Ana Johns: Nő fehér kimonóban

A könyv a szerző első regénye, ami fantasztikusan jó első könyv. Ana Johns Detroitban született, szlovák bevándorló ősöktől, közel 20 évig kreatív igazgatóként és cégtulajdonosként tevékenykedett, majd megírta ezt a megtörtént eseményeken alapuló lenyűgöző történetet.

A történet a jelenben és a múltban játszódik, de a cselekmény és a könyv gerincét a múlt adja, a jelenben történő események csak kiegészítik és lezárják a múltban történeteket. Tori Kovac éppen elveszíti édesapját, aki halála előtt egy Japánból érkezett levelet ad át neki, amelyben olyan informácókat talál, melyek nem hagyják nyugodni, és édesapja valamikori régi, általa ismeretlen életére utalnak. 

Torit újságíróként és magánemberként sem hagyja nyugodni a dolog, úgy érzi Japánba kell utaznia, kideríteni elhunyt édesapja titkát.

Takis Würger: Stella

Szerelem a háború idején. Eszmélés. Útkeresés. Menekülés. Árulás. Naivitás Szerelem. Háború. Fiatalság. Álomvilág. Rejtély. Horogkereszt. Svájc. Berlin. Igazoltatás. Deportálás. Dzsesszklubok. Holokauszt. 

Ezek a szavak jutnak eszembe, elsőként a könyvről, és azért jutottak eszembe csak szavak, mert ez nagyon jól jellemzi a könyv hangulatát, titokzatosságát. Mi magunk sem tudjuk, hogy hányadán állunk a szereplőkkel. Hogy kedveljük-e őket egyáltalán. Furcsának tartjuk-e a svájci Fritz naivitását, aki a háború közepén utazik Berlinbe, és ott egy szállodában éli a napjait, az apja pénzéből, közben szerelmes lesz Kristinbe, akit a festőiskolában ismer meg.

Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Ritkán olvasok újra könyvet, mert mindig annyi az újdonság, hogy úgy érzem, nem fér bele az időmbe egy újraolvasás. Pedig, hogy milyen téves gondolat is ez a részemről, most bizonyítást nyert ezzel a könyvvel. Évekkel ezelőtt olvastam már, szerintem az első megjelenés utáni hónapokban.

Néha elgondolkodom azon, hogy mások mennyire emlékeznek sok évvel ezelőtt olvasott könyvekre. Én a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságból annyira emlékeztem, hogy nagyon szerettem, egy levelezésen alapuló könyv, hogy szó van benne könyvekről és vidéki emberekről, akik hol viccesek, hol pedig tele vannak érzelemmel és érzékenységgel. Még egy malac is derengett a történetből. Bevallom, az már nem, hogy  a krumplihéjpite milyen eseményekben szerepelt, de erre is választ kaptam és így utólag azt kell mondjam, hogy teljesen nyilvánvaló volt.

Per Petterson: Irány Szibéria

Első olvasásom Per Pettersontól, de nagy örömömre már itt várakozik a Lótolvajok című könyve is. Nagyon jó érzés, amikor egy olyan íróra bukkanok, akitől még nem olvastam, sőt, akiről még nem is hallottam, és már az olvasás elején elfog az elégedettség, hogy jaj de jó, hogy rátaláltam.

A történettel Dánia egyik kisvárosába utazhatunk el, ahol megismerjük egy testvérpár és egy család történetét. A főszereplő lány rajongva szereti bátyját Jespert, és tulajdonképpen ez a testvéri szeretet minden gondolatának középpontja és minden tettének mozgatórugója. 

Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Sejtettem, hogy ez a könyv nem egy könnyed történet, és azt is, hogy megvisel majd. Milyen is lehetne egy olyan történet, melynek főszereplője egy idős, az élettől búcsúzó ember. Meghatóan fájdalmas, szomorú és reményteli. Igen reményteli, mert talán megkönnyítheti a remény és a hit, hogy odaát elveszített szeretteink várnak bennünket. 

Doris, 96 évesen, betegen, tudja, hogy élete végéhez érkezett, stockholmi lakásában egyedül él és csak a naponta érkező szociális gondozók törik meg magányát, valamint Jenny, a húga unokája és annak családja, akik New York élnek, de skype-on gyakran beszélnek. Dorisnak ezek a napok jelentik élete fénypontját.

Michael Chabon: Ragyog a hold

A Ragyog a hold olyan könyv, melynek cselekménye elmondható egyetlen mondatban, miszerint tulajdonképpen ez egy fiktív, vagy valós életrajz, egy idős, beteg ember életrajza, unokája szavain keresztül elmesélve, aki lehet, maga a szerző, vagy csak egy ismeretlen fiatalember.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy egy nagyon nem átlagos életet ismerhetünk meg  ebből a könyvből, és egyáltalán nem átlagos módon. Nagypapa a halálos ágyán elmesél epizódokat unokájának az életéből, kaleidószkópszerűen villannak fel előttünk az események, ebből következik, hogy nem időrendben és nem téma szerinti besorolással.

Rose Tremain: A Gustav-szonáta

Jól indítom az évet, ismét egy nagy élményt adó könyvre sikerült bukkannom. Méghozzá úgy adott nagy élményt, hogy tulajdonképpen nem volt benne semmi különös. Nem voltak nagy katarzisok, nem voltak nagyon meglepő történések, csak szépen, szelíden áradt a történet, a maga eseményeivel, érzelmeivel együtt.

A barátság volt a történet meghatározója, mely egy olyan barátság volt, ami keveseknek adatik meg, minden szépségével, örömével, szeretetével, támogatásával, csalódásával és bánatával együtt.

Barbara Erskine: A legsötétebb óra

Első könyvem az írónőtől, és annak ellenére, hogy meglehetősen váratlanul értek benne bizonyos elemek, sőt, komoly szerepet is kaptak a történetben, ami néha nekem kicsit sok volt, azt gondolom, még fogok olvasni Barbara Erskine-től.

