David Yoon: Frank Li és a szerelem

Rögtön itt az elején el is árulom, hogy ez a könyv kedvenc kategóriába került nálam. Annyira magával ragadó a stílusa, a mondanivalója, a karakterei, a története, hogy csak azt tudom mondani, zseniális! És ezzel mindent elmondtam. 

Hála és köszönet - mint már sok esetben - a molynak, mert ott figyeltem fel rá, és tettem a könyvtárból kikölcsönzendők listájára. Amikor a férjem kérdezte, hogy mit olvasson, ezt a könyvet nyomtam a kezébe úgy, hogy én még nem olvastam. Ritkán teszek ilyet, értem ez alatt azt, hogy olyan könyvet ajánlok neki, amit én még nem olvastam, de igazság szerint nem volt kedvem éppen akkor keresgélni, ez meg ott volt a könyvtári könyvek tetején.

Karen M. McManus: Lehull a lepel

 

Ennek a könyvnek sikerült meglepnie, mert sokkal jobb volt, mint vártam. Vagy sokkal több volt, nem is tudom, melyik a helyes kifejezés. Az alapsztori és a történet kezdete, hogy 5 gimnazista diák egy délután büntetését tölti egy osztályteremben, ahol egy tanár is jelen van. 

Egy hirtelen haláleset sokkolja a jelenlévőket, a diákok közül kerül ki az áldozat. Elárulhatom, hogy Simon az, a gimi pletykarovatának a szerkesztője. Azért árulhatom el, mert a könyv fülszövegében is benne van, és a történet elején történik meg, tulajdonképpen ez az egész történet alapja.

Julie Buxbaum: Hogy folytassam?

A szerző előző könyvéről a Három dolgot mondj!-ról ódákat olvastam a molyon, hamarosan azt is el fogom feltétlenül olvasni. Erről a könyvről pedig legszívesebben én zengenék ódákat. Annyira beszippantott és magával ragadott a történet, hogy fel is kerül a kedvenc könyvek listámra.

Egy aspergeres fiú, a népszerűtlen és mindig magányos David, és a középiskola egyik népszerű leányzója Kit Lowell közelebbi kapcsolatba kerül, amikor egy iskolai ebéd alkalmával Kit az egyedül ülő David asztalához ül le, hanyagolva két legjobb barátnője társaságát.

Deborah Lytton: Csend

Miközben ezt az értékelést írom, zenét hallgatok. Bármilyen értékelés írása közben zenét hallgatok. Ha mosogatok, zenét hallgatok. Mostanában olvasás közben is zenét hallgatok.

Ha pedig nem az általam választott zenéket hallgatom, akkor Bence gitározását hallom. Hozzátartozik a napomhoz, hogy mindennap jobbnál jobb zenéket hallgatok. Mindenkivel tudok beszélgetni, mert mindenkit és mindent hallok.

Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?

Nagyon jól indul ez az év, ugyanis megtaláltam az első nagy kedvencemet. A könyv története egy nagyon komoly mentális betegség körül forog, Alex küzdelmének lehetünk szemtanúi, aki nem elég, hogy végzős gimnazista, még a skizofréniájával és hallucinációival is meg kell küzdenie.

Ha a rikítóan vörös haja miatt nem lógna ki a többi gimnazista közül, akkor kicsit különös viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, bár mindent elkövet, hogy ne legyen ő a furcsa lány. Ami hatalmas nagy erőt és elszántságot kíván, hiszen nem könnyű úgy átlagosnak látszani, hogy végig abban a tudatban élsz, hogy figyelnek, netán üldöznek a kommunisták. 

Sarah Pinborough: 13 perc

Engem már az írónő első könyve is meggyőzött, hogy nagyon érdemes odafigyelni rá, és elérte, hogy türelmetlenül várjam a következő könyvének magyar megjelenését. A 21. Század Kiadónak köszönhetően nem is kellett sokat várnunk rá, és remek évindítóként olvashatjuk a 13 perc című thrillert.

