Moskát Anita: Horgonyhely

Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. 

Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha minél előbb teherbe esik. 

Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert - ez pedig az egész világukat felforgathatja.

Először is még így az értékelésem előtt leszögezném, hogy (számomra is ismeretlen okokból) nem szoktam fantasyket olvasni. De elhatároztam, hogy nyitottabb leszek a különböző műfajokra, így került a kezembe a Horgonyhely is.

Mit is mondjak, nem gondoltam volna, hogy egy nők uralta világ ilyen kegyetlen is lehet.... :)

Nagyon megviselt a könyv kegyetlen, nyers világa, még napokig a hatása alatt voltam, a befejezése után is. A földevéstől pedig már egyenesen rosszul voltam. Ám ezeket a heves érzéseket semmiképp sem negatívumként említeném, hanem épp ellenkezőleg, ezek mind a könyv erősségeinek nevezhetők.

Attól függetlenül, hogy borzasztónak és néhol undorítónak találtam az elénk táruló világot, nem mondanám azt a könyvre, hogy nem tetszett. Nagyon jó stílusban volt megírva, és nagyon érzékletesek voltak a leírások is.

A szereplők közül igazából senki sem került igazán közel hozzám, egy kicsit hiányzott nekem egy olyan szereplő, akiért izgulhattam volna.

A végére nekem egy kicsit ellaposodott a történet , kissé elvesztem ebben a számomra még teljesen új fantáziavilágban (azokat a bizonyos gumókat már nem igazán tudtam hova tenni). De a (nem is tudom milyen szavakkal jellemezem:)) befejezés mindenért kárpótolt, én egyáltalán nem erre számítottam...

7,5/10

Zsófi

Curtis Sittenfeld: Sisterland/Ikerország

„Szerinte mindannyian magunk teremtjük a saját valóságunkat, és hogy az igazság végeredményben az, amiben hinni akarunk.”

Kate és Violet már gyerekkorukban tisztában voltak azzal, hogy mások, mint a többiek, és nem csupán azért, mert egypetéjű ikrek. Velük született különleges képességük, egyfajta megérzés, természetfeletti tudás más emberek titkairól és a jövőbeli történésekről.

Még mindig szoros kapcsulatuk ellenére mostanra teljesen más vágányon fut az életük. Vi felvállalva különcségét, hivatásos médiumként tevékenykedik, Kate pedig a kertvárosi háziasszonyok, csendes, hétköznapi életét éli tudós férjével és két kicsi gyerekkel az oldalán.

Amikor az éjszaka közepén  egy kisebb földrengés fölriasztja a családot álmából, Kate élete megállíthatatlanul megindul a változás útján. Vi biztos benne, hogy nemsokára újabb, pusztító földrengés következik és ezt meg is osztja a nyilvánossággal. Kate éppúgy fél attól, hogy ikertestvére jóslata kínos helyzetbe hozza, mint attól, hogy igaznak bizonyul. A katasztrófa kijelölt dátumának közeledtével egyre inkább rákényszerül, hogy őszintén szembenézzen valódi önmagával, minden képességével, meggyőződésével és mindazzal, amit régóta a szőnyeg alá söpört.

Szerintem az ikreket úgy általában körüllengi valamiféle titokzatosság. Vajon tényleg igaz, hogy megéreznek valamit abból, ami a másikkal történik, vagy érzik egymás hangulatát? Ők szeretik, hogy ikrek? Vagy úgy érzik, hogy hátrány éri őket, mert elfeleződik a szüleik szeretete? Jobban szeretik egymást, mint akik, csak simán testvérek? Ezekre a kérdésekre nem tudom a választ (amúgy nagyon érdekel), bár a könyvből alkothattam magamnak egyfajta képet.

