Sziasztok!
Túrázzatok ismét velünk! Régen volt már ez a kirándulós, túrázós rovat, pedig nagyon sok helyen kirándultunk, szorgosan gyűjtögettem a telefonomon a képeket a bejegyzésekhez, amelyeket most már megpróbálok rendszeresen megmutatni nektek, hátha kedvet kaptok ti is, vagy ha már jártatok ezeken a helyeken, akkor nosztalgiáztok kicsit.
Örömmel fogadom a ti kirándulási tippjeiteket és beszámolóitokat is, ha van kedvenc kirándulóhelyetek, írjátok meg, meséljétek el.
Ha rendszeres Könyvutcablog olvasók vagytok, akkor tudjátok már, hogy imádjuk a Művészetek Völgyét, ha tehetjük, minden nyáron elmegyünk a fesztiválra. A tavalyi évben a nyári fesztivál helyett Völgyhétvégéken voltunk szeptemberben és októberben, a vírus miatt a 30. jubileumi Művészetek Völgye programját egy évvel elhalasztották. Mi így is nagyon jól éreztük magunkat, ennek is megvolt a maga varázsa.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne várnánk az igazi, nagy Művészetek Völgye fesztivált, mert reménykedve és bizakodva tekintünk a nyár és az ősz felé, de addig is, úgy gondoltuk, hogy egy szép vasárnapi napon kirándulunk egyet és elmegyünk Kapolcsra, megnézzük, milyen a hétköznapokban.
Többféle útvonalon közelíthetjük meg Kapolcsot, mi most Pula, Taliándörögd felől érkeztünk. Pulát elhagyva, Taliándörögd felé közeledve fantasztikus tájkép tárult a szemünk elé. Jobboldalt kőbánya, balra és előttünk gyönyörű táj.
Ezután pedig különös kör alakú valamik sejlenek fel a távolban, amit mi már ismerősként üdvözöltünk. Ez pedig a taliándörögdi Űrtávközlési Állomás.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhyphenhyphengMos_nuoNc1a1dm1mOOAJcUU67WGzg9xTN5wiF4UpPrtglnvOtZWIR9ikechfNEnQymgEzG9TH10pjUNia41LMZrG60zUMNl8PahyXh8CJWPS0hUNRofEM8jAUU_-3AuKftPMEv66v7/w640-h346/IMG_20210320_003427.jpg)
Három parabolaantenna meredezik az ég felé, szinte már kísérteties a hangulat, csak néha jár erre egy-egy autó vagy túrázó. Amikor legelőször jártunk erre, fogalmunk sem volt, mi lehet ez az űrbéli objektum ezen az elhagyatottnak tűnő helyen, két falu határában.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiiMtbDP1I0u0rDkfr5Yfs24cGTfbPVizTP-crMrHEN6O7bUNFAjK3Yw4eDbmw9GRwzegIYRMeeHCe8BBskmNTEOQdIMBuMgi9ifEwEuuuusIddxxVdApUSTNKNS9NaS-qlP94i3hmcsQeq/w640-h430/IMG_20210320_002943.jpg)
Azóta utánanéztünk. Űrtávközlési Földi Állomás a hivatalos neve, amit a lenti, nyáron készült képen a lentebb látható kis táblácska is jelöl, amit évekkel ezelőtt meglátva, valami - a fesztiválhoz tartozó - vicces feliratnak gondoltunk, de kiderült, hogy ez bizony nem vicc. Hanem egy múltbéli építmény, egy kör alaprajzú, négyszintes adóépület, melynek a tetején egy 60 tonna súlyú parabolaantenna van. A Szovjet Posta Tervező Intézet és a budapesti Postai Tervező Intézet tervei alapján épült, 1978 óta működik, ma már műemlékvédelem alatt áll.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg8nT6wYVfPnAKB2rzagXV3Z0FFNXwHUoPJQ4-y4Gei8zIRqVGs56UcbQwrLZ1OWglPrzX3k0LAPjEMjtvaBbVeXksiDV00lgUdsX8tKrCrJUNCMTVBX8ffIPtpG5HUNWzCfXOR3xKOAbrY/w640-h464/IMG_20210320_003732.jpg)
Ha erre járunk, sosem hagyjuk ki a Taliándörögdön található Klastromot, ami lenyűgöző látvány. A romok között botorkálva engem mindig elkap a régi korok hangulata.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiiHEBfizVWT1errUsvM5ZRaHoPaPqWL1CwMwleHlAxHLG728P3z932j8pnIOdnCJYOnNBhI5GJTzZOBFeIuySirqI-BDyfoq7gogW_9okWsMT6zPWyz7bm-EUSs1eImdyZ-oXFXUkTVytW/w640-h404/IMG_20210320_004010.jpg)
A templomot Szent András tiszteletére a XIV. század elején építette Dörögdi Miklós egri püspök és rokonainak ősei. 1548-ban a törökök lerombolták. 1840-ben pedig fel is robbantották a romos templomot, hogy építőanyagot szerezzenek a faluban épülő magtárhoz.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgjXPsGrjRFWPPEZcDEr1fTWNyGdnpDY_eLWZG9SqGKNf1LPlBaBcc5hGeNKK4pO8YlgK1tuXhLacbg_LsBPmI0Y2PViSTB8PYlnNTkBxJbExtO9ofz4kd1HxbPLFnGuTRrfNxNSE1Byg8n/w560-h640/IMG_20210320_005605.jpg)
Régebben a Klastrom is aktív helyszíne volt a Művészetek Völgye rendezvényeinek. Mi egy Lajkó Félix, egy Ferenczy György és a Rackajam, valamint egy Muzsikás koncertet is végignéztünk és hallgattunk itt az elmúlt években, ezért szívünkhöz nőtt ez a helyszín.