Megnyugodtam, nem kellett csalódnom a szerzőben másodjára sem, egy nagyon  jól felépített, színes karakterekkel tarkított történetet kaptunk, amit egyszerre young adult regény és pszichothriller. 

Thriller csütörtök: Misztikus, földöntúli sorozatgyilkosságok az ifjú Mulderrel és Scullyval

Én annyira vártam már ezt a két könyvet, hogy csak na!

Az X-akták az egyik legkedvencebb sorozatom, pompás epizódok, szuper főszereplők, ufók, titkok, rejtélyek és összesküvések minden ami csak kell! :)

Nincs is annál jobb, mint behúzni a függönyöket a szobában, elsötétíteni, bekészíteni egy takarót (hogy legyen mit a fejünkre húzni a félelmetes, vagy túl izgalmas jeleneteknél), szerezni egy kis nasit, és egyhuzamban végignézni egy egész évadot... :)

Monica Hesse: A kék kabátos lány

Nem tudom éreztétek-e már, hogy olvastok egy könyvet, és bár nagyjából tudjátok miről szól, hiszen a fülszöveg és az első oldalak után már körvonalazódik bennünk a könyv témája, mégsem készültetek fel az érzelmeknek az áradatára, amely olvasás közben úrrá lesz rajtatok.

Ezzel a könyvvel én így jártam. Olvastam érdeklődéssel, izgalommal és végtelen szomorúsággal. Lehetetlen hosszú időre letenni, mert nem hagy nyugodni a kék kabátos lány utáni hajsza, amelybe a főszereplő Hanneke szinte véletlenül csöppent bele.

Cecelia Ahern: A Tökéletes

A Vétkes 2.

Végre! Végre! Nagyon vártam már Cecelia Ahern könyvének második részét. Már az első is teljesen magával ragadott, amit IDE kattintva el is olvashattok. Előző értékelésemben még azt írtam, hogy bár kedvelem az írónőt, nem vagyok kifejezetten a rajongója. Most már rajongója vagyok. És  ha ilyen jó disztópiákat tud írni, akkor felőlem nyugodtan maradhat ennél a stílusnál.

Az első részben megismerhettük Celestine North-ot, aki egy 17 éves fiatal lány, és egyik reggel a buszon segít egy Vétkes öregembernek. Ezáltal börtönbe kerül, és büntetés vár rá. Úgy alakul, hogy nem börtönbüntetést kap, hanem megbillogozzák, mint Vétkest, ami nagyon erős büntetés ebben az eseben. Crevan bírót személyes bosszúja vezérli, ezért kaphat Celestine extra büntetést.

TitkOLVASás: Tara Altebrando: A távozás

Ismét egy TitkOLVASás, amely ez esetben még a többinél is nehezebb volt, mert annyira megosztottam volna Zsófival egy-két gondolatomat, nagyon szerettem volna megmutatni a könyv belsejét, a fantasztikus formatervezést, ahogyan előfordulnak tekergő sorok, hullámzó mondatok, kihagyott oldalak és helyenként különféle ábrák.

TitkOLVASás - Tommy Wallach: Akkor felnéztünk

Bea:

Nemrég volt ugyan egy TitkOLVASásunk, de ezt a könyvet is úgy szerettük volna elolvasni, úgyhogy most így alakult, hogy ilyen rövid időn belül kettőt is olvashattok. Képzeljétek, ezúttal többször is majdnem elszóltam magam, amikor lelkesedésemben mesélni akartam Zsófinak valamit a könyvből, de még idejében eszembe jutott, hogy nem tehetem. De ugyanez igaz volt fordítva is, amikor tényleg mesélni akartam egy másik könyvről, amit szintén olvasok, akkor Zsófi rám kiabált, hogy "ne beszélj róla, ne beszélj róla", miközben befogta a fülét. Én meg első pillanatban csodálkoztam, hogy most mi baja. Titkos olvasás esetében nem egyszerű nálunk a kommunikáció. :) 

Gwenda Bond: Veszélyes játék

Lois Lane 1.

Gwenda Bond már a korábban magyarul megjelent könyvével belopta magát a szívembe, s tudtam bármit fog majd még írni, én kíváncsi leszek rá.