Ez a történet a hangulatával fogott meg engem nagyon. Egy lassú, elgondolkodtató,  de mégis olvasmányos és eseményekkel teli könyv volt ez. Mennyi minden múlik egy apró, akár jelentéktelen döntésen, és mennyivel máshogy alakulhat utána az életünk? Rengeteg másféle életet élhetünk, minden csak azon múlik, hogyan döntünk egy adott pillanatban. Mint ahogyan Daisy tizenéves korában a körülmények alakulása miatt úgy döntött, hogy ő nem akarja a különleges képességét, és nem akarja azt az életet élni, amit addig. Középiskolás éveikre családjuk működése széthullott, az iskolában kirekesztettség volt a sorsuk, ezért Daisy főiskolásként elköltözött a családjától, a második nevét használta tovább, így lett belőle Kate. Az ő szemszögéből ismerjük meg történetüket és különleges tulajdonságukat. Míg Kate elnyomta ezt az adottságot magában, Vi kifejezetten erősítette, médiumként tevékenykedett és volt egy lelki Vezetője. Kate megpróbálta a főiskolások átlagos életét élni, barátokkal, barátnőkkel, bulikkal, tanulással, majd férjhez ment Jeremyhez és két gyermekük is született. Nem vett tudomást belső hangjairól, megérzéseiről. Végig éreztem benne ezt a nyomott kettősséget és bár nagyon szimpatikus volt, ahogyan a gyermekeit nevelte, és nagyon szerettem a kapcsolatukat Jeremyvel, végig azt  vártam, hogy elfogadja magát, az adottságát és teljes életet fog élni, tisztába kerül önmagával, rendezi kapcsolatát a testvérével. Szerintem nagyon jó szereplőket sikerült összeraknia az írónőnek, Hank és családjának jelenléte is végig feszültségben tartott, Hank-et becsültem a családban betöltött szerepéért. 

Persze kapott szerepet a földrengés és a jóslat is, de nekem nem erről szólt a könyv. Ezek csak a körülmények voltak, amik megváltoztatták Kate, Vi, és mindenki életét.

A történet inkább arról szólt, hogy mi történik, ha az ember nem vállalja fel önmagát. Jó vagy rossz irányba megy el az élete? És ki tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz? Mert ami jó az egyiknek, az nem biztos, hogy jó a másiknak is. Legfőképpen pedig arról, hogy higgyünk önmagunkban, fogadjuk el magunkat, mert ha el akarjuk nyomni belső énünket, nem hallgatunk a belső hangokra, nem biztos, hogy szeretni fogjuk  azt a világot, amiben élünk, akár egy állandó hiányérzet is kínozhat bennünket, ami nem engedi, hogy teljes legyen az életünk.

A könyvért köszönet a Tarandus Kiadónak! 

10/10

Bea

Rendhagyó bejegyzés: The Tinkers - Goodbye, My Love

A mai rendhagyó bejegyzésben megtudhatjátok/hallgathatjátok, hogy   mit csinál egy könyves blogger, amikor nem olvas.... :)

Végre elkészült a Tinkers első kislemeze, és az első videoklipünk is. Korábban a bemutatkozásunkban már megemlítettem, hogy van egy zenekarunk, ami igazából a családban maradt, ami azt jelenti, hogy az Apukám dobol, én basszusgitározom (egyébként a ritmusgitáros poszt az enyém, csak még nincs basszusgitárosunk) és az öcsém Bence pedig szólógitározik (meg persze énekel), de ő írta a szám zenéjét és a szövegét is. (Szeret még olvasni is, és főzni is kíválóan tud, két ilyen nőszemély (mint Anya és én) mellett pedig elégséges türelemre  is szert tett, kész főnyeremény lesz majd egy lánynak.... :))

Imádjuk a hatvanas évek zenéit, a zenekarral csak hatvanas évekbeli  feldolgozásokat játszottunk, és egy idő után rájöttünk, hogy szívesen játszanánk a "saját" hatvanas évekbeli zenéinket is, hát fogtuk magunkat és megírtunk pár számot.

Íme, itt az eredmény,  reméljük Nektek is tetszeni fog! :)

A Goodbye, My Love megírása az teljesen a Bence érdeme, de a következő két szám szövegének megalkotásában egy kis részt én is vállaltam.