A történet olvasmányos, bár meglehetősen lassan halad előre, helyenként úgy éreztem, hogy a kevesebb több lenne, de még így is fenntartotta az érdeklődésemet, szerettem olvasni.

Monica Hesse: A kék kabátos lány

Nem tudom éreztétek-e már, hogy olvastok egy könyvet, és bár nagyjából tudjátok miről szól, hiszen a fülszöveg és az első oldalak után már körvonalazódik bennünk a könyv témája, mégsem készültetek fel az érzelmeknek az áradatára, amely olvasás közben úrrá lesz rajtatok.

Ezzel a könyvvel én így jártam. Olvastam érdeklődéssel, izgalommal és végtelen szomorúsággal. Lehetetlen hosszú időre letenni, mert nem hagy nyugodni a kék kabátos lány utáni hajsza, amelybe a főszereplő Hanneke szinte véletlenül csöppent bele.

Kristin Hannah: Fülemüle

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy Kristin Hannah írónőnek ismét könyve jelenik meg magyarul, ugyanis a stílusa már a Szentjánosbogár lányok olvasásakor teljesen levett a lábamról.

Az a történet a 70-es évek Amerikájában játszódott, a Fülemüle eseményei pedig a 1940-es évek elején kezdődtek,  a II. világháború árnyékában Franciaországban.

Mivel tudtam, hogy ez egy történelmi regény lesz, még nagyobb érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe, kíváncsi voltam, mit fog alkotni az írónő ebben a műfajban.

Azt már  elárulhatom, hogy most sem csalódtam. :)

Diane Ackerman: Menedék

Diane Ackerman könyve a második világháború kapujában álló Lengyelországba kalauzol el bennünket.

A könyv elején még tavasz van, történetünk főszereplője a nemrég kinevezett állatkert igazgató felesége, Antonina Zabinski idilli és színes életét éli a varsói állatkertben.

Nappalijukat midenféle elárvult állatkák népesítik be, Antonin pedig örömmel szenteli minden idejét a kis árvák megsegítésére.

Férje, dr. Jan Zabinski pedig a legjobb tudása szerint vág neki az állatkert írányításának, a lengyeleknek már régi vágyuk volt egy ilyen nagy és hatalamas állatkert, amely bármelyikkel felvehetné a versenyt Európában.

Jojo Moyes: Tengernyi szerelem

1946-ban járunk, amikor szerte a világon fiatal nők ezrei kelnek útra, hogy csatlakozzanak a háború idején megismert  vőlegényükhöz, férjükhöz. Sidneyből is több száz ifjú asszony tart Angliába, a Victoria fedélzetén. A hajó nem pompás óceánjáró, hanem sok viszontagságot látott repülőgép-hordozó, melyen egész seregnyi tengerész és tiszt szolgál, illetve utazik, szigorúan elkülönítve a női részlegtől.

A négy főszereplő - Frances, a zárkózott ápolónő, a gazdag családból való, elkényeztetett Avice, a komolytalan alig 15 éves Jean és az őszinte, nyílt természetű Margaret - egy kabinba kerül, s a hathetes utazás alatt mindent megtudnak egymásról és önmagukról. Sorra kiderül, hogy mindenkinek van valamilyen féltett titka, és a múlt bonyodalmait csak még terhesebbé teszik a jelen váratlan fordulatai, melyek akár egészen új irányba terelhetik a lányok életét. Hogy az átélt örömök, félelmek és megpróbáltatások után végül mindenkinek jól alakul-e a sorsa, az csak sok év elteltével derül ki...

A világszerte méltán rendkívül népszerű Jojo Moyes ebben a megtörtént eseményeken alapuló, érzelemgazdag regényében is mesteri ügyességgel szövi egymásba a történet szálait. Olvasói ismét bátran a szereplők útitársául szegődhetnek, a közös utazásban bizonyosan nem fognak csalódni.

Ismét egy fantasztikus könyvet olvashattam Jojo Moyestől. Nyugodtan kijelenthetem, hogy semmiféle elfogultság nem munkálkodik bennem, amikor azt mondom erről a könyvről, hogy egy csodálatos, érzelmekkel teli könyv volt, szomorú is voltam és boldog is, nevettem és sírtam, tehát a szerző nem hazudtolta meg magát, hozta a megszokott formáját és egy imádnivaló történetet adott nekünk ismét.

Jojo Moyes még 2005-ben írta ezt a történetet, a  nagymamájának Betty McKee-nek ajánlotta, aki hetven évvel ezelőtt megtette ugyanezt az utat és a könyvet a személyes emlékei ihlették. 

Egy igazi vintage regény volt, benne a kor asszonyaival, lányaival. Azokkal az ausztrál lányokkal, akik feleségül mentek egy hazájukban harcoló angol katonához rövid ismeretség után. A háború végeztével a családok egyesítése céljából sor került a hadifeleségek Angliába szállítására. Szemtanúi lehetünk nagy érzelmeknek, mert ezek a lányok, mind bizonytalanok, ott kell hagyniuk szeretett családjukat, egy alig ismert férfiért, akit már több hónapja, esetleg van már egy éve is, hogy nem láttak. A szerelem már nem olyan fényesen ragyog a távolság fényében és talán már a férjük arcára sem emlékszenek annyira. Vagy ha igen, akkor is ott munkál bennük a bizonytalanság, hogy fognak-e még tetszeni a férjüknek, az szereti-e még őket, várja-e, akarja-e ezt a sebtiben kötött házasságot. 

Miután a lányok elbúcsúznak a családjuktól, kezdetét veszi nagy utazásuk. 655 ausztrál hadifeleség indult útnak, 1100 férfi az útitársukés tizenkilenc repülőgép. Így ismerjük meg a babát váró, már nagy pocakos, mindenkivel törődő, nagyon kedves Maggiet, a felsőbb körökbe született, kissé fennhéjázó Avice-t, a titokzatos ápolónőt, Francest és a nagyon fiatal Jean-t, akik négyen egy kabinba kerülnek. Már az utazási körülményeik is eltérnek más hasonló hadifeleségek útjaitól, ugyanis a megszokott utasszállító hajók helyett nekik egy repülőgépszállító anyahajó jutott, ahol nem az utasok kényelme a legelső szempont. 