Hát ez a bármi  egy sorozat lett az ifjú Lois Lane főszereplésével, úgyhogy igazán izgalmasnak ígérkezett.

Semmi meglepetés nem ért, ugyanis ez a könyv is szuper volt, és ismét elmondhatom, hogy Gwenda Bondnak igazán van stílusa.

Veronica Roth: Árnyak és Jelek

Nem olvastam a Beavatott sorozatot, így Veronica Roth-ról sem tudtam semmit, teljesen ismeretlen írónő volt a számomra. Eddig valahogy nem is éreztem, hogy el szeretném olvasni, de most, az Árnyak és Jelek elolvasása után azt mondom, hogy mégiscsak teszek vele egy próbát. 

Nem is tudom, hogy milyen kategóriába sorolható ez a történet, sci-fi és fantasy, vagy csak inkább sci-fi? De mindegy is, azt kell mondanom, hogy még én is meglepődtem saját magamon, de nekem ez a könyv nagyon tetszett. Tetszett az a világ, amit felépített Veronica Roth, a különböző áramadományokkal megáldott mindenféle népek és emberek kavarodása. 

Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak

Mielőtt azt gondolnátok, hogy csak karácsonykor érdemes elolvasni ezt a könyvet, elmondom, hogy bármikor érdemes, mert nagyszerű élményt nyújtanak ezek a történetek, így karácsony után is. Különlegesek és eredetiek. Igazi főszereplője a történeteknek nem is az ünnep, hanem azok a fiatalok, akik megélik ezeket az eseményeket. Az ünnep, a karácsony vagy éppen a szilveszter csak egy még különlegesebb keretet ad ezeknek az írásoknak.

Egytől egyik tetszettek ezek a novellák, bár azért volt, amelyik sokkal jobban és találtam kedvenceket is magamnak. Volt amelyik éveket ölelt fel és volt, amelyik csak napokat, de annyira változatosak és fantáziadúsak voltak, hogy öröm volt olvasni. 

Scott Sigler: Feltámadás

Nemzedék-trilógia 1.

Scott Sigler, New York Times bestseller író egy lehengerlően izgalmas trilógiával jelentkezik Az éhezők viadala, A beavatott és Az útvesztő hagyományában. 

Fiatalok csoportja ébred egy titokzatos, zárt térben, mit sem tudva arról, hogyan kerültek oda. Nem emlékeznek arra, kicsodák, csak arra, hogy születésnapjuk van. 

Kiszabadulva egy folyosóra jutnak, amelyben egy régen dúlt háború maradványaira bukkannak, és amely látszólag a végtelenbe tart... és egy félelmet nem ismerő fiatal lánynak kell az élükre állnia, hogy válaszokat és kiutat találjon.

"Ne olvass kritikákat. Ne olvass blogokat. Még a karakterek nevének se nézz utána. Hálás leszel érte." - Myke Cole, a Shadows Ops sorozat szerzője.

A történet végével kezdem, azaz az "író szerény kérésével", miszerint nagyon kéri, hogy ne spoilerezzen senki, aki véleményt, kritikát, blogbejegyzést ír a könyvéről. Ez alapban, kérés nélkül  is természetes lehetne, mert egy-egy előre megírt, akár apróság is, nagyon el tudja rontani az olvasás élményét. Persze mondhatnánk azt is, hogy akkor olvasás előtt ne olvassunk véleményt, de akkor pedig hogyan döntsük el, hogy érdekelhet-e bennünket az adott könyv, vagy pedig sem. Az én taktikám az, hogy közvetlenül a könyv olvasása előtti napokban, már nem olvasok a könyvről semmit, egyszerűen túlgörgetem, ha vélemény jön szembe velem a molyon, vagy bárhol máshol, nehogy befolyásolva legyek.:)

Jelen esetben valóban nagyon igaza van az írónak, ha erről a könyvről bárki leír valamilyen apróságot, fordulatot, akkor jelentősen romolhat az olvasmányélmény. Éppen ezért nem is olyan egyszerű írni róla. Induljunk a fülszövegből, ahol Az éhezők viadalához, A beavatotthoz és az Útvesztőhöz való hasonlatosságra utalásokat találunk. Az éhezők viadalának az első részét olvastam, a másik két részét filmben láttam, A beavatottat és Az útvesztőt nem olvastam, az utóbbit szintén filmben követtem úgy nagyjából, amikor a fiúk nézték. 