Zsófi 

Stephen King: Újjászületés

Jamie Morton hat éves, amikor új lelkész érkezik a New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valóságal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja.

Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszíti a családját és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint "a változás ügynökének" bizonyul.

A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés?

Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk.

Nagy Stephen King rajongónak tartom magam, Anya azonban rádöbbentett, hogy a régi "nagyon Kinges" könyvei közül  még alig olvastam valamit (azért párat már elolvastam). De ami késik, nem múlik. :)

A legelső könyv, amit tőle olvastam pár évvel ezelőtt az a Két Rose volt, csak úgy véletlenszerűen vettem le a polcról, Anya tiszteletbeli (és jó régi....:)) Stephen King könyvei közül. Végül is tetszett és különleges is volt, de az "áttötés" akkor következett be King fronton, amikor elolvastam a 11/22/63 című könyvét is.

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus volt, csak úgy végig söpört az egész családon, és mindenkinek nagyon tetszett. Na, innentől kezdve csak úgy faltam a könyveit.

De eme kis kitérő után térjünk is vissza az Újjászületésre.

Hát, jó kis könyv volt...még most is keresgélem a szavakat.

Már rögtön a történet elején szembe találjuk magunkat egy nagyon érdekes, elgondolkodtató és rendkívül provokatív kérdéssel: "Ha van Isten, akkor miért történik ennyi szörnyűség a világban?". Biztos mindenki elgondolkozott már ezen...

Nekem egyből az általános iskolám alsó tagozata jutott eszembe, református iskolába jártam, és hittan órán bizony előfordult, hogy a világra nyitott gyerekekként mi is hasonló kérdésekkel bombáztuk a tanárainkat.

A legeslegkedvencebb részem a könyvben viszont a zenés, zenekaros rész volt.

Jamie a főszereplő, ugyanis gitározott, majd be is állt egy zenekarba ritmusgitárosként. A könyv ezen részei nagyon lázba hoztak, és meg is állapítottam (mondjuk ez már Mr. King más könyvéből is kiderült), hogy Stephen Kinggel nagyon hasonló a zenei ízlésünk, és valószínűleg jól el tudnánk csevegni a hatvanas évek zenéiről.... :)

Yardbirds, Dylan, Beatles, Searchers, Animals, Creedence Clearwater Revival, Van Morrison, Troggs - minden volt, nem győztem a könyvbe rakosgatni a kis jelölő cetlijeimet. Ahogy leírva láttam a számokat egyből megszólaltak a fejemben, egyszerűen imádunk könyvekben olyan zenés idéztekre bukkani, amiket mi is szeretünk.... :)

A történetről nem akarok túl sokat írni és elárulni sem, a fülszöveg már megtette helyettem, nekem nagyon tetszett. Ez az elektromosság téma is teljesen beszippantott, valahogy egy kicsit az X-akták hangulatát is felidézte bennem a könyv (lehet a sátras hittérítés miatt). A befejezés nekem egy kicsit fura volt, és megdöbbentő...de végül is tetszett. Ja, és Jamienek ugyanolyan gitárja volt, mint nekem van. :)

9/10

Egy kis utóirat:

Stephen King az írásról írt könyvének az előszavából tudtam meg már régebben, hogy Mr. Kingnek van egy írókból álló zenekara is (ő ritmus gitározik és néha énekel is), a Rock Bottom Remainders.  És találtam is egy videót, amiben ő énekel, még pedig az egyik kedvenc (és általunk is játszott) számunkat a Suzy Q -t. :)

Zsófi

Dan Wells: Ruins/Romok

„A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.”

Ha figyelemmel kísértétek a Részleges sorozat bejegyzéseimet, akkor láttáttok, hogy az első résznél még nem nyert meg teljesen magának. Nem is a történettel volt bajom, csak egyszerűen valahogy távol maradtam a könyvtől. Érdekes volt olvasni, nagyon izgalmas volt a Részlegesek és az emberek alkotta világ, nagyon jól volt felépítve, de valahogy mégsem...

