó példát mutatok másoknak."
Kásás Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó

*****

"Ezen az úton  elindulni nem könnyű, de érezni fogjuk,
hogy nem lemondtunk valamiről, inkább kaptunk valamit,
ami csak értékesebbé teszi az életünket."
Komlósy Dóra

6 megjegyzés:

  1. Én is nagyon nagyon büszke vagyok rátok!

    VálaszTörlés
  2. Szuper összefoglaló, nagyon örülök, hogy vállaltad a felkérést, ebből nem maradhattál ki! :-)
    Kertész Róbert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy-nagy örömmel tettem, és köszönöm mégegyszer a lehetőséget.🙂

      Törlés
  3. Nagyon jó a könyv! Élvezetes volt olvasni az írásaitokat és töprengeni, vajon kihez milyen rajz illik! Ezúton is köszönöm a lehetőséget, hogy rajzolhattam nektek/rólatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kreatív vagy, hogy ennyi ember történetéhez tudtál remek rajzokat készíteni. 👍 Én imádom a fás-állatkás-könyves rajzot, amit nekem készítettél, és a többieknél is élvezettel nézegettem az írások végén, hogy mennyire találót tudtál kitalálni. Gratulálok neked ehhez a nagyszerű munkához! 😍

      Törlés