Nyilván vannak hasonlóságok, már lassan nehéz is olyan történetet írni, amelyre ne lehetne ráhúzni valamilyen előző könyv - vagy filmsiker - majmolását, de mégis azt kell mondanom, hogy nekem ez a könyv tudott újat mutatni.

Olvasás közben nagyon sok érzés munkálkodott bennem. Az elején iszonyúan kíváncsi voltam, hogy kik ezek a fiatalok, hogy kerültek oda és miért ébredtek fel, de így voltak ezzel ők is. Csak tapogatóztam, gyártottam a teóriákat, mentem utánuk a végtelen folyosón. Néhol eszembe jutott a Kocka film, ahol egyre újabb és újabb termekbe, helyekre pottyantak, sorozatos megpróbáltatásokat álltak ki, miközben próbáltak rájönni, hogy kik is ők. 

A kíváncsiságon túl, néhol kicsit azért kiakadtam. Kénytelen vagyok rébuszokban beszélni, mert semmit, tényleg semmit nem szeretnék írni a konkrét cselekményről. A young adult könyvek egyik kedvelt elemével találkoztam, vagy legalábbis arrafelé közelített a helyzet, olyan elem ez, amit sem Zsófi sem én nem szeretünk, no de itt még nem volt vészes a helyzet, ettől a kiakadástól nyugodtan olvastam tovább. 

A történet nagyon rejtélyes, sötét, apokaliptikus volt, természetesen nagyon vártam mi fog történni a következő oldalon. Mert egy ideig nem sok minden történt, de erre is fel kell készülni, hozzátartozik a történethez. Utána viszont annál inkább beindultak a cselekmények, történtek mindenféle dolgok. Volt, ami az én képzeletemnek, befogadóképességemnek néha sok volt, de elmondhatom, hogy a végére még ezek a dolgok is a helyükre kerültek. 

Olyan fordulatok és meglepetések értek a történet végére, ami nekem igazán váratlan volt, én a magam fantáziájával egy teljesen más irányba indultam el. Vannak még homályos foltok, de mivel egy trilógiával állunk szemben, azt gondolom, ez teljesen természetes. Mindenesetre a könyv végére úgy felpörögtek az események, olyan fordulatot vett a történet, hogy én bizony nagyon várom a következő részt, egy ígéretes kezdetnek tartom a Feltámadást.

A könyvet köszönöm a Gabo Kiadónak!

8/10

Bea

Rick Yancey: Az utolsó csillag

Az ötödik hullám 3.

Az ötödik hullám végigtarolta a világot, és elpusztított szinte mindenkit, aki az első négy hullám után még életben maradt. A túlélők maroknyi csapatára már csak a világvége vár. Mindegy, hogy emberek, vagy az Azok soraiból származó, hibás programozású lények, továbbfejlesztett szuperhősök. Öt napjuk van, aztán az égen lebegő zöld anyahajóból záporozni kezdenek a bombák, amelyek egyszer s mindenkorra eltakarítják a Föld felszínéről az emberi civilizáció minden nyomát - a fertőzést, aminek Azok az emberiséget tekintik.

Cassie, Adu, Zombi, Evan, Dumbo és Sam együtt és egyenként is szembesül a dilemmával: vajon mi a fontosabb, menteni az életüket, vagy menteni azt, ami emberré teszi őket? Rejtőzködés vagy harc? Megküzdenek egy-egy Némítóval, védelmezik a gondjaikra bízott gyerekeket, igyekeznek betartani az ígéreteiket, és ráébrednek, hogy a szeretet a világvége fenyegetésétől sem sorvad el. Végül Cassie megpróbálkozik a lehetetlennel: egy utolsó küldetésben, akár az élete árán is megkísérli elpusztítani a mélyében bombákat rejtő anyahajót. 