Aztán jött a második rész, amelyikben már teljesen átéltem az izgalmakat, sikerült magamévá tenni a történetet. Tetszett az eleje, a közepe és nagyszerű volt a vége. 

Nagy izgalommal vártam a harmadik részt, ami nagyon jól sikerült. Több szereplő útját kísérhetjük párhuzamosan végig, és olyan dolgok történtek, hogy csak kapkodtam a fejem. Akkor is, amikor újabb és újabb teremtmények bukkantak fel. A szereplőket kedveltem, már akik nem voltak gonoszak, de mindenképpen közel éreztem őket magamhoz, tehát eltűnt az a problémám, ami az első részben volt. A nehézségeket nagyon jól oldotta meg az író, és a gyógymód is nagyon tetszett, logikusnak tűnt. Amiért nem adok tíz pontot a könyvnek, az a befejezés volt. A befejezés rövidsége, túl hamar kerültek  helyükre a dolgok, egy egészen kicsikét lehetett volna részletesebb is. Vagy egy epilógus is jól jött volna a végére. Csak azért, hogy örüljön a lelkem, és ne maradjak kétségek között. Vagyis nem maradtam, mert egyértelmű a vége, de akkor is kellett volna oda még nekem valami. De amúgy egészen jó kis sorozat volt.:)

9/10

Bea

Pam Jenoff: Dédelgetett álmaink

Charlotte, a fiatal philadelphiai védőügyvéd egy nap különös felkérést kap: vállalja el egy háborús bűnös védelmét Európában. A nő egykor Hágában dolgozott, és most izgatottan várja a megbízást. Az sem tántorítja el, hogy a volt barátjával kell együttműködnie, aki évekkel ezelőtt összetörte a szívét...

Csaknem kilencvenéves védencét azzal vádolják, hogy 1944-ben elárulta a bátyját, aki zsidókat mentett. A férfi nem tagad, nem tesz vallomást, és nem segít az ügyvédeinek. Vajon miért hallgat? 

Charlotte megérzése azt súgja, kell lennie valamilyen bizonyítéknak, amely az idős férfi ártatlanságát igazolja.... Amikor repülőre száll, nem is sejti, hogy egy olyan szövevényes történetbe csöppen, amelynek szálai a második világháború előttre, egészen a huszadik századig nyúlnak vissza.

Pam Jenoff regénye úgy mutatja be egy évszázad történelmét, hogy közben váratlan találkozások, személyes álmok hálóját rajzolja meg. Titkon dédelgetett álmokét, amelyek vagy a háború és távolság miatt hiúsulnak meg, vagy a zord körülmények  ellenére is valóra válnak.

A könyv története két szálon fut, az egyikben megismerhetjük Charlotte-ot a fiatal védőügyvédet, aki nagyon lelkiismeretesen végzi munkáját kirendelt védőügyvédként.

A másik szál a múltba repít minket, egyenesen az 1900-as évek elejére, ahol találkozunk egy gyönyörű órával, amely majd az egész történetet végig kísér(t)i. 

Ez a múltba repítő szál engem már az elejétől kezdve teljesen elvarázsolt, nagyon érdekelt az óra és a vele kapcsolatba kerülő emberek sorsa. Tetszett, ahogyan az írónő egy tárgy útján keresztül mesélt el emberi sorsokat, életeket.

Számomra Charlotte karaktere is nagyon szimpatikus és jól kidolgozott volt, teljesen érthető volt a munkája melletti elkötelezettsége.

Charlotte egy nagyon érdekes helyzetbe csöppen bele, ugyanis ahogy már a fülszövegből is kiderül, egy háborús bűnös védelmére kérik fel, amit Charlotte el is vállal, és mindent megtesz ügyfele ártatlanságának bebizonyítása végett, a helyzet különlegessége viszont az, hogy az ő édesanyja zsidó menekültként érkezett Amerikába a második világháború idején. 