Azért a hajó kapitánya igyekszik mindent elkövetni, hogy a nők jól érezzék magukat, bár nem örült a feladatnak, amikor kiderült, hogy több száz nőt is kell szállítania hajóján. Az út nem telik el bonyodalmak nélkül és a hosszú, hathetes után a lányok személyes sorsát is megismerhetjük, megtudhatjuk kiből hogyan lett hadifeleség, milyen életet hagyott hátra Ausztráliában. 

Természetesen egy-két férfiszereplőnek is megismerhetjük közelebbről az életét, követhetjük a hajón töltött napjaikat, kétségeiket, lelki megpróbáltatásaikat és izgulhatunk a lányokért, hogy ne kapjanak "Nincs szükség rá, ne jöjjön" táviratot az utazás közben.  

Remek korrajz is a könyv az 1946-os évek társadalmának gondolkodásáról, a nők helyzetéről, a háború utáni életről, a leszerelt katonák lehetőségeiről. 

A történetnek volt egy jelenben játszódó nagyon kevéske kerete is, ami szerintem nagyon jól ölelte körbe a könyv cselekményét. 

Bár nem mindig értettem a lányokat és nem is mindig értettem velük egyet, és néha idegesített is némelyikük, de ezt természetesnek gondolom ott, ahol több száz nő van, hozzátartozott a történethez, így volt nekem hiteles.  A fejezetek elején valós részleteket olvashatunk korabeli újsághírekből, könyvekből.

Nagyon tetszett a könyv, megható, érzelemdús és érdekes utazás volt ezekkel a lányokkal osztozni a régi és új életük közötti eseményekben, szomorúságukban, reményeikben, de legfőképpen csodálni bátorságukat. Szerelem, barátság, szeretet és humor jól megfért együtt Jojo Moyes könyvében, nagyszerű volt. 

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

10/10

Bea

Tímár Gábor: Isteni igazság

A második világháború javában dúl, a Harmadik Birodalom egyre erősödik. Paul egy szinte gyermekként tisztté avatott, tehetséges német katona, akinek a csatatéren kell nemcsak felnőtté, de háborús hőssé is válnia. Eszter a nácik, aztán a szovjetek elől menekülő, családjától elszakított magyar zsidó lány. Életük egy váratlan, sorsdöntő pillanatban összefonódik, majd attól kezdve a harcok megpróbáltatásai, a nehéz döntések és hitük megrendülése mellett még egy akadállyal szembe kell nézniük: a távolsággal.

A szerző 1932-ben született Budapesten. Kadétiskolában tanult, a második világháború alatt látta a könyörtelen bombázásokat, a nyilas rémuralmat. Az 1956-os forradalomban fegyvert fogott a diktatúra ellen. A várható megtorlás ellen Kanadába menekült. Mérnökként dolgozott, még a sarkvidéken is vezetett munkálatokat, ám élete legizgalmasabb éveit Afrikában töltötte. Végül Kanadában, egy neves főiskolán tanított, 2011-ben végleg hazatelepült, azóta Budapesten él.

Nem sok olyan regényt olvastam még, amelynek helyszínein én magam akár a napokban is sétálgathattam. Ez a regény ilyen volt, az események egy része Sopronban történt. Nagyon érdekes élmény volt így követni az eseményeket.

Paul, a bécsújhelyi kadétiskola végzős hallgatója 1944-ben társaival együtt idejekorán, még tanulmányai befejezése előtt kapta meg a tiszti kinevezést és ezzel együtt a nyílt parancsot, egyenruhát és fegyvert, hogy jelentkezzenek a számukra kijelölt állomáshelyen. 

A fiatal férfiak szinte még gyerekek, amikor bedobják őket a mélyvízbe, nem kapnak több időt a felnőtté válásra, egyik napról a másikra kell ennek megtörténnie. Paul első állomáshelyén rögtön egy kivégzés tragédiájával találja magát szembe, ami meghatározza majd az elkövetkezendő heteit, hónapjait, az esemény árnyékában kell élnie, kötelessége és érzései kettőssége igencsak megviseli a fiatal fiút. 

Érdekes volt ebből a szempontból látni a háborút, egy osztrák katona szemszögéből, miközben megismerhettük családi hátterét, édesanyját és a magas katonai tisztséget betöltő nagyapját. 

A háborút nem globálisan szemlélhettük, hanem egy ember életét követve, nem a nagy, átfogó hadieseményekről kaptunk információkat, hanem az egyszerű katonák, az egyszerű tisztek gondolkodását követhettük figyelemmel egészen közelről, láthattuk hétköznapjaikat, harcaikat.

Olvasmányos, eseménydús regény volt a háború utolsó évéről, nagyon szorítottam Paulért, és amikor Sopronban megismerkedett Eszterrel, a magyar zsidó lánnyal, akkor már érte is izgulhattam.  Egy erős nő volt, aki sokat tett a saját életéért, mérlegelte, hogy mit ér meg neki a szerelem, a jövő, ami rá vár, ezért meghozta a maga áldozatait az életben maradásáért. 

Amiért mégis maradt egy kis hiányérzetem, az az volt, hogy mintha nem érintett volna meg érzelmileg a történet annyira, mint ilyen esetekben elvárnám. Talán, ha jobban, mélyebben megismerhetem a szereplőket, többet foglalkozhatok a lelkükkel, az érzéseikkel, a két fiatal gyorsan kialakult szerelmével, akkor nem marad bennem ez az érzés. Kicsit olyan volt, mintha messziről nézném a történetet, mintha Paul és Eszter, és mindenki más csak átsietett volna a történeten, a háborún, hogy legyen már minél hamarabb vége.