Az első két rész után végre elérkezett a trilógia befejezése, megtudhatjuk, hogy az ember legyőzhető-e, több-e  mindenféle idegen, manipulált lényektől, ha igen, mitől és mivel több, és mire mehet ezzel a Földön, amikor  már semmi jóra nem lehet számítani. 

Egyáltalán lesz-e még Föld, hiszen történetünk elején 5 napra vagyunk a világ, azaz a Föld végétől és elindulnak a mindent megsemmisítő bombák. Erről az öt napról szól a befejezés.  Ami szerintem a legmozgalmasabb volt mind közül, de legalábbis én most nagyon pörgősnek éreztem ezt a részt. 

Ami nekem nehezítette, visszahúzta az olvasmányélményt, az az, hogy nehezen tudtam ismét felvenni a történet fonalát, gondolkodnom kellett, hogy mi is történt az előző részben, hogyan fejeződött be, és akkor most ki hol van, ki maradt életben. Idővel a helyükre kerültek azonban a dolgok, de aki úgy érzi, hogy nem biztos az előző rész eseményeiben, inkább olvassa el ismét a második részt, frissítse fel az élményeit. 

Végül azért nekem is sikerült visszarázódnom, miközben szembesültem ennek a résznek a kegyetlenségével, az életben maradt maroknyi csoport kilátástalanságával. Igazi apokaliptikus látvány tárult végig a szemem elé, a szerző elérte, hogy én már semmi reményt nem láttam az öt napon túl. 

Menekülés, túlélés, tervek, emberi érzelmek, erős karakterek leptek el bennünket ebben az utolsó részben.  Mikor már azt gondoljuk, hogy semmi újat nem tudunk meg, mert már csak le kell zárulnia a történetnek, mégis értek meglepetések, a szereplők meg tudtak lepni bennünket, miközben kapkodjuk a fejünket, lassan megpróbáljuk a helyükre illeszteni a mozaikdarabkákat, talán megértjük, hogy mit is akartak az idegenek, talán nem. Talán tisztában leszünk azzal, hogy ki volt és mit akart Vosch, talán nem. 

Azt mindenesetre megtudjuk, megtapasztaljuk, hogy ebben a részben Cassie-nek ismét fontos szerep jut, sőt Zombinak is, és Samet is megismerhetjük egy kicsit jobban. Adu számomra némileg még távoli maradt így is, de megpróbáltam megérteni a szenvedéseit, az érzelmeit. Nem is tudom, miért éreztem így, hiszen az előző részben ez már tökéletesen sikerült.

Ebben a részben meglehetősen sok az öldöklés, de az eddigiek ismeretében azt hiszem nem is várhattunk mást, hiszen a világ a végére készül, és a körülményekhez képest azt hiszem teljesen elfogadható véget írt az író a történetnek, sőt az egyetlen véget, amit csak lehetett. Jó ha tudjuk, a remény, a szeretet és a bátorság mindig, minden körülmények között nagyon fontos.

A könyvet köszönöm a Cartaphilus Könyvkiadónak!

8/10

Bea

TitkOLVASás: Tommy Wallach - Kösz, hogy...

Egyszer volt, hol nem volt, még tavaly volt, hogy kitaláltunk Anyával egy új rovatot, a TitkOLVASást, amiben úgy olvasunk, majd írunk a könyvekről, hogy egyáltalán nem beszélgetünk olvasás közben a benyomásainkról, és majd csak a másik irományában szembesülünk azzal, hogy tetszett-e neki az adott könyv, vagy sem. 

Írtunk egy ilyen titkos olvasás bejegyzést, a Papírvárosok című könyvről (a bejegyzésért katt IDE), de aztán sajnos egy jó darabig nem született ilyenféle értékelés. 

