2021. június 9., szerda

Alex Pavesi: Ny8lc nyomozó


Az egész könyv éppen annyira különös, mint a benne szereplő történetek. Olvasás közben végig valami nyugtalanság fogott el, valami furcsa érzés motoszkált bennem, és sokszor az is megfordult a fejemben, hogy nem-e attól van rajtam ez a szokatlan hangulat, mert tulajdonképpen nem is tetszik a történet. 

Később rájöttem, hogy nem, mert minden furcsaságuk ellenére én szerettem olvasni ezeket a történeteket, még úgy is, hogy azt éreztem, hogy valami nem kerek, nem egész és nem következetes a történetekben. 

Már az alapeset is szokatlan, ugyanis a könyv 7 kriminovellát tartalmaz, amelyeket egy nyolcadik fűz egybe. A világtól elvonultan, egy mediterrán szigeten élő szerző 30 évvel ezelőtti regényére felfigyel egy kiadó, ezért szerkesztőjük a szigetre utazik, hogy megismerkedjen az íróval. Grant McAllister professzor a matematika szabályai szerint alkotta meg történeteit, illetve a történeteivel illusztrálja a matematika szabályait. 

A White-gyilkosságok című novelláskötet ügyében Julia Hart szerkesztő felkeresi a szerzőt és úgy dolgoznak a történeteken, hogy Júlia felolvassa McAllisternek a novellákat és minden felolvasás között beszélgetnek az abban történt bűnügyekről, nyomozásról, áldozatokról és elkövetőkről. 

Júlia is talál minden történetben valami szokatlant, de tőle függetlenül mi is biztos azt fogjuk érezni, hogy valami nagyon nem oké. Mintha nem kerülne minden puzzle a helyére. Valami majdnem odavaló, egy kis erőlködéssel be is tudjuk tenni, de azért mégsem fekszik kényelmesen a helyén. Ilyesmi érzés fogott el a történetek olvasása közben.

Volt olyan novella, amelyen erősen el kellett gondolkodnom és volt olyan, amelyik kevésbé tetszett. De olyat is találtam, ami viszont nagyon tetszett, nagyszerű a hangulata, elragadó az atmoszférája. Szépséges tájakon járunk, mind a Júlia és Grant kettőse esetében, mind a többi történetben. 

A történetek egyszerre logikusak és ellentmondásosak. Júlia a felolvasás után minden ilyen logikátlanságra rávilágít, a férfi pedig azt állítja, hogy szándékosan rejtette el ezeket a következetlenségeket, mert kíváncsi volt, hogy felkeltik-e az olvasók figyelmét. 

Júliának egyre több furcsa és szokatlan dolog tűnik fel Grant McAllisterrel kapcsolatban, és megpróbálja kideríteni, hogy mi az, ami nem stimmel, mit titkolhat a férfi, miért él ennyire elvonultan a világtól.

A történet, sőt a történetek tartogatnak meglepetéseket, a közbeeső novellák is, és a fő-, azaz a kerettörténet is. Egy lassan kibontakozó, régi történetekkel teli kötet, mely a klasszikus krimikkel mutat hasonlóságot és egy állandóan felbukkanó másik történet. 

Olvasmányos volt, elgondolkodtató, helyenként borzongató és abszurd, de a meghökkentő jelzőt is használhatnám egyes történetekre. Az Agatha Christie krimikre való hasonlóság nem a véletlen műve, el is hangzik a könyvben, hogy kedvenc szerzője emlékének ajánlja az egyik történetet, de valószínűleg sok párhuzamot lehet vonni, erről nem tudok hitelesen nyilatkozni, ugyanis az AC regényekkel még jelentős elmaradásaim vannak. 

Olvassátok el mindenképpen, hogy megalkossátok a saját véleményeteket, az biztos, hogy hidegen nem fog hagyni a kötet és unatkozni sem fogtok olvasás közben. 

Bea



"Mindig is úgy tartottam, hogy a sirályok és a mókusok az állatok királyságának haramiái.
Van valami a tekintetükben."

*****

Ha van két gyanúsítottunk, és az olvasó nem tudja, melyikük a gyilkos,
akkor ez egy bűnügyi történet.


2 megjegyzés:

  1. Se a novellákat, se a krimit, nem annyira kedvelem....vagy van rá esély? Egy próbát megér, ahogy javasoltad is!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megér, de azért ezt nem kifejezetten neked ajánlanám, nem nagyon olvasol ilyen könyveket.;)

      Törlés