2018. február 28., szerda

Harcos Bálint: A boszorkánycica

A gyerekkönyvek között megtaláltam 2018 első kedvencét, ami annyira aranyos, amennyire vicces, azaz nagyon!

Egy kedves, bájos, végtelenül szerethető történet, remek rímekben elbeszélve, Harcos Bálint úgy játszik a szavakkal, hogy minduntalan mosolyt csalt az arcomra. 

2018. február 26., hétfő

Emma Donoghue: A csoda

Egy könyvet olvastam még csak a szerzőtől, az pedig A szoba volt. Az a könyv teljesen a hatása alá vont, megdöbbentett, megrázott, félelmetes, mégis szép történet volt, IDE KATTINTVA elolvashatjátok a könyvről írt értékelésemet. 

A csoda már egy ideje a várólistámon volt, és éppen beleillett blogunk 12 hónap 12 könyv kihívásába, annak is a februári fordulójába, miszerint egy híresség olvasmánylistájáról kellett választanunk a következő olvasnivalónkat. 

Így esett A csodára a választásom, amit Reese Whiterspoon listáján találtam, így egyszerre csökkentettem a várólistámat és tettem eleget a kihívás e havi feltételének.

2018. február 22., csütörtök

Tasmina Perry: A lánykérés

Második olvasásom az írónőtől, az első könyve is tetszett, de A lánykérés végképp meggyőzött, hogy bátran fogjam kezembe Tasmina Perry könyveit, mert nem csalódhatok sem a témájában, sem a stílusában. 

Egyszerre könnyed, ugyanakkor rendelkezik mondanivalóval, tele van érzelmekkel és titkokkal, emberi küzdelmekkel a szerelemért, a szeretetért. Igaz ez A lánykérésre is, amely egy fiatal nő, Amy Carell és egy régebben volt fiatal lány, a ma hetvenkét éves Georgia története.

2018. február 20., kedd

2018. február 19., hétfő

Egy év, egy tucat könyv: januári összefoglaló 1. rész

Facebookon, és itt a blogon is kértünk titeket, ha elolvassátok a havi kihívásos könyveteket, akkor küldjétek el az értékeléseteket, mert szeretnénk itt a blogon is belőlük egy válogatást csinálni! :) 

Íme el is készült, nagyon köszönjük a beküldött értékeléseket! És azt is, hogy ilyen sokan velünk olvastatok januárban!

Ha februárban is szeretnétek velünk olvasni, itt találjátok a részleteket.

2018. február 18., vasárnap

Viszlát, Christopher Robin


Domnhall Gleeson filmjeit böngészgettem éppen, amikor rábukkantam erre a filmre, még nem volt se kép hozzá, se ismertető, csak a cím és a két főszereplő neve. Nagyon kíváncsi lettem rá, és nem csak Domnhall Gleeson miatt (akit már az Időről időre óta imádunk), hanem azért is,  mert mégiscsak a híres Micimackó alkotójáról készült filmet láthatunk majd.

Én még a Micimackót nem olvastam a klasszikus formájában (jöhetnek a kövek! :) de megígérem, hogy el fogom!), azonban mindenféle Disney-s verzióban találkoztam vele.  A film után azonban tényleg mindenképpen szeretném majd elolvasni.

2018. február 15., csütörtök

Lindbergh és Holle anyó

Torben Kuhlmann: Lindbergh

A szerzőről már írtam egy korábbi mesés bejegyzésemben: ez a könyve volt a főiskolán, ahol illusztrációt tanult, a diplomamunkája. 

Ami annyira jól sikerült, hogy rövid időn belül nagy sikerekre tett szert, és több mint húsz nyelvre fordították le. 2014-ben pedig megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban.

2018. február 14., szerda

Abigail James: Szeresd a bőröd!

Útmutató a ragyogó arcbőrhöz

Nyilvánvaló tény, hogy a bőrünk és a bennünk zajló lelki és testi folyamatok között nagyon erős kapocs van. 

Ha izgulunk valami miatt, elpirulunk, ha nem érezzük jól magunkat, elsápadunk, ha olyan ételt ettünk, ami a testünknek nem tetszett, kiütések jönnek ki rajtunk, ha keveset alszunk, táskás lesz a szemünk alatti bőr, ha pedig öröm ér bennünket, akkor "ragyog" az arcunk.