Ezért egy hónappal ezelőtt elhatároztuk magunkat, hogy jövő januártól (tehát már idén januártól) felfrissítjük ezt a rovatunkat, és minden hónapban megpróbálunk össszehozni egy TitkOLVASásos bejegyzést, egyrészt azért, mert Ti is élvezitek az ilyen közös véleményezős bejegyzéseinket, és mi is nagyon élvezzük ezt a titkolózást, majd a találgatást, hogy vajon a másikunknak, hogy tetszhetett a kiválasztott könyv. 

Molyon egyébként létrehoztunk egy polcot (katt IDE), amire Ti is rakhattok fel olyan könyveket, amiről szeretnétek ilyen formában olvasni a blogon, de írhattok címeket nekünk kommentben,  ide a bejegyzéshez is.

Louise O' Neill: Örökké a tiéd

Egy szép új világ, ahol a lányok már nem természetes úton születnek. Ahol a nőket az iskolákban csak arra tanítják meg, hogyan tudnak örömet okozni a férfiaknak, miután kikerültek a való világba... A végzős év után a legmagasabb értékelést kapott lányok házastársakká válhatnak, hogy tehetős és befolyásos férfiak mellett fiúkat szüljenek. A több lány jövője - mint szeretők és tanárok - leírhatatlanul kegyetlen.

freida és isabel legjobb barátnők, és biztosak abban, hogy évfolyamuk kiválóságaiként mindketten feleségek lesznek. De ahogy egyre feszültebbé válik az utolsó év, ahogy egyre nő a nyomás, hogy tökéletesek legyenek, isabel önsanyargatásba kezd, veszélyeztetve ezzel az egyetlen lényeges dolgot: a szépségét.

A leendő férjek pedig megérkeznek, csak arra várva, hogy menyasszonyt válasszanak maguknak... freidának meg kell küzdenie a jövőéért - még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia az egyetlen embert, akit szeret és  aki viszontszereti... 

Ez a könyv kegyetlen. Megtévesztő. Disztópia, és mégis nagyon sok ijesztő hasonlóságot fel lehet fedezni a mai világunkban lévő dolgokkal.

Az elején azt gondoltam, hogy ez egy amolyan szerelmes, tinis, párválasztós disztópia lesz, ahogyan a címe sugallta, és ahogyan a történet elején levontam magamnak a következtetéseimet és próbáltam összerakni, hogy miről is szól a könyv. Voltak a lányok, az évák, akik azért "születtek" meg, hogy majd a a férfiak kiválasszák közülük a házastársnak valókat. Életük 16 éve arról szólt, hogy szépek legyenek, tartsák a súlyukat, megőrizzék bőrük szépségét, megtalálják az aznapi legjobban passzoló ruhájukat, sminkeljenek, és versengjenek egymással. Amikor itt tartottam, akkor azt gondoltam, hogy húúú, hogy fogom én ezt a könyvet végigolvasni.

Aztán volt egy pont, amikor rájöttem, hogy ez akár a mai világunk karikatúrája is lehet, egy igazságmondó tükör, ami megmutatja, hogy merrefelé tarthatunk, ha fontosabbnak tartjuk a külsőségeket, a gondolatoknál, a belső értékeknél. Nagyon hidegrázós volt ez a világ, és nagyon kiábrándító.  Szívesen tudtam volna meg többet a kinti világról is, ám én is csak annyit tudhattam, mint az évák, az intézetben lakó lányok.  Ezért írtam, hogy megtévesztő volt. Mert először kiakasztott, aztán egyszer csak elragadott ez a történet,  nem tudtam, hogy iszonyodjam, vagy kíváncsi legyek, szeressem a lányokat, vagy inkább szánjam őket. 

El sem tudom képzelni, milyen lehet így felnőni, család nélkül, szülők nélkül, egy intézetben, nem természetesen. 

freida és isabel példáján keresztül érezhettük, hogy milyen érzelmekkel küszködhetnek, hogy mégis érzik a szeretet hiányát, de nem tudják, hogy mit kell tenniük érte, és hogy helyes-e egyáltalán, hogy ilyen érzéseik támadnak, hogy egyáltalán másra is gondolnak. 