A történet tanulsága viszont az volt számomra,  hogy a jóság, a barátság, a szeretet mindig, minden körülmények között megmaradhat az emberben, még akkor is, ha azt gondolja, hogy a helyzet lehetetlensége folytán nem tud adni magából semmi jót egy másik embernek, ha szörnyű dolgokat látott és tett ő maga is parancsra, és mert háború van, még akkor is megtalálhatja magában az emberséget, ami segítségével életben maradhat és talán boldog lehet. 

 A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

8/10

Bea

Robert Masello: Az Einstein - prófécia

1944-ben még javában dúl a második világháború, amikor az amerikai hadsereg ifjú hadnagya, Lucas Athan egy egyiptomi sírboltból származó szarkofágot talál az elszáz-lotaringiai hadszíntéren. A Princeton Egyetemre szállított kőláda rejtélyeit csak Lucas tudja megfejteni a tehetséges ifjú régésznő, Simone Rashid segítségével.

Ezek a rejtélyek magának Albert Einsteinnek a sötét jóslatait cáfolhajták vagy erősíthetik meg. 

Lucas és Simone a szarkofág különös tartalmának vizsgálata közben akaratukon kívül a világra szabadítják a jó és a gonosz erőit. 

A világ sorsa innentől fogva nemcsak Einstein professzor titkos kutatómunkájától függ, hanem attól is, hogy Lucas képes-e legyőzni egy minden eddiginél elképzelhetetlenebb erejű, démoni ellenséget.

Elolvastam már pár könyvet, melyekben a híres professzornak Albert Einsteinnek mindig különféle szerepek jutottak, volt már kíméletlen nőcsábász, fiát elhanyagoló apa, egyszóval egyik történetben sem pozitív hősként tüntették fel. 

Robert Masello kalandregényében azonban igazán jó szerepet kapott, életének egy igen nehéz pillanatát ismerhettük meg, az író nagyon szimpatikus emberként jelenítette meg a kócos hajú, zoknit sosem viselő, mentolos cukorkát szopogató szórakozott professzort.

A történetünk kezdetén két katona éppen egy különleges küldetést teljesít, a nácik által zsákmányolt műkincsek felkutatásán fáradoznak, egy titokzatos szarkofágot kell megtalálniuk, amire egy barlangban lelnek rá, a führer különös gonddal elkülöníttetve helyezte el ezt a műtárgyat. Ám a két katona Lucas Athan és társa éppenhogy megtalálja a szarkofágot, amikor szörnyű tragédia történik.

Ekkor egy másik ember, a fiatal arab kutatónő, Simone Rashid Amerikába tartó utazásába pillanthatunk be. Simone és idős édesapja az általuk felfedezett, majd a nácik által elorzott szarkofágot követi Amerikába, a hajón való útjuk sem mondható esemény nélkülinek.

Lucas Athan egyetemi professzor háborús hősként tér vissza az egyetemi városba Princetownba, fél szemét elvesztette egy titokzatos műkincs utáni kutatásban, de mindent megtesz, hogy visszarázódjon a háború előtti életébe, bár ez egész nehéz feladat lesz, hisz a körülötte lévő világ sem ugyanaz már, mint ami egykor volt.

Ám a  mindennapjait alaposan felrázza a titokzatos szarkofág, ami hosszú útjáról az egyetemre érkezik, és feljebb való hatalmi erők Lucast jelölik ki a tanulmányozására..

A fiatal tudós, még nem is sejti, hogy kutatásamennyire fel fogja majd forgatni az életét, s a világról alkotott elképzeléseit. A kutatásba, a szarkofág tanulmányozásába bekapcsolódik még Simone Rashid is, így a két fiatal sorsa akarva akaratlanul is összefonódik.

És persze itt jön még a képbe Albert Einstein, aki éppen az egész világot elpusztítani képes fegyver megalkotásában segédkezik, közben önmagával és az erkölcseivel viaskodik. 

A titokzatos szarkofág felnyitásakor pedig egy erős és ősi elem szabadul a világra...

Élveztem ezt az izgalmas és fordulatos kalandregényt, az egyetemi város Princetown, és az 1940-es évekbeli környezet remek keretet, egyedi hangulatot szolgáltatott a történetnek. A szereplőket is megkedveltem, Simone került hozzám a legközelebb, imádom a talpraesett főhősnőket. 

A könyvben a tudomány összefonódott a misztikummal, de a szerző e két dolog között megtalálta a tökéletes egyensúlyt.

A kalandos, rejtélyes történelmi regényenek kedvelőinek bátran ajánlom ezt a könyvet.

A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak!

8/10

Zsófi

Catherine Banner: Ház az éj peremén

Castellamare mesébe illő szigete éppen annyira van a szárazföldtől, hogy elfelejtsék, de nem elég távol ahhoz, hogy a világ bajai ne érjék el.

A Szicílián is túli, apró sziget életének közzépontjában egy murvafürttel benőtt kávézó áll, ami becsalogatja a szigetlakókat beszélgetni, kártyázni, pletykálni.

Castellamare hagyománytisztelő lakosainak nyugodt és csöndes életét azonban teljesen megváltoztatja a két világháború, a gazdasági világválság, a fasiszta fenyegetés és az új modern világ kihívásai.

Közel egy évszázadon át követhetjük az Esposito család sorsát, titkokon, rejtélyeken, megpróbáltatásokon és áldozatos küzdelmeken át. Megismerhetjük a lelenc doktorból lett mesegyűjtő kocsmárost, a bölcs lelkészt, a szép és okos tanítónőt, a boszorkányos grófnőt, a sziget kíméletlen kényurát, a szigeten raboskodó hadifogoly költőt, a fura vadóc kislányt, aki a család alappillére lesz és a mítoszteremtő szencáziót: a tenger hullámaiból véresen előbukkanó angol katonát, aki nem csak a szigetbe szeret bele...