A nő ügyfelét, Roger Dykmanst, azzal vádolják, hogy kiadta a náciknak a zsidókat menekítő öccsét Hans-ot, így ő a felelős Hans, és sok más ember haláláért is.

Roger visszaemlékezésein keresztül fény derül a múlt sötét titkaira is. Nem szeretnék semmi fontosat elárulni, de én teljesen együttéreztem Rogerrel, és az ő helyében én is ugyanígy cselekedtem volna.

Nagyon szép történet volt, példát kaphattunk az igazi hűségről és kötelességtudatról, és átélhettük egy igazi szerelem szépségét és fájdalmát. Bebizonyosodott, hogy hiába elmúlt a múlt, minden apró rezdülése hatással van a jövőre.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

8/10

Zsófi

Graeme Simsion: A Rosie projekt

Don Tillman, az Asperger-szindrómás, furcsa, ámde elbűvölő és igen sikeres genetikusprofesszor számos kudarc után arra a következtetésre jut, hogy nincs romantikára "drótozva". Noha szerinte logikusan "nők széles skáláját kellene vonzania". Ám amikor idős szomszédasszonya, Daphne meggyőzi, hogy értékelje át a lehetőségeit, Don a maga rendezett, bizonyítékokra építő módján belefog a feleségprojektbe. Kidolgoz egy kérdőívet, amelynek segítségével megtalálhatja a tökéletes társat: azt a megbízható, absztinens, nem dohányzó nőt, aki beleillik fegyelmezett életébe... 

Általában kritikusan szemlélem a fülszövegeket, mert sokszor többet árul el, mint kellene, néha pedig félrevezet. Fenti fülszöveggel majdnem elégedett vagyok, mert nem árul el többet, mint ami az első pár oldalon ki is derül. Az egyedüli kifogásom, hogy bár valószínűleg Don Asperger-szindrómás, ez tényként,  konkrétan nem hangzik el a könyvben és ő sem írja le ezt magáról. Ez egyben érdekes momentum is volt a könyvben, gondolkodtam rajta, hogy miért is van ez így. Aztán rájöttem, hogy azért, mert Don tudja ezt magáról, de mivel teljesen megpróbál beilleszkedni, megtanulni az átlag és általános emberi viselkedésformákat, ez nem kap fontos jelentőséget az életében. Fontos jelentőséget kap viszont a szigorú heti időbeosztás és a Szabványosított Étkezési Rendszer, valamint a Feleségprojekt kérdőíve.

Már kb. az első tíz oldal után kijelentettem, hogy ez a könyv bekerül a kedvenc kategóriába, amennyiben továbbra is ilyen marad. És igen, ilyen maradt, új kedvenc könyvet avattam! Don egy nagyon szeretnivaló fickó, okos és szuperintelligens. Először a feleségkeresési kalandjaival mosolyogtatott meg,   bár meg kell jegyeznem, teljesen logikus volt a gondolatmenete a témát illetően, mégis furcsa és szórakoztató volt olvasni, hogyan próbál boldogulni a nagy mindennapi életben egy egyáltalán nem mindennapi férfi. 

Idős barátnője Daphne és Don kapcsolata megindító volt, és bizony előfordult, hogy elérzékenyültem, amikor kettőjükről olvastam.

Aztán egyszercsak berobban az életébe Rosie, és Don új tapasztalatokat szerez, új dolgokat fedez fel, közös kalandjaik sokkal többet nyújtanak neki, mint gondolná. Más szemmel is tudja nézni a világot és az embereket. Nagyon szerettem mindkettőjüket, és szinte mindenkit a könyvben. Szeretet, barátság, változások és állandóság, családi kapcsolatok és megpróbáltatások, nagyon megmosolyogtató és végig szórakoztató módon. Ez egy igazi kikapcsolódást nyújtó, lelket, szívet feltöltő könyv volt. 