Nagyon ijesztő volt  a könyvben létrehozott világ, és bár megvolt a magyarázat arra, hogy miért ilyen, nem tudom, hogy így életnek lehet-e nevezni ezt az életformát, mert úgy éreztem nem foglalja magában az élet lényegét, a szeretetet, a családot, a szerelmet, a szépet, a csúnyát, a jót és a rosszat, a gyerekeket, a szülőket, a nagyszülőket. Az élet értelmei maradnak ki ebből a fajta létből, akkor meg azt kérdezem, hogy mi az értelme. Talán az intézeten kívüli világban megtalálhatnánk az értelmét, mert gondolom, hogy  ott  vannak, akik élvezik, és vannak, akiken csak átgázolnak.

Engem szomorúvá tett ez a könyv, a női nemnek eme "felhasználása, kihasználása" felháborított, de azt gondolom, hogy nagyon figyelemre méltó, elgondolkodtató történet.

A könyvet köszönöm a Tilos az Á Kiadónak!

9/10

Bea

Cecelia Ahern: A Vétkes

A skarlát betű és A beavatott izgalmas és gondolatébresztő ötvözete a bestsellerszerző, Cecelia Ahern lélegzetelállító regényében.

Celestine North minden szempontból tökéletes életet él. Példás testvér és gyermek,  osztálytársai és tanárai kedvelik, és a barátja is lenyűgöző pasi. Egy nap azonban váratlan helyzetben találja magát, és ösztönösen dönt.  Szabályt szeg, ez pedig hatással lehet egész életére. Akár börtönbe is kerülhet. Kiközösíthetik, megbélyegezhetik, billogot süthetnek rá. Lehet, hogy Vétkessé is nyilvánítják.

Az ismert sikerszerző, Cecelia Ahern fiatal felnőtteknek írt első regényének társadalmában csak az engedelmeseknek van helye, a lázadást csírájában elfojtják. Egy fiatal lány, aki kiáll magáért, mindent elveszíthet.

A Vétkes és folytatása, a Perfect hamarosan a mozivásznon is látható lesz, filmes jogaikat nemrégiben megvásárolta a Warner Bros.

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, elsősorban Cecelia Ahern miatt. Szeretem az írónőt, bár nem vagyok rajongója, mert nem minden könyve tetszett. Ami viszont igen, az nagyon. A disztópiákat is szeretem, sőt lassan kijelenthetem, hogy az egyik kedvenc műfajom. Cecelia Ahern és disztópia, így együtt pedig már nagyon izgatta a fantáziámat. 

Amint elkezdtem a könyv olvasását, már az első oldalakon éreztem, hogy tetszeni fog. Biztos lesznek olyanok is, akiknek nem. Akiknek például elege van a 17 éves főhőslányokból, azok nem lesznek a könyv rajongói. Akik nem igazán disztópia kedvelők, azok sem fogják szeretni a történetet. A belekötni szeretők is találnak rajta fogást maguknak. Ismerek is egészen közelről egy ilyen személyt. Igen, igen, Zsófi az! :) Azt gondolom, hogy hasonlóan különvéleményt írhatnánk a könyvről, mint Az ötödik hullám esetében. :) Nagyon jó lenne, ha elolvasná Zsófi is ezt a könyvet, mert igazolhatná azt, hogy ennyire ismerem már az ízlését. Vagy akár meglephetne, mert esetleg mégis tetszene neki. Majd megpróbálom meggyőzni. :)

Nekem nincs elegem a 17 éves főhősökből, bajom sincsen velük, így Celestine-nel sem volt. Nem volt ugyan egyből szimpatikus, de voltak nagyon tetsző tettei és gondolatai, nem akart több lenni 17 évesnél, el tudtam fogadni a karakterét, a szerepét és a megbillogozását. A könyv elején eszembe jutott Az éhezők viadala, Katniss és a Kapitólium, némi párhuzamot húzgáltam a Vizsgálóbizottság, az Őrszemek és Celestine között, de ezt hamar el is felejtettem, nem járt tovább ezen az eszem. Aztán eszembe jutott A skarlát betű, de azt meg később felfedeztem a fülszövegben is. Igazából a párhuzam a kiközösítettségben van és a megbélyegzésben, de a hasonlóság ebben ki is merül úgy gondolom. Miután ezeket a kötelező köröket, összehasonlítgatásokat, mintegy Zsófi fejével gondolkodva lefutottam, be is fejeztem a  történet elemezgetését és boncolgatását, és élveztem a könyvet.