Szerelem, szenvedély és barátság, keserű rivalizálások és családi viszályok, legendák és babonák szövik át ezt a klasszikusan szép családtörténetet, amelynek helyszíne az isten háta mögötti, hol fojtogató, hol életet adó sziget és kéklő mediterrán tenger.

Nagyon szerettem ezt a könyvet, be is került a kedvenceim közé. :)

Imádom az ilyen nagyszabású családtörténeteket és ez a könyv az volt a javából, sőt amellett, hogy egy családtörténet volt, egyben egy fantasztikus szigettörténet is volt.

Amikor az árva gyerekből, doktorrá lett Amadeo Esposito Castellamaréra érkezett, hogy itt a szigeten lássa el az orvosi teendőket, még nem is sejtettem, hogy Amadeoval együtt mennyire meg fogom szeretni ezt a szigetet, és az itt élő embereket.

Amadeonak sok nehézséggel kell megküzdenie a kezdeti időkben, de miután már sok szigeti nyavalyát meggyógyított, és egy tiltott szerelmi viszonyba is belekeveredett, megalapítja a saját családját, és majd szintén sok megpróbáltatás, és egy háború után újranyitja a sziget legendás kávézóját az Éjszaka házát, és ezzel el is kezdődik egy új fejezet az ő és a sziget életében is.

Az Esposito család életét majdnem száz éven keresztül követhetjük nyomon, láthatjuk amint Amadeo és gyönyörű felesége Pippa próbálja megrendszabályozni rendkívül eleven fiaikat, miként érkezik meg a családjukba késői gyerekként a kis Maria-Grazia, mint szakítja szét a családot egy háború, hogyan vívják meg a hétköznapi csatáikat egymással, vagy éppen az Esposito család régi ellenségével a fölényes d'Isantu gróffal. Mindezt persze Catherine Banner csodálatos és meseszerű leírásában olvashatjuk, az írónő stílusa is csodálatos volt.

A sziget, Castellamare és a szigetlakó emberek, egytől egyig belopták magukat a szívembe, egy-két kivétellel természetesen, de hát ők voltak a történet rosszfiúi, mert egy igazi meséből ők sem hiányozhatnak.

Az emberek egymással való kedvessége, segítőkészsége nagyon megható volt, de persze egy ilyen kicsi szigeten a gonosz pletykák is felütik a fejüket, csakúgy, mint a kisebb civódások. Szerettem a sziget legendáit, a csodatévő Szent Agáta történeteit, a szigetlakók párbeszédei, okfejtései, pedig többször is mosolyra fakasztottak.

Csakúgy mint az Esposito család, úgy a sziget sorsát is nagyon szép, néha torokszorító élmény volt figyelemmel kísérni.

Megindító volt, ahogy a párok egymásra találtak, igaz barátságok, életre szóló szerelmek születtek, ahogyan a sziget kilábal két háború utáni válságból, majd később egy gazdasági válsággal is megküzdött.

Csodálatos történet volt ez, engem teljesen magával ragadott minden egyes oldalon, úgy érzem a könyv szereplői, éppen úgy mint maga a varázslatos Castellamare, és az Esposito család tagjai, s a sziget szíve az Éjszaka háza is sokáig velem fog még maradni.

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

10/10

Zsófi

Jim Shepard: Áron könyve

Áron, a történet elbeszélője Lengyelország német megszállása idején családjával együtt Varsóba kényszerül, ahol nélkülözés vár rájuk. A gettóban élő gyerekekből összeverődő maroknyi csapat tagjai nap mint nap életüket kockáztatva szöknek át a falon, hogy csempészéssel és sefteléssel szerezzék meg a betevő falatot. Eközben a zsarolókkal, a zsidó, a lengyel és német rendőrséggel, valamint nem utolsósorban a Gestapo fenyegetéseivel is meg kell küzdeniük.

Családjának elvesztése után Áront a valóságos személyről mintázott, elismert orvos, Janusz Korczak veszi magához, aki a náci megszállás idején minden erejét a varsói árvaház fenntartásának szentelte. 

Az Áron könyve kegyetlenül megtépázza az emberségbe vetett hitünket. Egy nagyon tragikus történelmi időszakot ismerhetünk meg belőle Áron, a tizenéves fiú szemén keresztül. Aki egyszerre gyermek és felnőtt. Felnőtt, mert a lengyelországi események, a varsói gettó megépítése után hirtelen fel kellett nőnie. Csempészéssel szerez élelmet magának és családjának, szörnyű eseményeknek lesz szemtanúja és áldozata. 

Eleinte nem kedveltem őt, nem lopta szívembe magát a gondolataival, a tetteivel sem. Hidegnek, távolinak tűnt, aki csak a maga érdekében cselekszik, aki nem törődik a családjával, nem törődik a kisebbekkel, nincsenek érzelmei. Aztán megértettem, hogy a helyzet tette ilyenné, az életében és világában eluralkodó gonoszság, kegyetlenség az, ami őt is érzelemnélküli, kemény emberré formálta 13 évesen, miközben próbált ellenállni a zsarolásnak, egyensúlyozni az életnek talán nem is nevezhető állapot mezsgyéjén.

Mert milyen élet ez, amelyben családokat zsúfolnak össze lakásokba, ahol nincs víz és élelem, ahol az embereknek az éhségen, a hidegen és kegyetlenségen kívül a hemzsegő tetvekkel is meg kell küzdeni. Ahol csak akkor van cipőd és kabátod, ha elveszed egy kisebb gyerektől, vagy éppen egy halottól. Ahol mindennap terelik az embereket a halálba, szétszakítva családokat, anyát a gyermekétől, csecsemőt a kisebb testvérétől, ahol nap mint nap Áron szeme láttára lőnek le embereket találomra az utcán és ahol nem csak a katonák pusztítják az embereket, hanem a tífusz is.  Ahol mindent elveszített már, ami és aki hozzá tartozott.