10/10

Bea

A Hónap Könyve(i) szeptemberben

Ebben a rovatban kiválasztjuk a hónap legjobb könyveit. Főleg olyan könyvek ezek, amiket mind a ketten elolvastunk, azaz annyira tetszett egyikünknek, hogy ajánlotta a másikunknak.

1. Belinda Alexandra: Toszkán rózsa

Szeretem Belinda Alexandra könyveit, mert mindig tudom, hogy nagyjából mit várhatok tőlük és nem is szoktam csalódni bennük.

Imádom az erős női főhősnőket, akik nem nyafognak, nem csinálnak elképesztő butaságokat, okosak és bölcsek, és bármilyen nehéz helyzetben megállják a helyüket, és büszkén veszik fel a harcot ellenségeikkel. Az írónő főszereplői pedig mindig ilyenek.

Nagyon megszerettem Rosát, akinek életét 15 éves korától, egészen a nővé éréséig nyomon követhetjük. Sok II. világháborús történelmi regényt olvastam már eddig, de olyat még nem, ami Olaszországban játszódott, teljesen beleszerettem az olasz vidékbe.

Ez egy fantasztikus könyv volt, titkokkal, szerelemmel, háborúval és egy kis misztikummal megfűszerezve (amit én külön imádtam).

2. Cheryl Strayed: Vadon

Anyával ellentétben én nem kifejezetten rajongok az ilyen útikönyvekért. Valahogy mindig valami olyasféle benyomásom volt ezekről a zarándokutakról, hogy az ilyenekre csak olyanok mennek, akiknek nem akad túl sok tennivalójuk, gondjuk a hétköznapokban (tudom, tudom, az előítéleteim tárháza kifogyhatatlan...)

De Cheryl könyve teljesen más gondolatokat ébresztett bennem, és egy kicsit el is szégyelltem magam az előző megállapításom miatt. Cheryl pont azért kelt útra, mert tudja, vele már nem történhet semmi rossz, hisz az édesanyja elvesztésével már megtörtént számára a legrosszabb dolog, ami megtörténhetett. A PTÖ által pedig szeretne újból rátalálni arra a lányra, aki valaha volt.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak is figyelmébe, akik hozzám hasonló módon szintén kerülték az ilyen lelki, zarándokutas könyveket! :)

3. Natasha Solomons: Mr. Rosenblum listája

Nagy várakozással vettem a kezembe ezt a könyvet, annál inkább is, mert ugye a Tyneford-Ház nem tetszett annyira. De mivel Anyának meg nagyon tetszett ez a könyv, mindenképpen el szerettem volna olvasni én is. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, mert nagyon tetszett. A szívembe zártam ezt a rendkívül elhivatott és fáradhatalan Rózsavirág urat. Akit semmi nem tántoríthatott el attól a céljától, hogy igazi angol úriemberré váljon. Még az sem szegte kedvét, hogy egyik elit angol golfklub sem vette be a tagjai közé, sőt elhatározta, hogy akkor saját golfklubot épít magának.

Amit még én (Zsófi)  elolvastam ebben a hónapban:

Michael Morpurgo: Kensuke királysága

Tíz éves kisöcsém, Titi ajánlására, majd hathatós unszolására ("Persze, persze, azt sosem olvasod el amit én mondok neked"- mindezt meglehetősen szomorú és beletörődő stílusban előadva, hát ki tudna ennek ellenállni?)  olvastam el ezt a könyvet.

És meg kell hogy mondjam, nagyon örülök, hogy elolvastam ezt a minden korosztályt elvarázsoló, rendkívül aranyos és megható történetet.