Elgondolkodtam ezen a Vétkesség elméleten, szerintem szépen építette fel az író, magyarázatot is kaptam a kialakulására, bár azért még nem látok mindent tisztán. Illetve gondolkodásra késztetett egy pár eset, mint például miért Vétkes valaki ezért és miért megy "csak" börtönbe azért. Miért nem Vétkes, aki gyűléseket szervez, és miért az, aki két Vétkes szerelméből születik. Miért alakult ki a társadalom hatalmas irtózása, undora a Vétkesektől, hogyan jutott el idáig egy egész ország lakossága, hogy félelemben, meghunyászkodva éljenek, és miért nem lázadtak fel? Miért Celestine ösztönből elkövetett tette kellett ahhoz, hogy valami megmozduljon az emberekben? Szerintem igencsak elgondolkodtató könyv ez, és néha még a mai világunkkal is párhuzamot éreztem. Mintha a nyájszellem a mai világunkra is jellemző lenne, és sokszor a sorba be nem álló, eredeti, öntörvényű embereket kivetné magából a társadalom. A nagy többség foglalkozik azzal, hogy mit szól hozzá a többi ember, ezért igyekszik inkább semmi különöset, semmi megbotránkoztatót nem csinálni, mert ha igen, akkor könnyen Vétkessé válhat. Azt hiszem Cecelia Ahern társadalmában én Vétkes lennék és velem együtt a családom minden tagja. Talán ezért is tetszett ennyire ez a történet. Az összes hibájával és hiányosságával együtt. Azt gondolom azonban, hogy a következő részekben még sok kérdésre választ kapunk, sok minden kerül  a helyére. 

Nekem nagyon tetszett a könyv, teljesen magával ragadott a történet, csak olvastam és nem tudtam letenni.  Cecelia Ahern egy új oldaláról mutatkozott be nekünk, én szeretem ezt az oldalát is. Rám biztosan számíthat a folytatásoknál, ott leszek az elsők között.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

TitkOLVASás: John Green - Papívárosok

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. 

Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akíről azt hitte, jól ismeri.

Ismét egy új rovatot indítunk, amelynek ötletét a "Különvélemény" rovatunk és a február havi könyvklubos olvasás adta. Nagyon élvezzük azt a rovatot is, de sajnos, vagy inkább nem is sajnos ritkán akadnak olyan könyvek a kezünkbe, amikről szinte teljesen más véleményen lennénk. Azaz egyikünknek tetszik, a másikunknak nem. És teljesen a véletlen műve, hiszen ez akkor fordul elő, ha egyikünknek nagyon tetszik, lelkendezve ajánlja a másikunknak is, és akkor jön a hidegzuhany, hogy neki meg nem tetszik. Tényleg, lehetett volna akár Hidegzuhany is a Különyvélemény rovat címe. :) A címadással mindig bajban vagyunk, mint ahogyan a TitkOLVASás rovatunk esetében is. Titkolva olvasás, ebből a két szóból raktuk össze. A lényege az, hogy időnként (most havonta egy a tervünk) rendszerességgel kiválasztunk egy népszerű, nagy felhajtással bíró, vagy éppen olvasóközönséget megosztó könyvet, mindketten elolvassuk, de közben egy szót sem szólhatunk róla egymásnak, azon kívül, hogy hanyadik oldalon járunk, mindketten megírjuk az értékelésünket és amikor mindkettőnké kész, akkor olvashatjuk csak el a másikét és tudhatjuk meg, hogy neki tetszett-e.

A címadás ismét hozott magával egy kis vitát, és mivel más nem jutott eszünkbe, megszavaztattuk családunk három férfiemberével a két változatot.