Amikor Áron árvaházba kerül, akkor végre gyermek lehet Janusz Korczak mellett. Az ő nézőpontjából megismerhetjük Korczak heroikus mindennapjait, az árvaházi gyerekek keserves sorsát, az éhséget, a betegséget, a hiábavalóságot. Megismertem végre Áron gyermeki lelkét, megláttam, hogy ott van benne a jóság, a szeretetre való vágy. Sajnáltam, az életét, a torkom egyre inkább elszorult, ahogyan elnéztem annak a maroknyi embernek az emberfeletti áldozatát, akik az árván maradt gyermekekért tettek meg,  amit csak tudtak. 

A témája ellenére nem érzelgős történet, hanem kemény és letaglózó, nem szétszaggatja a szívet, hanem egész picivé zsugorítja össze. Olyan picivé, hogy ne érezzük a sors és a történelem szörnyűségeit, hogy el tudjuk viselni Áron történetének kegyetlen valóságát.  A könyv végére megértettem Áront... Janusz Korczak pedig egy hős volt. Mindannyian azok voltak.

A könyvet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

Bea

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Arimoto, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán a megállapodás tart össze, később azonban egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több...

Előfordul néha, hogy nem tudok azonnal írni egy könyvről, csak halogatom. Mindig más-más oka van és ritkán fordul elő. Az Esti ködök kertjénél is ez történt, már napok óta hevert az íróasztalomon, mintha nem akartam volna távol kerülni tőle. Úgy gondoltam nehéz írnom róla, mert hogyan is adhatom vissza azt a szépséget, amiben  a könyv olvasása közben részem volt, hogyan írhatom le azt a nyugalmat, ami olvasás közben eltöltött. Nagyon régen olvastam már ilyen hosszú időn keresztül könyvet, egészen egy hétig tartott. Ez nálam soknak számít, mert annyi olvasnivalóm van, hogy csak olvasom egymás után őket, egyik kalandból a másikba csöppenek, igyekszem gyorsan olvasni. De ezzel a könyvvel sikerült lelassulnom, átélnem a zen, a meditáció adta szépségeket  Aritomo japánkertjén keresztül.

Úgyhogy következzék az én köszönetnyilvánításom:

Köszönöm az írónak, hogy immár másodszor részesülhettem  egy csodálatosan megírt könyv élményében, amelyben  átélhettem magát, az írás szépségét. Ahol annyira erősen jelennek meg a leírt képek, hogy ott éreztem magam Aritomo japánkertjében, éreztem a nyugalmat és Jün-ling szemén keresztül gyönyörű képekben jelent meg előttem Jurigi, a mesterien elrendezett köveivel, a fűre szórt avarral, a tóval és a művészien megtervezett látványelemekkel. Láttam a szürke gémet és a tóban tükröződő pavilon épületét. Nekem már semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak élveznem ezt a szépséget és nyugalmat.  Mindazonáltal betekintést nyerhettem - magától a császár kertészétől - a japánkertek kialakításának irányelveibe, értőbb szemmel figyelhetem ezután az efféle kertek szabályosságát, mert sikerült megértenem őket.

Köszönöm Tan Twan Engnek, hogy olyan kivételes emberekkel ismerkedhettem meg, mint Aritomo, Jün-ling, Magnus és Emily, Frederik, Tacudzsi és Ah Csöong. Hogy megismerhettem mindannyiuk életét, egyéni történetét, amely tragédiákat is hordozott, de Aritomo kertjének ölelésében mégsem a szörnyűségekről szólt a történet, hanem életről, időről, elmúlásról, élni akarásról, saját akaratról, lelkiismeretről, összetartásról és szeretetről. Megrázott Jün-ling története, de a kert nyugalma rögtön megvigasztalt. Még a monszun időjárása is megnyugtatóan hatott rám Aritomo házából.

Köszönöm még a szerzőnek azt is, hogy ismét Malajziába repített, A Madzsuba teaültetvényre és Jugiribe látogathattam, megtudtam hogyan készül a fecskefészekleves és hogyan szerzik hozzá a fecskefészket, köszönöm, hogy gyarapodhattak történelmi ismereteim, megtudtam mi az a horimonó, mik azok az ukijo-e művek és milyen művészet a sakkei. 

Ismét megállapítottam, hogy egy háborúban mindenki áldozat, a háború szörnyű, a háborúban a legfőbb ellenség a hiábavalóság, a hatalomvágy és az értelmetlenség, de mint írtam ez a történet nem a háborúról szól, nem is az 1951-es Malajzia kátéinak kegyetlenkedéseiről, nem is az egyes emberekről, hanem az Esti ködök kertjéről.

És végezetül köszönöm a Tarandus Kiadónak, hogy Tan Twan Eng könyveit kiadta nekünk, magyar olvasóknak és elolvashattam mindkét csodálatos könyvét.

10/10

Bea

Tan Twang Eng: Esőcsináló

1939, Pinang, Malajzia. A tizenhat éves Philip Hutton mindig is számkivetettnek érezte magát: angol édesapja és kínai édesanyja gyermekeként nem tartozott igazán egyik nemzethez sem. Ezen a nyáron azonban véget ér a magány időszaka: megismer egy japán diplomatát, Hajató Endót, aki a mestere lesz. Philip körbevezeti Endo szant a szigeten, megmutatva mindent, ami fontos és kedves számára, Endo szan pedig harcművészetre és a japánok gondolkodásmódjára tanítja a fiút.

Az újonnan szerzett tudásnak és barátságnak azonban óriási ára van. Endo szant kötelessége a sajátjaihoz fűzi, amire Philip csak akkor döbben rá, amikor a japánok megszállják Malajziát. A fiú kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy mestere, akinek ő feltétlen hűséget és engedelmességet fogadott, olyan titkokat rejteget, amelyek Philip egész világát romba dönthetik. Mindent kockára kell tennie, hogy megmentse azokat, akiket akaratlanul is halálos veszélybe sodort.