Ezután Kapolcsra mentünk, ami a völgyfesztivál nélkül egy csendes, kedves kis falu és arról beszélgettünk, hogy mennyire jó szemmel látták meg a Művészetek Völgye szervezői sok évvel ezelőtt a lehetőséget ebben a szépséges kis falucskában.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi9zmBJydNZtucJQmsnCOIb9IV4A4igoSUwjqC4QI8kvQ62YF8tV96ppMjWyZRaMNsxfsk_5WPVuz5Vx59PESpT1QAueCCE7bYbfkXFCo2L92XKRigS51BUDToWYaCf4BE2FwVC9hyphenhyphenSXIXp/w630-h640/IMG_20210320_010327.jpg)
Az Eger patak ölelte Malomsziget a fesztivál ideje alatt kézművesekkel és fesztiválozókkal népesül be, most csendesen, békésen várja a tavaszt. Csak egy kacsa tollászkodott és napozott a patak partján.
![]() |
Kapolcsra a gólyák is hamarabb térnek vissza. :D |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwZxG7c9FKbjVlUsC5YhkpL7OSnWjmvZWFvAHfjcpYHYunPrC66ePi-3ZGJZXvk1qNkdF1MPlT_sRucn78m5GdCVNUUJn4aHuzSycdyLuQQ0ZIjyCjeHxUU9GeBcoAwWcj8dy09LgiVBr7/w572-h640/IMG_20210320_012818.jpg)
Az evangelikus templom körül sem volt mozgás. Mennyivel más képet látunk itt a fesztivál idején! El is üldögéltünk egy ideig egy padon, és felidéztük, milyen szépek voltak a templom fényfestményei.
![]() |
A fesztivál alatt mesetemplommá festik fénnyel a templomot, egyszerűen le kell ülni mellette és csodálni, annyira szép és megnyugtató.
Ezzel a kilátással búcsúztunk Kapolcstól, amelyet az egyik kempingből fotóztunk. Érdekes élmény volt a nyári, fesztivállátogatók által benépesített Kapolcs után az egyszerű, de szépséges kis falut meglátogatni, sétálni benne, szintén egy-két nézelődő kirándulónak odabólintani. Igazából a kutya sem törődött velünk. Ja, de az igen. Egy kapu nélküli házból ugatva szaladt felénk egy borzas szürke mérgeske, majd a nemlétező kapu vonalában pontosan megállt, ugatott még néhányat és várta, hogy mit lépünk erre. Mi is megálltunk, mert ugye szeretjük a kutyákat, de azért nem árt az óvatosság. Néztük egymást. Mi és a kutya. A gazdái békésen pakolásztak valamit az udvaron. Se felénk nem néztek, sem a kutyának nem szóltak.
Így mi halkan biztosítottuk a kutyust békés szándékaink felől, elmondtuk neki, hogy már éppen hazafelé készülünk és ha elenged bennünket, akkor békésen beülünk a két utcával arrébb álló kocsinkba és huss, már itt sem vagyunk.
Úgy látszik, tetszett neki ez a beszéd, kétszer megcsóválta a farkát és szemmel tartott bennünket, míg óvatosan lépkedve eltávolodtunk az általa őrzött objektumtól.
Így mi halkan biztosítottuk a kutyust békés szándékaink felől, elmondtuk neki, hogy már éppen hazafelé készülünk és ha elenged bennünket, akkor békésen beülünk a két utcával arrébb álló kocsinkba és huss, már itt sem vagyunk.
Úgy látszik, tetszett neki ez a beszéd, kétszer megcsóválta a farkát és szemmel tartott bennünket, míg óvatosan lépkedve eltávolodtunk az általa őrzött objektumtól.
Fantasztikus fotós bejegyzéssel hoztad meg a kedvem....de ez most csak álom marad!:( Azt, hogy így közelebb hoztad, köszönöm!:))
VálaszTörlésSzívesen! Örülök, ha sikerült meghoznom a kedved, de azért nem kell ennek álomnak maradni. :)
Törlés