2018. február 13., kedd

Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon

Egy rendbontó vírus kalandjai

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy háromgyerekes anya létemre nagyon szeretem a gyermek- és ifjúsági könyveket (is). Régebben azért olvastam sok gyerekkönyvet, hogy kiválasszam a gyerekeim olvasmányait, vagy legalább valamennyire terelgessem őket a gyermek- és ifjúsági irodalom egyre bővülő kínálata között. 

Ma már nem szükséges terelgetni őket, mivel ketten már átléptek a felnőtt kategóriába, Titusz pedig állandó látogatója a falu könyvtárának, bizonyos időközönként elszalad, 5 percre van tőlünk és egy könyvvel tér haza. 

2018. február 12., hétfő

Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja

Mindenki feltette már magának a kérdést: mi lett volna, ha élete egy pontján, egy döntés, egy véletlen eredményeképpen, egy teljesen új irányban folytatódik az élete. 

Ha nem találkoztál volna éppen azon a napon valakivel, ha nem arra a buszra szálltál volna fel, vagy ha nem abba a valakibe szerettél volna bele. Érdekes játék, megannyi megoldással, történettel.

Cyhntia Swanson az új könyvében pontosan ezt a játékot játssza, méghozzá mesteri módon. Ezáltal egy nagyon különleges történet bontakozik ki a szemünk előtt.

2018. február 9., péntek

Michael Chabon: Ragyog a hold

A Ragyog a hold olyan könyv, melynek cselekménye elmondható egyetlen mondatban, miszerint tulajdonképpen ez egy fiktív, vagy valós életrajz, egy idős, beteg ember életrajza, unokája szavain keresztül elmesélve, aki lehet, maga a szerző, vagy csak egy ismeretlen fiatalember.

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy egy nagyon nem átlagos életet ismerhetünk meg  ebből a könyvből, és egyáltalán nem átlagos módon. Nagypapa a halálos ágyán elmesél epizódokat unokájának az életéből, kaleidószkópszerűen villannak fel előttünk az események, ebből következik, hogy nem időrendben és nem téma szerinti besorolással.

2018. február 8., csütörtök

Friss, várólista duzzasztó könyvek

Akartam írni holnapra (azaz mára) egy thriller csütörtökös bejegyzést, de ekkor molyon szembe jött velem pár friss megjelenés, amik mellett egyszerűen nem tudok szó nélkül elmenni, úgyhogy megírtam ezt a bejegyzést, főszerepben friss könyvekkel, no meg a borítójukkal.


2018. február 7., szerda

Péterfy-Novák Éva: A rózsaszín ruha

A 12 hónap 12 könyv kihívásunkra választottam ezt a könyvet, de úgy alakult, hogy Alice Munro Ifjúkori barátnőm című könyvét hamarabb meg tudtam szerezni a könyvtárból, így azt olvastam el először. Ám azt is mondhatjuk, hogy túlteljesítettem a novellás kihívást, ugyanis A rózsaszín ruha is belefért még a januárba.

20 novellát, 20 történetet olvashatunk a kötetben, melyek talán már velünk is megtörténtek, vagy bármelyik nap megtörténhetnek. Egyszerűen, közvetlenül, szarkasztikus humorral mesél a szerző, mintha csak a barátnőnk, anyukánk vagy a szomszédasszonyunk mondana el nekünk egy történetet.

2018. február 6., kedd

André Aciman: Szólíts a neveden

Mondhatnám, hogy a kíváncsiság vezérelt, amikor arra az elhatározásra jutottam, hogy elolvasom ezt a könyvet. Szeretem a romantikus könyveket, a szépen megírt szerelmeket, ám még sosem olvastam meleg szerelemről szóló történetet. 

Olvastam már meleg szereplőkről, ma már ez nem tabu szerencsére, de egyik olvasmányomban sem volt a melegség, az egyneműek közötti szerelem a főszereplő, hanem csak mint mellékkarakter tűnt fel egy-egy homoszexuális - általában férfi - szereplő. 

2018. február 5., hétfő

2018. február 2., péntek

Három szuper gyermekkönyv

Kolozsi László: Apufa

Fantasztikusan szép ez a könyv! Megható nagyon, még jó, hogy itthon olvastam. Annyira kedvesen és szeretetre méltóan ír a gyászfeldolgozásról, arról hogyan élik meg a gyerekek, Bence és Noé édesapjuk elvesztését, és hogyan viseli az édesanyjuk. 

A kerti diófában a fiúk meghallják Apa hangját és ezentúl minden szabad idejüket a fa közelében töltik. Hintáznak rajta, felmásznak rá, megölelik, beszélgetnek vele.