Ismét egy könyv, ami a kedvenceim közé került. Egy egzotikus, különleges, az érzelmek változatosságát és mélységét bemutató történet volt az Esőcsináló. Főszereplője Philip, az angol-kínai fiú, aki szemünk láttára érik férfivá.  Az idős Philip története keretbe foglalja a régi eseményeket, tulajdonképpen ő meséli el Micsikónak, a japán asszonynak Endo szannal közös múltjukat, a háborúban hozott döntéseit és azoknak következményeit. Elmeséli és közben leteszi a múlt terheit, amit egész életén át cipelt magában, hogy megkönnyebbülten élhesse hátralévő éveit. A fiatal Philip nagyon megfontolt, komoly fiatalember volt, először vele ismerkedhetünk meg a könyv lapjain, majd Endo szannal, és tanúi lehetünk annak, amint Endo szan a tanítványául fogadja Philipet, majd japán harcművészetre, aikidóra tanítja. Első pillanattól kezdve érezni lehetett közöttük a különleges kapcsolat erejét, az összetartozásukat, mint akik nem most találkoznak először. 

A könyv hangulata, írásmódja rabul ejtett, gyönyörűség volt olvasni. Külön élmény volt látni Malajzia szépségeit, az ott élő nemzetek, kínaiak, angolok, japánok sokszínűségét,  a gazdagokat és szegényeket, a hagyományokat tisztelő malájokat, az uralkodó angolokat, és a diplomatikus japánokat. Nagyon megkedveltem Philip kínai nagyapját és édesapját is, irigylésre méltó volt a szeretetteljes kapcsolat, ami ezek között a férfiak között végül kialakult. 

Ahogyan egyre mélyebbre jutottak Endo szan tanításaiban, úgy értette meg Philip egyre jobban a családtagjait, az életet, tanult meg uralkodni az érzelmein, a tettein és megtanulta irányítani az életét. Még akkor is, ha minden előre meg van írva. Mert az embernek, mindig van választási lehetősége, nem a sors uralja az életét, hanem ő irányítja a sorsát. 

Amikor a háború elérte Pinangot, Philip azt tette, amit helyesnek gondolt, amivel meg tudja menteni a családját, a családi vállalkozást. A döntése alakította az életét. Dönthetett volna másképpen?  Az, hogy jól döntött-e, attól függ, honnan nézzük. Ő maga sem tudta, és azt hiszem egész életére rányomta bélyegét az akkori döntése.  A szereplők fantasztikusak voltak, Philip és Endo szan barátsága, tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolata nagy hatással volt rám, megérintett és elgondolkodtatott. Mindig valami nagy megnyugvás töltött el, amikor a kezembe vettem a könyvet, mintha Endo szan tanítása átlépte volna a könyv dimenzióit és rám is hatottak volna az elmére, az önmagunk uralására, a szeretet erejére irányuló tanai.
A szeretetről, a szeretet erejéről szól ez a könyv. A barátság nagyszerűségéről és megbízhatóságáról.  Az élet folytonosságáról, a karmáról, előző életekről, jelenről és jövőről. A háború értelmetlenségéről, kegyetlenségéről, bátorságról, nagyon nehéz döntésekről. Arról, hogy egyszer minden a helyére kerül az életben, minden értelmet nyer, mert a sors nem hagyja annyiban, tesz arról, hogy így legyen. Nehéz volt ettől a történettől elszakadni.

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Gyönyörű ajándék lehet mindenkinek. Ezoterikus témákat kedvelőknek, japán harcművészet kedvelőinek, és mindazoknak, akiket egy csodaszép történettel szeretnénk megajándékozni.

Els Beerten: Mind a mennybe vágyunk

A fiatal Jeff arról álmodozik, hogy hős lesz. Renée-t, a húgát nem érdeklik a hősök. Ő szerelmes Wardba, Jeff barátjába - és varázslatos szaxofonjátékába. Remi, az öccsük még csak tízéves.

1943-at írunk. A háború kellős közepén járunk. Belgiumot megszállták a nácik.

Amikor a Harmadik Birodalom iszonyatos veszteségeket szenved a keleti fronton, Ward tanára felszólítja diákjait: jelentkezzenek katonának a németek oldalán. Úgy véli, a bolsevizmus jóval nagyobb veszélyt jelent Flandriára, mint Hitler.

Ward hisz neki. Talán hős lesz belőle. A nemzetért és a hazájáért. Egy jobb világért. 

Renée képtelen elfogadni a fiú döntését. Jef viszont szívesen csatlakozna - az apjuk tilalma ellenére. És ekkor mindannyiuk életét örökre megváltoztatja valami.

Amikor a kezembe vettem ezt  a könyvet, akkor még nem tudtam, amit most már igen. Egy igazi gyöngyszemre bukkantam. Tele volt érzelmekkel, szeretnivaló szereplőkkel, fájdalmas eseményekkel, zenével, egy titokkal és a legfőbb rosszal, a háborúval. Mégis gyönyörű történet volt. 

Nemcsak a történet volt nagyon különleges, hanem a könyv felépítése is. Váltakozott pár idősík, de csak pár évre kell itt gondolnunk, váltakoztak a szereplők, akik szemszögéből láttuk a dolgot. Ami pedig mindannyiuk életét örökre megváltoztatta, az a könyv legvégén derült ki. 

Addig csak az odavezető utat láttuk, az események láncolatát. Azt, hogy mi volt előtte, és mi volt utána. Nem nyerhettünk megnyugvást, mert végig ott volt valaminek az árnyéka, ami rányomta bélyegét mindannyiuk életére, és szerettük volna, ha nem úgy van, ha nincs semmiféle árnyék, ezért reménykedve olvasunk tovább.