Egyébként is most eszembe jutott még egy ilyen fiúktól származó "azt sosem olvasod el, amit mi mondunk neked" történet, de szerencsére ennek nem én vagyok a főszereplője, hanem Anya. Ugyanis ő még nem olvasta el a Harry Potter sorozatot, igen, igen, lehet hangosan röhögni rajta, és ujjal mutogatni rá :). Természetesen csak vicceltem. Az Anya problémája nem is igazán az, hogy még nem olvasta el a könyveket, hanem az, hogy két (plusz Apa az három, és ugye már én is rég végigolvastam a sorozatot) Harry Potter rajongó fiúval él egy háztartásban. Szóval gondolhatjátok, milyen nehéz helyzetben van, ha ezek a fiatalemberek számon kérik, és lelkiterrort alkalmazva, megemlítik, hogy azt persze mindig elolvassa, amit én mondok neki....(komolyan, még én is megsajnálom ilyenkor). :)

Kis helyreigazítást eszközölnék a Harry Pottert illetően. Az első részt már régebben elolvastam, tetszett is nagyon, és mindenképpen el fogom olvasni a többit is, csak hát ugye azok "saját könyvek, és megvárnak" besorolással mindig hátulra sorolódnak, de ígérem, hogy hamarosan hozzálátok és még írni is fogok róla.:) Bea

Antohny Lawrence: Az elefántsuttogó

Tudom, tudom, ez a könyv már a múlt hónapban Hónap Könyve lett, de én csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Nem nagyon tudnék már mit írni róla, amit Anya ne írt volna le. Ez a történet is teljesen magával ragadott, és igazi elefántrajongóvá tett.

Pár könyv, amit még csak egyikőnknek volt ideje elolvasni, de mindenképpen megérdemli  a Hónap könyve titulust:

- Jodi Picoult: Csodalány

- Sara Crowe: Campari reggelire

- Rachel Joyce: Queenie Hennessy szerelmes levelei

- Brian Doyle: Ne hagyd el a hajót!

- Richard Adams: Gesztenye, a honalapító

- Jane Shemilt: Lányom

Soknak tűnik ennyi "hónap könyve" egy hónapban :), de szeptemberben meglehetősen sokat sikerült olvasnunk és ennek köszönhető ez a mennyiség. Mi azonban örülünk ennek a bőségnek és igazán jó olvasási élményekkel gazdagodhattunk szeptemberben. Csemegézzetek ti is nyugodtan belőle!

(Az eredeti bejegyzésekért csak kattints a címekre.) 

Népszerűtlen Vélemény Book Tag

AniTiger (Hagyjatok! Olvasok!) meghívásának teszünk eleget eme tag kitöltésével. :)

Liane Moriarty: Add vissza az életem!

Alice az edzőterem padlóján tér magához, fején egy csúnya púppal és annak tudatában, hogy ő még mindig az a jókedvű huszonkilenc éves nő, aki nemrég kezdte el közös életét csodálatos férjével és a pocakjában növekvő első babájukkal.

Teljes elképedésére azonban gyorsan kiderül, hogy az esés tíz évet kitörölt az emlékezetéből. Valójában harminckilenc éves, a mindennapokban egy nyugodt pillanata sincs, és akkor érzi jól magát, ha naponta három órát sportol, majd pedig különböző összejövetelekre jár olyan nőkkel, akiket mindig nagy ívben el szokott kerülni.

