2018. március 1., csütörtök

Új könyves meglepetésdoboz: MyBookZ


A könyves meglepetésdobozokat én mindig is nagyon jó dolognak tartottam, az viszont, hogy magyar könyves dobozunk nincs, már nem volt olyan jó dolog.
De ennek idén vége, ugyanis most már nem csak elérhetővé váltak nálunk a könyves meglepetésdobozok, hamarosan már válogatni is tudunk közöttük.



A MyBookZ csapatától érkezett a napokban egy levelünk, amiben megkerestek bennünket, hogy lenne-e kedvünk szemrevételezni hamarosan az első próbadobozt, mielőtt még élesben is el fog indulni a dolog, és kaptunk még egy pár izgalmas információt is a dobozzal kapcsolatban:


Mi lesz a csomagban?
Az, ami a feliratkozós könyves dobozokban lenni szokott, egy kis extrával, azaz egy könyv helyett kettőt kapunk majd.
Tehát a sok apróság mellett két könyv lesz majd a dobozban, melyeknek műfaját mi választhatjuk majd ki. Ez a választósdi szerintem nagyon jó ötlet, mert amellett, hogy megmarad a dolog meglepetésjellege, mégsem egy olyan könyvet fogsz ki, ami teljesen távol áll tőled.


A kategóriák a következők:
Gyerekkönyvek 3-7 évig
Gyerekkönyvek 8-12 évig
Young Adult
Non-Fiction (ismeretterjesztő, igaz történetek)
Womens Fiction (könnyed csajos témák, romantika)
Misztikus (fantasy, sci-fi, krrimi)


A dobozba kizárólag friss könyvek kerülnek, amik 45 napon belül jelentek meg.

A dobozba kerülő egyéb csecsebecsékről is van egy-két infónk:
"Természetesen, a könyvek mellett meglepetésnek is marad hely. Mivel a meglepetés az meglepetés, annyit árulhatunk el, lesznek az olvasáshoz használható hasznos dolgok. Emellett magyar kézművesek egyedi termékeit fogjátok megtalálni, kizárólag kiváló minőségű, prémium különlegességek kapnak helyett, legyen az valami finomság, akár kozmetikum, dísztárgy. Igyekszünk olyan meglepetéseket a dobozba rakni, amelyek valódi prémium értéket képviselnek."

A MyBookz facebook oldala: www.facebook.com/Mybookz.hu
Email cím: mybookz@mybookz.hu

Itt pedig fel tudtok iratkozni a doboz hírlevelére, és a feliratkozással egybekötve egy nyereményjátékon is részt vehettek, ugyanis 3 dobozt fognak kisorsolni a feliratkozók között: https://mybookz.hu

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Izgalmas! De jó lenne egy ilyet kapni! 😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is nagyon kíváncsiak vagyunk már rá. Reméljük hamarosan megérkezik. :)

      Törlés