A történet középpontja számomra Remi volt. Akit mindenki csak öcskösnek szólít, aki tud tíz ujjal fütyülni, aki Gust szerint egy csodagyerek, aki úgy hiszi csodák vannak, aki gyönyörűen fújja a trombitát, aki mindig csak kérdez, akinek legnagyobb büszkesége az ajándék férfibicikli és aki csak az események végén kap hosszúnadrágot. 

Az ő bátyja Jef, aki hős..., de mégsem akar az lenni, aki színészkedik, hogy nem tud felkelni, aki keményen dolgozik a bányában, és nem mindig szeret Remi kérdéseire válaszolni és akinek legjobb barátja Ward volt. 

A nővére Renée, aki szintén tehetséges zenész, aki szerelmes volt Wardba, aki nem tudta otthon marasztalni a szerelmét, és aki menyasszony lesz. 

A családjuk igazi, összetartó család, egymás iránti szeretetük hatalmas, de sosem mondanak semmit Reminek.

Ward pedig megtanította Remit tíz ujjal fütyülni és azt mondta, megtanítja szaxofonozni is. Ward Reminek is a barátja volt, de aztán Ward elment. És utána már nem beszélhettek róla, senki nem mondta Reminek,  hogy miért nem. Pedig ő már nem kicsi, mégis mindig öcskösnek szólítják. 

A háború gonoszságáról, áldozatairól szól ez a könyv, mégis másképpen, mint ahogyan eddig megszoktuk. 

Hogy ki volt a hős, és ki az áldozat ebben a történetben? Még úgy sem könnyű megmondani, hogy elég időm volt ezen rágódni, nem siettem a könyv olvasásával, mert nagyon szépen megírt történet volt. Nem tudom, hogy ki volt a bátor és ki volt a gyáva, ki cselekedett helyesen, meddig tart egy barátság és mikor ér véget egy szerelem.  Vagy éppen  mikor nő fel egy kisfiú. Azt tudom, hogy a zene képes csodákra, ez a könyv pedig a kedvenceim közé kerül.

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Gyönyörű ajándék mély érzésű fiataloknak és felnőtteknek. Azoknak akik szeretik a zenét. Azoknak, akiknek fontos a család és akiknek vannak legjobb barátaik. Elgondolkodtató, megható, tartalmas, szép történet.

Helen Bryan: A háború jegyesei

„- Izé, Alice, te olyanfajta vagy, akinél mindig van zsebkendő. Tanninak kéne egy. - Alice mérgesen kitapogatott egyet, és átadta Elsienek.”

Crowmarsh Priors álmos kis falu Anglia déli partjainál. A második világháború azonban a helyiek életében is mindent megváltoztat: a fiatal férfiak bevonulnak, és új lakók jelennek meg a jól ismert házakban. Egy fiatal, titokzatos amerikai nő; egy botrányairól híres, londoni, jó családból való fruska; a bécsi zsidóüldözés elől menekülő, terhes fiatalsszony; London egy munkásnegyedéből származó csitri. A négy fiatal nő a megszokott kerékvágásból kiszakadva új életet kénytelen kezdeni, amelyben csak egymásra számíthatnak, és egy kortásukra, a néhai lelkész lányára. 

Szerelem, féltékenység, árulás, tragédiák sora alakítja sorsukat, a háború is egyre fenyegetőbb: a német vadászgépek már a falu felett húznak el, és mintha valaki a helyiek közül előre értesítené őket.

Ötven évvel később az asszonyok újra összegyűlnek a faluban, de nem csak ünnepelni és emlékezni. Visszatérnek, hogy bosszút álljanak, hogy végleg megtorolják annyi ártatlan ember halálát.

Vigyázzatok ti, írónők, kik hősnőiteket titkokkal és rejtélyekkel övezitek a borús, második világháborús történeteitekben (jó-jó, azért titeket is szeretünk), mert itt jön Helen Bryan az ő hősnőivel: Aliceszel, Evangelinnel, Tannyval és Elsievel, akik megpróbálják a legjobbat kihozni a legrosszabb helyzetekből, együtt megküzdenek a jegyrendszerrel, traktort vezetnek, evakuált gyereket fogadnak be, s egy széndarabbal rajzolják meg maguknak a harisnyájuk varrását. Együtt nevetnek és sírnak és még szerelmesek is együtt lesznek Rendkívül egyedi, és emberi karakterek, akik akár mi is lehetnénk.

Nagyon tetszett Helen Bryan könnyed stílusa, amivel bemutatta a történelemnek ezt a nehéz korszakát. A könyv történetének első helyszíne a barátságos kis angol, sussexi falucska Crowmarsh Priors, de alighogy megízleltük a vidéki levegő ízét, már a második fejezetben a fülledt New Orleansban találjuk magunkat, egy Mardi Gras karnevál közepén, és a wodoo varázslatok sötét hangulata leng körül minket.

Az események alakulását tekintve engem az írónő már az első fejezeteknél nagyon meglepett, nagyon jó volt olvasni, hogy vezetett főhősnőink útja Crowmars Priorsba, ahol aztán bármennyire is különböző háttérel rendelkező emberek voltak, szép lassan mind összebarátkoztak.

Az olvasás folyamán az összes lány a szívemhez nőtt, mind Frances a nagyvárosi lány, Evageline aki reménytelenül szerelmes volt, és egy szerencsétlen helyzetbe keveredett, Tanny, aki egyedül, ifjú menyasszonyként menekülni kényszerült a hazájából, a mindig gyakorlatias és segítőkész Alice, és a cockney akcentussal beszélő, London szegény negyedéből érkező Elsie. A könyv remekül bemutatta a kor, bombáktól sújtott Angliáját és az egyszerű emberek nehéz életét is, az óvóhelyekre való rohangálást, a légoltami szirénák hangját, a gyerekek vidékre való menekítését, és a jegyre kapható gusztustalan bálnahúst is.

A történetben sok volt még a vicces és szívet melengő helyzet is, az olvasás során többször hangosan felnevettem, de volt bizony olyan is, hogy összeszorult a szívem.

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

10/10

Zsófi