Belegondoltam milyen lenne, ha velem történt volna ugyanez. Ha tíz év eseménye, emléke - csak úgy egyszerűen - eltűnt, kipottyant volna a fejemből. Az első pillanatban én is hangoztatnám, hogy terhes vagyok, és keresném a nagy hasamat, ugyanis két hónap lenne még hátra a szülésemig. Keresném  kedves, aranyos, vicces férjem,  aranyos pocakjával és mackós testalkatával. De azt kellene látnom, hogy már nincs is nagy pocakom (legalábbis nem akkora, mint egy szülés előtt álló nőé :), és a férfi, aki mellettem ül, bár nagyon hasonlít az én mackós férjemre, mégis mintha teljesen más lenne. Egy kb. 20 kilóval kevesebb, macsós kinézetű, kopasz, körszakállas pasi üldögélne mellettem, némileg karakteresebb, szigorúbb arccal, de azért még gyengéden és aggódva nézne rám. Elégedett lennék az eredménnyel, bár a mackós pasast is szerettem. Rá kellene jönnöm, hogy a kisbabám sincs már a hasamban, hanem otthon üldögél a legói felett, vagy a számítógép előtt, de még egy könyvvel a kezében is előfordulhat. Hirtelen mindent tud már, tud járni,  beszélni, vöröses haja van, aranyos szeplői, magában zuhanyzik, magában öltözik és még etetni sem kell. Időnként azért megcsinálhatom a reggeli pirítósát, vagy megkenhetem a kenyerét, de bizony az a helyzet, hogy az én kisbabám már mindent tudna. Utána jönne a két másik gyerek, egy gyönyörű, fiatal lány, akiben felfedezném a 10 éves Zsófi lányom vonásait, majd makacsságát és akaratosságát és megállapítanám, hogy van olyan dolog, amin nem változtat az idő.:) Barbie babák és katicás hajcsatok helyett könyvekrők, zenéről és szemöldökcsipeszről (anyaaa, nem láttad ?) lenne szó és csak néznék, hogy a lányom, aki annak idején sutba vágta a hegedűjét, most egy zenekarban gitározik. Aztán jönne még egy 18 éves, nagyon jóképű fiatalember, akinek a kicsi aranyos gyerekhangjából, egy kellemes baritonú férfihang lett, aki az óvodában szeretett szerepelni, aztán később már a világ minden kincséért nem énekelt volna és nem szavalt volna el semmit, most egy zenekar gitárosa, énekese és zeneszerzője. És néha leül a 10 éves kisbabámmal legózni, no nem azért, mert ő is szeret, csupán testvéri szeretetből.:) Azt is észre kellene vennem, hogy 500 km-rel arrébb lakunk, egy panelházból egy kertes házba költöztünk, nagy kerttel, ahogy mindig is szerettem volna. Bár a kertem egy kicsit gazos, ám tele van paradicsommal, fűszernövényekkel és virágokkal, de a frissen felébredt énem teljesen megérti, hogy miért ilyen elhanyagolt a kertem, hiszen már 10 évvel ezelőtt is nagyon szerettem olvasni és mindkét énem tudná, hogy mit jelent az a mondat, hogy "ezt a könyvet gyorsan befejezem, aztán megcsinálom minden elmaradásomat." :)

Kicsit eltértem a könyvtől, bocsánat, de ez csak azt jelenti, hogy igazán elgondolkodtatott. Ami még lényeges, nagyon tetszett is. Tetszett a témája elsősorban, de nagyon kedvemre való volt a felépítése is, ahogyan egyszer Alice nézőpontjából szemlélhettük a történetet, máskor a nővére Elizabeth pszichiáterének írt "házi feladataiból" láthatjuk a másik oldalról is az eseményeket és Elizabeth saját történetét is megismerhetjük. Egy harmadik szem , Frannie a 75 éves nagymama blogbejegyzései, és az olvasói hozzászólásai is segítenek nekünk teljes körűen látni a dolgokat. Érdekes volt, hogy 10 év alatt mennyit változott Alice (és mindenki más is), megtudni, hogy mi vezetett ezekhez a változásokhoz. Ekkor azon is elgondolkodtam, melyik énem lenne a kedvesebb nekem, a 10 évvel ezelőtti, vagy a mostani? Vagy tanácsolnék-e valamit a 10 évvel ezelőtti önmagamnak?  Nagyon jól összehozta ezt a könyvet Liane Moriarty, és majd elfelejtettem a humort, ami átszőtte az egész könyvet. Az utolsó pár oldalon nagy erőfeszítésembe került, hogy ne lapozzak a végére, hogy megtudjam ki mellett köt ki Alice, de nem tettem, és kedvemre való volt a végeredmény. :) Kedvenceim közé tettem ezt a könyvet, jó szívvel ajánlom mindenkinek.

10/10

Bea